Egy vidéki srác öröksége
2011. május 02. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Egy vidéki srác öröksége

  Reagan-konferenciát tartottak pénteken Budapesten, a Terror Háza és a Konrad Adenauer Stiftung szervezésében. Az Egy vidéki srác a Gonosz Birodalma ellen című konferencián hazai és nemzetközi szakértők egész sora tartott előadást a nyolcvanas évek legendás amerikai elnökéről, akinek világszerte a nevéhez kapcsolják a kommunizmus elleni végső győzelmet.

  A rendezvény első blokkját Hans Kaiser, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi irodájának vezetője nyitotta meg, aki megemlékezett a Budapesten álló Berlini Fal-maradványról. „Színpompás a fal, ma már eltakarja a szürke betont és az embertelenséget, amit eredetileg jelentett” - mondta Kaiser, aki szerint egész Európa, Németország és Magyarország is sokat köszönhet a 2004-ben elhunyt Reagan elnöknek.

  Érdekes előadást tartott a román Horia-Roman Patapievici, aki fizikus, író, esszéista, főszerkesztő, a szekus hálózat üldözője, libertárius és tradicionalista keresztény egy személyben, és simán indulhatna egy Kosztolányi-hasonmásversenyen is. Patapievici a Reagan-korabeli ideológiák összecsapásáról szólva kifejtette: a hetvenes évek végén új erőre kapott a Szovjetunió, bevonult Afganisztánba; miközben az USA megbénult az irányi válságtól és Carter elnök hozzáállásától. Akkoriban a nyugati progresszív értelmiség még mindig a kapitalizmus nélküli demokráciában hitt, vagy legalábbis abban, hogy a hidegháborúban álló két rendszer egyfajta harmadik utat követve összeolvadhat a közeljövőben.

  Patapievici szerint a nyolcvanas évek eleji konzervatív újjáéledés, a magántulajdon és a kapitalizmus híveinek megerősödése volt szükséges ahhoz, hogy az évtized végére a Nyugat le tudja győzni a kommunista rendszert. Reagan nem volt háborúimádó, warmonger elnök: erkölcsi idealista volt, aki lelkileg akarta elbizonytalanítani a szovjet vezetőket. Ennek volt eszköze a csillagháborús terv is.

  A román gondolkodó kifejtette: Reaganhez hasonlóan Carter elnök is erkölcsös és vallásos volt, de nem hitt a szabad világ fensőbbségében. Reagan erkölcsi forradalma nélkül nem lehetett volna megnyerni a hidegháborút. Míg Carter mindenkitől bocsánatot kért, addig Reagan bátorsága reményt adott millióknak. Patapievici felidézte, hogy 1982-ben, a Ceausescu-rendszer tetőpontján hallott először a Szabad Európa Rádión Reagant, és úgy érezte: hiába tűnik öröknek Ceausescu, Honecker, Kádár, de még sincs minden veszve, nincs egyedül. „Addig egy marxista rezsim rabszolgájának éreztem magam” - tette hozzá a román esszéista.

  Patrick T. Egan, a magyarországi republikánusok vezető képviselője követte Patapievicit: szerinte Reagan is büszke lett volna a Terror Házára, mint egy, a huszadik századi totalitárius rendszereket bemutató emlékhelyre. Egan a volt amerikai elnök két beszédét idézte hosszabban: egy 1982-es és egy 1992-es előadást, amelyeket a hatalma teljében lévő, illetve a történelmi hivatását betöltő politikus tartott Nagy-Britanniában. Reagan maga jegyezte meg: korábban idealista álmodozónak tartották őt, hogy véget akart vetni a hidegháborúnak. Az elnök ugyanakkor kitartott álláspontja mellett, hogy a szabadság tagadása a történelem áradatának útjában áll, és a szabadságé, a méltóságé a jövő. Egan szerint Reagan hosszú távra adott reményt az embereknek.

  A konferencián felszólalt a brit John O'Sullivan is, aki Reagan, II. János Pál és Thatcher feldolgozó, Az elnök, a pápa és a miniszterelnök című könyv szerzőjeként tartott előadást Reagan és a pápa viszonyáról. Bár a kapitalizmus, illetve annak egyes jelenségei megítélésében eltérő véleményeket képviseltek, de Washington és a Vatikán közös álláspontja volt, hogy a kommunizmus nem csak egy hibás gazdaságpolitika, hanem egy erkölcsileg gonosz rendszer. Mindketten érezték a 20. század történelmi drámáját és természetes szövetségesnek tartották egymást - mondta O'Sullivan

*

  A pénteki konferenciának különös jelentőséget adtak az elmúlt napok eseményei, II. János Pál pápa boldoggá avatása és Osama bin Laden likvidálása. A 2005-ben elhunyt pápa a hetvenes évektől vett részt a világtörténelem formálásában. A hit és a szeretet követeként emelte fel a szavát a béke és a szabadság mellett. A hidegháború időszakában, egy, a mainál egyértelműbb világpolitikai felállásban állt a pápa és az amerikai elnök - merjük ezt kimondani - a jó oldalon.

