„Help the aged, one time they were just like you,
drinking, smoking cigs and sniffing glue” (Pulp)
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium elképzelései szerint az érettségi vizsgára jelentkezés feltétele lenne, hogy a diák hatvanórányi társadalmi célú tevékenységet végezzen. A szolgálatot a diákok tizenöt és tizennyolc éves koruk között, pedagógus és szociális szakember felügyelete mellett, egyénileg vagy csoportosan végezhetik el - mondta el az Indexnek a NEFMI államtitkársága.
Ez egy jó javaslat.
Kinek új a megállapítás, hogy anómiás, szétesőben lévő társadalomban élünk? A hagyományos közösségek - köztük családok százezrei - az élet „modernizálódásának” és a kommunista diktatúra évtizedeinek köszönhetően szétestek. A hazai civil élet távol van a kívánatos társadalmi elterjedtségtől, sokszínűségtől, az embereknek - mondják ők - se idejük, se pénzük nincs a közösségi szerveződésekben való részvételre. Amit csak kevesen mernek bevallani: kedvük sincs hozzá, kényelmesebb az élet a négy fal között, csak a magunk ügyes-bajos dolgaira gondolva. Ami pedig probléma, azt vagy kikönyököljük magunknak, vagy pedig oldja meg az állam, mer' az nekünk jár.
*
Különösen jellemző a közösségi élet visszaszorulása a fiatalok között. A magyarországi fiatalokra vonatkozó, kulcsjelentőségű kutatássorozat legújabb tanulmánya, az Ifjúság 2008 jelentés leszögezi: „A kulturális tevékenységek közötti válogatás, azok mélysége, intenzitása meg sem közelíti azt a mértéket, mint amire az elmúlt években készített kultúrszociológiai vizsgálatok utaltak. Az a néhány, szabadidőben végzett – de akkor kevésbé tudatosnak, mint inkább ötletszerűnek tűnő választáson alapuló – foglalatosság, amiről a fiatalok beszámolnak, jórészt egyéni aktivitást, elhatározást tükröz. A társaság, a közösség hiányzik; másképpen megközelítve: csak itt-ott merül fel ennek igénye, szinte eltűnt a társas cselekvés iránti vágy a fiatalok kulturális tevékenységéből.”
Ráadásul a szabadidő fogalma sem teljesen egyértelmű: a kutatók tapasztalatai szerint a szabadidővel jórészt a tétlenséget azonosították a 15–29 évesek. A szabadidő
eltöltése gyakran okoz nehézséget, erre utal „a semmi különöset, csak úgy elvagyok” kategória 18 százalékos aránya. Ez egyébként jellemzőbb a férfiakra és hétvégén a községben élőkre. Elgondolkodtató az is, hogy 2004-hez hasonlóan a községekben egyfajta zártságot rögzítettek, hiszen az itt élők között vannak relatíve a legtöbben olyan 15–29 évesek, akik nem rendelkeznek barátokkal.
A közösségi aktivitás is folyamatosan csökkent: 2000-ben a fiatalok kevesebb mint egyhatoda, 2004-ben 15 százaléka volt valamilyen módon tagja civil, társadalmi, politikai, vallási, jótékonysági, sport- vagy kulturális szervezetnek, közösségnek, klubnak, körnek. A legpreferáltabb szervezet a sportegyesület, sportklub és az egyházi szervezet volt. 2008-ra viszont a fiatalok formális szervezeti tagsága még ehhez képest is egyértelműen visszaszorult, mindössze a 15–29 évesek 6 százaléka számolt be arról, hogy civil szervezet tagja lenne. 9 százalékuk vesz részt valamilyen szervezet munkájában, és 7 százalék jár el a szervezetek rendezvényére. A civil aktivitás mellett érdemes kitérni a vallássosságra is: az Ifjúság 2008 felmérése szerint a 15–29 éves korosztály fele tartotta magát vallásosnak, de 43 százalék csak a maga módján, és 7 százalék követte valamely egyház tanításait.
