Manapság Nagyváradon magyarnak lenni csupa móka, csupa kacagás. Sírva vigadunk, az már igaz, az őslakosok pirulva sütik le szemüket, ha velem, a székely jövevénnyel találkoznak, pedig hát nem tehetnek róla, hogy a választott, illetve kinevezett magyar nemzetiségű elöljáróik – mint kik letépték láncukat – egymást túllicitálva járatják le a régió őshonos lakosságát.
Pedig csak magyarul kéne tudniuk, de nagyon nem megy nekik.
Elöljáróban egy kis számtan: Nagyvárad lakossága 1910-ben 64 169 fő volt, ebből 58 421 magyar (91%) anyanyelvű, 3604 román, 1416 német, 279 szlovák és 159 lengyel. Ugorgyunk az időben, a legutolsó, 2002-es népszámlálás adatai szerint a 206 527 főből (az előfalvakban élőkkel együtt) már csak 56 830 (27,5%) magyar, 145 295 (70,4%) román lakosa volt, valamint cigány: 2466 (1,2%), német: 566 (0,3%), szlovák: 477 (0,2%), zsidó: 172, ukrán: 76, bolgár: 25, orosz: 25, szerb: 17, cseh: 9, török: 9.
Látható, hogy szó szerint rátelepedett a Holnap városára a kommonizmus, magyar múltból román jövő fakad, és hát erről lesz szó, de még mielőtt elborulva rínék egy sort a nemzeti apokalipszisen, kaparjuk meg a magyar hozzájárulást, mert, sajnos, a saját hülyeségünk miatt a románok már csak egy kávét kérnek.
*
A 2002-es év belmagyar vonatkozásban vízválasztó: Magyarországon Medgyessy Péter lett a miniszterelnök, a nagyváradi friss – ezredfordulón beejtőernyőzött – RMDSZ-funkcik pedig nekiálltak tüzet csiholni. Hogy világossá tegyék, kik is fújják az új idők új dalait, az akkor még Tőkés László püspök vezette Királyhágómelléki Református Egyházkerület által Ady Endre szülőfalujába, Érmindszentre tervezett kulturális központ projektjét eltérítették, lenyúlták a Széchenyi Terv keretében elnyert mintegy 320 millió forintot, amiből Nagyváradon rommá építettek egy Ady Endre Kulturális Központnak elnevezett báltermet, azóta is ott tartják a babazsúrokat.
Medgyessy szívesen járt Nagyváradra, hiszen oda vonult vissza mecénásnak a Magyarországon „Kinder-királyként” elhíresült Alexandru Mudura nevű haverje, akit Kulcsár bróker a napokban ismételten felnyomott. És ha már a volt miniszterelnök ott járt, hát gyorsan betolt egy rahedli pénzt a Lotus Pláza nevű projektbe, a cégpartnerek között ott találjuk a tulipános vezérkart.
A bizniszen túl Nagyváradon adták elő a lopott holmit a ballib véleményvezérek, szemlézzünk a helyi sajtóból:
2004. december 5-e után szűk egy évvel csak Nagyváradon fogadták Gyurcsány Ferencet, aki Markó Bélával tartott közös sajtótájékoztatót, utóbbi ekkor megállapította: a két ország között minden kapcsolatépítés fontos az erdélyi magyarság számára, hiszen ezzel közelebb kerülnek Magyarországhoz, az anyaországi magyarokhoz.
2005. december 16-án már Kuncze Gábor a bihariak vendége, aki a kettős állampolgárság kérdését érintve kihangsúlyozta, hogy ez csupán belpolitikai játszma volt és a határon túliak érzelmeivel játszottak. A kezdeményezést pártja egy évvel ezelőtt és most is rossznak ítéli meg.
2008. szeptember 12-én Nyakó István, az MSZP kommunikációs igazgatója és szóvivője, valamint dr. Ujhelyi István országgyűlési képviselő oktatta Nagyváradon a fiatalokat a negatív kampány mesterfogásaira.
2009. február 28-án a Keleti éden családregényét mutatta be Demszky Gábor Nagyváradon.
2010-ben pedig a Magyar Kultúra Napján Lakatos Péter parlamenti képviselő szervezésében a nagyváradi városháza dísztermében bemutatták Aczél Endre magyarországi újságíró Amit megírhatok című könyvét. Az egybegyűlteket Biró Rozália alpolgármester köszöntötte. A Himnusz születésnapján Aczél elvtárs nyíltan beszélt például arról, hogy a Magyar Távirati Iroda pekingi és londoni tudósítójaként rendszeresen jelentéseket írt a kommunista titkosszolgálatnak. „Aki azt állítja, hogy hosszas külföldi, főleg nyugati kiküldetésben volt, és nem jelentett, az nem mond igazat. A szervek engedélye nélkül senki sem vállalhatott tartós külföldi munkát, ez minden szocialista országban így volt, több százezer ember került ilyen helyzetbe” – magyarázta, olvasható a Reggeli Újságban.
