Az annyit is ér
2011. március 20. írta: Doktor Kottász

Az annyit is ér

  Lázár János beszéde kapcsán tulajdonképpen sejthető volt előre minden. Az izgatott arcú Török Zsolt, a Fidesz őszödi beszédéről szóló Jobbik-közlemény, az LMP szegényezése, a durrogó posztokkal teli blogoszféra. Várom továbbá TGM és Ferge Zsuzsa jajszavaktól hemzsegő írásait a Népszava és a Népszabadság hétvégi mellékletében, valamint a kormánypárt közleményét, ami az egészségre káros határértéket jócskán meghaladó mértékben tartalmazza a következő szövegpaneleket: „kontextusából kiragadott szöveg”, „manipulált hangfelvétel”, „az elmúlt nyolc év”.

  Úgyhogy csendben említem csak meg Gellért vezérkommentjét, amelynek tartalmával magam egyet is értenék, csak hát a helyzet, hogy ez nem pusztán „egy baloldali nézetrendszerű társadalom”. Fájó szívvel kell megállapítanom, hogy édes hazám, egyetlen köztársaságom még mindig egy olyan ország, ahol Lázár gondolatait egy progresszív nézeteket valló, igazi reformpolitikus gyakorlatilag minden különösebb botrány nélkül választóinak az arcába vághatja. Egy jobboldali politikus meg - Lázár esetében ráadásul nem is minden alap nélkül - kapásból arrogánssá és pökhendivé válik, ha ilyeneket mond.

  Ezért egy bő kétszáz fős frakciót irányító és összehangoló, ráadásul híresen jó taktikusnak tartott politikustól a minimum az, hogy van annyi valóságérzete, hogy nem fogalmaz ilyen élesen, és képben van azzal is, hogy hiába városának elsöprő, szavazatokban is vastagon megmutatkozó bizalma: ellensége is van, aki vadászik az ilyen és hasonló mondataira. De ez még mindig csak stílus kérdése, az igazán meredek szerintem az utolsó, kicsit zavaros rész.

  Mert azt a félmondatot, hogy „átváltották az euróbetétet, átváltották a svájci betétet” én nagyon nem akarom összehangolni a munka becsületét zengő, előző bekezdéssel. Ez a devizásdi ugyanis a zavarosban halászóknak jó, akaratlanul is nekik üzen, őket bátorítja egy olyan országban, ahol fel és le ugrál a nemzeti valuta, mint hülye gyerek a trambulinon. A magam részéről egy konzervatív (vagy milyen), kormánypárti politikustól azt várom el, hogy azon dolgozzon, hogy ez a fajta ügyeskedés egyszerűen ne érje meg. Teremtsen olyan viszonyokat, hogy még az ügyeskedő is dolgozni akarjon. Mert azzal a sokszor hallott orbáni frázissal egyet tudok érteni, hogy a sikeres, tehetős és tehetséges emberekre szüksége van az országnak, de ez nem jelentheti azt, hogy mindenki vessen be mindent és még annál is többet azért, hogy tehetős legyen.

  Úgyhogy inkább dolgozni kéne. Mert amelyik politikai erő, ekkora felhatalmazással, az ilyen kósza viszonyok ellen nem tud, vagy nem akar tenni semmit, az annyit is ér, azt gondolom. Ez az én véleményem egyébként.

Update: A Fidesz időközben közzétette Lázár János 2008-as beszédének vágatlan változatát.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr242753214

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lázár János lett a falu kapitalistája 2011.03.21. 11:23:30

Nagyjából eddigre sikerült végigolvasni a legújabb Lázár-gate kommentárjait, és nem tudok szabadulni a kétségbeeséstől, mennyire könnyen dobunk máglyára embereket ebben az országban; pláne nem tudom szó nélkül hagyni, mennyire torz és képmutató sokak é...

Trackback: Kedves Lázár János! 2011.03.20. 15:18:37

Ha fele annyi alázat lenne magában, mint amekkora arca van, akkor nem kellene megszületnie ennek a blogbejegyzésnek. De sajnos meg kell, mert semennyi sincs.Ebben az országban a legtöbben tisztességesen dolgoznak, gürcölnek, kaparnak és tepernek. Éjjel...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lew Archer 2011.03.20. 10:52:38

Ezek szerint Lázár Gyurcsányt egészen kiváló embernek kell tartsa, hiszen ő aztán tényleg sokra vitte, alacsony sorból emelkedett az ország legvagyonosabb emberei közé.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.03.20. 10:55:48

Nem, neki mennie kell.

(Ha vannak ellenségei, az nem felmentés. Aki nem írja a sötétséget ne menjen bányásznak.)

minőségi_troll 2011.03.20. 10:57:24

te

agresszív bunkó senkiházi, mit értél el NEM A KÖZ PÉNZÉN?

a tanári hivatás okosítja a gyereket, az orvosi gyógyítja a beteget - gyarapítják, helyreállítják az ország humántőkéjének értékét, munkaképességét

mégse jut egyik segge alá sem audi meg költségtérítés

minőségi_troll 2011.03.20. 11:01:18

EGYETLEN JÓ javaslata volt:

a 8 centinél vastagabb rönkfát POFÁTLANSÁG BIOMASSZÁNAK nevezni, úgyhogy az álszenteskedő púderkeresztény BENCSIK JÁNOS is mehetne vele együtt a fenébe

derabitz 2011.03.20. 11:01:26

Ha ilyen a frakcióvezető, milyen lehet a többi?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.03.20. 11:04:16

Egyre erősebb a dejavu, a fiúk káderpolitikája konstans akkora fos, hogy lófasz lesz itt, nem 8 meg 12 év...

A konkrét seggfejről meg csak annyit, tessenek hallgatni a felvételt, a tartalmon túl a magyar nyelv silány használata mindig lebuktatja az efféle úrifiúként tetszelgő felkapaszkodott prolit.

2011.03.20. 11:06:25

Ezek szerint kilóra meg lehet mondani, hogy ki mennyit ér. A csávó színtiszta materialista.

És ügyeskedik is - saját választói kárára- ha a forint ingadozásán kaszál.

Babilen Tatarszkij 2011.03.20. 11:10:42

Nem gondoltam, hogy a Mandiner ilyen mélységekbe is követi a Fideszt. Ergé vezérkommentje szánalmas, az amerikai republikanizmust majmoló, sznob pózba merevedett ifjúkonzi okoskodás eddigi legocsmányabb megnyilvánulása.

Hol van például a kommunizmus áldozatai felé eddig olyan nagyon hangsúlyozott empátia? Hozd el Lázár Janit, Ergé, és bólogass okosan a kopott heverőn, miközben Lázár az egykor kuláknak bélyegzett és apai örökségét emiatt elveszített nagyapám szemébe mondja, hogy szart sem ér az élete a negyven négyzetméteren, kisnyugdíjjal.

A Mandiner ezzel megnyerte nálam a havi Doromboló cicus-díjat.

Lew Archer 2011.03.20. 11:13:26

Amúgy pedig az alapvető illem azt kívánja, hogy legalább szavakban megtisztelje valaki a sok rabszolgát, akiknek a hátán állva felkapaszkodott. Semmibe nem kerül.

Samott 2011.03.20. 11:14:22

Tudjatok, ha nem egy utolso senki, soha sehol egy percig nem dolgozott politikus mondja ezt, akkor lehetne rajta vitazni. De igy? Ennek soha nem volt rendes munkaja, az iskolapadbol egybol politikus lett. Mit tud ez a munkarol?

Alfőmérnök 2011.03.20. 11:17:44

Ez egy tahó. Monnyon le!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.20. 11:20:41

nos, az ilyen bután öntelt zsírosparasztot verték agyon az első szegénylázadásban. ritka eset, hogy joggal, de az ilyet igen. bár vulgárkarmikus igazságai tagadhatatlanok, de az együttérzés hiánya mélyebbre rántja mint azok vannak akiket megvet.
ha orbán nem bassza ki a hatalomból látványosan és azonnal, akkor vége a fidesznek. egyébként az ilyenekről beszéltem, mikor óriási felháborodásokat kiváltva azt mondtam, hogy a fidesz emberanyaga semmivel nem jobb, mint a komcsiké. szóval, ne keseregjenek a vak hívek. lesznek még ilyenek. :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.03.20. 11:20:57

@Samott:
Szerinted politikusnak lenni nem munka? Az valami nagyon kényelmes hasvakarós időtöltés? :]
De akkor mondjuk ki: semmiféle szellemi tevékenység nem munka, csak a kőtörés, a favágás meg a hidegburkolás.

minőségi_troll 2011.03.20. 11:22:29

@Samott:

na menj te is szépen lázár után te s.ggfej

ugyanaz a kaparj kurta senki vagy pepitában, csak nem vitted annyira, mint lázár, sőt:

polgármesternek lenni kemény munka, ha nem csupán hitelből gondolod működtetni a városod

Lew Archer 2011.03.20. 11:25:00

@Grift:

Van még egy-két éve a Fidesznek arra, hogy bebizonyítsa, az általa preferált parvenüelit nem lesz sokkal-sokkal rosszabb, mint posztkádári vezetőréteg.

bz249 2011.03.20. 11:25:15

Ez ugye ugyanaz a Lazar, aki az Alkotmanybirosagot is elkuldte a kurva anyjaba? Meglepodik valaki, hogy egy tufa?

Na kerem akkor kellett volna raszolni, hogy acsi nem ugy van az. Akkor nem lett volna S8 ugy es nem lett volna ez az annyit is er problema.

tistedur 2011.03.20. 11:27:53

@TuRuL_2k2: politikusnak lenni nem munka, a városvezetés vagy a "politikacsinálás" a munka.
a szellemi tevékenység is munka.
te tényleg nem érted, miért vágta ki a biztosítékot ez a lázár-szöveg?

Lew Archer 2011.03.20. 11:28:35

@TuRuL_2k2:

Azért nyugtasson meg, TuRuL, nem gondolja ugye a polgári vagyongyűjtés és gyarapodás reguláris útjának a gyorsan felívelő politikusi pályát.

Samott 2011.03.20. 11:28:40

@TuRuL_2k2: S8-as audiban mereszteni a seggem, nos az sokminden, de nem munka. Van szellemi munka is kismillio, de a politikust nem sorolom ide. Az csak egy tolvaj, nem is ertem miert tarjuk oket. Bohocokat olcsobban is talalnak, es hat annyira ezert nem is szorakoztatoak.

Lejott az allam egyik csocserol es azon nyomban ra is cuppant a masikra. Huzzon le egy par evet a versenyszferaban, dolgozzon meg nehanyat kulfoldon... aztan beszelhetunk arrol, hogy szolgalna a kozt.

@minőségi_troll: mit tudod te, ki vagyok en es mivel fogalkozom. :-)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.03.20. 11:29:17

Kedves Posztoló!

