Széles e hazában egyedül az Index rendelkezik olyan online videórovattal, mely a hétköznapok főbenjáró kulturális és közéleti kérdései mellett képes az élet olyan apró, de mégis elemi problémáinak a végére járni, minthogy végül mit is gondol pontosan a keresztényfundi Pálffy István az Alföldi Róbert és Závada Pál jegyezte Magyar ünnep előadásában brácsázó magyar honvédek jelenségéről. Szabad-e ilyent a Nemzetnek Színházában? Kontár beleugató-e, aki látatlanban kritizál? Egyáltalán: kamu-e az először jobbikos tüntetéseken megénekelt csoportos, „gyalázkodó” rejszolás?

  A Pálffy és az őt kérdező srác közötti úgymond kontroverzia pontosan itt, utóbbi kérdésben húzódik, hiszen a mikrofon mögött álló, fiatal műértő így fogalmaz: „Ön azt mondja, hogy honvéd bakák maszturbálnak a Nagy-Magyarországra, és aki ismeri a darabot, az tudja, hogy nincs ilyen benne. Ez elhangzott a Jobbik tüntetésén, de nem volt”. Mivel a tárgyalt, fentebb végig megtekinthető röpinterjút a vasárnapi számláló szerint 22 200-an indították el, és 11 000-en végig is nézték, pöttyintsünk azért mellé egy-két keresetlen megjegyzést.

A nagy rejsz-vita

  Eljön az igazság pillanata. A Magyar ünnepben ugyanis tényleg láthatók csoportosan, egyenruhában maszturbáló magyar honvédek. Ezt onnan tudom, hogy ott voltam, láttam, még tavaly.

  Külön élmény volt egyébként, amikor a nézőtéren az ember körül a szellemtudományok olyan mikrocelebjei foglalnak helyet, mint Radnóti Sándor, Csáki Judit [színházkritikus, Népszabadság] vagy maga a szerző, Závada Pál. Így ugyan nem tisztem vagy hobbim Pálffy megvédése, de amit a riporter mond, vagyis hogy nincsen is ilyen csúnya polgárpukkasztó jelenet, az nem igaz.

  A részletek szerelmeseinek: a katonák valamely revíziós dal, emlékeim szerint a Lesz lesz lesz... éneklése közben, a közönségnek háttal, ütemre önkielégítenek egész sokáig, az erdélyi bevonulás után. Vagyis – csakhogy folytassuk a magasröptű műelemzést – nem egy országtérképre verik, de mindenképpen annál a résznél mennek el, hogy „Magyarország újra nagy és boldog lesz”.

  Erre fogékony olvasóinknak jelzem, hogy a darabban van dugás-imitálás is, méghozzá meztelenül.

Látta? Nem látta?!

  Mindez eddig természetesen nem menti Pálffy szörnyű hiányosságát, vagyis hogy úgy nyilatkozgatja tele a Klubrádiót a véleményével, hogy közben nem is látta azt. Noha hozzátenném, hogy abban azért igaza van, hogy a képviselőnek nem feltétlen az a feladata, hogy döntéseinek, véleményeinek megalapozásához mindennek maga járjon utána. Populista, olcsó érvvel jövök: állami és rendészeti vezetők tucatjai intézkednek és nyilatkoznak most úgy a West Balkán ügyében, hogy sosem jártak a helyszínen, fogalmunk sincs, hogyan néz ki egy elektronikus zenei rendezvény. Oszt' mégis lehet alapja annak amit tesznek, meg annak, ami elhagyja szájukat.

Magyar ünnep

  Visszatérve a botrányos jelenetre: nehezen is érthető, hogy miért pont az csapta ki a biztosítékot. Az előadás hemzseg az alföldizmusoktól, melyekből a heteroszexuális, klasszikusokon felnőtt reakciósnak feleannyi is elég lenne; a matyizást gáznak, felesleges és rosszul játszott mozzanatnak, de kibírhatónak tartom, a leszbikus jeleneteket elviselem, a dugás is belefér, a piros szado-mazo-jellegű ruhákba bujtatott Ravasz László püspöktől már kerülget az ideg, de hallatlan toleranciámmal a mű úgymond nagyobb íveibe illesztem – a néha feltűnő, oda nem illő, béna transzvesztita konferansziék fontosságát azonban (főleg a darab alapjául szolgáló könyv ismeretében) már baromira nem magyarázza ki semmilyen esztéta.

  Mondjuk hasznosnak nem hasznos, hogy ezekkel a részletekkel megy el a vita oroszlánrésze, hiszen talán sejthető, hogy nem csak néhány blődség, vagy provokatív elem miatt van ekkora puffogás a Magyar ünnep körül. Závada Pál ebben a történelmi színdarabban – mások mellett – a teljes két világháború közötti időszak kritikáját is megfogalmazza.

  Az írót sok más történelmi kérdés mellett igazán egy valami érdekli (mondanám, hogy izgatja, de nehogy félreértsük ilyen környezetben): a jobbos kultúrában néhol dúló Horthy-nosztalgia, az ezzel kapcsolatos szimplifikáló, elfogult áhítozás. Ez Závadát zavarja, ennek megfelelően mindent ír, ami ennek ellentettje: profanizál, egytényezős sztorizás helyett – amúgy alapos utánajárások után – bonyolít, illúziókat rombol, felelősöket keres.

  Mindezt addig teszi, míg rendesen túl nem tolja biciklit, s lesz az óhajtott elgondolkodtató, mélységeket feltárni, majd meg- ill. rádöbbenti akaró dráma helyett egy jó kis botrány, némi árokásással. Mert persze beszélhetünk a művészi kifejezésről, meg a darabról magáról, de hát egy ilyen mű nem légüres térben létezik, van neki szerzője, rendezője, éppen a szerzője pedig kismillió helyen elmondta, lenyilatkozta, hogy bár a műve szerinte nem ítél, de azért ő a kollektív felelősséget érvényesnek látja, meg hogy tényleg milyen káros banda volt a Magyar Közösség '45 után.

*

  A kortárs művészeteket értő, tisztelő befogadóként még egyszer köszönöm, hogy kivehettem a részem a címünkben is jelzett, lényeges vitából. Ezért most annak fontosságához és szelleméhez ragaszkodva tekintsünk meg egy Fostartály-számot, mely rövid zenei tételben szintén értő fülekkel igazi polgárpukkasztó, határfeszegető, alternatív üzenetekre és érzésekre lelhetünk.