Városrombolás előtt Szabadka
2011. április 07. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Városrombolás előtt Szabadka

  Döbbenetes volt olvasni a Falanszter blog minapi bejegyzését: több mint 200 eklektikus és magyar szecessziós stílusjegyet magán hordozó épület lebontásával modernizálnák Szabadka belvárosát. A blog szerint, bár a tavaly nyáron elkezdett munkálatokat a mostani helyhatósági, és a jövőre esedékes parlamenti választások miatt felfüggesztették, eddig 16 városképi jelentőségű és műemlék épület látta a „rekonstrukciós folyamat” kárát.

  Az írás lényege: Szabadka 2004 novemberében megválasztott koszovói szerb származású polgármestere, Saša Vučinić és a többségében szerb képviselőkből álló önkormányzat tavaly januárban adott zöld utat adott a magyar szecessziós műemlékekben gazdag észak-bácskai város történelmi belvárosának szinte teljes lebontásához.

  A Petar Andrić főépítész jegyezte 2006-os részletes városrendezési terv úgy kalkulált, hogy pár éven belül a vajdasági város 3700 ember lakta belvárosa hamarosan 7052 fősre fog duzzadni, ami 88 százalékos népességnövekedést jelent majd. A tervezett lélekszámbővülés eredményezte azt: a városvezetés 2010-ben megengedte, hogy a XIX. században átadott, magyar stílusjegyeket felvonultató, a közép-európai szecesszió legszebb földszintes és egyszintes épületeit lebontsák. A helyükre négy – öt emelet magas, „balkánias ízlésben megfogalmazott” irodai, kereskedelmi és lakófunkciókat kiszolgáló betonblokkokat telepítenének - írja a Falanszter.

  A tanulmány kimondja: nemzeti kulturális örökségnek csak a Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte szecessziós Városháza és a Zsinagóga számítanak. Az eklektikus, 1858-as Arany Bárány Szálloda lebontásával (egy másik terv szerint homlokzatának meghagyásával) bővítenék ki a szomszédos 1972-ben átadott társasház alatti szupermarket területét. A Hajós Alfréd tervezte egykori Magyar Állami Hitelbank 1911-ben felavatott eklektikus stílusú saroképületet úgy bontanák le a legutolsó megismert tervek szerint, hogy az épületből csak a fő-és mellékhomlokzatok maradnának meg. Szabadka belvárosának teljes átformálása 2020-ban fejeződne be a bizánci-szerb stílusban épült Star Mozi lebontásával. A Falanszter számos további példát sorol a tervezett városrombolás céljaiból.

  A bontási nagyüzem azonban még nem kezdődött el: az idei évben megtartandó helyhatósági, és a jövőre esedékes parlamenti választások miatt az önkormányzat pár héttel ezelőtt felfüggesztette a bontások folytatását - a blog szerint abban a hitében, hogy így megtarthatja a lakosság szavazatokban mérhető jóindulatát. Lovas Ildikó korábbi művelődési tanácsos szavaival élve: „a szakmaiság és a város iránti alázat hiánya mellett Szabadkán durva politikai és gazdasági akarnokság is megmutatkozik.”

  Itt tartunk most. Egyes általunk olvasott kommentárok annyiban árnyalják a képet, hogy nem elsősorban bevándorló szerbek vs. magyar múlt konfliktusban kell elhelyeznünk a szomorú történetet, mivel egész Vajdaságban akut probléma a várostervezési koncepciók kidolgozása, és például a Szabadka jelképének tartott timpanonos színházépületet a magyar városvezetés idején bontották le. A rombolás lehetősége pedig nem jelenti azt, hogy mindent ténylegesen el is fognak dózerolni - ugyanakkor láttunk mi már karón varjút, Káeurópa itteni szegletében.

  Az épített örökséget, a helyi hagyományokat nem tisztelő, nyilván a városvezetés és az ingatlanfejlesztő lobbicsoportok összefonódásán alapuló nyomulás tehát túlmutat az etnikai konfliktuson. Hasonló problémákkal nem egy magyarországi városban, vagy akár Budapest egyes kerületeiben is találkozhatunk. Lehet, hogy ennyiben mi is balkanizálódunk.

