A bűn kvótája – Ilyen ország pedig nincs CCXLVI.
2010. december 14. írta: TuRuL_2k2

A bűn kvótája – Ilyen ország pedig nincs CCXLVI.

  Híradóikban legfeljebb az adásidő 20 százalékát tölthetik majd ki bűnügyi témájú hírekkel a jelentős befolyásoló erővel rendelkező médiaszolgáltatók (praktikusan a két legnagyobb kereskedelmi televízió és rádió), miután az Országgyűlés megszavazta Novák Előd és Pörzse Sándor előterjesztését. A javaslatot a Jobbik mellett egységesen támogatta a Fidesz és a KDNP, de megszavazta az LMP-s Kukorelly Endre, illetve a független Ivády Gábor, Molnár Oszkár, Pősze Lajos és Szili Katalin is (Schiffer András pedig tartózkodott).

  Valóban abszurd, hogy a kereskedelmi híradók vezető hírei sokszor a leszúrta, megerőszakolta, kirabolta, balesetet szenvedett bulvárkupacból kerülnek ki, de a százalékos bűnkvóta hasonlóan abszurd, túlszabályozott megoldás. A politikához kötődő bűntények, például egy Hunvald-ügy politikai vagy bűnügyi hírnek számítanak-e? A Budaházy-tárgyalásról szóló beszámoló beleszámít az időkeretbe? Mi lesz a híradóval, ha történik egy, a móri vérengzéshez hasonló horderejű bűncselekmény? 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr262515056

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az utolsó médiaháború II. 2010.12.14. 17:15:38

Ráhúzható a Fidemokratikus Centralizmus a magánmédiára? Ha áttekintjük a Fidesz holdudvarába tartozó sajtót és annak híveit, megállapíthatjuk, hogy annak egyetlen elemi alkotórésze: Csak a saját nézőpontját tekinti egyedül legitimnek. Ebből t...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teknős 2010.12.14. 13:39:40

Az nem hír, hogy a gyerekeim elmennek reggel az iskolába, tanulnak, nem is annyira rosszul és boldogok vagyunk.

De ha elveszik az MP4 lejátszóját, leütik és eltörik az arccsontját, hogy majdnem megvakul egy általános iskolában, akkor rögtön érdekesek leszünk és nem győzöm lerázni a médiát a nyakamról. Még a "Mónika" is megkörnyékezett.

Miért kell, hogy Natasa Campus jusson eszembe arról, hogy a lányaim iskolába mennek?

bakszakáll 2010.12.14. 13:47:20

"a százalékos bűnkvóta hasonlóan abszurd, túlszabályozott megoldás"

Tud jobbat, kedves turul (2k2)? Az azért mégsem megy, hogy híradót bűnügyi krónikává silányították.

hivatásos naplopó 2010.12.14. 14:14:35

talan a bunozest kellene felszamolni, nem a rola szolo hireket...

tewton 2010.12.14. 14:17:13

nem olyan rossz ez, sőt.

nekem már elegem van az olyan bűnügyi hírekből, hogy "levágta a szomszédlány fejét, majd fajtalankodott a holttesttel egy nyugdíjas -- minnesotában" vagy "darazsakat uszítottak kisnyuszikra -- felső-voltában."

Iustizmord 2010.12.14. 14:20:34

hogy fogják így a liberálbolsevista gyurcsányi rémuralom bűneit, meg a folyó eljárásokat kellőképpen, tárgyszerűen bemutatni így? micsoda öngól, micsoda öngól....

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.12.14. 14:20:44

"Mi lesz a híradóval...?"

Az lesz, hogy "hírek" lesznek benne. A megszokott időpont után, pedig tematikus, külön szerkesztőséggel rendelkező, bűnügyekkel foglalkozó műsorokban mutatják majd be részleteiben a kisebb-nagyobb bűnügyeket. Ez teljesen természetes.

Jelenleg (bármilyen furcsa ez) a reklám bevételek miatt csinálja néhány kereskedelmi adó, azt, ami mára általános gyakorlatuk lett. A legnagyobb nézettséget, így a legerősebb hatást, a híradók műsorsávjában lehet elérni, ezért ezek a reklámidők a legdrágábbak. A nézőszám maximalizálása miatt mutogatnak piti zsebtolvajlásokat, és hasonlókat a kiemelt időszakokban. Ennyi. Az új szabályozás kitűnő, kiváncsi lennék, nem német kaptafára készült-e véletlenül . )

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.12.14. 14:34:14

@gloire: "...kiváncsi lennék, nem német kaptafára készült-e véletlenül . ) "

Ez azért is érdekes, mert talán ilyen ország nem csak egy van. Mármint, olyan, ahol hasonló szabályozás van érvényben. Talán nézzen utána a szerkesztő. Ha ilyet nem is talál, akkor is felmerül, miért kerül az "Ilyen ország pedig nincs" rovatba, egy olyan megoldás, ami a magából teljesen kifordult hazai viszonyok normalizálását célozza.

"Ilyen ország pedig nincs" rovatnak épp arról kéne szólnia ma is, mint korábban, hogy egy olyan ország közéleti viszonyai betegek és torzak, ahol a legnézettebb hírműsorokban, nem a fajsúlyos, tehát "valódi", az életünket hosszútávon befolyásoló ügyeket taglalják, hanem ehelyett bulovárszenzációkkal hülyítik a széles tömegeket. Mert, ami az rtl híradók jelenlegi gyakorlatát illeti, arra megáll a kitétel, hogy "ilyen ország nincs bazmeg..." Ami az új szabályozást illeti, olyan ország viszont legyen!

ember a holdon? 2010.12.14. 14:37:43

Az eredeti ötlet -gondolom én- azon alapulhat, hogy a kereskedelmi tv-k, rádiók nagyon "rámennek" a bűncselekményekre, meglehetősen szenzációhajhász módon, hogy ez ne legyen ennyire erőteljes - ezzel egyetértek.
Viszont ezzel párhuzamosan, kiegyensúlyozottabb, objektív, a tényeken alapuló tájékoztatás lenne szükséges, nem pedig a polkorrekt valamint különböző politikai érdekeknek megfelelően kissé elhajlított elmesélés.