*
A hülyeséget és bolondságot egyébként nem volt szükségszerű külföldről importálni, a bihari magyar érdekképviselők önmaguktól is tudtak és tudnak produkálni józan paraszti ésszel felfoghatatlant. Például: Nagyvárad önkormányzata 2004 májusban döntött arról, hogy a református iskola sportpályáját a szomszédos telken álló ortodox templomnak utalja ki 49 évre, az önkényes és jogfosztó határozat meghozatalában a városi tanács magyar képviselői – RMDSZ-es frakciója – is részesek voltak. A sportpálya ügye végül több mint három évig húzódott, addig kellett tüntetésekkel, demonstrációkkal, petíciókkal, perekkel stb. nyomást gyakorolni a döntéshozókra, hogy amit elrontottak, legalább ne rontsák tovább – a pályát sokéves huzavona után a nagyváradi helyi tanács végül 49 évre a Lorántffy Gimnáziumnak adta (vissza) bérbe.
2008-ban szobrot ajándékozott a szlovák kormány Nagyváradnak. Josef Kozacek szlovák nemzetiségű volt nagyváradi kanonok – a szélsőségesen nacionalista politikájáról elhíresült Matica Slovenska egykori vezetője – mellszobrát a város nevében Biró Rozália alpolgármester vette át, aki megköszönte az ajándékot a jelenlévő szlovákoknak s rajtuk keresztül a pozsonyi kormánynak is, mi több, üdvözletét küldte az akkori Fico-kabinetnek, méltatva annak nemzetiségi politikáját.
Több ízben írtam itt a Mandineren is az ún. utcanév-botrányokról, röviden: az RMDSZ-nek Nagyváradon nem sikerült meggyőznie a román többségű önkormányzatot, hogy hivatalosan is helyezzenek ki kétnyelvű utcanévtáblákat. Így arra biztatták a város lakóit, hogy pénzért rendeljék meg a magyar utcaneveket tükörfordításban tartalmazó kétnyelvű táblákat az RMDSZ-től, és helyezzék el ingatlanjaikra. Velük szemben az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) saját költségére igény szerint bárkinek elkészítik a történelmi magyar utcanevet tartalmazó táblát – ám ez az RMDSZ-es tanácsosok szerint törvénytelen.
Mindenesetre a tulipánosok Bihar-megyei szervezete elkészíttette a hivatalos utcanevek fordítását, amely – nyilvánosan is közzétett – lista nem csupán helytelen, de nevetséges félrefordításokat is tartalmazott. A listán többek között olyan utcanevek olvashatók, mint Bánat utca (strada Banatului, Bánát bánata, ugyi), Piros tó utca (Lacul Roşu, azaz Gyilkos-tó), Háborúzók utcája (Războieni – a Fehér megyei Războieni falu magyar neve Székelyföldvár), Galacticon Gála utca (Gala Galaction – Grigore Pişculescu román író álneve), Szalázs utca (Sălajului – Szilágy megye), Élúk utcája (valószínűleg Élőkre kívánta magyarosítani a Viilor román kifejezést a fordító, pedig a szó valójában szőlőst jelent), Parasztok tere (Piaţa Ţăranilor, azaz Földművelők tere, Transzilvánia utca (Transilvaniei). A Sanatoriului (szanatórium) elnevezést egyenesen Szenátusnak fordították.
*
A nagyváradi kulturális életről máshol már megírtam a magamét válaszként az egyik disznófejű nagyúrnak, véleményem azóta sem változott, a lényeget idézném: Nagyvárad nincs rajta a magyar kulturális térképen. A nagyváradi kulturális élet halott, Önök pedig a tetemet cicomázzák. Még táncolnak is hozzá.
*
2010 után ez a brancs turbómagyar üzemmódba váltott, felfedezték maguknak június 4-ét, és jobbról előzik a kormányt, Szabó Ödön ifjú titán csuklóból kioktatja Wetzel Tamás miniszteri biztost a könnyített honosítás tárgykörében. Esmén magyar dal sarjadzik a magyar lelkekből, kár, hogy nem értem.
