Öregek
2010. december 04. írta: aristo

Öregek

„Amikor megszülettek, élni kívánnak, s hogy haláluk legyen, vagy még inkább: hogy megpihenjenek. És gyermekeket hagynak maguk után, hogy halál mindig újra legyen.”
(Hérakleitosz B 20. töredék)

  Nehéz dolog meghalni, különösen nehéz elhagyatva és feleslegesen. A természet figyelmeztet: közel a vég, apróbb nagyobb kopások, fájdalmak, képességek elvesztése – mind, mind üzenet: készülődni kell. Az Istenét megtagadó, modern emberben ilyenkor feléled a félelem; a félelem a sötéttől, a semmitől, az ismeretlentől. Az Isten elleni lázadás legmélyebb, legrejtettebb gyökerei húzódnak és munkálnak itt; miért? - kérdezik és elutasítják azt, aki ilyen igazságtalan világot teremtett.

  Életünk zárt kontinuum, kifeszítve születés és halál közé, rövid, szenvedésekkel teli és céltalan is talán. Lelkünk halál okozta sebeit vakarva - mint Jób a pusztában - perlekedünk a mi Urunkkal: „Vesszen a nap, amikor világra jöttem!” Életünk utolsó része, prime facie a halálról szól, s hogy ez ne váljon állati rettegéssé, bele kell törődni, vagy el kell fogadni az életünk végességét, a halált. Némi - lehet, önáltató - reményt a hallhatatlanságra gyerekeink, utódaink adják, akikben tán továbbélhet valami abból a szikrából, ami a lelkünk. Velük azonban egyre különösebb és nyugtalanítóbb a viszonyunk. A továbbiakban erről lesz szó.

 

  In medio umbrae mortis - a halál árnyékának völgyében - töltött időt könnyebbé teszi az öregkor és bölcsesség összekapcsolásának ethosza. Ha elhisszük azt, hogy a világnak szüksége van az öregek bölcsességére, azzal igazoljuk az öregkort magát - átvitt értelemben célt adunk az élet végének is. Az öregek bölcsességére szükség van, tudták ezt azóta, amióta ember él a földön, hiszen az emberi élet - és annak gondjai - emberi interakciókból, szövevényes kapcsolatokból áll, döntést igénylő helyzetekből, melyekben semmiféle teória nem segít, annál inkább a tapasztalat szülte belátás.

 

  Logikusan úgy látták tehát, hogy a nagyobb élettapasztalat segítséget nyújt a bonyolult döntésekben. Persze mindez csak addig volt így, amíg a világot és az ember lényegét valamiféle állandónak, változatlannak tekintették és ebből a változatlan lényegből vagy emberi természetből egy alapvetően változatlan történetként gondolták el az emberi sorsot. Az, ami egy emberrel egyáltalán történhet, néhány ősi és nagy narratívában már szerepel. A Bibliában, vagy akár az Íliászban szinte le van írva mindaz, ami emberrel történhet: a születés, a halál, a siker és a kudarc, szerelem, árulás vagy hűség - ott olvashatóak. Ijesztő, hogy milyen kevés alapeset milyen végtelen számú bonyolult helyzetet képes létrehozni.
 

*

 

  A gondolkodás kritikai és antropológiai fordulata azt eredményezte, hogy ami egységnek és lényeginek látszott, az kontingenssé vált. Az ember, a közösség fogalmai individuumokra estek szét, akiknek kiismerhetetlen önkénye irányítja a cselekedeteket, vágyakat. A központi fogalommá a haladás vált, mely lényege szerint változás. A haladás – vélték - arra kényszeríti a kaotikus individuumokat, hogy bár saját érdekeiket és szenvedélyeiket követik, mégis a haladást szolgálják. Ez az „ész csele”, ahogyan Hegel fogalmazott. A változónak látott világban az emberi tapasztalatok azonban érvényüket veszítik a minden átalakító időben - ezért nincs szükség az öregek tanácsára többé. A változás, a haladás, a cselekvés kreálta világ, az erő és az akarat világa a fiataloknak való. A tapasztalat pedig érvénytelen egy gyorsan változások közepette, a maradiság jelképe és az öregekről többé nem a bölcsesség, hanem az Alzheimer-kór jut mindenki eszébe.

 

  Ezzel párhuzamosan, de nem ettől függetlenül, egy másik folyamat is lejátszódott. Két világháború és a feminista mozgalmak bebizonyították, hogy a nők is képesek ugyanolyan munkák elvégzésére, mint a férfiak. Közgazdasági érdek fűződik tehát ahhoz, hogy ők is részt vegyenek a termelésben, és a könyvelők uralta világban ennél nyomósabb érv nem is szükséges. A béreket innentől fogva úgy alakították, hogy egy kereset ne is legyen elég, így azután a szükségszerűség könnyen igazolható lett. Természetesen a szerencsétlen asszonyoknak ezt úgy adták el, mint a kiteljesedést,  a kreativitás kibontását. Mármost, hogy mennyire kreatív hely az elektronikai gyár futószalagja, a varroda, vagy a Tesco-pénztár, azt mindenki döntse el maga, márpedig a nők többsége ilyen helyeken dolgozik. Mindenesetre sokak szemében ma is nagyszerű dolognak tűnik, hogy a nők immár pilóta-ülésekből bombázhatnak más nőket és gyerekeiket. Nincs is ennél szebb példája a megnövekedett lehetőségeknek. A nők munkába állásának két azonnali következménye lett.

  Az egyik, hogy meg kellett oldani az egészen kicsi gyerekek elhelyezését: bölcsődék és óvodák kellettek, továbbá újabb asszonyoknak kellett elhagyni családjukat, hogy ezekben dolgozhassanak. Ma már ideológiák szólnak arról, hogy gyerekeknek milyen jó az, ha már néhány hónapos korukban bölcsődében helyezzük el őket, a többi üvöltő poronty közé, akik körül unott dadusok sürgölődnek. Nyilván ez így volt eltervezve, íme az evolúció a majomtól a bölcsődéig. Azután, mikor már megnőnek, kamaszok lesznek és furcsán idegennek tűnnek nekünk, vajon miért?

  A másik közvetlen következmény az öregeket érintette. Néhány szerencsés kivételtől eltekintve mindenkinek eljön az a pillanat az életében, mikor mások segítségére szorul. Ekkor nincs és nem is lehet választás, a helyzet - hogy úgy mondjam - biológiailag determinált, egyszerűen nem vagyunk már képesek bizonyos dolgokra. A nők elmentek otthonról, hogy a köz számára elengedhetetlenül fontos, önkiteljesítő munkát végezzenek, és az öregek egyedül maradtak. Ellátásukra külön iparág alakult, melynek költsége és gondja-baja szintén a társadalomra zúdult, ékes igazolásaként azon tételnek, miszerint az emberiség története főleg ama problémák megoldásából áll, melyeket magának köszönhet.

 

*


  Mostanra kiderült, hogy mindez rendkívül sokba kerül, mi több, megfizethetetlen. És valóban. Micsoda ára van annak, hogy a papa vagy a mama utolsó éveiket üres tekintettel a tévé előtt ülve töltik egy otthonban, idegenek között, amíg egyszer egy steril helyiségben, villogó és pittyegő közömbös gépek között meg nem könyörül rajtuk a halál. A könyvelők sajnálkoznak. Nagyon drága - mondják és arra biztatnak bennünket, hogy „gondoskodjunk” magunkról. Mammon országában ez természetesen azt jelenti, hogy legyen pénzünk. Valóban, ha van pénzünk, öregkorunkban esélyünk lesz arra, hogy ne egyedül, hanem sunyi cselédektől körülvéve éljünk, akik jobb esetben nem lopnak meg bennünket, és nem élnek vissza magatehetetlenségünkkel. A vásárolt szeretet pontosan annyit ér, mint az a számokkal díszített papírdarab amit adnunk kell érte: semmit.

