Így származásozik az Index
2011. június 21. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Így származásozik az Index

  Meglehetősen bosszantó cikkel találkoztunk tegnap az Indexen, ami belterjes szerkesztőségi levlistánkon is kiverte a biztosítékot. „Vérlázító”, „hubazmeg”, „gyoker”, „erdekes” – szóltak a reakciók a Kínában rendezett magyar képzőművészeti kiállítás alkotóit listázó írásra. Az egyébként gyakran érdekes és alapos cikkeket szállító Földes András, a portál kulturális újságírója ugyanis az alkotások helyett nemtelen egyszerűséggel a művészek származásával, esetleg rokoni vagy egyéb kapcsolataival minősítette magukat a művészeket.

  Akkor képzeljük el ugyanezt a Kurucinfón, zsidókkal.

  Pedig a téma érdekes: a június 20-án nyíló pekingi kiállításon Magyarország 33 művésztől mutat be több mint 300 munkát. A megnyitót a kulturális államtitkár, Szőcs Géza tartotta, jelezve: a Kínai Szépművészeti Múzeum nyolc csarnokában látható tárlat a két ország közti legmagasabb szintű kultúrpolitikai esemény. Itt mutatjuk be, mit tartunk mi kortárs képzőművészetnek – írja az Index. A lapban közölt kétrészes cikk riportja szerint az állam 36 milliót fizetett a százmilliós kiállítási költségekbe, miközben a Műcsarnok évi 10 millió forintot kap programszervezésre, a Szépművészetit tavaly 60 millióval támogatta a tárca, a Ludwig múzeum 30-34 milliót kapott a tavalyi kiállításokra. Látható tehát, hogy kiemelt állami támogatást kapott a kiállítás, amit egy magángaléria, a Forrás szervezett. Az Index által megszólaltatott vezető művészettörténészek, galériások nem is ismerték az összes kiállító művészt. A kiállítás kurátora, Tóth Norbert azt mondta: azt szerette volna, hogy „megmutassuk azt a különleges magyar művészetet, ami a kínai művészettel közös gyökerekből indulva vált az európai művészet részévé”.

  Nos, a riport egyébként gúnyolódó, lekezelő hangnemével nincs dolgunk, a szerző már korábban is éberen figyelt bármely jobbra mozduló kultúrpolitikai döntést, nyilván érzékeny bármilyen (nekünk tetsző vagy nem tetsző) jobbos szellemi áramlatra. A cikk alapvető sugallata, hogy a kiállítás esetében bizony egy határozott kultúrpolitikai döntésről, irányvonal-módosításról volt szó, nehezen tagadható.

  Igen, keleties, turáni, ősmagyar, jobb esetben organikus, tradicionalista ihletésű művek, rosszabb esetben ezoterikus, koltaygábori giccsek alkotói kerültek fókuszba – bár a mai kulturális képzőművészeti mainstream egy-két vezető képviselője, mint a körülrajongott Fehér László is felkerült a listára. A művészek többsége pedig kapcsolódik az új alaptörvénybe meglehetősen furcsamód bekerült Makovecz-féle Magyar Művészeti Akadémiához (mely társaság tagságának egy jelentős része egyébként bizony értékes, érdekes, érdemes művész). Az Orbán-kormány tehát kultúrpolitikát csinál. Olyat, amilyet – a tanulságokat ki-ki leszűrheti a cikk első részéből.

  Viszont, mivel nincs lista a kiállított alkotásokról, így az Index szerzője maga állított össze egy listát a művészekről, egy-egy random talált alkotásukkal és rövid kommentárral fűszerezve őket. Itt bújik ki a lóláb: ilyen lekezelő, dehonesztáló, az illetők származásával, rokoni és egyéb kapcsolataival foglalkozó cikket régen olvastunk – a szélsőjobbos hasonlatot lásd feljebb. Azt írja egy esetben: „A művésznő meghívása mutatja, a jobboldali kultúrpolitikára egyáltalán nem jellemző, hogy csak idős és megfelelő politikai kapcsolatokkal rendelkező alkotókat hajlandó helyzetbe hozni.” Ó, persze a nem jobboldali, mondjuk így, balliberális oldalon ilyen nem történhet meg. Előbbi kép filmrendező szereplője egyébként épp a napokban kapott 140 milliós állami támogatást a filmje befejezésére - ilyen kemény kultúrharcot folytat a jobboldali kormány.

  A cikk a nem éppen konzervatív drMáriás által az ÉS-ben méltatott Bátorfi Andreát olcsó fotosopp-művészként és a Szépmű-igazgató feleségeként említi; Geréb Krisztinát „2000-ben még fiatal művészként” nevezi meg; Kő Pál viszont „teljesen véletlenül egyébként jó művész”; Péterfy László szobrászról, az Áprily-Jékely művészdinasztia tagjáról, Péterfy Bori apjáról a művek elemzése, értékelése nélkül annyit említ: „Erdélyben született, Makovecz Imre épületeihez készített szobrokat, tagja a Makovecz-akadémiának. Egy magyar művésznek ennél több nem kell a sikerhez. Csodaszarvasai, Szent Istvánjai és Életfái remélhetőleg érzékeltetik, a magyarok szeretik a hagyományaikat, és próbálnak nem tudomást venni arról, ami az utóbbi 1000 évben történt”. És Jankovics Marcellről azt írni: „örvendetes ráadás, hogy tud rajzolni is”? Én kérek elnézést.

  Ha már Erdély: nem tudjuk, az Index szerzőjét milyen trauma érhette Erdélyben, netán egy székely góbé vagy egy medve által, mindenesetre az egész cikk során nem tud leszállni arról, hogy az adott művész esetleg onnan származik. Mi több, nála sok esetben ez az egyetlen minőségjelző – persze kellően lekezelő modorban. „A festőnek legutóbb 2009-ben volt kiállítása, szerencséjére szülőhelyén, Csíkszeredában”; „az erdélyi származás már megkérdőjelezhetetlenné teszi művészi kvalitásait”; „utolsó kiállítása 13 éve volt. Viszont erdélyi, és a Makovecz-akadémiába is belépett.” Vagy: „A festő kissé kilóg a sorból, mert nem székely motívumokat fest, hanem a haláltáborok világát dolgozza fel szürreális, mesés stílusban. Viszont kolozsvári születésű.” Művészi kvalitás értékelése helyett folyamatos származás-emlegetés? Vagy netán úgy gondolja a szerző, hogy egy erdélyi magyar művész nem képviselheti a magyar kultúrát külföldön? Pont egy határon túli sorsot megélő magyar nem? Gúnyos etnikai, származási megkülönböztetés egy liberális portálon?

  Pár éve a kínai magyar évad keretében egyetlen magyar festészeti kiállítást rendeztek Pekingben, amelyen kizárólag kortárs cigány amatőr festők reprezentálták hazánkat, Gyurcsánnyal súlyosbítva. Nekünk nincs problémánk semmilyen olyan kezdeményezéssel, ami a romák sorsát próbálja valahogy előrelendíteni, ugyanakkor nem emlékszünk arra, hogy a kiállítók származása akkor is gúny tárgya lett volna – és ez így van jól.

