Mi vagyunk a legaktívabb és legnaivabb közösségi háló-használók Európában? Érdekes statisztikát közölt a napokban az Economist: a lap szerint az internetezők között a közösségi hálókat használók aránya Magyarországon a legmagasabb (80 százalékos) Európában, és Lengyelországban, Szlovákiában, Írországban is hatvan százalék fölötti a felhasználók aránya. Ezekben az országokban rendkívül magas azok aránya, akik regisztráltak valamilyen weboldalra, és ott álnéven vagy saját néven rendszeresen kommunikálnak ismerőseikkel, de akár ismeretlenekkel is. Az élvonaltól nem sokkal lemaradva Portugália, Spanyolország, Anglia, Svédország, Románia és Görögország sorakozik. Ellenben Németországban, Franciaországban és Ausztriában az internetezők alig fele csatlakozott a közösségi oldalakhoz.
Magyarországon tehát 10-ből 8 internethasználó jó eséllyel regisztrált a Facebook, az Iwiw, a YouTube, a Twitter oldalakon és társaikon, és vissza-visszatér profiljára. Németországban ehhez képest a 10-ből mindössze alig négy fő rendelkezik accounttal, és a maradék 6-nak pedig bizonyára nem is hiányzik a virtuális jelenlét.
Az országok közötti különbséget vizsgálva szembetűnő a PIIGS-országok és a kelet-európai államok kiterjedt aktív felhasználói köre. Joggal gondolhatnánk tehát, hogy szájbertérbe menekül napi gondja elől a szegény ember munka előtt, után, közben vagy helyett. Vagy esetleg a munkafegyelem és a szabadidő értelmes eltöltése terén akadnak hiányosságok. Netán az internet helyettesít számunkra olyan élményeket, amiket a nyugatiakkal szemben mi nem tudunk megfizetni? Ha a 3,3-3,5 millió magyar Facebook-felhasználót vesszük alapul, látnunk kell, hogy legnagyobb arányban a 18-25 éves korosztály van jelen. Ez az egyetemista, főiskolás réteg, akiknek az oldal eleve készült. Valószínűleg ők bírnak a legtöbb szabadidővel, egyúttal ez az a generáció, amely már az internettel együtt cseperedett fel, így elemi a hozzáértésük és a bizalmuk.
A regisztrált tagok számát és adott felhasználók internet iránti bizalmát mérve az Economist arra jutott, a kettő tökéletesen összefügg. A magyarok 80 százalékos aktivitásuk mellett a legkevésbé aggódnak személyi adataik miatt; míg az ilyen szempontból konzervatív nyugatiak hozzánk képest tövig rágnák körmüket félelmükben, ha születési dátumuk nyilvánosságra kerülne. A végtelen bizalom lehet életkori sajátosság, de miért feltételeznénk, hogy külföldön az idősebbek tartanak igényt az online kapcsolatépítés lehetőségére, vagy hogy az ottani fiatalok már megfontoltnak és tapasztaltnak születnek? Talán csak fokozottabb igényük van a minden szempontból rendezett, bebiztosított életre.
A napi szinten képeket és adatokat megosztó netfüggők végtelen optimizmussal és lerombolhatatlan naivitással állnak hozzá a kérdéshez. Tipikus az „én adataim mégis kinek kellenének?” hozzáállás, és a mellé társuló tájékozatlanság is. Kevesen tudják közülük, hogy a közösségi szájtok többsége reklámokból tartja fenn magát, és ennek közvetett formájában a személyes adatok kiszolgáltatására is sor kerülhet. Nincs optimálisabb az amatőr marketingesek számára sem: a fake, vagyis hamis profilok segítségével a számukra fontos korosztályban ismeretséget szerezve célzott marketinget folytathatnak. (Engem hetente minimum 3 nem valódi személy jelöl be ismerősként, ezek azonban kis odafigyeléssel könnyen kiszűrhetők.) Biztos hasznos lenne némi időt szánni a minden oldalon megtalálható „adatvédelem” menüpontra is, de valahogy sosem tűnik elég fontosnak.
Mire való a Facebook? A megunhatatlan megfejtés
„A közösségi médiacsatornákat használók száma folyamatosan növekszik. Általában a 18-25 évesek vannak előnyben, de a Twitter például kivétel, mivel Magyarországon a itt 7-18-as korosztály vezet” – mondja a Mandinernek Halász Péter, a szosölmédia blog szerzője, aki egyébként a lehetséges összes adatot megadta magáról a legnépszerűbb közösségi site-on. A szokatlanul fiatal csiripelők oka, hogy 13 éves kor alatt a Facebookra – elvileg – nem lehet regisztrálni, a Twitter pedig kényelmes, ha locsi-fecsiről van szó. „Sokan az új kor SMS-ének is nevezik” – jegyzi meg.
A vízválasztó, 30-as évei elején járó korosztály egy olyan tagját is megkérdeztem, aki nem regisztrált Facebookra. Legalábbis úgy tudtam. „Már regeltem, mert kellett. Bár nem arra használom, amire a legtöbben - hiszen csak szakmai oldalakat látogatok, azok hozzászólásait olvasom, vagy képeiket nézegetem - de azért ha valaki kattint, visszakattintok. Itt tartom a kapcsolatot amerikai ismerőseimmel is, ők nem láttak erre más megoldást” – mondja a családos fiatal apuka. „A keleti népek szeretik kiteregetni a szennyest, mutatni ami van, villogni vele. Plázázni. A lényeg, hogy mindenki lássa őket" – fűzi hozzá a statisztikákhoz.
Jó harminc évet ugorva, a hatvanasok közül is megszólítok valakit: „A médiában sokszor hallani, hogy rászedtek embereket az interneten, kicsalták pénzüket. A számítástechnika arctalanságában szinte bárki bármit megtehet, itt a leginkább elítélendő bűntettektől az utolsó, nevét fel nem vállaló smucig kommentelőig bárkinek szabad a pálya. Engem ez nem vonz” - egészíti ki véleményét frissnyugdíjas interjúalanyunk.
A közösségi háló végérvényesen beépült az ember életébe minden előnyével és hátrányával együtt. A Facebook 750 millió ember (2011 júliusi adat) mindennapjait, kapcsolatait formálja át (így a Facebookot nem használókét is), sőt még a szóhasználatra is hatással van. Kereshetünk itt szerelmet, munkát, vízvezetékszerelőt, tüntethetünk vagy újjáépíthetjük politikai karrierünket, de akár el is kerülhetjük a a közösségi hálót: létezését és hatásait már nem lehet figyelmen kívül hagynunk.
