Fradi-Újpest: ki kell a magyar focinak?
2011. április 01. írta: Szálinger Balázs

Fradi-Újpest: ki kell a magyar focinak?

  Hallod-e, okoska, te szellemi rokona annak a fiúnak, aki pár napja mögöttünk ült az Ibolyában, és női társaságban kommentálta igen elmésen a holland-magyart („ó, a magyar foci, ugyan, itthon kikaptak 4-0-ra, csak az nem veri meg őket, aki nem akarja, kit érdekel az egész”, bla-bla-bla ), szóval kösd föl a gatyád, mert akármilyen meglepő, ma este elmész a Fradi-Újpestre. Itt az idő. És el is magyarázom, miért.

  Tudod, nagyon fárasztó jelenség vagy. Elegem van abból, hogy amikor a mi szerencsétlen szerencséseink, akár valami klubcsapat, akár a válogatottunk el tudja rángatni Magyarországra valamelyik nagynevű együttest, jó előre befoglalod a helyedet, és kimész azért, hogy szurkolj a Manchesternek, a hollandoknak, az olaszoknak, nem átallod fölvenni a mezüket, és (igen, láttam ilyet) végig is szurkolod mellettük az egészet, röhögsz az elbaszott magyar labdaátvételeknél.

  Abból is elegem van, hogy mivel pontosan tudtad a pesti meccs eredményét, vélhetően nem vagy teljesen süket a focihírekre. Akkor pedig van hazai csapatod, a lelke mélyén mindenkinek van, de fogalmad sincs, hányadikak, hol állnak, ki az edző. Csak valami homályos gyerekkori emlékeidből (amikor az apáddal sétáltál ki oda) tudod, hogy hol van a stadion, de már nem aggódsz a lerohadt lelátók miatt, nem idegeskedsz, amikor átigazolási szezonban másodrangú szerbekkel töltik fel a keretet, nem aggódsz a saját nevelésű fiatalokért, annál inkább aggódsz azért, hogy találj olcsó kaját Rómában, ahova 70 ezerért visz ki egy utazási iroda, hogy megnézd a Roma-Cesena-meccset a divatmajom-szektorban, a meccs napjáig megtanuld néhány világsztár nevét, akiket a lefújásig citálhatsz a csajodnak, plusz elfekhess valami háromcsillagos szállóban, ahol csak reggelit adnak. Elegem van abból, hogy folyton megtalálod az érvet, miért ne járj ki magyar bajnokira.

  És legfőképpen abból van elegem és az tölt el mérhetetlen szomorúsággal, hogy: éppen te kellesz a magyar focinak, éppen a te pénzed, éppen a te érdeklődésed mozdíthatna valamit ezen a sportágon, melyen mint valami vihar, állandóan átjárnak politikusok, kis- és nagytökű maffiózók, nagyhangú kalandorok, ígérgetők és a világ mindenféle söpredéke. Akik miatt te éppen azokat a sportembereket szidod, akik gyerekkoruktól erre a lóra tettek (mindegy, hogy azért-e, mert nem értenek máshoz – Michael Phelpstől se várj halbiológusi diplomát), és sokuk tehetsége, elhivatottsága, alázata és főleg karrierje jobbára ilyen felelőtlen sportvezetőkön bukik el.

  Nem rajtad, félre ne érts! Nem te tehetsz a csökött magyar futball mai helyzetéről. Viszont te tudsz tenni érte a legtöbbet. Te, aki ideális esti programnak foghatnád fel. Nem mi, hanem te kellesz a magyar focinak, főleg a te pénzed, nem kis részben pedig a te kocsmaasztali beszélgetéseid. Nem a miénk. Szeretném, ha ma este te, a csajod és a fajtátok megtöltenétek az Üllői úti stadiont, és adok pár segítséget is.

  Mondd el a csajodnak, hogy ez A Magyar Derbi. Ez még nyilván nem használ, de mondd el neki, hogy pár éve, amikor a Ferencváros megint felkerült az élvonalba, az UEFA honlapja ennek alkalmából megjelentetett egy összeállítást, melyben sorra vették a futballtörténet tíz legnagyobb összecsapását, és hogy a Fradi-Újpest a hetedik helyen szerepelt a Roma-Lazio, a Celtic-Rangers és a Real-Barca társaságában. Érted? Amikért te rengeteg pénzt fizetsz. Na, ez talán már meggyőzi.

  És akkor még néhány adalék, egész földhözragadt módon. Mert bizony különleges lesz a péntek este, több dolog miatt is. 1. A Fradi ősszel történelmi vereséget szenvedett az Újpesttől (0-6), nyilván nekik fognak esni a hazai közönség előtt. 2. A Fradi (furcsa módon, merthogy a játékosállományból ez nem következik) egész jó helyen áll a bajnokságban, másodikok – az Újpest viszont a tizedik hely körül vegetál. A pillanatnyi helyezések persze nem számítanak egy ilyen párharc esetén, de azért érdekes. 3. A legutóbbi három meccset az Újpest nyerte, ezért is nagy lesz az akarás a Fradi oldaláról, pláne otthon. 4. A közönség! Telt házas meccset akarsz? Menj ki! 5. Hogy félsz? Mitől félsz? Akik verekedni akarnak, egymást akarják verni. Menj az anyukaszektorba (2-es kapu), és dőlj hátra kilencven percre. És nem kell szurkolnod egyiknek sem. Csak menj ki, és nézd meg, hogy nálunk is van ilyen.

  Magyar bajnokira menni igenis szexi. És igyatok egy kávét előtte az Ibolyában – a mi egészségünkre, akik rád várunk már régóta.

(További zseniális fotók találhatók a Tempó Fradi! oldalán.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr772787811

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az első bajnoki 2011.04.03. 09:39:12

Pontosan ma, és pontosan most - e poszt megjelenésekor - van 110 éve annak, hogy megkezdődött az első bajnokság a magyar labdarúgásban. Az MLSZ 1901 januárjában írta ki a tornát és a következő hónapban már útjára is indult a labda.A...

