Régi műsorhoz régi férfi - Mandiner TV
2011. február 20. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Régi műsorhoz régi férfi - Mandiner TV

  Miután Zulik kollegával együtt oszlopos tagjai vagyunk az Akik szerelmesek Gyurcsány Ferencbe, és életükben legalább egyszer vásároltak Élet és Irodalmat nevű Facebook-csoportnak, természetesen ott volt a helyünk a volt miniszterelnök pénteki évértékelőjén.

  Az eseményre, mint ismeretes, a Corinthia Grand Hotel Royal szállodában került sor, talán a munkástagozat bosszantására. Itt kaptak helyet a díszvendégek, míg a plebs a Jókai utcai pártszékház kistermében követhette nyomon a nagyívűt. Nem tudjuk, az elkülönítés mi alapján történt, mi mindenesetre nagyjából ugyanazokat az arcokat láttuk mindkét helyen. Persze az is elképzelhető, hogy fel akarják újítani az osztályharcot, és most gyakorolják az osztálytagozódást, egyelőre random vakcsoportokkal.

  „Mindenki itt van, aki számít” - büszkélkedett egy idős úr egy másik idős úrnak, és valóban: a zsúfolt teremben ott ült Vitányi Iván, a magyar baloldal megújulásának örök ikonja, Kósáné Kovács Magda, az Új Köztársaság reménysége, Vadai Ágnes volt honvédelmi minisztériumi államtitkár, akinél nem voltak viszkisdobozok, Molnár Csaba, akire most nem találunk jelzőt, Varju László volt gazdasági államtitkár, aki udvariasan lesegítette a kabátot Kósánéról, továbbá vizet vitt Gyurcsány Ferencnek; és nem hiányozhatott Szabó Zoltán, aki valami elképesztően unatkozhat, mert mi még nem láttunk olyan baloldali rendezvényt, amelyen ne tűnt volna fel; ja és persze Debreczeni József. És ott volt a '80-as évek sötétebbik felének két televíziós sztárja, Czeizel Endre, akitől először hallottunk ondóról, valamint Ranschburg Jenő, akinek egyszer statisztáltunk a Családi körben. Konkrétan egy gonosz osztályt játszottunk, amely kiközösíti az újonnan érkezett osztálytársat - a gyerek egyébként egy gizda kis köcsög volt, megérdemelte, amit kapott, viszont sajnos az akkor sem fiatal Jenő bácsi elemzése végül feloldotta a konfliktust. Visszatérve a gyurcsányista celebekre: láttuk vagy látni véltük még Molnár Gyulát, Avarkeszi Dezsőt, Vojnik Máriát, Sz. Bíró Zoltánt, Ripp Zoltánt, Ungváry Rudolfot és a baloldal új üstökösét, a tüntetésszervezők rémét, a trollok új generációját képviselő Dániel Pétert.

  A parlamenti képviselőt egy újabb '80-as évekbeli televíziós személyiség, Vágó István konferálta fel. Bevezetőjében egy ősi történetet mondott el egy mitikus hősről, Philoktétészről, Héraklész fegyverhordozójáról, aki az akkori világ legmenőbb íjával és nyílvesszőivel rendelkezett, mivel jófejségből Héraklészra rágyújtotta a máglyát. Ez utóbbiak, mármint a nyílvesszők, nem másba, mint a lernéi hidra epéjébe voltak mártva, bár erre a részletre Vágó nem tért ki. Philoktétész elindult a trójai háborúba, de útközben megmarta egy kígyó. Mivel emiatt elviselhetetlen bűzt árasztott, továbbá jajveszékelt és rinyált (a kvízmester a büdösségről sem ejtett szót), végül a társai kikúrták egy szigeten. Tíz év múlva azonban, miután az a fránya Trója csak nem akart elesni, Odüsszeuszéknak tudomására jutott egy jóslat, miszerint a győzelemhez szükség van Philoktétész íjára. Visszamentek hát érte, és nagyon csúnyán átverték, hogy a sértett hős mégiscsak velük tartson. Plusz kapott még hét szüzet és húsz lovat. Philoktétésznek gyakori rohamai vannak, de aztán Trójánál ő nyilazta le azt a kis buzeráns Páriszt.

  Ha jól értjük a sztorit, akkor Héraklész Medgyessy Péter, Párisz Orbán Viktor, Odüsszeusz talán Szabó Zoltán, a lernéi hidra pedig Vadai Ágnes. Mindenesetre az biztos, hogy a közönség hálás volt a történetért, és ez a legfontosabb.

  Gyurcsány Ferenc, mint általában mindenben, most is Orbán Viktort utánozta: ő is hosszú, közhelyes, semmitmondó beszédet mondott. S ismét kiderült, hogy egy végtelenül gyáva fráter: már megint nem alapított új pártot, csupán bejelentette, hogy majd valamikor 2012-ben kéne csinálni egy pártkongresszust, ahol meg kell hirdetni a peresztrojkát és a glasznosztyot, továbbá az Új Gazdasági Mechanizmust. A klasszik ballib dilemmával, miszerint ha ő a demokrata, akkor az a kurva démosz miért nem rá szavazott, ezúttal sem tudott megbirkózni, viszont immár századszor is megmagyarázta a szenvedélyes őszödi igazságbeszédet. Ja, és Orbán Viktor önkényuralmat épít.

  Íme:

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr722673685

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: XXI. századi népi krónikás jegyzése 2011.02.20. 18:44:48

 - Ha ez itten értékel, nekem is jár a mikrofon! - kiáltott föl az egyszeri népfi, midőn a másik mesebeli fiúcska kettős szózatának visszhangjait nyelvén az útmutató szavakat szomjúhozó honpolgárok már kezdének keseredni a nagyívű elképzelések meg...

Trackback: NEMHUNYT GYURCSÁNY FERENC - ÁLHALÁLHÍR 2011.02.20. 16:40:06

   Hosszú, súlyos, türelemmel viselt betegség után elhunyt Gyurcsány Ferenc (†49) politikus, egykori miniszterelnök, nagyvállalkozó, politikai publicista, táncművész, nyelvújító, Jászay Mari díjas, érdemes blogger. - A közt...

