Új barátunk, St. Kitts és Nevis
2011. május 12. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Új barátunk, St. Kitts és Nevis

  Éljen soká Magyarország és St. Kitts és Nevis örök és megbonthatatlan barátsága! Hazánk jóváhagyta a diplomáciai viszony létesítését a karibi törpeállammal. A hírt személyesen közölte Kőrösi Csaba ENSZ-nagykövet az elmúlt hétvégén Denzil Douglasszal, az 50 ezres lélekszámú ország kormányfőjével, amikor részt vett a karibi országok külügyminiszteri találkozóján Bassaterrében. A nagykövet szerint a két ország több területen is együttműködhet, így a rák és a cukorbetegség kutatásában, az élelmiszerbiztonság és -feldolgozás, a klímaváltozás és a megújuló energia területén. Kőrösi kérte vendéglátóját, támogassa Magyarországot, amikor az megpályázza, hogy 2012-2013-ban  az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyik nem állandó tagja lehessen.

  St. Kitts és Nevis eddig méltatlanul elhanyagolt, fehér folt volt a magyar glóbusz térképén, de ha már kapcsolatba lépünk a kies, két szigetnyi országgal, érdemes közelebbről megismerni a Karib-tenger Csehszlovákiáját!

  A Termékeny Föld és A Gyönyörű Vizek Földje - így hívták őslakói a két szigetet, amíg 1498-ban fel nem fedezték az épp arra járó Kolumbuszt. A nagy hajós Szent Kristófról és a Havas Boldogasszonyról (Nuestra Señora de las Nieves) nevezte el a két szigetet, melyeket a következő vérzivataros századokban az angolok hangoltak át St. Kittsre és Nevisre. 1538-ban francia hugenották menekültek a szigetekre, de őket kiirtották a spanyolok. Később angol és francia telepesek érkeztek, akik a nemzetközi együttműködés korabeli rendszerében kiirtották a békés bennszülötteket. Nem sokkal később a spanyolok deportálták újra a franciákat és az angolokat, akik ennek ellenére még egyszer visszatértek a szigetekre.

  1713-ban viszont végleg kizárólagos angol uralom alá került a két sziget, egyesítve közigazgatásukat. Nem kellettek magyarok az újabb társadalmi megosztottsághoz: a nagyobbik, Basseterre fővárosnak is otthont adó St. Kitts-re azóta is fúj Nevis népe, mert szerintük az előbbiek nem képviselik eléggé érdekeiket. Az idilli tájban egymást fúró két sziget lakossága azonban közös államot alkot a függetlenség 1983-as elnyerése óta.

  Évszázadokon át a cukor exportjából éltek, de az utóbbi években a turizmus viszi a prímet a gazdaságban. Mi több, aki 460 ezer dollárnál többet fektet be ingatlanokba a szigeteken, azt grátisz megdobják egy St. Kitts és Nevis-állampolgársággal. Színes társaságba csöppen az újonc állampolgár: a szigeteket az egykori afrikai rabszolgák utódai lakják, de mulatt, indiai, pakisztáni és egy csipetnyi fehér ember is található közöttük. Fájdalom, de az álomstrandokkal büszkélkedő országba is beavászkodta magát a politikai megosztottság.

  A Nemzetközösség-tag St. Kitts-en Sir Cuthbert Montraville Sebastian kormányzó képviseli a Királynőt, talán még Nelson admirálistól kapott göncökben. A miniszterelnök viszont balra húz: Denzil Douglas a St. Kitts és Nevis Munkáspárt vezére. A párt vörösben pompázó honlapján a sziget Gréczy Zsoltjai kántálják vidám dancehall és reggae alapokra a baloldal utóbbi években elért vívmányait (seaport, airport, scholarship). Rájár viszont a rúd  a konzervatívokra: a Népi Akció Mozgalma a szavazatok 32 százalékával csak két széket szerzett a 15 tagú Nemzetgyűlésben. Rögtön csalást is emlegettek: szerintük a szocik külsősöket vittek szavazni a Félúti Fa Közösségi Központba. Ilyenek ezek a balosok!

  De ne higgyük, hogy a helyieket csak a politika érdekli! A szigetek fejlett kultúrájára utal, hogy a róluk szóló szócikk kiemeli: 1985-ben itt forgatták a Chuck Norris főszereplésével készült Missing in Action 2: The Beginning című akciófilmet. A téli hónapok végig a karneválról és a maszkabálról szólnak, de él a népszínház is: a Mongúzjáték nevű darab a csirkéket fenyegető mongúzok elleni örök harcot dolgozza fel. Elegánsak viszont kedvelt sportjaik: a krikett, a lóverseny és a golf is népszerűségnek örvend a két szigeten. A köztük lévő, három kilométeres tengerszoros átúszása az év nagy eseménye az országban.