Elmész te valahová, de úriemberségem tiltja, h megmondjam hová. Lázár szövegéből az jön át, h az a pedagógus, aki mondjuk 30 éve legjobb tudása szerint szolgálja a nemzetét, de csak tizedannyit keres, mint a Fidesz kókajancsija, az tizedannyit ér, mint őfaszkalapsága. Nehogy már csak azzal a svájcibankossággal legyen baj, nehogy. Ne legyünk már szervilis idióták, könyörgöm!

minőségi_troll 2011.03.20. 11:30:29

@Samott:

na, te "kivagyok-mivagyok" lázár 2.

minél iskolázottabb vagy, annál nagyobb szégyen rád nézve az a fasság amit írtál

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.20. 11:30:42

na elolvastam gellértet is. buta. ez a zsíros szarparaszt nem arról beszél, hogy munka, hanem siker. vinni valamire. vinni valamire, azt jelenti, hogy nem feltétlenül munkával, hanem bárhogy. hatalommal, kavarással, ügyeskedéssel, gorenje importól, a megtörtautóig, ismerjük a technikákat. és akkor mit mond ez a zsíros szarparaszt az egyetemi tanárnak, a középiskolainak, a röntgenorvosnak és a többieknek? ez gellértkém nem jobboldali, nem keresztény, és ha nem érted, akkor te sem. ez nem a baloldali egyenlőségvágyak ellentéte. ez valami olyan, amiért a vereskatona joggal húzta szuronyba az ilyet.

mondjuk az is érdekes, ahogy utólag igazolja, hogy mekkora short volt a tavalyi egy hetes forintgyilkosság.

devuscka 2011.03.20. 11:31:45

@Lew Archer: @tölgy:
Szomorúan állapítom meg,hogy igazuk van.
Egyszerűen nem értem. Menthetetlen a pali.

minőségi_troll 2011.03.20. 11:32:07

@malacz69 eurofanyalgó:

thököm tele a pedagógussirámokkal, mikor

már 20 éve csak a selejt megy pedagógusnak

Samott 2011.03.20. 11:33:34

@minőségi_troll: na, kisebbrendusegi erzesek? (egyebkent nem dicsekedtem, plane nem alaztam senkit a politikusokon kivul - ha esetleg te ilyen vagy es magadra vetted, nos akkor benned van a hiba - keress valami becsuletes munkat). F.szsagot eddig csak te irtal ide. Nem mosdasd az a disznot, nem er annyit.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.03.20. 11:34:08

@bz249: "Alkotmanybirosagot is elkuldte a kurva anyjaba" - ez a túlzás nyilván az írói munkássága része, de maga nem frakcióvezető.

devuscka 2011.03.20. 11:34:40

@derabitz:
Nem kell 'kollektivizálni' a bűnöket!
Ráfogni másokra is? Gyalázatos dolog!
A történelemből tudhatja, ez gyalázatos dolog!
Itt egy emberről van szó!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.03.20. 11:34:54

@minőségi_troll:

Te vagy a selejt, te barom!
Én OKTV 10-ben voltam, és mégis tanár lettem. Az alattam lévő évfolyamban is volt egy hasonszőrű. Miről beszélsz?

Amúgy írhattam volna nővért, ápolót és még sok mást is. A töködet letekerném, ha előttem állnál senkiházi troll

bz249 2011.03.20. 11:35:36

@tölgy: jo teny koltoi keppel eltem, de a lenyeg, hogy a kultura mar akkor is kificcent belole. Boven latszott ez a fiu ez ilyen.

Robinzon Kurzor 2011.03.20. 11:36:48

Szenvedélyes igazságbeszéd volt ez, ugye?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.03.20. 11:37:16

@tistedur:
Lázár szövegéről egy betűt sem írtam (súlyos, az S8-as után meg egyenesen végzetes hiba), csak nagyon irritál a-politikus-sosem-dolgozik mentalitás. Egy, a munkáját komolyan vevő és tisztességesen elvégző polgármester vagy országgyűlési képviselő munkaterhelése kb. egy rendszeresen ügyeletes baleseti sebészként dolgozó orvoséhoz mérhető. Úgy heti 60-70 munkaóra és természetesen a hétvégén sincs megállás. Persze nem cementeszsákot pakol, ez igaz.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.03.20. 11:40:17

@Lew Archer:
Kövezzen meg, de a gyorsan felívelő politikusi pályát (ha van mögötte teljesítmény) semmivel sem tartom megvetendőbbnek, mint a gyorsan felívelő írói, tudósi, színészi, akármilyen pályát.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.03.20. 11:40:38

@TuRuL_2k2:

Abban igazad van, h a "politikus nem dolgozik" szöveg a másik véglete a méretes fasságoknak!

Robinzon Kurzor 2011.03.20. 11:43:18

"Lázár bocsánatot kért, de szerinte félreértették a szavait"

Nyilván, félreértettük.
De majd a Mandíneren az orbanviktor.hu üzemeltetője megmagyarázza, és akkor már helyesen fogjuk érteni.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.03.20. 11:43:32

@Robinzon Kurzor:
Olyasmi. Valószínűleg a jutalma is hasonló lesz.

Babilen Tatarszkij 2011.03.20. 11:43:54

@TuRuL_2k2: Sajnálom, hogy te is csak egy kommunikációs hibának tartod Lázár minősíthetetlen dumáját. Ebből a hozzáállásból azért elég sok leszűrhető a Mandiner szerzőinek valódi társadalomfelfogásáról. Kezdtek ti is felkapaszkodni az undergroundból, mi?

minőségi_troll 2011.03.20. 11:47:21

@malacz69 eurofanyalgó:

"Én OKTV 10-ben voltam, és mégis tanár lettem. "

egyrészt ettől még nem biztos, hogy át is tudod adni a tudást.

másrészt: ezért vagy ilyen frusztrált?

akkor ugasson a pedagoigosz, ha az eü-ben is le lehet állni évi három hónapra farkat vakarni FIZETETTEN

flo30 2011.03.20. 11:47:33

Doktor Kottász:

"Úgyhogy csendben említem csak meg Gellért vezérkommentjét, amelynek tartalmával magam egyet is értenék, csak hát a helyzet, hogy ez nem pusztán „egy baloldali nézetrendszerű társadalom”. Fájó szívvel kell megállapítanom, hogy édes hazám, egyetlen köztársaságom még mindig egy olyan ország, ahol Lázár gondolatait egy progresszív nézeteket valló, igazi reformpolitikus gyakorlatilag minden különösebb botrány nélkül választóinak az arcába vághatja. Egy jobboldali politikus meg - Lázár esetében ráadásul nem is minden alap nélkül - kapásból arrogánssá és pökhendivé válik, ha ilyeneket mond."

Úgy veszem ki a nem túlzottan összeszedett posztodból, hogy te is valamennyire egyetértesz Janival, csak az a probléma, hogy "nem volt túl taktikus", hogy ezt kimondta. Hadoválsz itt reformpolitikusokról meg jobboldali politikusokról.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.03.20. 11:47:40

@TuRuL_2k2: "gyorsan felívelő politikuspálya" - lévén a politikusok nem hadvezérek, mint egykor Rómában - kétféle van:
- valakik kiszemelték és tolják felfelé, bábúként használva;
- a király kiszemelte és magához emelte.

devuscka 2011.03.20. 11:47:44

@minőségi_troll:
ez így van!
A politikusi munka is egy nagyon nehéz idegőrlő munka. (lehet-pl: Orbán. Semmi pénzért nem csuinálnám)
Természetesen kellene, hogy legyenek következményei egy politikusi megnyilvánulásnak.
Várom mit lép a fidesz. Azért eddig előbb-utóbb mindig voltak következményei a fideszbeli 'hülyeségeknek'. (Molnár O, Kubatov, Mádi..)
Lesz ennek is.

flo30 2011.03.20. 11:50:51

@Babilen Tatarszkij:

Bizony, védhetetlen, amit mondott Jánosunk. A mandineresek próbálják beadni nekünk, hogy a munka becsületéről beszélt meg hogy csak kimondta az igazságot, és annyi az össz hibája, hogy nem volt taktikus.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.03.20. 11:51:42

@minőségi_troll:

Te nem troll vagy, hanem szimplán hülye!

Az ilyen fajankót, mint te, ha beeresztenék 30 gyerek közé 7. órában mondjuk fizikát tartani, és közben még rendet is, hát megtudná, h mire való a nyári szünet.

Írjál még vmi ostobaságot! Úgy látom, az a te reszortod itt.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.03.20. 11:53:25

@Babilen Tatarszkij:
Nem mondtam, hogy az empátia és a (valódi) alázat hiánya 'csak egy kommunikációs hiba' lenne.

minőségi_troll 2011.03.20. 11:54:32

@malacz69 eurofanyalgó:

oszt ügyelsz-e legalább te léhűtő pedagoigosz,

évi 3 hónap fizetett fa$zvakarás mellett?

Babilen Tatarszkij 2011.03.20. 11:54:39

@TuRuL_2k2: Nem mondtad, csak sugalltad. És itt véded Lázárt egy olyan poszt alatt, ami nyíltan is kimondja, hogy csak egy kommunikációs hiba volt.

Samott 2011.03.20. 11:55:22

@TuRuL_2k2: ja, hat vegulis a bankrablo is rendesen lefarad a munka vegere, de tisztesseges ember azt se tartja becsuletes munkanak. Sajnalom hogy ilyen direkt pelda kell, hogy atmenjen az uzenet. :)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.03.20. 11:55:40

@minőségi_troll:

Amúgy te akkora ökör vagy:
hát tudod-e azt, h jún. 15-e és szept. 1-e között mekkora hőmérsékletek vannak? Tudnál-e tanulni 35 fokos teremben úgy, h csorog rólad a víz? Hülye!

