MSZP-s szórólap 2004 decemberéből. Évről évre nem felejtettünk. De az idő telik, a körülmények változnak, utoljára idézem fel ebben a formában a magyar balliberális oldal történelmi bűnét.

  „Ez a nép­sza­va­zás ugyan­is ró­lunk szól. Ar­ról, hogy ide­je vé­get vet­ni egy ocs­mány ha­gyo­mány­nak. A ma­gyar ugyan­is a vi­lág egyet­len nem­ze­te, amely­nek te­kin­té­lyes há­nya­da gyű­lö­li sa­ját nép­ének egy ré­szét. Ez a nép­sza­va­zás ró­lunk szól, ar­ról, hogy a dik­ta­tú­ra kis­ko­rú­sá­ga után föl­nőt­tünk-e vég­re, hogy eu­ró­pai mél­tó­ság­gal tu­dunk-e igent mon­da­ni ma­gyar­sá­gunk­ra. Így hát de­cem­ber ötö­di­kén büsz­kén, komp­le­xu­sok nél­kül sza­va­zunk igen­nel. Eszdéeszes pe­dig jó ide­ig ne ke­rül­jön a sze­münk elé” - írta Ablonczy Bálint, az UFi 2004 decemberi vezércikkében.

  Az SZDSZ eltűnt, az MSZP összeomlott, a külhoni magyarok a világ legtermészetesebb dolgaként megkapják a magyar állampolgárságot, ha szeretnék. Hat évet kellett várni, de végül mindenki elnyerte azt, amit megérdemel.