Madass 2010.12.14. 14:42:52

@gloire: Nekem tetszene.
Lehet, még a tv2-rtl híreket is megnézném, nem csak a hírtv-atv-m1-et. Én 18:30-kor kapcsolok oda, aki meg arra kíváncsi, hogy "levágta saját fejét, miután közösült a macskája lábgipszével egy nő Salt Lake City-ben. további, megrázó videók az rtlhirek.hu-n"-ra, az meg 18:45-kor.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.12.14. 14:52:51

a költői kérdésre válasz Rejtőnél:
"Ötórai gabonapálinka
Esténként az úri közönség verekszik
Kitűnő széklábak!"
azaz
erőszak csakis öttől adásidőig.

nénike · http://mandiner.hu 2010.12.14. 14:55:21

www.youtube.com/watch?v=p6JSs3pRfdc

A Sára baba által konokul ismételt és a hasonló ügyeket tutira sikerült kiszűrni a 20%-os rendszerrel.

Serio (törölt) 2010.12.14. 14:58:26

A kételyeket és furcsaságokat magasan felülírja az a gyakorlat, ami ellen a szabályozás születik...

A bűnügyi hírek túlsúlya iszonyatos társadalmi károkozó.

tanarseged ur 2010.12.14. 15:02:09

Van egy nagyon gonosz értelmezésem arra, hogy miért javasolták ezt Novák Elődék: nem akarnak konkurenciát a kurucinfó bűnügyi híreinek...

(Mondtam, hogy gonosz! :-))

Viktus 2010.12.14. 15:03:04

A jobbik tökönrúgta magát, mert éppen az ő szekerükön lökött az egyre több közbiztonság szétesésével kapcsolatos hír.

Serio (törölt) 2010.12.14. 15:18:00

@gloire: Így van, ilyen ország pedig legyen!

Ezekiel 25,17 2010.12.14. 15:21:56

Pedig nagyon is jó kezdeményezés, hogy kicsit gatyába rázzák a 2, törvény szellemét kijátszó kertévét. Mégsem normális, hogy mikor valóban fontos dolgok történnek, akkor azzal tömik a jónép fejét, hogy fejbe rúgtak egy részeget Bivalyröcsögén...

tewton 2010.12.14. 15:48:43

@tanarseged ur:
nézze, ha lenne nemzetiségi kvóta a bűnügyeken belül (x% sváb elkövető, x% horvát, x% lengyel, x% bolgár), azonnal megszűnne a kurucinfo konkurrenciájának lenni :)

Czelder Orbán 2010.12.14. 16:13:59

"Valóban abszurd, hogy a kereskedelmi híradók vezető hírei sokszor a leszúrta, megerőszakolta, kirabolta, balesetet szenvedett bulvárkupacból kerülnek ki."

Szerintem az az abszurd, ha valaki 2010-ben úgy gondolja, hogy a tévé(t) tájékoztatásra van /tájékozódásra használja.
Azon kiakadni, hogy mi van a hiradóban/napi frankótmegaszondó műsorban, az az abszurditás csimborasszója.

A hiradót törvényileg szabályozni pedig... na erre már nem tudok mit mondani... :(

jan 2010.12.14. 16:21:55

És akkor ez úgy fog menni, hogy lesz 4-5 közalkalmazott, akinek az lesz a feladata, hogy stopperral mérje, hogy hány másodpercnyi bűnügyi hír van a híradókban?

Nem kicsit abszurd. Ez nyilván fontosabb közfeladat, mint amit pl. a Költségvetési Tanács ellátott, erre van pénz.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.12.14. 16:22:57

egyébként belegondolva nem akkora hülyeség (biztos az előterjesztő is a híradók közben vacsizik, és megunta, h elmegy az étvágya)

eccerűen csak súlyozni (szűrni) fogják a véres híreket
legalább kiesnek a véres karambolok és a piti bankrablók. több hely marad Hunvaldnak! :P

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.12.14. 16:28:19

nagyon helyes. kitűnő rendelkezés. akinek meg nem tetszik, elmehet a picsába. ennyit, röviden.

Viktus 2010.12.14. 17:03:18

@Grift:

Jobb lett volna a vv,xfaktor,megasztár, fókusz stb. szemét adag százalékát belőni ... v.mi jó alacsony szintre.

yenoee 2010.12.14. 17:14:03

@Czelder Orbán: Mond valamit neked az a fogalom, hogy közszolgálat? Pl. a NatGeo-tól, meg a Reality TV-től ilyet senki nem vár el. Nevezett legnagyobbaktól igen, túl sok ember nézi/hallgatja őket.
A véleményformálás felelősség is. Eddig ezt leszarták. Kár, mert ilyen buta előterjesztést kell most cselezgetniük, hogy a napi betevő számok meglegyenek.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.12.14. 18:16:26

Némá'...
Nem is gondoltam volna, hogy itt ennyien nézik a kertévék híradóit. :)))

A Kékfényt meg tilcsákbe!
A rendőröket meg kirugdosni, ha nincs bűn, minek etessük őket?

Bell & Sebastian 2010.12.14. 18:22:21

Az van, hogy a kötelező közszolgálatot vagy szeméttel töltik ki, vagy átpasszolják a biztonsági szolgálat/rendszergazda éjszakai sávba.

A németeknél a két nagy kereskedelmi tévés csoport összesen 1/3 piaci részedéssel (nagyjából nézettséggel) bír.
Nálunk pont fordított a helyzet.