Azt meg tudod-e, h a mi szünetünk az utóbbi években júl. 1-2. környékén indul és aug. 20 körül vége? Milyen 3 hónapról beszélsz te dilettáns, agyatlan barom?

devuscka 2011.03.20. 11:55:52

@minőségi_troll:

Ezt nem kellene! Önmagáról állít ki bizonyítványt.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.03.20. 11:58:02

@minőségi_troll:

Öregem, veled nem beszélgetni kell, hanem szánni azért, h üres a fejed. Én vagyok a hülye, h szóba álltam egy pióca pojácával.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.03.20. 12:01:13

@Babilen Tatarszkij:
???
Ha Samott hozzászólására reagálva azt írom, hogy a politikuskodás munka, sőt, lehet kemény munka is, akkor azzal Lázár kijelentését/magatartását védem?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.03.20. 12:01:56

@Samott:
Ok, tehát politikus=bankrabló. Átjött.

minőségi_troll 2011.03.20. 12:02:11

@malacz69 eurofanyalgó:

van ott más is tanítókám

őszi szünet
téli szünet
tavaszi szünet

kijön az az évi 3 hónap, te kis lárifári

az óravázlatot meg egyszer kidolgozzátok oszt kész, akár egy évtizedig is jó

Samott 2011.03.20. 12:03:04

@TuRuL_2k2: majdnem: bankrablo/politikus = nem tisztesseges, gazember.

tistedur 2011.03.20. 12:04:28

@TuRuL_2k2: "Egy, a munkáját komolyan vevő és tisztességesen elvégző polgármester vagy országgyűlési képviselő munkaterhelése kb. egy rendszeresen ügyeletes baleseti sebészként dolgozó orvoséhoz mérhető. Úgy heti 60-70 munkaóra és természetesen a hétvégén sincs megállás." - és az ilyen politikusok korán is halnak. ráadásul elég kevés van belőlük.

minőségi_troll 2011.03.20. 12:04:46

@devuscka:

bocsánat, de unalmas

az állandó pedagógus-siránkozás, miközben a diplomás közalkalmazottak közül a legkényelmesebb az életük

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.03.20. 12:05:03

"Ez a devizásdi ugyanis a zavarosban halászóknak jó, akaratlanul is nekik üzen, őket bátorítja egy olyan országban, ahol fel és le ugrál a nemzeti valuta, "

Ráadásul ne feledjük, a Kósa a valutaspekuláns üzenetet, amihez Lázár mondata tökéletesen illeszkedik.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/2010/06/meseorszag.html

Őszintén szólva én nem látom Lázár óriási politikusi érdemeit.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.03.20. 12:05:55

@minőségi_troll:
"miközben a diplomás közalkalmazottak közül a legkényelmesebb az életük "

Vegyük csak a nyári fizetett szünidőt például.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.20. 12:06:12

@TuRuL_2k2:
ne égessed már magad baszki! a minap hülye magyarázkodásba kezdesz a szaros négymilliós alamizsnabér miatt, most meg a kommentelők hülyeségeivel kötözködsz ahelyett, hogy szerkesztőségi kommünikében követelnéd orbántól, hogy azonnal rúgja picsán ezt a nyomorultat.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.03.20. 12:10:32

@minőségi_troll:

Annyira fogalmatlan vagy a tanári munkáról, amennyire csak egy nyikhaj, műveletlen suttyó bír lenni. Menj, dolgozz pár évig a pályán, aztán megtudod!

Még azt sem veszed észre, h mennyire ellenmondásba vagy saját magaddal:
egyfelől azt mondod, h ez mennyire fasza, kényelmes hely, másfelől meg azt, h manapság csak a hülyék mennek tanárnak. Pedig ha annyira kényelmes, meg sok szünet, meg minden jóság, akkor miért nincs tolongás? Miért húznak el a fiatalok, amint lehet?

No, ezzel be is fejeztem a felvilágosításod.
Ma több tudásra tehettél szert, mint amennyi eddig összesen a fejedben volt.

Köszönd meg szépen, és távozz tőlem sántán!

Zsoma 2011.03.20. 12:11:24

Állítólag ez az eredeti szövegkörnyezet...:

:„én soha nem szégyelltem, hogy mim van, én dolgozok keményen, én abba a miliőbe nőttem föl, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára, aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani, annak annyi az élete. Ez az én véleményem egyébként, tehát én ahhoz a mércéhez tartom magam, hogy az ember, ha egyszerű kétkezi munkásember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit. Hogy ha egyetemi ember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit, de akinek a saját társadalmi viszonyaihoz képest semmire nem futotta, semmit nem tudott letenni az asztalra, az ne üljön például a képviselő-testületben. Nagy baj lenne, ha olyan képviselők ülnének, akiknek semmijük nincsen, ezt kell mondjam. Ez helytelen lenne, teszem hozzá, de a jövedelemnyilatkozatok alapján, mint hogy ha érdekes dolgok derülnének ki. Na most még annyit hadd mondjak el Önöknek, hogy ugye én bugyuta módon a nagy átláthatóság jegyében nyilvánosságra hoztam a feleségem vagyonbevallását és a fiam bevallását, és az előbb már említettem Önöknek, hogy volt, akinek a kampányában ezt fölhasználták, kiszámolták, átváltották az euróbetétet, átváltották a svájci betétet, mije van a gyereknek, azt remélem, hogy a hódmezővásárhelyi lányos anyukák ebből a közérdekű tájékoztatásból érzékelték, hogy húsz év múlva jó parti lehet Lázár János Boldizsárból, hogyha a kamat és a forintárfolyam az jól alakul a következő években. Lesz valami alapbázis megtakarítás, úgyhogy ha másra nem, erre jó volt, de hát az Önök vagyoni viszonyait is nyomni fogják szórólapon.”

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=368737

Google 2011.03.20. 12:16:10

Éppen most nyílt alkalom arra, hogy bemutassák, a politikus is dolgozik. Példát mutat.
Mondom, dolgozik. És nem spekulál. Mert ebbe a spekulációba rokkan bele az ország, a devizahitelesek, mindenki.
Lázár túl nyersnek, túl agresszívnak, túl mohónak bizonyult, itt az ideje, hogy másként szolgálja a hazát. Vezekeljen, vagy hívja, ahogy tudja.

Google 2011.03.20. 12:21:20

@Zsoma:

Kíváncsi lennék, hogy a Hírszerző vagy a kuruc.info bánóskodott itt egy jót; lehet ezt tudni?
Így azért egy kicsit már más a gyerek fekvése.

tistedur 2011.03.20. 12:24:10

ja, csak az a kérdés, hogy mit jelent az a bizonyos valami.. "Ez az én véleményem egyébként, tehát én ahhoz a mércéhez tartom magam, hogy az ember, ha egyszerű kétkezi munkásember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit. Hogy ha egyetemi ember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit, de akinek a saját társadalmi viszonyaihoz képest semmire nem futotta, semmit nem tudott letenni az asztalra, az ne üljön például a képviselő-testületben."

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.03.20. 12:25:53

@Zsoma:

Abban azért van vmi, hogyaszongya:

"...ha egyszerű kétkezi munkásember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit. Hogy ha egyetemi ember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit, de akinek a saját társadalmi viszonyaihoz képest semmire nem futotta, semmit nem tudott letenni az asztalra, az ne üljön például a képviselő-testületben."

Az őszödi beszéd is árnyaltabb a teljes szöveg birtokában. Ez is. De azért persze így is nehezen menthető éppen úgy, mint amaz...

Zsoma 2011.03.20. 12:26:18

@Google:
Nem tudom, igazából eszemben sincs Lézert védeni, de ha ez tényleg ebben a formában hangzott el, akkor jelentősen tompít az elmondottakon... Az én tippem a Kuruc.

Veder1 2011.03.20. 12:30:30

Nem hiszem, hogy Lázár ne dolgozott volna keményen az életében. Az ilyen típusú emberek általános jellemzője szokott lenni, hogy munkamániások. Hajnalban kelnek és éjfélig dolgoznak heti hét nap, amit nagyon sok átlag polgár nem tudna csinálni.

A kérdés azonban nem ez, hanem, hogy ezek az emberek, ha szarrá dolgozzák magukat, az jót tesz e a világnak, vagy inkább káros? A másik kérdés, hogy szerencsés kevesek százmilliókat, hogy a fityfenébe tudnak legálisan megkeresni?

devuscka 2011.03.20. 12:32:17

@Google:

Ja, nagyon úgy tűnik!
hm..
Kicsit más a leányzó fekvése, főként a devizás rész.

Ez a mondat azért nem kellet volna: "Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér"

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.20. 12:32:36

@Zsoma:
ha meg ez az igazi változat, akkor koránt sincs gáz.
még a végén engem is megzavarnak a manipulátorok :)

Google 2011.03.20. 12:32:57

@Google:

Meg is találtam a választ: a hirszerzo a kuruc.info nyomán...
Régóta mondom, akinek könnyű az álma, az élete, az bonyolódjon kalandokba kuruccal, gárdával, Jobbikkal, aztán nézheti magát!
Ennek a széljobb őrületnek a felfutását is Gyurcsányéknak köszönhetjük.
Vajon Orbánék tudnak tenni ellene? Mert tenni kell!

Google 2011.03.20. 12:38:05

@malacz69 eurofanyalgó:

Nem igaz.
Az őszödi beszédben legalább egy tucat nagyon-nagyon nehezen kimagyarázható passzus van - méginkább: kimagyarázhatatlan.
Sosem értettem azokat, akik ezzel jöttek, hogy így úgy a kiemelések. Francokat, ha az egészet elolvasod, akkor borzadsz el igazán!

Oblomov 2011.03.20. 12:42:49

@Grift:
Nehogymá' a farok csóválja a nagyarvizslát! :)

m0ira 2011.03.20. 12:42:54

Hihetetlen, a videó sem arról szól, ami tényleg (?) elhangzott, de mindenki csak nyomatja tovább a tegnapi érveket
www.mno.hu/portal/772539
Nem Lázár váltogatta a valutáit, hanem azok, akik ellene korteskedtek, lejáratásügyileg.
Mondjuk, kicsit nagyobb az arca mint a feje, de még mindig 100x jobb, mint a "legjobb" ballibes akármelyik politikus

Google 2011.03.20. 12:43:49

@devuscka:

Az a kérdés, mit értünk azon, hogy valaki vitte-e valamire, vagy sem.
Ezen mindenki mást ért, viszont a szövegben benne van: a saját közegéhez képest.
Fontos a "hogyan" is, természetesen.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.03.20. 12:44:11

@Google:

Egyetértünk: az őszödiben van néhány teljesen menthetetlen és megmagyarázhatatlan rész. Ugyanakkor mond benne néhány helyes dolgot is, ami csak a teljes szövegből derül ki: pl. szarakodás a költségtérítéssel, vagy pl. szakítani akar a hazudozással (habár aztán ez mégsem jött neki össze, hiszen az 1 éves évfordulón előadott átirata maga volt a megtestesült hazugság).

fonó 2011.03.20. 12:48:22

Megdöbbent a MANDINER álláspont. 8 évi spekulánsozás, tőzsdecápázás (márc. 15) oligarchiázás után ez OK?
Nézzék meg az önéletrajzát! "Csak" politikus volt, üzleti szférába ahol csődbe is lehet menni és vagyonosodni is nem vett részt.

devuscka 2011.03.20. 12:49:13

@malacz69 eurofanyalgó:
azért a "rükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni,," meg a "Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna,' - nem egyenértékű ezzel szöveggel!
vagy nézzük ezt:
"Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk, és ti is tudtátok, hogy ha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt. Úgy őriztük a politikai egységet tavaly nyár óta, és mögötte mondjuk a szakmapolitikai egységet, mint soha az elmúlt években. Vagy talán sose. "

vagy:
"Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt, mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi."

