Kampf - Képözön a világháborúról
2011. augusztus 03. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Kampf - Képözön a világháborúról

Svéd önkéntes a finnek oldalán, a Szovjetunió ellen vívott téli háborúban

  Nincs talán a világtörténelemben többször és alaposabban feldolgozott esemény, mint a második világháború. Mégsem lehet elégszer szembesülni azzal a pusztítással, amit az emberiség elszabadult démonai okoztak akkor a világ körül. Ki tudja, miben gyökerezett igazából a világháború, de az biztos, hogy az atombombákkal ért véget. Láttunk már elég fotót a harcokról és a hátországokról, de a The Atlantic folyamatos publikálás alatt lévő fényképezett krónikája még közelebb hozza hozzánk az eddigi legpusztítóbb háborút. Érdemes végignézni, és később is visszatérni a fejezetenként csoportosított, még a háború első időszakánál járó fotógalériákba. Ne felejtsünk.

Hitler a Landsbergből való szabadulás után

Kínai katonák készülnek a japánok elleni háborúra

Zeppelin New York felett

VI. György angol király rádióbeszéde előtt, alább a 11 éves Erzsébet hercegnő üzene a brit gyerekeknek

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr183120609

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A svájci frank az önkormányzatokat is kiütheti 2011.08.04. 14:49:05

Nagy bajban vannak az önkormányzatok is a svájci frank szárnyalása miatt, hiszen egy hajóban eveznek a lakossági devizahitelesekkel: nekik sincsenek devizabevételeik, az árfolyam emelkedése miatt pedig forintban egyre többet kell fizetniük. A főleg 200...

Trackback: A svájci frank az önkormányzatokat is kiütheti 2011.08.04. 14:49:05

Nagy bajban vannak az önkormányzatok is a svájci frank szárnyalása miatt, hiszen egy hajóban eveznek a lakossági devizahitelesekkel: nekik sincsenek devizabevételeik, az árfolyam emelkedése miatt pedig forintban egyre többet kell fizetniük. A főleg 200...

Trackback: R.I.P. Magyarország 2011.08.03. 13:08:35

A magyar öntudat felvállalását manapság a megbélyegzettek kisebb-nagyobb csoportja tudhatja magáénak, akik hovatartozásukat büszkén felvállalják....

Trackback: R.I.P. Magyarország 2011.08.03. 13:08:35

A magyar öntudat felvállalását manapság a megbélyegzettek kisebb-nagyobb csoportja tudhatja magáénak, akik hovatartozásukat büszkén felvállalják....

Trackback: Back to the Future 2011.08.03. 09:43:01

A visszamenőleges törvénykezés hasznos dolog....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tom és Jerry fan · http://www.tomesjerryfan.hu 2011.08.03. 09:43:37

WOW! Ezek nagyon jó képek! Köszönet értük

megvagy hadnagy 2011.08.03. 10:21:01

stílszerűen W(o)W II.

a képek jók.
jó lenne látni egy bővebb gyűjteményt, ahonnan ezeket válogatták.
hiányolom a képeket a lengyelek elleni szovjet támadásról...

Clear-water 2011.08.03. 10:40:49

Üdv.
Jók a képek.
Úgy tudom, hogy az első kép Simo Häyhä-t, minden idők legeredményesebb (finn) mesterlövészét ábrázolja. A téli háború stimmel.
Ő lőtt távcső nélkül (hogy ne csillanjon meg az horizont alján lévő nap fénye a lencsén), és az arcát többnyire eltakarta.

Üdv: Clear

sztrelnyikov 2011.08.03. 10:48:16

Azért takarta el, mert borzalmasan nézett ki: gyakorlatilag mindene lefagyott.

És neki tulajdonítják - az azóta filmes szállóigévé vált - párbeszédet is, amikor a riporter megkérdezte tőle, hogy mit érzett, amikor megölt egy embert? És azt válaszolta, hogy a hátralökést (recoil).

