Uracsok lázadása - The Chap
2011. július 14. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Uracsok lázadása - The Chap

„A The Chap olyan, mint a dada: a chappizmus az értelmes kisebbség reakciója a mainstreamre.” (Gustav Temple)

 

   A pipa, a tweed és két kivasalt nadrágszár. Valami ilyesmi járhatott a The Chap alapítóinak fejében. A The Chap a brit életmód-konzervatívok vicces fanzine-ja, az anarchodandyk, és másféle konzervatív anarchisták lapja. Hogy micsoda? Ha lenne nyomtatott Reakció (sóhaj), akkor indítványoznám a tisztelt szerkesztőségnek, hogy készítsünk mi is egy hasonló számot. Lapunk még egyidős is a The Chappel, amit 1999-ben alapított Gustav Temple. A lapalapító-főszerkesztő ugyanis elégedetlen volt a férfi- és fiúmagazinok kínálatával: túl vulgárisnak tartotta az FHM és a Mad magazinok világát. Temple azonban nem áll meg ezen a szinten: az egész posztmodern világ, a kortárs művészetek, a fogyasztói társadalom és az ember elsilányosodása ellen küzd - szerencsére nem prófétikus dühvel, hanem jó adag vitriollal és iróniával.

  Minket máris levett a lábunkról: mi mást is tehetnénk, ha arról olvasunk, hogy tweedbe öltözött haverjaival megmászott egy húszméteres, kortárs művészeti doboz-installációt a Tate Modernben, kitűzve rá a Union Jacket, majd Martinival koccintva a hegymászás után. Egy másik alkalommal a Victoria & Albert Museum kortárs kiállítását hekkelték meg: fájlalva, hogy „a mai kultúra azt várja el bármelyik művésziskolás végzőstől, hogy újrainterpretálja vagy reflektáljon bármely történelmi értékre”, John Keats Óda egy görög vázához című költeményét szavalták el egy kortárs installáció tetején, jófajta whiskyt szopogatva: „Igaz szépség s szép igazság! - sohse / Áhítsatok mást, nincs főbb bölcsesség!” A biztonsági őrökkel való konzultáció után azzal a feltétellel hagyták el a helyszínt, hogy adnak nekik egy létrát és egy hamutartót.

  A The Chap reakciós körei még az utcára is kimerészkedtek: A Civilise the City hadműveletben szokásos tweed öltözetükben vonultak fel a londoni Oxford Streeten, hogy tüntessenek a brit bevásárlóutcák homogenizált, vulgáris kínálata és az uraknak való szolgáltatások hiánya miatt. Mire a Picadillyre értek, már több rendőr volt kint, mint úri tüntető. A tiltakozók kalapemelő zónának nyilvánították a Circust, majd délutáni teát és kalapokat szolgáltak fel az érdeklődő közönségnek.

  Gustav Temple nagyinterjúkban is osztja az észt a chap életmódról. Szerinte az emberek többet költenek banális tömegtermékekre, ruhákra és egyebekre, mint ha a chap módit választanák. „A chapek (fickók, hapsik, uracsok) azon időkről nosztalgiáznak, amikor az embert figyelmesen szolgálták ki még a legegyszerűbb sarki boltokban is, amikor a pipadohány és a sajt vásárlása élvezet volt, beszélgetve a boltossal és élvezve a kínálat áttekintését. A mai vásárlás az internetes gombnyomogatás felé hanyatlik”sóhajt Temple, aki szerint az egyetlen remény az lehet, ha az angolok megtartják excentrikusságukat.

  A főszerkesztő úgy véli: a legtöbb kortárs kultúra csak megy az árral, és befogad mindent, ami szembejön. A The Chap viszont az egyén, az excentrikusság és a hóbortok mellett áll. Temple szerint a mai fiatalság egy toprongyos, képzelet nélküli tömeg. Egy másik interjúban is a fiatalokat kritizálja: „Tünetszerű az ifjúság céltalansága. Olyan passzívak, hogy bárki bárminek elnevezheti őket. Egyszerűen nem törődnek azzal, kik ők, mert nem állnak ki semmiért, nem képviselnek semmit”.

