„Budapestről az utazási könyvek azt írják, hogy gyönyörű ifjú hajadon a vén Duna partjain.” (Krúdy Gyula; 1916)
Budai polgárok és pesti aszfaltbetyárok! Nektek szól a Budapest Főváros Levéltára gondozásában működő online budapesti lakcímjegyzék, ami 1900-as adatokat ad meg arról, ki és hol lakott, és milyen munkát végzett a főváros akkori lakói közül. Ha tősgyökeres pest-budai vagy, és tudod, hogy hívták 111 évvel ezelőtt az őseidet, akkor tegyél egy próbát ezen a honlapon. Én sajnos/szerencsére száz százalékosan vidéki vagyok, így nem találhattam felmenőket Budapest korabeli lakói között.
(Fotók: Fortepan)
Maradt a random böngészés, ami megerősítette a nyilvánvaló tényt: Blumenfelsi Herold Henrik Szigfrid, Eisenthali Eyserrich Sámuel és Kerschbaumer Tóbiás városbírók kora óta egy bazi nagy német-magyar-zsidó-szlovák olvasztótégely volt a főváros, amely a reformkortól a Monarchia végéig rohamos léptékkel magyarosodott el. Az 1910-es népszámlálás 880 371 lakost talált az akkori Budapesten. A lakosság döntő többsége magyar nyelvű volt (85,9%), 9% vallotta magát németnek és 2,3% szlováknak. A vallási összetétel a következő volt: katolikus 59,9%, izraelita 23,1%, református 9,9%, evangélikus 4,9%.
A 767 darab Kohn, Kohn Ábrahám ócskavaskereskedőtől (VIII. Szigetvári u. 14.) Kohn Salamon pálinkamérőig (VIII. Lujza u. 5.); a nyolc darab herceg, Lobkovitz Rezső császári és királyi táborszernagy-hadtestparancsnoktól (I. Uri utca 48., telefonszám: 40-69 (!)) Hohenlohe-Oehringen János német birodalmi főconsulig (VIII. Eszterházy-u. 30.); a 3565 doktor, Acsády Ignácz hírlapírótól (IX. Lónyay u. 16.) Zsolnay Miksa min. s.-titkárig (VI. Rózsa u. 54); és persze Krudy Gyula, író (VIII. József u. 35.) mind-mind az elsüllyedt Budapest világát idézik fel.
Mit is írt ez a grafomán kocsma- és étteremtöltelék a kor Budapestjéről?
„Gyönyörködve kell végigmenni Budapesten ma mindenkinek. Öreg emberek mogorva és penészszagú városából, ahol legfeljebb a sváb falukra emlékeztető búcsúk kintornája képviselte a mozgalmas nagyvilágot, csillogva és diadalmasan épült fel az ifjúság városa. Fiatal kalapácsok csengése, lelkes férfiak okos tekintete és serény munkáskarok acélgép pontosságú munkája zeng vissza az elmúlt évtizedekből. Nappal mindig építettek, palotákra tornyot a nap felé, és éjszaka mintha temettek volna: végtelen sora a temetőkocsiknak hordta ki a korhadt anyagot a városból, öreg emberek és öreg házak, régi utcák és szokások tetemeit.
Kár, hogy e gyönyörű városban, ahol télen is gyakran ragyog tavasz napja a paloták felett, a csinos emberek és a legszebb nők városában - az asszonyok szemében napkeleti, sűrű éjszaka tündöklik, míg ruházatukból francia ízlés parfőmje árad, a férfiak elszántak, de kissé darabosak, mint akik nemrégen mosták le az aranyásás sarát kezükről - a szívek és elmék finomodása hátrányban maradt a csengő üllők munkájában.
A szívek itt oly szomorúak! Mintha elszállottak volna az énekes madarak az építődaruk láncainak csikorgásától. A régi, patrícius Pest teljesen eltűnt. A gazdagság, a lomha vagyon, mozdulatlan belváros, velencésen felhalmozott pesti érték elmúlott.”
*
Szívesen várjuk azok kommentjeit és családi történeteit, akik rábukkantak felmenőikre az adatbázisban.