  Az látható, hogy ember voltunk két legnehezebb, legkevésbé önálló korszakával, a gyermekkorral és az öregséggel nem tudunk mit kezdeni. Nem tudunk gondoskodni azokról, akik akarva-akaratlanul ránk bízták magukat. Alkalmatlanságunk lesújtó. Az öreg ellátása egyre vállalhatatlanabb nyűggé válik, és a nemrég - a huszadik század elején, nálunk pontosan 1929-ben - alapított nyugdíjrendszer máris összeomlani látszik. Különösen nyűgös eltartani őket azok részéről, akik még feleslegesnek is vélik a „nyuggereket”. A legtöbb ember élete pedig - tetszik nem tetszik - két részre oszlik: mikor ő tart el másokat és mikor őt tartják el. Ez az eltartás - minden ép érzékű ember tudja - messze nem a pénzről és a biológiai életfeltételekről szól. Amint az lenni szokott: ahogyan mi bánunk az előttünk járó korosztályokkal, úgy fognak gyerekeink és unokáink bánni velünk. Az egészségügy és a nyugdíj finanszírozhatatlan költségeivel annak az árát fizetjük ki, hogy nem kell fognunk a haldokló kezét. Hogy ez mennyit ér meg, azt nem tudom.

  Mivel - mondják - az ember tudatos lény, ezért védekezni kényszerül az öregség ellen egy olyan világban, ahol csak a fiataloknak jut hely. Először is eltoljuk magunktól a halált. Nem gondolunk rá, mert akkor nincs. Úgy teszünk, mintha örökké fiatalok lennénk, nem öregszünk, mindent elkövetünk - a hajfestéstől a kuruzslókon át a plasztikai sebészetig -, hogy megállítsuk az öregedésünket. Pedig kevés szánalmasabb látvány van ennél. Száműzzük a halált távoli hideg-fehér termekbe, a tudomány agendájává téve, amely eléggé személytelennek tűnik ahhoz, hogy ne érintse a mi személyünket. Pedig aki hátat fordít a halálnak, az az igazi életnek fordít hátat.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr282486466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

betyár (törölt) 2010.12.04. 08:42:26

Ha bezárnánk a kört, az talán részben segíthetne. A nagyszülők/dédszülők vigyáztak azelőtt a kisgyerekekre az intézményesített gyerekgardírozás helyett. Így a gyerekek már belenőnek abba, hogy az öregség, halálközeliség természetes állapot, az öreg szerethető és szeretetre méltó, nem félni való. Vajon ezt a szerepet miért nem vállalják az öregek? Pedig így unokáik nem menekülnének a haldokló nagyszülőtől.

Attól tartok, hogy az egoizmusba átváltozó individualizáció nem fordítható vissza.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.12.04. 09:08:57

Az öngondoskodás hamis illúziója arra a feltételezésre épül, hogy a fiatalkori életerőből be lehet spájzolni öregkorra papírok formájában. Csakhogy a papírok majdani értékét az akkor aktívak és erősek fogják meghatározni.

Robinzon Kurzor 2010.12.04. 09:18:53

@Elpet:

Ha te annyit értesz az öngondoskodásból, hogy az papírok spájzolása, akkor szoktasd rá magad a csirkefarhátra, de leginkább a koplalásra.
Mert ez vár rád.

tevevanegypupu 2010.12.04. 09:30:38

Tokeletes. Irtozatos. Nincs kiut es nincs segitseg. Nem a halalra gondoltam, hanem arra, hogy elindultunk ezen az uton, innet visszafordulni szelidebb, emberibb vilagba mar nem tudunk, mert nem engedjuk meg mi magunk. Sem masoknak sem nekunk.Futoleptekkel rohanunk a semmi fele. Csirkefarhattal vagy belszinnel az szinte mindegy is, a lelkunk valt uresse, fiatalnak meg oregnek egyarant.
Lehet, hogy mar nem is emberek vagyunk hanem gepek.

VIII. Nagyapó 2010.12.04. 10:19:41

"A béreket innentől fogva úgy alakították, hogy egy kereset ne is legyen elég"

Pffff, ez így elég demagóg volt...

Az írás amúgy nem rossz, csak épp úgy semmit sem kezd a közgazdászok által felvetett problémákkal (=öregedő társadalom), ahogy azok sem az itt felvetettekkel.

Viszont ebből az aspektusból már maga a Bismarcki nyugdíjrendszer is épp olyan embertelen, elidegenedett intézmény, mint az öngondoskodás. Az állam ilyeneket tud csak, a többi a családok, közösségek dolga.

betyár (törölt) 2010.12.04. 10:20:30

gondoljanak arra, hogy az individuálizáció nélkül viszont csak törzsi felsőbbség tudat létezne. márpedig egyéni felsőbbségtudat, arisztokratizmus nélkül hová lennénk? nemde, kedves Aristo?:))

betyár (törölt) 2010.12.04. 10:24:20

@VIII. Nagyapó:

ez a poszt nem közgazdászok által megoldható problémát vet fel. az idézett mondat pedig teljesen igaz.

Tündér_Lala 2010.12.04. 10:37:21

Ez az írás nagyon jó. Megoldás ? No az az ami nem látszik.

Alfőmérnök 2010.12.04. 10:40:58

@tevevanegypupu: Köszönöm, hogy összefoglaltad, így nem kell elolvasnom a posztot.

@betyár: A női emancipációról mi a véleményed? :)

Téglagyári Megálló 2010.12.04. 10:58:44

@tevevanegypupu:

Kedves Teve, ne legyen mán Koncz Zsuzsa! :-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.12.04. 11:45:33

@aristo:!

A sztoikus stichtől eltekintve jó kis bejegyzés ez:-) Nekem átjött:-)

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.12.04. 12:02:04

" Nehéz dolog meghalni, különösen nehéz elhagyatva és feleslegesen"

helyesen:

könnyű dolog meghalni, különösen könnyű elhagyatva és feleslegesen.

aki nem érzi magát feleslegesnek, és kötik a ragaszkodás láncai, annak /!/ nehéz meghalnia.
a világosság emberei könnyen halnak. különösen elhagyatva és feleslegesen.
nem könnyű maguknak keresztényeknek! :)

ennyit az első mondathoz, egyelőre csak addig jutottam, valakinek főznie is kell :)

Gandalf Garaboncias 2010.12.04. 12:02:43

Jó poszt, olyan aspektusra hívja fel a figyelmet, amely általában el szokott sikkadni a társadalmi okoskodások során.

VIII. Nagyapó 2010.12.04. 12:29:37

@betyár:

Max. az igényeket. A béreket hadd ne kelljen már összehasonlítani a XX. század elejével...

És igen, a cikk nem közgazdászok által megoldható problémát vet fel - de ki-kiszúr a közgazdászok felé, miközben az általuk emlegetett problémák léteznek.

betyár (törölt) 2010.12.04. 12:32:53

@Grift:

én is valami hasonlóra jutottam. az életkedv a létezés felett érzett/a létezésből fakadó öröm. ez a létezés bizonyos helyzetekben lehet fájdalmas - aristo szerint inkább -, dühös, boldog, örömteli, elkeseredett, gyönyörűséges stb., ezek által a dolgok által érzékeljük a létezést. tehát ezek mind a létezés állapota fölötti öröm/kedv forrásai. aki ezekkel nem bír, annak könnyű meghalni.

betyár (törölt) 2010.12.04. 12:40:19

@Alfőmérnök:

és neked mint az ökológiai katasztrófa miatt aggódónak mi a véleményed a gőzgép és a robbanó motor elterjedéséről?:)

az emancipációnak voltak a nők számára kedvező eredményei természetesen. de mégis parasztvakítás van a dologban, hiszen ez csak a fügefalevél volt, amivel eltakarták a lényeget: a nők tömeges munkába állítását. sokszor leírtam már, hogy végzetes hiba történt, ugyanis a nők elfogadták a férfivilág szabályait, ahhoz alkalmazkodtak, a közéletben és a munkapiacon gyakorlatilag férfiakká váltak. ahelyett, hogy a hagyományos női szerepek emancipálására törekedtek volna.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.12.04. 12:45:06

@betyár:

így van. amiket felsorol és ahogy leírja őket, pontos kép a ragaszkodás kötelének számos ágára.
az öregkor arra való, hogy elengedjük a kötelékeket.

egyébként, az öregek bölcsessége mindig is valami végső igazság szempontjából volt értelmezhető akkor is, mikor a fiatalok kíváncsiak voltak a vének bölcsességére. a hogyan emeljük be a mestergerendát, vagy megtámadjuk e ellenségünket dolgában, ugyanolyan makogó marhák voltak, mint a maiak. a képességeit elvesztett, kopott ember a mindennapok tudásában szegény. invalidust sem kérdezünk futóedzés dolgában, hanem inkább arra vagyunk kíváncsiak, hogy a csonkoltság milyen bölcsességet szül/het/ :)

Téglagyári Megálló 2010.12.04. 12:46:19

@betyár:

"ahelyett, hogy a hagyományos női szerepek emancipálására törekedtek volna"

Épp a minap gondoltam arra, hogy sajnos sokszor látni olyan, gyerekkocsit toló anyákat, akik láthatóan nem érzik jól magukat ebben a szerepben. Nem csoda, ha a még fiatalabb nők nem vágynak erre.

