Lesz-e Gyurcsány-párt, belesimul-e Szili Katalin a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe, ki az a Botka László, mit akar Szanyi kapitány és vajon túléli-e 2012-t Mesterházy Attila? A válaszokat sajnos mi sem tudjuk, de most megpróbáljuk feltérképezni az erőviszonyokat.

  Újra erőre kapott a szocpárt: jönnek fel a népszerűségi versenyben, és november 27-ére, szombatra hatalmas tüntetést terveznek az Orbán-kormány eddigi intézkedései ellen. Mesterházy Attila többezer embert vár a demonstrációra, melyen az MSZP prominensei mellett civilek is felszólalnak majd. Elképzelésünk sincs, hogy miféle civilekről lehet szó, hacsak nem Vágó István és az önkormányzati választásokon szocialista színekben induló Terry Black lesz a sztárvendég - bár őket már indulásakor benyelte a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció, akik nem várnak 27-éig a demokrácia megvédésével. És mintha a volt kormányfő elszippantaná az egész pártot annak jelenlegi vezetése alól: október végén, a platform alakulásakor kétezer fölötti volt azok száma, akik be akartak lépni Gyurcsányékhoz - mindezt úgy, hogy tavalyi becslések szerint az MSZP tagjainak száma körülbelül 15 ezer fő lehet. De ne aggódjunk, mondta Gyurcsány, nem önálló párt lesz ez.

Nagyon sokan azt gondolják: kezdjük elölről, és csináljunk egy új pártot. Félig egyetértek velük. Új pártra van szükségünk, de nem újonnan alakítandó pártra. Nem újonnan alakítandó párt kell, mert azok aktív politikai többsége, akik velünk egyetértenek, ma már egy helyen vannak: a Magyar Szocialista Pártban és a körül. De tudok még valamit, hogy nagyon sokan, akik ma a hátuk közepére kívánják a Fidesz Magyarországát, azok nem tudnak, nem akarnak a Magyar Szocialista Pártra szavazni. Éppen ezért úgy kell átalakítani a Magyar Szocialista Pártot, hogy befogadó politikai otthona legyen mindazoknak, akik hisznek a harmadik Magyar Köztársaság szabadság- és igazságeszményeiben, akik képesek ezért megküzdeni, és képesek tolerálni sok politikai részletkérdésben a véleménykülönbséget. Akik egyetértenek abban, hogy meg kell szerveznünk a ’89-es demokraták széles táborát, és ennek a tábornak szüksége van egy nagy, tekintélyes pártra, és ezt a pártot egy mély átalakítással, egy rendszerváltozással felérő átalakítással a Magyar Szocialista Pártból kívánjuk létrehozni.

  Fenti sorokat Gyurcsány Ferenc mondta a Demokratikus Koalíció megalakulásakor. Logikus, hogy nem akar saját pártot, ha egyszer újra megszerezheti a hatalmat a szocpártban, aminek azért van infrastruktúrája rendesen. A Zóna.hu tavalyi elemzése szerint „négy-öt milliárd forintra, minimum húszezer fős támogatói körre és legalább húsz évre van szükség ahhoz, hogy egy pártként működő harmadik erő kialakuljon Magyarországon” - kérdés, hogyan tudná ezt Gyurcsány előteremteni (ha már egyszer a platformalakulást is hívei pénzéből finanszírozta). Harmadik erő persze nyilván nem lesz Gyurcsány önállóan 2014-re, ahogyan a Zóna-féle tételt is megcáfolta a Jobbik, amely igaz, hogy nem tudjuk, mennyi pénzből, de mindenképpen kevesebb idő alatt vált a magyar politika harmadik legnagyobb pártjává.

Voltak különböző fantáziálgatások

  2010 május-júniusán, hogy a szocpárt majd jól elbukja az önkormányzati választást októberben, és Gyurcsány hirtelen mozdulattal szétrobbantja az MSZP-t, hogy aztán a Magyar Demokratikus Charta kitűnő szellemi hátországát felhasználva felépítse a Magyar Rettegők Pártját. Igény mondjuk volna rá, de a projekt talán ott bukott meg, hogy a Mesterházy-vezetés ügyesen Szanyi Tibort tette meg a párt országos kampányfőnökének, maga mellé állítva a mindenkori pártvezetés kérlelhetetlen belső ellenzékijét. Nyilván azt hitték, Szanyinak csak a szája nagy, ilyen komoly pozícióban pedig nem nagyon tud majd mit kezdeni magával, és októberben elbukik, de nem lett igazuk: még egy olyan, komolyan elég nehezen vehető jelölttel is, mint Horváth Csaba, elég jól szerepelt a fővárosban a szocpárt. (Ehhez mondjuk kellett az LMP töketlenkedése is - szóvivőjük augusztusban még azt vizionálta, megelőzik az MSZP-t Budapesten.)