Trackback: A magyar foci utolsó nagy korszaka I. 2011.04.03. 09:37:17

 BevezetőMagyar focitörténeti sorozatba kezd az orulunkvincent.blog.hu! A széria nem törekszik teljességre és nem nyúlik majd vissza a legendákkal övezett régmúltra. Nem kap helyet benne Orth, a Fogl-gát, Bozsik, Puskás vagy Hidegkuti. Nem ol...

Trackback: Bréking: Az Elvarázsolt Kastélyt kitüntetik 2011.04.01. 10:59:46

Ma reggel nem sokkal 7 óra után személyesen felhívott Navrasics Tibor miniszterelnök-helyettes úr, hogy közölje az örömhírt: Orbán Viktor kitüntetést adományoz az Elvarázsolt Kastély-nak, amiért az hitelesen tájékoztatott az alkotmányozási folyamatról,...

Trackback: Fradi-Újpest: ki kell a magyar focinak? 2011.04.01. 09:28:33

A zseniális Mandíner blog nagyszerű írásban hangol a mai Derbire. Hallod-e, okoska, te szellemi rokona annak a fiúnak, aki pár napja mögöttünk ült az Ibolyában, és női társaságban kommentálta igen elmésen a holland-magyart („ó, a magyar foci, ugyan, it...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.04.01. 08:03:58

Ühüm. Hát én ugyan nem járok kilföldi meccsekre, nem is nagyon nézek effélét, különösebben kedvenc világcsapatom sincs (na jó, a Barca azért módfelett szimpi), és a magyar futballt sem szoktam különösebben beszédtémának venni, pláne nem nőtársaságban, bizonyos részben mégis találva érzem magam.

Nos, magam részéről akkor fogok fizetni magyar bajnokiért - és persze akkor bérletem lesz az Üllőire -, ha majd, mint az angoloknál már jóideje, végre nem valami állatkerti ketrecbe vehetek drága pénzért zsugát. Egyszerű dolog ez, ebben a fránya kapitalizmusban úgy megy, hogy előbb a befektetés, és csak az után jön a kuncsaft. Ha jó az úgy, hogy lumpenprolik részeg ordibálása tölti meg a stadion töredékét, ha jó az úgy, hogy maroknyi hülyegyerek évről-évre hiradófőcímbe erőszakolja az amúgy színvonalát tekintve messze nem odavaló magyar futballt, akkor nekem meg úgy jó, hogy oda én nem hordok pénzt. Ha majd a közgazdaságtudomány és a magyar társadalom állapotja oda fejlődik, hogy több fantáziát lának a magamfajta nem túl vehemens, lassan menthetetlenül középkorú, mondhatni középosztálybeli szurkerben, és ezért a kedvem szerint intézik a dolgokat, akkor megyek. Hozomra, ígérgetésekre lófasz sincs a kapitalizmusban.

Érdekes módon ez alig-alig függ össze a játék színvonalával. Ha valami, akkor az inkább nyomós érv volna a dolog sportoldalán, hogy ne 11 tökismeretlen futkározzon előttem.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.04.01. 08:07:53

Nem mellesleg, sikerült egy Hungária körúti fotót biggyeszteni a Fradi-Újpest tematikához...

Samott 2011.04.01. 08:11:14

Nem vagy normalis, cseszd meg. :) Egy normalis embernek szerinted megis mi a banat jut az eszebe a Fradi-Ujpestrol? Hogy a leheto legnagyobb ivben elkeruli meg a kornyeket is... a fene se akarja ujpesti/fradi drukkerekkel vagy eppen a lovasrendorokkel elveretni magat.

Majd ha rendberakjatok a dolgaitokat, ha 2-3 even keresztul nem lesz ilyen balhekrol hir, akkor esetleg kinezunk a meccsekre mi normalisak is.

A bizalmat eljatszottak (ez igaz a valogatottra is), visszaszerezni pedig hagyon nehez lesz. Ha lesz ertekelheto teljesitmeny, ha majd meltoak lesznek ahhoz a mezhez amiben jatszanak, akkor lesznek drukkerek is.

Maisie MacKenzie 2011.04.01. 08:16:13

Szerintem, mint az Újpest, mint a Ferencváros egy nagyon-nagyon lejáratódott brand.

Ha esetleg lenne egy új üdvöske, akkor annak lehetne szurkolni. (Még emléxem a "Kerület" jelenségre, anno.)

A helyi csapatokban lehet még valami fantázia, mert létezik valami lokálpatriótizmus is.

Sajnos ez Budapestre nem igaz, mert a vidék egy emberként utálja a fővárost, ezért egy Budapest "United"-nek nincs létjogosultsága a "Nemzet Fővárosá"-ban. :-(

Ez nem egyezik a fideszizmussal, ők a fradira szeretnének építeni. De én fradista soha nem leszek!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.01. 08:24:58

@Dr. Zerge:
Sajnos nem találtunk hasonló archív fotót a századelő Üllői úti stadionjáról. De ha ad valaki linket, szívesen kicseréljük.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.01. 08:28:21

óh, basszátok meg! ezt a faszfejet meg honnan sikerült előrángatni? magyar meccsre járni szexi mi? meg a farkadat a liftben a szomszéd lányra verni is.

RavenLord 2011.04.01. 08:38:24

Azt kellene megérteni, hogy a focimeccsre járás nem egy szent ügy, nem "érzelmi kérdés" a többség számára. Vannak akiknek igen, ők most is kimennek szurkolni a kedvenc csapatuknak, de a többségnek, akik megtölthetnék a lelátókat, évtizedek óta nem vonzó szabadidős tevékenység a meccsre járás.
A befektetett pénzért és időért mit kap a vásárló? Alacsony színvonalú játékot, lepusztult infrastruktúrát, erőszakos, trágár "szurkolókat", esetenként a veszélyt, hogy atrocitásnak lesz kitéve akkor is, ha nem keresi a bajt.
Ha majd minden adott lesz ahhoz, hogy ha az ember kimegy a meccsre, a pénzéért jól szórakozik, kultúráltan fogyaszt. esze ágában sincs a saját vagy gyereke, párja biztonsága miatt aggódni és elégedetten távozik a végén, akkor lesz előbb-utóbb érzelmi (szurkolói) kötődés is, és akkor lehet majd pampogni, hogy miért nem mennek az emberek meccsre.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.04.01. 08:42:44

Igen, végre!! Látszik, már itt is megy a méltatlankodás :)) márpedig nincs nevetségesebb a magyar "jó focit szerető" divatszurkolónál, aki képes lépten-nyomon gyalázni a magyar csapatokat. Az ilyeneknél még a vidéki fradisták is jobbak.