Itt tartunk most. Ennek fényében érdemes megvizsgálni azt, hogy érdemes-e bármilyen eszközzel elősegíteni, avagy kikényszeríteni a fiatalok közösségi aktivizálódását? A válasz: igen. Persze elsősorban az elősegítés a javallott megoldás: többek között a civil élet fokozott támogatása, az állampolgársági ismeretek komoly szintű oktatása lehet az állam részéről elvégzendő feladat. De ez még nem elég: elhivatott tanárok, edzők, civil aktivisták, papok tömegére lenne szükség, akik kellő tudással és érzékenységgel be tudnák vonni a közösségi életbe a kellő tudással nem rendelkező, de annál érzékenyebb srácokat és lányokat. És a végső megoldás: a szülő. Szülői felismerés, nevelés, ráhatás nélkül senkiből nem válhat a környezete iránt érdeklődő fiatalember, majd felelős állampolgár.
*
Komplex problémahalmazról van tehát szó, amelynek egy eleme lehet a ma nyilvánosságra került tervezet. A közösségi szolgálat, mint az érettségi feltétele egy kemény, de jószándékú, újszerűnek mondható, ám a gyakorlati megvalósulás során valószínűleg számos akadályba ütköző javaslat lehet.
A NEFMI több példát is felsorolt, hol és hogyan teljesíthetik a diákok ezt a kötelezettségüket. Idős embereknek segíthetnek a ház körül a kertben, bevásárolhatnak nekik vagy takaríthatnak. Csoportosan előadhatnak színdarabot gyermekotthonokban, vagy az ott élőkkel közös sportrendezvényeket szervezhetnek, esetleg kézműves-foglalkozásokat, táncházat, játékos programokat rendezhetnek fogyatékkal élőknek. A diákok részt vállalhatnak az iskola vagy más közintézmény állagmegóvásában is: kerítést festhetnek, parkot rendezhetnek, vagy például fát ültethetnek.
A részletezettebb javaslat máris számos jó és kedves programot tartalmaz, hogy mivel is tölthetnék a fiatalok a kötelező közösségi munkát. Ehhez pedig hozzájön, hogy a projekteket a diákok saját ötletei alapján választják ki. „Ehhez fel kell mérni a helyi igényeket, és a munkát pedagógus irányítása mellett szervezhetik meg a szociális szakemberekkel közösen. Az államtitkárság elképzelései szerint az érettségire jelentkező diákoknak az elvégzett munkáról portfoliót kell majd beadniuk. Ebben részletesen be kell számolniuk a közösségi munka előkészítéséről, megvalósításáról, ehhez fényképeket, akár filmet is mellékelhetnek” - áll az Index cikkében.
Hogy egy személyes kitérőt tegyek: gimnazista korunkban minden évben indultunk a Polgár a demokráciában című diákversenyen, ahol az országos döntő előtt minden csapatnak valamilyen helyi problémára kellett megoldást találnia. A problémáról, annak feldolgozásáról és lehetséges megoldásáról portfoliót kellett készíteni. Siófoki diákként a korábban gyakran bűzlő Sió-csatorna és annak partoldalának rendbetételére készítettünk javaslatokat, amit aztán az országos döntőben kellett megvédenünk a zsűri előtt. Javaslatainkról még a helyi sajtónak is nyilatkoztunk, amit csodás módon megőrzött az internet. A sors duplacsavarja, hogy az általunk javasolt Sió-parti bicikliút időközben tényleg megvalósult, majd be is szakadt.
*
Érdemes külföldi példákat is szemügyre venni: Belgiumban hétvégente szinte mozdulni sem lehet a vonatokon és kerékpárutakon a különböző, színes egyenruhákba öltözött, kiránduló cserkészcsapatoktól. Az Egyesült Államokban, különösen vidéken, a Heartland-ben szintén erősek a közösségek, amelyekben minden fiatalnak illik valamilyen módon részt vennie. És a hazai javaslathoz hasonlít a brit konzervatívok egyik, több éve hangoztatott célja is: a Big Government (nagy kormányzat) helyett a Big Society (nagy társadalom) megteremtése. Miről is van szó?