A médiatörvényüket vagy 13 -szor szabták át, ez a legutolsó változat, lehet belőle csemegézni:
www.alm.de/fileadmin/Download/Gesetze/RStV_aktuell.pdf

pamocsnyik 2010.12.14. 19:01:36

@Czelder Orbán: pedig igenis az a minimum, hogy az emberekhez ilyen széles körben eljutó, a közhangulatot, morált ilyen szinten befolyásoló orgánumokat szabályozni kell. Ömlik a negatív szutyok az emberek agyába, s ez az ország így is elég depresszív, nem kell ezt még ezzel is mélyíteni. A 20% éppen elég a valóban információval bíró ügyek közlésére, mert még a kritizálók által érvként felhozott szeptember 11-ből is elég 20%-nyi a műsorból, a többi csak csámcsogás, hatásvadász sóbiz. És bármennyire furcsa számodra, nagyon sok ember szerzi a híreket még mindig a híradókból.

Pajtás 2010.12.14. 19:37:36

nincs ezzel semmi baj, pár éve Romániában is szó volt róla. igaz hogy alkotmány meg médiaalkotmány ellenes, de se baj, majd megoldják okosba. II./III. pff

ÁrPi 2010.12.14. 19:43:34

@Iustizmord:

Nagyvonalúság. Fejedelmi nagyvonalúság! :-D

John May R 2010.12.14. 20:46:39

Aki látott már TV2-n Tényeket, az tudja, hogy tényleg a "leszúrta, megerőszakolta, kirabolta, balesetet szenvedett bulvárkupacból" áll a műsor 95 %-a, a végén még bejátszanak egy pandamacit Kínából és elmondják, hogy milyen műsor lesz este.

Többféle feloldása lehetne ennek a "problémának" pl.: ne legyenek kötelezve a kereskedelmi tévék hírműsorok közvetítésére.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2010.12.14. 21:07:31

"Mi lesz a híradóval, ha történik egy, a móri vérengzéshez hasonló horderejű bűncselekmény?"

Max. fizetnek bírságot. De ha nem muszáj a nézettség miatt telepakolni bűncselekménnyel a műsoridőt, akkor feltehetőleg elkerülik.
Amúgy megint azt felejti ki a szerző, hogy milyen más megoldás lehetséges. Mert nekem spec. más nem nagyon jut eszembe, mint ez.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.12.14. 21:09:19

ma reggel néztem vagy negyed órát az egyik kanálist. abból 12 perc nettó kékfény volt. kell ez? szabad ezt?
kussoljanak. örüljenek, hogy még lehetnek. tessék normálisba átmenni vagy elhúzni.
családi tv. baszki. pofámról lesülne a bőr.

ökörpöröly 2010.12.14. 21:37:34

A cigány Szaddam lassan már azt is előírja, hogy egy népnemzeti szarnak miként kell kinéznie, illetve milyen módon és milyen időpontban kell a "világra hozni" a a "pártpolgárnak" a haza üdvére, és a cigány törpe dicsőségére!:)
Ha ez a törpe, cigány Szaddam lett volna Rákosi helyén, akkor Pol Pot -bár még csak most jön Polt Pot- rémuralma laza leányálomnak tűnne mellette.
Én pedig voltam olyan hülye, barom állat, hogy bedőltem a neves jobboldali közgazdászok által vázolt lépéseknek -persze most Mellár, Csaba László, Bod Péter Ákos szívhatja a fogát-, azt hittem, hogy a cigány Szaddam elmebeteg populizmusa csak a csőcselék megnyerésére szolgáló blődli. Soha nem gondoltam volna, hogy az MSZP-SZDSZ konszern országrontása után még jöhet rosszabb. Most meg...
Lassan már Burmába kell menni demokráciából leckét venni...
Bevallom, tévedtem!

Tehetetlen Dodó 2010.12.14. 21:45:01

Jó lesz ez így.
Hogy még a végén valami értelmes információ is lesz a híradókban?
Szeláví.

ökörpöröly 2010.12.14. 21:47:33

@Tehetetlen Dodó: Igen, mint a rákosista vagy sztálinista filmhíradókban. Minden szép, minden jó!:)
Biztos jókat fogsz matyizni az 1200%-ot termelő fideszkáderekről szóló mesékre!:)

Tehetetlen Dodó 2010.12.14. 21:52:24

@ökörpöröly: Mivel Rákosi apánk fénykorában láttam meg a napvilágot, nemigen tudsz újat mondani nekem.
De azzal bizony egyetértek, hogy a mai gyakorlattal szemben 90-ről 20%-ra csökkenjen a bűnügyi hírek részaránya.
És ez logikus is: egy normális társadalomban az információ-értékű események részaránya nemigen haladhatja meg a 20%-ot, és Fletóék uralmának is vége.
Jó kis rendelkezés ez.

ökörpöröly 2010.12.14. 22:00:00

@Tehetetlen Dodó: Aki híreket akart nézni, az elolvassa az internetes és nyomtatott sajtót, esetleg a nemzetközi internetes sajtót. A híradó nem ér semmit. Főleg nem a kormányhíradó, amit cigány Szaddamék csak propagandacélokra használnak.
Körülbelül olyan mélyen tudsz belőlük tájékozódni, mint az egykori orosz a Pravdából.
Ez a 20 év gyötrelem volt, de ekkora visszalépésre nem készültem. Szerintem minden egykori munkásőr festi át a zubbonyát narancssárgára!:P

pamocsnyik 2010.12.14. 22:00:40

@ökörpöröly: mi van öcsém, ebből éltél eddig? Vagy mire ez az oktalan indulat? Csak tán nem, hogy eddig ezekre a szennyekre verted, aztán most oda a házasélet?
Azért legyen már valami határ, ha már ez a fostalicska média még az anyját is meghágná az apja hátán, ha a nézettség azt követelné...

Tehetetlen Dodó 2010.12.14. 22:06:18

@ökörpöröly: Nem értem, mi a bajod.
Amúgy is látom, hogy pontosan vagy informálva, legalábbis ami a cigány szaddámot illeti.
Ez azt jelenti, hogy a csatornák még működnek, ahonnan a magadfajta elfogulatlan, független, emelkedett gondolkodású értelmiségi beszerzi a napi információ-adagját.

