Gyere Gyuri gyorsan – Mandiner TV
2011. január 28. írta: nénike

Gyere Gyuri gyorsan – Mandiner TV

Tüntetés Budaházyért - a Szent Korona Rádió felvétele

  Már Budaházyzott a tömeg, amikor Lolával a Szentkirályi utcához értünk. A HVIM szervezésében vagy 200 ember jött el a Fidesz székház elé fázni. Mehettünk volna a sajtószabadságot is siratni a Kossuth térre, de azt gondoltuk, hogy ez jobb lesz. Volt színpad, fény meg néhány ravasz ember, akik egy előzetesben ülő politikai fogolyról beszéltek a szegény embereknek.

  Budaházyt másfél éve ítélet nélkül ültetni valóban nem jófejség, de ettől még nem tértek vissza az ötvenes évek, mint ahogy azt a helyszínen olvashattuk egy transzparensen. Szolid patkányozás, fegyverbe! skandálás és Gyurbán Viktorozás. Egy nagydarab, tetovált kopasz előadóművész pedig elpengette a gyere, gyere drága jó gitár, kell egy igaz dal Börtön ablakában című nótát, amin csak azért nem nevettünk, mert Lolát korábban egy nagydarab, tetovált kopasz rendező durván kérdőre vonta, hogy vajh közéjük való-e.

  A rendezvény fő üzenete 1.0-ás verzióban valahogy így foglalható össze: a köztársasági elnök egyetlen tollvonással kiengedhetné a Gyurit. Innentől kezdve azonban kicsit összekuszálódnak a szálak. Nem stimmel például a helyszínválasztás, az elnöki palota a várban van. Ja, hogy Schmitt Pál a Fidesz lakája? Akkor miért nem Sólyom Lászlóhoz nyújtottak be kegyelmi kérvényt? Bízhattak volna jogérzékében. Vagy nem? Minden elnök egykutya. Toroczkai László azt is leszögezte, hogy Magyarország nem jogállam. Pechjére ebben a kézivezérelt igazságszolgáltatási rendszerben éppen most ítéltek meg (első fokon) a Gyurinak 400 ezer forint nem vagyoni kártérítést, amiért 2008-ban egy demonstráció után megbilincselte és előállította őt a rendőrség.

  Toroczkai azt is előrevetítette, hogy a Szentkirályi utcai Fidesz székház becsukott ablak spalettái legközelebb már nem fogják a Navracsicsékat megvédeni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr92619982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cutcopy 2011.01.28. 12:48:25

"Ez a narancs-diktatúra rosszabb lesz mint a Gyurcsány időszak.."

Világos, Toroczkait kétszer is felmentették Gyurcsányék alatt most meg végre felelősségre vonták..

Maisie MacKenzie 2011.01.28. 13:16:29

A Székely Himnuszt és a Börtön ablakában című nótát nem illik cikizni. Megtanulhatnátok!
(Ez nem az én személyes véleményem, de tapasztalat!)

Google 2011.01.28. 13:30:42

Vörös-barna-zöld egyharmad szemben a 2/3-al.
Sok a szín, de kusza a program. Az ellenállásé, azé.
Vagy az egyik azzal ijeszteget, itthon veri be a "spalettákat", míg a másik a külföld intervenciójáért rimánkodik; így osztják ők be a munkát?

Kicsit Karcos 2011.01.28. 21:51:38

Kossuth Lajos Debrecenből elindult

Kossuth Lajos, Kossuth Lajos
Debrecenből elindult.
A lovárul, a lovárul
A rézpatkó mind lehullt.
Hajtsd meg, kocsis,
Azt a lovat, hadd fusson,
Én utánam szegény Magyarország
Soha többet ne sírjon!