Ez a mienk, szurkolhattok bármilyen Barcának meg MUTD-nak és olasz válogatottnak, az soha nem lesz a tiétek.

"Support your local team"!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.01. 08:42:48

@TuRuL_2k2:
(Már találtam, cseréltem is az illusztrációt.)

Mitya Ivanov 2011.04.01. 08:47:54

alapvetően egyetértek z ilyen lelkesítő szövegekkel.
Viszont eljön a reggel és látod hogy bilibe lógó kézzel álmodtál.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.01. 08:48:59

@Mitya Ivanov:
Igen, rendszerint eljön. De az estéd amúgy jobb lett volna? Nem, sőt.

Mr. Beer 2011.04.01. 08:54:53

@Samott: pontositanad hogy mikor volt utoljara balhe az ulloi uton?

Mitya Ivanov 2011.04.01. 08:55:46

hát, nem is tudom. Én is meccsrejáró és magyarfocit rendszeresen néző ember vagyok, de engem a hangulatnál mindig jobban érdekel az, amit a pályán látok. És ez alapján 10 ből 8 alkalommal hiányérzetem van, kb 2szer pedig megfogadom, hogy soha többé nem nézek magyar bajnokit a helyszínen. Aztán persze mégis megyek megint.

***
amit a külföldi divatdrukkerekről írt a szerző, az teljesen úgy van.

winston01 2011.04.01. 08:59:36

Fordítva tetszenek üni a lovon: menjek ki szart nézni, hátha attól egyszer majd jobb lesz?

Samott 2011.04.01. 08:59:59

@Mr. Beer: Mondjuk egy eve? "Üvegeket dobált néhány szurkoló a Ferencváros-Újpest bajnoki labdarúgó mérkőzés előtt az Üllői úti Albert Flórián Stadionnál péntek este, a rendőröknek könnygázt kellett alkalmazniuk - közölte a rendőrség az MTI-vel." 2010/04/30

Mitya Ivanov 2011.04.01. 09:08:15

@TuRuL_2k2:
2011.04.01. 08:55:46
ez neked ment válaszként

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.01. 09:08:52

@Grift:
A poszt szerzője ős-ufista. Annyira ős-, hogy jobban már nem is lehetne.

zsögödbenő 2011.04.01. 09:16:51

@zsögödbenő: közben láttam, hogy onnan linkeltetek új képeket...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.01. 09:17:09

@Mitya Ivanov:
Igen, tudom, hogy általában úgy van. De ősszel (a poszt Zete-buzi szerzőjének ösztökélésére, lásd: zete.blog.hu/) voltam a ZTE-Újpesten, és a hangulat mellett a meccs is egész jó volt.

antho 2011.04.01. 09:19:01

Némileg egyetértek a cikkíróval. Nem csak a magyar focival van a baj. Utazzatok egyszer körbe London külvárosaiban vasárnap délelőtt ötödosztályú bajnoki meccseket több százas tömeg kíséri figyelemmel. A színvonal sem lehet nagyobb egy Tuzsér-Baktalórántházánál, viszont nagy különbség, hogy a közönség nem balhézni, szotyit köpködni és inni megy ki.
Szívesen mennék ki az Üllői útra én is a gyerekeimmel, ha másik 500 család is így tenne. De amíg balkániak a körülmények, balhés szurkolók látogatják a meccseket, addig én is inkább megyek a gyerekekkel a MÜPÁ-ba, a Cifra Palotába (ráadásul ingyért.)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.01. 09:19:22

@zsögödbenő:
Igen, köszönjük.

A száz évvel ezelőtti szerelés nagyon menőn néz ki, csodálom, hogy még egy csapat sem állt elő ilyen nadrággal és mezekkel.

Samott 2011.04.01. 09:47:06

@Mitya Ivanov: oh vazze, most nezem a datumot. Ez jo volt sracok, beszoptuk.

baum · http://reflektor.blog.hu 2011.04.01. 09:47:53

Tegyük azt azért hozzá, hogy az FTC utoljára 2001-ben nyert az Újpest ellen.

Bár sokat jártam régebben, most már annyira nem hiányzik egy FTC-Újpest indulata. A sportélmény része persze, de amíg nem szűrik ki a barmokat, addig annyira nem tanácsolnám senkinek.

zadir · http://ulloi129.wordpress.com 2011.04.01. 09:57:01

@baum: otthon 2003-ban, de ha a Ligakupát is nézzük, akkor 2010 márciusában a Megyeri úton.

Samott 2011.04.01. 10:01:17

@Mitya Ivanov: Aprilis elsejen lehozni egy ilyen cikket, hat nem nyilvanvalo? ;)

kk_kk 2011.04.01. 10:02:59

Köszönöm a nagyszerű írást.

Reggel óta görcsben van a gyomrom, nem tudok koncentrálni... Bérletem van, be fogok tudni menni, mégis legszívesebben már most elindulnék.

Még pár óra és ott üvölthetek a Ferencváros góljaiért.
Igen, meccsre járni és átélni a csapatod gólja felett érzett örömöt: a szexhez hasonlatos.

Hajráááááááááááááááááááááááááááááááá FRADI!!!!!!!!

(a szerző amúgy csendes és visszafogott ügyvéd, de...)

baum · http://reflektor.blog.hu 2011.04.01. 10:06:02

@zadir: igaz, elnézést. Így 12 meccses a veretlenségi sorozat. Attól tartok ma ez megszakad. A Liga kupát nem tudom komolyan venni.