Ez 2006-ban volt, és még híre hava nem volt a világválságnak, és mi ezért a hozzáállásért és munkáért szívunk ennyire mindannyian!
Lázár szövege miatt nem szívunk!
Nem vallja be, hogy tönkretette 4 éven keresztül az országot. Nincs egy fajsúlyban.
Ne mossuk össze kettőt, mert akkor az egy híján 20-felfogásba esünk. Márpedig az nem áll fent.

fonó 2011.03.20. 12:52:11

Hogy mentheti MANDINER azt aki azt mondja az audi kapcsán h nem is igazi férfiember aki nem bukik szuperkocsikra. DE NEM ÁLLAMPÉNZEN VESZI ÉS TARTJA FENN!!!!!!!!! EMBER!!!!!!!!!
Aki a piacból él gazdagodhat de el is árverezhetik, kozkáztat!

fonó 2011.03.20. 12:57:05

Sok selejtet célzott már be a FIDESZ!
Én mint választó válogathatok a pártok között. De a megválasztott korm.párt NEM CSEMEGÉZHET, OSZTÁLYOZHAT, ROSTÁLGATHAT közülünk, ha büdös, ha sovány, duci, zseni, diszlexiás, ellenszenves stb akkor is magyar állampolgár, MI EGYÜTT VAGYUNK MO. TETSZIK V NEM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Dendrobatidae 2011.03.20. 13:05:50

Jó húsz éve ezeknek a faszparaszt taplóknak álla a világ.
Felfele szopj, oldalra könyökölj, lefelé taposs!
Siker... vinni valamire... hát persze. Köszi, de én akkor inkább nem leszek "sikeres". Szeretnék holnap is a tükörbe nézni, úgy ahogy apám meg nagyapám.
Nektek meg fideszes, madíneres könyöklő polgárprolik, további sok "sikert".

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.03.20. 13:12:31

@devuscka:

Egyetértünk. Menthetetlen dolgokat sorjáztál.

És, ahogy hallom, Lázár szövege 2008-as, ráadásul elolvasva a teljes verziót, itt alighanem a politikusnak állt emberekről beszél, nem úgy általában az emberekről, bár ez vitatva lesz nyilván.

devuscka 2011.03.20. 13:19:45

@malacz69 eurofanyalgó:
2008-as??
Ez jó! Milyen 'áptudétek' ezek a kurucok. (a hörszerző meg mint Szanyi kapitány, ugrik.)

Szerintem is a politikusnak állt emberekről beszélhet.

parlamentarista 2011.03.20. 13:20:41

@devuscka:
ne viccelj. a fidesz-kndp kormányra ugyanez nem érvényes? a fától nem látod az erdőt.

Bell & Sebastian 2011.03.20. 13:21:32

Csigavér! A lovászfiú esete:

"- Apám is gróf volt, a fiam is gróf lett, csak pont én maradtam cseléd az istállóban!"

Hallottam már ilyesmit -legalább öt- másik ember szájából is.
Sajnos Isten meghallotta, most már szívnák vissza, lennének inkább koldusszegények, ha feltámaszthatnák a fiukat.

devuscka 2011.03.20. 13:23:16

@parlamentarista:
Hol van az erdő? Mire gondol?

parlamentarista 2011.03.20. 13:24:19

@devuscka:
őszöd a fa, az állampárti politika maga az erdő.

devuscka 2011.03.20. 13:27:06

@parlamentarista:
Nézze meg mire válaszoltam ezt, és a "trükkök százait" én majd 2014-ben fogom mérlegelni, összevetni azokkal a "trükkök százaival".
Nézze végig a kommenteket - nem sok. ;-)

Lew Archer 2011.03.20. 13:30:45

@Grift:

Ez a változat persze jobban hangzik.

Csakhogy Gellért meg Kottász a manipulált verzió tartalmát találták elfogadhatónak, Kottásznak csak annyi baja volt vele, hogy miért mondta ki.

Egy manipulált szövegre sokféle módon lehet rosszul reagálni.

Bell & Sebastian 2011.03.20. 13:31:30

@Zsoma: Kösz, azért nagyban árnyalja a képet! Megvágott és manipulatív a hangfelvétel részlete.

Google 2011.03.20. 13:32:17

@devuscka:

Az MSZP-nek is kell kukáznia valahol.
Arra a kuruc pont jó.
És viszont.
Jöhet a sajtótájékoztató!

parlamentarista 2011.03.20. 13:32:23

@TuRuL_2k2:
kábé olyan, mintha azt mondanád, hogy amelyik gyerek egész nap tolja a nintendót az valójában szenvedélyesen tanul. a mandinerből nem neked fizettek négy gurigát?

Bloodscalp 2011.03.20. 13:34:38

@TuRuL_2k2: Egy, a munkáját komolyan vevő és tisztességesen elvégző polgármester vagy országgyűlési képviselő munkaterhelése kb. egy rendszeresen ügyeletes baleseti sebészként dolgozó orvoséhoz mérhető. Úgy heti 60-70 munkaóra és természetesen a hétvégén sincs megállás. -ha ilyenekkel lenne tele az ország nem gondolod hogy sokkal előrébb lennénk?-szerintem a 2 munkakör eleve megterhelő 1 embernek hogy 100% ellása (hát még aki egy frakciót is vezet, vagy egyéb dolgai vannak), sajnos legutóbb is abszolut pártszimpátia alapján ment a dolog, nem alkalmasság alapján

A teljes szövegről csak annyit hogy ez lenne a fidesz társadalmi mobilitásról vallott nézete? (talán maradhattak volna a rövidebb verziónál) mindenki gürizze le az életét a "saját szintjén", ha pedig ingadozik a forint majd szidjuk a cocikat:)

ergé realitásérzéke mellékesen 0 közeli

Google 2011.03.20. 13:35:08

Így, innen már érthető, miért kell "szolidarítania" a kuruccal Mérő László civilnek.

Lew Archer 2011.03.20. 13:39:54

@TuRuL_2k2:

Nem kövezem meg, csak hát a gyorsan felívelő pályák nem ugyanazt a szemléletet tükrözik, mint a generációkon át folyó takarékos felhalmozás, amelyet hivatalosan a polgári társadalom alapjának tekintünk.

devuscka 2011.03.20. 13:41:15

@parlamentarista:
'öszöd' nem egy fa, hanem egy vulkán.

Úgy tűnik maga sem fogja fel, hogy ez nem ugyanaz az állampárti politika , mint amit a szocializmusban létrehoztak, itt a választók 2/3-a adta a felhatalmazást. Ráadásul 2 pártból áll. Ezt nehéz is felfogni. én megértem. :-)
Ez nem zavarta, hogy az elmúlt 4 évben egy fideszes indítványt sem szavaztak meg a parlamentben, miközben nem áll az mszp-szdsz koala mögött ekkora (akár számszerűségében sem) támogatottság.
Ráadásul még azt a mennyiséget sem tudják a szocik maguk mögött, amit 2002-és 2008 között a fidesz összeszedett. Akkor is nagyobb támogatottsága volt, mint ma a 3 'ellenzéki' parlamenti pártnak. Mégsem tudott a parlamentben elérni semmit.
Az nem volt 'pártállami' mi?
Fogja már fel, hogy az emberek saját akaratukból adták meg ezt a2/3-ot.
Az mszp kampányának köszönhetően, tudták, hogy ezzel alkotmányozói hatalmat is a kezébe adnak. Az nagyon naiv aki nem tudta előtte. (az önkormányzati választásokról nem is beszélve) És ha nem tetszik nekik, a következő választásokon büntetnek! Addig van még 3 évük a javításhoz. 'Így megy ez'- a mostani (régi?)alkotmány szerint demokratikusan. Ehhez tartsuk magunkat.

Bloodscalp 2011.03.20. 13:41:33

@Lew Archer: mivel jobb a "teljes verzió"?:)
évekig szidtak hordtak mindenkit hogy támadják a BUX-ot, OTP-t gyengitik a forintot, akkor szerinted nem álszent és ugyanaz a szemét banda?

devuscka 2011.03.20. 13:42:26

@Lew Archer:
így igaz, ők is lusták utána nézni a dolgoknak. Szomorú.

parlamentarista 2011.03.20. 13:43:04

@devuscka:
egyezzünk meg abban, hogy kölcsönösen butának tartjuk egymást.

Alfőmérnök 2011.03.20. 13:45:19

@Lew Archer: Lehet, hogy nem ártott volna megvárni, vagy utánajárni, hogy pontosan milyen szövegkörnyezetben hangzott el a mondat.
Mert bármennyire is hihetetlen, egy szöveg jelentését a kontextus is meghatározza.

szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2011.03.20. 13:45:50

Ketté kell választani, hogy tartalmilag mit mondott, illetve, hogy politikusként mit mondott. Tartalmilag van benne nem kevés igazság: a munkában elért siker kell, hogy legyen az ember egyik célja. Mindegy, hogy ez milyen munka. Végső soron ez (is) hajtja előre világot. Látok némi összefüggést a protestáns múltjával. Fuck Yeah Weber!

Viszont egy hatalmas pöcsre vall az, hogy az ember értékének mércéjét az anyagiaktól teszi függővé.

Politikusként pedig ezek a mondatok megengedhetetlenek. Nem is magyarázom, hogy miért. Azok.

Menjen a levesbe. Nem sajnálnám. De nem azért mert állítólagosan szociálisan érzéketlen, hanem azért mert alap hibákat vét a politikai kommunikációjában.

devuscka 2011.03.20. 13:47:24

Amit ír, önmagát jellemzi. :-)
Maradjunk ennyiben.

devuscka 2011.03.20. 13:48:37

@szkeptikus_:
"hanem azért mert alap hibákat vét a politikai kommunikációjában. " - ez így van.

Bell & Sebastian 2011.03.20. 13:54:58

@szkeptikus_: Jogos, a protkó Judeas a pápista halpiacon. :)

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2011.03.20. 13:56:09

Ez nem az első húzása. És tartok tőle, sajnos nem is az utolsó :((
Rajcsányi kollégának sajnos nincs igaza: ha egy kis üzletből felépített, államtól független nagyvállalkozó nyomna ilyet, akkor is gázos lenne a hangvétel, de legalább érthető.
Így viszont Lázár a Fidesz Kókája :(

Alfőmérnök 2011.03.20. 13:57:10

@szkeptikus_: "Menjen a levesbe. Nem sajnálnám."
Azt mondjuk én se.

Lew Archer 2011.03.20. 13:58:51

@Bloodscalp:

Ez a rész kissé enyhíti a megelőzőt:

"Ez az én véleményem egyébként, tehát én ahhoz a mércéhez tartom magam, hogy az ember, ha egyszerű kétkezi munkásember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit. Hogy ha egyetemi ember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit, de akinek a saját társadalmi viszonyaihoz képest semmire nem futotta, semmit nem tudott letenni az asztalra, az ne üljön például a képviselő-testületben."

Persze totál baromság így is, az anyagias kisvárosi erősember ostobasága, aki azt hiszi, hogy egy toronnyal többet épített a házára, mint a szomszéd, akkor már ő többet is ér.

Ettől a változattól se lesz Lázár se szimpatikus, se elfogadható, csak épp nem annyira brutális, mint a csonkított változat.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.20. 14:02:39

@Lew Archer:
ez így van, csak már nincs kedvem lovagolni ezeken a fiúkon. a manipulált szöveggel bármilyen formában egyetérteni alemberség.
a manipulálatlan meg többé kevésbé, rendben van.