Alfőmérnök 2010.12.04. 12:59:19

@betyár: "és neked mint az ökológiai katasztrófa miatt aggódónak mi a véleményed a gőzgép és a robbanó motor elterjedéséről?:)"

a gőzgép és a robbanó motor elterjedésének voltak az emberiség számára kedvező eredményei természetesen. de mégis parasztvakítás van a dologban, hiszen ez csak a fügefalevél volt, amivel eltakarták a lényeget: a természeti erőforrások korlátlan kifosztását. :)))
stb. stb.

Az ökológiai katasztrófa miatt maximum a hülyék meg a mazochisták nem aggódnak. Ja, meg azok, akiknek öröm meghalni.

Egyébként természetesen megint csak a mértékkel van a baj. De ha érdekel a téma, írd be a gúgliba, fenntartható fejlődés. :)
Hogy szerintem mi lenne az első lépés? PL betiltani a GDP-t mint gazdasági mutatót.
( kkbk.blog.hu/2010/04/27/daboczi_kalman_a_merheto_balgasag_gdp )

"végzetes hiba történt, ugyanis a nők elfogadták a férfivilág szabályait"
Ja, tényleg valami rémlik, mintha írtál volna erről. Hát ebben azt hiszem, igazad van.

Bell & Sebastian 2010.12.04. 13:46:24

A halálnak ezer arca van és mind más, mintázatot csak rendkívüli helyzetekben mutat. A négygenerációs együttélés -méltó körülmények közt- sem feltétlenül üdvözítő.
(Hogyan képes valaki pelenkát cserélni apján-anyján, ha még a saját gyerekén sem tette?)

Építészek tudnának mesélni a politikai közgondolkodás hatásáról az építtetők elképzeléseire. A sok kicsi lyuk után az egybenyitott hodály következett, tetőtér és alápincézés után a tornácos-földszintes, hátrafelé elnyúlót a kocka váltotta, azt meg a derékszög alaprajzú. A fialtató ketreceket most hagyjuk.

Vidéki polgármesterek mesélhetnének arról, hogy az idősek napköziotthonos ellátására -napjainkra- hogyan csökkent az igény a nullára, az individualizmus és befelé fordulás térnyerésével párhuzamosan.

Egyetlen megoldás maradt, kulturált otthonok építése, megfizethető ellátással, de ablakkal a főtérre.

A halál kultusza része az élet kultuszának.
(Sokszor kóválygunk a temetők parcellái közt, sírokat keresve. Akinek a koporsója előtt kisgyerekként vihettem a fekete keresztet, végig a falun -Heute mir, morgen dir-, annak a nyughelyére máig emlékszem, az arcával együtt.)

Benyomják a zámbódzsimi -nótát a niggermagnón, szólásra emelkedik a gyászhuszár, keresem a pap tekintetét. Kiül az arcára: vesztettünk!

Sírni kellene...

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.12.04. 15:13:09

öregek tapasztalata: az emberség tapasztalata,
és ahol ez nem számít, ott jól látható, milyen az életminőség...

tevevanegypupu 2010.12.04. 15:22:51

@Alfőmérnök:

Hat ez csak egy erzes, meg csak nem is velemeny, latom azota elolvasta. Nagyon helyes, nagyon jo iras, eppen eltalalta a lelkemet, foleg igy Advent idejen.

@Téglagyári Megálló:

Mijafranc? Regen negyon kepben voltam Koncz Zsuzsat illetoen, de mar regen nem vagyok, foleg miota kiderult, hogy liberalis a lelkem minden ok nelkul. De ugy tunik tok veletlenul megutottem egy hangot amit elottem o mar megenekelt?(:

Alfőmérnök 2010.12.04. 15:28:20

@tevevanegypupu: Dehogy olvastam el! Én meg azt hittem, hogy maga ironikusan írja, amit ír. Úgy látszik maga is meghülyült ettől az aristotól.

tevevanegypupu 2010.12.04. 15:33:36

@Alfőmérnök:
Hat meg, amennyiben ugy erti, hogy hatott ram.

Téglagyári Megálló 2010.12.04. 15:34:49

@tevevanegypupu:

"Lehet, hogy mar nem is emberek vagyunk hanem gepek."

Zsuzsánk énekel valami ilyet, és ezt roppant közhelyesnek találtam, remélem, nem bántom most ezzel nagyon. Azért is tűnt ez fel, mert nem szokott ilyen stílusban írni.

Az jut még eszembe erről, amikor egy ismerősöm közli, hogy az e-mail az "antihumánus", és bár nem pont ezért, de nem válaszol az e-mail-re, amit néha azért mégis megpróbálok írni neki.

Alfőmérnök 2010.12.04. 15:52:06

@Téglagyári Megálló: Mondom, hogy meghülyült. :)
Meg a zomega is énekelt ilyeneket.
www.youtube.com/watch?v=kOEm3m0zH7Q
"Műgyerek, tiszteld a gépeket
Atyád sem vallott más elveket
Köszönd meg gép adta életed
S végül gép lesz, ki eltemet" :)))

tevevanegypupu 2010.12.04. 15:52:53

@Téglagyári Megálló:

En kerem szepen kozhelyes vagyok, ezzel nem sertett meg. Minden amit leirok az. Abszolute nem erzem magam eredetinek, bar tudnek az lenni, de amirol irok vagy ahogy irom a kozhely. Szoval nem haragszom.

Alfőmérnök 2010.12.04. 16:10:58

@tevevanegypupu: Ne izguljon, még van visszaút a hülyeségből. :) Csak ne vegye túl komolyan a gyomorgörcsös kamubölcselkedéseket. A nagy nevekre való hivatkozások, a műveltség csillogtatása, meg a fennkölt stílus könnyen félrevezetheti az embert. És ezt a lehető legjobb szándékkal, figyelmeztetésképpen írom, a mentális épségéért aggódva.
Persze az is lehet, hogy mandi híroldalon hülyült el, azt nem nagyon olvasom. Ez esetben nem tudok tanácsokkal szolgálni. ;)

Alfőmérnök 2010.12.04. 16:38:56

@tevevanegypupu: Egyébként tudod mi is gyanús nekem ebben a fickóban? Szerintem hálózati ember. Már az első – NER-es - posztjában is olyanokat írt, amiket később Orbán szó szerint idézett. De később is rendre olyan témákat „dobott be”, amik egy-két héten belül témává lettek a sajtóban. Így volt ez pl. a jogállammal is. Most vagy nagyon jó a vevője, és előre megérzi a dolgokat, vagy – valahonnan – előre tudja.
Nekem az a tippem, hogy most azért kellett ezt a témát előhozni, mert a Hoffmann Rózsáék – nagyon helyesen – 60 órás szociális munkavégzéshez kötötték az érettségi vizsgát. (Ezt egyébként a Waldorfból vették át. :D) Ez tegnapi hír, de figyeld meg, hogy nemsokára ez is téma lesz a sajtóban, Aristo ezt már előre tudta? Vagy az is lehet, hogy tegnap este írta meg a posztot, miután kijött a hír?
Persze lehet, hogy nincs igazam. De hogy vitatkozni nem tud, az tuti.

betyár (törölt) 2010.12.04. 16:56:19

@Alfőmérnök:

vagy ő a súgó. nem ő les, hanem őt lesik:)) erre nem gondolt?