Trackback: Ugyanazt szajkózza, ugyanaz a verkli 2011.02.20. 14:28:20

Itt a báli szezon, a Royal szálló báltermében megrendezett maszkabálon Gyurcsány Ferenc például modern, európai értelemben vett szociáldemokratának öltözött, de többen felismerték. A bukott miniszterelnök fárasztó és unalmas beszédet mondott, a szociál...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nik a sok közül 2011.02.20. 14:38:26

miért kell ennek az egyszerre nárcisztikus és antiszociális személyiségzavaros elmebetegnek nyilvánosságot adni?

egy nik a sok közül 2011.02.20. 14:43:39

a kezdés az dániel péter nevű senkivel elsöprésével kemény :)

majd megtanulja, hogy nem létezik a bűnözők közt a betyárbecsület és aki korpa közé keveredik azt megeszik a disznók

(van valami mondás kutyáról és tetvekről is, csak nem jut eszembe. vagy rosszul tudom?)

egy nik a sok közül 2011.02.20. 14:45:58

@egy nik a sok közül:

Ki kutyával fekszik,bolhával ébred.

(no persze, nem tetű, hanem bolha)

spontan · http://erdekessegek.info 2011.02.20. 14:52:53

" egy végtelenül gyáva fráter: már megint nem alapított új pártot"

Ő is sejti, hogy akkora hatása már nincsen, hogy a nulláról elkezdve újra fel tudjon építeni egy érdemi szerveződést. Több esélye van, ha az mszp-ben próbálja meg visszavenni a hatalmat.

Amíg egy ilyen duplanulla van ott az élen, mint Mesterházy, addig még reménykedhet, és egyelőre nem úgy néz ki, hogy az mszp képes lenne találni egy új karizmatikus figurát, aki elvinné a hátán a pártot.

mecséri 2011.02.20. 14:55:53

nem csodálom, hogy erre minden "nem demokrata, fasiszta, antiszemita" szava elállt és nem tud mit kommentelni. szerintem ne is próbáljuk meg, barátaim.

MEDVE1978 2011.02.20. 14:57:16

Megértem, hogy hálás téma és jól esik ismét ezen az idiótán gúnyolódni. Én inkább kétségbeejtőnek tartom, hogy még mindig van egy jelentős réteg, aki benne látja a felemelkedést. Majdnem olyan kétségbeejtőnek, mint azt, hogy az ország kétharmada megválasztotta Vektort...

EGyébként mindig is Orbánklónnak hívtam, az elején még kedvenc néptribununk stílusát is átvette...

caralho voador 2011.02.20. 14:58:51

Az eleje priceless, a többi meg le van szarva. Meddig fogtok még Miss Sünre recskázni?

Geo_ 2011.02.20. 15:09:31

"Nem tudjuk, az elkülönítés mi alapján történt"

Sorrendiség.

Az nem-e tűnt-e fel-e, hogy az EU soros "elnöke" egy kék zászlót sem használt díszletül-e?

stagolee 2011.02.20. 15:11:00

"akkor az a kurva démosz miért nem rá szavazott" ,
Talán azért, mert a "démosz", mint tudjuk -különösen a magyarországi .- mérhetetlenül ostoba és primitív.

oscar dirlewanger 2011.02.20. 15:18:59

na, a húgyszagú szoci nyuggereknek is megvolt az orgazmus lehetősége, viszont azért mert ez az idegbeteg tolvaj hőbörög, attól még heller ági,meg vajda misike kezdjen el gyúrni, nehogy megalázó helyzetben kerüljenek a sittkón!!!!

becike4 2011.02.20. 15:19:33

De most tényleg érdekel még valakit ez az idióta?

Dühöngő bika · http://napimorgas.blog.hu/ 2011.02.20. 15:21:48

Nekem Vágó a kedvencem aki 2007 - től mostanáig eljutott a leghitelesebb magyartól akinek jó állása van egy munkanélküli ripacs szintjére:)
És még mindig kitart amellett az ember mellett aki ide juttatta:) szánalom.

sapiens 2011.02.20. 15:22:15

Azon gondolkodom, Kálmán és Trágár, nem lett volna-e ütősebb patkány- vagy csótány-bevágásokkal. De így is NAGGYON szellemes. Gratulálok, igazi magyaros humorérzékre vall.

becike4 2011.02.20. 15:22:39

Vegyék le a piszkos kezüket a tetű tolvaj liberális bagázsról

becike4 2011.02.20. 15:25:36

Demokratikus,erkölcsös,hazafias,európai pártot.Nyolc év után ezt merte mondani ez a dögkeselyű.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.02.20. 15:34:21

Sweet Jesus in Heaven, ez nagyon durva basszki, ezt a sok mindent mind csinálni fogják az MSZP-ből?
De hogyan? És ki az az öreg fickó azzal a kartonbasszal a nyakában?

Robinzon Kurzor 2011.02.20. 15:45:21

Aranyoskáim, van még ennek bármi sportértéke?

Na jó, másképp kérdezem: nem ciki, hogy csak ezzel a szerencsétlennel mertek emberkedni?

biohouse 2011.02.20. 15:47:01

Szakértői árnyékkormány nem készül? Huhh, akkor ezt megúsztuk.

Botka, mint "karizmatikus" nem jön szóba?

Atisz 2011.02.20. 15:48:25

Jó a cikk, érdemben pedig csak azért nem szólok hozzá, mert más blogokon ezt már megtettem :)

A képanyagról: nem igaz, hogy mindig megtaláljátok Miss Sünt, szerintem valami nyomkövetőt építettetek bele az első találkozás alkalmával...