@Gabrilo: hozzászólásából /ami egyszerűen túllép a manipuláción/ azt látom, a fideszen belül keresendő a manipuláció forrása. tibibácsi nem szereti lázárt, mi? tudja mit, inkább lázár, mint tibi. :)

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2011.03.20. 14:07:15

@Grift:

Elég egy hozzászólás, és megváltoztatja a véleményét? Komoly befolyásom van ezek szerint :)))
Az a helyzet, hogy Lázár Tibibácsi nélkül ma lópikula. Legyen ennyi elég.

Bell & Sebastian 2011.03.20. 14:08:42

@Grift: A Heti megmondás -díjra fel is terjesztem. :)

Lew Archer 2011.03.20. 14:09:10

@Grift:

Hát nem tudom, hallja, én azért fenntartásokkal vagyok az ilyen kisvárosi urakkal szemben, akiknek nem ember, aki nem épített nyolctornyú kacsapalotát az Ökörhajtó utcában, nem túl széles a látókörük, tudja.

Bloodscalp 2011.03.20. 14:18:11

@szkeptikus_: nem, nem értek egyet, ez nem az az ország ahol kemény munkával lehet jutni valamire

mandiner.blog.hu/2008/10/10/a_spekulans_szakma_vedelmeben

helyes cikk 2008-ból, hősünk is akkor nyilatkozta amit ha jól tudom

Veder1 2011.03.20. 14:28:32

"de akinek a saját társadalmi viszonyaihoz képest semmire nem futotta, semmit nem tudott letenni az asztalra, az ne üljön például a képviselő-testületben."

Ez azért vicces, akkor ő mit is keres a képviselő-testületben? Mit is tudott letenni az asztalra mielőtt képviselő lett?

devuscka 2011.03.20. 14:29:00

@Lew Archer:
na, megnéztem a 'bocsánatkérést' atv-ben. azt kell,hogy mondjam rendben van: saját maga is ezért a mondatért kért leginkább elnézést:"Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér" -
Megnéztem mit reagált erre az indexet, végül is korrekt a cikk.
"A sajtótájékoztatót azzal kezdte, hogy vállalja a felelősséget, és elnézést kér. Ha kiforgatták a szavait, miért kér elnézést?

Elnézést kérek mindenkitől, akit ezek a félreérthető mondatok megbánthattak. A felelősséget a szavakért még akkor is vállalni kell, ha 2008-ban, és teljesen más szövegkörnyezetben hangoztak el, mert vannak, akik nem úgy értelmezték, ahogy értettem."
index.hu/belfold/2011/03/20/lazar_kiforgattak_a_mondataimat_de_elnezest_kerek/

a Hírszerző már csúsztat egy kicsit: "Lázár így értelmezi saját szavait" (Jellemző módon. Miért nem csodálkozok? )
hirszerzo.hu/belfold/20110320_lazar_janos_bocsanat

Bell & Sebastian 2011.03.20. 14:31:48

Is that real cocaine or is it speed? :)))

Tündér_Lala 2011.03.20. 14:35:07

Lázár ugye nem a szerénység szobra, de ezt eddig is tudtuk. Itt üt vissza az a sokak által elfogadott gondolkodás, hogy annyit kell keresni amennyit csak lehet. Nem kell, létezik önmérséklet.

Az eredeti szövegkörnyezetben azért más a dolog kicsengése, ahol olyanok támadták vagyoni helyzete miatt, akik mint kiderült a saját vagyonnyilatkozatukat meghamisították. A inkriminált mondatok - nem a kiemberekkel kapcsolatban - hanem politikus társai tevékenységével szembeni érvelésként hangzott el.

Ugyanakkor a félreérthető mondatokat már nem mossa le magáról, óvatosabb lehetne. Ez megint hasonlatos lesz a köteles beszédhez, amikor csak az első - bizonyos értelemben hamisított, értelméből kiforgatott, szöveg környezetétől megfosztott - információ jut el a közvéleményhez.

A szocik rágalmaznak, hazudnak és lopnak, ne higgyünk nekik !

Lew Archer 2011.03.20. 14:42:03

@devuscka:

Lehet itt bocsánatot kérni. Csakhogy a szövegből egész pontosan látszik, hogy a frakcióvezető úrnak az anyagiakon kívül egyéb értékmérője nincs.

Egy teljhatalommal rendelkező párt frakcióvezetője ennél szélesebb látókörrel kell rendelkezzen.

A szöveg teljes változata szerint is az a véleménye, hogy egy szegénységben élő bölcs nem lehet a szenátus tagja, de egy spekuláns felvásárló igen.

Még eldöntheti a Fidesz, hogy ezt az utat akarja-e járni.

Bell & Sebastian 2011.03.20. 14:45:31

Nagy sövegláda ez a Jani, kár, hogy továbbra is csak a tettei minősítik, nem a sövege. Esetleg ha vissa venne az orcájából, nagyon mekkössönnénk.

Bloodscalp 2011.03.20. 14:48:13

@Lew Archer: szerintem már döntöttek, pontosan tudták hogy milyen Lézer amikor a frakció élére választották sztem, a sz@r az hogy nyilvánosságot kapott

Veder1 2011.03.20. 14:50:06

@Lew Archer
"A szöveg teljes változata szerint is az a véleménye, hogy egy szegénységben élő bölcs nem lehet a szenátus tagja, de egy spekuláns felvásárló igen."

Engem még mindig az érdekel, hogy mégis kikerülve az egyetemről, önkormányzati fizetésből, hogy tudott "spekuláns felvásárlóvá" válni? Magyarul: honnan a lé?

Viktus 2011.03.20. 14:54:20

„egy baloldali nézetrendszerű társadalom” :D:D:D:D:D:D:D

Nem is tudom az ilyen karrier melyik rendszerben volt a megmondóembereknél:

"Egyetemi tanulmányai mellett 1995-től a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal jegyzői irodájának volt gyakornoka. 1997 és 1999 között Rapcsák András polgármester személyi titkáraként tevékenykedett. 1998-ban az országgyűlési képviselői és a polgármesteri kampányok egyik szervezője volt. Ugyanebben az évben a Páneurópai Unió hódmezővásárhelyi szervezetének ügyvezető titkára lett. 1999–2000-ben az Országgyűlés Hivatalának alkalmazásában a képviselő-polgármester parlamenti titkára volt.

2000-ben belépett a Fidesz – Magyar Polgári Pártba. 2002-től a Magyar Kereszténydemokrata Szövetségben is tag lett.

A 2000. december 3-ai időközi önkormányzati és polgármester-választáson újra kampányfőnök volt, majd az ismét megválasztott polgármester politikai tanácsadója lett. Közvetlen irányítása alá tartoztak a titkársági, a kulturális és művészeti, a városmarketinggel kapcsolatos média- és oktatási ügyek, valamint a stratégiai várostervezési csoport.

Rapcsák András 2002. február 3-ai halála után lett a polgári összefogás hódmezővásárhelyi (Csongrád 6. vk.) országgyűlési képviselőjelöltje; 2002. április 7-én, az első fordulóban bejutott az Országgyűlésbe. Az Országgyűlés alakuló ülésén jegyzővé választották. 2002. október 20-án Hódmezővásárhely polgármestere lett."

Mennyi sok kemény meló :D tapasztalatszerzés a munka világában :D:D:D:D

Viktus 2011.03.20. 15:01:08

@Tündér_Lala:

Emezeknek sem nagyon lehet már hinni sajnos ...

minőségi_troll 2011.03.20. 15:01:15

@Viktus:

egy ország nemcsak a "munkásököl vasököl"-ből épül országgá

te szerencsétlen kicsinyes irigy

martonx 2011.03.20. 15:06:13

Pont ezért undorodtam meg a Fityisztől. Nem baj, hogy az ember néha hülyeséget beszél. A baj az, amikor nem ismeri el. Lézer Jani pedig másodszorra hibázott.
Ami ennél is nagyobb baj, az az,hogy aki láthatóan ennyire szarul politizál, attól milyen munkát várhatunk el politikusként?
És ami még ennél is nagyobb baj, hogy a Fityisz az ilyen szar alakokat még védi is. Én aFityisz helyében azt mondanám, hogy:
"Janikám semmi baj, majd a Tesco-ban árufeltöltőként dolgozva azt mondasz amit akarsz. Annyiszor beszélsz hülyeséget, ahányszor akarsz. Menj isten hírével, mutasd meg az embereknek, hogy kell árufeltöltőként sokra vinni!"

Viktus 2011.03.20. 15:10:24

@minőségi_troll:

Pedig ez annak a tipikus mintaképe ... lásd. a szocialista karrierek. Felkarolnak egy jó elvtársat aztán egyre feljebb lökik míg a végén féltucat különböző hangzatos címei meg kiváltságai lettek ... dolgozni meg azok dolgoztak-dolgoznak építenek akiket ezek lenéznek.

Lázár Janival nem lenne semmi baj, ha v.ha dolgozott volna v.mit, hogy kipróbálja milyen megélni abból ... mindjárt nem lenne ilyen beszédes problémája meg biztonságos autónak sem csak a Bentley, Maybachot ismerné , amelyekhez képest tényleg olcsóbb az Audi S8 ...

Téglagyári Megálló 2011.03.20. 15:11:41

@Doomhammer:

Nem ő hordozta Rapcsák táskáját?

Viktus 2011.03.20. 15:12:04

@martonx:

Megyes Tamás sem került ki máig a kalapból ... Jani miért kerülne pár ilyen kis pótlás belefér. Az más kérdés politikailag hosszútávon kifizetődő-é ... frakcióvezetőnek is Lázár Navracsicshoz képest radikális visszaesés volt.

Tündér_Lala 2011.03.20. 15:13:51

@Viktus: Ja kérem aki szeretne 20 évesen személyi titkár lenni, (vinni a nagy ember táskáját, stb. Kérem ez egy használható ember) az egy gyorsan felívelő pálya birtokosa lehet. Nincs új a nap alatt. :))

Viktus 2011.03.20. 15:19:58

@Tündér_Lala:

Na igen , és még a fiából is jó parti lesz a közpénzekből :D

Viktus 2011.03.20. 15:23:45

"Életrajzát megnézve és a magánszférában tett páratlan karrierje és teljesítménye után lehet, hogy Lázár János magáról beszélt? Éppen ő a fideszes megélhetési politikusok prototípusa ..."

:D:D:D:D:D

szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2011.03.20. 15:27:27

@Bloodscalp: De igen, ez egy olyan ország, mint bármelyik más, ahol kemény munkával, okosítással, csalással, spekulációval, vállalkozó szellemmel és tanulással is lehet sikereket elérni.
A különbség ott van, hogy országonként más és más az arány, hogy ki hogyan érte el.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.20. 15:53:39

Kötél Laca meg azt mondta, hogy akassza fel magát, aki nem szavazott a Fideszre! Igen! :))

Dendrobatidae 2011.03.20. 16:03:32

Azok a csúnya megélhetési politikusok! Monnyanak le! A mi Jancsink nem ilyen! Ő nem megélhetési, ő meggyőződésből, ingyér dugta a nyelvét Rapcsák hordónyi odvas seggébe, amíg ki nem halt mellőle. Aztán meg Viktor valagába, ami kétségtelenül minőségi ugrást az előzményeket ismerve.
Csak akkor nem értem, miből lett a svájci bankbetétje? Miután még földi halandó nem látta őt a politikán kívül lebzselni sehol.