  Hat éve jártam Szabadkán, hatalmas élmény volt a kompakt kis századfordulós, szecessziós, enyhén kopott hangulattal rendelkező, gyönyörű fasorokkal ékesített belváros, a fotók is akkor készültek. Pánikot mi sem akarunk kelteni, de azt kell mondanom: ha van haszna a ma olyannyiszor hangoztatott kulturkampfnak, akkor talán ez esetben lenne értelme összefogni és küzdeni értékeinkért.

  Szerbiai, vajdasági, magyarországi, szerb vagy magyar civil egyesületek, kulturális intézmények, a magyar kultúrdiplomácia, s netán uniós, vagy éppen UNESCO-szintű intézmények is foglalkozhatnának a kellő gyorsasággal és eréllyel az üggyel. A rombolás előtt vagyunk még. Információink szerint májusban lesz egy szecessziós örökségvédelemmel foglalkozó konferencia Szabadkán, érdemes lenne ott minél komolyabb szinten megjelennie az ügy iránt érdeklődőknek. Megmenthetjük még Szabadka múltját, a közös jövő számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr652807238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2011.04.07. 14:48:11

Ez durva. Ne már bazdmeg...

Egyébként a BP fosabb kerületeiben van arra precedens, hogy csak a homlokzatot megtartják, minden mást elbontanak Ha minden fronton elbukják a városvédők a tusát, ez még egy kisebbik rossz. De persze a legjobb az lenne, ha nem bontanának semmit. 200 ház irtó sok.

BTW mérsékelt ROTFL a szépiás Opel Vectra.

Zb74 2011.04.07. 15:23:46

Ez tényleg durva. Hasonlatos a negyedszázaddal ezelőtti erdélyi faluromboláshoz; nekem legalábbis az jutott eszembe róla. Valóban meg kellene mozdulnia a civil szervezetektől a magyar diplomácián át az UNESCO-ig mindenkinek, mert ez tényleg nem városrendezés, csak értelmetlen pusztítás.

szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2011.04.07. 15:46:32

@Zb74: Kezdetnek pl. megtenné egy fácse-oldal, ill. arra mutató bannerek olyan blogokon, fórumokon, akiket érdekel az ügy. (nekem itthonról a KÉK ugrott be elsőként).

pamocsnyik 2011.04.07. 15:46:53

Mindig is az volt a véleményem a szerbekről, hogy balkáni vadállatok.

Levi71 2011.04.07. 17:11:36

Ki vagyok ütve, ilyen borzalmat! Nem tudom mi a fenét lehetne tenni.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.04.07. 17:47:14

Németországban (Drezda, Berlin, Frankfurt) modern förmedvényeket bontottak le azért, hogy az óváros, illetve fontos műemlék házak visszaépüljenek. Ez is mutatja, hogy a Kárpát-medence a civilizációs fallosz nem megfelelő végén leledzik...

tevevanegypupu 2011.04.07. 18:08:08

Feljelenteni oket mindenhol ahol csak lehet, bar nem tudom letezik-e olyan nemzetkozi szervezet..Esetleg terdenallva konyorogni az Unesco Vilagoroksege Bizottsaganak, hogy nyilvanitsak vedette vagy mit tudom en. Ott vannak a zoldek, ott van az EU parlament, reklamalni kell, ez olyan cel, hogy egesz Magyarorszagnak ossze kellene fogni es mindent megtenni A szerbek vilageletukben mocskos gazemberek voltak, csak eroszakbol ertenek, de talan valamifele szanckiokat lehetne. Ezek olyanok mint a talibanok akik felrobbantottak a Buddha szobrokat..

devuscka 2011.04.07. 18:17:55

Felháborító, aha ezt valóban végre akarják hajtani. Nehezen tudom elhinni,hogy igaz legyen.
Elképzelhetetlen ez a város ezek nélkül az épületek nélkül.
(szabadkavaros.blog.hu/tags/szecesszi%C3%B3)

▲ ▲ ▲ 2011.04.07. 19:37:16

Egy olyan nép akinek nincs kúltúrája az másét rombolja.