ökörpöröly 2010.12.14. 22:10:04

@pamocsnyik: Oktalan indulat?:) Nem oktalan, csak valahogy nem akarok újra bolsevizmusba élni. A sok idióta fasz "hívő" nem veszi észre, hogy ostoba vakhitük nem szolgál másra, mint egy őrült hatalommániájának a kielégítésére.
Azok a lépések körvonalazódnak, mint Burmában vagy Fehéroroszországban. Hangzatos "társadalomvédelem" címszóval szépen kiirtják a kritikát.
Csak sok olyan hülye fasz van, aki ezt nem veszi észre. Pedig a bolsevizmus mindig így indul... A megvédjük a nemzetet, a kisembereket a gonosz burzsoáziától, a rossz gondolatoktól ... Persze olyan diktatórikus eszközökkel, amik tejhatalmat adnak cigány Szaddaméknak minden téren. Ha végignézed az eltorzult politikai szerkezetű országokat Indonéziától Fehér-Oroszországig, akkor ugyanezeket az intézkedéseket láthatod, ezekkel az "indokokkal".
Európa kulturált részén miért nem kell ezeket a torz lépéseket bevezetni? majd jól elbutulnak a hülye svájciak, angolok, csehek, szlovénok, a sok bölcs magyar meg feltör...:P

ökörpöröly 2010.12.14. 22:13:57

@Tehetetlen Dodó: Washington Journal, Economist, Guardian, Die Zeit, a sok MSZP-s újság!:P
Az nem érdekelne, ha sok ostoba, szarházi, magyar proli megdöglene a saját mocskában, engem az zavar, hogy sajnos én, és a családom még ilyen tetves többség alkotta országban él. De remélem, nem sokáig. :)

Bell & Sebastian 2010.12.14. 22:15:24

Nem tetszettek elolvasni a náci Merkelék médiatörvényét, amiben -többek között- az állami híradások kötelező átvétele van az az internetes felületeken - is.
Pedig ott a célközönséget nem uszítja a ballib, továbbá felnőttként viselkedik, kevesebb szart néz.

Tehetetlen Dodó 2010.12.14. 22:17:15

@ökörpöröly: Gratulálok.
Hogyhogy még itt vagy?
Úgy hallom, odakint óriási a kereslet az emelkedett szellemű, művelt, intelligens, független géniuszok iránt.
Nem is értem, miért vesztegelsz ebben a szar, tetves proli országban, ahol nem értik nagyszerű gondolataidat.

ökörpöröly 2010.12.14. 22:18:34

@Bell & Sebastian: Azért ne hasonlítsd össze a német kultúrnemzetet a magyarral, a szocdem Merkelt az elmebeteg cigány Szaddammal, az ottani objektív tájékoztatást az itteni FIDESZ-csasztuska írókkal!:P

Bell & Sebastian 2010.12.14. 22:19:00

@ökörpöröly:
Ha pont ettől szakadt el az ékszíj, erősen biztatnálak, ne is várj holnapig!

ökörpöröly 2010.12.14. 22:20:38

@Tehetetlen Dodó: Hát, remélem, hogy csak ideiglenesen tartózkodok ebben a szemétdombbá vált országban -mármint 1945 óta szemétdombbá vált országban, mert a cigány Szaddam csak ez eddig rombolás csúcsa-.

evil overlord (törölt) 2010.12.14. 22:24:25

@Tehetetlen Dodó: @pamocsnyik: @Bell & Sebastian: Urak, ne etessék ezt a trollt, rosszabb, mint a sokévi átlag!

Tehetetlen Dodó 2010.12.14. 22:25:40

@ökörpöröly: Sajnos, azt kell hinnem, hogy te is túl vagy már a zeniten, csak romlani fogsz.
Ha a derék Fletó alatt nem éreztél heves késztetést a távozásra - pedig ő maga is biztatott mindenkit erre - akkor neked már annyi.
Mondjuk még Mongóliában vagy Burmában lehet némi esélyed a konszolidált, értékteremtő polgári élatre.

Tehetetlen Dodó 2010.12.14. 22:26:21

@evil overlord: Ez tökhülye, de mulattat, hogy nem veszi észre magát.

pamocsnyik 2010.12.14. 22:26:55

@ökörpöröly: most neked tényleg a 20%-nyi vérhír a diktatúra előszobája? Nem vagy kissé paranoiás? A 20%-ba most is simán beleférnek azok a bűnügyek is, amiket esetleg kormányoldalon követnének el, nem ezen fog múlni. Az elmúlt 8 évben nem kicsit volt politika irányított a tájékoztatás, ezt nehezen lehet alulmúlni, és érdekes módon csak most kezdesz el aggódni a szabad sajtón. Főleg mert az a bizonyos objektív hírközlés, mióta én élek nem nagyon tudott megvalósulni, mindig is manipulatív volt hol egyik, hol másik oldalra.
Egyébként nézz körül az usában, a naaaagy demokrácia hazájában, hogyan megy ott a korrekt tájékoztatás, a hírgyár...

ökörpöröly 2010.12.14. 22:28:07

@Bell & Sebastian: Dehogy ettől. Az egész utóbbi 20 év egy csődtömeg volt. A magyar nép bemutatta, hogy egy nagy kalap szart se ér, az egész elittel együtt -már tisztelet a kivételnek-.
Sok tekintetben kivételezett helyzetből indultunk, mégse jutottunk sehova. Ennek nem mása z oka, mint a magyarok silány színvonala.
Amikor a 98-tól beinduló szlovákok elérték, hogy az egy főre eső átlagos vásárlóerejük 30-40%-kal több legyen, mint a miénk, akkor nincs miről beszélnünk.
Az oka csak egy lehet, a magyar nemzet és elit szellemi, erkölcsi, kulturális stb. színvonala összességében messze alulmúlja régiós versenytársainkét. Ez sajnálatos tény. Aztán lehet összeesküvés-elméleteket gyártani, hogy hun-szittya-lófaszkóc voltunkra irigykedik a világ, aztán csak minket akar mindenki tönkretenni.