Azért azt látni kell, hogy ez egy szenvedélyes igazságbeszéd volt, amit az eredeti szövegkörnyezetből kiragadva koncepciós módon meghamisítottak. Lázár valójában arról beszélt, hogy szakítani kell a múlt sötét árnyaival és arccal tapadjon mindenki valakinek a picsájába, mert ez a siker záloga. Aki meg finnyáskodik a szarszagtól, az sikeres ember nem lehet. Az annyit is ér.

Most már mindent értek. Ez a Széll terv. Igaz, eddig nem arra a szélre gondoltam ami onnan fúj, kicsit büdös, kicsit gusztustalan, de rajta, csináljátok polgárok! Legyetek ti is "sikeresek"!

Bloodscalp 2011.03.20. 16:31:56

@szkeptikus_: az utolsó mondatodban a lényeg-ez az arány nagyon durván más, ráadásul nincs megbecsülve itthon a munka, hány olyan hely van ahol jobb esetben 4 órára van bejelentve a munkavállaló de 8-10 kell dolgoznia olyan címszóval hogy örüljön hogy van hol dolgoznia 90 nettóért-versenyszférában nem mennek sztrájkolni az emberek ha tűnt volna fel

TG69 2011.03.20. 17:46:30

@Lew Archer: Kicsit materialista a csávó :). Van ez a vállalkozói szemlélet, ami a kapitalista társadalom csúcsragadozóinak fundamentalizmusa, ezek azok, akik egy kiállításon a képek áraira kiváncsiak :). Azon el lehet vitatkozni, hogy politikusnak ki menjen, de itt Lézer egy furcsa progressziójú életfilozófiát képvisel. Most képzeljük el szegény gyermekét Bill Gatesnek, milyen nehéz lesz neki az a bizonyos kocka :).

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.03.20. 18:32:34

Vissza a babaruhát, a Szervezet megvezetett minket.

tevevanegypupu 2011.03.20. 18:40:49

@Viktus:
Kerem szepen Nyugat-Europa tele van megelhetesi politikusokkal. Amerika is, nezedekek elnek ugy, hogy aparol-fiura szall a kapviselohazakban a poszt.. Tudja politikusnak keszulnek, abbol akarnak megelni es ugy is akarnak dolgozni. Egyebirant egy polgarmester - mellekallasban Lazar is az - elkepzelhetetlenul sokat dolgozik es legtobbszor merhetetlenul unalmas ertekezleteken kell hulye szocialista kepviselokkel veszekedni, a koltsegvetest beosztani, targyalasokra jarni es mindenfele tarsadalmi kotelezettsegnek eleget tenni. Ha csak azt latja, hogy mosolyogva szalagokat vagdalnak at vagy eppen koccintanak az Orszaghazban,akkor nincs tisztaban azzal, mi is egy politikus. Sokszor persze ok maguk sem.

tevevanegypupu 2011.03.20. 18:40:49

@Viktus:
Kerem szepen Nyugat-Europa tele van megelhetesi politikusokkal. Amerika is, nezedekek elnek ugy, hogy aparol-fiura szall a kapviselohazakban a poszt.. Tudja politikusnak keszulnek, abbol akarnak megelni es ugy is akarnak dolgozni. Egyebirant egy polgarmester - mellekallasban Lazar is az - elkepzelhetetlenul sokat dolgozik es legtobbszor merhetetlenul unalmas ertekezleteken kell hulye szocialista kepviselokkel veszekedni, a koltsegvetest beosztani, targyalasokra jarni es mindenfele tarsadalmi kotelezettsegnek eleget tenni. Ha csak azt latja, hogy mosolyogva szalagokat vagdalnak at vagy eppen koccintanak az Orszaghazban,akkor nincs tisztaban azzal, mi is egy politikus. Sokszor persze ok maguk sem.

Alfőmérnök 2011.03.20. 18:42:13

ide is, mert a másik helyet ellepték a trollok:
"A Zöld Baloldal képviselője elmondta: a városban már akkor többen felfigyeltek a polgármester kijelentésére, a helyi tévé és a rádió is ismételte az egyebek közt az "akinek nincs semmije, az annyit is ér" mondatot tartalmazó nyilatkozatot, amely a közgyűlés ülésén hangzott el. Havránek Ferenc szerint akkor sokan rögzítették is a helyi adásokban ismételt szöveget, így nem lehet tudni, hogy végül most, egy évvel később ki tette fel az internetre."
www.fuggetlenhir.hu/cikk/950/%29

Magyarán a kis férgek már egy jó ideje tartogatták a felvételt, és megvárták a dramaturgailag alkalmas pillanatot, hogy bedobják. Ki volt ez szépen találva. Grat.

Máskülönben természetesen nem szimpatikus, amit mond, a megfogalmazás is elég szerencsétlen, de nem most magyarázkodik, hanem valószínűleg rögtön észbekapott és a következő mondatban kifejtette, hogy mire gondolt. Tehát még egyszer: már a mondat kimondása után megmagyarázta, hogy mire gondol, ezért volt féregség kivágni az ominózus mondat utáni részt. Az ugyanis azt értelmezi.

2011.03.20. 19:09:08

Vágva, vágatlan: elfogadhatatlan.

és itt a következő:
hvg.hu/velemeny/20110320_ozd_furjes_pal

szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2011.03.20. 19:12:13

@Bloodscalp: Ez igaz, nagyon sok a kizsákmányolás, ha meg beintesz, akkor mehetsz Isten hírével.

A sztrájkról meg annyit, hogy az kb. a végső megoldás, nem ezzel mérném le azt, amire utaltál. Az igazi hiányosság szerintem az, hogy szakszervezeti tevékenység sincs a versenyszférában, legalábbis az a csekély, amit én láttam belőle nem mutatott arra utaló jeleket.
Hogy miért? Nem tudom. Ha mégis kellene valamit mondani, akkor ilyesmikre gondolnék:
- az önszerveződésre való képesség hiánya?
- munka identitásmeghatározó szerepe gyenge lenne?
-vagy esetleg csak annyi, hogy félünk?
- vagy leszarjuk, csak érjünk már haza?

Nem tudom.

Viktus 2011.03.20. 19:18:08

@tevevanegypupu:

Sajnos észreveszi mindenki aki a termelő rétegekhez tartozik, mert most is egyre szarabb a helyzet ergo a munkájuk sokat nem ér.

Tóth H. polizis.blog.hu 2011. március 20. 16:36
6
Engedtessék meg, hogy egy másik aspektusból tekintsem a Lázár-féle nyilatkozatot!

(Egyik oldalról én már korábban azt tartottam, hogy Lázár, illetve a generációjába tartozó fiatal fideszes káderek bizony gyakran elvetik a sulykot, prosztó módon viselkednek, és csak ártanak a pártjuknak. Ez csak megerősített.)

Lázár nyilatkozatának a legnagyobb baja, hogy igencsak megnehezített egy potenciális társadalmi paradigmaváltást.
Magyarországon több, mint húsz éven keresztül egy álbaloldali társadalmi paradigma uralkodott. Ez, amit "szegénységpártiságként" lehet aposztrofálni, a szocialista és szabaddemokrata politikusok, valamint a mögöttük álló közéleti potentátok által lett elhintve az egész társadalomban. Ez azt jelenti, hogy bármi van, mindenki egyfajta egyenlősítésdire gondol. Ebbe tartozott pl. a nagyon eltorzított mértékű "progresszív" jövedelemadó, de tágabban az az egész diskurzus, amely a vállalkozókat, illetve a középosztály tagjait gazdagnak minősítette. Őket ezután mindig ki lehetett használni, újabb és újabb terheket rájuk rakni, úgy, hogy közben a társadalmi szolidaritásra hivatkoznak.
A szociális szempont áthatotta a társadalom összes szféráját. Mára oda jutottunk, hogy szociális kvótán be lehet kerülni az egyetemi oktatásba is.
Ezen kellene igen radikálisan változtatni. A szociális szférát visszaszorítani saját magába, a többit pedig megtisztítani.

Úgy gondolom, hogy a feladat az esélyegyenlőség megteremtése lenne, de annál semmiképp sem több. Egy jobboldali kormányzatnak pedig kötelessége lenne ennek az elvnek a tiszteletben tartása és követése.
Ha ténylegesen sikerül megvalósítani az esélyegyenlőséget, utána egyet lehet érteni az inkriminált lázári mondatokkal. Amint az embernek csak kizárólag a saját teljesítménye, tudása, szorgalma határozza meg előre jutását az életben, akkor el lehet fogadni az inkriminált lázári mondatokat.

Ma azonban Magyarország kurvára nem ilyen. Itt ma igazán gazdag az lehet, aki vagy az előző rendszerbeli pozícióját tudta átkonvertálni mostani előnyre, vagy valami nem biztos, hogy tisztességes tevékenységet folytatott, vagy - és ez ritkább - kurva nagy mákja volt.
Aki alapból próbálna Magyarországon megélni, az egyszerűen nem juthat a fenti kategóriákba.
Ezen természetesen változtatni kell, és én személyesen is vártam ilyet a Fidesztől.

Na ilyen viszont még nem történt. Kedves volt egyetemi évfolyamtársam, aki egyébként a szocikhoz kapcsolódó elit egyik prominensének közeli családtagja mai napig pozícióban van a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban.
Anno fúrt ő mindenkit az egyetemen, aki valamit kezdeni akart volna magával, diploma után meg szépen benyomták a Miniszterelnöki Hivatalba, épp létszámstop idején. A haja szála nem görbült a kormányváltáskor, sőt, azóta még a sleppje is bekerült. Fidesz-kormány alatt szép kis gyurcsányista társulat a KIM-ben!!!

(Hozzátenném, az 50 fős évfolyamból egyedül ő jutott a szakmának, és a képzettségnek megfelelő munkához, SENKI MÁS)

Ezek után senki ne mondja nekem, hogy az embernek a személyes teljesítményétől függ az élete.

Ennyi.

Viktus 2011.03.20. 19:22:25

@tevevanegypupu:

Egyébként pár körrel lemaradtál már egy jó ideje nem így működik ez semerre a haladóbb népeknél ...

tevevanegypupu 2011.03.20. 19:36:55

@Viktus:
Nem azt mondom, hogy a szemelyes teljesitmenytol fugg valakinek a karrierje, ennyire naiv nem vagyok. Csak azt mondom, hogy a politikussag szakma es fizetes jar erte, tehat a politikus is dolgozik. Hogy valaki az eletben jol boldoguljon leginkabb a jo, becsuletes, hozzaerto munkavegzes szuksegeltetik legkevesbe. Persze a jol vegzett munka orome letezik..

tevevanegypupu 2011.03.20. 19:40:20

@Viktus:
Nicholas Sarkozy eleteben nem volt jogasz. Miniszterek volt, aztan allamfo lett. De nagyon sok francia politikust fel lehetne sorolni.. Na persze az aparol-fiura, az azert manapsag csak az angol fonemessegnel, Bushoknal vagy Kennedyeknel letezik leginkabb de akad masnal is.