Partifotók az anarchodandyk bálján

  Őszinte komolytalansággal álmodozik a tweed forradalomról, amelyben a társadalom minden tagjának emelkedne a színvonala, a buszoknak és a vonatoknak csak első osztálya lenne, minden bolt és áruház függetlenül, önállóan működne, a sportruhákat csak sportolásra lehetne felvenni, foci helyett a krikett lenne a nemzeti sport, a klasszikus műveltséget adná át minden állami iskola és az egész londoni belváros egy nagy sétálóutca lenne. Ha már séta: saját maguknak is szerveznek rendezvényeket: a chap olimpia a bohóckodás, a részeg hősködés, dalolás cirkusza, mely során a uracsok és hölgyeik olyan úri tudást sajátítanak el, mint a pipázás, koktélkeverés, nyakkendőkötés. 

  A többek között a Monty Pythont is múzsájának tartó magazin és szerzői (köztük Stephen Fry) találó humorral szólalnak fel a banális, homogenizáló popkultúra és divat ellen. A Chap Kiáltvány felszólítja a követőket, hogy az udvariasság és az etikett régi szertartásait változtassák forradalmi tetté. „Nincs semmi elitista a jó modorban, és senki sem fog tiltakozni amiatt, ha civilizáltabban bánnak vele” – állítja Temple. A kiáltvány pontokba szedve közli mondandójuk lényegét, a tweed kötelező viselésétől (és a farmer tiltásától) kezdve a dohányzás dicséretén, a hölgyekkel szembeni udvariasság megkövetelésén és az érdekes arcszőrzet növesztésének parancsán át a helyes köszöntési módokig (Yo, wassup? helyett How do you do). Imhol a The Chap Manifesto, eredetiben tökéletes: 

latest issue

1. THOU SHALT ALWAYS WEAR TWEED. No other fabric says so defiantly: I am a man of panache, savoir-faire and devil-may-care, and I will not be served Continental lager beer under any circumstances.

2 THOU SHALT NEVER NOT SMOKE. Health and Safety "executives" and jobsworth medical practitioners keep trying to convince us that smoking is bad for the lungs/heart/skin/eyebrows, but we all know that smoking a bent apple billiard full of rich Cavendish tobacco raises one's general sense of well-being to levels unimaginable by the aforementioned spoilsports.

3 THOU SHALT ALWAYS BE COURTEOUS TO THE LADIES. A gentleman is never truly seated on an omnibus or railway carriage: he is merely keeping the seat warm for when a lady might need it. Those who take offence at being offered a seat are not really Ladies.

4 THOU SHALT NEVER, EVER, WEAR PANTALOONS DE NIMES. When you have progressed beyond fondling girls in the back seats of cinemas, you can stop wearing jeans. Wear fabrics appropriate to your age, and, who knows, you might even get a quick fumble in your box at the opera.

5 THOU SHALT ALWAYS DOFF ONE'S HAT. Alright, so you own a couple of trilbies. Good for you - but it's hardly going to change the world. Once you start actually lifting them off your head when greeting, departing or simply saluting passers-by, then the revolution will really begin.

6 THOU SHALT NEVER FASTEN THE LOWEST BUTTON ON THY WESKIT. Look, we don't make the rules, we simply try to keep them going. This one dates back to Edward VII, sufficient reason in itself to observe it.

7 THOU SHALT ALWAYS SPEAK PROPERLY. It's quite simple really. Instead of saying "Yo, wassup?", say "How do you do?"

8 THOU SHALT NEVER WEAR PLIMSOLLS WHEN NOT DOING SPORT. Nor even when doing sport. Which you shouldn't be doing anyway. Except cricket.

