Rutinlövetés a Sárga-tengeren
2010. november 23. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Rutinlövetés a Sárga-tengeren

  Mint a legfrissebb híradásokból kiderült, pár órája lőni kezdte egymást a két Korea. Hogy pontosan mi is folyik Jonpjong-szigeten, arról telefonon kérdeztük Csoma Mózes Korea-szakértőt, az ELTE BTK Koreai Tanszékének adjunktusát.

– Pontosan mi is folyik a Jonpjong-szigeten?

– Helyi idő szerint ma délután fél 3-kor Észak-Korea kétszáz tüzérségi lövedéket lőtt ki a szigetre. Eddig legalább egy dél-koreai katona meghalt, valamint 2 civil és 13 katona megsebesült.

– Arrafelé újdonságszámba megy az ilyesmi?

– Egyáltalán nem. Gyakorlatilag már menetrendszerűnek tekinthetők a fegyveres összecsapások ebben a régióban, a Koreai-félszigettől nyugatra, a Sárga-tengeren elterülő szigetvilágban. Tudni kell, hogy a félszigettől nyugatra húzódó tengeri határvonalat az USA jelölte ki a koreai háborút (1950–1953) lezáró fegyverszünet megkötésének időszakában. Ez a határt, amelyet NLL-nek (Northern Limit Line) neveznek, Phenjan nem ismeri el. Az elmúlt tíz évben itt voltak a leggyakoribbak és legélesebbek a konfliktusok. Az egész Koreai-félsziget és környéke egy puskaporos hordó, de ezen belül ez a Sárga-tengeri terület még „puskaporosabb”.
 
– Most konkrétan mi válthatta ki a sziget lövetését?

– Itt ugye nem ritkák az – általában északi kezdeményezésre kitörő –  fegyveres konfliktusok, de rendszeresen tartanak errefelé dél-koreai, illetve dél-koreai–amerikai közös hadgyakorlatokat is, amelyek ingerlik Phenjant. Éppen most hétfőn kezdődött az évente megrendezett három rendszeres nagyszabású déli hadgyakorlat egyike, hetvenezer katona részvételével. Ennek egyik helyszíne e sziget körzete. A Jonpjong-sziget egyébként 10 km-re van az északi partoktól, a délitől viszont jóval messzebb, 145 km-re, tehát rendkívül érzékeny területről van szó. A hadgyakorlat kezdete után Észak írásban követelte a műveletek felfüggesztését, majd miután ez válasz nélkül maradt, ma megindította a tüzérségi támadást. Egyébként idén egy hasonló hadgyakorlat idején, március végén már történt ugyanitt egy súlyos incidens: ekkor nem igazán tisztázott körülmények között elsüllyedt a Mennyei Béke nevű déli korvett, ami több tucat dél-koreai katona halálát okozta.

– Van valami szabályszerűség a hasonló akciók időzítésében?

– Általában a feszültség akkor fokozódik, amikor Dél-Koreában valami fontos eseményre kerül sor. Észak nagyon féltékenyen figyeli ezeket az eseményeket, mert nem szereti, ha a nemzetközi figyelem nem rá irányul. Például az egyik legnagyobb tengeri összecsapás a két Korea között a 2002-es japán–dél-koreai futball világbajnokság alatt zajlott. A mostani eseményekben szerepet játszhatott, hogy november 11–12-én Dél-Korea adott otthont a G-20-ak csúcstalálkozójának. A világ figyelme Szöulra irányult, s egyértelművé vált, hogy a nemzetközi közvélemény a G-20-as csoport méltó tagjaként fogadja el a Koreai köztársaságot.

– Az északiak döntéseiben mekkora szerepet játszhat a mostanában zajló utódlási folyamat?

– Az utódlás miatt az elmúlt két évben Phenjan nagyon érzékeny helyzetben van. Megfigyelhető, hogy ezen időszakban Észak kimondottan kemény lépésekkel és reakciókkal üzen a külvilágnak, azt próbálva jelezni, hogy az érzékeny belső viszonyok, a hatalomátadási folyamat ellenére az ország stabil, és határozottan szembeszáll minden vélt vagy valós külső fenyegetéssel. Ennek a jegyében hajtották végre 2009 májusában a második nukleáris próbarobbantásukat, tartottak több erődemonstrációt – például 2009 novemberében éppen a most érintett régióban –, egyértelműen jelezve a rezsim keménységét és megtántoríthatatlanságát.

– Akkor ami most zajlik, az tulajdonképpen rutinesemény?

– Gyakorlatilag az, bár a mai összecsapás annyiban eltér az eddigiektől, hogy Észak- és Dél-Korea konfliktusai viszonylag ritkán érintenek polgári lakosság által lakott területeket. A most megtámadott szigeten azonban 1300 civil is él..

– Ők tényleg civilek, vagy inkább álcázott katonák?

– A katonák nincsenek álcázva, a Jonpjong-szigeten teljesen nyílt a dél-koreai katonai jelenlét. Rajtuk kívül a lakók halászok.

– Mennyire érdeke a jelenlegi dél-koreai kormánynak a feszültség fokozása? Jelenleg Szöulban a keményen kommunistaellenes jobboldal van hatalmon, s kommunikációs szempontból akár jól is jöhet neki az északi fenyegetés.
 
