„Nyerni szeles napon duplán kellemes. Légy bátor, de ne túl bátor!” (Gregersen Hugó)
Hát nem gyönyörű ez a fotó (via kékszalag2011.com)? A békés Balaton azonban pillanatok alatt meg tud vadulni: viharos szél csapott le a múlt héten rendezett, patinás Kékszalag vitorlásversenyre is. Az 590 nevezett vitorlásból 339 teljesítette érvényesen a távot. A viharossá váló szélben tucatnyi hajó felborult, zátonyra futott vagy a nádasban rekedt. Csaknem 300 embert kellett kimenteni a tóból. Először is respekt a szervezőknek és a mentőknek, hogy minden emberéletet megmentettek. A feszültséget azóta is csak engedik kifelé az önhibájukból vagy önhibájukon kívüli okokból balesetet szenvedett versenyzők. Én mégsem értem: miért követelik egyesek, hogy fújjanak le egy vitorlásversenyt azért, mert fúj a szél?
Jól írta egy kommentelő: ez olyan, mintha a hegymászók azért reklamálnának, mert magas a hegy. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője szerint nem volt extrém az időjárás. Litkey Farkas, a verseny lassan örökös győztese is úgy nyilatkozott: „Nem volt vihar, csak nagyon erős szél, ami miatt le kellett húznunk a nagyvitorlát. De erre teljes mértékben lehetett számítani, mindenki tudta, mi várható”. Ez valóban így volt: a Windguru már hétfőn jelezte és fenntartotta az előrejelzését, hogy a nyugati medencében csütörtökről péntekre virradó éjszaka Bf7 erősségű szél lesz.
Ráadásul itt egy idézet a versenykiírásból: 11. A VERSENY FÉLBESZAKÍTÁSA: „A Versenyrendezőség vihar esetén sem szakítja félbe a versenyt. Minden hajó felelős személye egyénileg viseli a verseny feladásának vagy folytatásának felelősségét. A résztvevőket közvetlenül fenyegető időjárási veszély esetén a vízirendészet jogosult a rendezvény megtartását megtiltani vagy a folytatását a helyszínen felfüggeszteni”. És a versenyutasításból: 11.1. „A Versenyrendezőség kedvezőtlen időjárás esetén nem szakítja félbe a versenyt.” A vízirendészet azonban másokhoz hasonlóan nem ítélte meg úgy, hogy közvetlenül fenyegető időjárási veszély állt fenn, csak mert lecsapott egy erős szél.
Ami fenyegetett, az a kivagyiság és tapasztalatlanság kettőséből eredő veszélyes elegy. Ez ugyanis egyre inkább jellemző a balatoni vitorlázók egy részére: tudják, akiknek a szájánál már csak a pénztárcájuk nagyobb. Kardos Gábor írt egy karcos cikket a témáról a Sailing.hu-ra: „Egyre trendibb dolog vitorlázni és versenyezni is, akár felkészítetlen hajókkal, tapasztalatlan kapitányokkal és abszolút használhatatlan, totál laikus legénységgel. Az idei Kékszalag jól megmutatta hol tartunk ezen a téren. Tavaly arra panaszkodtak sokan, hogy nem volt jó a buli, mert kevés volt a szél és sok a szúnyog. Idén meg úgy döntött a Balaton, inkább ő bulizna egyet: jó erős szél fújt. Bagyó Sanyinak adok igazat: nem volt itt igazán vihar és nem az erős széllel volt baj, hanem azzal, hogy túl sok részeg hajóst kellett menteni, hogy túl sok hajón nincs is viharfok és láthatóan nem tudták, mit kell tenni erős szélben. Kérdés: akkor miért futottak ki, pláne miért indultak egy versenyen, mikor a prognózis jó előre jelezte milyen szél várható! Azért, mert buli az élet, mindenünk megvan és mekkora buli indulni egy Kékszalagon, ha már vettünk vagy szereztünk hajót?”
Természetesen nem akarok általánosítani, pláne úgy, hogy a versenyen nem vettem részt: van, akit a nagy mellény, de van, akit egy szerencsétlen momentum, netalántán infóhiány vezetett a bajba. Ugyanakkor igaz, hogy egyre több olyan kocavitorlázó van, akik beszereznek egy hatalmas bárkát, és aztán akár fel sem húzzák többet a vitorlájukat, hanem álcázott motorcsónakként szélcsendben, napfényben kimennek egy-egy kikötő elé, megmutatni magukat a többi hasonszőrűnek. Szőrös hasúnak. Ezt persze nem tiltja senki. Ahogy azt sem, hogy kellő pénzt befizetve elinduljanak a még laikusabb haverokkal egy vitorlásversenyen, ahol esetleg az a váratlan esemény is előfordulhat, hogy fúj a szél.
Ilyenkor kéne használni azt a vitorlázótudást. Vízijártasságival rendelkező, nyári hétvégéken rendszeresen vitorlázó balatoni gyerekként nagyon is tudom, mekkora felelősséggel jár az, ha kimész az elemek közé. Különösen, ha a hajó egészéért és az utasokért felelős kormányos, kapitány vagy. Nem is merném magamat nagyon gyakorlott vitorlázónak nevezni. Ugyanígy, mindenki saját felelősségére dönt a versenyen való indulásról is, és hogy vállalja-e a versenyt, vagy adott esetben kiáll.
Az a kérdés: belátja-e mindenki, hogy hol vannak a korlátai? Fel tudja-e fogni a víz és a szél erejét? Meg tudja-e érteni a világosan érkező meteorológiai előrejelzést a viharos szélről? Mert mindez a kormányos felelőssége: ő felel a hajóért és az utasokért. Viharos szélben lehet és szabad vitorlázni, sőt, egy bizonyos tudás felett csak ez számít egyáltalán izgalmasnak. Különösen éjjel.
A Népszabadság izzadságszagú, a balesetsorozat miatt kormányzati felelősséget pedzegetni próbáló cikke helyett érdemes inkább elolvasni a nagy Gregersen Hugó, a norvég-magyar építész, festőművész és vitorlázó jótanácsait a szelesebb napokra. Felkészülés és tapasztalat nélkül, csak pénzből és pénzért nem lesz ugyanis senki versenyvitorlázó.
Ha nem tudsz viharban, éjjel vitorlázni, akkor még időben ki lehet szállni a versenyből, el lehet hajózni egy kikötőbe; vagy ha viharba kerültünk, akkor be lehet reffelni kisebbre a vászont; vagy gyorsan lerántani a vitorlát, jó hosszú kötélre eresztve kidobni a horgonyt, és kibekkelni valahogy a széllökéseket. Ha nem így döntesz, és bajod esik, az a te felelősséged. Ha a legénységednek esik baja, az is. Felelősség, felelősség, megint ez az átkozott szó. Fel kéne nőni hozzá. A természet felé tanúsított nagy arcból pedig vissza kéne venni. Meg lehet a balesetet előzni, csak szembe kell nézni saját korlátainkkal, és kiszállni a versenyből. Bár igaz, akkor nem lehet a cél áhított elérése után felhajtott gallérral pacsizni az üzlettársakkal a füredi welcome partin.