  De nem állnak itt meg az országmárkázásban: az állami honlapon egy kifejlett barna gödény látható a szövetségi kormányzat bemutatása mellett, ez ugyanis a hivatalos nemzeti madár. Van nemzeti fájuk is, a tűzvirágfa; a nemzeti eledel pedig a sózott hal kókusszal. Talán egyszer együtt ehetjük a helyiekkel, kellemes bézsszínű koloniál ruházatba (a nemzeti ruhába!) öltözve, pálmafák alatt, fehér homokon, kellően messze a Kárpát-medencétől, de immár egy baráti országban!

  Hol lehet jelentkezni tiszteletbeli konzulnak?!

Mount Liamuiga she greets me in the morning
She says "Hello to all humble people
Who make their way to their work on the roads
That run the way round her holiest hillsides

Now sugarcane, he is king on the green fields
He makes us subjects 'tween mountain and sea
While her volcano top gathers the clouds up
That make the rain fall for rivers to feed

To St. Christopher's

Mount Liamuiga her grace is where G-d lives
The L-rd Almighty looks out there for you
While all the spirits of trees are rejoicing
Take in the sun with his all-seeing view

O St Christopher, beg your forgiveness
For every step that I take on your skin
This holy ground is your bosom I worship
My soul unworthy o so full of sin

O St. Christopher, mountain exalted
I sing your praise to the M-ster of all
O St Christopher, mother of your people
Praise the Creator, the L-rd of us all!

Now Liamuiga, O land green and fertile
Each day the sun sets to your lullabies
As you sing sweetly the birds join their children
To leave the frogs sing among fireflies



Chee-chee-rup cheep
Chee-rup chee-rup cheep

To St Christopher's

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr562895630

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kultúra ma: Mi a szarnak ez az egész? 2011.05.13. 11:24:44

"Ha meghallom a kultúra szót, előveszem a pisztolyomat." Ezt a mondatot sok mindenkinek tulajdonították már, köztük Hitlerrel, Göringgel, Goebbels-szel, Sztálinnal. De teljességgel érdektelen, hogy melyik briganti mondta valójában. A lényeg n...

Trackback: A magyar diplomácia újabb sikertörténete 2011.05.12. 15:22:20

Csodálatos jó hír kaptunk .... Miközben a polgári kormány a legmagasabb fokozatba kapcsolja az ádáz harcot a gaz táppénzesek ellen, addig a Föld másik felén nagyszerű események történtek. Nemrég írtunk arról, hogy Semjén min.helyettes úr napokat töltö...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jan 2011.05.12. 16:00:03

Csalódtam benned, Gellért, hogy még nem jártál ott... A couchsurfing hatósugara odá már nem terjed ki?;)

Pisze Matyi 2011.05.12. 19:49:17

Micsoda hasznos partner!

qbr 2011.05.12. 22:04:37

Eddig 90 millió HUF-ért lehetett kapni ottani állampolgárságot, és diplomáciai kapcsolatok híján kiadatás-mentességet. Aki mondjuk néhány milliárddal akar lelépni, annak ez nem egy nagy pénz. A diplomáciai kapcsolatok felvétele után remélhetőleg jön a kiadatási-egyezmény megkötése.
Azt nem különösebben bánnám, ha a nagyobb tételben sikkasztók/csalók elsősorban csak Szomáliába menekülhetnek, és nem különböző karibi szigetekre.

Valandil 2011.05.13. 07:58:49

Csak úgy pörögnek az események: egyik nap Tonga, másik nap St. Kitts és Nevis. Ebből is látszik, hogy a külügy éjt nappallá téve dolgozik a fontos problémák megoldásán...

Mbraun 2011.05.13. 09:06:50

Ilyen alapon Arubat is tudom ajanlani az offshore, es penzmosok talan masodik legkedveltebb paradicsomat. Nagyon szep es biztonsagos hely. Kajman-szigetek utan azt hiszem a legtobb bankkal es ekszeruzlettel rendelkezo gyongyszem.De ha bujkalasrol es penz eltunteserol van szo arra ott van Panama is, de szemely szerint nem hiszem oly vonzo lenne egy europai szamara.

Alterix 2011.05.13. 09:13:46

Miután saját EU elnökségünket is a kispadról szemléljük, így kénytelenek vagyunk ilyen államok barátságát keresni...
Hogyis van? Vakok közt a félszemű a király!

nickita 2011.05.13. 09:26:21

Már St.Kitts sem a régi. Ha jól látom, az utolsó képen feljött a burkolat a teraszon. Amikor én ott jártam még jó volt.

csoko20 2011.05.13. 09:35:25

"Nem kellettek magyarok az újabb társadalmi megosztottsághoz: a nagyobbik, Basseterre fővárosnak is otthont adó St. Kitts-re azóta is fúj Nevis népe,"

Na, azért csak egy rokon nép! :)))

SzCsaba 2011.05.13. 09:44:45

Lehet hogy új alkotmány kell nekik és tanácsot adunk. És ott lehet gyakorolni az árokbetemetést is, bár nem tudom mit szólnánka ha két szigetből a magyar vendégmunkások egyet csinálnának :D

krj 2011.05.13. 09:55:56

hiába, no, oda akart utazni.

Biscione · http://axl-zizzenetek.blogspot.com/ 2011.05.13. 10:48:00

Ez a Mindenkötélszakad-sziget. Hogy legyen hova menni majd.