Ettől függetlenül (épp az eltakart arc miatt) simán lehet egy svéd önkéntes is a képen.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.08.03. 10:50:19

@Clear-water: @sztrelnyikov: "32
A Swedish volunteer, "somewhere in Northern Finland," protects himself from the sub-zero arctic cold with a mask over his face on February 20, 1940, while on duty against the Russian Invaders." ez volt az eredeti képaláírás, de az is lehet, h Häyhä van a képen.

mithrandir 2011.08.03. 10:52:20

Végignéztem az első rész fotóit.
Zseniálisak.

Ahogy a válogatás is ügyes.
Pontosan bemutatja a történet felét.

Sehol ugyanis egyetlen kép mondjuk a spanyol papságot tömegesen kivégző köztársaságiakról.
Vagy egy mondat, az amúgy bőséges képaláírásokban, a szovjet pénzekről, fegyverekről és "tanácsadókról".

Neked ez nem tűnt fel, ergé?
Balos propaganda a mandineren? Ejnye... :-)

Clear-water 2011.08.03. 10:57:47

@rajcsányi.gellért (ergé):

Világért sem akartam rosszindulatú kritikát megfogalmazni. Gratulálok a képekért.

Csak felhívtam a figyelmet, hogy volt ezt a képet már láttam egy mesterlövész könyvben. Ettől persze lehet egy svéd önkéntes is :), hisz volt belőlük közel 10 ezer.
(Hogy ennek ellenére a finnek miért fújnak a svédekre még mindig, számomra rejtély.)

Érdemes még megemlíteni, talán nem off, hogy csak a békekötés akadályozta meg mintegy 3000 magyar önkéntes harcbavetését, amivel Magyarország a 2. legtöbb önkéntessel képviseltette volna magát.

Üdvözlettel: clear

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.08.03. 11:00:00

@mithrandir: hát a szovjetek ellen harcoló finnek meg VI. György rádióbeszéde nem éppen balos propaganda :) az Atlantic sok, legtöbbünk által eddig még nem látott fotót tartalmazó gyűjteményére hívtam fel a figyelmet, szerintem eléggé sokszínű. Mondjuk magyar téma eddig még nem került elő, amennyire én láttam.

Clear-water 2011.08.03. 11:02:22

@mithrandir:

Ügye csak vicc akart lenni? :)

A szovjet elvtársak (a szovjet átlagember a legkedvesebb a világon, sose felejtsétek el, ha egy a barátotok lesz, az örök barátság marad), nos Sztálin a spanyol aranytartalék fejében szállíttatta az orosz fegyvereket, nem a forradalmi hév vezérelte.

Üdv

bz249 2011.08.03. 11:09:01

@sztrelnyikov: nem nagyon latszik fagyasi serules a rola keszult kepeken (a haboru utani fotokon azert torz az arca, mert egy panceltoro puskaval megigazitottak). Valoszinuleg inkabb azert takarta el az arcat, mert:
- rohadt hideg van
- csillog a ho

Pistabácsi 2011.08.03. 11:13:28

@mithrandir: Az milyen már, hogy egy történelmi korszakot bemutató fotósorozatból is lehet balos-jobbos beszólást kreálni. :)

mithrandir 2011.08.03. 11:15:05

@rajcsányi.gellért (ergé):

Oké, írtam, hogy csak az első sorozatig jutottam... :-)

Az meg biztosan csak véletlen szeszélye folytán sikerült kissé egyoldalúra... ;-)

mithrandir 2011.08.03. 11:16:07

@Pistabácsi:

Szóval szerinted nem lehet tendenciózusan válogatni képeket?