  Csak a cikk miatt nem foglalkoztam volna ennyit a témával. A cikk, annak hangvétele viszont jóval túlmutat önmagán. Nem mennék bele részletesebben, de azért van valami fogalmunk a kultúra, azon belül a képzőművészet huszadik századi történetéről, az izmusok korától a nácik és a kommunisták művészetfelfogásán át Lukács Györgyig és az aczéli kultúrpolitikáig; és persze a jó száz éve tartó kulturkampfról a népiek és az urbánusok között. Aki nem veszi észre, hogy a régi törésvonalak (de legalábbis repedések) – bármilyen jószándékú kezdeményezések ellenére – mind a mai napig léteznek, az vagy tájékozatlan, vagy nagyon naiv.

  Viszont ha bármely oldal radikálisai az elmúlt száz év tapasztalatai ellenére a régi előítéletek, tévhitek, kölcsönös sérelmek fogságában élnek, s bármilyen belátás, megértés szándéka nélkül tovább akarják folytatni a kulturkampfot, akkor kérdés, hogy a 21. században fog-e előrelépni a magyar kultúra ügye.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr633002544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.06.26. 21:50:37

@de Karatna:

"Badinyit meg ne szidalmazzad, mert ő is zsidó volt."

kéne a cuccból, amit nyomsz, geci jó lehet :)

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.06.26. 21:52:02

@mavo:
Nyugodt alvásod előtt!

Nem elfelejteni, hogy az egy Istenhit teremtette meg a zsidó népet és nem a zsidó nép az egy Isten hitet!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.06.26. 21:53:24

@de Karatna:

a két durva tárgyi tévedésed megemlítése után elsütött viccre voltál csak képes (persze kurva komolyan) reagálni? :-D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.06.26. 22:04:08

@de Karatna:

"Nem elfelejteni, hogy az egy Istenhit teremtette meg a zsidó népet és nem a zsidó nép az egy Isten hitet! "

ahogyan a whiskey teremtette az íreket, és nem az írek a whiskey-t. :-D

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.06.26. 22:15:14

@mavo:
Nincs szándékomban magyarázkodni!
De a Tóra a tanítás könyve a Tanachon belül. Azt hiszem, amikor a halachikus judaizmus elvetéséről írtam ezt gondoltam.

Miért említettem volna meg a Próféták könyvét, a
Neviim risonim – Korai próféták
*Neviim acharonim – Kései próféták
Tré ászár a 12 kispróféta írásait.

Ebből mondjuk számodra a leglényegesebb gondolatot Jesájáhu nagy próféta fogalmazta meg " Rombolóid és pusztítóid közületek valók"

És akkor ott vannak az: Iratok vagy Írások .
Tehát ennyi!

De a Tanítás az csak a TÓRA! semmi más!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.06.26. 22:39:21

@de Karatna:

"Nincs szándékomban magyarázkodni!
De a Tóra a tanítás könyve a Tanachon belül. Azt hiszem, amikor a halachikus judaizmus elvetéséről írtam ezt gondoltam."

már az a De olyan fincsi volt.

pici fiú! elkúrtad, mellényúltál, megesik. de ez a szánalmas magyarázkodás elég irritáló.

te nem "nem tettél említést" a tanakh tórán kívüli részeiről, hanem határozottan állítottad, hogy a karaiták CSAK a tórát fogadták el.

na mindegy, az ilyen esetek csak megerősítik a régi elvet: antiszemitákkal ne vitatkozz, mert nem csak hülyék, de be sem ismerik. na ja, különben egyszer csak leszoknának az antiszemitizmusukról az ún. tények hatására.

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.06.26. 23:27:48

@mavo:

Miért kellett volna nekem a Zsidó Bibliáról beszélnem, amikor a Karaiták csak a Tórát, a tanítást Mózes öt könyvét fogadják el.

A judeokriticizmus az nem antiszemitizmus!

Vagy úgy gondolod, hogy aki zsidó, az már kritika felett áll?

A te fajtád azt hiszi, hogy (amikor elfogytak a sekélyes érvei) akkor kilövelli magából az "antiszemita" szót, úgy ahogy védekezésképpen a Bűzös borz a bűzmirigyét, akkor már a dolog ezzel el is intéződött?

A kippa nem arra való, hogy a hazugságokat alája rejtsétek, a Tallit pedig nem arra, hogy azzal leborítsák a tisztességtelenséget, a Tefillin pedig nem arra való, hogy azzal kössék magukra az ártatlanság álarcát, mondván " aki bírál az antiszemita".
Jó néhányan, de különösen a konjunktúra és divat zsidók, zsidóságukat valamiféle légoltalmi bunkerként használják arra az esetre, ha jön valamiféle kritika, akkor abba bújjanak és onnan kiáltozzák "antiszemiták, antiszemiták".
Ez több mint szánalmas, de legfőképpen hiteltelen!
Különösen hiteltelen egy mesümeddé vált egykori judeobolsevik csürhe liberálisokká vedlett leszármazottaitól.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.06.27. 00:01:52

@de Karatna:

"Miért kellett volna nekem a Zsidó Bibliáról beszélnem, amikor a Karaiták csak a Tórát, a tanítást Mózes öt könyvét fogadják el."

az előbb még mintha magyarázkodtál volna kissé, amikor jeleztem, hogy ez kurvára nem igaz. úgy látszik mégse. vagy pedig már az akkori magaddal sem értesz egyet. valamelyik. mondjuk tökmindegy, a lényeg így is, meg úgy is az, hogy hülyeségeket irkálsz, és mindenféle zavaros hülyeségekkel öntöd körbe. legalább ebben hasonlítasz a "zsidó" (ezen de kurva jót röhögtem) badiny.

"Karaite Judaism defines itself as the remnants of the non-Rabbinic Jewish sects of the Second Temple period, such as the Sadducees. The Karaites ("Scripturalists") accept only the Hebrew Bible and what they view as the Peshat ("simple" meaning); they do not accept non-biblical writings as authoritative."

(en.wikipedia.org/wiki/Judaism#Alternative_Judaism )

"Karaite Judaism or Karaism is a Jewish movement characterized by the recognition of the Tanakh alone as its supreme legal authority in Halakhah, as well as in theology ... Karaites believe they observe the original form of Judaism, as prescribed by God in the Tanakh, and do not accept what they consider to be later additions to the Tanakh such as the Oral Law of Rabbinic Judaism."

(en.wikipedia.org/wiki/Karaite_Judaism )

a karaita judaisták egyszerűen mást (konkrétabban jóval kevesebbet) tartanak a halakha (~zsidó törvény) részének ("Karaite Halakhah"), mint a rabbinita judaista főág. kicsit másként fogalmazva, ortodoxabbak az ortodoxoknál is. :)

"A te fajtád azt hiszi, hogy (amikor elfogytak a sekélyes érvei) akkor kilövelli magából az "antiszemita" szót, úgy ahogy védekezésképpen a Bűzös borz a bűzmirigyét, akkor már a dolog ezzel el is intéződött? ... blabla ... blabla"

nem, kisfiam, nem. én leírtam, mik a tények, forrásokkal (azok aljában meg ott vannak az ő forrásaik), te meg azóta is csak reménytelenül hadoválsz. most például tények hiányában egy fasza kis izét rittyentettél az általad kiötölt zsidóságomból. holott csak annyi történt kisfiam, hogy ismét bebizonyosodott: egy kicsit is tájékozott gój is többet tud a zsidókról, mint egy ostoba és öntelt antiszemita.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.06.27. 00:06:51

@de Karatna:

bevallom, megnézném, ahogy egy jó kis só keretében bebasznak téged pár valódi ortodox zsidó közé (a pikantéria kedvéért lehetne köztük karatita is), és nekik adod elő, hogy jobban ismered a judaizmust, mint ők. :-D

mondjuk amikor az echte bibsiknek jönnél elő a sémi lélekkel, talán kicsit csúnyán néznének rád. főleg a karaiták. :-D

inspire14 2011.06.27. 00:23:20

Amennyiben valakit érdekel a kiállítás katalógusa és kíváncsi a kiállított művekre, az Pdf formátumban letöltheti a "Magyar Művészet című kiállítás katalógusa" menüpontra kattintva.

www.forrasgaleria.hu/hu/exhibition/65

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.06.27. 01:13:59

@inspire14:

Magyar művészeti kiállítás Kínában.