195.: 2003. 04. 23.: Ferencváros–Újpest 2-1
196.: 2003. 05. 17.: Újpest–Ferencváros 0-0
197.: 2003. 09. 01.: Újpest–Ferencváros 1-1
198.: 2003. 11. 29.: Ferencváros–Újpest 2-1
199.: 2004. 05. 02.: Ferencváros–Újpest 0-1
200.: 2004. 05. 23.: Újpest–Ferencváros 1-0
201.: 2004. 10. 17.: Újpest–Ferencváros 1-1
202.: 2005. 04. 27.: Ferencváros–Újpest 1-1
203.: 2005. 10. 15.: Újpest–Ferencváros 2-1
204.: 2006. 04. 16.: Ferencváros–Újpest 1-2
205.: 2009. 10. 03.: Újpest–Ferencváros 2-1
206.: 2010. 04. 30.: Ferencváros–Újpest 0-1
207.: 2010. 09. 11.: Újpest–Ferencváros 6-0

Tündér_Lala 2011.04.01. 10:32:09

Tudjak a magyar foci mélyrepülésébe igencsak besegített legtehetségesebb játékosaink kiárúsítása.(ma már tizenévesen viszik a tehetségeket)
Nélkülük csökken a szinvonal, hiányoznak mint ikonok, (a közönségnek és a kölyköknek, mint minta). Ráadásul gyakran a kispadra kerülnek vagy bekényszerítik őket egy egy szerepkörbe (használják csak), eszébe nem jut senkinek, hogy felépítse őket komoly játékossá. (Még egy olyan játékos is az év nagy részében a kispadon ül, mint a Gera, aki az előző évben csapata vezéregyéniségeként nemzetközi sikerhez segítette csapatát. Mennyit árt ez neki.)

Ugyanakkor belátom, hogy ki akarják próbálni magukat és anyagilag nagyságrendekkel jobban járnak.

GreenBP · http://ftcsz.blog.hu/ 2011.04.01. 10:39:29

@baum: broáááffff, rossz ránézni. De ma újabb sorozat kezdődik.

GGG77 2011.04.01. 10:45:33

Oké, üljek be a 2-es kapu mögé, és hallgassam a több ezer, neonáci, hungarista suttyót? Lószart.
Ennek a magyar bajnokságnak olyan közönsége van, amilyet érdemel.
Engem a Milan érdemel meg. A Liverpool, vagy a Real.

Stoney Hill Billy 2011.04.01. 10:48:09

Jó írás, a hőbörgők meg kapják be!
A kis buták elképzelni sem tudják milyen hangulat van egy ilyen meccsen.
Mindörökké Ferencváros!

kk_kk 2011.04.01. 10:48:26

@GGG77:
Te valami igazán nagy ember lehetsz, tisztellek.

Bloodscalp 2011.04.01. 10:54:16

ez most egy Kubatov népszerűsítő cikk?

lehet mindenféle összeállitással jönni, csak észre kéne venni hogy ez a rangadó megyei 1. színvonalra "emelkedett", nincs se hangulat, se foci, se egyéniségek
mellesleg ha már újpest...sose felejtem el mikor még a PSG-vel játszottak, kikaptak mint állat persze, meccs után összeverekedtek Ronaldinho mezéért-Tamási Zoli lett a nyertes-és még a szurkolókat szólod le?:) ez jó 10 éve volt

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.01. 10:58:51

@Tündér_Lala:
nabazmeg, mikor meg nem engedték őket "nagy bajnokságokban edződni" akkor meg az volt a mélyrepülés oka.
a magyar futballnak az a baja, hogy gyerekkortól kezdve szaremberek, szarszülők, szargyerekek, szaredzők, kommunista őskövület szakvezetők, kíméletlen, másra tehetségtelen maffiózók, volt titkosszolgálatos férgek, pénzmosodások, nem folytatom, a szereplői.
orbán meg minden kiválósága ellenére, ebben a dologban penetránsan bunkó. rég fel kellett volna számoltatnia az egész szart. amatőr bajnokság kell. aki meg pénzt akar keresni menjen a világba.

@TuRuL_2k2: nagyszerű

aki meg képes a magyar focival foglalkozni, az olyan mint az a balfasz kan, aki sokadszorra is elmegy egy olyan nővel randizgatni, aki sosem kúr vele.

többeknek: aki meg a rohadt kommunista-liberális-anarchista-trockista barcelonának szurkol, az alember

Bloodscalp 2011.04.01. 11:02:31

@Stoney Hill Billy: szar. szar hangulat van, főleg ha a 60-70. perc tájékán vesztésre áll a fradi, akkor a "kopaszok" elkezdenek már nagyon höbörögni, csimpaszkodnak az edzők mögött és anyázzák keményen a bírót-mert nyilván ő a hibás. meg az emelesz is hibás volt eddig, MCcabe pedig egy majom ugye aki realestate-ben utazik, mindeközben újpesten mindenki cigány,ugye?lesz egy kis simontibi emlékkoncert is esetleg, és ezzel zárul ez a szép örökrangadó

Maisie MacKenzie 2011.04.01. 11:02:47

@Bloodscalp:

"ez most egy Kubatov népszerűsítő cikk?"

Annak tűnik! :-)

Szerintem van valami Fidesz-koncepció a fradi nagycsapatosításáról.

Talán Mo. ki tudna termeli, nevelni egy komolyabb csapatot, de pont az FTC legyen az?

Szerintem szerencsésebb lenne egy ZÖLD :-) mezős beruházás, vagy Mo. első foci klubját kellene újraindítani! :-)
(Budapesti TC)

Bloodscalp 2011.04.01. 11:03:58

én pedig eccerüen senki vok

ez az élmény tényleg igazi katarzis

Bloodscalp 2011.04.01. 11:07:20

@Maisie MacKenzie: és kíváló terep a fidesznek, túl azon hogy a "drukkerek" nagyrésze primitiv rendesen,
90. perc alatt előkerül a társadalom összes gondja és annak okozója, cigányok,zsidók,gyurcsány

Átnevezhetnék Kinizsire megint

Bloodscalp 2011.04.01. 11:10:13

ugyis átnevezési hullám van

Maisie MacKenzie 2011.04.01. 11:15:05

@Bloodscalp:

A Kinizsire való átnevezés inkább a Gyurcsány alatti NB II-es időszakhoz hasonlítható.