9 THOU SHALT ALWAYS WORSHIP AT THE TROUSER PRESS. At the end of each day, your trousers should be placed in one of Mr. Corby's magical contraptions, and by the next morning your creases will be so sharp that they will start a riot on the high street.

10 THOU SHALT ALWAYS CULTIVATE INTERESTING FACIAL HAIR. By interesting we mean moustaches, not beards.

*

  Végül pedig hallgassuk meg a chap hop két sztárját: Mr. B The Gentleman Rappertől a Straight Outta Surreyt és Elemental tea rapjét, a Cup Of Brown Joyt. Cheers!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr623058166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.07.14. 12:36:01

ugyan
grift tudná kinek zsoldjában állnak ezek a műmájerek :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.07.14. 12:59:36

Nyáron a tory dandy nem hülye tweedet hordani. Most lenvászon járja.
Nyakkendő esetén a mellény felső gombját is tilos begombolni!

josip 2011.07.14. 14:24:47

Végre normális emberekről is írnak!

Tilikov (törölt) 2011.07.14. 14:36:37

Sajna minálunk a bocskait már lestoppolták a megtollasodott bomberdzsekisek, de a cifraszűrrel még lehetne kezdeni egy ilyen mozgalmat, olyan bajuszkenőcsös, lószőrkulacsos, bugylibicskás félét.

tewton 2011.07.14. 14:39:49

egy ennél keményebb grifti megmondást vártam!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.07.14. 15:01:37

@tewton: griftet látták nagy virágokkal telepingált szingli VW kisbuszban, amint behajtott vele egy transzcendentális vegan életmódtáborba. Ott nevelik most át.

legeslegujabbkor 2011.07.14. 15:07:04

Sajnálom, szerintem a legszexisebb férfi viselet a skót szoknya, finoman lengedező zoknibojttal. :)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.07.14. 15:13:50

@tölgy: a fegyverellenes pacifizmusa már rég köztudott :))

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.07.14. 16:05:00

A fonnyadék nyolcvanas években az Ecserin még príma bricsesznadrágot, zsakettet, bocskait, kalucsnit, legénységi wehrmacht zubbonyt, magyar kir. honvédtiszti pelerint, hálóinget, pilótasapkát, frakkot, cúgos cipőt, ködvágót és egyéb márkás ruhadarabot lehett vásárolni kimondottan kedvező áron. Ezeknek a ruhadaraboknak egy jelentős része aztán mindenféle nyúvéves fazonon köszönt vissza a pesti utcákon.

betyár (törölt) 2011.07.14. 16:32:35

@tewton: @tölgy:

én meg azt hallottam, hogy beszorult a gőzdómba, és ez a málnási ezt használja ki:))

csodadizőz · http://orfeum.blog.hu 2011.07.14. 16:53:51

Nocsak, a piros zoknis milyen fess:))
Btw azért ilyen időjáráshoz valóban inkább a lenvászon dukál.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.07.14. 17:04:00

@csodadizőz: mesélik, hogy múlt héten Londonban 8 °C volt.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.07.14. 17:04:37

@Gasper: én áprilisban voltam kint, kb 25 fok volt és verőfény, akkor épp Londonban volt a legmelegebb egész Európában :D

Alfőmérnök 2011.07.14. 17:14:18

Már megint a hüje angolok? boaááááá

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.07.14. 17:15:13

@rajcsányi.gellért (ergé): akkor licitálok. Egyszer augusztus végén Helsinkiben napokig 35 °C volt. A finnek teljesen készen voltak, nem úgy a bevándorlók! :)

OftF 2011.07.14. 17:15:32

Baszki ez mióta frissül? :)
Valamikor 10 éve lemondtam róla, mert kb. fél évig nem frissült semmit, pedig hogy vártam :)

Na kedvenczekbe ismét.

Kössz!