Kérdezz meg erről bármely képszerkesztőt... :-)

Pistabácsi 2011.08.03. 11:22:53

@mithrandir: Dehogynem! De azért egy második vh-s fotósorozatba belemagyarázni ezt a nálunk mostanában oly divatos jobbos-balos acsarkodást egy kissé túlzásnak tartom. Számomra érdekesek ezek a képek, mert kicsit "életszerűbbé" teszik a múltunk egy nem is olyan távoli szeletét. Még véletlenül sem jutott róla eszembe, hogy ez valamelyik oldal érdekeit képviselné.

seahawks 2011.08.03. 11:57:10

@mithrandir:
hol balos propaganda ez ember? ezek itt dokumentumok a háborúról...
neked üldözési mániád van, szerintem táborozz le nyugaton...

seahawks 2011.08.03. 12:01:53

@Pistabácsi: hát igen, és még a jobbosok próbálják tagadni, hogy miattuk megosztott az ország, holott ők utálnak mindenkit, aki nem a jobb oldalra szavazott, az ő jelszavuk, hogy aki nincs velük, az ellenük van.
az ilyen mithrandirok kötnek bele mindenkibe, akinek nincs orbán kép a falán...az egész 20 év így lett elbaszva, hogy a liberális szavazókat lezsidózták, az mszp szavazókat pedig lekommunistázták. csodálkoznak, ha nincs összefogás az országban. alighogy véget ért az szdsz, már megtalálták az új zsidó ellenséget az lmp-ben...

mithrandir 2011.08.03. 12:05:43

@seahawks:

Tudod, ezek a dokumentumok simán elmentek volna bármely 1989 előtti törikönyvben. Egy sincs köztük, amely kilógna.
Pedig tudvalévő, hogy akkoriban a történelemnek csak az egyik feléről tanulhattunk.

Nekem ez szúrt szemet.
Biztosan túlérzékeny vagyok, hiszen rajtam kívül senkinek nem tűnt fel, úgy látszik.

Acsarkodni pedig egyáltalán nem volt szándékomban.

mithrandir 2011.08.03. 12:10:25

@seahawks:

Remélem, tudatában vagy vele, milyen sértő, amiket írsz. Én nem bántottam senkit, csak hiányoltam valamit.
Hogy mit, azt tényszerűen leírtam.

Ezek után nem tudom, miért vádolsz olyasmivel, amiről fogalmad sincs (Orbán-kép).
Majd egyszerre találod meg az ellenséget a "mithrandirokban" -akik nyilván egységesen megítélhető, kártevő népség -, és sajnálkozol az általánosító zsidózásba és kommunistázásba.
Fura. De a te dolgod.

mithrandir 2011.08.03. 12:11:09

Jav: Sajnálkozol a zsidózáson és kommunistázáson.

megvagy hadnagy 2011.08.03. 12:14:40

@seahawks:

kicsit erős kifejezés volt mithrandir-tól a "balos propaganda", de abban, hogy kicsit egyoldalú a gyűjtés. egy, a 'háború kirobbanása' albumban x db képet látunk Hitlerről és a németekről lengyelországban, és 0,1x db Sztálinról, holott a felelősségük 1:1-hez van.

megvagy hadnagy 2011.08.03. 12:15:29

@mithrandir:

de feltűnt, utaltám rá a 2. kommentben.

okostojgli (törölt) 2011.08.03. 12:15:31

@mithrandir: "Balos propaganda a mandineren?"

A II. világháború mint balos propaganda.

Zseniális vagy, apafej.

mithrandir 2011.08.03. 12:19:41

@megvagy hadnagy:

Nem véletlenül tettem szmájlit a "balos propaganda" kifejezés után.
Ergének szánt apró csípkelődés akart lenni.

Nem gondoltam, hogy ezek után autodafé keretei közt fogják a sunyi orbánista mithrandirokat máglyára vetni... :-)

okostojgli (törölt) 2011.08.03. 12:20:20

@megvagy hadnagy:
Te tényleg aszerint mérlegeled a szörnyűséget, hogy hány darab fénykép dokumentálja?

Várúr 2011.08.03. 12:23:05

Jók a képek. A szovjet-finn háború nem épp balos propaganda. Ennyi válogatásból tendencia nem ítélhető meg.