– A déli pártcsatározásokban nagyon komoly szerepet kap Észak kérdése, az egyik legfontosabb vízválasztó a jelenlegi kormányoldal és az ellenzék között, hogy az előbbi inkább a nyomásgyakorlás, az utóbbi pedig inkább a támogatás – lényegében a nyugalom megvásárlása – felé hajlik. Ugyanakkor jelenleg egyik félnek sem érdeke a konfliktus eszkalálódása. A jelenlegi déli kormány többször élt ugyan a nyomásgyakorlás eszközével, de ez nem feltétlenül vezetett eredményre Phenjannal szemben. Annyi biztos, hogy az északi vezetés harcias nyilatkozatait és militarista megnyilvánulásait a szöuli diplomácia mindig fel tudja használni a nemzetközi közösség támogatásának megnyerésére, hogy tovább fokozza a nyomást Phenjanra.

– Milyen tényezők befolyásolják a nemzetközi közvéleményt?

– Hasonló konfliktushelyzetekben mindkét fél elmondja a saját álláspontját, de a közvéleményt alapvetően a kínai és az amerikai döntéshozók állásfoglalása határozza meg. Az USA egyértelműen, 100%-ig Dél-Korea mellett áll. Kína viszont ügyes egyensúlyozó politikát folytat: látja, hogy mekkora nyomást lehet gyakorolni Phenjanra, mi az, amit az még elvisel, és mi az, ami beláthatatlan következményekhez vezethet.

– A napokban egy amerikai tudós nagyon menő urándúsítókat látott egy észak-koreai létesítményben. Patyomkin-berendezéseket mutattak neki, vagy a Phenjan tényleg komoly nukleáris kapacitással rendelkezik?

– Azt nyilván nehéz innen megítélni, hogy a berendezések tényleg működnek-e. Az a tény azonban, hogy megmutatták őket az amerikai szakértőnek, egyértelműen üzenet a külföldnek: egyelőre az országnak esze ágában sincs feladni nukleáris ambícióit, s annak ellenére, hogy az ország gazdaságilag nehéz helyzetben van, a hatalomátvétel politikailag instabillá teszi, katonailag és a központi hatalom befolyását tekintve továbbra is igen kemény és határozott. Minden ilyen lépés lényegében egy láncra fűzhető fel, s azt hivatott demonstrálni, hogy a központi hatalom a helyén van, és az ország működik

– Tényleg működik?

– Úgy tűnik, sokkal jobb állapotban van, mint a ’90-es évek közepén. Az 1990-es évek elején Észak-Koreai politikailag és gazdaságilag elszigetelődött, az évtized közepére katasztrofális ellátási nehézségek alakultak ki, amelyek tömeges éhínségekhez vezettek. Az ezredforduló után némi gazdasági konszolidáció volt érezhető, amely elsősorban a dél-koreai tőkebefektetéseknek és a javuló gazdasági kapcsolatoknak volt köszönhető. Majd mindez eltolódott Kína irányába: kínai befektetések érkeztek, a kínaiak koncessziókat kaptak, s különleges gazdasági kapcsolatok alakultak ki a két ország között. Jelenleg Észak-Korea belülről már messze nem egy ’50-es évekbeli kommunista állam képét mutatja; inkább egy afrikai vagy dél-ázsiai harmadik világbeli diktatúrára emlékeztet. A fő kérdés egyébként éppen az, hogy a későbbiekben mennyire fog még közelebb kerülni Kínához.

– És mennyire?

– A dél-koreai vezetés rémálma az, hogy a kínai–észak-koreai gazdasági és politikai közeledés révén Észak előbb-utóbb Kína szatellitállamává válik, s így évtizedekre kitolódik annak a lehetősége, hogy a II. világháború után „ideiglenesen” megosztott félsziget ismét egy politikai egységgé váljék. E félelmeket fogalmazza meg a rosszmájú vicc, miszerint: „Mikor fog egyesülni a két Korea?” „Húsz év múlva. Kínával...”

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr772467802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Iustizmord 2010.11.23. 13:42:54

a világ kezdett túlnépesedni ezért a civilizált nyugat megnyugvással kezelte a kínai -koreai háború 120 millió halottját.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.11.23. 14:02:45

@Iustizmord: mivel nem a civilizált nyugat népesedik túl, minek örvendjen akárhány halottnak? Amit ír, marhaság.

Refuse/Resist! 2010.11.23. 14:13:24

KKTT,
A kínai médiában hogyan mutatják be ezt az eseményt?
Ugyebár az USA és UK nagyjából aszondja, hogy az ÉK a genya.
Egyébként van valami olyan angol nyelvű kínai média ami nagyjából reprezentatív az összkínai médiára nézve?

Bell & Sebastian 2010.11.23. 14:24:49

@Refuse/Resist!: Meg hát!

英国领先的中文报纸 - China Daily

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.11.23. 14:24:57

@Refuse/Resist!: A kínaiak ilyenkor aggodalmuknak adnak hangot, és felszólítják mindkét felet a kulturált viselkedésre.