Hatalmas dimenziók, mély tartalommal, magyar gondolatokkal, sziporkázó tehetséggel, maradandó élmény mellett.

A legigényesebb amerikai galériák nyálukat csurgatva nyújtózkodnak az ilyen anyagért.

kackia 2011.06.27. 08:39:04

@de Karatna:
"Nem elfelejteni, hogy az egy Istenhit teremtette meg a zsidó népet és nem a zsidó nép az egy Isten hitet! "
Komolyan érdekelne a véleménye erről a teisztikus istenképről. Sokan azt állítják róla, hogy egy kiszámíthatatlan természetű Jánusz arcú istenről van szó, ki egy személyben haragos és békés .

Köszönöm az előző írást , de erről az aranyborjús történet ismert és az is ,hogy ez lehetett az oka a törvény, smaragd táblákba vésett szövegének összetörésének majd újbóli köbe vésésének.
De várt ott a hegy lábánál Mózesre 95 bölcs vagy törzsfő, természetesen nem rabbi.És ők voltak azok akikre a talmudista irodalom hivatkozik.
Ha megtalálom a linket küldöm.

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.06.27. 13:23:34

"De várt ott a hegy lábánál Mózesre 95 bölcs vagy törzsfő, "

Sem bölcsek, sem törzsfők nem voltak, hiszen Kánaán elfoglalásában 12 törzs vett részt és különféle nemzetségek és nem azonosítható sémi csoportok.

Mózes öccsével Áronnal kiirtotta a velük szemben lázadókat. A maradék ment tovább.

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.06.27. 14:22:59

Kedves @kackia:!

A rabbinikus judaizmus lényege, hogy benne minden létezik és annak az ellenkezője is! A rabbinikus judaizmus legfőbb "feladata" volt, hogy a galutban ( a száműzetésben), a már állami létben és törzsi viszonyok között nem létező zsidóságot a törvény, a Tóra erejével, a "törvényvallás által, -613 micva-" megőrizzen, elszigeteljen, a külső más etnikumú és vallású népességtől "gojoktól" elválasszon. "Statu in statu", állam az államban alapon.
A zsidóság történelmi alapgondolata -soha sem asszimilálódni- , de hatékonyan integrálódni.

Maga is a Naftali Krausz - a bölcs zsidó Gáon- is számtalanszor kihangsúlyozza, hogy a zsidóság számára a legnagyobb veszély az asszimiláció.

Természetesen a zsidók, különösen a liberális zsidók ez ellen tiltakoznak, hiszen egzsztenciális érdekük ezt kívánja meg.
Tudják, hogy ha ezt nyíltan megvallanák, akkor ez a környezet ellenszenvét váltaná ki.
" vezetni és irányítani akarlak benneteket, de nem akarok hozzátok asszimilálódni ". Nyilván nem egy rokonszenves vallomás. Ezért jobb erről hallgatni.

A lényeg az, amit Moses Maimonides mondott
---- beszéljél úgy, ahogy azt ellenségeid hallani szeretnék, de csalekedjél mindíg néped érdekei szerin----. Ezzel a stratégiával napi szinten találkozhatunk. Lehet, hogy ellenszenvesnek tűnik ez a stratégia, de vitán felül a zsidóság etnocentrikus érdekeit hivatott szolgálni. Ennek a pozitív hatásait a zsidóság szempontjából el kell fogadnunk.

A lényegy, hogy a magyarságnak is ezzel azonos stratégiát kell folytatnia, hiszen a zsidóság ezen stratégiának agyakorlati alkalmazásával vitán felül sikeres.
Aranyszabály, -zsidó soha ne szidalmazzon zsidót goj közösségban!- Minden zsidó hitsorsosost dicsérni illik, különféle intenzítással, még akkor is ha nem szolgált rá.
Mert a dicséret felemel és az egész zsidó közösség számára értéket teremt, no meg a kölcsönösség jegyében vissza is jár!
A zsidó közösség hatékony érdekérvényesítési stratégiájának alapja, hogy ezen etnocentrikus közösségen belül az egymás iránti bizalmi index összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a csoporton kívül állók irányában. Illetve különböző lépcsőzetes szintekkel lehet jellemezni. A legközelebbitől a legtávolabb szintekig, illetve addig a körig, akik teljes mértékben és hermetikusan ki vanank ebből zárva.

A zsidóság etnogenezisével, múltjával, történetével, spirituális világával, értékrendjével, szociológiájával érdemes foglalkozni, mert nem csak tanulságos, hanem a magyarság számára több vonatkozásában elsajátítandó és követendő is!
Szabó Dezső a Jobboldali radikalizmus egyik írója, 1923-as fejtegetésében a következőket írta:
(idézet)
" Nem ismételhetem elégszer s szeretném az utcakövekre vésetni ezt a primitív igazságot, hogy élni azoktól tanuljunk, akik legjobban tudnak élni".

Szabó Dezső mindenki számára egyértelműen világossá teszi, hogy a magyarságtudat ápolásában, etnikai, kulturális egyéniségének kifejezéseben nem találhat kiválóbb mestert, mint a zsidóságot.

kackia 2011.06.27. 15:20:08

@de Karatna: A világ többi nemzete közül volt olyan aki elsajátította ezt a stratégiát?

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.06.27. 16:23:02

@kackia:

Nem is látszik rajtuk, illetve meg is látszik a hiánya, ( kínaiakon kívül)!

"etnocentrikus preferencia" és kifinomult, udvarias etnocentrikus szegregáció.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.06.27. 16:38:04

@inspire14: @kackia: @fülöpke: @de Karatna: @Cpt. Flint: és akit illet!

Letöltöttem és végignéztem a kiállítás prospektusát (@inspire14: fentebb linkelte) és igaz, ami igaz, művészi szempontból egy erősen esetleges és nagyon hullámzó minőségű "anyag" került ki Pekingbe. Ennél azért tényleg lehetett volna jóval többet is nyújtani! E za zigazság (szerintem).

ü
bbjnick

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.06.27. 19:13:47

@bbjnick:

Kérek mindenkit, aki ezt így gondolja, az sorolja fel, hogy kiket kellett volna szerepeltetni.

Pontosan kiket!

Névsort kérek!

Akkor majd kibuik a szög a zsákból!

kackia 2011.06.27. 21:15:44

@bbjnick: a jövőben nekem mindig hihet , nagyon éles szemmel szelektálok.