Alfőmérnök 2010.12.04. 17:03:18

@betyár: Vagy mindkettő egyszerre (megfigyelők megfigyelőjének megfigyelése). :)
Mindenesetre valószínűleg "belső ember", aki közel van a tűzhöz. Elég profin ír, és profin meg tudja mondani, hogy mivel fogják a közeljövőben tematizálni a közéletet. És profin ideológikus - ellenvéleményt nem tűr -, és az ideológiája hajszálpontosan megegyezik a kormányéval (amivel - hangsúlyozom - ideológiaként általában nincs is baj).

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.12.04. 17:11:42

@Alfőmérnök:

drága alfi, ha maga valakit utál, hát nem válogat az eszközökben, és a fűtőanyagban, amivel utálatát tüzeli. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.12.04. 17:15:23

@Téglagyári Megálló:
maga nem szól bele, mert nem elég okos. értve? köszönöm. :)

Alfőmérnök 2010.12.04. 17:42:05

@Grift: Egyébként ez csak erre az esetre igaz, pl. bbjnickkel csak szájkaratézni szok, annak reményében, hogy valamelyest ő is élvezetét leli benne, gondolom különben nem menne bele a játékba.

Aristora azért haragszom, mert megítélésem szerint sok esetben ő is felületesen általánosít és alkot ítéletet emberekről. Ezért érzem feljogosítva magamat, hogy én is elhamarkodottan ítéljek felőle.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2010.12.04. 17:47:39

Szívemből szólt ez az írás, valódi hétvégi, végiggondolós publicisztika.
Két, a többivel szorosan összefüggő gondolat nem lett csupán kibontva benne:
A hagyományos társadalmakban a nagycsalád volt hivatott az egymás gondoskodására szoruló generációk önsegítésének tere, védőhálója: az öregek vigyáztak a gyerekekre, átadták a tudást, az erejük teljében lévők eltartották a családot, és gondoskodtak az öregekről, így sem óvodára, sem aggok házára nem volt szükség, nyugdíjra pláne.
De nem csak azért volt hatékonyabb ez a természetes és természetbeni gondoskodás mert az emberi természettel sokkal jobban összhangban van, mintsem a mai modell, amiben pénzt fizetünk és pénzt várunk, és az adónkből idegen vénekről gondoskodik az állam, mint a társadalom univerzális, absztrakt családapája.

Hanem azért is, mert a nagycsalád sokkal hatékonyabban használja fel a természeti és társadalmi erőforrásokat:
Fajlagosan mindig olcsóbb 8-10-12 embernek egy nagy, többgenerációs házat építeni mint 1 fős szingligarzonokat, olcsóbb, kevésbé terheli az erőforrásokat ennyi embernek fűteni, főzni, mosni mint egyenkénti, atomizált miniháztartásokat létrehozni.

Nem hiszek a láthatatlan, egész világot átfonó összeesküvéselméletekben, ugyanakkor lehetetlen nem észrevenni hogy a fogyasztói társadalom jelenlegi modellje az egyszemélyes háztartások fenntartásában érdekelt, hiszen annyiszor lehet eladni a porszívótól a hűtőtől a tévén át mindent. De ez, a jólétet mennyiségi mércével mérő, GDP vezérelt könyvelői szemlélet is lassan meghaladottá válik abban a lassú, de hatalmas, paradigmaváltásban amit csak az nem vesz észre aki a valóságnak mindig az orra előtti, pillanatnyi szeletét érzékeli csupán, és a hegyből csak a lába alatti kavicsot érzékeli.

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2010.12.04. 18:44:16

Megoldás? Mi ebben a bonyolult?

Szerintem a makro-szinttől eltávolodva egészen egyszerű a recept. A mi feladatunk, hogy gondoskodjunk szüleinkről, ha ők már nem tudnak magukról. - ahogy ők is gondoskodtak rólunk.

Az is a feladatunk, hogy gyermekeinkkel törődjünk, és ebben a szellemben neveljük őket. Akkor jó eséllyel lesz olyan, aki rólunk is gondoskodni fog.

Ez szerintem ennyire egyszerű. Hosszabb távon pedig egészen biztosan azok fogják meghatározni a társadalmi és gazdasági folyamatokat, (pusztán életkori és demográfiai okok miatt) akik ezt a receptet alkalmazzák saját esetükben.

(Persze ettől még szar lesz a többieknek)

Téglagyári Megálló 2010.12.04. 18:46:33

@Grift:

Majd én eldöntöm, hogy mikor szólok.

tewton 2010.12.04. 19:10:15

@Alfőmérnök:
"Műgyerek, tiszteld a gépeket"

szájbergyerek, kérjél bocsánatot :)

Téglagyári Megálló 2010.12.04. 19:20:27

@tewton:

tewtone, azt hittem, maga csak fennkölt trubadúrokat hallgat.

tewton 2010.12.04. 19:21:09

sok igazság van ebben a cikkben, meg közhely is. vagy mondjunk inkább nemballib evidenciákat.

de mégis érdekesebb az, amit alfi lát meg benne.

@Grift: mielőtt elolvadna, azért hadd hívjam fel a figyelmét erre:

"Némi - lehet, önáltató - reményt a hallhatatlanságra gyerekeink, utódaink adják, akikben tán továbbélhet valami abból a szikrából, ami a lelkünk"

tipiq judaista alapelv, hogy az ember számára elérhető örökkévalóság kb. a vérvonal meg a név továbbvitele az utódok révén. lusta vagyok kikeresni rá referenciát, de még eötvöskárolynál is megtalálja.

tewton 2010.12.04. 19:22:35

@Téglagyári Megálló:
felhallatszik az elefántcsonttoronyba :)

Bell & Sebastian 2010.12.04. 19:27:57

Ezt a Grimm mesét magyarul nem ismerem, pedig az óvodai pályafutásomat ennek meghallgatásával kezdtem. Éreztem némi belső ellentmondást a történetben, ugyan nem fa etetővályúból kanalaztuk a zöld valamit -ami tele van cövitaminnal-, de macskaasztalnál macskaszéken ültünk, amit akkor teljesen rendjén valónak találtam, szöges ellentétben az óvónénivel, aki viszont az okvetetlenkedésemet nem díjazta annyira, tekintettel arra, hogy leginkább még olvasni se' tudott németül, nemhogy érteni büszke felső-tanyasi Dialektomat, amely annyiban volt fejlettebb az alsó-tanyasinál, hogy külön szava volt a macskára (Kratzer), míg az utóbbi a Dachhase (tetőnnyúl) kifejezéssel oldotta fel a rendszertani problémát.

Brüder Grimm: Katzentisch und Holztrog - Der alte Großvater und der Enkel

Inhalt: Der alte Großvater kann seine Suppe nicht mehr richtig essen, er verschüttet sie, und sie läuft ihm auch immer wieder aus dem Mund. Da sich sein Sohn und seine Schwiegertochter davor ekeln, muss er beim Essen in der Ecke sitzen. Als er dazu noch seine Schüssel zerbricht, bekommt er nur noch einen Holznapf, aus dem er essen muss. Kurz darauf trägt der vierjährige Enkel kleine Brettlein zusammen und erklärt den Eltern, er wolle ein Tröglein machen, aus dem Vater und Mutter essen sollen, wenn er groß ist und sie dann alt sind. Daraufhin fangen die Eltern an zu weinen und holen den Großvater wieder an den Esstisch.