Legutóbb több nagyváradi újságíró jajongta belé a Fészbukba, hogy ismét szégyellniük kell magukat, európai pénzekből Bihor megyét csináltak Biharból a határmenti együttműködés nevében.
És itt jön a csavar, ami miatt ezt az egészet lezongoráztam. Idézném a Krónika publicistáját: A projekt Bihar megyei illetékesei szerint valami olyasmi történt, hogy a hajdú-bihari projektkoordinátor kitalálta: milyen káros lenne már, ha Hajdú-Bihar és Bihar megyéről lenne szó, még megzavarná a Kárpát-medence történelmének és földrajzának ismerete terén kihívásokkal küszködő anyaországiakat. Ezért aztán legyen csak Bihor, elvégre az neki nem fáj, a mintegy 170 ezer bihari magyar meg le van ejtve. Úgyhogy most az a helyzet, hogy ahelyett, hogy örülnénk: fölkerültünk a térképre, azért kell bosszankodnunk, mert sikerült bennünket ismét kollektívan megalázni.
A mi kutyánk kölyke, a nagyváradi felelős szerkesztő, Bokor Ágota pedig mindezt tetézi, amikor azt nyilatkozza, hogy sem a kiadványok, sem a honlap nem szépirodalmi jellegű munka, így szerinte elegendő annyi, hogy a magyar nyelv szabályainak megfelel, ha stílusilag nem is kifogástalan.
Nos, hogy melyik magyar nyelv szabályai szerint készült az alábbi szöveg, számomra rejtély:
„Az ortodox épületek együttese a Vajdáktól (XII-XIV század), egyes helyi mestereknek köszönhetően, a román és gótikus katedrálisokon keresztül, melyeket Nagyváradon a Római-katolikus Püspökség építtetett (XII-XIV századok), a román lakótornyok át Körösszegen, Adriánon, Belényesszentmiklóson, stb. (XIII. század), a Bihar megyei román és gótikus templomok, melyeket a XII-XVI században építettek (Tamásda, Ábrám, Remete, Pelbárthida, Síter, Szalárd, Mezőtelegd stb.), a Nagyváradi Vár, amely kiindulópontja pontja az erdélyi reneszánsznak (XVI-XVII század), az ortodox falazott templomok Szegyesden (XV század) és Tinódon (XVII század), mindkettő ábrázolja a tartós kapcsolatot a Keleti építészettel és a középkori román egyházi építészettel, a közép-európai és Nyugati ihletésű barokk stílusú templomok, Nagyváradon, Belényesen, Nagyszalontán, Margittán, Élesden, stb. – római-katolikusok, reformátusok, ortodoxok, görög-katolikusok (XVIII század) –, a közintézményeknek szánt építmények, amelyek a modern Várad megteremtése után (1860) jelentek meg, amelyek mellé felsorakoznak a zsinagógák, akár neoklasszikus, akár romantikus vagy eklektikus stílusban (XIX század), a szecesszió áramlatának reprezentatív épületei a XX. század elejétől kezdve, melyek egyéni varázst kölcsönöznek Nagyvárad központjának és olyan városoknak, mint Nagyszalonta, Élesd, Érmihályfalva, Margitta, a két világháború közötti neoromán épületek, úgy az egyháziak mint a polgáriak, az ugyanabban az időszakban emelt neobizánci falazott templomokkal Nagyváradon, Belényesen, Élesden, Nagyszalontán, Margittán, Telkesden, Tenkén, Hollódon. Ezek olyan példák, amelyek igazolják azt a természetes párbeszédet, amely az évszázadok során folyt a művészetek területén, és nemcsak, a két kulturális terület között ezen a vidéken. Ezen felül mindezek annak az erőfeszítésnek is a kifejeződései, melyet a bihari társadalom fejtett ki fáradhatatlanul, és ezen hozzájárulásával a Közép- és Dél-Kelet Európai civilizációt személyesebbé tetté, a megye sajátosságainak megszilárdításával az európai tájon belül.”
Bokor Ágotát a napokban a Bihar Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság igazgatóhelyettesévé nevezték ki, és bemutatkozáskor elmondta, hogy úgy véli, az igazgatóságon nagy hiányosságok észlelhetők a kétnyelvűség terén, ő pedig egyebek közt ezen kíván változtatni.
Kedves Ágota! Kérlek, ne változtass.
A román nyelvről legalább tudjuk, hogy román.
A ti magyar nyelvetek viszont nagyobb kárt okoz Nagyváradnak, mint százezer betelepült lakos, akik a főtéri sörfesztiválokon a Szent László templom tövébe hugyoznak.