A kínai hivatalosság angol nyelvű lapja a China Daily: www.chinadaily.com.cn/

A még hivatalosságosabb pártlap (Renmin Ribao) angol változata pedig: english.peopledaily.com.cn/

Bulvárban pedig a szintén a párthoz kötődő Global Times a menő: www.globaltimes.cn/

Jelen pillanatban a koreai izé mindenhol címlapon van, nagyjából ugyanazt írják, mind az Index.

egy nik a sok közül 2010.11.23. 15:20:10

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

A párttal a néppel egy az utunk
A jelszavunk munka és béke
Mi kommunista szívvel indulunk
És bennünk a népünk reménye

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.23. 15:43:45

@egy nik a sok közül:

Klasszikusokat csak pontosan idézünk:-)

A párttal a néppel egy az utunk
A jelszavunk munka és béke
Mi kommunista ifjak indulunk
Mert bennünk apáink reménye

:-)

Belénk rendesen "belénkverték" annak idején a nemetdalversenyeken (van-e még, aki tudja mi is az?!). Meneteltünk, énekeltünk és a magunk módján "ellenálltunk": a "Mert bennünk apáink reménye"-sort rendre így énekeltük: "mert bennünk a pájink(a) reménye":-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.23. 15:45:09

@bbjnick:

nemetdalversenyeken=menetdalversenyeken

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.11.23. 15:47:31

@bbjnick:

A német dalversenynek is van értelme.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.23. 15:56:07

@Elpet:

A német dalversenynek valóban van, a menetdalversenynek már sokkal kevesebb. De ez nem gátolta abban a zelvtársakat, hogy gyerekkorunk jónéhány szép tavaszi napját, a faluban fel-alá menetelve, mozgalmi dalokat bömbölve töltessék velünk.:-/

Ne mond, hogy neked nem volt benne részed!:-)

ü
bbjnick

egy nik a sok közül 2010.11.23. 15:59:57

@bbjnick:

Mán bocsánat, de nem csak az létezik:

http://video.xfree.hu/?n=cobraboy|e069bad0695b1daeda3de910f50fcdfc

az audiosáv eredeti

Megtanulhattad volna már,

komcsiknál TÖBB eredeti (több igazság) létezik, nemcsak egy. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.23. 16:45:04

@Őrnagy Őrnagy:

Úttörőgárdista? Az mi az?

Nem voltam úttörőgárdista (ha akartam volna sem lehettem volna, mert ilyen nem létezett); tízéves forma porbafingó kisiskolás voltam, akit társaival együtt kihajtottak az utcára és évente napokon keresztül egzecíroz(tat)tak, alkalmasint ordítozva, nyakleveseket osztogatva.

Amire magácska (talán) gondol, az az ifjúgárda lehet, de az nem a mi műfajunk volt, abba az "elitek" tartoztak (kiválogatott középisk.-főisk.-egye(te)mist. "gerincsérült" ifjak).

Maga ostoba "elit"!:-)

ü
bbjnick

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2010.11.23. 17:19:40

No, ezek ketten összevesztek, méghozzá jól, és elég régen. Két "rossztestvér". Rendben van. Ilyenkor, hogy a legkisebb baj se essen meg, a legegyszerűbb hagyni beforrni a sebeket, és nem "basztani" a másikat.

A hivatalos változat szerint megint (és megint) az északiak kezdték a csetepatét. A cikkből is ez derül ki - ezt kell mondani. Hiszen ez történt! Az úgy volt, hogy a srác visszaütött...

Miért nem tartanak észak-koreai hadgyakorlatokat ezen szigetek közelében? Vajon ha az északiak "hadgyakorlatoznának", és eközben hadseregük benyomulna az egyébként vitatott és ezért "senki szigetének" elkönyvelt szigetre, a déliek szó nélkül tűrnék, vagy ők is tüzelnének? Érdemes ezen elgondolkodnunk.

Talán az USA-Dél-Korea csapatoknak el kellett volna töprengeniük rajta, miért érdemes a puskaporos hordón ülve még nagyobb feszültséget kelteni. Természetes egyébként, hogy ez a feszültség kell és lényeges, és egy ilyen ostoba berendezkedésű, egyébként "demokratikus" társadalom, mint az amerikai és a dél-koreai (Szöul 20 éve még katonai diktatúrát tartott fenn - csak hogy tisztábban lássunk) mindent elkövet, hogy a nem létező bunyóban a másik fél "visszaüssön".
Mert akkor lehet támadni. Megelőző csapásokat mérni.

Meddig lesz az emberiség még ilyen birka, hogy "megeszi" ezeket az "észak-koreai tüzérség öli a dél-koreai ártatlan civileket, katonákat, és küszöbön az atomháború, mert Phenjan megőrült"-féle cikkeket?

Szánalom.

Tündér_Lala 2010.11.23. 17:28:22

Maguk sehol nincsennek hozzám.
Mi tüntettünk az ámerikai követség elött. Az kellett kiabálni, hogy "El a kezekkel Vietnámtól !" Az egész iskola ki volt vezényelve, aznap nem volt tanítás. :)

2010.11.23. 17:32:33

É-Korea belefingott a Keleti Szélbe :)

@Tom Bobb: hmm, ha ennyire véded É-Koreát, mér nem inkább Phenjan blogot nyomatsz?????? Ja, Torontoban kicsit jobb az élet?

Tündér_Lala 2010.11.23. 17:35:02

@Tom Bobb: Hát persze. Etetés.
De soha a büdös életben nem fogjuk megtudni, hogy valójában miről szól a dolog. Valószínűleg mind a kettőnek szüksége van a konfliktus élezésére a saját (belső és külső) propagandájához.

tewton 2010.11.23. 17:36:10

@bbjnick:
lol. nem vette észre a poént az úttörőgárdistában? :)

Tündér_Lala 2010.11.23. 17:36:57

@Belpo: Nem Észak-Kóreát védi, hanem röhög az ocska, primitív propagandán.