ökörpöröly 2010.12.14. 22:36:14

@pamocsnyik: Elárulok valamit. Én a FIDESZ-t és Orbánt mindig is gyűlöltem, ahogy az összes többi szarházi pártot is. Viszont azt mondtam, hogy az MSZP-SZDSZ csürhénél rosszabb már nem jöhet. Az elmebeteg cigányt meg majd megfogja a hazai oligarchák szövetsége, hogy végre normális gazdaságpolitika legyen. Mellár, Csaba László, Chikán, Bod Péter kitűnő gazdasági irányvonalakat mutattak be. Ezekből nem lett semmi. Most itt őrjöng a cigány Szaddam a félhülye Matolcsycskával. Az Alkotmánybíróságot szétverték, a KT szétverték, az ÁSZ a kezükben, a főügyész pártkatona, tehát semmilyen kontroll nincs. A CDS felment 2010. áprilisi érték kétszeresére, a HUF/CHF árfolyam majd 30 forintnyit romlott, jönnek a leminősítések, az EU, az Európai Bizottság, az EU-s biztosok nem győznek figyelmeztetni az országot, ellopják a MANYUP-tagok magántulajdonát, ez az egész egy őrület. A minősítőintézetek leminősítik az országot, bankcsoporti elemzők nem ajánlják a magyar állam és tőzsdepapírokat...
Soroljam még? A totális romlás felé sordórunk. Valamiért a magyar államcsőd kockázata magasabb, mint IRAKÉ! Megmondom miért, mert az elmebeteg cigány Szaddam ámokfutása megöli az országot.

Tehetetlen Dodó 2010.12.14. 22:38:23

@ökörpöröly: Keresd fel orvosodat vagy gyógyszerészedet.

ökörpöröly 2010.12.14. 22:39:57

@Tehetetlen Dodó: Anyádnak kellett volna felkeresnie az orvosát egy kaparásra, mielőtt megellett téged!:)

ökörpöröly 2010.12.14. 22:41:51

@Tehetetlen Dodó: Gondolom te nem olvasol nemzetközi sajtót!:) Újdonságokat írtam?:) Vagy felesküdtél Rákosi-Cigány Szaddamra?:) Büdös bolsevik tetű, miattatok tart itt az ország.:)
Na, jó pihenést a narancsszínű párnádon, álmodj a cigány törpével, hogy majd elhozza neked a Kánaánt!:P

pamocsnyik 2010.12.14. 22:42:53

@ökörpöröly: kicsit hisztérikus vagy, s hisztérikusan látod a dolgokat is. Én az intézkedéseket jónak ítélem, leminősítéseket meg nem tudom komolyan venni. Nyilvánvalóan olyan érdekcsoportok nyomásgyakorlási kísérletei, akiknek érdekeit sértik a változások. Hadd nyígjanak...

ökörpöröly 2010.12.14. 22:47:46

@pamocsnyik: De buta vagy te. Tudod mit jelent a leminősítést és a CDS felár megnövekedése?
Hogy ugyanahhoz a mennyiségű hitelhez csak jóval magasabb kamattal jutunk hozzá, illetve a kamatfelár mellett forintban denominálva sokkal többet kell visszafizetni. Azaz, az ország 1 egységnyi hitelért nem 1,5 egységet fizet vissza, hanem 2 egységet.
Emellett, a jogbizonytalanság miatt nem jön be működőtőke, azaz csökken a gazdasági növekedés, tehát kevesebb pénz megy be a gazdaságba, nem csökken a munkanélküliség ...
Komolyan mondom, azt hiszem, hogy a fidesznyikeket úgy választják, hogy nem szabad az IQ-nak meghaladnia a 80-at!:P
Még alapfokú gazdasági ismeretekkel se rendelkeztek.

ökörpöröly 2010.12.14. 22:49:00

Na, jó éjt lumpen prolik! :)

evil overlord (törölt) 2010.12.14. 22:56:51

@Tehetetlen Dodó: Hehe :)
Én nem vagyok ennyire türelmes, elgőzösítettem (bár a Konzin nem tudom, sajnos ott is produkálja magát).

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.12.14. 22:59:32

@Tehetetlen Dodó: Javaslom, használja maga is a "szűrés" funkciót! Sokkal egyszerűbb mint azt feltételezni, hogy ez egy értelmes létforma és kísérletet tenni a vele folytatandó kommunikációra! :-)

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.12.14. 23:01:44

@evil overlord: Otthon a 'regnumon az ilyet kérdezés nélkül tarkónbannoljuk! A felvállaltan fasiszta kommentpolitikának megvannak az előnyei! XD

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.12.14. 23:27:17

Die Verträge sind gemacht,
und es wurde viel gelacht.
Und was Süßes zum Dessert
- Freiheit, Freiheit
Die Kapelle rumtata,
und der Papst war auch schon da!
Und mein Nachbar vorneweg: Freiheit, Freiheit
ist die Einzige, die fehlt!
Freiheit, Freiheit
ist die Einzige, die fehlt!

Der Mensch ist leider nicht naiv
der Mensch ist leider primitiv
Freiheit, Freiheit wurde wieder abbestellt!

Alle, die von Freiheit träumen
soll'n das Feiern nicht versäumen!
Sollen tanzen, auch auf Gräbern
Freiheit, Freiheit
ist das Einzige, was zählt
Freiheit, Freiheit
ist das Einzige, das zählt!

evil overlord (törölt) 2010.12.14. 23:29:48

@mefisto: Akkor az is elit hely. Bár az sem volt utolsó, amikor Őrnagy vitte ki a sáncra a mucsaiakat.

evil overlord (törölt) 2010.12.14. 23:33:27

@Herr SturmLikudnik: "Ich fürchte nichts, ich begehre nichts, ich bin frei"

ulloiut · http://orulunkvincent.blog.hu/ 2010.12.14. 23:40:40

@Bell & Sebastian: "Nem tetszettek elolvasni a náci Merkelék médiatörvényét, amiben -többek között- az állami híradások kötelező átvétele van az az internetes felületeken - is."