Jó hogy sikerült ott lennetek személyesen - legközelebb azért vigyázzatok, mivel ha Ferenc tudomást szerez rólatok, akkor legközelebb bezárulhatnak előttetek a kapuk. Lehet, hogy demokrata, de ami a pártrendezvényeket és a lakossági fórumokat illeti, a meghívottak kapcsán nem ismer tréfát és kíméletlenül felszólítja a nem odaillő antidemokratikus elemeket a távozásra.

Türhő(r)mester 2011.02.20. 15:59:41

Vágót sosem tartottam túl sokra, de azt azért nem hittem volna, hogy idáig süllyed.

b.i. 2011.02.20. 16:02:03

Hát mindez erég rémisztő...

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.02.20. 16:04:31

@Robinzon Kurzor: Az égvilágon semmi sportértéke, viszont minket szórakoztat. Akit nem, azt talál a Számítógépes Világhálón még jó néhány százmillió másik oldalt.

@Atisz: Nincs kedvünk jót mondani az MSZP-ről, de el kell ismernünk, hogy a sajtóosztályuk teljesen korrekt, sajtónyilvános eseményen még soha nem volt gondunk. A zárt gyűlések már más tészta, de végül is jogukban áll bárkit kitiltani. Mi sem örülnénk, ha szarás közben videóznának minket.

ki kicsoda 2011.02.20. 16:11:09

... vakoknak a színekről?

... ugyan minek?

potyus 2011.02.20. 16:16:03

Igen nem tisztelt hozzászóló társaim,
"egy nik a sok közül"
"oscar dirlewanger"
"Blassius" fedőnevűek, bizonyára ismeritek az ősi igazságot, a stílus, maga az ember!

Hát a ti stílusotok tényleg minősít benneteket.

Érv egy se, trágárság annál több. Gratulálok!

mediainspector 2011.02.20. 16:39:10

@spontan: Karizmatikus figura még csak-csak lenne, de hiteles egy sincs. Ez a fő bajuk és ezért nem lesz már belőlük semmi.

Pszt! 2011.02.20. 16:41:36

Mikor a viki már annyira szánalmas és vállalhatatlan, akkor mindig be kell dobni egy kis gyurcsányozást, hogy a zombi 2/3 tudja kire kell szavazni a következő választáson.

egy nik a sok közül 2011.02.20. 16:46:42

@potyus:

csípem mikor Órsósozók játszák a érzékeny intelligencset :D

képmutató szocialista csőcselék -
persze mi mást adhatnának, mint mi lényegük:

a hazugság

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.02.20. 16:56:50

@Pszt!: Ha te is annyi pénzt kapnál érte, mint mi, te is vidáman gyurcsányoznál még 2030-ban is.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.20. 16:57:30

Két dologban van igazatok:

1) Vágó István bevezetője marhaság volt.
2) Gyurcsány miért nam elapít új pártot.

Egyébként viszont a bejegyzésetek szar volt. Még Orbán évértékelőjénél is szarabb. Pedig az nem semmi.:)

is 2011.02.20. 16:59:21

Ja, és Gyurcsány elmebeteg.

És jönnek is, mint légypapírra a legyek, a kommentelők. A mai felhozatal ugyan elég gyenge, ennél jóval mocskosabb és vérgőzösebb lincselők szoktak itt megjelenni, de lehet, hogy ez is a szonda része. Ha már Gyurcsánnyal is csak pár tucat törzsaddiktot lehet megszólítani, akkor azért már baj lehet.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.20. 17:00:56

@Brendel Mátyás: Mert például Gyurcsány beszéde érdekes is volt, új dolgokat is tartalmazott. Azon kívül, hogy tényleg miért nem alapít űj pártot, a többiben totál igaza volt. Érdekes és meglepő volt például, hogy nem ostorozta a kormányt az egészségügy miatt, nem követelt több pénzt, hogy konrkétan csak három területre adna több pénzt, hogy megmondta, honnan venné a pénzt.

Ehhez képest Orbán mindenre adna több pénzt, és sehonnan sem venne el, nem tudni, honnan venné, és kurvára semmi terve nincs.

A kettő egy lapra nem hozható. Ehhez nektek nagyn sokat kellett innotok.

egy nik a sok közül 2011.02.20. 17:04:34

@is:

ez Gyurcsányinak a legrosszabb hír

ha már utálni sem utálják igazán, az már a végjáték:

akkor már csak a nevetségesség van hátra az agónia folyamatában a vég előtt

:)

2011.02.20. 17:04:58

@egy nik a sok közül: Továbbá: Aki disznók közé keveredik, megeszi a korpa.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.20. 17:09:09

@is: "Ha már Gyurcsánnyal is csak pár tucat törzsaddiktot lehet megszólítani, akkor azért már baj lehet. "

Szar a poszt. Gyenge a Mandiner. Ebből nem lesz olvasottság.

egy nik a sok közül 2011.02.20. 17:09:11

@Brendel Mátyás:

"érdekes is volt, új dolgokat is tartalmazott"

mint egy szappanopera sokadik része

hazudni mindig lehet valami "újat", "érdekeset" - bár azt nem tudom, hogy tarthat valaki egy hazugságot érdekesnek ..., már ha bír minimális értelemmel és tisztességgel

egy nik a sok közül 2011.02.20. 17:10:56

@Brendel Mátyás:

azért

pár szocirajongó alsókenőt csak bevonz :D

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.20. 17:12:57

@egy nik a sok közül: 24 like Index főoldalról. Szánalmasok a gyerekek.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.20. 17:15:51

Ha már ott voltatok, kishülyék a beszéden, akkor írhattatok volna valamit, mert ez így szar se volt. Ennél jobbat írnék úgy, hogy ott se voltam. Komolyan, gyerekek, be voltatok ájulva, vagy mi?! Elment az áram nálatok?

egy nik a sok közül 2011.02.20. 17:15:59

@Brendel Mátyás:

hát igen, ennyit az index népszerűségéről JOBB körökben

:)

Rowar Atkinson 2011.02.20. 17:17:56

@Brendel Mátyás: Megjött Matyi,a fanok fanja.

A mandinert fikázhatod, de legalább nem cenzúrázzák szét a hozzászólásokat, így még te is elmondhatod a véleményed.