  A kétpólusú világrend II. János Pálnak, Reagannak, Thatchernek, Gorbacsovnak és a többieknek köszönhetően véget ért. Az utóbbi húsz évben globalizálódott, ellaposodott és mégis bonyolultabbá vált világ egyik főgonoszát ma hajnalban lőtték le Pakisztánban. Mindenki hangsúlyozza, hogy ez még nem jelenti a terrorizmus elleni háború végét. A helyzet most még tovább bonyolódhat. Adja az ég, hogy a világ vezetői ma is képesek legyenek jó és rossz, vagy legalábbis a jobb és rosszabb megoldások között választani, s helyesen dönteni. Reagan a példa rá, hogy ez lehetséges.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr782871863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kispufi 2011.05.02. 16:16:22

hogy a leglényegesebbet emeljem ki: csak a hajviselete és ruházkodása - csokornyakkendője - idézi Kosztolányit, de ezek aztán nagyon :-)

minőségi_troll 2011.05.02. 17:47:53

a beképzelt angol hülyék 1. vh. utáni baromságai mellett
a Reagant is dróton rángató

neokohnok külpolitikája keverti ki azt a szart, ami ma forr, fröcsög és bugyborékol az arab világban

www.rewtube.com/the-power-of-nightmares-episode-1/

www.rewtube.com/the-power-of-nightmares-episode-2/

www.rewtube.com/the-power-of-nightmares-episode-3/

spontan · http://erdekessegek.info 2011.05.02. 18:22:06

@minőségi_troll: feliratozni kellene ezt a filmet, hogy az angolul nem tudók is fogyaszthassák, mert nagyon tanulságos

És nem csak ezt, hanem Adam Curtis többi dokufilmjét is

is 2011.05.02. 18:50:49

az addig OK, hogy gazdasagilag a szocializmus (kommunizmust ugye még csak ki sem hirdettek, az nem volt) halott ugy, es remek, hogy otthagytuk. de hogy ez Reagennek lenne koszonheto, es nem az olajaraknak, az nem egeszen nyilvanvalo. Magyarorszag mar 1982-re csodbe ment 'a cserearanyok romlasa' miatt, amik szepen 'begyuruztek' kishazankba. ekkor a csillaghaborus terv meg sehol.

amig nem jott Gorbi, addig Reagennek nem nagyon volt kivel targyalnia, Gorbi meg maga is meg akart egyezni, ez egy tipikus nyitott kapun valo doromboles volt.

ha a megvalosult szocializmust erkolcsileg annyira eliteljuk (szerintem helyesen, bar ennek megint nincs koze pl. a sved kvaziszocializmushoz), es kozben latjuk a nyilvanvalo parhuzamokat a most eppen regnalo kormannyal, akkor az eleg siralmas konkluzio levonasat hozza ki egyetlen logikai kovetkeztetesi lepesben.

misc · http://misc.blog.hu 2011.05.02. 19:06:20

és fontos kiemelni, hogy hiába próbálja a fidesz néha a reagan-féle konzervativizmusban megtalálni saját ideológiai gyökereit, a fidesz gazdaságpolitikája a gyakorlatban reagan éles ellentéte.

ob.szerver 2011.05.02. 20:49:17

Reagant attól lett "nagy" elnök, hogy Gorbacsov idején töltötte be a posztot, amikor összedőlőben volt a keleti blokk. Egyébként olyan egyszerű volt mint a faék. Nem értett semmit se a világból, sem a gazdaságból, mentségére legyen mondva, ezek a dolgok nem is nagyon érdekelték. Ezzel szemben volt tartása, humora, macho volt és kiválóan kommunikátor, és ez elég volt ahhoz, hogy az amerikaiak szeressék, és ezeket a javára is lehet írni. De azért sokkal többet ne, és főleg nem kellene őt valami nagy ideológusként beállítani.

Arp1 2011.05.02. 20:56:56

Konzi oldal ide vagy oda, azért én Reagant nem igazán tudom becsülni.

Ő volt az egészségügy privatizálásának a szóvivője amerikában, még mint színész, vele reklámozták. Olyanokat mondott, hogy az állami egészségügy a kommunizmusba vezet. Kb ugyanazt, mint amit most Obamának mondtak.

A 2008-as válságot ő alapozta meg, ővele kezdődtek a multik hatalmasodni, és a kisvállalkozások eltűnni. Ővele kezdődött a fizetések értékének csökkenései. Ez egy ideig működött is, csak mostanra az amerikai lakosságból kifogyott a vásárlóerő. A multik nagyon gazdagok, de a lakosság nagy része meg hónapról-hónapra él.

Befolyásolható volt (mint az ifjabb Bush is), a pénzvilágot szolgálta.

Fel lehet ez úgy is fogni, hogy "kapitalizmus párti" volt, csak pár évtized múlva nagyon megszívta az egész világ az által beindított gazdaságpolitikát.

És tényleg, a Fidesz ennek szöges ellentétét (kezdte) csinálni. Gyengíteni a multikat, erősíteni a kicsiket, reméljük folytatják is.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.05.02. 21:11:57

2 dolog jut eszembe róla

1# a neoliberális/neokonzervatív (e kettő ott összefér(t), mondhatni kebelbarátok) eszme első nagy (politikai) képviselője/megvalósítója/játékosa
...persze ezzel a címmel osztoznia kell a
Vaslédivel, Tatcher asszonnyal.

2# a csillagháborús program (konkrét, gyakorlati) elindítója/megvalósítója.
amely fő mellékterméke (aftermath) a KGST és a szovjetúnió szétesése/felbomlása/atomjaira hullása

hála neki, az emberiség újra visszatérhetett a KAPITALIZMUS gyökereihez, lényegéhez: VADKAPITALIZMUShoz.

hála neki a szociális demokrácia (Nyugat Eu.ai) intézménye összedőlt/megszűnik.

hogy rothadna meg asszonnyal együtt
.........................pfffffffffffffff

de már mindegy/késő.

evvan.
a történelmet nem lehet megváltoztatni.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.05.02. 21:14:05

bocs .... javít:

tHatcher, h-val.

jan 2011.05.02. 21:29:02

Attól, hogy az amerikai konzervatívok imádják Reagant, nem kell a magyar konzervatívoknak is imádni őt.

Ez a magyar Reagan-imádat olyan békésmártonos dolog, vagyis vérciki.

venszivar 2011.05.02. 21:36:33

Olyan is az USA! Akár egy 321. senki lehet az elnök......De már RÉGEN !

Lew Archer 2011.05.02. 22:55:13

Reagen egyszerű volt, mint a faék, ebben volt az ereje. Odavágott az ellenségnek, ahol az a leggyöngébb volt. Zsenialitás ám ez, nem túlkombinálni, megtenni azokat az egyszerű dolgokat, amelyek adják magukat. Az egyik legnehezebb dolog a világon.

valójábannemberci 2011.05.02. 23:09:10

Ha már Reagan, meg annak apropóján, hogy most vágták le a szörny fejét:
i54.tinypic.com/25jig52.jpg

Furcsa szövetségek köttetnek és viszályok robbannak a Közel-Keleten.
Jobban belegondolva az embernek szétrobban a feje.

I_Isti 2011.05.02. 23:22:13

"aki szerint egész Európa, Németország és Magyarország is sokat köszönhet a 2004-ben elhunyt Reagan elnöknek."
Szerintem is.

CDX 2011.05.02. 23:36:14

Reagen alatt kezdödött az amerikai munkások jogainak, fizetésének csökkenése és a vállalati vezetök ezzel egyidejü elszemtelenedése, végtelen mohósága. Az a hitel boom is akkor kezdödött, aminek eredménye mára amerika minden képzeletet felülmúló eladósodottsága. Az olajár pedig a 80-as évek elejétöl 1999-ig folyamatosan csökkent, ez nagyban segitett a gazdaságnak.
Lehet, hogy Carter alatt nem volt akkora a hadsereg (kvázi nem mutattak eröt a SZU ellen), és stagnált a gazdaság, de nem voltak egyáltalán eladósodva.
Reagen-nek semmi köze nem volt a SZU legyözéséhez, az a rendszer magától omlott össze, mert egy kalap szar volt.

2011.05.03. 11:59:57

@CDX: @Lew Archer:

Igaza van CDX-nek, a SZU magától is összeomlott volna. Ezt Reagan kemény fellépése meggyorsíthatta, de ennek nagyon komoly ára volt (USA eladósodása, tálibok felfegyverzése).

Reagan profi közszereplő volt, de nem látta túl árnyaltan a világot. Bár állítólag anti-etatista konzervatív volt, a bürokrácia burjánzása folytatódott az ő ideje alatt.
John Lukács azt írta, hogy Nancy Reagan stábja népesebb volt, mint Roosevelt hivatala a második vh. alatt.
A Reagan házaspár asztrológiához fűződő viszonyáról is elég sokat írtak. Állítólag a fontos döntések előtt mindig kikérte a jósa véleményét.

Az USA nagy ország, nekik ilyen Torgyánjuk volt.

2011.05.03. 12:04:49

@CDX: @Lew Archer:

Igaza van CDX-nek, a SZU magától is összeomlott volna. Ezt Reagan kemény fellépése meggyorsíthatta, de ennek nagyon komoly ára volt (USA eladósodása, tálibok felfegyverzése).

Reagan profi közszereplő volt, de nem látta túl árnyaltan a világot. Bár állítólag anti-etatista konzervatív volt, a bürokrácia burjánzása folytatódott az ő ideje alatt.
John Lukács azt írta, hogy Nancy Reagan stábja népesebb volt, mint Roosevelt hivatala a második vh. alatt.
A Reagan házaspár asztrológiához fűződő viszonyáról is elég sokat írtak. Állítólag a fontos döntések előtt mindig kikérte a jósa véleményét.

Az USA nagy ország, nekik ilyen Torgyánjuk volt.
süti beállítások módosítása