David Cameron egyik gyakran idézett gondolata a töredezett társadalom (broken society) tétele. A posztmodernitást, a nyílt társadalmat és az értékrelativizmust egyszerre jobbról és balról kritizáló elmélet szerint az elmúlt évtizedekben szétesett a brit társadalom: a bevándorlás problémáit nem kezelték, a fiatal nemzedékek elidegenedtek a hagyományos brit társadalomtól, és a közösségi élet klasszikus terei is felbomlottak. Az angol nagyvárosokban mindennaposak a késelések, lövöldözések, még a fiatalkorú bandák között is. Cameron e jelenség felszámolására fűzné fel politikáját, s már 2007-ben kijelentette: a tizenhat évesek számára hathetes „nemzeti polgári szolgálatot” szervezne, mely során a mára tömegesen a könnyű drogokra és alkoholra kattant brit tizenévesek időseket ápolhatnának, börtönben dolgozhatnának, katonai kiképzésben vehetnének részt, vagy éppen a harmadik világba utazhatnának jótékonysági munkát végezni. A szolgálat nem lenne kötelező, de a részt vevő fiatalok fizetést is kapnának. „A fiataloknak meg kell érteniük: egy közösségben élünk. Az élet nem arról szól, hogy én, én, én: mindannyiunkról szól, arról, hogy összetartozunk” - nyilatkozta Cameron, akit idén tavasszal győzelemre vitte a brit konzervatívokat.
David Cameron miniszterelnökként sem feledkezett meg közösségi ígéreteiről: Helyi közösségek működtethetnék a helyi pubokat, a postahivatalokat, a könyvtárakat, a közlekedést - mindent, ami életben tartja a haldokló falvakat és a kistelepüléseket – ez a Nagy Társadalom lényege. „Egy öntudatos brit önkéntes munkát végez, beveti tehetségét és képességeit; saját maga cselekszik azért, hogy munkája értelmet nyerjen és a segítségének kézzelfogható eredménye legyen. (...) Ez a terv a hatalom eddig legdrámaibb újrafelosztása a kormány és az utca embere között” – jelentette ki David Cameron.
A nagyívű program fiatalokra vonatkozó javaslatai szerint - amit Cameron Michael Caine, a tory-szimpatizáns színészóriás társaságában jelentett be - 2011-től már mintegy tízezer 16 éves vállalhat nyári önkéntes közösségi szolgálatot. A politikus szerint „a konzervatívok segíteni fogják azokat a fiatalokat, akik úgy érzik, hogy nincs formája és iránya az életüknek. Egyfajta nem katonai nemzeti szolgálatról van szó, amelyben összekerülnek a különböző háttérből érkező fiatalok oly módon, ahogy eddig történt meg. Ez meg fogja nekik tanítani, mit jelent társadalmilag felelősnek lenni. Mindezek fölött egy nemzedéknyi fiatalt fog inspirálni arra, hogy értékeljék azt, amit el tudnak érni, és hogy egy nagy társadalom részei tudnak lenni.”
*
A magyar javaslat - bár jelentős különbség, hogy nálunk kötelező jelleggel vezetnék be - hasonló elvek miatt támogatható. Az is remélhető, hogy abban az időszakban, amikor a magyar jobboldali kormányzat nyugdíjasokkal levelezik a nyugdíjak és a gázárak biztonságát hangsúlyozva, akadnak olyanok is körülötte, akik szem előtt tartják: egymás után nőnek fel a magukat céltalannak, elidegenedettnek érző fiatal nemzedékek, akikre gondolni kell, akikhez szólni kell, akiknek az életében - mindannyiunk érdekében - méltányos lehetőségeket és célokat kell biztosítani. S inkább a közösségek, mint az állam által.
Az érettségire készülő diákoknak három év alatt kellene összegyűjteniük a hatvanórányi karitatív, közcélú tevékenységet, ami lássuk be, semmilyen komoly megterhelést, annál több izgalmas élettapasztalatot jelenthet a tizenévesek számára. És jó-e az, ha mindezt az érettségihez kötik? Vajon mi tesz valakit igazán éretté az életre? Janus Pannonius csillagos ötös elemzése, a Balboa-expedíciók pontos évszámának ismerete, a szinusz és koszinusz ismerete? Vagy pedig egy fa elültetése, egy idős ember gondozása, esetleg egy fogyatékos emberrel való beszélgetés?
Egy olyan korszakban, amikor a társas érintkezés egyre több fiatal számára a pláza székein történő, hallgatag okostelefonozás és facebookolás jelenti, ideje határozottan, de kellő érzékenységgel fellépni a valódi közösségek megmentése avagy újraszervezése érdekében.