A piroslapon van olyan posztod, ahol a kommentek 80%-át te írod (gondolom a véleményszabadság nevében) , arra a néhányra válaszként, akiket véletlenül beengedsz.

No comment.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.20. 17:19:40

@egy nik a sok közül: Az én cikkeimre több jobberes hülye jön. Amint látom, hogy ott a sok tucat hozzászólás, tudom, hogy "na kikerültünk az Indexre". Itt viszont jobber is alig lézeng, és like se nagyon van, meg még balosok se nagyon. Ez a Mandiner megdöglött.

lüke 2011.02.20. 17:20:40

naná hogy hálás volt, volt egy két öreg ,aki értette,
a többi nem
Vágó meg felmarkolt félmilliót-legalább
copy paste- from me

egy nik a sok közül 2011.02.20. 17:21:20

@Brendel Mátyás:

"írhattatok volna valamit, mert ez így szar se volt"

csak igazodtak gyurcsányi mondókájának színvonalához

:)
(magasak a labdáid :D )

egy nik a sok közül 2011.02.20. 17:22:46

@Brendel Mátyás:

"Az én cikkeimre több jobberes hülye jön."

És az neked jó? Szerintem kibaszottul frusztrált életed lehet így.
:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.20. 17:28:07

@egy nik a sok közül: nem mondtam, hogy jó. megállapítottam a tényt. és hogy miért? teccettél volna odafigyelni!

egy nik a sok közül 2011.02.20. 17:30:09

@Brendel Mátyás:

Az az igazság, csak félig-meddig érdekel, hogy mit firkálsz ide.

:D

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.20. 17:32:21

@Rowar Atkinson: Ez nem volt kint az Indexen. Mégis több like-ja és több hozzászólása van. Igaz, most itt felnyomtam ennek a hülye cikknek a hozzászólásainak számát.:)

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2011.02.20. 17:32:43

@Brendel Mátyás:

Az úgy van, hogy egy poszt/írás/könyv stb. értékét nem feltétlenül a lájkok és kommentek száma határozza meg.

De inkább az az érdekes, hogy az idolod, istened, a Biciklijavító mennyire kevés lájkot kapott és kap az utóbbi időben - ha jól rémlik, tavaly tavasszal el is küldte a sok lájkoló és kommentelő a náthásba.
Hehehehehe.
Tehát ha ez meghatározó, akkor a technikatanár kurva szarul áll.

nu pagagyí 2011.02.20. 17:33:03

Primitív írás. Azon alapul, hogy mindenki hülye, cinikus és erkölcstelen. Mindez cinikusan előadva. Érdemi kritika nincs, csak felszínes poénkodás, evidencaként gondolt dolgokon. Pedig Orbán is és Gyurcsány is a Te sorsodat fogja befolyásolni.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2011.02.20. 17:33:35

apropos, sikerült már dűlőre jutni a Descatres - modern vs. nyugati gondolkodás alapján?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.20. 17:34:35

@egy nik a sok közül: Ha én elmentem volna az Orbán beszédre, akkor lehet, hogy csak azt írhattam volna róla, hogy nulla. De ha csak ezt tudom írni róla, akkor nem írok róla.

Ha már írok róla, akkor összegereblyézek valami többet, mint ez a xarság itt, mert ez szánalom, amit ezek itt összehoztak. Ennél többet tudok írni a Mandiner blog nyomorúságos történetéről is.:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.20. 17:38:52

@Gabrilo: "Az úgy van, hogy egy poszt/írás/könyv stb. értékét nem feltétlenül a lájkok és kommentek száma határozza meg. "

Ez így van. Ha egy blogbejegyzésnek 500 commentje vagy like-ja van, az nem biztos, hogy jobb egy 80 commentes vagy like-os blognál.

De ha egy blogbejegyzésnek az Indexre kikerülve 50 alatti like-ja van, az xar.

A legjobb minőségű postom valóban olyan, hogy kb 80 like-ja van. De azt Index nélkül is összehozta. Itt ismerszik meg a minőség.

Rowar Atkinson 2011.02.20. 17:40:39

@Brendel Mátyás: Matyi, elmondom még egyszer, hogy megértsed.

Nagy ívben leszarom, hogy hány lájk-ot adsz magadnak/adnak a haverjaid neked a blogodon, felőlem lehettek egymillióan is.

A lényeg az, hogy ész nélkül cenzúrázod a neked nem tetsző hozzászólásokat, amit a mandineren nem látok.

Ha nálad valaki ilyet ír le, hogy : hülye cikk, szar a blog, gyenge az oldal-mint te itt, és most, akkor minimum örök időkre kitiltod.

Azért trollkodjál nyugodtan, engem nem érdekelsz.

Chicano 2011.02.20. 17:42:04

@Brendel Mátyás: Mióta az index címlapjára tendenciózusan szinte csak kormánygyalázó blogokat raknak ki én az egész indexet nem lájkolom. Szerintem az index olvasottságán is meg fog látszani hogy az utóbbi időben erősen balra hord, de gondolom addig nincs baj amíg lesz aki hirdessen náluk.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.20. 17:42:08

@Gabrilo: Az Indexet ugyanis a sok hülye mellett egy csomó értelmes ember is olvassa, akik felismerik a minőséget. Ezért a minőség az Indexre kikerülve kap vagy száz like-ot. Ha nem, akkor xar dologról van szó. Azért nem like-olja szinte senki, mert szinte mindenki látja, hogy xar.