AK76 2010.11.23. 17:52:48

@Tom Bobb:
Mindig jókat röhögök az igazság bajnokain,hogy mert azok a csúnya imperialisták,az a kurva USA a mű demokráciájával,meg az a szegény sztálinista észak, csak védi magát,persze,persze...
Ostobák,ha az a mocskos imperialista USA,meg a 20 éve még katonai diktatúrában sínylődő dél koreai csatlósa befagyasztaná a segélyszállítmányokat,amikből ez az elmebeteg rendszer elvegetálgat, az egész kurva nonszensz agyrém sztálinista diktatúra,azzal az idegbeteg dagadt hiénával az élen, fél éven belül atomjaira hullana,mindjárt az lenne az első hogy a népek szimplán éhenvesznek,illetve felfalják egymást,aztán kaja,meg pénz híján a katonaság szarna bele a forradalmi pátoszba,és annyi.
Persze előtte még nekimennének a gonosz délnek,hisz Ő MINDEN BAJUK okozója,neeem,nem a kibaszott kommunizmus,ami mindenhol a világon beszart,meghalna pár millió szerencsétlen,aztán mehetne az egész tetű kompánia a történelemkönyvekbe.
Oszt jónapot.
Mennyi felhőevő van itt baszki.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.11.23. 17:53:21

@Tom Bobb: Az interjúalany elég világosan elmondta, hogy egy vitatott területen, az északi parttól 10 km-re, a délitől 145 km-re fekszik a sziget, ahol a déliek hadgyakorlatot tartottak, s Észak valószínűleg erre válaszolt. Hogy ezek szerint ki kezdte, azt döntsék el az olvasók.

2010.11.23. 18:03:22

@Tündér_Lala:
jaaa, na ne hülyítsük már egymást, érdekes módon a szökési kísérlet/fő egyirányú a két ország között, a starcraftotozó déliek rohadtul nem akarnak átszökdösni, de állítólag csak azért, mert szar az internet sebessége. Biztos csak propaganda. É-Korea vezetői elmebeteg gazemberek, nincs ezen mit vitázni. Ha valamilyen csoda folytán valahogy É-Korea felszabadulna, cifra dolgokat látnánk. Ennyit a propagandáról

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2010.11.23. 18:22:33

@AK76: Igazad van. A kapitalizmus (a demokrácia) az egyetlen élhető út, mert te így hiszed. És természetesen az USA egy békés, jámbor állam, amelyik sosem provokál és sosem rohan le független országokat.

A "felhőevő" egyébként tetszett. Hasonló jókon gondolkodom veled kapcsoaltban, de nem tűr nyomdafestéket! :-)

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Igen, az interjúalany elmondta. Azt is hozzátette, hogy ez nem egy nemzetközileg elfogadott határvonal mellett fekszik, hanem az USA jelölte ki. Fordítom, hogy te is értsd: az állam megmondja, hol a telekhatárotok (Tóni és Kálmán), de jövök én, aki megmondom, hogy valóban hol húzódjon a határ - és ha ez nem tetszik, rögtön felhőevésről meg AK47-esekről prédikálok (he-he-he), nem feledve, hogy a kommunizmus (a diktatúra) az pont az elelntétje a kapitalizmus (demokrácia) rendszerének - hiszen ezt tanítják, és az ostobák ezt tanulják.

Nézzünk már körül, emberek! Demokrácia?

Egyébként nem értek egyet Észak-Korea bel- és külpolitikájával, mielőtt újabb dáak érnek. Csak tisztáznám, hogy hol a határ, és hové lehet lődözni, ha szükséges - és feltettem a kérdést, hogy miért nem a délebbi vizeken gyakorlatoznak, miért pont a határnál?

Tündér_Lala 2010.11.23. 18:22:46

@Belpo: Senki nem mondta, hogy az északiak grál lovagok. Sőt. Valószínűleg az egyik legrohadtabb rendszer, amit a kommunizmus ki tudott termelni magából (a Kambodzsi kivételével).
De hogy egy hasonlattal éljek, a megvadult, harapós, vérben forgó szemű kutyát, ha bottal piszkálják, hogy úgy mondjam az nem eredményez "békét".

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2010.11.23. 18:32:51

@Belpo: Igen, Torontóban jobb az élet. Gondolom, erre te is rájöttél már. Ez most közvetlenül a cik témájához kapcsolódott?

Ostoba.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.23. 19:00:02

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: (Fogadni mernék, a kérdezettje sem érti, miért vernyognak némelyek a BA tömegoktatás miatt.)

@bbjnick: akkor én valami reakciós szá's elvtársat foghattam ki, mert nálunk a "Gábor Áron"-t nyomták ugyanezen foglalkozás keretében.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2010.11.23. 19:44:32

@Tom Bobb: "Szöul 20 éve még katonai diktatúrát tartott fenn - csak hogy tisztábban lássunk"

Budapest 20 éve még egypártrendszert tartott fenn. Mi köze van a fentinek a jelen problémához?

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.11.23. 19:48:14

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

"Hogy ezek szerint ki kezdte, azt döntsék el az olvasók."