Viktus 2011.03.20. 20:30:07

@tevevanegypupu:

Igen ez jogos politikus kapjon megfelelő fizetést ez a két millió forintos határ vicc, DE mellette egy tisztséget viseljen. Nekem ne mondja senki, hogy itt ilyen szuper politikusaink vannak akik egyszerre polgármesterek-képviselők meg mellette még frakcióvezetőnek is nagyon profik ... ez kb. olyan, mintha mondjuk a Mercedes gyár igazgatója majd igazgatna egy Bosch üzemet is , meg mellette még lenne egy saját cége is amit ő irányít ... fizikai képtelenség.

devuscka 2011.03.20. 20:40:41

@Viktus:
"fizikai képtelenség". Lehet, de ettől még tele van a világ olyan emberekkel akik rengeteg céget tartanak a kezükben és irányítanak. Csak a megfelelő munkatársak kiválasztása kell hozzá.

Viktus 2011.03.20. 20:42:54

@devuscka:

Például ? vagy én maradtam le, és Hódmezővásárhely polgármestere nem Lázár János, hanem van egy kinevezett embere rá? :P

Lew Archer 2011.03.20. 20:46:42

@Alfőmérnök:

Azért nem sokkal jobb a vágatlan változat sem.

Mert aszerint, aki nem szerez, nem gyűjti a vagyont, az kevesebbet érő ember, mint az, akinek a vagyonszerzés az élete célja.

Ez egy iszonyatosan szűklátókörű szemlélet, fel sem tételezi, hogy az életben létezik más cél, mint a vagyon és az anyagi javak.

Ráadásul a jelen magyar helyzetben még arculcsapása is annak a rétegnek, amelyre a Fidesz legjobban számít. Ugyanis vagyont gyűjteni meg 3-4 gyermeket fölnevelni középkategóriás jövedelemből egyszerre nem megy. Lehet, hogy ezt ő nem látja, csak a saját sikerének bűvöletében él, de ez nem kevésbé baj.

Ez az ember nem alkalmas az ország teljhatalmú pártjának frakcióját vezetni.

Alfőmérnök 2011.03.20. 21:09:07

@Lew Archer: Hát, nekem sem szimpi, amiket mond, meg a fickó sem, de valszleg ha egészében olvastam volna először a szöveget, nem írtam volna kapásból, hogy monnyon le.
Szóval ez jó kis példája annak szvsz, hogy hogyan működik a manipulációs gépezet.
De mondjuk ha lemond/lemondatják, én nem fogok tiltakozni ellene...

Leskelődő 2011.03.20. 21:35:42

Találós kérdés: ki mondta?

"egy magát kereszténynek nevező politikustól elvárható a szeretet, az emberekkel szembeni alázat, a befogadó és együttműködő politika, valamint a társadalmi szolidaritás.
... hozzátette, az elmúlt húsz évben nagy teret nyert a mások értékeit tagadó önmeghatározás, mely nem kerülte el a keresztény politikát sem.
"Nagyon sok volt a türelmetlen, és kirekesztő politikai mondat a mi oldalunkon is az elmúlt húsz esztendőben és kevés megértést tanúsító mondat hangzott el a mi szánkból is" - mondta a politikus.
A frakcióvezető szerint voltak, "akik a gyűlöletbe is ragadtatták magukat akár a politika színpadán, vagy akár a szószéken.
Ez szememben megbocsáthatatlan és összeegyeztethetetlen a keresztény értékrenddel".

www.delmagyar.hu/belfold_hirek/lazar_janos_a_keresztenyseg_erkolcsi_iranytu/2197236/

Melegen ajánlom a kuruc, a Hírszerző és a Független Hírügynökség (tulajdonosa a korábban Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc volt kormányfők tanácsadójaként is dolgozó Braun Róbert) szíves figyelmébe. Bizonyára ebből is össze tudnak hozni valami jó kis szaftosat.

2011.03.20. 21:48:09

@Leskelődő:
hoppácska :)
enyhén szólva is egyre gázabb az ürge, ezt ismerjük el.

Leskelődő 2011.03.20. 21:51:16

@Belpo: Nála már csak a szemérmetlenül manipulatív média gázabb, nemdebár?

Lew Archer 2011.03.20. 21:58:17

@Leskelődő:

Ön szerint a közgyűlési szöveg rendben van és koherens azzal, amit fentebb idézett?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.20. 22:06:50

@Leskelődő:

Ebből is csak az látszik, hogy L*zár egy klasszikus nyomulós s*tyerák, aki (emellett) olyan buta, mint a tök. Nem azt mondom, hogy tehetségtelen (helyezkedni bizonyára nagyon ügyesen tud), az efféle ügyesekről írja Hamvas, hogy "fürgehuncutok". Az ilyentől nem lehet számonkérni az "erkölcsiséget", mert nem is értené, mit kérünk rajta számon. És nincs is ezzel semmiféle probléma, vannak közöttünk ilyenek is (meg kell tanulni őket felismerni és messzire el kell őket kerülni). A probléma azzal van, hogy a Fidesz frakcióvezetőt csinál egy ilyen figurából (és rendre ilyen figurákból csinál (ezt-)azt.)

ü
bbjnick

Leskelődő 2011.03.20. 22:14:33

@Lew Archer: @bbjnick:
Lázár egy hülye.
De neki legalább iránytűje van - ha láthatólag nem is tudja használni.
A fent említett médiákoknak viszont csak ollója, és setét szándékai.
Szerintem :)

Bell & Sebastian 2011.03.20. 22:25:04

(Átemeltem ide a későbbi posztból, el ne ott vesszen a nagy nyüzsiben.) :)

"Ha elvonatkoztatunk a konkrét ügytől, némi keresgélés után azt találjuk, hogy H.mezővásárhely a legsikeresebb magyar város, annyi beruházás zajlik ott momentán párhuzamosan, mint égen a verescsillag! Szinte havonta jelentenek be valamit, ami állami, uniós vagy magánforrásokból, esetleg ezek kombinációjával épül, a felfutás a választások előttről indult, de mára már átlépte a tizen-MRD forintot is.

Dicséretes, ha valaki a pártjának/választóinak/magának kapar, válság ide - tőkehiány oda. Két kérdésem azért lenne:

- Ezekbe a bulikba hány külföldi fővállalkozó céget engedett be nyerő pozíciókba, illetve mekkora a magyar KKV -k aránya a kivitelezők közt, A végén úgyis megszívjátok! -szerződésekkel?
(Mert borítékolom, hogy bár magyarok dolgoznak, de a nagy lét nem ők vágják zsebre.)

- Vajon az országnak mikor kapar, ha minden idejét lobbizással tölti -parciális érdekek mentén-, akárcsak Kósa?

Ez a hozzáállás/szemlélet az igazán veszélyes és ezért gondolom, hogy neki is régóta kijárna egy akkora seggberúgás, hogy a haja leégjen!

A pályázati és korrupciós mechanizmusok maximális kihasználásáért, csak azért! Külön érdekelne, mit szól ehhez Orbán Viktor, aki ezen mutyik tudomásul vételével pontosan úgy tesz a kistelepülésekre, mint dicső buckalakó elődei!

Szép kis csapat, nem mondom! Minden polgármestert ki kellene végre baszni a parlamentből! Nincs is fontosabb manapság, mint komplett városok kipucolása, rekonstrukciója! Hogy nem sül le a bőr a Fidesz pofájáról!"

mandiner.blog.hu/2011/03/20/a_hirszerzo_kalandja_a_kuruc_infoval/fullcommentlist/1#c12966095

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.20. 23:04:54

@Leskelődő:

"Lázár egy hülye. De neki legalább iránytűje van - ha láthatólag nem is tudja használni." --- írja.

No, most nagyon megnyugtatott:-) Ez kb. olyan mondat volt, mintha egy beteget azzal biztatná, bátorítana a nővérke, hogy "Nyugodjon meg, kedves beteg, a sebész professzor úrnak legalább van szikéje, ha láthatóan nem is tudja használni (azt)":-)

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.03.20. 23:43:41

@Leskelődő: Szerintem alapvetően jól látod.
Setétek a céljaik? Inkább azt mondanám, hogy a saját jól felfogott érdeküket követik. És az ő érdekük speciel pont ellentétes a mienkkel, ütközik vele. ;)

2011.03.20. 23:47:53

@Leskelődő:
Nem!
a szemérmelenül manipulativ média szellőztette meg öszödöt is meg egy halom más ügyet az elmúlt 8 évből. pl. Én sajna média párti vagyok, ez van. minnél erősebb annál jobb.

Alfőmérnök 2011.03.20. 23:59:09

@Belpo: Te is egy ilyen őszödi-beszéd gyártó specialista vagy, mint a kurucok?

2011.03.21. 00:01:41

@Bell & Sebastian:

szinte mindenben egyet értek.
azért árnyalja a képet, hogy hódmezővásárhely per kopf adósságállománya 425e forint volt tavaly. tehát elég sérülékeny a helyzete. itt egy link, egy érdekes felmérésről, érdemes elolvasni:
www.vg.hu/gazdasag/onkormanyzatok/fokent-a-fideszes-varosok-kuzdenek-jelentos-adossaggal-324254

2011.03.21. 00:04:58

@Alfőmérnök:
nem, én ártatlan fogyasztó vagyok. a kurucok gyártották őszödöt? ;)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.03.21. 00:11:39

@Belpo: "Én sajna média párti vagyok, ez van. minnél erősebb annál jobb. "
Aham, tehát nagytőke párti.

Alfőmérnök 2011.03.21. 00:13:55

@Belpo: Az eredetit nem, de azóta próbálkoznak valami hasonlóval előrukkolni ők is -- eddig sikertelenül.

2011.03.21. 00:37:08

@tölgy:
öhmm, véleményem szerint azért ez bonyolultabb dolog, nem? :)

osborne 2011.03.21. 00:44:19

@Alfőmérnök:

A Hálózat '06 óta szeretne egy 'ellen-Őszödit' de eddig (Kéri-től a Kötcsein át a Lázárosig) még nem jött össze.

Alfőmérnök 2011.03.21. 00:49:32

@osborne: Kubatovot is a kurucok dobták be, ha jól emlékszem.

osborne 2011.03.21. 00:54:51

@Alfőmérnök: Igen, az is ilyen volt, az sem jött be.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.21. 00:56:46

@osborne:

Kötcse a kulcs!

Ha úgy kezdünk el gondolkodni, reagálni, mint a kozmopolita bal, akkor magunk is kozmopolita ballá váltunk. Akkor legyőztek minket!

