Azt hittük, hogy Boross Péter az MDF után némi fáziskéséssel maga is eltűnik a süllyesztőben, azonban az alkotmány-előkészítési bizottság tagjaként visszatért a politika porondjára. Irtó vicces, hogy ugyanarról a Borossról van szó, aki 2002 óta nagyjából-egészében arra építette a renoméját, hogy a Fideszt gyepálta. Csak néhány vicces momentum a múltból: Boross bölcsen felemelt mutatóujjal figyelmezteti Orbán Viktort Imrédy Béla sorsára, majd az Igazi Konzervatívok kapcsos könyvéből olvas fel néhány tanmesét, végül pedig a Felelős Ellenzéki kiskönyvéből idéz pár bölcs gondolatot.
Boross még egy éve jól összeveszett az MDF-fel, hogy a mérsékelt széljárás végül Fideszország partjaihoz sodorja kishajóját. Imrédy rémalakja hirtelen szertefoszlott, és az Új Tiszáról meg az Új Bethlenről kezdett regélni az öreg róka - és higyjék el, gusztustalanabb képet is találhattunk volna annak leírására, hogy milyen, amikor egy idősebb ember nyalizik egy nála jóval fiatalabbnak. Orbán Viktor ugyanis maga hívta meg Borosst az alkotmányozás folyamatában részt vevő tanácsadó testületbe.
Boross azóta többször is a bizottság tagjaként tett nyilatkozatokat. Megszólalásai fényében azonban tényleg nem jut más eszünkbe, mint hogy boldog, csendes, politikamentes nyugdíjaséveket kívánjunk a volt miniszterelnöknek. A gyermektelen nők megadóztatására vonatkozó javaslatán még nagyon röhögtünk, nem csak azért, mert nem vagyunk nők, hanem mert Borossnak sikerült az, amivel hiába próbálkozott egy tucat üvöltöző cigány: kizökkentette nyugalmából mindenki tacskótekintetű Mónikáját. Persze okosabban is fogalmazhatott volna, például ha a különadó helyett adókedvezményt emleget, de most nem is erről van szó.
Hanem a Szabadelvű Médiaműhely zsúrjáról, ahol Boross Földi László egykori hírszerző ezredessel arról tartott előadást, miért is kéne titokban tartani a pártállami ügynökök kilétét. Nevezzen bár minket dogmatikusnak az olvasó, nem tudunk más helyes álláspontot elképzelni, minthogy az ügynöklistákat maradéktalanul nyilvánosságra hozzák. Egy IFA-platónyi érvünk van, hogy miért ez az egyetlen helyes és igaz út, maradjunk azonban annyiban, hogy amíg arról nincs tudomásunk arról, kiket szervezett be az állambiztonság, addig a rendszerváltás is minimum befejezetlen.
Boross Péter egyetértett Földivel abban, hogy hiba volna nyilvánosságra hozni az ügynöklistákat. A bejegyzésnek itt akár vége is lehetne, tennénk ide egy szomorkodós-pityergős hangulatjelet, ha nem az elszámoltatással meg a régi rendszer leváltásával kürtölné tele a Fidesz az országot tavasz óta.
Meg lehet szívatni az alkotmánybírákat, a költségvetési tanácsot is, de mire fel a nagy mozgástér, ha nem arra használják, amit húsz nyomorult évig elmulasztott az összes kormány? Mire fel az óriási felhatalmazás, a példátlan európai együttműködés, a forradalom, ha ehhez példátlan beszariság társul?
Azért be tudjuk kopizni Boross érveit is. Szerinte az ügynökök élete, beszervezésük körülményei, motivációik és aktivitásuk között hatalmas különbségek voltak, és ezt a listák nyilvánossága csak elkente volna, a kollektív bűnösség szemléletét erősítve. Utána meg azt mondta, hogy a vizsgálóbizottságok tevékenysége önpropaganda. Így néhány mondatban sikerült lesajnálnia az egykor megfigyelteket, és azokat is, akik a közöny ellen úszva dolgoznak azon, hogy a múlt ne maradjon feltáratlanul. Kolláth György megpörgeti a csokornyakkendőjét, Ungváry Krisztián meg fizet.
Így ment ez, és ezek szerint az ancien régime-et eltörölni szándékozó Nemzeti Együttműködés Rendszerében is így megy majd. Boross korábban még azt jövendölte, „ha a választást megnyerné, másnap már más Orbán Viktort látnánk. Neki sem kellene a reformkommunista és népi balos összeborulás.” Tévedett. Pedig ha a múlt terhétől valamikor meg tudnánk szabadulni, annak épp itt lenne az ideje.
Az alkotmányozó Pozsgay Imrével mondjuk tényleg baromi nehéz lesz.