Ha valaki ráér, itt elég mélyen széjjelszedik a témát, mondhatni németes precizitással:
www.ekir.de/missionale/index.php?id=128

“Altern in dem positiven Sinne des Reifens gelingt dort, wo die mannigfachen Enttäuschungen und Versagungen, welche das Leben dem Menschen in seinem Alltag bringt, weder zu einer Häufung von Ressentiments, von Aversionen oder von Resignation führen, sondern wo aus dem Innewerden der vielen Begrenzungen eigenen Vermögens die Kunst zum Auskosten der gegebenen Möglichkeiten erwächst.“

:)

tewton 2010.12.04. 19:36:09

@Bell & Sebastian:

egy germanista irodalmista kollégám azt mondta nekem egyszer, hogy a "bölcs öregség" meg a bölcs öregek toposza kb. a felvilágosulás és a csatolt szentimentalizmus óta van elterjedve.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.12.04. 19:36:40

@tewton:
basszameg, hát maguknak kellett zsidó-keresztény kultúrkör! :)

mindig tudnék vitatkozni azzal amit aristo ír, vagy legalábbis mellékcsapásaival de nincs kedvem, mert naggyábúl mindig igaz amit ír. gondolhatja, hogy némely keresztény csacsiságnak nekimehetnék. :)

tewton 2010.12.04. 20:00:57

@Grift:
hagyjon ezzel a posztholó zsidó-keresztényezéssel engemet, nekem pont elég a keresztény kultúrkör
(de ezen most és itt nem nyitok vitát:))

Bell & Sebastian 2010.12.04. 20:06:50

@tewton:
Valamit csak ki kellett találni ideológiai fronton ahhoz, hogy ne kelljen betépetve agyontángálni mindet 50 évesen, a korábbi, jól bevált protokollnak megfelelően.

Minálunk a bölcsesség mértékegysége amúgy a joch (hold) volt.

Bell & Sebastian 2010.12.04. 20:18:27

@Grift:
A csehek még gyártanak abból a tetűirtóból. Ha érdekli, vehet maga is részvényt. (tőlem...)
Csak a nagybani dobozolás még nem megoldott. Úgy értem, nincsenek dobozolók.

Alfőmérnök 2010.12.04. 21:05:01

@tewton: Van ám inglis vörzsön is:
www.youtube.com/watch?v=-x0YIClRl9g

A teljesség kedvéért pedig a műremek:

"Egy napon komoly tudós fejek
Rájöttek, tovább ez nem mehet
Az élet még nem elég szervezett
Kijött hát egy új rendelet

Anyáknak hozták a levelet
Benne áll, ezentúl szüljenek
Havonként egy fiúgyermeket
Még jobb, hogyha ikreket

Minden rendben ment, igen egyszerű eset
Senki sem szenvedett
Mert ó az emberből közben műember lett
Aki tőle született: műgyerek

Műgyerek, tiszteld a gépeket
Atyád sem vallott más elveket
Köszönd meg gép adta életed
S végül gép lesz, ki eltemet

Minden rendben ment, igen egyszerű eset
Senki sem szenvedett
Mert ó az emberből közben műember lett
Aki tőle született: műgyerek

Forgatnak megsárgult könyveket
Olvassák a múltból ittrekedt
gyönyörű, szokatlan verseket
S titokban könnyet ejtenek"

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.12.04. 21:20:39

Ez fenomenális . )

Kommentek egy kloncertfelvétel alatt:

"Figyeljétek a szöveget...ezért volt betiltva ez a szám. Én először a Szabad Európán hallottam, Cseke László egyik műsorában."

"Nemnem. Ez egy 1972-es számuk, mely egy kislemez B oldalán szerepelt...egy ideig, aztán gyorsan levették a polcokról.

Egy haverom dolgozott a Múzeum krt-on, a lemezboltban (lemezbizományi) és tőle szereztem meg."

"A szöveg az 1984-re rímel, az pedig a kommunista falansztert írja le. Akkor is voltak értelmes emberek, akik az összefüggéseket meglátták. Gyönyörű ballada, jó volt Omega dalokon felnőni. Ez a koncert nagyon jó minőségű . Köszönjük."

www.youtube.com/watch?v=kMKyfkBlMF0&feature=related

A diktatúra jeges lehellete. Ez lesz ám itt megint, jön majd a Szalay Annamária, miközben a nyugdíjak miatt újból műembereket kell majd szülnie a nőknek. Havonta, ikreket : D

tewton 2010.12.04. 21:25:27

@gloire:
az omega megjósolta a guttenberg-galaxis végét, a pocmodernizmust, sőt a funkcionális analfabéta emberiség eljövetelét! ezek a sorok pl. a középiskolai magyartanarak és a humánértelmiség elmúlt, letűnt aranykoráról szól :)

"Forgatnak megsárgult könyveket
Olvassák a múltból ittrekedt
gyönyörű, szokatlan verseket
S titokban könnyet ejtenek"

Alfőmérnök 2010.12.04. 21:39:37

@tewton: Ez az önreflexivitás megjelenése a hazai pop-költészetben. Azaz a "gyönyörű, szokatlan vers" a dal szövegére magára értendő. ;)

tewton 2010.12.04. 21:49:25

@Alfőmérnök:
:)
ma volt egy műsor a korálról a rédióban. fura, de a független magyar állam létrejötte óta (1989) nem hallottam olyan magyar számokat, ami szövegileg és zeneileg is megütné a nívójukat.

TG69 2010.12.04. 23:43:06

@poszt: Ja, nőknek fakanál, 7,8 gyermek és a nagymami ágytála. Lehet menni szavazatokat gyűjteni :).

És a férfiak többsége meg hol dolgozik? Egyik jobb meló, mint a másik :).

Bell & Sebastian 2010.12.05. 00:44:16

Csak nehogy jöjjön ide egy néger svarc, és írjon egy terminátorost nyúlsz... vajnának.

Azért az érdekes, hogy nem az Omega 5 -re asszociáltak.
Nem is az Én elmegyek vagy a Búcsúztató miatt, hanem az egész concept-lemez hangulata miatt, a bevetett szinti és szimfonikus-progresszív alapok miatt.

Igen nagy dobás volt, de azért futott már sok más is -ott túl a sövényen- ami adta az ihletet, hogy gonosz legyek. Pedig sosem voltam LGT -fan. :)

Bell & Sebastian 2010.12.05. 01:01:59

@Téglagyári Megálló:
Koncz Zsuzsától a Szondy két apródja, Vörös Rébék, (most volt Indexes, tegnap) vagy a Jelbeszéd, semmi más. Amolyan etalon-féle, mindent visz.

www.youtube.com/watch?v=o565EMM7xIM
www.youtube.com/watch?v=3SnjZFQ01o4

www.youtube.com/watch?v=a69ZPbLYpg8&feature=related

www.youtube.com/watch?v=0-J-n51OODw

hacsaturján 2010.12.05. 08:18:34

a "hallhatatlanságig" eljutottam, ottan hirtelen láthatatlanná váltam, azóta budhaként azon járatom a zagyam, hogy ki rakott pöszmöszt a köldökömbe.

betyár (törölt) 2010.12.05. 08:41:32

@Alfőmérnök:

ugyan kérem. maga azóta haragszik aristóra, amióta kidelült, hogy nincs nagy véleménye a kurzuszöldekről:))

Tündér_Lala 2010.12.05. 09:31:11

Nem értem Teve piszkálását, ezért nem is szóltam bele. Azt gondolom pedig, hogy hasonlóan látja mint én.

Általában inkább vitáim vannak aristoval, de most egyet értek vale (már amennyiben ő azt akarta írni, amit én kiolvasok a posztból.)
A véletekig individualizálódott emberek (minden életkorban) magukra maradnak, normális emberi viszonyaik torzulnak.
Kezdve onnan, hogy a gyerek - minden család szeme fénye - szocializálását az új nevelési elvek mentén elmulasztják, aminek következtében évekre tönkre teszik saját életüket és később a gyerek életét is (ugyanis ezt a társadalomba történő betagolódást a társadalom végülis kikényszríti, erőszakosabban, mint azt a szülő tenné.)
Folytatva, hogy az emberek pillanatnyi szeszélyeiknek, hangulataiknak engedve, az önfegyelmet hírből sem ismerve, legszorosabb emberi kapcsolataikat teszik tönkre vagy égetik fel. (Az új sem lesz jobb, ha a szeretet megértése, elnézése, alkalmazkodása nem hatja át, ha mindig mindenki önmegvalósítani akar, a másik kárára.)
Az idősebbekhez való viszony pedig, mintha megrekedt volna a kamaszok lázadásánál és kitörési kísérleteinél, a rajtuk való átlépés jellemzi.