Moonchild24 2011.08.03. 12:23:09

Ezek a képek az Atlantic honlapján vannak fent. Ott még több ilyen képet találhattok a 2. világháborúról.
www.theatlantic.com/infocus/world-war-ii/

Pistabácsi 2011.08.03. 12:25:39

@megvagy hadnagy: Ahogy elnézem ez egy angol nyelvű oldal. Lehet, hogy nem rendelkezik a szerkesztő az általatok hiányolt képanyaggal. Ha magadnak tudsz kifogást találni, másnak is tudsz. Küldjetek neki képeket, és hátha kirakja. Egyébként a történelmet a győztesek írják. A németek elbukták a háborút, ezért az utókor számára ők ebben a buliban a rosszfiú szerepét kapták. Nem azért mert jobbosok voltak, hanem azért mert ők a hunyók. Jól belekötöttek mindenkibe, elpicsázták őket, ezért folyton bsztatva vannak emiatt. Ez van, ezt kell szeretni. Mi meg tudjuk, hogy a szovjetek mit műveltek, nem is szeressük őket.

okostojgli (törölt) 2011.08.03. 12:28:01

@mithrandir: "Nem véletlenül tettem szmájlit"

Miután végignézted az első sorozatot neked a szmáli az első gondolatod?

Nagyon beteg a lelked.

mithrandir 2011.08.03. 12:28:19

@okostojgli:

A II. vh interpretációja a legkeményebb propaganda volt az egész világon.
Nálunk is.

Épp ezen kéne végre változtatni és éppen az acsarkodás megszüntetése érdekében.

Ugyanis, nem a képeket és nem a II. vh-t tartom balos propagandának, hanem a képek manipulatív válogatását.

Aki ebből nem értette meg, mi a bajom a dologgal, úgysem fogja, úgyhogy befejeztem a szélmalomharcot.

(Ha valaki ezt is magára nézve sértőnek találja, és nem érti, hogyan alkalmazhatom a szélmalomharc kifejezést a II. világháborúra és miért bántom ezzel az áldozatok emlékét, valamint tolom Orbán szekerét a hálószobám narancssárgára festett falán, az vessen magára.
Aki a vessen magára kifejezést is sértőnek találja magára nézve... no de hagyjuk :-)

okostojgli (törölt) 2011.08.03. 12:29:55

@megvagy hadnagy:

"x db képet ... 0,1x db ..., holott a felelősségük 1:1-hez van."

mithrandir 2011.08.03. 12:30:36

@mithrandir:

Lásd előző kommentemet, mely így megelőzte saját korát... :-D

megvagy hadnagy 2011.08.03. 12:31:19

@Pistabácsi:

ez így van, egyetértek, és nem tartom olyan nagy dolognak. az első mondatom az volt, hogy jók a képek! árnyalatnyi az érzés, hogy kicsit egyoldalú a válogatás, ami, hogy úgy mondjam, teljesen megszokott az angol(szász)októl.

ettől függetlenül egy hatalmas tabu (és szerintem egy óriási kérdés), hogy a nyugat miért és miért így asszisztált a háború kezdeti eseményeihez.

mithrandir 2011.08.03. 12:33:42

@Pistabácsi:

"Ez van, ezt kell szeretni."

És nem kéne ezen végre túllépni?

seahawks 2011.08.03. 12:35:34

@megvagy hadnagy: ez nem arról szól, hogy kinek a felelőssége volt, hanem beraktak néhány érdekes képet a háborúról. miért kell ebből ügyet csinálni?? miért kell másra terelni a szót, provokálni?
inkább még több képet kérünk..
@mithrandir: bocs, ha megbántottalak, nem volt szándékomban, de kiakadtam, hogy egy ilyen magyar politikához semmi köze cikkhez, megint előkerült a "balozás". ez jellemző az országra, és amire felhívtam a figyelmet, hogy ez a megosztás jobbról kezdődött, és most hiába próbálja a jobboldal, hogy tartsunk össze,a kit egyszer kiközösített, az már nem fog össze senkivel.
persze nem kellett volna reagálnom rá, de csak egy pillanat műve volt...

