Kiégett házak, romos üzletek tucatszámra, a lerombolt épületrészek közül félve kikandikáló lakók gyanakvóan szemlélik az idegeneket. Helyreállítási munkálatokat csak elvétve találni. Kirgizisztán déli részén, a Fergana-völgy szélén évtizedek óta többé-kevésbé békésen együtt élő kirgiz és üzbég lakosság közt tavaly nyáron kitört véres harcokat követően Os város üzbégek lakta részei ma is csatatér emlékét idézik. 

Összecsapó indulatok

  2010 nyarán egyik napról a másikra csaptak fel az indulatok az etnikumok között, mely során egyesek szerint két-háromszázan, mások szerint – az eltűnteket is beleszámítva – több ezren estek áldozatául az öldöklésnek. A megfelelő regisztráció hiányában a pontos adatokat senki sem tudja. A leginkább fiatalokból álló bandák napokig járták a várost az „ellenséges” csapatokat keresve, és lángba borítva a lakónegyedeket. Az egyik túlélő még ma sem tudja visszatartani a könnyeit, miközben felgyújtott háza udvarán állva mutatja, hogy kisgyermekével a karjában hogyan menekült a lángoló tetőkön.

  Az emberek ma is suttogva mesélnek olyan esetekről, mikor az üzbég boltosokra és vendéglősökre kirgiz lázongók törtek rá fegyverekkel, ügyvéddel és előkészített szerződéssel, melyben az üzlete átadását követelték. Ha pedig fegyverrel a homlokán ösztökélik az embert az aláírásra, könnyedén mond igent. A helyiek pontosan tudják, hogy kik tették, de ma sem merik felvállalni.

  A felkelők megrohamozták a hadsereg helyi raktárait, és nagy mennyiségű kézifegyvert zsákmányoltak, melyeket az összecsapásokban használtak. Ennek ellenére a sebek többségét kéziszerszámok (kések, kaszák) okozták, lőtt sérülések kevésbé voltak. A fegyvereket a rend helyreállítását követően a hatóság igyekezett begyűjteni, de nagy részük még mindig a polgárok kezében van, és sok került ismét elő bűncselekmények elkövetése során.

A diszkrimináció gyökerei 

  Az emberi jogvédő szervezetek képviselői szerint korábban is érezhető volt a kisebbségekkel szembeni diszkrimináció az országban – ez főleg a nyelvhasználat tekintetében mutatkozott meg –, amely az eseményeket követően kézzelfoghatóvá vált. A rendőrségi statisztikákban csak az üzbég elkövetők jelennek meg, nyomozásokat, bírósági eljárásokat is szinte csak üzbégek ellen indítottak. Ezt ottjártunkkor személyesen is tapasztaltuk, mikor (mindkét nemzetiségből) az áldozatok hozzátartozóival a gyilkosok felkutatásának eredményességéről beszéltünk.

  Tudni kell, hogy az öt közép-ázsiai országban a nyelvekkel kapcsolatos kisebbségi politika ugyanazon elveket követi: sehol sem lehet hivatalos nyelv a szomszédos ország helyi kisebbségének nyelve. Ezért nem tartották a kirgizek indokoltnak, hogy az üzbég nyelvet Kirgizisztánban hivatalossá tegyék. Kirgizisztán hivatalos nyelve a kirgiz, még az orosz nyelv hivatalossá tételét sem tartják indokoltnak. 

  Egy helyi jogvédő szerint a jelenlegi helyzet Kirgizisztánban hasonlít az amerikaihoz, ahol az ötvenes-hatvanas a feketék nem élhettek együtt, nem tanulhattak együtt a fehérekkel. Az országban külön kerületekben élnek a kirgizek, az üzbégek. Külön kirgiz és üzbég iskolákat tartanak fenn. Ez az egyik legfőbb oka a nemzet megosztottságának. 

  A vallási vezetők ugyan megpróbálták a közös muszlim vallást felhasználni az etnikumok megbékélésére, egyesítésére, de ez nem járt sikerrel. A Korán szerint mindenki egyenlő, nincsenek etnikai megosztottságok. A muszlimok közt kiemelt bűn, ha muszlimok ellen harcolnak. 

Rejtélyes kiváltó okok: Bakijev, az oroszok, vagy a szomszédok?

  Az események kiváltó okáról senki sem tud, vagy nem mond biztosat, de találgatások tucatszám jelentek meg. A legtöbben – pártállástól függően – különböző politikai motivációkat gyanítanak. A kirgizek mellett leginkább oroszok által lakott fővárosban (Biskek, a szovjet időkben Frunze) az áprilisban megbuktatott Bakijev elnök kezét látják a dologban. A volt elnök a déli területekről, Jalalabad városából származik. Biskeki bukását követően itt még megpróbált tömeggyűléseken támogatókat szerezni, de mikor már itt is szorult körülötte a hurok, a kazah titkosszolgálat segítségével légi úton kimenekítették az országból. Azóta Minszkben élvezi Lukasenko elnök vendégszeretetét.

  Ezzel kapcsolatban néhányan megjegyezték Oroszország lehetséges szerepét is, mivel Moszkva nem ápolt baráti kapcsolatokat Bakijevvel, aki az ígéreteit is megszegve folyamatosan igyekezett Oroszország és az USA közt lavírozva mindkét oldalból a legtöbbet kisajtolni. A párhuzamos jelenlétre jó példa, hogy mindkét országnak légi bázisa van a fővárostól néhány kilométernyire, mindketten saját egyetemet hoztak létre Biskekben. 