Olyan szélsőséges példákkal találkozni manapság, hogy az állam leesik a csodálkozástól. Ezt a folyamatot pedig valahogyan meg kellene próbálni megállítani és visszafordítani, mert a társadalom végletes szétesését eredményezi. Mennél inkább hiányzik egymás tisztelete, annál kevésbé lesz jó a társadalomban élni.(Szabályok és az önkontroll nélkül mindenki egyedül marad. Egyedül pedig nem jó létezni.)
Szerintem.

Alfőmérnök 2010.12.05. 11:24:03

@betyár: Nem csak a kurzszöldekről írta, amit írt. De a cselédekről is azt írta, hogy "rablógyilkos hajlamúak". És idézhetném még a pofátlan, nagyképű megjegyzéseit. Az ilyen ember az én szememben nem szorul védelemre.

Alfőmérnök 2010.12.05. 11:27:47

@Tündér_Lala: Teve piszkálása arra vonatkozott, hogy szájbarágósan, didaktikusan írt (annyira, hogy először én azt hittem, viccel), és mint Téglagyári is észrevette, nem ezt a stílust szoktuk meg tőle. Aki nem hiszi olvassa vissza.

Szolgálati Füldugó 2010.12.05. 13:09:59

A nosztalgikusan emlegetett nagycsaládok korszakában az embereknek nem volt ideje Alzheimert kapni, mert olyan alacsony volt a születéskor várható életkor. Ezért az öregember unikum volt, megbecsülték.
Ugyanezen időben a gyermek nem a szemük fénye volt, hanem fogyóeszköz. Lásd: azé a kisszék, aki csinálta. (Merthogy a pedofiliát nem az internetezők találták fel.) Tízből hat gyerek nem érte meg az iskoláskort, és hát persze az iskoláskor mint olyan is későbbi fejlemény. A drága, ártatlan gyermek szentimentális idealizálása későbbi fejlemény, és nem általános.
Azt is árulná már el valaki, hogy ezt a nagycsaládos dolgot csak az alsóbb néposztályoknak szánja, vagy saját magának is? Merthogy, ugye, a jobbmódúaknál a történelem során mindig volt dajka, nörsz, magántanítók, szakácsnő, szobalány, estébé, estébé.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.12.05. 16:25:14

az emberi öngondoskodás valójában gondoskodás - ön előtag nélkül, elsősorban másokról. a munka, az utódok nemzése és nevelése.

az öngondoskodás önzés, amely csak a mai önző világban nyer létjogosultságot és látszólagos értelmet. fejünk magunk által való igába hajtása, az igéző -ígérő szóra. senki se higgye, hogy önmaga, egyedül elérhet valamit. a tisztes időskori megélhetést sem.

Manyi Béci 2010.12.05. 17:42:37

Igen! A heti igehirdetés aristotól!
Köszönöm.
A legtöbb baj abból ered, hogy a nők eljárkálnak dolgozni és egyenjogúnak képzelik magukat.
A maradék baj pedig a haladásból.
Ez megint nagyot ütött, aristo!

betyár (törölt) 2010.12.05. 18:06:09

@Alfőmérnök:

maga meg mi a fenét művel tevével?! itt is meg a másik posztnál is? nem szégyelli magát? kössön bele mavoba, bellbe, griftbe stb. ha nehéz napjai vannak:(

Alfőmérnök 2010.12.05. 18:15:58

@betyár: Akkor a gyengeelméjűek meg a funkcionális analfabéták kedvvért még egyszer elmagyarázom:
azt írtam, hogy teve meghülyült* aristotól. Tettem mindezt egy konkrét kommentjére hivatkozva. Nem rablógyilkosoztam, mint egyesek, egyszerűen csipkelődően megjegyeztem valamit. Szoktak itt ennél durvább dolgok is történni. Kicsit mintha túlreagálta volna.
Még az a szerencse, hogy az élőszóval ellentétben itt minden visszakereshető, visszaolvasható, így nem kell a végtelenségig magyarázkodnom.

*meghülyült feltételezi: azelőtt nem volt az.

Szolgálati Füldugó 2010.12.05. 18:17:29

@tewton: Pedofilia bizony, kedves konzervatív gyermek. A parasztoknál az a szó járta, hogy "az használja a kisszéket, aki csinálta". Elterjedt volt a leánygyermekek megrontása.
Ajánlott olvasmány: Móricz Zsigmond: Árvácska

Szolgálati Füldugó 2010.12.05. 18:20:31

@Tündér_Lala: A gyermek - minden család szeme fénye?
Tekints bele a családon belüli erőszak statisztikáinak alakulásába az Egybesült Államokban. Azt fogod találni, hogy a hatvanas évek óta meredeken csökkentek az ilyen bűncselekmények. Tök véletlen, ugye, hogy akkoriban kezdték széles körben használni a fogamzásgátló tablettát, emiatt sokkal kevesebb nem várt, nem-szemefény gyermek született.

tewton 2010.12.05. 18:25:40

@Szolgálati Füldugó:
köszönöm, kedves nemkonzervativ bácsi (szakálla is van a bácsinak?).
megyek és el is olvasom Zsiga bácsi regényit, bár nem gondolom, hogy a szatmári parasztokon túl nagyobb társadalmi mintára alapozott. én egy dunántúli gyermek vagyok, és itt picit más világ volt sok tekintetben. ugye tetszik olvasni néprajzi meg cociográfijai munkákat, nem csak a Zsiga bácsi kulőrlokálos írásajit?

Tehetetlen Dodó 2010.12.05. 18:52:09

@tewton: Na ja. Valahogy így. Azelőtt is voltak sötét vidékek, sötét parasztokkal. A Dunántúlon meg a Felvidéken ez korántsem volt divatos.

betyár (törölt) 2010.12.05. 18:52:20

@Alfőmérnök:
konkrétan két helyen is lehülyézte. pedig. na szóval engem ugyan nem bosszant fel, de emlékeztetném, nem szerepeltettem magam a saját felsorolásomban:) a bunkóság meg bunkóság, azért legfeljebb elnézést kérhet. na.

betyár (törölt) 2010.12.05. 18:55:55

@Szolgálati Füldugó:

az, hogy az átlagéletkor alacsonyabb volt mint ma, bár azt nem tudtuk meg, melyik korszakra gondol, nyilván hajdanára-danára, annak azért az is oka volt, ahogy azt maga is írja, de sajnos az összefüggés fonalát nem leli meg, hogy magas volt a csecsemő- és gyermekhalandóság. szóval azért voltak öregek. pláne, ha azt fizikai állapothoz kötjük.

Alfőmérnök 2010.12.05. 19:12:56

@betyár: Konkrétan három helyen hülyéztem le, de a második kettő visszautalás volt az elsőre. A "nem vált géppé" meg az ő szövegére való visszautalás volt.
De ha már egy hülyézésért is elnézést kell kérni, akkor jó nagy változások történhettek itt az elmúlt 24 órában.