megvagy hadnagy 2011.08.03. 12:38:43

@okostojgli:

sajnos nem értem, mire gondolsz, mint ahogy valószínűleg te sem értetted, mit írtam.

a háború kirobbanásában a szovjet-német felelősség aránya szerintem közel van az 1:1-hez, ennyit mondtam, és azt, hogy ez a képgyűjtemény ezt az időszakot ilyen szempontból szerintem kicsit torzan mutatja be. úgy mintha a felelősség 10:1-hez lenne. ez nem változtat a megtörtént eseményeken.

Ki beszélt a szörnyűségek mérlegeléséről???

megvagy hadnagy 2011.08.03. 12:40:25

@seahawks:

nem érzem, hogy provokáltam volna, rögtön az elején leírtam, hogy jók a képek.

Mindfield 2011.08.03. 12:40:39

A post csak nem figyelmeztetés akarna lenni, hogy "ha sokat nácultok, akkor megint ez lesz?". Nos igen, a világ egy újabb háború felé tart. A válság már megvolt (megvan).

mithrandir 2011.08.03. 12:44:25

@seahawks:

Semmi baj. :-)
Én meg a "mithrandirok" kifejezésen akadtam ki, így ismeretlenül.

Sajnos, ma Magyarországon gyakorlatilag mindennek van köze a politikához. A történelemnek különösen, nem hiszem, hogy ez neked újdonság lenne.

A megosztottság megszüntetéséhez pedig kizárólag a múltról való minimális konszenzuson keresztül vezet az út.
Félek, hogy ezt a kérdést, a mindkét oldalon folyamatosan újra és újra feltépett sebeket csak az idő fogja megoldani és begyógyítani.

Pistabácsi 2011.08.03. 12:45:39

@megvagy hadnagy: Jó kérdés, de sztem egyértelmű. Ők azt hitték, kimaradhatnak belőle, vagy kivártak, hátha profitálhatnak az ügyből. Van egy remek 2,vh dvd sorozatom, abban nem nagyon próbálják mosdatni magukat a nyugatiak. Abban levezetik az előzményeket is, ahogy az 1. vh után szívatták a németeket, meg minket is. Az a sorozat pont azért tetszik, mert világosan kitűnik belőle, hogy miért tudott Hitler egy ekkora hadműveletbe kezdeni, és miért volt akkora támogatottsága a lakosság körében. Az hogy az angol, francia fél pökhendi lekezelő politikájával hogyan terelte a németeket a háború irányába.

okostojgli (törölt) 2011.08.03. 12:54:46

@megvagy hadnagy:
@mithrandir:

Gyerekek, ti nagyon el vagytok tévedve.

Nincsenek rá szavaim mennyire.

tevevanegypupu 2011.08.03. 13:02:59

Atyavilag ezek a szegenyek igy figyeltek a repulogepeket..jonnek-nem jonnek..Es ugy tunik Hitler egy idoben szoknyat viselt..

kyanzes (törölt) 2011.08.03. 13:04:48

"Japs attack US" :)

Nem tudom, hogy ma elférne-e egy "Japs" a címlapon. Persze nem támadás esetén, hanem általában.

T-5 2011.08.03. 13:06:04

@mithrandir: Ami még szomorúbb, hogy a spanyol papok által rendezett kivégzések (inkvizíció, tetszik tudni) nem lettek dokumentálva, mert még nem volt föltalálva a fényképezőgép...

mithrandir 2011.08.03. 13:11:47

@T-5:

Mármint a II. vh közvetlen előzménye gyanánt?