@de Karatna: nem szívesen mondok neveket, talán Málnásira és Gasperre bíznám.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.06.28. 05:45:31

@kackia: @de Karatna:

Nem addig a'! Nem úgy van a'!

Semmi baj nincs azzal, ha egy kiállítás a magyar tradíciót járja körül, mutatja be! De akkor tegye azt! Azzal sincs semmi baj, ha egy áttekintést próbál nyújtani a jelenleg érvényesülő (vagy nem érvényesülő, de karakteresen jelenlévő) magyarországi képzőművészeti törekvésekből! De akkor tegye azt! Általában, bármilyen célt is tűz ki maga elé egy kiállítás, tegye azt!

De ez a kiállítás egy zsibvásár! Itt az egyes alkotások nem elhelyezik, értelmezik, kiegészítik egymást, hanem gyengítik. Ez itten a probléma, kérem szépen!

ü
bbjnick

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.06.28. 07:27:59

@bbjnick: semmi nagyvonalúság, semmi átfogó koncepció, úgyhogy persze hogy tiszta zsibvásár az egész kiállítás. De hát egy kizárólag biznisz alapon működő, tisztelet a kivételnek, többnyire giccset áruló nagykörúti (egykori Derkovits terem) galériára bízták az egész koncepciót. Szóval kétségtelenül van egy nagy adag Képcsarnok vállalatos stihje az egész anyagnak, egy-két kivételtől eltekintve, természetesen.

fülöpke 2011.06.28. 10:13:24

@bbjnick: "Azzal sincs semmi baj, ha egy áttekintést próbál nyújtani a jelenleg ... nem érvényesülő, de karakteresen jelenlévő) magyarországi képzőművészeti törekvésekből! " Ez így tökéletes megfogalmazása annak, amit láthatunk, hogy aztán ez egy kissé "eklektikus"-ra sikeredett, az meg tény.
Azzal is egyetértek, hogy összességében a sokszor (nekem) túl harsány, de közepes, gyenge munkák sajnos a finomabb, kifogásolhatatlan műveket is gyengítik – legalább is a katalógusban. Úgy érzem, a kiállításon, vagyis a kiállítótermekben ennél azért szerencsésebb a helyzet.
Megint csak hangsúlyozom, nemigen van ma Magyarországon 300 kortárs remekmű (33 művésztől kiváltképpen nem). Ők is csak emberek, kevés köztük a zseni.
Ugyanakkor továbbra sem érzem azt, hogy kimondottan a magyar mondavilág motívumainak használata lenne az a kristálytiszta rendezési elv, amelyet itt érvényesülni látok, s amely elvnek itt többen nekiestek volt. Továbbra sem értem, hogy miért elképzelhetetlen Csodaszarvas témakörben igazi műalkotás megszületésének egyáltalán a lehetősége, de itt kénytelen vagyok megjegyezni egy hozzászólásra reagálva, hogy magam sem kifejezetten egy tűzzománcolt darabban képzeltem el ezt a bizonyos újraértelmezést, köszi.
Abban lehet reménykedni, hogy az átlag kínai néző is csak ember, tehát a nagy többségnek nincs kifinomult ízlésvilága, és a mai átlag "tárgykultúrán edzett" elméjének nem rendhagyó ez a válogatás, vagyis hiszek abban, hogy e kiállítás összességében sikeres lehet.

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.06.28. 12:00:47

Vannak, akik nem veszik tudomásul, hogy a művészetnek, és magának az alkotónak feladata a szolgálat és nem a közönségnek a művészet szolgálata.
A művészet abban a pillanatban, amikor már a nyilvánosságnak szól és nem a saját szórakoztatásnak, akkor felelősséggel kell szolgálnia és maradandót alkotnia! Vannak csoportok, akik saját tagjaik művészetét felmagasztalva rászövik magukat a közönségre. A médián keresztül bele rágják magukat az emberek tudatába, azzal a céllal, hogy beléjük sulykolják mi a szép, mi a művészet, mi az érték.

Holott a szépség csodálata belülről jön, velünk születik, az nem megmagyarázandó ösztönös felismerés!

Itt most nem ez a lényeg!
Hanem az, hogy ezek a törekvések - ezeknél a köröknél- saját alkotásuk művészetté emeléséről szóljanak. Tevékenységük termékét saját köreik emelik magasba olyanok által, akiknek van vagy lehet befolyása a vélemények alakulására.
Ekkor jelenik meg az "Illendő, hogy tetsszen" kategória. Ennél a pontnál pedig elindul diadalútjára a valami, még akkor is, ha az egy rakás szar, vagy a szájból a vászonra okádott festékfolt.

Ilyenekre ezen a Kínai kiállításon nem volt igény!

Kérek neveket!
Vajon kik csináltak volna jobb kiállítást, illetve eddig hol csináltak sikereset. Valamint azt, hogy kiknek az alkotásait kellett volna szerepeltetni a meglevők helyett?

Hölgyeim és Uraim!

Neveket, neveket!

Mert akkor az egész topiknak nincs értelme!

Alfőmérnök 2011.06.28. 14:42:10

@kackia: Esetleg Csáji Attila csinálhatott volna egy kis samanisztikus lézer-showt a kínaiaknak. :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.06.28. 15:52:03

@de Karatna: "Vajon kik csináltak volna jobb kiállítást"

Ott van például a Magyar Nemzeti Galéria folyamatosan bővülő kortárs magyar gyüjteménye, ami többnyire a raktárakban dekkol, bár néha kiállítják a friss szerzeményeket. Két-három művészettörténész, illetve kurátor kimondottan nívós anyagot tudott volna összegereblyézni ehhez a kínai jelenléthez. És nem lett volna a dolognak semmiféle, giccsgalériás stichje. Persze Pécsnek, Szombathelynek, vagy éppen Győrnek is nívós kortárs gyüjteménye van.
Szerintem jobb lett volna, ha nem egy viszonylag szűk szegmensben gondolkodó és kimondottan üzleti alapon működő galériára bíznak egy ilyen bemutatkozást, amely inkább tükrözi az adott, jelen esetben a Forrás Galéria ízlésvilágát, mintsem hogy lefedné és reprezentatívan bemutatná a kortárs magyar képzőművészet jelenlegi útjait, törekvéseit.

kackia 2011.06.28. 18:50:44

Ezek után érdekes lenne egy szabad beadású, stílus, technika, méret megkötés nélküli kiállítást kiírni, csodaszarvas a kortárs kultúrában címen. :)

kackia 2011.06.28. 18:52:22

@de Karatna: Azért ők mert értenek hozzá.

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.06.28. 19:13:52

@Gasper:

Nagyon szépen kértem NEVEKET!

itt csak azt olvasom, hogy a kiállítás szervező ilyen, meg olyan. Üzleti szemszög, galériás beidegződés, stb.

Csak éppen nem hülyézték le.

Neveket! Neveket! A zsenikről, a "húdemegcsináltákvolnákról", a született esztétákról, az igazán igaziakról, a megigazultakról, a kiválasztottakról, stb.

Neveket kérek, hogy itt valamennyien hasra essünk és súlyosan szégyenkezzünk azon, hogy miért nem őt, vagy őket bízták meg ezzel a kiállítással!

Neveket!

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.06.28. 19:16:32

@kackia:

Figyusz!

Nem láttam olyan kiállítást, amelyet olyan személy rendezett volna, akinek a neve "ők".