Az átlagéletkor abban az időben biztos alacsonyabb volt, amire aristo folyamatosan ideálisként tekint vissza, szembeállítva a mai korral. Mikor ha akkor élt volna, lehet azt a kort is rühellné. A nosztalgiázók hajlamosak elfelejteni annak a kornak az árnyoldalait, amit szembeállítnak a jelennel, és ahova (kimondva-kimondatlanul) visszavágynak.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.12.05. 19:22:12

@betyár:

kössön bele..........., griftbe

akarja, hogy felpofozzam magát? :)

betyár (törölt) 2010.12.05. 19:23:41

@Alfőmérnök:

magát is megkérdezem: melyik korban? magából azért a hajdanában- valamikor-nál többet nézek ki:) a többit vitassa meg a poszt szerzőjével.

betyár (törölt) 2010.12.05. 19:24:36

@Grift:
alfi után maga is? persze eggyel több vagy kevesebb:))

tewton 2010.12.05. 19:24:53

@Alfőmérnök:
jaj. maga nyilván nem ismeri Mt 5:22-t. olvasson utána a neten is akár.

off. a mai hülyegyerekek gázöngyujtó-töltőt szívnak, valami kis lúzer bele is halt (műsor a tv2-n). eszemfaszom megáll. micsoda selejtes generáció. se csavarlazito, se teknokol, se szifonypatrony, se cigi, se rövid, se trombitavirágmag, se meszkalin, se...

micsoda egy prolivilág.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.12.05. 19:27:16

@betyár:

hát, maga ne ajánlgasson éngem, mi vagyok én prügelknabe? :)

alfi, maga meg mondja meg tevénknek, hogy maga modortalan volt, olyannal aki nem érdemli, ő meg szokatlanul érzékeny, puszilják meg egymást aztán rúgjanak be! :)

betyár (törölt) 2010.12.05. 19:29:20

@Grift: @Alfőmérnök:

látták a teljes napfogyatkozás? néha tényleg olyan hülyepicsások:)) (londoni jelenet)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.12.05. 19:30:38

@tewton:
technokolt senki nem szívott, én legalábbis nem találkoztam olyannal. úrigyerek kale /bolgár remek/ vagy pálma /rövid flessű/ ragasztókat fogyasztott. a habpatron, meg kéjgáz, veszélytelen és vicces :))

Bell & Sebastian 2010.12.05. 19:32:17

@Alfőmérnök:
Jól van na, de kár hogy nincs most itt Teve, mesélhetett volna megint a vidéki arab családról, különös tekintettel a kisfiúk khmm... helyzetére, hogy Fülbedugósnak is legyen egy jó napja. :)

@betyár:
Nocsak, megint nem kölcsönös a megértés. Kérdezzen nyugodtan, elmagyarázom. Akár még Mavót is. :)

betyár (törölt) 2010.12.05. 19:36:02

@Grift:
éppen itt most maga ajánlgatja magát.
értem én. abban bízik, ha megkapja ezt a prügelknabe-szerepet, akkor kiűzetik a pusztába, aztán ott bolyong egy ideig, de megéri, mert végülis bemehet kánaánba:))

betyár (törölt) 2010.12.05. 19:38:46

@Bell & Sebastian:

én úgy látom, remekül értjük mi egymást:) de kösz.

Alfőmérnök 2010.12.05. 19:41:20

@betyár: Nézzen ide: születéskor várható élet tam-tam MO-n 1900-2010:
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/6/68/Hungary_life_expectancy.png/800px-Hungary_life_expectancy.png

Nyilván a modernitást valami tradicionálissal szembeállítók a XX. század előtti időkre gondolnak. Hogy konkrétan mire, azt nekik kell megmondaniuk, nem nekem.

Alfőmérnök 2010.12.05. 19:45:07

@Grift: Inkább azt mondanám, hogy nem gondoltam, hogy ilyen érzékenyen érinti, nem állt szándékomban megbántani.
De azt sikerült elérnie, hogy a virtuális szférában a mai napom jórészt róla szóljon. Ügyes. ;)

betyár (törölt) 2010.12.05. 19:57:11

@Alfőmérnök:

persze hogy nőtt a várható élettartam. de gondoljon bele, ez nem azt jelenti, hogy hajdanában ne lettek volna öregek. nyilván az öregedés folyamata is gyorsabb volt, mint ma: vagyis egy 50 éves olyan fizikai állapotban (és valószínűleg mentálisban) volt, mint ma mondjuk egy 70 éves. vagyis nagyrészt gondoskodásra szorult (hasznossága nem érte el a "bekerülési költséget". a mi fogalmaink szerint nyugdíjas/öreg volt. tehát a helyzet nem modern. az ms kérdés, hogy a közösség valóban úgy gondoskodott-e róluk, ahogy azt mi itt feltételezzük. Régen láttam egy japán filmet, a Narayama balladáját. (vagy valami ilyesmi) az arról szól, hogy a japán paraszt hogy cipeli föl szülejét a taigetoszra, a Narayamára, amikor az öreg úgy érzi, hogy már csak teher, és meg akar halni. (erre a hegyre mennek a falu öregjei meghalni.)

Alfőmérnök 2010.12.05. 20:20:04

@betyár: Keleten valószínűleg az öregedés folyamata lassabb volt, mert az idősek is aktív szexuális életet élnek. ;)
(Ezt a filmet nem láttam, de láttam Ozu-filmeket, amik már a 30-as években is ennek a tradicionális társadalomnak a felbomlásáról szólnak. De Kurosawa Álmok c. filmjének utsó epizódja is ennek állít emléket.)

Nem tudom, az én (apai) nagyapám jól elvolt öregen magában is. Amíg nem betegedett meg. Szóval a kérdés nem az, hogy hogyan viszonyul a társadalom azokhoz, akik öregek, hanem hogy hogyan viszonyul azokhoz akik öregek és betegek. De akkor már az öregséget kivehetjük a pakliból, mert nem csak az öregek lehetnek betegek. Sőt, az ember már születésekor is elég öreg ahhoz, hogy meg tudjon halni.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.12.05. 20:23:29

@betyár:

van egy magyar novella is a valami büdösbarlangba rakják be az öregeket, gondolom afféle letális mofetta :)

Bell & Sebastian 2010.12.05. 20:35:15

Sánta Ferenc - Sokan voltunk

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.12.05. 20:37:02

@Bell & Sebastian:
azaz! :)) általános isk. szöveggyújtemény

Bell & Sebastian 2010.12.05. 20:50:48

@Grift: @Leskelődő:
Tiszazugban -krónikus bűzbarlang hiány fennállása estén- más járta. :)

betyár (törölt) 2010.12.05. 21:04:21

@Bell & Sebastian:

ott is megétették az öreg férfiakat a nők?

tewton 2010.12.05. 21:06:04

@Grift:
no, ez nekem mind kimaradt . a gyermeki tisztaságból a házibor és házipálinka lendített át a tudatmódosításba (házidohány sajnos nem volt otthon). 93-94-ben még gondolkodtam meszkalinon meg marijuanán. aztán kiderült, hogy mekkora meló lenne belógni a kaktuszházba a peyotle-kaktuszért, a marijuana (vagy mi) meg elszáradt, mert a pátyolgatása helyett I got a life.

Alfőmérnök 2010.12.05. 21:13:29

@betyár: Egyébként megfigyelte hogy a várható élettartam-grafikonon az így vagy úgy rabszolgasorba vetett nők életkora mindvégig a férfiaké felett van? :)

Szolgálati Füldugó 2010.12.05. 21:59:47

@Tehetetlen Dodó: Azelőtt is voltak sötét vidékek, sötét parasztokkal. A Dunántúlon meg a Felvidéken ez korántsem volt divatos.

Lehetséges. A Dunántúlon viszont felhívnám tisztelt figyelmét a fakanalas bábákra. Hallott-e már az egykézésről? És hogy a tabletta előtt az hogyan volt technikailag megoldva? Somogyban, Tolnában, Zalában rongyba tekert fakanállal intézték el a nem kívánt drága gyermeket a célból, hogy egyben maradjon a földbirtok. Ez persze csúnya dolog volt. Netán a kedves konzervatívok földet is fognak adni a nagycsaládoknak? Vagy internetes, otthon végezhető bedolgozással oldják meg a kérdést?

