Miután Zulik kollegával együtt oszlopos tagjai vagyunk az Akik szerelmesek Gyurcsány Ferencbe, és életükben legalább egyszer vásároltak Élet és Irodalmat nevű Facebook-csoportnak, természetesen ott volt a helyünk a volt miniszterelnök pénteki évértékelőjén.
Az eseményre, mint ismeretes, a Corinthia Grand Hotel Royal szállodában került sor, talán a munkástagozat bosszantására. Itt kaptak helyet a díszvendégek, míg a plebs a Jókai utcai pártszékház kistermében követhette nyomon a nagyívűt. Nem tudjuk, az elkülönítés mi alapján történt, mi mindenesetre nagyjából ugyanazokat az arcokat láttuk mindkét helyen. Persze az is elképzelhető, hogy fel akarják újítani az osztályharcot, és most gyakorolják az osztálytagozódást, egyelőre random vakcsoportokkal.
„Mindenki itt van, aki számít” - büszkélkedett egy idős úr egy másik idős úrnak, és valóban: a zsúfolt teremben ott ült Vitányi Iván, a magyar baloldal megújulásának örök ikonja, Kósáné Kovács Magda, az Új Köztársaság reménysége, Vadai Ágnes volt honvédelmi minisztériumi államtitkár, akinél nem voltak viszkisdobozok, Molnár Csaba, akire most nem találunk jelzőt, Varju László volt gazdasági államtitkár, aki udvariasan lesegítette a kabátot Kósánéról, továbbá vizet vitt Gyurcsány Ferencnek; és nem hiányozhatott Szabó Zoltán, aki valami elképesztően unatkozhat, mert mi még nem láttunk olyan baloldali rendezvényt, amelyen ne tűnt volna fel; ja és persze Debreczeni József. És ott volt a '80-as évek sötétebbik felének két televíziós sztárja, Czeizel Endre, akitől először hallottunk ondóról, valamint Ranschburg Jenő, akinek egyszer statisztáltunk a Családi körben. Konkrétan egy gonosz osztályt játszottunk, amely kiközösíti az újonnan érkezett osztálytársat - a gyerek egyébként egy gizda kis köcsög volt, megérdemelte, amit kapott, viszont sajnos az akkor sem fiatal Jenő bácsi elemzése végül feloldotta a konfliktust. Visszatérve a gyurcsányista celebekre: láttuk vagy látni véltük még Molnár Gyulát, Avarkeszi Dezsőt, Vojnik Máriát, Sz. Bíró Zoltánt, Ripp Zoltánt, Ungváry Rudolfot és a baloldal új üstökösét, a tüntetésszervezők rémét, a trollok új generációját képviselő Dániel Pétert.
A parlamenti képviselőt egy újabb '80-as évekbeli televíziós személyiség, Vágó István konferálta fel. Bevezetőjében egy ősi történetet mondott el egy mitikus hősről, Philoktétészről, Héraklész fegyverhordozójáról, aki az akkori világ legmenőbb íjával és nyílvesszőivel rendelkezett, mivel jófejségből Héraklészra rágyújtotta a máglyát. Ez utóbbiak, mármint a nyílvesszők, nem másba, mint a lernéi hidra epéjébe voltak mártva, bár erre a részletre Vágó nem tért ki. Philoktétész elindult a trójai háborúba, de útközben megmarta egy kígyó. Mivel emiatt elviselhetetlen bűzt árasztott, továbbá jajveszékelt és rinyált (a kvízmester a büdösségről sem ejtett szót), végül a társai kikúrták egy szigeten. Tíz év múlva azonban, miután az a fránya Trója csak nem akart elesni, Odüsszeuszéknak tudomására jutott egy jóslat, miszerint a győzelemhez szükség van Philoktétész íjára. Visszamentek hát érte, és nagyon csúnyán átverték, hogy a sértett hős mégiscsak velük tartson. Plusz kapott még hét szüzet és húsz lovat. Philoktétésznek gyakori rohamai vannak, de aztán Trójánál ő nyilazta le azt a kis buzeráns Páriszt.
Ha jól értjük a sztorit, akkor Héraklész Medgyessy Péter, Párisz Orbán Viktor, Odüsszeusz talán Szabó Zoltán, a lernéi hidra pedig Vadai Ágnes. Mindenesetre az biztos, hogy a közönség hálás volt a történetért, és ez a legfontosabb.
Gyurcsány Ferenc, mint általában mindenben, most is Orbán Viktort utánozta: ő is hosszú, közhelyes, semmitmondó beszédet mondott. S ismét kiderült, hogy egy végtelenül gyáva fráter: már megint nem alapított új pártot, csupán bejelentette, hogy majd valamikor 2012-ben kéne csinálni egy pártkongresszust, ahol meg kell hirdetni a peresztrojkát és a glasznosztyot, továbbá az Új Gazdasági Mechanizmust. A klasszik ballib dilemmával, miszerint ha ő a demokrata, akkor az a kurva démosz miért nem rá szavazott, ezúttal sem tudott megbirkózni, viszont immár századszor is megmagyarázta a szenvedélyes őszödi igazságbeszédet. Ja, és Orbán Viktor önkényuralmat épít.
Íme: