Aprótörténelem
2010. október 21. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Aprótörténelem

  Ennél mikróbb történelem nem létezik: a Hozott Szalonnával honlap Gáti István gyűjtőszenvedélyének köszönhető, az úriember az elmúlt száz év apróhirdetéseiből állított össze egy szubjektív válogatást. Az ügyes, jól kigondolt szelektálás eredményeként ezeken a rövid, funkcionális hirdetési szövegeken keresztül állított tükröt a vérzivatarosnak. Azt is mondhatnánk: a Hozott Szalonnával az apróhirdetések Fortepanja.

  „Szeretném, ha a hirdetések mögé lehetne látni, hiszen ezek olyanok mint pillanatképek az ember életéből. Jó lenne megismerni a sorsokat, történéseket amelyek egy-egy hirdetést megelőznek illetve követnek. Ezért arra kérném az olvasót, ha valamelyik hirdetésben saját magát, családját vagy valamelyik ismerősét látja viszont, jelentkezzen az alábbi címen: Gáti István, ggusti@freemail.hu. Jó lenne, ha elmesélné történetét és ha elég anyag gyűlik össze, egy kötetben megjelentetném” - írja Gáti. Az 1900 előtti hazai apróhirdetésekről pedig a Médiakutató tanulmányában olvashatnak az érdeklődők.

  A honlapra Kisfero hívta fel a figyelmet mikroblogjában, a Tumblr belterjében meg is indult a legjobb hirdetések köröztetése. Álljon itt a mi válogatásunk, a század elejétől a kilencvenes évekig.

1900-1918

1918-1945

1945-1956

1956-1994

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr892386592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MagyarZizzi (törölt) 2010.10.21. 12:05:19

Ez egy zseniális gyűjtemény! Csak a válogatást olvastam végig belőle, de meg is ríkatott, meg is nevettetett. Jó, hogy felhívtátok rá a figyelmet!

Zb74 2010.10.21. 12:55:33

Szóval ilyen lenne a Corvin áruház, ha végre leszednék róla azt a borzalmas álhomlokzatot.

smalladam 2010.10.21. 12:57:10

@Zb74: ez a homlokzat túlnyomórészt megvan még a bádog mögött, illetve az oldalsó részei jelenleg is láthatóak

jan 2010.10.21. 13:40:19

Nagyon jó a válogatást! Volt, ahol nevettem, volt, ahol beleborzongtam...

tevevanegypupu 2010.10.21. 14:12:23

24 lo utan tragya..ez aztan lehetett egy mennyiseg, foleg ha hosszabb ideig taroltak..

Nagyon jok a hirdetesek, micsoda vilag.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.10.21. 14:49:03

Nagyszerű! Anna Csillagot nem láttam közöttük, pedig az ő hirdetései ott voltak mindenhol a Kincses Kalendáriomtól a napilapokig.

Valamint, ahogy a kommentfolyamra is beírtam: értelmiségi nyílt levél!
hozottszalonnaval.hu/apro/1900-1913/kultura//orig/l1912-pestinaplo-200-kultura.jpg

Ombudsmanyus 2010.10.21. 16:34:20

Tökéletes.

Lesz mit olvasgatnom a hétvégén. Ismerősöknek kötelezően továbbküldendő link.

Grat.

Anti Anyag (törölt) 2010.10.21. 16:35:26

A Corvin milyen frankón nézett ki. Ki volt az a nem normális, aki ezt egy fémdobozzal elfedte?

kerikak 2010.10.21. 17:06:05

a Corvint jól elcsúfították, kár érte..
a deportálást és a külföldre üzenést leszámítva kb ugyanazok a hirdetések mint manapság: autólopás, tárkeresés, használt bútor eladó :)

Zb74 2010.10.21. 17:12:56

@smalladam: "ez a homlokzat túlnyomórészt megvan még a bádog mögött"

Ezért kellene leszedni róla a bádogot, és szépen felújítani, ami mögötte van.

vincere 2010.10.21. 17:35:44

a gyűjtemény könyvben megjelent már 4 évvel ezelőtt, egyhuzamban kiolvastam, az egyik kedvenc könyvem. vegyétek meg :)

Zsola777 2010.10.21. 17:52:51

Dániel Gabriellát csókoltatom alássan! :)

apafej53 2010.10.21. 18:19:31

Volt olyan strand táskarádióm. Nagyon szerettem.
Nincs valakinek egy eladó?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.10.21. 18:49:31

A Népszava-előfizetésen, Kohn Béla vendéglősön, nomeg a kávéházon, hol a gazdagokat nem látják szívesen, hangosan felnevettem.
Jó kis blog. Remek találat.

Styxx 2010.10.21. 19:10:39

Zserniális gyűjtés. Néhány éve megvettem a könyvet és rongyosr aforgattam. Viszont az itt idézettek nagyrészt újyabb gyűjtés, mert kizárt, hogy egyre sem emlékszem. Gáti Úr, ha olvassa ezt a kommentet, kérem erősítsen meg, vagy cáfoljon meg. Ha ilyen tempóban felejtek, akkor elég nagy az én bajom:-(

Bell & Sebastian 2010.10.21. 20:28:45

A kivándorló zsebkönyve.
Azt kellene újranyomni, kereslet lenne rá.

gatiistvan 2010.10.21. 21:52:23

@ivrilider: örülök, hogy megtalálta nekem is az egyik kedvencem udv gati istvan

gatiistvan 2010.10.21. 21:54:34

@Styxx: Hát részben igaza van bár nem ujak hanem ami a neten van az bővebb anyag mint ami a könyvben megjelent
udv gati istvan

gyilkos fűegér 2010.10.21. 22:29:05

"Halálfejű vámpírok" !!!

Sírok, bazmeg

gyilkos fűegér 2010.10.21. 22:30:07

@Bell & Sebastian:

Egyszer a változatosság kedvéért kipróbálhatnád, hogy nem vagy paraszt.

Bell & Sebastian 2010.10.21. 23:23:59

@gyilkos fűegér:
Semmi közöm a rágcsálókhoz, rendesen felmondom a jogaikat.

Borneó&Celebek 2010.10.23. 21:22:00

@Bell & Sebastian:
itt egy 2007-es, lehet nyomtatni :)

k64.org/London/I_SPEAKSUM_GOD.html

Bell & Sebastian 2010.10.23. 21:43:52

@Borneó&Celebek:
Csak Makó vitézeink álma ne itt teljesedjen be, az a lényeg.
(csodás, irodalmi értéke felbecsülhetetlen, szinte nincs is) :))

Borneó&Celebek 2010.10.23. 21:53:34

@Bell & Sebastian:"Csak Makó vitézeink álma ne itt teljesedjen be, az a lényeg. "
ezmiez?
süti beállítások módosítása