Tudsz ehhez egy linket adni? Önmagában is nagyon kevéssé hihető, de most kerestem információt erről és semmit nem találtam.

Bell & Sebastian 2010.12.15. 00:03:50

@ulloiut:
Tudok, ott van fönn, 74 oldal.

ulloiut · http://orulunkvincent.blog.hu/ 2010.12.15. 00:13:12

@Bell & Sebastian: Köszi szépen, de ott sem látom. A 74. oldalon teljesen más téma van, a DRadio Wissen programkoncepciójának utolsó része és aztán a
"Negativliste öffentlich-rechtlicher Telemedien", amiben ilyen követelmény nem szerepel.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2010.12.15. 00:25:58

Szerintem ez egy frankó kis rendelkezés. A cikkben szereplő kérdésfelvetés csak a jogászi módra okoskodó (=életidegen logikát követő) lények számára jelenthet problémát. Rajtuk kívül pontosan mindenki tudja, hogy mire irányul az előterjesztés. De max. majd a jogásztársadalom kedvéért beterjesztenek valami kiegészítést, amiben konkrét listákkal definiálják, hogy a fejbe verte/megkúrta/ellopta/kettészelte/levágta/újat növesztett/levetkőzött/lehányta/halálra taposta stb. típusú hírek burjánzásának kellene végre gátat szabni.

Bell & Sebastian 2010.12.15. 02:00:26

@ulloiut:
Nem mondtam, hogy az utolsó oldalon van, mert látsz ott pontot? Pont - az nincs. :)

Valahol az _állami_ hírszolgáltatás-koncepció körül írja, hogy a konfekcionált, rövid és frissített híreket minden felületen elérhetővé kell tenni, rádió, tévé, internet, rádiótelefon, iPod, ilyesmi... Ezeket a cuccokat meg ugye nem az állam üzemelteti.

A üzleti tévéket a németek nem szorongatják külön, egyrészt mert nincs túlsúlyuk, másrészt ugyanazok a szabályok vonatkoznak mindenkire, nagyjából.

Ami ugye nem hülyeség, de én még egyszer el nem olvasom, mert nem én vagyok Annamari. :)

ulloiut · http://orulunkvincent.blog.hu/ 2010.12.15. 02:29:02

@Bell & Sebastian: A pont hiányát tényleg nem vettem észre:-(

Mindenesetre átolvasni én sem akartam, úgyhogy csak gyorsan átfutottam a címeket és ami relevánsnak tűnt, azt egy picit olvasgattam. Ilyet nem láttam a szövegben és bár kizárni nem tudom, de nagyon megdöbbentő lenne, ha Észak-Koreától bármely irányba egy normál országban a központilag gyártott hírek átvételére köteleznének bárkit (asszem ilyet egyelőre nálunk sem akarnak). Szerintem ilyet nem lehetne lenyomni sem a németek, sem más normális ország torkán.

Ezzel ellentétben a folyamatosan a vélemények sokszínűségéről (Meinungsvielfalt) és a szerkesztőségek függetlenségéről van szó , amiért sokat foglalkoznak azzal, hogy egyetlen szolgáltató se kerüljön domináns helyzetbe a piacon.

Egy helyen (62. oldal lent) beszélnek arról, hogy a ZDF hírszolgáltatását elérhetővé kell tenni mindenféle platformon és eszköz számára, beleértve az Ipodot (csak itt esik szó Ipodról a dokumentumban), de itt a lényeg, hogy az állami szolgáltató legyen annyira figyelmes, hogy az adófizető pénzén drágán előállított híreket - saját maga - elérhetővé tegye nem hagyományos formákban is.

Sorry, de az az érzésem, hogy ugyan a pontot én néztem be, de az alapvető kérdésben te tévedsz.

Bell & Sebastian 2010.12.15. 02:41:35

@ulloiut:
Csodálom, hogy az autós navi kimaradt.
Pedig jó gondolat egy gyakorlatias és paranoiás néptől, mert hogy a francba lehet enélkül katasztrófát vezényelni, he?

Mi a lényeg? Ez a koncepció. Jó? Mi az hogy! Csináljuk meg! :)

Manyi Béci 2010.12.15. 06:23:10

@gloire:
"Az lesz, hogy "hírek" lesznek benne."
hát persze, politikusok és celebek látogatásáról árvaházakban, avatásokon, Kovács Pisti főceleb házasságáról, , miben volt Horvát Mariska az ilyenolyan megnyitón, valamint ugrásserűen megnő majd a kétfejű csirkék és az Alföldön landolt azonosíthatatlan repülő tárgyak száma. Egész más lesz, tök jó lesz!

"például egy Hunvald-ügy politikai vagy bűnügyi hírnek számítanak-e"
ne tegye magát, Turul, természetesen politikai hír lesz.
Móri bűntény pedig nem lesz, mert végre lesz közbiztonság! Az egész intézkedés csupán átmeneti, éppen ezért.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2010.12.15. 06:52:25

Az rendben van hogy a kertévék gazdasági modelljükből fakadóan műsornak a reklámot megszakító adást tekintik, de a hírműsort, mint közszolgálati kötelezettségüket ocsmányul kijátszották. Pedig földi sugárzású 3 csatornát lepkeantennán fogó, vályogsoron lakó analfabéta cigányembernek is joga lenne megtudni mi a büdös répa van a világban.
Az én értelmezésemben eddig (többek közt) ők voltak megfosztva a tájékozódáshoz való joguktól.