OftF 2011.07.14. 17:23:50

LOL
Should you prefer to read your books in tablet form, Am I A Chap? is also available as a digital downloadable ipad thingamajig direct from the Apple iBookstore.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2011.07.14. 17:34:46

@Gasper:
Na, ideje elővennem a nagyapámtól örökölt zsakettet.
Sajnos a csíkos szürke nadrágot már elkoptattam, de pótolható.
Volt idő /az átkosban / amikor néhány napig az irodában is a komplett zsakattet hordtam.
Azzal leülni, a két szárnyat elegáns mozdulattal oldalra billentve, hát az nem akármi.
Kedvence lettem a párttitkár asszonynak.

Typ3 2011.07.14. 20:46:36

Íme Pozsonyi Ádám szánalmas nyugati epigonjai :).

csodadizőz · http://orfeum.blog.hu 2011.07.14. 21:00:42

@inszeminator: Glaszékesztyűd is van? Cigarettatárca?

csodadizőz · http://orfeum.blog.hu 2011.07.14. 21:06:43

Túl a felszínességen, nemcsak a fess piros zoknis úriember külseje nyert meg magának, hanem a mozgalom is, köszönöm, hogy írtatok róla, ezentúl figyelni fogom őket, mert tetszik amit és ahogyan csinálnak:))

csodadizőz · http://orfeum.blog.hu 2011.07.14. 22:50:20

@Typ3: :)) Belőle hiányzik azért a sikk.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.07.15. 06:03:03

@inszeminator: átkosban, irodában, zsakett okán párttitkár asszony kedvencévé válni.... igazán szürreális jelenet. :)

Amúgy meg jó reggelt!

www.youtube.com/watch?v=d7R7q1lSZfs

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.07.15. 06:55:44

@Gasper:
én simán elképzelem, ahogy insz...ről letépi a zsakettet a mozgalmár asszony, ő meg cserébe rászoktatja a nőt a lóversenyre, ami miatt a szervezet ejti őt, és utoljára a lehel piac valamelyik pálinkás butikjában látták a nőt...

TG69 2011.07.15. 09:37:22

@ergé:
Nekem erről a 90-es évek eleji Wei Wu Wei jut eszembe: www.youtube.com/watch?v=hTBy--K1UI8&feature=related

Igényes zene, jó szöveg, múltba révedés. Egyébként ez is ugyanolyan divat mint a többi. Felszínes manírok (pipázás, ruházkodás stb) amiből gyakran hiányzik az ember. Könnyedén fogyasztható, de meg is unható cucc a minőségibb fajtából. Vigyázni kell vele :).

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2011.07.15. 09:48:25

@Gasper: @málnási:
Csak a mozgalmár asszony merte felpróbálni, a többiek legfeljebb csak az anyagára voltak kiváncsiak, meg arra a kis belső cégjelzésre, hogy nem a vörös október' ruhagyárban készült-e?
Hát nem!
Sátoraljaujhelyen magyariban nem is ismert hálózsákokat varrtunk, a cipészek meg gojzervarrott elegáns cipőket csináltak ugyancsak exprtra.

Amúgy egy későbbi, másik párttitkárt sok nyavalygása után elvittem egy filmfelvételre statisztának ( Filmek, elvtársak ) őt választották ki jó kiállása miatt a zsidó transzporthoz szépen egyenruhásan nyilas testvérnek.
Büszke volt rá!
Szürreális volt a kor mindenestül, legalább is az én emékeim szerint.

Maisie MacKenzie 2011.07.15. 10:05:51

@TG69:

vejvüvej? Csak nagyon felszínes a hasonlóság!

TG69 2011.07.15. 10:14:29

@Maisie MacKenzie: Hát persze, a Wei Wu Wei sokkal jobb :).

WinG 2011.07.19. 17:42:36

Forma-1 helyett lóverseny, hogy maradhatott ez ki? :)
süti beállítások módosítása