ü
bbjnick:-)

Lew Archer 2011.03.21. 06:19:32

Nyugtatgathatják magukat, hogy geci a sajtó, de hát a sajtó geci, ezt tudjuk.
Az aggasztó, hogy a magyar viszonylatban szuperhatalomnak számító Fidesz-frakció élén egy olyan ember áll, akinek látóköre a teljes, vágatlan szöveg szerint sem haladja meg egy átlagos gazdabolt-tulajdonosét. Akiket nem becsülünk le, csak hát tőlük nem is várunk többet, mint hogy lehessen náluk locsolótömlőt meg talicskát kapni.
Mondhatják azt, hogy legalább engedelmes végrehajtó, de nem így van ez, ezeken a posztokon egy csomó saját döntést kell hozni.
Nem őszödi ez, csakhogy az ilyen emberek hosszú távon erodálják a közbizalmat.

Lew Archer 2011.03.21. 06:51:30

És még valami. Április elején ki fog derülni, hogy elszállt-e a 2010-es hiány az önkormányzatok gazdálkodásával együtt számítva. Bizonyára lesznek majd számsorok, ami alapján el lehet majd dönteni, hogy a fideszes önkormányzati csodák mennyire épültek ugyanúgy hitelfelvételre, mint az előző akárhány év elkúrása. És kiderül az is, hogy a döntően fideszes polgármesterek mennyire álltak a kormány mellé, amikor az a világgal szállt szembe a központi költségvetés hiányának megfogásáért. És akkor ebben a megvilágításban is érdemes lesz megvizsgálni ezt az ügyet. Félek, hogy rossz hírek esetén kevés lesz arra hivatkozni, hogy a sajtó rosszindulatúan tálalja azokat.

devuscka 2011.03.21. 07:29:51

@Lew Archer:

Mi ez a borúlátás?
Hétfőn még a nap se süt?

Gondoljon 3 jó dologra ami ma már magával történt.
Mondjuk egy jó meleg reggel kávé,
egy lágy frissítő zuhany ,
egy jó hír a rádióban:
www.mno.hu/portal/772618
(Nem lesz több álláshalmozó politikus)
;-)

GGG77 2011.03.21. 08:48:38

Két könyökkel felkapaszkodott, törtető vidéki tahó. Minden mondatából, minden gesztusáról süt a jó ízlés, a jó modor totális hiánya.

Bell & Sebastian 2011.03.21. 09:20:44

@devuscka: Mañana! -ezt hallom, mióta csak élek. Majd 2014 -ben. Majd meglátjuk, de ha 21 év kevés volt ahhoz, hogy tegyenek érte, akkor szkeptikus maradok, hiszem, ha látom.

Az előre fizetendő ÁFA eltörlése mibe fájna, ha maga Orbán ígérte meg választáskor? És nem történt meg, pedig ha valami kotmány-ellenes, akkor ez biztosan.

Bell & Sebastian 2011.03.21. 09:30:54

@Belpo: Ez a saj.szab. olyan talmi izé. Túl sok firkászt ismerek ahhoz, hogy higgyek még benne. Úgy a '90 -es évek elején sok Ki mit lop? -típusú újságot nyomtak, vitte a nép, mint a cukkert. Na és, elértek valamit? Nem.
Olyan pereket akasztottak a nyakukba, hogy ihaj! Továbbra is azt mondom, ahol csak közpénzzel bánnak, ott mindent nyilvánossá kell tenni. Mindent! Ki a netre.

És adósok börtöne, 20 millió fölött, például.

TG69 2011.03.21. 10:12:19

@Lew Archer: A ballib oldal értelmesebbje már megtanulhatta, hogy nem adunk előre bónusz bizalmat politikusoknak, mert abból pofára esés lesz. Most a jobboldal van soron. Ha ez megtörténik, akkor van egy kis esély, hogy normálisan működő országban éljünk. És akkor pl nekem tök mindegy, hogy állami / piaci vagy vegyes alapon működtetjük az eü-t, nyugdíjrendszert vagy újraértelmezzük az oktatást, szociális ellátó rendszert stb.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.03.21. 10:29:23

@Lew Archer:
"Bizonyára lesznek majd számsorok, ami alapján el lehet majd dönteni, hogy a fideszes önkormányzati csodák mennyire épültek ugyanúgy hitelfelvételre, mint az előző akárhány év elkúrása. "

Ne bolygassuk azt, miert erinthetetlenek azok a fideszes polgarmesterek, akik eladositottak a varosukat. Tekintsuk ezt befektetesnek. A receptet egyebkent Pecs dolgozta ki Toller Laszloval. A varos adossaga oriasi (nem neztem most utana, hogy all a kemeny versenyben Debrecennel es Hodmezovasarhellyel) es lass csudat, a "pecsi lobbi" kirobbanthatatlan volt az MSZP-ben nagyon sokaig.

bigél 2011.03.21. 11:48:18

@devuscka:
"itt a választók 2/3-a adta a felhatalmazást"

parlamenti 2/3 és a választók 2/3-a nem ugyanaz. de ezt nyilván mindenki (?) tudja, de azért jobb pontosítani.

Bell & Sebastian 2011.03.21. 12:01:57

@Doomhammer: Van ebben valami, csakhogy a szocik alatt önkormányzatot nem engedtek felszámolni, párszor táblabíró semmisítette meg az elsőfokú határozatot. Most már nem így van, de legalább lehet kakipisi áron ingatlant venni, önkormi adósságot faktorálni.

Aztán jön a jóváírás és benyújtják a számlát, pontosan azok akik mindig is szokták. A bankok, mivel a bank a kihalófélben lévő flórafauna legfontosabb része - gondolom.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.03.21. 12:36:55

@Bell & Sebastian:
"Van ebben valami, csakhogy a szocik alatt önkormányzatot nem engedtek felszámolni, párszor táblabíró semmisítette meg az elsőfokú határozatot."

Hat ez nagyon igaz, a jatek nem babra megy. Az ember kuzd, nyal es invesztal, aztan a valasztopolgarok bejuttatnak egy fuggetlent Esztergomban, aki boritja a bilit. Vagy Janos, aki sikeresebb volt, kockat kockara rakott, kapart, egyrol kettore jutott, aztan valakik karaktergyilkolasba kezdtek es ha rosszul utnek ki a dolgok, oda jut, mint Meggyes. A varos nyakan meg ott van a 21 milliardnyi adossag es a kovetkezo polgarmester esetleg szintugy boritja a bilit.

Megmondta pedig Torok Gabi elore, hogy vigyazni kellene az ugralassal.
torokgaborelemez.blog.hu/2010/11/09/279_milyen_messze_latnak

Bell & Sebastian 2011.03.21. 13:20:34

@Doomhammer: Minimum három dolog jut az eszembe:
- ennek a fajtának Bajnai volt a legjobb haverja
- ha bedől a kisvárosi magánpiramisa, rengeteg ártatlant is maga alá temet majd
- a hosszú kések éjszakája

Bónusz: EU -s zsozsót -tapasztalataim szerint- úgy lehet csak behúzni az országba, ha a kint érte lobbizó vághatja zsebre, amit a végén ismét belógatnak, éhes ponty ráharap, és így tovább, az idők végeztéig.

Kerülendő az újraelosztás, szubvenciók és pályázatok, ugyanis ezekbe van belekódolva a korrupció, új-gyarmatosítás és lopás, ennélfogva mindezek az Unió szinonimái. Még sokáig.

Bloodscalp 2011.03.21. 13:49:34

@szkeptikus_: lehet hogy végső eszköz, de nem fura hogy állami cégek MÁV-BKV évente-kétévente nyúlnak hozzá hogy 3-5% béremelést és egyebet elérjenek? Pedig magánszektorban sokszor évekig nincs béremelés, és én üzemi tanácsnál szervezettebb dologgal még nem találkoztam (ez a min. kötelező azt hiszem)-de erre általában a cég megbízható embereket talál-ergo sokat nem ér

ha emlékszel pár éve volt hogy a Suzuki nem engedte megalakulni szaksz. a gyárában (gondolom esztergomban) a politika is cseszik rá magasról, gondolják ha időröl időre kiegyeznek az állami cégekkel (vagyis azok megzsarolják őket) akkor mindent megtettek a magyar népért, had dolgozzanak csak

Iustizmord 2011.03.21. 14:33:47

lázár a szocstalisták beépített embere, az 5. hadoszlop. mert máshogy nem lehet hogy ennyi kárt okoz a fidesznek.

@Gabrilo: ha egy kis üzletből felépített, államtól független nagyvállalkozó nyomna ilyet, akkor is gázos lenne a hangvétel, de legalább érthető.
Így viszont Lázár a Fidesz Kókája :(

kivételesen egyetértek, azzal, hogy Kóka előbb volt gazdag vállalkozó majd lett politikus, míg lázárról hirtelen nem juta az eszembe semmi amit a politikán kívül tett volna. szal a hasonlat vicces, de téves. lázár csak önmagával mérhető.

Sapika 2011.03.21. 22:11:01

@minőségi_troll: Ezt írta: "már 20 éve csak a selejt megy pedagógusnak "
Primitív előítélet!

devuscka 2011.03.21. 22:33:50

@Bell & Sebastian:
"ha valami kotmány-ellenes, akkor ez biztosan. "
Ez így van,szívunk is miatta. Erre nagyon várunk már!

devuscka 2011.03.21. 22:57:11

@bigél:
köszi, igaz:
"parlamenti 2/3 és a választók 2/3-a nem ugyanaz."
pontosítok: annyian szavaztak rájuk, hogy a parlamentben meglegyen a 2/3-os többsége. (67,88%-a)
2 706 292 első fordulós szavazat azért imponáló mennyiség a 990 428.-hez képest. (új kormánypártok: volt kormánypártok) A második fordulóról ne is beszéljünk. (173:3)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.21. 23:17:13

ahol Lázár gondolatait egy progresszív nézeteket valló, igazi reformpolitikus gyakorlatilag minden különösebb botrány nélkül választóinak az arcába vághatja. Egy jobboldali politikus meg - Lázár esetében ráadásul nem is minden alap nélkül - kapásból arrogánssá és pökhendivé válik"

remélem ezt azért sokan olvasták és látják benne az ostobaságot

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.21. 23:32:35

@TuRuL_2k2: Egy, a munkáját komolyan vevő és tisztességesen elvégző polgármester vagy országgyűlési képviselő munkaterhelése kb. egy rendszeresen ügyeletes baleseti sebészként dolgozó orvoséhoz mérhető."

:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.21. 23:51:11

@Lew Archer: igen, et akarom én is megjegyeztetni.
ők is úgy reagáltak a rosszra a, hogy nem tudták mi a jó.
és ez a reagálás végzetes

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.22. 19:27:47

@Grift: a manipulálatlan meg többé kevésbé, rendben van."

mert te is ugyanolyan alember vagy, mint lázár.

HToma 2011.04.07. 09:42:16

Érdekes gondolat: tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/2011/04/faszkalap.html
Lényege: a szigorúantitkos.hu miatt kezdték Lázár karaktergyilkolását.
süti beállítások módosítása