Zoli 29 2010.12.15. 08:26:05

A szándékkal egyetértek, de utólag végiggondolva ez a 20%-os kvóta tényleg irreális. Módosítani kell a jogszabályt, persze sokkal jobb lett volna azelőtt végiggondolni, mielőtt megszavazták.

morbiczer 2010.12.15. 10:24:28

@ulloiut: Csak megerositenem, hogy ermeszetesen neked van igazad.

En az Ipod szora kerestem ra, mert azt emlitette Bell & Sebastian konkretan. Az altalad is hivatkozott paragrafusban pedig csak arrol van szo, hogy a ZDF tematikus hircsatornaja keszit olyan rovid hir osszefoglalokat, amiket interneten, mobiltelefonon es ipodon elerheto formaban is kozzetesz.

Koze sincs ennek ahhoz, amit B&S allit, hogy az allam hirek atvetelere kotelez barkit is.

Kulonben is az ARD/ZDF nem allami, hanem kozszolgalati. Nalunk szerencsesebb orszagokban ez egy jelentos kulonbseg.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.15. 11:00:12

Max. 20% bűnügyi hír
Max. 20% bulvár
Max. 20% időjárás
Max. 20% horoszkóp
Min. 80% párthiradó

;-)

Bell & Sebastian 2010.12.15. 11:19:30

@morbiczer:
Örülök az egységfront véleményének, csak nem látom, mennyiben cáfolja ez az állításomat, amikor a koncepciót és a technikai megvalósítást is világosan leírja.
Az állami rövidhíreket függetlenül a média felülettől elérhetővé kell tenni.

"... Kernkompetenzen in die multimediale Welt verlängert."
Alapkompetenciák kiterjesztése a multimédiákra.

Ne próbáljatok mán szívatni! Mit nem lehet ezen nem érteni?

Bell & Sebastian 2010.12.15. 11:22:15

@Kettes:
Te meg kinek biluxulsz itt? Van itt egy-két elvtársad esetleg, aki ért németül? :))

MagyarZizzi (törölt) 2010.12.15. 11:48:01

Nem feltétlenül ostoba ötlet, bár a törvény megfogalmazása tényleg elég homályos, remélem, azt is szabályozzák majd, hogy mi minősül bűnténynek. De szerintem az olyan hírekre mint "Amerikában egy részeg nő betolatott egy benzinkútba, és elgázolta a kasszást", egyáltalán semmi szükség. Kérdés, hogy akkor mivel fogják kitölteni a híradókat az üres nyári hónapokban?

ulloiut · http://orulunkvincent.blog.hu/ 2010.12.15. 12:39:05

@Bell & Sebastian: "Ne próbáljatok mán szívatni! Mit nem lehet ezen nem érteni?"

Ne hülyéskedj, az nem szívatás, hogy segítettünk neked a tények ellenőrzésében. Ellenkezőleg. Abból indultunk ki, hogy tévedni emberi dolog, megértettük, hogy még egyszer nem szeretnéd átolvasni a 74 oldalt, úgyhogy próbáltuk helyetted ellenőrizni a tényállítást (vö. Merkeleknél "az állami híradások kötelező átvétele van az az internetes felületeken"). Ennyi történt. Ha téves tényállítást találsz majd nálam, amire biztos volt és lesz példa, hálás leszek, ha kijavítod!

m.logic 2010.12.15. 12:48:47

Idióta Mandiner. Ettől még lehet kizárólag bűnügyi híreket bemondani másik műsorban, más időpontban. No meg így is elhallgattak minden olyan bűnesetet, amit cigányok követtek el. Ha 80% nem bűnügy, akkor nem hallgathatják el annyira a pozitív híreket.

evil overlord (törölt) 2010.12.15. 13:00:57

@Bell & Sebastian: CSatlakoznék az egységfronthoz, ezt írja:
Die kurzen und fortlaufend aktualisierten Nachrichtenformate entsprechen in besonderer Weise auch dem Bedürfnis von Online-Nutzern nach Orts- und Zeitsouveränität. Die "100 Sekunden" stehen deshalb auch in den Online-Diensten des ZDF zum Abruf bereit. Sie sind darüber hinaus für mobile Nutzungen auf Mobiltelefonen und iPods verfügbar. Damit wird der Informationsauftritt des ZDF im Internet bedarfsgerecht gestärkt und eine seiner Kernkompetenzen in die multimediale Welt verlängert.

morbiczer 2010.12.15. 13:23:11

@Bell & Sebastian: "Ne próbáljatok mán szívatni! Mit nem lehet ezen nem érteni? "

En egyelore azt nem ertem, hogy nem tudsz eleg jol nemetul, hogy megertsd a szoveget, vagy csak szimplan trollkodsz?

Bar elismerem, hogy az utobbira tippelek.

Bell & Sebastian 2010.12.15. 14:21:27

"A rövid és folyamatosan frissített hírformátum megfelel ezen a különleges módon, hely- és idő függetlenül az online felhasználók igényeinek.
A (Száz Másodperc) hírblokkok letölthetően rendelkezésükre állnak a ZDF online szolgáltatóinak/felhasználóinak is. Innen a mobil felhasználók számára mobiltelefonon és iPodon is elérhetőek.
Ezzel a ZDF információs megjelenítése/fellépése szükségszerűen erősödni fog és kiterjeszti az egyik alapkompetenciáját a multimédiás világra." -nagyjából erről szól.

A ZDF alapfeladatait is taglalja, a közszolgálati társcsatornákkal együtt, sőt, még kötelező szolgáltatói csomagokat is összeállít.

Mi a lényeg? Olyan hírblokkokat gyártat (a törvény) egyenformátumban, amelyek bárki számára és bármelyik felületen elérhetőek.

evil overlord (törölt) 2010.12.15. 14:29:06

@Bell & Sebastian: Az ereszdelahajam szerintem abból indult, hogy a törvény arról szól, hogy a ZDF tartalma minél több módon hozzáférhető legyen (a saját honlapján keresztül), és nem arról, hogy pl. a bild.de-n is le kell hozni.

kackia 2010.12.15. 15:28:44

Schmidt Mária is nemrég idézte Vajda Mihályt, egy húsz évvel ezelőtti írását.