Ezt a bejegyzeést, ugyan ki akarná feltenni a Facebook falára?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2011.02.20. 17:43:00

@Brendel Mátyás:

Elég alacsonyan van a minőség-mércéd. Igaz is, mit vártunk egy Pojáca-rajongótól :)))))

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.20. 17:44:08

@Rowar Atkinson: Hazudsz. Zsidózásért, cigányozásért szoktam tiltani csak. Elég sok kritikus megjegyzés van a postjaimnál. Tessék végignézni!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.20. 17:47:27

@Rowar Atkinson:

" Zozi79 2011.01.21. 20:38:54
Ennyire gyenge posztokat olvasva mindig megnyugszom, hogy nincs probléma a kormánnyal. "

piroslapok.blog.hu/2011/01/21/orban_szembehazudta_az_eu_parlamentet#c12281818

Hogy mestered gondolatait használjam:

Ott láthatod a saját szemeddel, hogy nem cenzúrázom a sima kritikát. Még a hülye, tartalmatlan, esztelen kritikát sem.
Akkor meg miről beszélsz?!

Rowar Atkinson 2011.02.20. 17:47:39

@Brendel Mátyás: Továbbá azokat is tiltod, akik nem osztoznak a Fletó-rajongásban veled..

Szánalmas.

Google 2011.02.20. 17:49:23

@Brendel Mátyás:

Félnek az emberek, hát nem tudja?
A mi családunkból is nem egy szólna hozzá, ha nem félne. De fél. "Ezektől." A szimpla ezektől.
Az azt hiszem, mindenkinek világos, ezentúl szerényebben kell élni - a hiteleket már mások felvették, el is verték, most a visszaadáson a sor.
De hogy ezért egy Tar Béla, Heller Ágnes, Gyurcsány vagy Vágó sír a legjobban, az mindenképpen meglepő. Nem nekik fog most sem a legjobban fájni, mégis ők sírnak a legjobban, síratják magukat. És keresik a hatékony védekezés eszközét - a támadásban találva meg azt. Örüljünk, barátaim, hogy nem lövethetnek, azt mondom.
Hova lett a legendás humorérzék, vagy tán az is hitelre volt?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.20. 17:50:02

@Gabrilo: Mit várjunk egy konzervatóriumustól?:)

Moratóriumozhatnád már magadat, mert kissé konzervek lettetek már ti is.:)

Chicano 2011.02.20. 17:50:06

@Brendel Mátyás: A kivétel erősíti a szabályt: valóban, néha kikerül a Mandíner is. De én most sem az indexről jöttem ide, állandó olvasója vagyok ennek a portálnak. Onnan látom hogy kikerül egy post az index címlapra hogy megjelennek a hozzád hasonló trollok. Amint kint van egy poszt rögtön jön a demokratikus ellenzék mert meg kell védeni a szocializmust. No, részemről ennyi, szerencsére itt van szűrés úgyhogy tovább nem kell olvassalak.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.20. 17:53:05

@Rowar Atkinson:

" Zozi79 2011.01.21. 20:38:54
Ennyire gyenge posztokat olvasva mindig megnyugszom, hogy nincs probléma a kormánnyal. "

piroslapok.blog.hu/2011/01/21/orban_szembehazudta_az_eu_parlamentet#c12281818

itt a példa. találomra. a szánalmas az, hogy bárki megnézheti, hány kritikus comment van, de te erőlteted, hogy cenzúra van.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.20. 17:55:40

@Chicano:

1) ha az indexre kikerül valami, gyünnek az emberek. egyik oldalról is, másik oldalról is

2) az index lehet, hogy némileg eltolódott. szerintem azért, mert örök ellenzékiek. ő dolguk.

nem látom értelmét, hogy ezen mi értelme volna nekünk vitatkozni. annyi dolgot lehetne jobban is csinálni az Indexen, nem ez a legnagyobb hibájuk.

egy örök ellenzéki lap, amely azért néha képes lehozni a másik oldalról is valamit, ez önmagában egészen frankó dolog.

Frusciante Béla 2011.02.20. 17:56:10

"A klasszik ballib dilemmával, miszerint ha ő a demokrata, akkor az a kurva démosz miért nem rá szavazott ... "

Nem Gyurcsányt akarom védeni, hanem a "ballib" demokrataság fogalmát: ha valakit nem választanak meg, attól ő még ugyanúgy demokrata marad, nota bene elfogadja a demosz döntését.

Nem úgy, mint OV '02 ben és '04-ben...

Ezt a levezetést szerintem gondoljátok újra!

Google 2011.02.20. 17:58:47

@Rowar Atkinson:

Ebből az írásból csak egy dolog hiányzott. Az, hogy Gyurcsány szebb is. Vagy ha nem, akkor magasabb. És szemüvege is van.

Rowar Atkinson 2011.02.20. 18:00:06

@Brendel Mátyás: hosszas kutatás után találtál egy kritikus hozzászólást a tengernyi, spanok, és saját magad által generált komment után.

Képzeld, vettem a fáradságot, és kiszámoltam, hogy az utolsó posztod (02.18.)utolsó 100 kommentjéből 27 te magad voltál, Matyi. Ebben a szófosásban tényleg elvesznek a bíráló kommentek, neked is gondot okoz egyet találni...

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2011.02.20. 18:02:29

@Brendel Mátyás:

Leginkább a vezíred van abban, ugye megbukott, csúnyán. Ez a műsor csak a túlmozgásának igazolása, amivel amúgy nagy szolgálatot tesz a hazának :)))) Minden megjelenése eltántorítja még a bizonytalanok is.

Mondd csak, Matykó, hogyan magyarázható akkor a technikatanár buktája, ha a popularitás számít, hm? Mert azzal nem áll jól.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.20. 18:11:13

@Rowar Atkinson: Hát van ilyen. A középső 100 kommentnél meg többnyire nem én vagyok. Kb 90-es IQ kell ahhoz, hogy rágyere, mi ennek az oka. Mindensetre nem bűn válaszolni a hozzászólásokra.

piroslapok.blog.hu/2011/02/18/valasz_a_kormany_12_kerdesere_az_alkotmanyrol

Továbbá, ha írtam 27 választ, akkor valamire írtam a választ, és az általában kritika volt, amit nem cenzúráztam.