Kit érdekel, hogy ki kezdte?
2 oka van, hogy É-Koreát eddig nem bombázták vissza a kibaszott középkorba:

1. van atombombájuk
2. így is a középkori körülmények között élnek

AK76 2010.11.23. 19:56:41

@Tom Bobb:
Nem barátom,nem azért mert én így hiszem.
Hanem azért mert sajnos ez így van.
Mutass EGYETLEN külső segítség,segély,alamizsna,támogatás,fiszfasz' nélkül MŰKÖDŐ,önmagát ellátni képes kommunista rendszert,amelynek nem csak a politikai,de a gazdasági berendezkedése is a kommunizmuson,szocializmuson alapul!
Nos?
Hol van?
Jaaa,hogy nincs olyan?!
Ühüm,gondolom erről is az a csúnya gaz munkáselnyomó imperialista USA,meg a műdemokrata berendezkedése tehet ugye?
Akkor nem maga az az elmeroggyant,élhetetlen,életidegen ideológia a felelős,amely soha sehol az életben nem működött egyetlen percig sem,csak a szokásos stiklijeivel,mellékszálaival,amik végül is mindenhol kinyírták a nagy eszmét?

ulloiut · http://orulunkvincent.blog.hu/ 2010.11.23. 19:58:32

"A hivatalos változat szerint megint (és megint) az északiak kezdték a csetepatét. A cikkből is ez derül ki - ezt kell mondani. Hiszen ez történt! Az úgy volt, hogy a srác visszaütött..."

Egyéb okok mellett (gengszter-rezsim Észak-Koreában) azért vélelmezik sokan inkább az északi provokációt, mert nincs sok veszteni valójuk - egy totális csődtömeg áll szemben egy viszonylag jól működő és jómódú demokráciával. Emellett a dél 12 milliós fővárosa néhány kilométerre van a határtól, és egy háború esetében hatalmas lenne a pusztítás ott. Nekik ez semmiképpen nem éri meg.

www.ph.ucla.edu/epi/bioter/seoulsvulnerability.html

Amikor a belső állapotok a sima borzalmas szintet túllépik, az északi vezetés szereti elterelni a figyelmet. Most utódlási problémák vannak, ilyenkor mindig jó provokálni.

Persze nincs konkrét információnk, úgyhogy ezek előítéletek és adott esetben tévesek lehetnek, de a történelmi teljesítményüket figyelembe véve a sztálinisták kénytelenek eltűrni ennyi ellenszenvet.

Egyébként a határvonalat nem egyedül állapította meg az USA, hanem a Szovjetunióval közösen, amely nem annyira az USA, ill. az utóbbi által támogatott Dél-Korea érdekét tartotta szem előtt. Akkoriban ennél nagyobb nemzetközi konszenzust nem nagyon lehetett elérni.

AK76 2010.11.23. 19:58:33

@Tündér_Lala:
Ezt tökéletesen jól látod.
Hülyeség is bottal piszkálni.
Ki kell irtani a picsába.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.11.23. 20:49:56

@tölgy: Értjük a problémáját. Ugye az van, hogy a Szárnyas Fejvadászkörnyékéről a hallgatók több mint 80%-a 3 év után elmenekül. A bennmaradási rátájuk fele akkora, mint más hasonló profilú helyeké, így veszélyben a fizu. Ön szeretné, ha öt évre odakötnék a diákokat, és nyilván zavarja, ha mások meg azt mondják, hogy tessék jobb órákat tartani, és vonzóvá tenni a mesterképzésüket. Kádár János biztos magával értene egyet.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.23. 21:34:17

@tölgy:

Nyilván, összetettebb volt a kép. A mi tanáraink között is voltak nagyon becsületes, emberséges jómagyarok, de a prímet akkoriban (s talán még ma is?) a félállati bolsevikok nyomták.

ü
bbjnick

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.11.23. 22:27:54

ritka jól tudok szórakozni, amikor (saját állításuk szerint) hű de jobboldali emberkék védik az észak-koreai komcsi diktatúrát. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.11.23. 22:31:10

@AK76:

"Ki kell irtani a picsába."

ugye csak a rendszere mondod? ha igen, egyetértünk.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.23. 22:34:28

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: (drágaságaim, ha fikázni akarnak, gondolják végig. A kis szakok támogatása - ami független a diáklétszámtól - Kádár nagyapjuk rezsimének jellemzője. Ezt kapták a Hillertől.
Ami a diákok "odakötését" illeti, egyszer nézzék meg a tölgyek buktatási és népszerűségi mutatóit.)

tanarseged ur 2010.11.23. 22:40:55

@tölgy: Elárulja nekünk legalább a buktatásit? (Népszerűnek vagy népszerűtlennek lenni nem feltétlenül érdem.)

evil overlord (törölt) 2010.11.23. 23:05:47

Azért van annak egy diszkrét bája, hogy egyesek az utolsó sztálinista diktatúra ülepét nyalják öles nyelvcsapásokkal.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.11.23. 23:23:36

@tölgy: Ne tereljen, Tölgy, ne tereljen. Maga is tudja, hogy a BA-s diplomások elmenekülése nem a magas buktatási aránynak köszönhető, sőt a maguk végzősei pont azokra az egyetemekre mennek át, amelyekről azt hiszik, hogy keményebbek. Úgyhogy valamit mégis csak elkúrnak. A népszerűségi mutatóit megnéztük, rendben vannak.

Amúgy pár brosúrával el van maradva. Nézze meg a Falleológia Tanszék - vagy a falleológia-közeli tanszékek - hallgatóinak és oktatóinak számát, végezzen egy osztást, és azt fogja kapni, hogy az ország egyik legrosszabb arányával rendelkeznek (költségvetési szempontból meg az egyik legjobbal). Gyakorlatilag falleológiai pénzekből támogatnak kis szakokat, ami ellen egyébként semmi kifogásunk.)