" »Egy mindörökre stigmatizált nemzetnek nincsen más kiútja, mint hogy vagy megsemmisíti önmagát, vagy azonosítja önmagát elődeinek legszörnyűbb tetteivel is«. Ezt teszik a németek évtizedek óta saját magukkal, és ezt akarják tenni velünk is. Csak mi nem hagyjuk."

Szerintem pontosan erről szól a kormány mostani intézkedése, nem kell az egyébként is kishitű tömegek agyát a bűn infóival bombázni. Semmi szükség rá.A népnek optimista, felemelő információ özönre van szüksége. Lesz elég börtön, hogy a szervek, kik szorgalmasan teszik majd a dolgukat minden bűnözőt rács mögé dugjanak.
Vegyük már észre, hogy ünnepeink is a deprimáló vesztes eseményekhez kapcsolódnak.
Vannak népek kik ezt pont fordítva csinálják.

insert random 2010.12.15. 23:51:24

@ökörpöröly: Ne menj még el, végre valaki feldobja ezt a sótlan, unalmas, fontoskodó társaságot. Több ilyen troll kéne a mandinerbe, mint te.

mecséri 2010.12.16. 15:09:56

egyetértek a törvényjavaslattal, már ha jól értem annak törvényalkotói szándékát: kevesebb vér, erőszak, deklasszált figura legyen főműsoridőben a tévében, hogy a magyar ne csak azt lássa maga körül, ami szar, mert enélkül is az egyik legpesszimistább nép a világon. mindennek persze ellentmond, hogy a 90-es évek közepén néhány lelkes kollégánkkal elindítottuk a magyar televízióban a Jó Híradó című műsort tartok tőle, hogy jellemzően senki nem emlékszik már rá, amely naponta 10 percben igyekezett pozitív történeteket hírként bemutatni, a nagy híradó előtti műsorsávban ment, de nem élt tovább, mint szúk fél év, mert a televízió vezetői szerint "nem volt rá nézői érdeklődés"...

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.12.16. 20:03:12

a neokommerek célja nyilvánvaló: kevesebb rossz hír, ami azt azt a képet sugallná, hogy milyen frankó lett az élet Mihály regnálása alatt.
valahogy nehéz elhinni hogy az a párt, akinek a párttévéjét rémhírtévének csúfolták, egykoron, az most az evangéliumi kvótát tűzi ki zászlójára. ("ellenzékben hiszterizálás, kormányon szemfényvesztés")

az viszont már egyáltalán nem világos, hogy a kisnyilasok - akik eddig mindig a bűnözői statisztikák, és a nyilvánosság miatt ajvékoltak - mi a fenének támogatják ezt. nyilvánvaló, hogy komplett idióták. de hogy ennyire...

Bell & Sebastian 2010.12.17. 02:03:00

@.Pierre Bezuhov.:
Lefutott ügy, ne veszkődjél itten, nem mutogatni kell az UFÓ -kat, hanem lecsukni.
Majd megnézed a Kurucon Ferit és Kolompért, azt' kakasszóra felébredel.

Karcolt lendület 2010.12.17. 21:39:05

Nagyon helyes, ha kevesebb vér lehet a híradókban, több cicit lehet megmutatni. Úgy tűnik, Pörzse és Novák urak sajnálják a pénzt Private Gold előfizetésre.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.12.18. 10:04:36

Nem értem a posztot. Ez egy egész jó intézkedés. Én mondjuk legfeljebb 10%-ra redukálnám a bűnügyi híreket, de már ez is jobb arány.

Kicsit csodálkoztam is az utóbbi időben, hogy amikor meglátogatom anyámékat és látok egy kis tévét, hát más sincs benne, mint elütötte, belehalt, sínek közé szorult, levágta, fölrobbant stb. Ki a túrónak jó ez?

(És lehetne mondjuk több világpolitikai hír, mert abban sík hülyék a magyarok, mindig csak a hazai bolhatenyésztéssel vannak elfoglalva, kivéve amikor valami magyar nevű megmond a FAZ-ban vagy Washingtonban.)

Karcolt lendület 2010.12.18. 12:33:35

@Loxon:
Miután Te szóltál hozzá utoljára tőled kérdezem, de a többieknek is szól:
Ki tart az emberek fejéhez pisztolyt, hogy nekik a kereskedelmi tévék vérben tocsogó híradóját kell nézni?

Téglagyári Megálló 2010.12.18. 12:40:19

@Karcolt lendület:

Nem vette még észre hogy itt a liberalizmus nem menő?

tewton 2010.12.18. 18:52:57

@Karcolt lendület:
mo-n 3 darab országos csatorna fogható tányérantenna vagy kábeltévé nélkül.

ezek: m1, tv2, rtl.

több kérdés?

Tehetetlen Dodó 2010.12.18. 19:12:22

@tewton: Miután Hornék voltak szívesek teljesen törvénytelenül átjátszani a földi sugárzású adókat a kertévéknek.
(A hála persze nem maradt el...).

Karcolt lendület 2010.12.19. 11:40:28

@Téglagyári Megálló:
Leszarom, a Fidesz arroganciájának köszönhetően amúgyis megint menő lesz.

Különben az eszdéeszesek is pont ennyire voltak liberálisok, ők is ilyen atyáskodó szabályozással akarták mindig megmondani az embereknek, mi a jó nekik.

A "bűnügyi tematikájú" különben mit takar a törvényben? A gázrobbanás, ha valakire ráesett egy kamion vagy az elefántfejű gyerek nem tartozik bele, viszont egy vörösiszapkatasztrófa - mitán a kormány bűnügyként kezelte -, az igen. Szóval megint védtek egy olyan szabályozást, amiről azt sem tudjátok, mi az értelme.

@tewton:
Még mindig több lehetőséget látok, hogy elkerülje az ember a kertévé híradókat.
süti beállítások módosítása