Szolgálati Füldugó 2010.12.05. 22:03:05

@tewton: Zalában nohaborba, vagy pálinkába áztatott kenyeret adtak csócsálni a kisbabának, hogy ne zavarja az anyát kenyérdagasztás, lúgos kézi mosás, kapálás, marokszedés, estébé közben. Jó is az, a gyerekek tutira csendben voltak, és jól visszamaradtak a fejlődésben. Igy is kell, a paraszt maradjon a kaptafánál, vagy hogy is mondják azt konzervatívéknál.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.12.05. 22:12:04

@Szolgálati Füldugó:

maga valami akasztottember földre szakadt magjából elfutó mandragóra lehet, basszameg! :)

tewton 2010.12.05. 22:29:03

@Szolgálati Füldugó:
azért nem gondolja, hogy a kora-20. századi jelenségekből interpolálni kora-21. századi állapotokra orbitális balfaszság? (persze csak amennyiben figyelembe vesszük az 1945 utáni változásokat. nem kötelező, de javasolt). példái közül hiányolom a mégdurvább ormánsági egykézést :(

de ezt komolyan gondolja, hogy a század első felének agrárproletár jellemezheti a mostani állapotokat bármennyire? és ezzel akarja ekézni a konzervativokat?

emmán azé is röhejes, merthogy számos konzervativ arc mucsai és vidéki származású. ezeken a dolgokon nem biztos, hogy eltátják a szájukat, és beállnak maga mögé libsimód szörnyülködni. én speciel a nohát meg az otellót is rajta hagytam a tőkén, de délután mostam "lúgosan" kézzel.

Bell & Sebastian 2010.12.05. 23:43:10

@betyár:
- (szép katolikus) vidéki népi szokás Trianon után, bábai segédlettel arzén oldat készítés kiáztatott légypapírból, 162 exhumálás után abbahagyták a nyomozást, valójában nagyságrendekkel több áldozat volt _országosan_ (csecsemők, nyomorékok, betegek, hadirokkantak, aggok, szerelem, öröklési sorrend)

- ennek a filmnek pont nem láttam a végét, lejárt a kimenőm :)

Szolgálati Füldugó 2010.12.05. 23:55:15

@tewton: én nem interpolálok semmit, kis drága. A kedves blogszerző álmodozik régi időkről, amikor még szép nagy családokban éltek az emberek. Ennek az álomképnek a pontatlanságára, elnagyoltságára, és használhatatlanságára bátorkodtam felhívni a figyelmet. Mert szvsz. nem mindegy, hogy mit akarunk konzerválni.

Bell & Sebastian 2010.12.05. 23:57:02

@Szolgálati Füldugó:
Ki a lófasz vagy te, hogy ítélkezni merészelsz?
Sötét parasztok, mi? Kun Béla meg elhozta a világosságot és vitte a termést, csakúgy mint előtte vagy utána a többiek. Hogy éhen ne dögöljön a felvilágosult, progresszív, városi baloldal. Tisztában vagy vele, hogy milyen csereértéke volt az élelmiszernek. Mesterségesen lenyomták, pont mint az EU! A hagyomány folytatódik, immár kifinomultabb módszerekkel.

Sokat tudsz, mégis te vagy itt a legsötétebb barom.

tewton 2010.12.06. 00:21:20

@Szolgálati Füldugó:
ó, fölényes új fiú, elmész te a halál faszára.

a poszt szerzője mond valamit, ezzel az itteniek itt-ott egyetértenek, többen meg egyáltalán nem. amit te bugyborékolsz --leginkább morális ítélkezés egy másik kor felett, amihez kevés kapcsolatunk van-- még abban is lehet igazság, ha nem ilyen fölényeske és nettó gyökértelen módon mondanád. de hajrá.

Szolgálati Füldugó 2010.12.06. 00:30:59

@Bell & Sebastian: tewton:

Csúnya dolgokról írtam, az igaz. A felnőttet az különbözteti meg a gyerektől, hogy tudomásul veszi a valóságot, akkor is, ha nem neki tetsző.
Nem ítélkeztem, azok a nyomorultak, akikről írtam, kegyetlen körülmények szorításában tették, amit tettek.
Azt a világot azonban idealizálni mégsem kéne. A konzervativizmus nem tűri a romantikát. A romantika a forradalmároké.
Hogy fölényes vagyok-e? Ha te annak észlelsz, akkor a számodra biztosan. Bocsáss meg érte.
A gyökértelenségről. Érdem-e, ha valakinek "gyökerei" vannak? Mit értesz egyáltalán "gyökér" alatt?

Bell & Sebastian 2010.12.06. 00:46:59

@Szolgálati Füldugó:
Fussunk neki, még egyszer!
Annyiban ismétlődik a sorozat, hogy gyilkosságok most is vannak, csak kaparásnak hívják, a páriákat meg szenvedtetik, aminél -sok esetben- még a méregpohár is humánusabb megoldás. Többen kötik fel magukat a kilátástalanság miatt, mint amennyien közlekedési balesetben meghalnak.

Aki mondjuk a szocializmus konszolidáltabb, Kádár -féle időszakában nőtt fel, kicsíphetett egy működő többgenerációs családmodellt tornácos, hosszú házban. Ehhez az kellett, hogy senki se éhezzen, viszont fölös dolgokat se nagyon tudjon gyűjteni.

Azért ebben csak az udvar volt a közös (a budival, kamrával, pincével), amúgy minden családnak szeparált és teljes értékű élettere volt.

Hogyan lehetne ennek előnyeit -hátrányai nélkül- elfogadtatni, megvalósítani, ez a kérdés.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.12.06. 00:49:38

@Szolgálati Füldugó:

A gyökér nem érdem, de hasznos. Például abban is segít, hogy az ember meg tudja különböztetni a csigatésztát a lisztkukactól és táplálkozását is ehhez a tudáshoz igazítsa.

Úgy látszik, ez az, @Szolgálati Füldugó:, ami neked nem megy.

hu.wikipedia.org/wiki/Csigat%C3%A9szta

agamafarm.hu/html/imageseleseg/liszt1a.jpg

ü
bbjnick

Szolgálati Füldugó 2010.12.06. 00:57:59

Menjetek aludni. Holnap korán kell kelnetek, utána reggeli torna, expanderezés, majd hideg vizes zuhany. Így kezdi a napot egy igazi konzervatív.

Azt pedig nem mondjátok komolyan, hogy a konzervativizmus programja a Kádár-kori szerény jóléthez és életmódhoz való visszatérés?

Abban az időszakban egyébként a vidéki lakosságra a "kétlaki" életmód volt jellemző. Mintegy egymillió ember naponta ingázott vonattal a lakóhelye és a munkahelye között, és nagyjából százezer munkásszálláson lakott. Az építőiparban, vagy gyárban töltött munkaidőt követte a háztájiban a mezőgazdasági munka. Ennek a totális önkizsákmányolásnak volt az eredménye az a szerény jómód, amelyet olyan szépen lefestetek.
Ekkoriban kezdett egyre jobban nőni a válások száma, mert a tartós különélést, és az igen intenzív munkát nem bírták el a családi kötelékek. Elszakadtak a gyökerek...

Bell & Sebastian 2010.12.06. 01:19:11

@Szolgálati Füldugó:
Pedig volt egy múló pillanat, amikor láttam értelmét a beszélgetésnek, de az már elmúlt. A gyökerek és sötét parasztok kösz szépen, mentálisan jól vannak. Rólad ennek éppen az ellenkezőjét gondolom. Remélem, ezt tanítani nem áll módodban. Ha mégis, a pedofília egy igen ritka és perverz formájával szembesülünk itten.

Szolgálati Füldugó 2010.12.06. 01:24:14

Érveid nincsenek, tanulni nem vagy hajlandó. Ez nem egy konzervatív attitüd.

Bell & Sebastian 2010.12.06. 01:42:28

@Szolgálati Füldugó:
Ki mondta, hogy konzerv lennék? Ki mondta, hogy vitaképesek a féligazságad? Ki mondta, hogy tudsz olyat, amit érdemes eltanulni?

verateos 2011.03.30. 21:53:42

Tulajdonképpen mégis el kellett vóna kűdenem azt a Tákolmány 12+1 ponytyára vonatkozó kérdőívet - kiegészítve az "önkéntes szép halálhoz való jog" kodifikálására vonatkozóan.

Hajnal Anyácska 2019.07.07. 13:38:37

nemtom ki ez az aristo (névvel nem vállalta cikkét), de hogy vagy nagyon hülye, vagy nagyon hazudik, az biztos.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2019.07.07. 16:48:32

@Hajnal Anyácska:
Gondolom, te magad vagy. Különben minek írnál egy elfelejtett blog elfelejtett bejegyzése alá? Honnan jutna eszedbe, hogy ez a hely egyáltalán létezik?
süti beállítások módosítása