A Ferencváros jól csengő márkanév a proli és az úri szélsőjobbon egyaránt, de szerintem csak ott. :-(

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.04.01. 11:27:04

Budapest Liszt Ferenc Város Torna Club.

GGG77 2011.04.01. 11:28:16

@Grift:
"aki meg képes a magyar focival foglalkozni, az olyan mint az a balfasz kan, aki sokadszorra is elmegy egy olyan nővel randizgatni, aki sosem kúr vele."

Ez üt! :D

GGG77 2011.04.01. 11:29:14

Nemzeti Elvis Presley Football Club

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.01. 11:29:41

@Bloodscalp:
@Maisie MacKenzie:
Egész sokáig kellett várni az első (és a második) kubatovozásra. A poszt egyetlen mondat erejéig érinti a politikusok-a-labdarúgásban kérdést:
'És legfőképpen abból van elegem és az tölt el mérhetetlen szomorúsággal, hogy: éppen te kellesz a magyar focinak, éppen a te pénzed, éppen a te érdeklődésed mozdíthatna valamit ezen a sportágon, melyen mint valami vihar, állandóan átjárnak politikusok, kis- és nagytökű maffiózók, nagyhangú kalandorok, ígérgetők és a világ mindenféle söpredéke.'

Bloodscalp 2011.04.01. 11:43:04

@Maisie MacKenzie: hol cseng jól?milyen értéke van?degradálva van teljesen. piaci értéke? magának a földterületnek esetleg, erre mennek többnyire a spekulációk, ha esetleg a sportértékre gondoltál az kb megszűnt (fociban)-ahhoz képest ami volt

@TuRuL_2k2: "kubatovozás" vicces, én kérdeztem
mikor vezetett jóra az hogy a politika betette a lábát valahova is?konkrétan a sportba?a fociba?attól hogy egy divatpolitikust tesznek meg elnöknek (pontosabban megválasztatják)-aki ráadásul listás (nagy poén:) javít vagy ront a helyzeten?hol lesz kubatov 4 v. 8 év múlva?sehol, lelép a bandával együtt

Bloodscalp 2011.04.01. 11:48:44

@TuRuL_2k2: sportot se nagyon karcolta eddig a mandiner, focit pláne nem, amikor a listáskészítő lesz a klubelnök menjünk meccset nézni mert az olyan hazafias:) kit néztek hülyének?:)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.04.01. 12:18:11

Remek poszt!

Szinte kedvem lenne megnézni a meccset.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.04.01. 12:21:25

@TuRuL_2k2: Értem, és ha nincs kép, akkor jó lesz a Mötöká stadion, a Fradi-Újpest alá, ezúton gratulálok a blikkesedéshez!

Egyébként mondjuk: tempofradi.hu. Ölég sok kép is van ott. Így hirtelen a Sori úti pályáról találtam egyet, egy rendkívül furmányos, titkos, és nehezen kezelhető alkalmazás, a google képkereső segedelmével, ahol is ravaszul azt írtam be, hogy fradipálya, de aztán rájöttem, hogy nem én vagyok a szerkesztőségi mancika, úgyhogy leálltam.

Kosinva 2011.04.01. 12:41:54

A Fradi-Újpest helyett egy kellemes PMFC meccsre megyek inkább ki, bár amíg nem kerülnek fel újra az NB1-be addig hébe-hóba, még úgy is, hogy a PMFC meccsre ezeregyszáz forintos könyvutalványt kap az ember.

Maisie MacKenzie 2011.04.01. 12:59:47

@TuRuL_2k2:

Bocs, nem akarom félrevinni a témát, mert szerintem sok igazság van a felvetésedben!

Mert a fizető néző, a relikviákat vásárló néző, a klub szeretetet a környezetére átsugárzó néző tehet a legtöbbet a hazai fociért!

Én támogatnék egy "Polgárok a lelátókon a hazai labdarúgásért" napot.

Az egyik bajnoki fordulón kampányszerűen meg kellene tölteni MINDEGYIK stadiont az országba. Ehhez azért több hónapos előkészület kellene, mértékadó személyiségeket megnyerni, vetélkedőkön (ker. rádiók, blogok) belépőket sorsolni.

Az a nap a foci napja lenne.

Passato Prossimo 2011.04.01. 13:30:52

a 6-0 napokig okozott eufóriát!

tucatnyiszor voltam a derbin vendég szurkolóként az üllőin

külföldre is elkísértem az Újpestet néhányszor
így láttam élőben a fiatal Ronaldinhot Párizsban a PSG-ben

ezek ellenére mondom a magyar foci legnagyobb baja az alacsony színvonal, ami vonja magával azt, hogy a szurkolók nagy része a panasz kultúra egyik sarokkövének tekinti a lelátót
itt tényleg minden van ami a hétköznapokban elfogadhatatlan

a tettleges huliganizmus érdekes módon sokkal kisebb probléma mint Szerbiában, Olaszországban, Lengyelországban

viszont a fociban nagy erő van itthon és külföldön is
ugyanakkor látni kell a meccs ma már egy a sok hétvégi szórakozási lehetőség közül és nem is mondható olcsó műfajnak 90 perc "élmény" 2-5 ezer ft között van
az én gyerekkoromban a foci volt a játék
ma már nagyon kevés srác van így ezzel...

HAJRÁ ÚJPEST!

Bloodscalp 2011.04.01. 13:31:03

@TaTa86.: mit mondjak, beletudsz választani:) kinn voltál a hollandon?:)

Bloodscalp 2011.04.01. 13:35:15

@Passato Prossimo: hát igen, tipikus:) nem szurkolni mentél hanem egy idegen sztárért erről van itt szó, közben a csapatod meg szurkolás hijján kikapott magyar e vagy?:)))

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2011.04.01. 13:51:36

@Bloodscalp: Akit meg nem engednek már be oda sem, az megy a BLSZ II-ben játszó FTC szurkolók csapatának meccseire. Még nem láttam olyan embert, akinek nem lett volna tőlük hányingere. Bejött az egyik tajt részeg állat az öltözőnkbe azzal, hogy a börtönben ő hány embert késelt meg. Mondjuk én le se szartam, de voltak, akik megijedtek (nem csodálom) tőlük.
A meccsen meg persze az első lesnél már buzi zsidó volt a bírótól kezdve mindenki.