  Felmerül a szomszédos országok befolyásoló szerepe is, mivel 2010-ben Kirgizisztánban jelentős politikai változások mentek végbe a demokratikus berendezkedés irányába. Áprilisban elűzték az elnököt, ideiglenes kormányt neveztek ki, és októberben a nemzetközi megfigyelők szerint a helyi viszonyokhoz képest figyelemre méltóan szabad és szabályos választásokat tartottak. Ez minden bizonnyal csípi a környező, autokrata elnöki berendezkedésű államok (Üzbegisztán, Kazahsztán, Tadzsikisztán, Türkmenisztán) vezetésének szemét, akik érdekeltek a kirgiz demokrácia kudarcában, amit negatív példaként hozhatnak fel otthon a reformokat követelőkkel szemben.

  Szakértők szerint a kirgiz-üzbég ellentét a közelmúltban látensen mindig is jelen volt az ország életében, és leginkább gazdasági okai vannak. Az országban nagyon rossz és fenntarthatatlan gazdasági fejlődés ment végbe a szovjet összeomlást követően. Az ország integráns része volt a szovjet rendszernek, és a szétesést követően az ipar széthullott, nem volt életképes. Vállalatokat zártak be, és az ország visszasüllyedt a mezőgazdaságból élő középkori szintre. Mára az üzbégek irányítják a kereskedelmet és a mezőgazdaság egyes részeit délen. A kirgizeké az állattartás, a mezőgazdaság más területei, valamint az adminisztratív hatalom.

Egy kirgiz áldozat, Osból

 

A férjét a júniusi események után két héttel találták meg Üzbegisztánban, a folyóban. 23 késszúrással végeztek vele, majd felgyújtották és bedobták a folyóba, ami elsodorta Üzbegisztánig. Június 13-án tűnt el, és 29-én találták meg (28-án volt a népszavazás az alkotmányról). Fél hónapon át várta a híreket és reménykedett. Elment oda, ahová a halottakat és a sebesülteket szállították, de nem találta meg a férjét. Több olyan ember is volt ott, akinek már csak a csontjait találták meg, így nem lehetett azonosítani őket. Még mindig hiányos az áldozatok azonosítása. 17 olyan testről tudunk, akinek nem sikerült megállapítani a személyazonosságát. 

Találtak 5 gyanúsítottat a gyilkosságra, de nincsenek egyértelmű bizonyítékok, hogy ők tették. Állítólag akár 20 gyilkos is lehetett, mivel 23 késszúrást találtak a testén. 

A rendőrség segít a megoldásban?

Nem tudom, nem is akarom tudni. Belefáradtam. Nem hiszem, hogy bármit is tehetnének. 

Érzékeltek bármilyen diszkriminációt?

Nem találkoztunk ilyesmivel. Szeretném abbahagyni a vizsgálatot, mert belefáradtam abba, hogy folyamatosan emlékeztetnek rá, mi történt. Nem lehet továbblépni. Igyekszem felejteni, a gyermekeimmel foglalkozni. 3 lányom van, akit fel kell nevelnem.

Megtalálták az elkövetőket?

Egy hónappal az események után szembesítették az áldozatokat az elkövetőkkel. A legtöbben meg akarták verni a gyilkosokat, de én csak azt kérdeztem tőlük, hogy miért tették. Csak annyit tudtak mondani, hogy sajnálják. Az egyikük azt mondta, hogy azért szúrták meg 23-szor, hogy ne szenvedjen sokat. A rendőrségi jelentések szerint azonban két órán keresztül kínozták különböző módokon. A férjem a késszúrásokat és a felgyújtást követően is életben volt, amikor a folyóba dobták. 

Az elkövetőket a mobiltelefon alapján találták meg, mivel a gyilkosságot követően elvették a férjem mobiltelefonját, és később is használták. Legtöbbször ki volt kapcsolva, de néha bekapcsolták és használták.

Ismerte az elkövetőket korábban is?

Igen, a környéken élő fiatal üzbégek voltak. Szinte szomszédaink. 

Lehet tudni, honnan származott ez a gyűlölet a szomszédokban?

Nem a gyűlölet volt az ok, hanem csak az események. Elkapták az első kirgiz embert, akit találtak, és elvitték a mahallába, ahol az üzbégek élnek. Nem személyes indíték volt. A férjem elismert művész volt, mindenki szerette, nem voltak haragosai, és nem tudott volna ártani senkinek. 

A férje is részt vett az erőszakban?

Nem. Kerámiaművész volt, ebből élt. Az egyik legismertebb művész a környéken. Biskekbe is hívták, hogy készítsen műalkotásokat. 

Nem vett részt erőszakban. Csak meg akarta tudni, hogy mi folyik a városban. A kíváncsisága vitte a sírba. Elment a városközpontba, hogy körülnézzen. Nem itt történt a környéken. 

Mióta élnek a városban?

A férjem az Issyk-kul környékéről származik Csui régióból, én Osban születtem. Együtt éltünk északon, de nem szerettük a környezetet, ezért telepedtünk át Osba.

  (A bejegyzés második részében szó lesz vízhiányról, korrupcióról, az üzbégek betelepüléséről, középkori körülmények között élő falvakról, és megismerhetjük egy üzbég áldozat történetét – a szerk.)