Olyan kiállítást sem láttam, ahol az alkotókat " őknek" hívták.

Mindenkinek volt és van neve.

Lehet, hogy elkerültem ezeket az "őket"?

tewton 2011.06.28. 19:25:56

@de Karatna:
"Lehet, hogy elkerültem ezeket az "őket"? "

tuti. de nem biztos, hogy kár.

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.06.28. 19:31:12

@tewton:

"nem biztos, hogy kár"

Ha ez így van, akkor miért sajnálatos, hogy nem ezek az "ők" rendezték a kiállítást és nem az " ők" művészek állítottak ki?

Hol lehet ezeket az "őket" megtalálni?
Melyik kiállítóteremben?
Melyik nemzetközi kiállításon?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.06.28. 19:51:24

@Gasper: @fülöpke: @kackia: @tewton: @de Karatna: és akit illet!

Sajnos, akárhogyan is nézzük --- én többször "végiglapoztam" a katalógust ---, ez az "anyag" sehogyan sem áll össze.

Mondom, fentebb is írtam már, én minden további nélkül el tudnék képzelni egy olyan kiállítást, amely a tradicionális magyar szellemi és formai "motívumkincs" jelenlétét dolgozza fel a mai magyar művészetben (igen, csodaszarvasostól és "képírásostól"), de akkor arra a koncepcióra kellene felépíteni a kiállítást.

Amit ebben a prospektusban látok a legkülönfélébb színvonalú, látás- és gondolkodásmódú alkotók munkái egymásradobálva.

ü
bbjnick

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.06.28. 20:51:35

@bbjnick:

Próbáljad másképpen megközelíteni!

Ez a kiállítás egy keresztmetszetet ad a magyarországi kortárs alkotó művészet különféle területeiről, próbálkozásairól, de (!) mindezt úgy teszi, hogy és a bemutatott tárgyak által azt sugallja a kínai látogató számára, hogy a magyar anyagi és szellemi kultúra ősi fájának gyökere Ázsiába mélyed, és onnan szív életerőt, de hajtásain már az európaiság formavilágának gyümölcsei teremnek.

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.06.28. 20:53:23

róbáljad másképpen megközelíteni!

Ez a kiállítás egy keresztmetszetet ad a magyarországi kortárs alkotó művészet különféle területeiről, próbálkozásairól, de (!) mindezt úgy teszi, hogy a bemutatott tárgyak által azt sugallja a kínai látogató számára, hogy a magyar anyagi és szellemi kultúra ősi fájának gyökere Ázsiába mélyed, és onnan szív életerőt, de hajtásain már az európaiság formavilágának gyümölcsei teremnek.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.06.29. 00:47:11

@de Karatna: baszki, ma délután írtam neked néhány igen jelentős állami és megyei kortárs magyar gyüjteményről. Ha nem vagy képben, akkor vedd a fáradtságot és legalább keress rá a neten a a fellelhető képanyagokra és ne kérj számon konkrét neveket, mert nem fogok fél éjszaka neveket gépelni.

"Ez a kiállítás egy keresztmetszetet ad a magyarországi kortárs alkotó művészet különféle területeiről" -- írod fentebb.

A Forrás Galéria ízlésvilága nem tekinthető semmiféle honi keresztmetszetnek, vagy minek, bár kétségtelenül futtatnak kiváló képzőművészeket is.

kackia 2011.06.29. 08:12:00

@de Karatna: Nem személyeskedünk ezen a blogon, brrr.

@Gasper: Egyébként nem lenne értelme egy olyan kortárs művészeti blogot indítani ahol nyilvánosan bárki nyilatkozhatna szabadon, képeket tölthetne fel, szobrászat, festészet,grafika, fotó, iparművészet.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.06.29. 09:07:40

@kackia: már hogyne lenne! :)

@bbjnick: "én minden további nélkül el tudnék képzelni egy olyan kiállítást, amely a tradicionális magyar szellemi és formai "motívumkincs" jelenlétét dolgozza fel a mai magyar művészetben"

Persze, ennek minden további nélkül volna létjogosultsága, csak nem tudom hogy kik lehetnének a megvalósításra alkalmas személyek. Mondjuk egyet séróból tudok mondani, de ő már évtizedek óta halott. Samu Géza.

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.06.29. 11:34:31

Kedves @Gasper!

Ne haragudjál, de elvesztettem a fonalat. Nagyon érdekelne, amit küldtél de nem találom.
itt küldök egy címet:
turan@action.ms

kérlek ide küldjed.

köszönöm.

UI. nagyon tetszik a viszonyulásod a dolgokhoz!

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.06.29. 13:16:53

Kedves hozzászólók!

Azt írtam, hogy a művészetnek, és magának az alkotónak a feladata, hogy szolgáljon, és nem a közönség feladata, hogy a művészt és a művészetet valamiféle statisztaként tömegességével és megjelenésével kiszolgálja.
A szépség csodálata belülről jön, velünk születik. Nem megmagyarázandó ösztönös felismerés!
Abban a pillanatban amikor egy kiállítás anyagának összeállítást néhány ember kiváltságává tesszük, hogy meghatározza és eldöntse a művészet követendő útját és irányát, esztétikáját, akkor ez már nem közízlést , de egyben közigényt fog visszatükrözni, hanem a "néhányak" által kiválasztottak művészetét.

Mi legyen a megoldás?
Mi legyen a cél és a feladat?

Mi legyen a feladata egy olyan kiállításnak, amely a magyar kortárs művészetet hivatott bemutatni?

Kihangsúlyozom és nyomatékosítom, hogy a magyart és nem valami transznacionális világot! Azt a magyar kortársművészetet, amely a magyarság kulturális jegyeit, népi jellemvonásait tükrözi vissza.

Mik ezek?

Aligha lehet pontokba szedve felsorolni.
Ezek közül azok a legfontosabbak, amelyekre leginkább hat a hagyomány megőrző ereje, amelyek nemzedékről, nemzedékre, szinte a legkisebb változtatás nélkül öröklődnek át. Ebben különösen fontos helyet foglal el a magyarság egykori archaikus hit világa, a mondák, legendák, mesék és és a magyar közösség gondolatait, vágyait kifejező a tárgyi kultúrájába rögzített formavilága. Mindaz, amely a magyart megkülönbözteti a többi néptől!
Egy magyar művészeti kiállításnak bizony erről kell szóljon!
Egy ilyen művészeti kiállításon a magyarság kap tárlókat, paravánokat és kerül reflektorfénybe és nem
a trasznacionalizmus!
A nagy formátumú, nemzetközi vagy világkörútra szánt kiállítások anyagát napjaink lehetőségeit kihasználva -internetes- ajánlással kellene elindítani.
Képfeltöltésekkel, ahogy itt olvastam, valamint a " nyilvános nagyközönség" bírálatának, tetszésnyilvánításának szigorú figyelembevételével. Hiszen a művészet nem önmagáért való.
Ne a név számítson, hanem maga az alkotás. Hiszen mindenkinek vannak csúcs munkái és gyengék.
Egy ilyen kiállításon minden arra érdemesített művésztől a csúcs produkciót kell bemutatni.
Mielőtt elindul egy ilyen nagy volumenű kiállítást Magyarországról azt először a hazai közönségnek kell bemutatni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.06.29. 18:06:13

@Gasper:

Ha lenne egy nefmis emilcímünk vagy pecsétünk bármelyikünk néhány hét alatt össze tudna hozni egy reprezentatív anyagot. :-) Az egyik név hozná a másikat, az egyik szakértő a másikat, az egyik alkotó a másikat, csak válogatnunk kellene :-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.06.30. 05:31:47

@piezo:

Csihaggyá', mer' úgy maracc!