Undorító egy népség volt ez világéletében.

parttalan 2011.04.07. 19:45:19

Mit is lehet várni egy koszovói szerbtől?! Jóindulatot, megértést?

szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2011.04.07. 19:54:33

@devuscka: Szerintem nem pont azokat célozták meg. Bár nem tudom.

▲ ▲ ▲ 2011.04.07. 19:56:48

Ezt is érdemes megnézni, karácsonyi idill Szabadkán:

www.e-novine.com/fotogalerija/fotogalerija-entertainment/43732-etnika-zimska-bajka.html

Ezt direkt csinálják egyébként Szabadkán, nekem ne mondja senki hogy korrupcióról van szó. 50 év múlva már senki sem fogja tudni hogy ez valaha Magyarország volt (most is a rácok 90%-a azt hiszi hogy Vajdaság mindig is az övéké volt). Tragikus.

Bell & Sebastian 2011.04.07. 20:19:08

A honlapról másolom:

- Nemzetiségi összetétel
Magyarok: 57.092 (38.47 %)
Szerbek: 35.826 (24.14%)
Horvátok: 16.688 (11.24%)
Bunyevácok:16.254 (10,95%)
Egyéb: 22.541 (15.19%)

- Vallási hovatartozás:
Katolikusok:93.521(63.02%)
Pravoszlávok:38.523(25.96%)
Protestánsok:2.794(1.88%)

- Főbb nevezetességek:
Városháza, Népszínház, Raichle-palota, Zsinagóga, Zöld-szökőkút, Kék-szökőkút

- 150.000 fős agglomerációs központ.

- Ha jól értem, amit a polgármester mond, alapvető infrastrukturális gondjaik vannak, éppen az áramellátással foglalkoznak és a közlekedéssel.

- Az ingatlan panamával kapcsolatban saját véleményem, hogy multinacionális kereskedelmi láncok mozgatják, szó sincs lakásokról, pontosabban csak annyiban, hogy kisebb alapterületre több embert akarnak összezsúfolni, de az igazi cél a területnyerés a belvárosban.

www.subotica.rs/

Az egy jó kérdés, miért pont egy ortodox szerb a градоначелник?
Mert nem nagyon dől a lé, de majdnem mindenki üzletel valamivel valamelyik perzsavásár-jellegű piacon, nagyon sok az olcó aranyműves (köztük sok magyar).

Csak az odavezető út ne lenne. Történelmi skanzen kétoldalt a határtól, a '60 -as évektől napjainkig minden van ott, összerázva és keverve.

Sokkoló élmény.

fedkvas 2011.04.07. 20:24:32

@no-night: azért Berlinben elég komoly modern épületeket bontatottak el, "azbeszt van a falba', Hans" felkiáltással, bár tény, hogy legalább minőségi historizáló, vagy eleve történelmi épületek másait húzták a helyükre, általában. Drezdában meg nem visszaépítették, hanem létrehoztak ilyen hagyománykövető modern izét, aztán azzal szórták tele a dolgok nagy részét, csak a városképileg egykoron jelentős dolgokat építették vissza eredeti formájukban. utóbbi követendő, előbbi szerintem elvetendő példa, Berlin meg felemás.
Ferencvárosban pl. civil szervezet alakult egy olyan tucat századfordulós tömegszar miatt, ami kb. semmiféle értéket nem képvisel, ahogy a XVIII. századi szar festők giccses mázolmányai sem, ellentétben például a XVIII. századi mesterek remekműivel.

fedkvas 2011.04.07. 20:27:26

egyébként ez már nem friss ügy, a sok koszovói szerb meg van veszve a pénzcsiholó Patyomkin-modernizációjával.

Bell & Sebastian 2011.04.07. 20:28:56

Csak szólok, hogy itt a soha vissza nem térő alkalom perverzebb beállítottságú honfitársaink részére:
- a honlapon szavazni is lehet beruházásokról
- és/vagy elküldeni a testületet polgármesterestől továbbképzésre, ebből-abból

"k" (törölt) 2011.04.07. 20:34:19

Tényleg, tervez valami feltételt állítani a magyar országgyűlés Szerbia EU- csatlakozásának? Hülye kérdés, nyilván nem. A sok közül egy ez is lehetne, ha szokásunk lenne bármi külpolitikai eszközzel élni. Vagy ha fontos lenne, dehát fontos meg még annyira sem lehet az holmi szecesszió, meg kűffődi magyaremlék. És valahol rendben is van így, 10-20 év és mindegy lesz, hogy melyik szerb városban hogyan éltek a magyarok 100 éve.