Tényleg roppant szomorú... :-)

is 2011.08.03. 13:13:05

@megvagy hadnagy: "a háború kirobbanásában a szovjet-német felelősség aránya szerintem közel van az 1:1-hez, "

tehat Trianonnak, es a franciaknak semmi felelosseguk nem volt benne? valamint 1933-1939-es nemet vezetes, akarki is lett volna, idejut, mert az oroszok odaig provokaltak? talan az oroszok csinaltak Anschlusst 1938-ban? Csehorszagot az oroszok szalltak meg? talan a becsi donteseket az oroszok eroszakoltak ki? az 1929-1933-as gazdasagi vilagvalsagot az akkori orosz Gyurcsanyok csinaltak, ugye (mert azt tudjuk, hogy a 2008-asert Gyurcsany a hibas)? talan mar a trianoni bekeket is az oroszok szovegeztek? mert ezeket kb. allitani kell ahhoz, hogy az oroszok felelosseget felhozd erdemi szintre. ha meg a spanyol polgarhaborut a IIvh. elojatekakent allitod be, akkor pont a kadari tortenelemkonyvek szoveget szajkozod. pont te nem szakadsz le rola.

megvagy hadnagy 2011.08.03. 13:13:09

@okostojgli:

1. Virág elvtárs, ez az ítélet!
2. kollektív bűnösség? egyszerre ketten vagyunk ugyanúgy hülyék?
3. nem látom az érvekkel alátámasztott ellenvéleményt, csak a sima lehülyézést.

megvagy hadnagy 2011.08.03. 13:15:16

@is:

német-orosz paktum lengyelország felosztásáról. a két fél egyszerre támadta és szállta meg lengyelországot.

tudtad?

tovabb a jezsovi uton 2011.08.03. 13:29:07

az oroszok előbb-utóbb ugyis atomtámadást kell intézni a szemét usa ellen!!elég volt!!!!

kopasznyakú 2011.08.03. 14:29:11

a lövész puskáján svéd szurony van. a finnek orosz és finn gyártású moszin nagantokat használtak zömmel, de vettek felszerelést mindenhonna, többek közt győri gyártású magyar 35M rohamsisakokat is.

Bell & Sebastian 2011.08.03. 14:44:14

Az első képen nem Simo látható, mivel ez nem Mosin–Nagant puska, mint az övé volt és nem is a hosszú csövű alváltozat. Bár nehezen kivehető a fegyver típusa, de a célgömb azért árulkodó.
(A lövésznek meg nem hiányzik a teljes bal álla.)

kopasznyakú 2011.08.03. 14:55:56

@Bell & Sebastian:

M96 Carl Gustav ami egy mauser klón

Héttörpe (törölt) 2011.08.03. 15:12:16

Tarlós István mit keres Sztálin mellett?!?

Bell & Sebastian 2011.08.03. 15:20:52

Ez bizony maga a Mauser Kar 98 kurz.

Bell & Sebastian 2011.08.03. 15:22:40

@kopasznyakú: Jogos, az előagy abroncsozása kicsit más. :)

Neoprimitív 2011.08.03. 16:03:09

A nyugati német villámháború képfeliratai alapján a képekhez csatolt megjegyzéseket érdemes fenntartásokkal kezelni. Finoman szólva pontatlanok, vagy inkább azt mondom, napilap színvonalúak. (Pl. II. Erzsébet 1940-ben nem 11 éves volt, hanem 14.)

fülöpke 2011.08.03. 18:55:10

@Neoprimitív: "Finoman szólva pontatlanok, vagy inkább azt mondom, napilap színvonalúak. (Pl. II. Erzsébet 1940-ben nem 11 éves volt, hanem 14.) "

Épp néztem, hogy milyen koravén volt a kis Böske 11 évesen. Legalább ez feltűnhetett volna...

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.08.03. 21:46:16

@Bell & Sebastian: bakker, maga egy ógörög fegyvermester ?

Bell & Sebastian 2011.08.03. 23:44:48

@vero: Aham, szóval Odüsszeusz/Ulisszesz íja érdekelné?