ü
bbjnick

kackia 2011.06.30. 13:27:26

@de Karatna: Én Németh Hajnal nevére gondoltam ő talán képviselhette volna Kínában is Magyarországot.

www.velenceibiennale.com/en/news.html

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.06.30. 16:02:20

Kedves @kackia:

Megismételem a számomra lényegest és a véleményem szerint követendő megoldást.

Mindaz, amely a magyart megkülönbözteti a többi néptől!

Egy magyar művészeti kiállításnak bizony erről kell szóljon!
Egy ilyen művészeti kiállításon a magyarság kap tárlókat, paravánokat és kerül reflektorfénybe és nem
a trasznacionalizmus! A nagy formátumú, nemzetközi vagy világkörútra szánt kiállítások anyagát napjaink lehetőségeit kihasználva -internetes- ajánlással kellene elindítani.
Képfeltöltésekkel, ahogy itt olvastam, valamint a " nyilvános nagyközönség" bírálatának, tetszésnyilvánításának szigorú figyelembevételével. Hiszen a művészet nem önmagáért való.
Ne a név számítson, hanem maga az alkotás. Hiszen mindenkinek vannak csúcs munkái és gyengék. Egy ilyen kiállításon minden arra érdemesített művésztől a csúcs produkciót kell bemutatni. Mielőtt elindul egy ilyen nagy volumenű kiállítást Magyarországról azt először a hazai közönségnek kell bemutatni.

üdvözlettel:

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.06.30. 16:15:18

@kackia:

"A zsűri a következőképpen indokolta döntését: „Németh Hajnal munkáira már a kezdetektől jellemző a tömegkultúra és a hétköznapiság erős, tematikus jelenléte. (...) Az autó mint az egyén számára a mobilitást lehetővé tevő technikai vívmány az ember életében betöltött szimbolikus szerepét vizsgálja. Így az autóbaleset esettanulmánya kapcsán a mulandóság véletlenek által meghatározott rendeltetését kutatja. Németh korábbi műveinek hanganyagához képest itt egy kifejezetten "

Kérdezem ebből a kínai közönség mit tud meg a magyar szellemi és tárgyi kultúráról és gondolatvilágról?

Semmit!

Itt hogy érvényesül?
A művészetnek, és magának az alkotónak a feladata, hogy szolgáljon, és nem a közönség feladata, hogy a művészt és a művészetet valamiféle statisztaként tömegességével és megjelenésével kiszolgálja. A szépség csodálata belülről jön, velünk születik. Nem megmagyarázandó ösztönös felismerés!

Hogy érvényesül?
A kiállítás a bemutatott tárgyak által azt sugallja a kínai látogató számára, hogy a magyar anyagi és szellemi kultúra ősi fájának gyökere Ázsiába mélyed, és onnan szív életerőt, de hajtásain már az európaiság formavilágának gyümölcsei teremnek.
Sehogy!

Végül az:
...Egy ilyen művészeti kiállításon a magyarság kap tárlókat, paravánokat és kerül reflektorfénybe és nem a trasznacionalizmus!

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.06.30. 16:33:09

@kackia:

"A zsűri a következőképpen indokolta döntését: „Németh Hajnal munkáira már a kezdetektől jellemző a tömegkultúra és a hétköznapiság erős, tematikus jelenléte. (...) Az autó mint az egyén számára a mobilitást lehetővé tevő technikai vívmány az ember életében betöltött szimbolikus szerepét vizsgálja. Így az autóbaleset esettanulmánya kapcsán a mulandóság véletlenek által meghatározott rendeltetését kutatja. Németh korábbi műveinek hanganyagához képest itt egy kifejezetten "

Kérdezem ebből a kínai közönség mit tud meg a magyar szellemi és tárgyi kultúráról és gondolatvilágról?

Semmit!

Itt hogy érvényesül?
A művészetnek, és magának az alkotónak a feladata, hogy szolgáljon, és nem a közönség feladata, hogy a művészt és a művészetet valamiféle statisztaként tömegességével és megjelenésével kiszolgálja. A szépség csodálata belülről jön, velünk születik. Nem megmagyarázandó ösztönös felismerés!

Hogy érvényesül?
A kiállítás a bemutatott tárgyak által azt sugallja a kínai látogató számára, hogy a magyar anyagi és szellemi kultúra ősi fájának gyökere Ázsiába mélyed, és onnan szív életerőt, de hajtásain már az európaiság formavilágának gyümölcsei teremnek.
Sehogy!

Végül az:
...Egy ilyen művészeti kiállításon a magyarság kap tárlókat, paravánokat és kerül reflektorfénybe és nem a trasznacionalizmus!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.06.30. 17:19:35

Szőcs Géza rendet vág!

"...saját szemléletem alig-alig ismer tabukat, százszor elmondtam, hogy virágozzon száz virág, gyűlölöm az ízlésdiktatúrát és azt gondolom: jó művész bármilyen témáról készíthet jó művet...'

index.hu/velemeny/olvir/2011/06/30/a_kanon-monopolium_vege/

ü
bbjnick

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.07.01. 06:41:35

@de Karatna: okés, majd linkelek (ide, vagy oda).

@bbjnick: "Az egyik név hozná a másikat, az egyik szakértő a másikat, az egyik alkotó a másikat, csak válogatnunk kellene :-)"

Úgy, ahogy mondod. Csak hát ez miért nem evidencia a kulturális kormányzat számára, amikor egy ilyen pekingi megjelenést egy magángalériára bíznak?

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.07.01. 06:45:52

@bbjnick: csak egy a baj. Dilettantizmussal, hozzánemértéssel, felszínességgel, giccsel és tahósággal nem lehet megtörni a kánon-monopóliumot.

kackia 2011.07.01. 16:15:23

@de Karatna:
Egy magyar művészeti kiállításnak bizony erről kell szóljon"
Nem az egykor élő népművészetre gondoltál melyet a kortárssal keversz?
Tételezzük fel , hogy nem kevered a kettőt és ebben az esetben a népre bíznád a válogatást , egyfajta népszavazást írnál ki.
Nem gondolod, hogy az istenadta nép kulturálisan alul evő. Az amit ti képviseltek, a turáni szimbolika az kevesek világa és elég zárt rendszer, a tömeg esetleg elhajlana valóság sók világa felé. Sokan még képet sem láttak csak a kínai piacon amit Vietnamban festettek, bár erdélyi havasokat ábrázol .

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.01. 19:55:22

@Gasper:

"Dilettantizmussal, hozzánemértéssel, felszínességgel, giccsel és tahósággal nem lehet megtörni a kánon-monopóliumot." --- írod.

Még az is lehet, hogy de :-[

Annak idején, mikor Szőcs kinevezése szóba került (úgy emlékszem) írtam már valahol az erdélyi urbánus magyar értelmiség bizantinizmusáról. Ezt egy az egyben eltanulták, átvették a regáti románoktól. Szőcs ilyen klasszik bizantinus figura. De hát ez is egy sokszáz éves hagyomány, megvannak ennek is a bejáratott útjai, eszközei stb., s lehet, hogy ebbe az új centrális hatalmi logikába épp erre (ilyenre) van szükség.