Goompah 2011.05.13. 10:52:23

Én nagyon boldog és büszke vagyok, hogy Pártunk és Államunk ily fontos és nemzetközi porondon befolyásos ország partnerségét szerezte meg. Halál a fanyalgókra és az irigyekre!

Nem lehetne az egész magyar politikai garnitúrát exportálni oda?

Valandil 2011.05.13. 11:15:35

@Goompah: Az túlzás lenne! Inkább az Antarktiszt javasolnám - vagy a Mariana-árkot.

csoko20 2011.05.13. 11:15:54

@Goompah: Nem lehetne, hogy az egész magyar poltikai garnitúrát vagyonelkobzás mellett karóba-lámpavasra húzzuk?
A lóvéból meg felváltva odajárna a nép üdülni?

G_P 2011.05.13. 11:53:03

Hol marad Vanuatu? A legnagyobbakkal nem illik kapcsolatot nemteremteni!

Palau persze már nem olyan magától értetődő, de ha többletforrásokkal találják szembe magukat, kérem kapcsolatot létesíteni velük is.

M. Bertalan 2011.05.13. 12:06:46

Az Egyesült Államok a világ összes általa elismert államával diplomáciai kapcsolatban van. Nem olyan hülyeség ez, konkréten a bűnügyi, adójogi stb. együttműködés egy ilyen kis állammal is nagyon fontos lehet.

KopaszMercis 2011.05.13. 12:07:59

vagy menjen minden fideszes st kitts re es maradjon is ott

Toussaint L'Overture 2011.05.13. 13:02:08

@KopaszMercis:

Ennyire nem lehetsz annak a kis népnek az ellensége...

VI. Béla 2011.05.14. 13:16:56

@KopaszMercis:

Ha fizeted az utiköltséged, megyek!

greybull 2011.05.15. 10:32:40

@nickita: komám nem megyünk ki megjavítani azt a burkolatot?.....
@csoko20: nem lehetne, hanem kellene!
Esetleg nem-e (sic!) akarná San Kitts és Nevis gyarmatosítani Magyarországot? Itthon már úgyis rabszolgabérért dolgozunk, szerintem ha a Hódító felajánlaná, hogy ugyanennyi pénzért elhurcolnának hozzájuk, oszt abban a munkatempóban takaríthatnánk a tengerpartot, ahogy az ott szokás - délelőtt - délután meg rumot szürcsölnénk a pálmafa alatt, hát f'szom tudja, lehet, hogy 3 diplomával elmennék St.K.and N-i rabszolgának............

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2011.05.15. 11:04:03

Életemben nem láttam még Eurovíziós dalfesztivált, de tegnap megnéztem. Amúgy sem tehettem volna mást, mert a feleségem presszionált ez ügyben. Nem is nagyon bántam, mert úgy hittem, Wolf Kati talán elér valamit. Látva a produkciókat, elhittem a magyar média porhintését. Végül szegény Kati méltatlanul leszerepelt, noha minimum dobogós produkciót adott elő. A csúnya fiaskó oka, hogy Magyarország mindig rossz államokkal barátkozott/barátkozik. Lengyel, magyar két jó barát..., de egy pontra sem futotta tőlük. A sosem volt ország, Szlovákia szintén mellőzte gyűlölt szomszédja magasztalását. A rendszerváltozás utáni magyarkodás csúcsát jelentő izraelimádatnak egy pontnyi hozadéka sem volt. A németek leghűségesebb, éppen ezért mai napig megvetett csatlósai onnan sem érdemeltek pontot. A hotvátok sem értékelik, hogy tyúkszaros tengerpartjukon veri el a lóvét a magyar surmó. Egyedül a finnek hiszik el, hogy összeköt minket valami. Ez csak egy bugyuta dalvetélkedő, de arra jó, hogy felmérjétek a terepet.
Amit én tudok: a japánok, akikkel naponta együtt élek, testvéreinek tekintik a magyarokat. A kínaiak, akik szintén lakóhelyem fontos közössége, rokonként tisztelnek minket. A kahunák szerint a magyarok fontos erő bírtokosai, és milyen kár, hogy elfordultak a sámánizmustól. St. Kitts és Navis-en nem voltam, de lefogadom, jobb barátaink, mint a lengyelek vagy a németek, Izrael csodás népéről nem is beszélve. Élcelődhettek, balfaszok, a karibi térségben való barátkeresésen, pedig ott több barátunk van, mint itt.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.15. 13:08:05

@Mr Falafel:

miről beszél? valami wolf nevűről? persze hogy nem szavaz rá a lengyel, mert azt hiszi németzsidó. a zsidó állam tiszteletreméltó polgárai meg félnek a farkastól, farkaskutyától.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2011.05.15. 17:10:28

@Grift:
Francba, ilyen összefüggésekben nem gondolkodtam!

nickita 2011.05.16. 10:02:10

@greybull: oké, én hozom a ragasztót, te meg az útiköltséget :)
süti beállítások módosítása