Az egész posztban egyetlen cigányozós spamet töröltem, mivel offtopic volt, és cigányozás. Sírjál már még egy kicsit! :)

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.02.20. 18:13:06

Baszki, épp akartunk örömködni egy sort, hogy milyen jó már, hogy ez a szerencsétlen, aki nemrég még ha csak egy mellékmondatban említettük is, anyázó és istenítő kommentek százait generálta pár perc alatt, most végre már a kutyát sem érdekli, az Index-címlap ellenére. Erre jön ez a piroskocka és elveszi ezt az örömünket is. Hát nektek ott a baloldalon semmi se szent?

tábormegsemmisítő 2011.02.20. 18:13:44

Szerintem jó írás 2 okból:

1. sokat lehet röhögni ezen a pojácán meg a fan-klubján

2. ha elolvassa, neki is örömet szerez: "ugye milyen csodálatos vagyok? De most látom hogy 1 hibát azért elkövettem 4 év alatt: nem privatizáltam azt a lernéi vízműveket amiről a Vágópisti beszélt"

zembertelen 2011.02.20. 18:16:00

@ki kicsoda:

Hát azért, mert:
nem mindenki született vaknak.
Van aki idő közben vakult meg, csak az agya borult el.
Ettől még a színeket "láthatja" - ha akarja -, és ezt kell elősegíteni.

Pelso.. 2011.02.20. 18:17:32

Végre egy bátor gyurcsányozás. Már az hittem, a héten meg elégednünk a Kaukázus-építőtábor-reggeli stratégiai témáival.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.02.20. 18:22:49

@Brendel Mátyás: Tök jó az Orbán Szélkakas Viktor című blogod. Nem kurva szar, hogy senki nem olvassa?

Rowar Atkinson 2011.02.20. 18:25:59

@Brendel Mátyás: Tedd közzé az elmúlt 1 év összes törölt kommentjét, addig a levegőbe beszélsz!

Rowar Atkinson 2011.02.20. 18:27:26

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Yeah, a legfrissebb komment decemberi.

Pörög ezerrel!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.20. 18:28:03

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Óvasni nem tudsz, vagy érteni nem érted?

Egy index főlapos bejegyzést index főlapos bejegyzéshez érdemes hasonlítani. A Szélkakas blogot be se ajánlom az indexnek, az egy adatbázis. Ne akard már a Mandinerhez hasonlítani!

Az index főlaphoz, meg Gyurcsányhoz képest ez a 30 like, ami itt szerencsétlenkedik, szánalmas. Ilyet csak xar cikkel lehet produkálni.

Google 2011.02.20. 18:28:41

@Frusciante Béla:

Szeretett volna Gyurcsány Ferenc úgy veszíteni 2010-ben, ahogyan Orbán 2002-ben és 06-ban.
Kéri László ezt több tízpercen keresztül magyarázta pénteken Kálmán Olgának. Azóta sem tudom, felfogta-e.
Zongorázni lehetne a különbséget.
Ettől még lehet erőltetni Gyurcsány visszatérését, igenis, nagyonis.
Sok támogatója van nekije, szinte mind ismerjük már látásból őket.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.20. 18:31:54

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: 3 like a saját Facebook oldalatokon 4 óra alatt? <2000 rajongó?:)

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.02.20. 18:33:37

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Nana!! kurva sokan olvassák, csak mind inkognitóban.

luis5 2011.02.20. 18:34:09

Fiúk!
én fogékony vagyok a mitológiára: akkor kicsoda Miferink? A lernei hidra?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.20. 18:35:08

@Rowar Atkinson: Tegnapi. Szerintem nézesd meg magad az orvosoddal!:)

Google 2011.02.20. 18:39:00

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Minden kezdet nehéz. Aztán vannak kilátástalanok is, ez igaz.
Éppen itt, éppen most próbálja népszerűsíteni magát. Kár, hogy ezzel pont a haverja elől viszi el a show-t. De majd megoldják ezt a technikai problémát is. Megy ez nekik, tudjuk.

luis5 2011.02.20. 18:41:04

aszongya Feri hogy "az mszp-ből csinálunk, baloldali, demokratikus, erkölcsös pártot"

Ezek szerint az mszp:
-nem baloldali (tudtuk eddig is)
-nem demokratikus (ezt sejtettük)
-nem erkölcsös ( ezt meg közhely a nokiás és viszkisdobozok árnyékában)

Csak tudnám ki a franc volt az a szemüveges vékony táncos-komikus aki ezelőtt nemrég ezt az erkölcstelen, jobboldali, antidemokratikus Pártot vezette? Most hirtelen nem jut eszembe...

lüke 2011.02.20. 18:47:55

@Brendel Mátyás:
Hazudsz.
nem vagy a parlamentben- ott lehet ezt a hangnemet használni-
de remélem a gyerekkel nem így beszélsz, mert nehéz öregkorod lesz

TG69 2011.02.20. 18:55:14

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Ti vagytok az igazi Gyurcsány árvák fiúk :). Kár, mert ez egy egészen jó blog egyébként.

atila68 (törölt) 2011.02.20. 18:59:17

Pont annyi karaktert szántatok rá, amennyit ér maga a főszereplője.

Kalmár 2011.02.20. 19:16:09

Az vicces lesz amikor a Whisky-s rabló összefut Juhásszal a sitten.
- Te Ferenc lenyúltad a becenevemet??

Mindenesetre egy Johnnie Walker dobozba rakott téliszalámit viszek neki karácsonyra.
A kést villát pedig egy Nokiás dobozkába.
Olyan bájos, hogy nincs egy minisztérium sem ahonnan nem hordták volni ki a százmilliókat szervezetten.
Külön öröm ezek után Mesterházy Bikicsunáj Jacksont látni ahogy aggódik a népért.
Ripacs köcsög.