De szeretnék, de szeretnék
Én Kossuthtal beszélni,
Megkérdezném, megkérdezném,
Lehet-e még remélni?
Megmondanám
Én azt neki magának:
Nagy adója, sej, de nagy adója
Van a magyar hazának.

www.youtube.com/watch?v=F7NxQKPrTLQ

Kicsit Karcos 2011.01.28. 22:13:09

Tisztelem ezeket az embereket, kiállnak a barátjuk mellett.

lucreciaborgia 2011.01.29. 00:06:37

Azért furcsa, hogy Budaházy börtönben sínylődik, mert el akarta zavarni a Gyurcsány rezsimet és amikor győzött a forradalom (a szavazófülkében) akkor nem hősként ünnepelve engedték szabadon, hanem továbbra is börtönben sínylődik? Milyen forradalom ez már?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.01.29. 07:56:22

@Kicsit Karcos:

Egyetértek. A barátaink melletti kiállás szerintem is tiszteletet érdemel.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.01.29. 08:01:18

@nénike:!

Ez mind nagyon érdekes. Csak az nem derült ki belőle, amire én, személy szerint, ebből az egész "komplexusból" egyedül kíváncsi volnék, hogy miért tartják Budaházyt több, mint másfél éve előzetes letartóztatásban(?).

ü
bbjnick

Babilen Tatarszkij 2011.01.29. 09:57:21

22 óra alatt nyolc komment. Most már kilenc.
Nem világos ebből a szerkesztőségnek, hogy a Mandiner olvasóit mennyire nem érdekli Toroczkai hőzöngése? Lolácska, nincs más témád?

Ray87ű 2011.01.29. 12:05:49

Jó mit várunk a Mandiner eges szerkesztőitől. Az a "nagydarab kopasz" énekes, nos ő SZiva Balázs. Jó nem egy libsi , nem is más hasonló kártékony állatfaj, hanem egy rendes magyar hazafi, énekes. Romantikus Erőszak, Hungarica? NEm rémlik semmi? Jó nektek a Quimby a menő ( megsúgom éln is hallgatom utóbbi zenekart) De talán picit lehetne írni ezekeről a zenekarokról, nem éppen nímand zenekarok, Mahasz lista első helyezettek, stb. Amúgy meg az a meredeke, hogy sokan még mindig nem látják, hogy Budaházy , akit egyébként annyira nem kedvelek, másfél éve azért ül sitten, amelyet kb nem tudnak rá bizonyítani. Pusztánb nevetséges videófelvéltrelek, amelyek pár napig szenzációk aztán elhallgatnak. Erről ennyit. Nem neki kellene ott lenni a börtönben, hanem a rengeteg hazaáruló liberális-kommunista görénynek. De ha a Fidesz bukni akar, akkor hagyja az egészet annyiban. Csak nem veszik észre hogy az emberek nem a kishalak megbüntetésére vágynak, hanem az igazi nagyhalakéra. De SEMMI. Budaiból szerencsétlenből bohócot csinálnak, hiába végzi a munkáját. Balsairól mi hír van? Ő elvileg ennek az egésznek a jogi atyaúristene?

Bell & Sebastian 2011.01.30. 02:22:25

A magyar Törvény tökélyre csiszolásában és alkalmazásában egyedül csak azoké az érdem, akik a legfőbb hazaárulók lecsukását -eddig- eredményesen akadályozták, ezzel szemben az egyszerű állampolgárok betörésére bármit -ismétlem: bármit- megengednek maguknak, ami nemcsak hogy igazságtalan, egyenesen törvénytelen.

A hiba a jogrendszerben van. Egyértelmű, hogy nem magyar, nem igazságos, köze nincs a Törvény szelleméhez, velejéig korrupt és tele van taláros bűnözőkkel.

A demokrácia legelső fokmérője lenne - ha demokratikus lenne. Egyre inkább úgy viselkedik, mint egy cigány, pénzért bazsevál.
Remélem a Fidesz halomra lövi az egész bagázst, ha lesz egy óra tűzszünet a nagy Mediakamfban.

Ha nem így lesz, nagyon rákúrnak, exponenciálisan nő a Budaházy-szimpatizánsok száma.

Meglehet, ez a valódi cél?
süti beállítások módosítása