  Nyilván nem lehetett könnyű Szanyinak beállni egy olyan jelölt mögé, akinek programjáról pár héttel előtte még azt nyilatkozta a Mandinernek: „Nem tudok Horváth Csaba jó híréről szebbet mondani, mint azt, hogy vállalhatatlan. Engem ebben az ügyben konkrétan senki nem kérdezett meg. Amennyire tudom, a pártelnökséget se. Hárman összeültek és kitalálták ezt az agyament hülyeséget, aztán bejelentették május elsején. Ezzel aztán óriási kárt okoztak.” A kapitány a várakozások ellenére mégis kihozta az MSZP-kampányból a legjobbat, mindezt úgy, hogy a szocpártból gyakorlatilag rajta kívül senki nem látszott: minden napra jutott egy Szanyi-megszólalás, de volt olyan is, hogy két-három. Szanyi ezzel egy csapásra az MSZP legismertebb politikusai közé küzdötte fel magát - nem feledkezve meg azonban rajongóiról sem, akiknek jó háromóránként posztol valamit Facebookon azóta is. Ha tehát a kampányirányítás mellett arra is ügyelt, hogy saját hátországát szélesítse, bizony komolyan kell vennünk a kapitányt.

  Mesterházy Attilának és csapatának - a Gyurcsánnyal való hadakozáson és a kormány által diktált feszített tempójú parlamenti munkán kívül - minden erejét az köti le, hogy az áprilisi választásokon minden szinten szétesett, az eddigiekhez képest jóval kevesebből gazdálkodó MSZP-be életet leheljen. A feladat nehézségét mutatja, hogy nem nagyon tudunk felidézni az elmúlt három hónapból olyan MSZP-s momentumot a parlamentből, ami bármi vidámat tudna sugározni a választók felé. Ja, de egyet igen: A Nemzeti Együttműködés Rendszerét Megtestesítő Személy iránt érzett szeretet, hűség és hála kifejezéséről szóló törvényjavaslatot - csakhogy ez is Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba nevéhez köthető, Mesterházynak már csak kézírással volt hely a lapon.

És akkor ott van még Szili Katalin,

  az MSZP Ivády Gábora, aki hirtelen ráébredt, hogy ez már nem az ő pártja, ezek itt már nem az ő értékei, így egyik napról a másikra kilépett az MSZP-ből és annak parlamenti frakciójából. Neki saját pártja van most, a Szociális Unió és nagyon úgy (olybá) tűnik, hogy az egykori házelnök a Nemzeti Együttműködés Rendszerének integráns és megbecsült részévé válik: a minap arról értekezett Szili, hogy a Szociális Unió részt venne az alkotmányozási folyamatban, annak létjogosultságát nem veti el ugyanis, és terveik szerint önálló javaslatokat nyújtanak majd be az új alaptörvényhez. (Szili vonzódása egy új alaptörvényhez egyébként nem újkeletű, már 2005-ben is ezen rágódott.)

  Fontos szerep juthat még Botka Lászlónak is, aki október 3-án nem hagyta elesni Szegedet, az MSZP utolsó vidéki bástyáját - a szegedi polgármester ezzel elég sok pluszpontot szerzett magának. Persze az, hogy mennyire lesz sikeres polgármesterként, részben a Fideszen múlik, hiszen olyan közgyűléssel kell irányítania a dél-alföldi megyeszékhelyt, melyben nincs többsége (igaz, a kormánypártoknak sincs). Ha azonban sikerül neki, megteremti a szegedi nemzeti együttműködést, amivel nemcsak pártjában, de az egész országban elismerést válthat ki, és ezt akár országos sikerekre is átválthatja a későbbiekben.

  Bárki is keveredik ki győztesként ebből a mezőnyből, egy valami biztos nem fog neki sikerülni: a Gyurcsánnyal 2006-os választást nyerő MSZP szintjére felhozni a pártot. Azért azt a 2002-2010 közötti nyolc évet egy darabig biztos nem fogja elfelejteni senki - erről mind a Fidesz, mind a Jobbik, mind az LMP gondoskodni fog.