ü
bbjnick

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.07.01. 20:04:34

@kackia:
"Nem gondolod, hogy az istenadta nép kulturálisan alul evő. "

Az istenadta nép kulturális igénye a korszellem!

Az is a korszellem, amikor Berlinben egy olyan megvetett ágyat mutatnak be művészeti alkotás gyanánt, amelyben a "művész" két hétig aludt.

Na már most melyik előrébb való?

kackia 2011.07.01. 21:50:37

@de Karatna: Nekem ne mondja, hogy nem érez humort és kedves, bájt abban az ágyas installációban.
Bízzunk benne , hogy a művésznek volt éjszakai magömlése is a két hét alatt, mert az ilyen spontán ömlések nagyon szép artisztikus foltokat tudnak hagyni a lepedőn.
Látja mennyire nem ért a kortárs kultúra mélységeihez.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.07.02. 19:53:02

@bbjnick: ez a bizantin triblizés Szőcs esetében természetesen stimmel, de kétlem hogy Magyarországon hosszú távon ezzel a mentalitással labdába lehet rúgni, legalábbis kormányzati szinten. Ez a kínai jelenlét meg inkább egy balfék öngól, mintsem valamiféle ravasz manőver.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.02. 22:54:08

T. @Gasper:

Ez a kínai jelenlét egyfajta hatalmi logika manifesztációja. Hogy mennyire jellemzi a kormányzat egészét, igazad van, nem tudhatjuk. De ha igaz (ha igaz!) a hír, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr Lázár János frakcióvezető urat szándékozott/szándékozik erőforrásminiszterré kinevezni, akkor majd megtapasztalhatjuk (hogy mennyire jellemzi vagy nem jellemzi a kormányzat egészét ez a fajta hatalmi logika).

ü
bbjnick

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.07.03. 08:12:50

@bbjnick: amikor először bedobták Lázár nevét, mint Réthelyi lehetséges utódját, ledobtam ám én is a láncot. Aztán kicsit elgondolkodtam az egészen és arra a következtetésre jutottam, hogy a túlzott ideológiai vitáktól tartózkodó tahó és törtető alföldi menedzsermentalitással -jól megválasztott államtitkárokkal osztályvezetőkkel és egyebekkel, természetesen- lehet hogy egészen összeszedetten tudná Lázár ezt a területet irányítani és megtörni többek között azt a bizonyos kánont is, ami Szőcs dilettantó eszközeivel soha a büdös életbe nem fog sikerülni. Persze nem tudom, csak reménykedek, amennyiben ez a helyzet áll elő.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.06. 06:19:03

@Gasper:

:-D (...) :-D (...) :-D ...

Lázárt nem dobnád ki az ágyadból?

:-D (...) :-D (...) :-D ...

(Nem jut eszembe, hogy melyik baromarcú mondta egyszer, hogy ő ugyan nem buzeráns, de Jaggert nem dobná ki az ágyából --- ha eszembe jutna a neve, úgy lenne igazi a poén...)

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.07.06. 07:06:22

@bbjnick: Nekem se jut eszembe a neve, de a Hair c. daljáték egyik szereplője volt az.
(Btw néha tényleg olyanok vagytok ti, nagyonkonzervek, mint a beat-, meg hippifilmekben a gonosz, begyepesedett agyú póóógárok. Pontosabban, mint azok paródiái.)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.07.06. 08:25:07

@bbjnick: @Alfőmérnök: igen, a Hair-ben hangzott el az inkriminált mondat, de mintha rémlene, hogy Hobó középszar Stones-könyvében is idézi valakitől Földes.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.06. 10:53:58

@Gasper:

:-D

(Remélem, nem bántottalak meg!:-))

(Nekem is, mintha a Földes-féle Stones-könyből rémlene ez az "idézet", csakhogy én azt valamikor, a nyolcvanas évek leső felében, 12-13 évesen olvastam, úgyhogy...:-D)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.06. 10:55:00

@bbjnick:

a nyolcvanas évek leső felében=a nyolcvanas évek első felében

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.07.06. 15:23:53

@bbjnick: ne viccelj, dehogy! Röhögtem ám én is. :)

fülöpke 2011.07.06. 16:18:12

@bbjnick: "... hogy ő ugyan nem buzeráns, de Jaggert nem dobná ki az ágyából."

Jaj, hát ez tényleg a Hair című filmben hangzik el a szőke hippifiú, Woof szájából (Donnie Dacus). Flegmán, rágógumizás közben veti oda, ha jól rémlik a zsaru ezirányú kérdésére válaszolva. Hatalmas film!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.07.06. 23:54:17

@mavo:

hu, ez talán erősen hangzik, magyarázkodnom kell: a "daljáték" jelző nekem tényleg humor.

Alfőmérnök 2011.07.07. 00:07:45

@mavo: ezt speciel én is poénnak szántam. (amúgy elég ambivalens érzéseim vannak a Hairrel kapcsolatban, de kétségtelen, hogy a film és a zenéje a maga műfajában teljesen profi)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.07.07. 06:08:16

@Alfőmérnök: a Hairrel gyakorlatilag én sem tudtam soha igazán mit kezdeni, viszont Forman első Amerikában csinált filmje, az Elszakadás nagyon bejött.

Íme egy emblematikus jelenet a filmből, amiben néhány feketeöves konzerv nick is simán magára ismerhet:

www.youtube.com/watch?v=fEsQBTd4kWg

:)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.07.07. 06:14:58

@Gasper:

feketeöves=fekete öves

ü
Gasper

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.07. 06:34:39

@fülöpke: @Gasper:

Az az igazság, hogy én a Hairt még nem láttam (sok részletet már láttam belőle, de magát a filmet, elejétől végéig, egyben, még soha):-)

ü
bbjnick

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.07.07. 07:05:02

@bbjnick: de ahogy olvaslak, egyáltalán nem vág a földhöz, hogy eddig kimaradt a film. Mondjuk ezt teljességgel megértem.

VI. Béla 2011.07.07. 08:43:42

@Gasper:

(filmjelenet)

Maga egy liberális, sejtettem! :-)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.07.07. 09:12:47

@Alfőmérnök:

hidd el, poénnak is vettem. jó poénnak. egy bbjnicktől, aki nem látta soha az egészet, nem lehetne poénnak venni, így megy ez.

amúgy igaz. baromi profi, és ha megengeded nekem, azt mondom, itt-ott nem is szirupos.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.07.07. 09:19:48

@Gasper:

"a Hairrel gyakorlatilag én sem tudtam soha igazán mit kezdeni"

hát, tini korban azért csak tök jó volt, és zeneileg máig nehezen kifogásolható. akkor az ember még az eper és vér szerű borzalmakat is lelkesen végignézte. jó, persze azokat leszámítva, akik körösztény mélykonzikként gyüttek elő a differenciálatlan semmiből, és már fél éves korukban évmilliárdokra visszanyúló kultúrfölényük volt a hitetlen drogosbuzi libsikkel szemben.

Alfőmérnök 2011.07.07. 11:00:46

@Gasper: hehe.
Nekem a többi amerikás filmje is tetszik (az utóbbi néhányat nem láttam), de azok már amerikai filmek, ebben meg még nyomaiban felfedezhető a cseh Forman.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.07.07. 22:06:57

@VI. Béla: nahát, már én is? Na de kikhez képest vagyok az?