Gyönyörű, import darab volt, valami harci kocsis népségtől vehette. Asszimetrikus reflex-íj, azért nem tudták a többiek felajzani, mert nem ismerték a trükkjét. Bezzeg a ravaszdi Odüsszeusz könnyedén átlőtt vele 12 (lyukas) fejsze fokán mielőtt még bevitt volna további száznyolc találatot a mézes bödön köré egybegyűltekbe.
Bónusz: a saját neje, ha megnyerte, hadd vigye.

A szkíta görögül csak íjászt jelent, a kentaurt meg a lovas íjászra mondták, na kik? Hát a görögök, mert magyar ember háttal nem kezd mondatot, viszont pont ú gy ül a kicsiny, ámde játékos, hucul lován.

A pusztai könnyűlovas karddal, tőrrel, fokossal, lándzsával és íjjal harcolt, ez utóbbit a vesszőkkel górütoszban tartotta.

Sajnos a szarmata nehézlovasokkal szemben itt meg is állt a tudomány, de erről majd legközelebb. :)

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.08.04. 05:29:31

@Bell & Sebastian: a furfangos odüsszeusz furfangos íja.
kheiron (tényleg kezet jelent?) tehát egy vén szkíta lett volna?
az állattestűek mögött nem a törzs toteme áll?

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.08.04. 05:45:16

Létezik egy másik, rettentően combos folyamatosan frissülő második világháborús képanyag is:

www.ww2incolor.com/updates

Bell & Sebastian 2011.08.06. 00:23:41

@vero: Ő maga a következőket mondja:

"... És lassan mindenfelé elterjedt a legenda, miszerint a kentaurok félig emberek, félig lovak, és szégyenükben nem mernek mutatkozni a többi ember előtt. Szó, mi szó, valóságos természeti csoda lenne az ilyen teremtmény – ha létezne. Csakhogy az egészből egy szó sem igaz: a kentaurok is szakasztott olyan emberek voltak, mint a többi. ... Számtalan tanítványom volt, de mind közül a legjobban Akhilleuszt szerettem. Amikor végleg elbúcsúztunk, sírtam, és utána még sok-sok hónapon át úgy üldözött az élettől való undor, mint valamikor lót az elpusztít-hatatlan bögöly. Hosszú időbe telt, amíg kedves sziklaülésemről úgy nézhettem le a palota aranycirádás tetejére, hogy a szemem előtt lebegő ködben arany és cserép ne olvadjon eggyé, mint tégelyben az érc. ..."

Zeusz csillagképpé emelte, ő lett a Nyilas (Sagittarius).

A görög szócikk nem említi a kezet, mint jelentést, átvitt értelemben inkább beavatónak/kivételnek fordítja.
http://el.wikipedia.org/wiki/Χείρων
http://en.wiktionary.org/wiki/Χείρων

Egy dolog biztos, a konkvisztádorokat is kentaurnak nézték az indiánok, pedig nemigen láttak még Olümposzt előtte.
De a Nyilasban megőrződhetett az eredeti jelentés, (részben), amely lóhátról nyilazó lehetett.

Aztán alaposan kiszínezték, - Borban az igazság! -felkiáltással.
Léha egy népség a görög, de legalább jól adják! :)

Bell & Sebastian 2011.08.06. 00:28:41

... lovat az elpusztíthatatlan ...

Bell & Sebastian 2011.08.06. 00:36:38

Még annyit, hogy a legendás, magyar-módra hátrafelé nyilazást nem úgy kell érteni, hogy hátrafordulva lődöztek, hanem megfordultak a nyeregben, fordítva ültek / hátrafelé néztek.

Erre céloztam, kicsit fentebb. :)

Bell & Sebastian 2011.08.13. 18:16:57

@vero: Köszönöm, nem ismertem.
Mindenesetre jó szeme lehetett, ha heverésztében onnan részleteket látott és mindenek előtt jó lába, ha oda felcaplatott. :)
süti beállítások módosítása