Bell & Sebastian 2011.04.07. 20:44:03

Háhá!
A kabinetet bemutató mozgó, panoráma slide shown feltűnik Demszky Gábor, amint éppen átad valami kutyabőrt.

Jótól tanulnak ezek is, már ott is mindenki lopik?

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.07. 20:54:08

Asszem, ott is írtam: miben különbözik ez arrogáns tónink V. kerületi ámokfutásának terveitől?

Antifaszok Réme 2011.04.07. 21:32:02

@Karl Friedrich: Csak ne Szentendrét vagy Ráckevét, azokért kár lenne...

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2011.04.08. 00:02:01

Remélem nem nagy ízléstelenség, ha reklámozom tavalyi posztomat a témában:
taj-kert.blog.hu/2010/04/25/ceausescu_2_0_plaza_utszelesites_melygarazsok_szabadka_belvarosaban
Egyébként ez tényleg megdöbbentő. Sok alföldi város
"szenved" attól, hogy falusias/kisvárosias, de műemlék épületállománya van a belváros közelében (pl. a Péterfia utca Debrecenben), de ezek a szecessziós és historizáló épületek városiasak.
Az is külön érdekes, hogy a szecessziós épületek túlélték a hetvenes éveket, amikor a stílust utálták, amikor lebontották brüsszel ilyen épületeit. A stílus ma divatba jött, az ottani megmaradt házakat sztárolják, erre itt meg lebontják a megmaradtakat...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.08. 07:21:18

a színházat csak lebontani lehetett. én voltam benne a bontás előtt, körbevittek, már ahol ez nem jelentett azonnali és komoly életveszélyt. abból már nem lehetett épületet csinálni. egyébként nem hiszem, hogy valami magyarfaló indulat vezetné ezt a dolgot. érdemes lett volna talán utánajárni, nem egy blogra hivatkozva vészharangozni. gellért vegye fel a telefont és kérdezze meg mondjuk korhecz tamást.

tevevanegypupu 2011.04.08. 07:31:55

Biztos lehetetlen, mert draga otlet, de a franciak ugy oldottak meg az ilyen regi, ertekes epuletek felujitasat, hogy meghagytak a homlokzatot es amoge epitettek fel az uj epuleteket.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.04.08. 07:37:32

@Grift: Heló: "Egyes általunk olvasott kommentárok annyiban árnyalják a képet, hogy nem elsősorban bevándorló szerbek vs. magyar múlt konfliktusban kell elhelyeznünk a szomorú történetet, mivel egész Vajdaságban akut probléma a várostervezési koncepciók kidolgozása"

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2011.04.08. 11:07:37

@rajcsányi.gellért (ergé): a kérdés nem az, hogy tiltakoznunk kell-e.

csak annyi, hogy miként lehet eredményesen csinálni.

Chanyi · http://chanyi.blog.hu 2011.04.09. 19:48:50

Pár éve (francia) ismerősöm szóba elegyedett egy montenegrói férfival magyarul Szabadkán.
- Sok itt a szecessziós épület - mondta ismerősöm.
- Túl sok - felelte a férfi.
Ismerősöm akkor nem tudta hová tenni, aztán elmagyarázták neki.

VIKUNYA 2011.04.11. 16:26:54

Ez nem nemzetiségi kérdés! A szerbek a saját városaikat is lerombolták! Nem érték a történelmi, épített örökség ebben az országban. Pedig komoly turisztikai bevételei vannak a városnak mostanában.

lionessrui 2011.10.19. 10:04:10

Üdvözletem!

Végre elindult egy petíció Szabadka megmentése érdekében:

www.varaljaszovetseg.hu/02/

Írjuk alá minél többen!
süti beállítások módosítása