Nem mi írtuk, hogy Kádár alatt jobb volt, hanem maga.

Egyébként higgye el, mi is szívesebben basznánk a rezet '87-ben, a Pesti Barnabás utcában egy jól fűtött szobában, hallgatói zaklatásoknak nem kitéve, de sajnos rosszkor születtünk. Magának jó, maga még benne volt a jóban.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.11.23. 23:28:15

@tölgy: A békesség kedvéért megörvendeztetjük egy történettel Han Feizitől, akit mondjuk nagyon utálna:

Egy paraszt Song tartományban kiment a földjére, és látja, hogy felbukkan egy nyúl, fejjel nekimegy egy fának, kitöri a nyakát, s holtan esik össze. A paraszt letette kapáját, leült az árnyékba, várta, hogy jöjjön a következő nyúl. Ám soha többé nem jött arra egyetlen nyúl sem, hogy ott érje el a vég - viszont attól fogva az egész tartomány a paraszton nevetett.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2010.11.24. 00:56:49

@AK76: Igen nehéz dolga lenne az istenített amerikai demokráciának, amennyiben hasonló szankciókra kerülne sor, mint amit ők értek el egyes általuk diktatúráknak (rezsimeknek) nevezett államok esetében.
Amennyiben az USA is önellátásra kényszerülne, azért meglesném, hogyan oldaná meg a problémát - fölöttébb komolyabban és jobban, mint bármely hozzá hasonló nagyságú és természeti kincsekkel bíró ország.

Önellátásra berendezkedni nem lehet. Talán az olyan óriási országok tehetik csak ezt meg, mint Oroszország, Kína, Kanada, esetleg Brazília.

Visszatérve, okoska: amennyiben az USA is embargó által lenne sújtva, megnézném, honnan jönne a jólét, ami ma van (jólét, inkább idézőjelben, hiszen ott is halnak éhen emberek, mert nem jut nekik ételre)(csak ezt nem ildomos firtatni), és hogyan oldalán meg a technikai, katonai, ipari fejlettséget cirka 5-10 éven belül, mikor semmit, de semmit sem lehetne bevinni oda, és semmivel sem üzletelhetne a határain kívül.

Még egyszer, csak a gyengébb backstabek kedvéért: nem védem az északi diktatúrát, de világosabban leírni nem lehet. Abban az esetben, ha nem elfogadott határnál a déliek hadgyakorlatoznak és partra szállnak egy egyezményekben nem pontosan lefektetett tulajdonú szigeten, jogos a lődözés. Ez nem kérdés.
Másik (a tisztábban látáshoz): miért is kell közvetlenül a gyenge határvonal mentén gyakorlatozni? Miért nem délebbre? Sokkal délebbre? Aztán fáj, ha a diktatúra pofán lő?

Nem tudom érthetőbben leírni. Gyenge felfogású magyaroknak nem tartok különoktatást - köszönöm!

Iustizmord 2010.11.24. 06:06:12

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: tölgy mester bölcsész? akkor értem.

@dobray: jó, majd legközelebb kiteszem a smileyt hogy teccen érteni.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.24. 07:59:42

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: azt írtam, a Kádár-kori egyetem _bizonyos szempontból_ jobb volt.

A "maguk végzősei" megjegyzést nincs szerencsém érteni, lévén, nem működik Tölgy Művek.

(Azért egy kis ördögöcske szorulhatna magukba is. Azt nagyon csipázom, amikor a büszke kritikai értelmiség status quo-párti lesz, ahogy a saját világa evidenciáit kellene megkérdőjelezni. Most, hogy a fallosz-magyar kapcsolatok nagy támogatója már nem rektor, talán nem előnyére változik a falleológia helyzete az egyetemi szobák mélyén kötött kádárista tervalkuk során.)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.11.24. 08:10:38

@evil overlord: Apropó, hol van dzsucseharcos? Régen láttam erre, a blogját sem frissíti... :/