És ez amatőr szórakozás, amelyért vastagon fizetünk.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.01. 13:54:08

@Bloodscalp:
(A blogmotor vidáman elnyelte a válaszomat kétszer is, talán majd most.)
Ó, sosem foglalkoztunk sporttal, soha, sem az UFiban, sem a Reakcióban, a Mandineren meg különösen nem. Ezeket az írásokat például Kubatov Gábor küldte át az imént, hogy tudjunk mivel védekezni:
mandiner.blog.hu/tags/foci
mandiner.blog.hu/tags/sport
reakcio.hu/eletmod_20071207_se_gaz__se_viz__se_villany__csak_a_palya
reakcio.hu/eletmod_20070904_eskuvo_urugyen_wimbledonban

Nézünk-e még hülyének?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.04.01. 14:14:37

@Bloodscalp: "sportot se nagyon karcolta eddig a mandiner"

végül is egy komplett sport aloldalunk működik vagy egy éve ;)

mandinersport.hu/

Bloodscalp 2011.04.01. 14:24:27

@TuRuL_2k2: Személyesen?:) megható ez a médiával való törődés:) valóban, a héten már 2x sportoltok:) bár ma április elseje van, sztem vicceltek ti ezzel a fradi-újpestre csábítással:)

rákerestem én is milyen "focis" írásaitok voltak, a reakciót hagyjuk mégha jogutód is vagytok, elég sztem 1 év távlatából is nézni

Megvert szurkolók – Ilyen ország pedig nincs CCXLI.
Írta: TuRuL_2k2 -ez nem magyar foci, bocs egész más a téma

Az eltűnt labdarúgás nyomában
Írta: Doktor Kottász -haha:)

Vetni a keresztre
Írta: rajcsányi.gellért (ergé) -ámen

de ha szeretsz régi cikkeket előkeresni, nézegess 2000 körül, Torgyán/Fradi kontextusban keress-esetleg némi párhuzamot is felfedezel a jelenkorral, persze nem hiszem hogy ennek szentelnétek egy írást:)-pedig kiemelkedő olvasottsága lenne.
az elnök Urat üdvözlöm biztos vagyok benne hogy az elődök munkáját folytatja tovább:)

hacsaturján 2011.04.01. 14:24:47

a kubatovi lóláb annyira kilóg, hogy úri ember arra már nem is reagál.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.04.01. 14:25:43

@Bloodscalp: Áhhh, az nem jött össze. Bár utólag nem bánom, elég vacak meccs volt.

Az amszterdamit érdemes lett volna helyszínen nézni, de ugye az meg nagyon drága...

Bloodscalp 2011.04.01. 14:27:55

@rajcsányi.gellért (ergé): ilyenkor szokta Turul azt mondani hogy a blog és a mandiner.hu külön vannak...

de nem tudom te beleolvastál e a sportrészbe?több hónapos hírek vannak fenn:) Németh K. még mindig ki akarja nőni a tehetség szerepkörből, már február óta:)

Bloodscalp 2011.04.01. 14:31:39

@TaTa86.: majd a svédek ellen?:) durva hogy miniszter (v. elnök) sztem az '50 évek óta nem volt a válogatott öltözöjében

Bloodscalp 2011.04.01. 14:41:00

Ja bocs, torgyán lehet hogy volt pont

kk_kk 2011.04.01. 14:52:13

@Bloodscalp:

Azt hittem a Fradi-pályán több a proli beszólogató, aki körülvesz, de Te fölényesen győztél.

Ami azért beszédes, lásd be.

AIR 2011.04.01. 15:20:03

Szurkoljatok a Barcelonának, az divatos. Röhögjetek az NB1-en, az nem trendi. A futball nem a játék szeretetéről szól elsősorban. A futball közösségvállalásról szól. Én ezzel a 15 millióval vállalok közösséget, és szarok a Barcelonátokra meg a Manchesteretekre. Persze, a Heineken mellett stílusos Villáról meg Drogbáról vitázni...
Sajnos igaz a cikk, hogy ezeket a lényeket kell megnyernünk a futballunk felemelkedéséhez.
Hajrá, Ferencváros! Hajrá, magyar futball!

Bloodscalp 2011.04.01. 19:45:16

@AIR: jó kis közösség az ahol lelényezik az embert:) hajrá fidesz lemaradt ám.

hoplita 2011.04.01. 19:57:20

@AIR:

Igazad van, teljes mértékben.
".....Tán csodállak, ámde nem szeretlek........"

Hajrá.....!!

Jokerpofa 2011.04.01. 20:16:38

@AIR: A Barcelona meccsen attol esik le az allam, hogy Messi hogyan cselezi magat at 3 vedon, egy NB-1es meccsen meg attol, hogyan rugja ureskapu melle a labdat.
A Heineken pedig egy szar sor:)

bunko_jobbos 2011.04.01. 20:38:36

Azt hittem hogy eldobom az agyam. A hülye buzi az OLASZOKNAk drukkolt a magyar-olaszon. Kár, hogy nem vagyok Schwarzenegger-alkat, mert bebasztam volna neki.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2011.04.01. 21:28:22

most őszíntén, ez egy gyenge meccs volt

megnéztem a dunán (tv), néha söröztem kinn az udvaron, csak hallgattam a jenő hangját kintről, az uccsó 20 percet viszont élesbe' néztem ..., bármelyikünk bármelyik poszton helyt állt volna
jelen pillanatban nincs miről beszélni, ez az igazság
igénytelen xar
www.youtube.com/watch?v=Wk05PeKSI2E

Made 2011.04.01. 22:12:54

De mégis ez a miénk ezt kell szeretni. A Barcelónát lehet csodálni de mit szeressünk rajta. Akárhol is tart most a magyar labdarúgás meg kell becsülni. Máltán vagy San Marinoban még gyengébb a színvonal mégis a saját csapataikat szeretik és buzdítják. Amíg itthon ilyen a hozzáállás jobbat ne is várjunk! Ferencváros forever! (már 30 éve...)

