E' sorok' írója nem minden kornak embere. Miért ne vallaná meg? ő nem szereti vagy nem birja minden viszonyokban magát föllelni. Némelly érdekek' némelly remények' tartalma előtte titkos irat. Betüit nem ösmeri. Értelmét nem magyarázhatja meg. Szépségei által el nem ragadtathatik. A' múlt forradalom alatt is kettőt nem tudott elhinni, t. i. hogy a' győzedelem esetében mint független ország fenállhassunk, — s hogy megengedhesse Europa e' győzedelmet. A' nép' apostolai épen e' kettőt találták legkönnyebbnek. A' harcz folyt. Az eredményeket ösmerjük. — Már most a' nagy hajótörés után egy parton vagyunk, hová a' zivatar vetett ki és nem evezőink vittek. A' vakmerő kormányos keletre mutatott, mi nyugoton állunk. Ellenkező távolságok!

  'S mit kell tennünk jelen helyzetünkben? Én azt mondom: akasszunk egy votiva tabellát a' templom' falára csodás menekülésünkért, szedjük össze vagyonunk' maradványait , gazdálkodjunk, szerezzünk, munkálkodjunk a' körülmények közt ernyedetlenül és józanon. 'S ha ekként becsületes fáradságunk gyümölcsözni fog, ha a magyar az erejéhez mért vágyak által törekszik sorsának naponkénti javítására, akkor... akkor nem fogja elérni, a mit álomlátói neki jósoltak, de azért még boldog lehet.

  A' ki merészebb mint én — 's merészek vannak nálunk — az neheztelhet béketanácsomért, de indignatiojával és harczi rivalgásaival a' hazát megmenteni nem fogja; valamint az sem, ki szükségesnek hiszi, hogy a' magyar most hallgattassa el szivét, dugja össze kezét, feledje érdekeit és semmi szerepet ne kívánjon, sőt el se fogadjon a' birodalom' újraalkotása körül. E' passivitás szintén veszélyes volna: mert a miénkkel ellenkező iránynak adhatna túlsúlyt és természetelleni érintkezését idézhetné elő olly érdekeknek, mellyek teljes kielégittetésöket csak a' mi megsemmisittetésünk által nyerhetnék. A' viszonyok cselekvésre intenek. (...)

  A' magyar mindig kitűnt a' csatában, 's most is midőn alkotmányát elveszté, olly vitéz volt, mint tiz századdal előbb, mikor hazát szerzett magának s Pusztaszeren közjogot alkotott. Ezer év a' réginek találta őt. Ez fényoldala. De viszont alig van nemzet, mellynek statusférfiai aránylag több erkölcsi bátorságot ne tanúsitottak volna, mint közelebbről a' mieink. Tribunusaink valának; de a' Scipio Nasicák hiányzottak. Minden szónoklat elnémult a' népszerűség' Tarpeaja eltt. 'S csodálkozzunk-e , ha a' forradalom kitört és most romok közt járunk? Azonban még legdrágább érdekeinkből sok volna megmenthető, ha olcsó népszerűség helyett erkölcsi bátorságot keresnénk a népszerű téveszmék ellen. E' sorok' írója azon hittel közli nézeteit állapotaink felől, hogy a' múlt tapasztalásai nem maradtak nyom nélkül. A' magyar irodalom' és nyilvános élet' egyéniségei már látták, miként lehet a' hazát köztapsok közt eltemetni, 's ezentúl bizodalmatlankodók fognak lenni a' hatás' olly eszközei iránt, mellyek egy nagy népszónok kezében a' vészangyal' fegyverévé váltak, 's több pusztulást terjesztettek a' Kárpátoktól Adriáig mindenfelé, mint hajdan a' Batu chan' csordái.

  E' sorok írója a' nagy terveket nem szereti, és fényes ígéretekkel senkit sem kecsegtet. Emlékszik, hogy hajdan Hiero királynak egy hires erőművész olly hajót gyártott, melly a legszebb és a legkényelmesebb volt az egész világon, de történetből a' syracusai kikötőbe, mellynek számára készült, be nem fért. 'S e' csekély hiba miatt hasznát sem lehetett venni.

  A' magyar — mint Hiero király — már megpróbálta azon lángeszű erőművészeket is, kik mindent fölszámítottak a terrénumon kivül. Óhajtandó volna, hogy midőn az új viszonyok közt követendő politikáját elhatározza, kerülje ki erejének túlbecsülését 's vágyaival csak a' létesíthető törekvések' horizonján csapongjon. Erre hatni kötelessége minden hü hazafinak. — Szűnjenek meg nálunk a' gascognadok. De a' túlóvatosság se tegyen kislelküvé. A' magyar csak akkor veszhet el, ha örökké a' képződés tükrében akarja arczát és lélekvonalait vizsgálni. Egyedül az önismeret által jutunk czéljaink 's rendeltetésünk felfogásához. Tévedni a' halandó gyöngesége; de önismeretre törekedni az isten parancsa, a' világvégzet, melly az egyéneket és népeket csalódásaik által bünteti.

  (Kemény Zsigmond báró: Forradalom után, 1850, részlet az első fejezetből)