BKV - Önnek megyünk 2011.02.20. 19:21:08

matyika mar megint itt veri magat a lájkjaira :D :D nagyon vicces figura

blondiíri 2011.02.20. 19:49:51

a közönség takarta az arcát, már sokan érzik, ciki résztvenni! Ciki, mert logikailag is KILÓG A SZÉLHÁMOS LÓLÁB:::)

szemtanú 2011.02.20. 19:55:57

Az milyen, hogy Brendel elvtárs a saját blogját reklámozva szétizél egy másik blogot. Ezt hívják bolsevik módszernek.

szubjektiv 2011.02.20. 21:00:20

Ti nagyon hülyék:)))) Annyira röhögtem a videón:D
Miss sün ilyen fontos ember, hogy bekerült a kiválasztottakba?

nu pagagyí 2011.02.20. 21:10:16

@Kalmár: Nem kell már lopni. Elég egy életmű-díj, felesleges testületi tagság, aztán havonta munkanélkül lehet gazdagodni.
Érdekes, hogy eddig mindenre volt pénz, most meg semmire sincs, ipari méretekben tünik el az adófizetők pénze.

pelikán* 2011.02.20. 21:32:18

A videó első 12 másodperce médiatörténeti felvétel.

Már tucatszor visszapörgettem, de még mindig kurvajó.

The Great Destroyer 2011.02.20. 21:53:21

Szerintem Ferenccel nem lenne semmi baj, ha nem lenne puhapöcs. Simán tudja, hogy mit kéne/kellett volna csinálni, de amikor a cselekvés ideje lett volna, akkor lefeküdt a választók kegyeiért és a párt érdekeiért. Kár érte, szimpatikus politikus lehetett volna belőle.

egy nik a sok közül 2011.02.20. 21:57:27

@autodidakta agysebész:

hát igen

már vagy 150 éve lejárt az autodidakták ideje

Kalmár 2011.02.20. 21:59:16

@nu pagagyí:
Eddig mindenre volt pénz??
Ez valami poén? Összezavarsz....

pruntyike 2011.02.21. 06:08:28

Ez a Gyurcsányi amikor miniszterelnök volt, naponta új alapokra helyezte a dolgokat, száz pontos, húsz pontos meg mifene programok, aztán mi maradt: elkúrás, lopás, hazugság, szemkilövetés, a klientúra tömése az adófizetők pénzéből. Egyeseknek ez elég jó teljesítmény.... A Gyurcsányinál már csak a zsírvalagú gyerek, hogyishívják, Mesterházi rosszabb.

marós 2011.02.21. 06:46:49

Fletó ismét nagyot rugott a maszopba.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.02.21. 07:40:12

a demokratikusan felruházott demokrata úgy lökte fel a seggét nyaló záptojást mint a pinty

Publius Decius Mus 2011.02.21. 08:39:21

Fletó olyan mint a viszkis rabló. A nép kajálja.

Publius Decius Mus 2011.02.21. 09:05:09

Másrészt Fletó nem akarhat még egyszer min. elnök lenni, megint a saját emberét a libás-sukorós Bajnai gyereket fogja elővenni. A kívülről érkező "szakember"-t fogják megint eljátszani.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.21. 09:28:26

piroslapok.blog.hu/2011/02/20/orban_viktor_kamu_deffenzivaja_a_mediatorveny_es_magyarorszag_megtamadasa_kapcsan

Este tettem ki. Nem került ki a blog.hu főoldalra és az index főoldalra sem. Mégis van 49 like-ja. Nektek meg egy napos index főoldalas tespedéssel 56?:) Gyengék vagytok.

Egyébként még egyetlen dologban van igazatok: Dániel Péter troll. Csak azt nem álltátok meg, hogy ti is odatrollkodjatok a trollhoz. Ráadásul élőben még komolyan is vettétek. Élőben gyáva nyulak vagytok. Csak az Interneten nagy a szátok.

Szánalmasak vagytok.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.21. 09:33:28

@Brendel Mátyás: És ez arra is válasz, hogy mi lenne, ha a Szélviktor blog kikerülne az Index főoldalra. Több, mint 56 like-ot kapna. Nagyságrendekkel.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.02.21. 10:04:09

Figyu, ez itt egy közéleti blog politika iránt érdeklődő embereknek, nem pedig pszichológiai szakportál komplexusos nagykamaszoknak. Ha lájk-fetisizmussal küzdesz, próbálkozz be esetleg Babarczy Eszter bura.hu-ján, ott talán tudnak segíteni, és tök jó a társaság is.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.02.21. 10:32:29

@Brendel Mátyás:

Csak jelezném, ha már úgy fel tetszik vágni, nem mintha számítana, DE:

az elmúlt 11 poszthoz érkezett kommentek átlagos száma:
Piroslap: 28
Mandiner: 40

az elmúlt 11 poszt "lájkjainak" átlagos száma:
Piroslap: 68
Mandiner: 72

becike4 2011.02.21. 11:00:09

@autodidakta agysebész: Szimpatikus,és politikus-két, egymást kizáró fogalom.

becike4 2011.02.21. 11:01:55

@autodidakta agysebész: Szimpatikus és politikus két egymást kizáró fogalom.

Jason Bourne 2011.02.21. 11:44:24

jó a videó. am. a székharapó néger az kicsoda?

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.02.21. 12:17:47

@politicus: Minket őszintén meghat, hogy a progresszív baloldal ennyire aggódik a Mandiner olvasottsága miatt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.02.21. 12:46:45

@Brendel Mátyás: ajj, de menő vagy!
mennyi lájk! úristen, soha nem láttam ennyit!
biztos hogy több sajtostallér műanyag korongod is van, mint nekünk!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.21. 13:03:14

@politicus: esetleg, ha a Budapesti reggeli és Dali-t is oda számolod, talán. de mondjuk az már szánalmas, hogy nálatok ez a húzóágazat.:)

És egyébként olyan cikk, ami nálunk kint volt az Index főoldalon, 63 like-nál mindig többet kapott. Ez a fair összehasonlítás.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.21. 13:14:49

@rajcsányi.gellért (ergé): Nálad 9 évvel idősebb, és nem beszélek írül, viszont magyarul igen.:) Továbbá nem kérdezek olyan butaságokat, mint te.:)