Cruz 2011.04.01. 22:17:09

@Dr. Zerge:

Gratula. Csodás : "Nos, magam részéről akkor fogok fizetni magyar bajnokiért - és persze akkor bérletem lesz az Üllőire -, ha majd, mint az angoloknál már jóideje, végre nem valami állatkerti ketrecbe vehetek drága pénzért zsugát."

Vegyél tapsikolós műanyag kezet, felfújható lufit és parókát, az menő, akkor nem érzed majd magad ketrecben...
2003-ban, amikor a Hozzád hasonlók kijöttek megnézni a MU sztárjait a Puskásba, nos akkor a visszavágón 4000 egerszegi döbbenten konstatálta, hogy a világ akkor egyik legjobb csapatának stadionjában az általad vázolt szalondrukkerek félmilliós öltönyben, sörözgetve nézik a saját csapatuk meccsét, miközben 4-0-ás hazai vezetésnél zeng a stadion a "Hajrá Zete"-től...ennyi a különbség. Sajnállak, mert soha nem fogod érteni a lényeget...
Ás magunkat is sajnálom, mert egyre inkább úgy tűnik a Te világképed lesz az elvárás a stadionokban, a valódi szurkoló pedig ellenségnek lesz kikiáltva.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.04.02. 07:05:33

@Cruz: Nézd, nem vagyunk egyformák. Te jól érzed magad ótvar, takarítatlan helyen, neked jó az összeszart, körbevizelt retyó, megfelel a lumpenproli társaság, igényed van minősíthetetlenségeket ordibáló tömegben eltűnni - és gondolom e tömegbeni körülállók között viszont szeretsz szerepelni a magad ostobaságaival, neked jó az, hogy odabent több méter magas kerítés választ el a pályától, a szomszédos szektoroktól, számodra nyilván komfortos a biztonságiak iqmentes szolgáltatása, jah, az ember vágyik egy kis törődésre. Gondolom néha Dragóner és Lipcsei masszőr beviszik a petárdáidat, felteszem neked az is külön élvezet, hogy újra meg újra tízmilliós bírságokat tudsz kiküzdeni szeretett csapatodnak. Én mindezt nem kultiválom. Berzenkedem attól, hogy bárki ezekkel egynek gondolhasson. De látod, ez a világ a világok lehető legjobbika számodra, mert a te és társaid összekuporgatott forintjai jobban kellenek a magyar futballnak, mint az én pénzem.

Nem tudom, a hozzám hasonlók mit míveltek 2003-ban, én aztán nagy ívben leszartam a MU-et meg a Zetét, tán összekeversz valakivel, vagy nem tudsz olvasni.

Cruz 2011.04.02. 09:33:23

@Dr. Zerge:
Pontosan erről van szó. Gőgös, nagyképű, kihaénnem világ, ez tükröz bennetek.
Mellesleg nem szoktam többmilliós bírságot kiküzdeni szeretett csapatomnak, ellenben 16 éve kint vagyok minden hazain, és sok iedegenbélin.
És tényleg sajnállak, roppantul sajnállak, mert nem tudod milyen az, egy tavaszi délután végigsétálni a kis városomon, felemenni a nyugati oldalra, lekezelni az ismerősökkel, felnézni a lelátóra, ahol Veled ellentétben sokan vannak, akik gyerekkel, feleséggel járnak, és 30% a fiatal nő.
Neked ez csak ketrec, meg "összeszart retyó". Írhatnám a stílusodban, hogy hulladék vagy, meg ostoba (ahogy Te írtad) de nem írom, mert nem igaz. Egyszerűen csak ennyivel kevesebbet kaptál az élettől...
Gyerünk fel a metróra, és irány a pláza!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.04.02. 10:16:11

@Cruz: Mondom én, hogy nem tudsz olvasni. Ebből kifolyólag meglehetősen fölösleges tovább írásban értekeznünk.

csorsza 2011.04.02. 11:40:43

@baum: e szerint, a Dózsa 10 éve jobb csapat a Fradinál.
De akkor hogy jött össze a 28 Fradinak? :)

Egyébként, hülyeség a divatszurkerezés.
A zemberek jó focit szeretnének látni, és azt hazai csapattól nem lehet. A hazai sárga is, savanyú is, kell a szarnak, inkább eszek spanyol narancsot. Ha már.

csorsza 2011.04.02. 11:42:11

@Tündér_Lala: és mi lenne, ha nem vinnék őket tizenévesen külföldre? Elárulom: soha nem lenne belőlük normális focista, tíz perc alatt hozzászürkülnének a hazai színvonaltalansághoz.

csorsza 2011.04.02. 11:49:20

@Made: ember, a szarért nem lehet rajongani. Ülj le a belvárosban egy kupac frissen kitolt, gőzölgő kutyaszar mellé, nézd feszülten, és szurkolj neki. Kábé ez az, amiről beszélsz. Baromság.

greycup 2011.04.02. 11:52:53

"Mondd el a csajodnak, hogy ez A Magyar Derbi."

A derbi mindig a Fradi-MTK összecsapás volt.

Asidotus 2011.04.02. 12:03:35

Annak idején Simon Tibi azt mondta a huligánokra, hogy ők is a mi szurkolóink.
Amíg nem halnak ki végleg az ilyen mentalitású emberek, addig nem lesz meccsnézés a stadionban.

Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2011.04.02. 12:19:47

@Dr. Zerge: @Cruz: sztem csöppedt elbeszéltek egymás mellett! az ultrák kellenek, nézzétek meg a hollnad-magyar meccsen a hazai szurkolókat, kussoltak, mint az aludt tej, ez nem szurkolás, barcelonaban is hüdejó csapat van, a szurkolóik, kilencvenakárhányezren meg kussolnak. kellenek ultrák és mellé családok, aláírom, hogy a sok balhé tényleg gyurcsányék miatt (is) volt, mert az ultrák nagy része kő fasiszta trendnek akar megfelelni, trianonozik, gyurcsányozik stb. ez nem kell! de ha van egy csapat, akik megverik a hollandokat meg a barcát, akkor szarok az összeszart budira, meg a rácsokra. amúgy meg ki kell menni és európai viselkedéssel demonstrálni kell, hogy szeretjük a magyar focit, nem panaszkodni, mint a klubvezetők! ja és még valami, mostanában nem lehet túl rózsás dózsásnak lenni :D

sleepy 2011.04.02. 12:21:56

azert nagyon remelem, hogy ez csak az elenyeszo legalja, aki barmikor magyar valogatott ellen szurkol, jatszunk akarkivel...
jo cikk, ki is megyek a kovetkezo mtk-fradira

sleepy 2011.04.02. 12:23:09

@Bastille:
az ultrak az establishment ellen vannak mindig, legyen az gyurcsany vagy orban, tok mindegy

Bloodscalp 2011.04.02. 15:32:07

én annyira nem is hiszek ebben a mentalitásban, pont ezért mert már orrba-szájba sztárokat nézhetünk minden sportcsatornán, és néhány tízezer forintért élőben és kilehet menni megnézni őket, ergo annyira nem nagy szám ha ők jönnek ide

pár éve az AC Milan játszott egy meccset a ligaválogatottal, mindenki szétröhögte magát (az agyonsztárolt kétballábas) beckhamen , aki úgy lőtt kapura hogy bedobás lett belőle-szép falusi teljesítmény
Amikor a magyar csapat elkezdett gólokat lőnni, az olaszok kifejezetten arrogánsak lettek...
Nem hinném hogy gond van a magyar szurkolói mentalitással, az Armadások, Lokisták, Fradi B közép
stb megnézheted mit tett le eddig az asztalra...

Szpáhi 2011.04.02. 18:45:31

a magyar foci az a magyar válogatott, annak kell szurkolni. ellenben az nb1 az rohadtul egy gazdasági vállalkozás, amibe rohadt sok pénzt öntenek és egy nagy semmit kapsz a képedbe. a support your local team nettó hülyeség, 1/ahol én lakom ott nem hogy focicsapat, de még nagyméretű focipálya sincs 2/az amatőr focit nem nézni kell, hanem játszani a haverokkal (ha meg nincsenek, akkor tényleg maradt a stadionbontás, a cigányozás és a remek közösségi érzés:)

kicsibuta 2011.04.02. 21:25:45

@greycup: Így van, mindig az MTK-Fradi volt "a" derbi. Talán a hajdani Népstadionban játszott ún. "kettős rangadók" (Fradi, Honvéd, Újpest, Vasas) miatt maradt meg sokakban, hogy az ÚTE-Fradi az.
Amúgy pontosan az elcsürhésedés miatt fejeztem be a meccsre járást a nyolcvanas évek végén. Egyszer kivételt tettem pár évvel később: egy ÚTE-drukker erdélyi haverral meg a későbbi nejével kimentünk az ÚTE-Fradira, merthogy ők még sose voltak magyarországi meccsen. Hát, az ara felszedett néhány ízesebb pesti kifejezést, és mindhárman be voltunk sz..va rendesen, ugyanis hiába voltunk ülőhelyen, oda is vígan átröpködtek a petárdák.
Engem nem érdekel a külföldi klubfoci, szívből drukkolok a magyar válogatottnak - és bármelyik magyar csapatnak a nemzetközi kupákban.
Csürhéje nem csak a Fradinak meg az Újpestnek van, hanem minden klubnak - csak hát pesti szinten az ő táboruk a legnépesebb, azért hallani inkább az ő balhéikról. Pedig pl. Kispestre sem csupa zsúrfiú jár.

aadam 2011.04.06. 00:13:44

Ez a cikk komoly??

Elvárjátok, hogy válasszák a minőség helyett a tömény SZART, egy olyan légkört (hulligánokkal, fasisztákkal, lepukkant stadionokkal, siralmas hangulattal - a színvonal ezek mellett másodlagos probléma), ami tényleg mindennek a legalja?? Ja, és mindezt néhány megsárgult régi fénykép kedvéért?

kukatr 2011.04.06. 09:10:23

castellum, te meg elmész a Szeged-Veszprém meccsre.:P:)

Szálinger Balázs 2011.04.06. 10:10:15

@kukatr: érzem én, hogy magas labdát adok, de pont egy mai szeged-veszprémen lenne jó hangulat. tavaly voltam egy mándok-rakamazon az ukrán határ mellett a megye 2-ben, 2-2 lett, és életemben nem láttam még akkora meccset! na és akkor most lehet mondani, hogy igen, ez az én szintem. lehet. de nagyon fáintosan éreztem magam!

Mérgező Hulladék 2011.04.07. 11:04:05

@castellum: lehet, hogy a megye 2 a te szinted, de a Mándoké meg a Rakamazé a megye 1 :) De kétségkívül megvan ennek is a varázsa. Mondjuk én szívesen járok bármilyen futballmeccsre, beleesek a külföldi divatdrukker, az NB1-es meccsrejáró meg az amatőr focit néző kategóriába is.

Szálinger Balázs 2011.04.07. 11:08:28

@Mérgező Hulladék: bocs, bocs, megye 1, természetesen! viszont lássa meg mindenki, milyen csodás honlapjuk van! igazán szellemes cikkek és a galériában a csoda: ezek tüzeznek a megye 1-ben. na, ezért érdemes meccsre járni, sose tudja az ember, mibe fut bele. máris megjött a kedvem egy mándoki túrához. és szalicilt, az egyszemélyes b-közepet és meg kell nézni mindenkinek! www.vsemandok.fw.hu/

herakles2000 · http://www.karoracentrum.hu 2011.04.19. 11:30:12

www.karoracentrum.hu
www.karorauzlet.hu

Nem kell ennyire lenézni és lekezelni a magyar focit, csak mert nem vagyunk a világ élvonalában. Van rengeteg ország ahol sokkal gyengébb a foci a miénknél. Mindig van kinek szurkolni és a válogatott sem szerepel rosszul. Azért a hollandok mégiscsak vb ezüstérmesek...
süti beállítások módosítása