AK76 2010.11.24. 08:48:50

@Tom Bobb:
Idefigyelj okoska,nyomathatod itt a halandzsát,maszatolhatsz "mi lenne ha az usában embargó lenne" című okoskodásokkal, minthogy legutóbbi kommented első fele, szimpla terelés,egyértelmű hogy VÉDED ezt a szar kommunista,sztálinista patkányfészket,valamivel szemben,ami lehet hogy nem tökéletes(kurvára nem az),lehet hogy köze nincs a demokráciához,(persze hogy nincs)lehet hogy agresszív "térítő politikájával" szembeköpi saját magasztos demokrácia elveit,és százezreket,milliókat taszít nyomorba,de még mindig ezerszer,milliószor élhetőbb a SAJÁT kisembereinek,az átlagnépeknek,azoknak a százmillióknak,akiknek semmi beleszólása a nagyok játékaiba.
Ez van millió éve,egy centit sem fejlődtünk.
Erősebb kutya baszik.
TE is,ÉN is ennek a rendszernek,ennek a demokrácia felfogásnak vagyunk a haszonélvezői.
Amikor elmélázol a 23 colos lcd monitorod felett azokról a szegényekről,akiket momentán kifoszt az USA hadigépezete,fel sem merül az agyad legtávolabbi zugában sem, hogy esetleg cserélnél ezekkel a szerencsétlenekkel.
Nagyából kétmilliárdnyian lehetnek azok a népek,akik egyetlen másodperc alatt bólintanának arra a kérdésre,hogy "akar ön az USA-ban,vagy Nyugat Európában élni,és dolgozni"?
A 20 millió Észak Koreai állampolgár, ebben a pillanatban is azonnal sírva rohanna a kapitalista,munkáselnyomó déliekhez,hogy ő is legyen csak jól elnyomva,ha ezért cserébe lesz mit enni,lesz meleg fűtött házikó,kisautó,saját privát élet,amibe nem ugat bele az a kurva kommunizmus,minden pillanatban,és nem lebeg a feje felett holmi munkatábor,vagy koncentrációs tábor rémképe.
A többi duma,a demokráciáról,meg a szabadságról,szimpla nyafogás,bullshit,az emberek zabálni akarnak,jól élni akarnak,örülni akarnak annak a pár évtizednek amiben részük lehet,mindezt az adott keretek között relative szabadon,és ami a legfontosabb mindezt JÓLÉTBEN.
Ez az ami mindenhol számít,a módszerek másodlagosak,háromszázmillió amerikai,meg hatszázmillió európai szarik magasról az irakiakra,az afgánokra,ha cserébe nyugalom van otthon,meg jólét,meg biztonság.
Az a rendszer,amit az Észak Koreai berendezkedés képvisel,egy betegség,egy métely,egy halálos,és fertőző kór,felismerte ezt eddig mindenki akinek része volt belőle,meg az a majd százmillió halott,és hozzátartozóik,akik tapasztalhatták a jótékony,emberarcú kommunizmus valóságát.
Kivéve az idealista okoskodókat,akik kényelmes bőrfotelből moralizálgatva hintik ennek a gyilkos ideológiának a magjait.
Az északi rezsimnek egyszerűen NINCS HELYE ezen a planétán,nem oszt,nem szoroz ki kezdte a tegnapi ágyúzást,ki provokált kit,a lényeg a végeredmény.
Ez a rendszer el fog bukni,meg fog semmisülni,vezetőit elevenen megnyúzza majd az a néptömeg,aki ma vastapssal,könnyes szemmel integetve ünnepli,szurkolok nekik hogy addig ne pusztuljanak éhen.

MagyarZizzi (törölt) 2010.11.24. 10:08:37

@elGabor:
Nekem is gyanús a dolog, hogy nem harapott azonnal egy ilyen hírre. Lehet, hogy sokáig tart megírni neki a posztot, amiben tisztára mossa a Kedves Vezető nevét? Ha nem frissít néhány napon belül, még meginog a népi demokráciába vetett hitem! :D

Joejszaka 2010.11.24. 11:55:07

@AK76:

Javaslom a Szűrés gombot @Tom Bobb-ra. :)

Don't feed the troll. Hasznos idióta, lenini értelemben.

Engem szórakoztat.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2010.11.24. 14:29:06

Az mondjuk vicces, hogy Türmer Gyula mostanában járt Észak-Koreában, és úgy tért vissza, hogy ő fogja vinni a magyar túristákat oda. Hát, szerintem a fenti események után kevesen fognak arra gondolni, hogy odautazzanak.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2010.11.24. 15:14:17

@AK76: Igazad van.

De.

Már az eleje óta pofázom, hülyegyerek, hogy nem áll szándékomban védeni ezt a rendszert, mindössze rá szeretnék mutatni, hogy ha baszogatjuk a mérges kutyát, hát harapni fog. Látom, értelmi képességeid jóvoltából ez nem jön le, nem érted. Sajnálom.

Egyébként igen, igazad van abban, hogy minden rezsimáldozat szeretne az általam igen rossz berendezkedésnek és jövőkép nélkülinek látott Nyugatra költözni, hogy ott éljen, mert van mit zabálni. Hurrá! Van mit zabálni, mert kellemes kizsákmányolással elérték azt, hogy pont azon államok hátán kapaszkodtak fel erre a jólétre, akiknek a lakói persze most (kétmilliárdan, ahogy mondtad) jönnének lakni...
Ördögi kör.

Addig, amíg magam körül látom az ilyen irigyelt társadalmak valódi arcát, azt az arcot, amely a pazarlásról szól (és ez most elég komoly szó)(nem csak élelmiszerre vonatkozik), harácsolásról és a kizsákmányolás utolsó beteges rázkódásáról, addig nem védhetem sem ezt a "demokratikus" rendszert, sem az ellenpólusát, amitz Észak-Korea képvisel.

Természetesnek tartanám a személyeskedés mellőzését egy olyan fórumban, amely nem rólad és nem is rólam szól - de látva, hogy ez nem működik (visszaolvasva a kommenteket) azt kell mondanom: igen, majdnem 23 collos a monitorom, és nem, valóban nem cserélnék egyik szerencsétlennel sem. De azzal, baszod, ahogy én élek, a kizsákmányolásukban sem veszek részt. Erről ennyit.

Az emberek az egész világon nem élhetnek JÓLÉTBEN, ahogy írtad, mert te is tudod, hogy 7-10 nap alatt egyszerűen lelaknánk, felélnénk a bolygónkat, és csupasz sártengeren, egymást zabálva és a hugyunkat iszogatva élhetnénk.
Nem akartam semmiféle ötletet, rendet, politikát üzenni és nem is maszatoltam össze-vissza, ostoba magyar, hanem elmondtam a véleményemet, mely immáron ebbe a mérhetetlenül aljas személyeskedésbe csapott át - melyet sokan nem értenek, és sokan elítélnek. Talán jogosan. Kedvem lelem időnként a trollok etetésében, volt és van is bajom belőletek, hiszen más hullámhosszon jár az agyunk, és nem értitek mondanivalóm lényegét. Talán magyarul sem tudtok eléggé.