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.02.21. 14:29:45

@Brendel Mátyás: Oké, ebben te győztél. De fogadjunk, hogy nekünk sokkal több matchboxunk van, és az a kalózos legó is régóta ott figyel a polcunkon, amiről te még álmodni se mersz. Plusz van egy apukánk, aki egy pillanat alatt leverné a te apukádat.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.21. 14:35:00

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Ez valószínűleg mind igaz. A nevetek alapján nem gondoltam volna, hogy egy apukátok van. De hagy egy trágár kínai, tutira nem akarom, hogy apukámmal verekedjenek.:)

Egyébként csak annyit mondtam, a cikk xar. Én a helyetekben elismertem volna, oszt ennyi. A többi már azért volt, mert vitattátok, kár itt síránkozni a matchbox miatt.:)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.02.21. 17:38:37

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: ez a hivatásos troll jól agyoncsapta a posztjukat a matchbox gyűjteményével.
Ahhoz túl sikeres volt, hogy szándékolatlan legyen.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.02.21. 19:29:49

@tölgy: Pont olyan, mint a példaképe: blogol, trollkodik, és már kellemetlenül érezné magát, ha egyszer csak eltűnnének a komplexusai.

2011.02.21. 20:29:37

Az első 20 másodperc mindent visz.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.02.21. 22:33:36

@Brendel Mátyás: ne esetlegezzél, mert azt hiszem, elég világosan leírtam azt az igen bonyolult módszertant, amiből mindenki számára világos, hogy a mi szánalmas blogunknál már csak egy szánalmasabb van. A Piroslap, amit a kiskommereknek amúgy is kötelező olvasni. Tehát ha átlag 68 kiskommer lájkolja a blogotokat, akkor vagy kurva kevesen vagytok, vagy a pártfegyelem nem elég erős, viszont akkor oda köll csapni a munkásököllel.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2011.02.22. 05:48:12

A kommenteket olvasva két felismerés és egy szörnyű gyanú fogalmazódott meg bennem.
1. Megértettem, hogy Mátyás barátunk nyilvánvaló hiányérzettől hajtva kutatja a mesterséges intelligenciát.
2. Megértettem, hogy miért oly sikertelenek ezek a kísérletek.
3. Szörnyű gyanúm támadt ugyanakkor, hogy GyF BM kísérleteinek eredménye, vagy fordítva. Mert - mindent egybevetve - nem hasonlítanak -e egymásra iszonytatóan? Ugyan az a narcisztikus ostobaság, mely az elmebetegek meghökkentő kitartásával párosul. Ugyanúgy mindketten teljesen másnak képzelik magukat, mint amik, GyF államférfinak és önkéntes felvilágosítónak hallucinálj magát, BM "tudósnak", mi több "filozófusnak".
Csak ezzel magyarázható az alkotó és alkotott között feszülő mély megértés és azonosság. Lehetetlen, hogy két lélek véletlenül hasonlítson ennyire egymásra.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.02.22. 09:13:54

@aristo: Vajon melyikük a Tyler Durden? Gyurcsány vagy Brendel? Mindkettő elég szürreális jelenség.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.02.22. 09:21:03

@Brendel Mátyás: kicsirigó, elkezdtél bennünket szapulni, majd mikor kiderült, hogy a becses pirosoldalon kevesebb a like, akkor tovább magyarázod. Minek?
És örülj neki, hogy nem az elmúlt 1 év posztjait vetettem egybe, mert akkor 10-20-szoros lenne a különbség, és nem a piroskancsók javára...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.22. 13:49:39

@politicus: hazudsz, mint Orbán mestered. kiderült, hogy alulrmaradtatok.

piroslapok.blog.hu/2011/02/21/egymillioan_buknak_az_egykulcsos_ado_miatt

egy éve még nem is volt Piroslapok.

és egyébként csak ezt a cikket szapultam, ez meg szar is. Index főlapon 65 like, az kifejezetten xar teljesítmény ebben a témában.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.02.22. 21:09:15

like nem like, a világot nem ilyen erővanalak mentén súlyozzák Mátyás

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.02.22. 22:42:53

@Brendel Mátyás: Aki hazudik, az te vagy. De ez a jellemhiba felvételi követelmény a pirosbogyóéknál, ez tiszta sor.
A fenti számok fényében azért a jövőben meggondolnám, hogy okoskodom-e és helybe jöjjek-e a Mandinerre egy pofonért, vagy meghúzódom okosan és csendben figyelek. De persze ez csak egy jó tanács. Nem muszáj megfogadni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.22. 23:54:11

nem tudom, melyikőtök a kisdedóvósabb.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.22. 23:56:52

@politicus:

erre a postra 66 like ment, az ominózus piroslaposra meg 800+. no comment

cseppnyi kétségem sincs, hogy a ti blogotok a színvonalasabb, de.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.23. 08:20:55

S boldogan lájkoltak, míg meg nem haltak...

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.02.23. 09:03:18

@mavo: én is kiválaszthatok egy teszőleges posztot, és összehasonlíthatom egy itteni kevesebb lájk számot hozó poszttal, de én nem vagyok Brendel M. Tiszta lapokkal játszom.
Amikor szájhősködött, megszámoltam abban a pillanatban a Mandiner első oldalán (11 poszt van megjelenítve) és ehhez hozzászámoltam a piroslap legutolsó 11 posztját, majd elvégeztem a számolást. A fenti eredmény jött ki. Nem voltam korrekt?

amúgy szerintem a like és a komment közül az utóbbi lényegesen fontosabb egy blog esetében, amely lényege éppen az anonimitás szemben a facebookkal.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.23. 16:28:07

@politicus:

mérjétek össze a pöcsötöket, az férfiasabb, és objektívebb is. :)

lüke 2011.02.23. 21:02:42

yeeeeeeh
hazudsz
ez a merseburgi triászt is felpümúlja

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.02.27. 13:41:33

@Brendel Mátyás: milyen fura, hogy az üzlet-egyházakkal kapcsolatos poszt, amely kb. másfél napig volt index címlapon, ezidáig 70 like-kal büszkélkedhet.
süti beállítások módosítása