
Mint a legfrissebb híradásokból kiderült, pár órája lőni kezdte egymást a két Korea. Hogy pontosan mi is folyik Jonpjong-szigeten, arról telefonon kérdeztük Csoma Mózes Korea-szakértőt, az ELTE BTK Koreai Tanszékének adjunktusát.
– Pontosan mi is folyik a Jonpjong-szigeten?
– Helyi idő szerint ma délután fél 3-kor Észak-Korea kétszáz tüzérségi lövedéket lőtt ki a szigetre. Eddig legalább egy dél-koreai katona meghalt, valamint 2 civil és 13 katona megsebesült.
– Arrafelé újdonságszámba megy az ilyesmi?
– Egyáltalán nem. Gyakorlatilag már menetrendszerűnek tekinthetők a fegyveres összecsapások ebben a régióban, a Koreai-félszigettől nyugatra, a Sárga-tengeren elterülő szigetvilágban. Tudni kell, hogy a félszigettől nyugatra húzódó tengeri határvonalat az USA jelölte ki a koreai háborút (1950–1953) lezáró fegyverszünet megkötésének időszakában. Ez a határt, amelyet NLL-nek (Northern Limit Line) neveznek, Phenjan nem ismeri el. Az elmúlt tíz évben itt voltak a leggyakoribbak és legélesebbek a konfliktusok. Az egész Koreai-félsziget és környéke egy puskaporos hordó, de ezen belül ez a Sárga-tengeri terület még „puskaporosabb”.
– Most konkrétan mi válthatta ki a sziget lövetését?
– Itt ugye nem ritkák az – általában északi kezdeményezésre kitörő – fegyveres konfliktusok, de rendszeresen tartanak errefelé dél-koreai, illetve dél-koreai–amerikai közös hadgyakorlatokat is, amelyek ingerlik Phenjant. Éppen most hétfőn kezdődött az évente megrendezett három rendszeres nagyszabású déli hadgyakorlat egyike, hetvenezer katona részvételével. Ennek egyik helyszíne e sziget körzete. A Jonpjong-sziget egyébként 10 km-re van az északi partoktól, a délitől viszont jóval messzebb, 145 km-re, tehát rendkívül érzékeny területről van szó. A hadgyakorlat kezdete után Észak írásban követelte a műveletek felfüggesztését, majd miután ez válasz nélkül maradt, ma megindította a tüzérségi támadást. Egyébként idén egy hasonló hadgyakorlat idején, március végén már történt ugyanitt egy súlyos incidens: ekkor nem igazán tisztázott körülmények között elsüllyedt a Mennyei Béke nevű déli korvett, ami több tucat dél-koreai katona halálát okozta.
– Van valami szabályszerűség a hasonló akciók időzítésében?
– Általában a feszültség akkor fokozódik, amikor Dél-Koreában valami fontos eseményre kerül sor. Észak nagyon féltékenyen figyeli ezeket az eseményeket, mert nem szereti, ha a nemzetközi figyelem nem rá irányul. Például az egyik legnagyobb tengeri összecsapás a két Korea között a 2002-es japán–dél-koreai futball világbajnokság alatt zajlott. A mostani eseményekben szerepet játszhatott, hogy november 11–12-én Dél-Korea adott otthont a G-20-ak csúcstalálkozójának. A világ figyelme Szöulra irányult, s egyértelművé vált, hogy a nemzetközi közvélemény a G-20-as csoport méltó tagjaként fogadja el a Koreai köztársaságot.
– Az északiak döntéseiben mekkora szerepet játszhat a mostanában zajló utódlási folyamat?
– Az utódlás miatt az elmúlt két évben Phenjan nagyon érzékeny helyzetben van. Megfigyelhető, hogy ezen időszakban Észak kimondottan kemény lépésekkel és reakciókkal üzen a külvilágnak, azt próbálva jelezni, hogy az érzékeny belső viszonyok, a hatalomátadási folyamat ellenére az ország stabil, és határozottan szembeszáll minden vélt vagy valós külső fenyegetéssel. Ennek a jegyében hajtották végre 2009 májusában a második nukleáris próbarobbantásukat, tartottak több erődemonstrációt – például 2009 novemberében éppen a most érintett régióban –, egyértelműen jelezve a rezsim keménységét és megtántoríthatatlanságát.
– Akkor ami most zajlik, az tulajdonképpen rutinesemény?
– Gyakorlatilag az, bár a mai összecsapás annyiban eltér az eddigiektől, hogy Észak- és Dél-Korea konfliktusai viszonylag ritkán érintenek polgári lakosság által lakott területeket. A most megtámadott szigeten azonban 1300 civil is él..