Utoljára.
Nem értek egyet azzal, hogy belőttek a vitatott felségterületű, de Dél-Korea által "bekebelezewtt" szigetre, azonban az is tény, hogy mindez elkerülhető lett volna, ha a déliek és az általad (általatok) annyira istenített USA kicsit délebbre, jóval délebbre tartja meg a hadgyakorlatot.
Minek kellett cukkolni északot? Csak nem azért, mert másképpen nem lehet baszogatni? Mert nem lehet lerohanni? Mert nahgy ívben szarik rá, hogy tíz meg tíz éve embargó alatt sinylődik, és éhen halnak a polgárai?

Nagyobb fertő, mint az USA, jelenleg nem létezik a Földön. Ne vitázzunk erről.
agymosott.blog.hu/2010/09/28/egy_ujabb_birodalom_osszeomlasa

evil overlord (törölt) 2010.11.24. 16:47:03

@elGabor: Leskelődőt kérdezze, neki jók a hírszerzői.

AK76 2010.11.24. 21:01:41

@Tom Bobb:
Áhá!
Szóval te egy ilyen kis idealista féleség vagy mi?
Piszok jól szórakoztam kommenteden,lesír róla a bájos gyermeki naivitás,az entellektüel' világborzadály,ami CSAKIS KIZÁRÓLAG a jóléti országok,jóllakott,unatkozó polgárainak sajátossága,meg az a tévhit,hogy "én a kívülálló,dolgok felett álló,peremvonalon lavírozó,fehér kesztyűben,becsületem kivont kardjával,patyolat lelkem minden tisztaságával,átgázolok a szartengeren,és tisztán bukkanok fel a napfényes oldalon"...
Hát hogy egy magyar "klasszikust" idézzek:
"Lófaszt mama"!!!
Elárulom neked tökingyen' a tutifrankót!
Mindannyian nyakig benne vagyunk a matériában,Te,ott a kies Torontóban,meg Én, itt a káejrópai' vadkapitalista ugaron,egy és ugyanazt a fémbetétes bakancsot hordjuk,és tapossuk lelkesen azoknak a milliárdoknak az arcát,akik beszopták már abban a minutumban, amikor a világ egyik szájbavertebb régiójában fogantak,és születtek!
Ez van,attól mert azt hiszed hogy Te nem veszel részt a kizsákmányolásban, attól ez még kurvára nem így van.
A szemét kaja amit beburkolsz,aminek alapanyagait olyan országokból hozzák FILLÉREKÉRT,amiknek létezéséről sem tudsz,a szaros gatyád,zoknid,kabátod,cipőd,amit kínai munkások három műszakban,fél négyzetméteren állva,két csésze rizsért gályázva létrehoznak,és amit aztán Te megveszel,és hordasz,a 22 colos LCD-d,az ájfonod',a buzi nagy tévéd a nappaliban,az a rohadt benzin amit 3.20 ért tankolsz a kurva benzinzabáló hodályodba,a fűnyíród,gyakorlatilag MINDENED, olyan országok népei által vannak előállítva,lyukas garasokért,vagy csak egy tál ételért,akik nálad sokszorosan szarabbul élnek,akik a töküket odaadnák hogy ott,és úgy éljenek ahogy Te,vagy Én,és beszélhetsz arról mennyire fekvehánysz attól a pazarlástól,attól az őrülten agyatlan,nonszensz felhalmozástól ami körbevesz,attól még TE IS A RÉSZESE VAGY,mondhatni cinkosa.
Ez a helyzet.
Esetleg ha tökös,bevállalós arc vagy,irány valami békemisszió,egy segélyszervezet egy afrikai nyomortanya országba,valami önkéntes csoport egy lepratelepre,na azok aztán VALÓBAN hátat fordítottak mindannak amiről te csak ábrándozol...
Te meg csak püfölöd a klaviatúrát,és azt hiszed különb vagy.
Különb vagy?
Lófaszt.
Úgyhogy ne lökd nekem ezt a finnyás lelkületű másod évfolyamos bölcsész rizsát,ez atomi szinten BULLSHIT,mindenki aki a bolygó jobbik oldalára született magától értetődően KIZSÁKMÁNYOLÓ,mindenki más pedig az ÁLDOZAT.
Ennyi,csak fekete vagy fehér.
A szivárványt meg hagyjuk a buziknak.
Apropó,személyeskedés,olvasd vissza magad,ki nyomatja itt a "hülyegyerek" meg "ostoba magyar" szöveget?
Ha meg trollokat akarsz etetni,irány a stop.hu,a kapcsolat,a blikk,vagy az origo komment felülete.
Na jó,ide is beveszik magukat néha,de tudod miért?
Mert ez egy DEMOKRATIKUS oldal.
Bezony',itt csekélyértelmű zsóóóti is előadhatja a nyomorát.
Viszlát.

Bell & Sebastian 2010.11.25. 00:41:50

Ha egy afrikai fekete embernek levetítik egy átlag magyar és egy átlag amerikai egy napját, mindössze annyi különbséget fog érzékelni, hogy az egyikük kicsit nagyobb autóval mászkál az irodába - viszont ő jóval dagadtabb is.

Azuzar és Ausitu (isten) végtelenül igazságos, akinek nincs munkája, annak minek autó?
süti beállítások módosítása