@mavo: persze, abszolút elismerem a film kvalitásait, jelentőségét, meg a hatását, csak engem valahogyan sohasem fogott meg igazán. Zenés-táncos műfajban anno inkább a Sex Pistols film, meg Bergman Varázsfuvolája játszott. Csak hogy ráerősítsek Béla bátyám cimkéjére. :)

@Alfőmérnök: pont azért szeretem ezt a filmet, mert hozza azokat a szituációkat, jeleneteket, azokat az arcközeliket, amiket még a tűzoltóbálon láthattunk.

tewton 2011.07.07. 23:09:50

@Gasper:
haha. nekem a hair valahogy a grízzel meg a jc supastarral ugyanaz az a mesés opera-operettvilág volt, túl az óperencián annakidején. zenében jó volt, de alapvetően tájidegen :)

persze akkor még nagy kunszt volt angolul tudni. mezővárosi szemmel, bámulatos nyugalommal néztem ezeket a filmeket egy más univerzumból. tudtam, hogy engem ezek ellen visznek sorozni :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.07.07. 23:37:59

@tewton: na és a roki horror pikcsör só? Az se volt egy könnyen felejthető mozi. Na meg a nyúvéves Üvegtörők:

www.youtube.com/watch?v=07sL2kjJqc4&feature=related

Ezek az off kiszklubos filmek voltak ám az igazán menők.

tewton 2011.07.08. 00:13:05

@Gasper:
hehe. én akkor még kicsi voltam a rokihorrorhoz, meg nem is értettem englishül, úgyhogy le kell valahonnan töltenem (20 éve láttam? és nemigen tudnám elmondani 2 kerek mondatban, hogy miről is szól). de azóta értem

www.youtube.com/watch?v=UW9qj1wMTbo
:))))

üvegtörőkre emlékszem

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.08. 01:07:59

@Gasper: @tewton:

Hűha! Én az Üvegtörőket és a Rocky Horrort sem láttam (legalábbis nem emlékszem) :-] Viszont láttam 1984-ben egy KISZ-napon, VHS-kaziról, a Falat:-D

(Viszont, jut eszembe, @Gasper! Ha tudnál nekem segíteni?! Egyszer, nagyon sok éve, láttam egy furcsa-furcsa lengyel "sci-fi-t", ami űrhajótöröttek leszármazottainak életét-sorsát követte végig egy bolygón sok generáción keresztül. Egészen extrém munka volt, hozzá hasonlóval még csak nem is találkoztam. De nem emlékszem sem a rendezőjére, sem semmiféle olyan adatra, ami alapján megtalálhatnám. Neked nem rémlik valami erről a filmről?)

ü
bbjnick

tewton 2011.07.08. 02:24:18

@bbjnick:
ó, egyszerű ma már, le kell tölteni, meg kell nézni :)
régen sokkal elitebb dolog volt, vagy klubmoziban lehetett csak ilyet látni, vagy valakinek talán megvolt vhs-en. most meg akár házibulin is lehet vetíteni proektorral, ámítógépről.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.08. 06:03:51

@tewton:

No, adott egy ötletet! Ugyan nem álltam neki "letöltögetni", de eszembe juttatta, hogy az általam emlegetett furcsa-furcsa lengyel "sci-fi-re" rákeressek (ne csak magyarul, de) angolul is (eddig még soha nem jutott eszembe; hiába no, öreg vagyok már:-D). Az elsők között dobta ki a gugligép a "polish sci-fi film"-re:

www.imdb.com/title/tt0093593/

Ismeri?

@Gasper:

Ismered?

ü
bbjnick

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.07.08. 06:25:50

@tewton: az igazat megvallva én is kiscsákó voltam amikor megjelentek nálunk ezek a filmek, csak hát volt/van egy bátyám, aki idejekorán oltotta az öcsikéjét. :)

@bbjnick: elmesélésből nem jutott volna eszembe, viszont rákeresve a youtobe-on, ahol egyébként fenn van részletekben az egész film, egyből beugrott:

www.youtube.com/watch?v=n7pWYk63AZY&feature=related

Azt nézem, hogy ez a film kábé egy időben készült a Meteóval:

port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=1644

Persze ha polish sci-fi, akkor az nálam a Szexmisszió. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.08. 07:02:42

@Gasper:

Kicsit bonyolultabb a történet (mint olvasom a Wikipédián:-)): A fehér bolygót (nálunk ilyen címen fut) 1975 és 1977 között forgatták, 4/5-e már megvolt, de betiltották és lefoglalták a nyersanyagokat megsemmisítésre. Az anyag nagyobb része azonban megmaradt és ebből és egy hozzáforgatott kommentárból rakta össze Zulawski a nyolcvanas évek végén a filmet. A hiányzó részleteket a történetből a rendező elmeséli, miközben nyolcvanasévekvégi varsói és krakkói dokufelvételek futnak a vásznon.

en.wikipedia.org/wiki/On_the_Silver_Globe_%28film%29

Szerintem ez egy brutálerős film.

ü
bbjnick

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.07.08. 07:23:08

@bbjnick: hopp, ezt tényleg nem tudtam mert csak felületesen néztem a film után, most reggel. De tényleg nagyon erős anyag.

Alfőmérnök 2011.07.08. 12:15:16

@Gasper: Így youtube-on belenézve kb. olyan, mint A dolgok állása c. Wenders-filmben az el-nem-készült sci-fi. :)

tewton 2011.07.08. 13:54:59

@bbjnick:
nekem se, viszont a lengyel scifiről egyből valami szexes izé jutott eszembe:) ami gaspernak. de ha lesz időm, megnézem!

VI. Béla 2011.07.08. 17:36:03

@Gasper:

RHPS: egyszer beszéltem egy vietkonggal, aki a kommunista Vietnamból Budapestre érkezve először ezt a filmet tekintette meg. Na az volt a kulturális sokk.

VI. Béla 2011.07.08. 17:44:25

@Gasper:

"amiben néhány feketeöves konzerv nick is simán magára ismerhet"

Hát hozzájuk képest.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.07.09. 04:50:00

kéne valami kultúr offtopik is, ahogy ezt elnézem, aztán mehet a solarisozás, meg a zemerzonlékenpalmerezés

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.07.11. 13:06:41

@Alfőmérnök: kicsit megkésve, úgyhogy lehet hogy már utánlövés.
A dolgok állása nekem olyan uncsi értelmiségi nyavajgásnak tűnt, szóval annak idején untam nagyon, ellentétben mondjuk Az amerikai baráttal. Persze az is igaz, hogy tízes éveim végén láttam utoljára ezeket a filmeket. Viszont azt tudtad, hogy Jarmusch A dolgok állása reszlijéből forgatta a Florida a paradicsomot? Azért ez elég menő.

@VI. Béla: ja, így oké. :)

Alfőmérnök 2011.07.11. 14:23:39

@Gasper: Én nem untam, de tény, hogy nem egy pörgős film, jól be lehet rajta aludni, és talán kicsit didaktikus is.
Tudtam, hogy A Florida... (egy része) abból a nyersanyagból készült. Én a Törvénytől sújtvát jobban szeretem, de a Florida is alap.
süti beállítások módosítása