– Ők tényleg civilek, vagy inkább álcázott katonák?
– A katonák nincsenek álcázva, a Jonpjong-szigeten teljesen nyílt a dél-koreai katonai jelenlét. Rajtuk kívül a lakók halászok.
– Mennyire érdeke a jelenlegi dél-koreai kormánynak a feszültség fokozása? Jelenleg Szöulban a keményen kommunistaellenes jobboldal van hatalmon, s kommunikációs szempontból akár jól is jöhet neki az északi fenyegetés.
– A déli pártcsatározásokban nagyon komoly szerepet kap Észak kérdése, az egyik legfontosabb vízválasztó a jelenlegi kormányoldal és az ellenzék között, hogy az előbbi inkább a nyomásgyakorlás, az utóbbi pedig inkább a támogatás – lényegében a nyugalom megvásárlása – felé hajlik. Ugyanakkor jelenleg egyik félnek sem érdeke a konfliktus eszkalálódása. A jelenlegi déli kormány többször élt ugyan a nyomásgyakorlás eszközével, de ez nem feltétlenül vezetett eredményre Phenjannal szemben. Annyi biztos, hogy az északi vezetés harcias nyilatkozatait és militarista megnyilvánulásait a szöuli diplomácia mindig fel tudja használni a nemzetközi közösség támogatásának megnyerésére, hogy tovább fokozza a nyomást Phenjanra.
– Milyen tényezők befolyásolják a nemzetközi közvéleményt?
– Hasonló konfliktushelyzetekben mindkét fél elmondja a saját álláspontját, de a közvéleményt alapvetően a kínai és az amerikai döntéshozók állásfoglalása határozza meg. Az USA egyértelműen, 100%-ig Dél-Korea mellett áll. Kína viszont ügyes egyensúlyozó politikát folytat: látja, hogy mekkora nyomást lehet gyakorolni Phenjanra, mi az, amit az még elvisel, és mi az, ami beláthatatlan következményekhez vezethet.
– A napokban egy amerikai tudós nagyon menő urándúsítókat látott egy észak-koreai létesítményben. Patyomkin-berendezéseket mutattak neki, vagy a Phenjan tényleg komoly nukleáris kapacitással rendelkezik?
– Azt nyilván nehéz innen megítélni, hogy a berendezések tényleg működnek-e. Az a tény azonban, hogy megmutatták őket az amerikai szakértőnek, egyértelműen üzenet a külföldnek: egyelőre az országnak esze ágában sincs feladni nukleáris ambícióit, s annak ellenére, hogy az ország gazdaságilag nehéz helyzetben van, a hatalomátvétel politikailag instabillá teszi, katonailag és a központi hatalom befolyását tekintve továbbra is igen kemény és határozott. Minden ilyen lépés lényegében egy láncra fűzhető fel, s azt hivatott demonstrálni, hogy a központi hatalom a helyén van, és az ország működik
– Tényleg működik?
– Úgy tűnik, sokkal jobb állapotban van, mint a ’90-es évek közepén. Az 1990-es évek elején Észak-Koreai politikailag és gazdaságilag elszigetelődött, az évtized közepére katasztrofális ellátási nehézségek alakultak ki, amelyek tömeges éhínségekhez vezettek. Az ezredforduló után némi gazdasági konszolidáció volt érezhető, amely elsősorban a dél-koreai tőkebefektetéseknek és a javuló gazdasági kapcsolatoknak volt köszönhető. Majd mindez eltolódott Kína irányába: kínai befektetések érkeztek, a kínaiak koncessziókat kaptak, s különleges gazdasági kapcsolatok alakultak ki a két ország között. Jelenleg Észak-Korea belülről már messze nem egy ’50-es évekbeli kommunista állam képét mutatja; inkább egy afrikai vagy dél-ázsiai harmadik világbeli diktatúrára emlékeztet. A fő kérdés egyébként éppen az, hogy a későbbiekben mennyire fog még közelebb kerülni Kínához.
– És mennyire?
– A dél-koreai vezetés rémálma az, hogy a kínai–észak-koreai gazdasági és politikai közeledés révén Észak előbb-utóbb Kína szatellitállamává válik, s így évtizedekre kitolódik annak a lehetősége, hogy a II. világháború után „ideiglenesen” megosztott félsziget ismét egy politikai egységgé váljék. E félelmeket fogalmazza meg a rosszmájú vicc, miszerint: „Mikor fog egyesülni a két Korea?” „Húsz év múlva. Kínával...”
