Franciaországot lehet szeretni a dicsőségéért, ami látszólag örök életet biztosít számára térben és időben. De lehet szeretni úgy is, mint ami elpusztítható, hiszen földi dolog, s ami ezért csak még értékesebb.

  E kétféle szeretet gyökeresen különbözik egymástól; ráadásul valószínűleg még összeegyeztethetetlenek is, jóllehet nyelvileg nem teszünk különbséget közöttük. Akik a második módon szeretik hazájukat, kényszerből használhatják az elsőhöz tartozó szavakat is.

  A keresztények számára egyedül a hazaszeretet második módja megengedett, mert egyedül az tükrözi a keresztény alázatot. Egyedül az kapcsolódik ahhoz a típusú szeretethez, amely méltó a valódi szeretet elnevezésre. És ne gondoljuk, hogy az efféle hazaszeretet kizárólag a bajban lévő hazára irányulhat.

  A boldogság iránt ugyanúgy érezhetünk részvétet, mint a szerencsétlenség iránt, hiszen a boldogság földi, vagyis tökéletlen, törékeny és mulandó. Ráadásul egy ország életében mindig találunk éppen elég szerencsétlenséget.

  Azt se gondoljuk, hogy az efféle hazaszeretet nem vesz tudomást mindarról a hiteles és tiszta nagyságról, ami csak fellelhető Franciaország múltjában, jelenében és alakuló jövőjében. Éppen ellenkezőleg. A részvét annál gyengédebb, annál szívszorítóbb, minél inkább látjuk részvétünk tárgyában a jót; a részvét a jó felismerésére késztet. Ha egy keresztény elképzeli magában Jézust a kereszten, részvétét nem csökkenti a tökéletesség érzése, sem a tökéletességet a részvét. Másrészt pedig az efféle szeretet nagyon is világosan látja az igazságtalanságokat, kegyetlenségeket, tévedéseket, hazugságokat, bűnöket, szégyenletes tetteket hazája múltjában és jelenében, képmutatás, szándékos elhallgatás nélkül; ám mindettől a részvéte hazája iránt egyáltalán nem csökken, csak még szívszorítóbbá válik. A részvétteljes szeretet számára a bűn nem eltávolodásra, hanem közeledésre ad okot, hogy megosztozzon, nem a bűnösségben, hanem a szégyenben. Az emberek bűnei sem csökkentették Jézus részvétét. Tehát a részvét világosan látja a jót és a rosszat egyaránt, s mindkettőhöz szeretettel közeledik. Világunkban a részvét a szeretet egyedüli formája, mely valóban igaz és igazságos.

  A Franciaország iránt érzett részvét nem hamis vigaszt nyújt, hanem átszellemíti az elviselt szenvedéseket; még az éhséget, a hideget és a testi fájdalmakat is képes átformálni. A hidegtől és éhségtől szenvedő franciák, nem engedve az önmaguk iránt érzett szánalom kísértésének, saját meggyötört testükön át képesek szánni Franciaországot; a testükben érzett éhség és hideg által lelkük legmélyéig hatol hazájuk szeretete. S az efféle részvét akadály nélkül jut túl a határokon, kiterjedhet valamennyi szenvedő országra, kivétel nélkül; hiszen valamennyi nép védtelen a nyomorúsággal szemben. Míg a nemzeti nagyságból fakadó gőg természeténél fogva kizárólagos jellegű, nem kiterjeszthető, addig a részvét egyetemes; a távoli és idegen dolgokkal szemben virtuális jellegű, a közeliekkel szemben pedig nagyon is reális, kézzelfogható, hatékony, vérrel és könnyekkel teli.

(Forrás: Vigilia)