Rég nem volt olyan jó külföldi sajtója a jobboldali magyar kormánynak, mint az elmúlt napokban: nyugati lapok sora számol be elismerőleg a katasztrófahelyzet kezeléséről, és a kárt okozó céggel szembeni fellépésről.
A történetben azonban van egy pikáns csavar: minél inkább balosabb lapok cikkeit olvassuk, annál inkább örülnek a jobboldali-konzervatív magyar kormány lépéseinek. Rájött tehát a magyar jobboldal, hogyan építhet jó hírnevet az alapvetően máig baloldali-liberális nemzetközi sajtóban.
A Heti Válasz szemléjében olvasható: az Economist üzleti lap szerint „Orbán Viktor miniszterelnök jól kezelte a válságot, (...) a Mal Zrt. kezdeti százezer forintos, az érintett családoknak szóló felajánlása óriási közfelháborodást keltett”.
A liberális The New York Times hétfői kommentárjában gyurcsányozik: „A letartóztatás az üzlet és politika bonyolult összefonódásait is tükrözi, visszanyúlik arra az időre, amikor állami vállalatokat sürgőséggel privatizálták a 90-es években. A letartóztatott vezető, Bakonyi Zoltán, Bakonyi Árpád fia, központi szerepet játszott az alumíniumipar privatizálásában; ő a cég legnagyobb részvényese. Az idősebbik Bakonyi közeli üzlettársa a korábbi miniszterelnöknek, Gyurcsány Ferencnek, Orbán politikai ellenfelének."
A legmesszebbre azonban a harcias balliberális Huffington Post ment: a portál párhuzamba állította a kolontári iszapömlést a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófával. „Ha besétálok a Starbucksba, kalapáccsal szétverem az üzletet, azután Molotov koktélt dobok rá, letartóztatnak, tárgyalásra visznek és börtönbüntetésre ítélnek. De ha, mondjuk, tönkreteszem az egész Mexikói-öbölt, a hatóságoknak együtt kell velem működnie és mindenféle kompromisszumot kell velem kötniük. Szóval, megéri nagyban játszani. Kivéve, ha valaki Magyarországon akar nagyban játszani..."
A legtanulságosabbak - és legszórakoztatóbbak - azonban a HuffPo hazánkkal foglalkozó véleménycikke alatti kommentek, amiben a progresszív Amerika hétköznapi hívői titulálják bezzegországnak Magyarországot. A nagy többségben baloldali, liberális, még Obamát is fanyalogva értékelő törzsolvasók kommentjeibe egészen beleszerettem, miközben a saját kognitív disszonanciám úgy keveredett a HuffPo olvasóiéval, ahogy a lúg a savval, hogy stílszerűek legyünk.
Persze, nem ma születtem, így nem új vicc számomra, hogy a magyar jobboldal nem feleltethető meg az amerikai republikánus felfogásnak. De azt, hogy a tengerentúli progresszió hívei az óceánon, valamint a brit konzervativizmus és a germán kereszténydemokrácia felségterületein átívelve - Oroszországtól még épp, hogy innen - a magyar konzervatív jobboldali kormányzatban találják meg új példaképüket, még szokni kell.
A HuffPo random kommentelői szerint az USA egy következmények nélküli ország - szemben Magyarországgal. Mi vagyunk a progresszió fővárosa, a jó kormányzás helyszíne, az USA-nál demokratikusabb és civilizáltabb ország, amit nem a vállalatok uralnak. Csak féltik a magyar kormányt: nehogy lekommunistázza őket a radikális jobboldal. Csemegézzünk!
“Hungary - the progressive capital of the world. Makes us look like a backwater. Commit a crime and pay for it - what an extraordinary concept.”
“If only Hungary would try Bush and Cheney. Refreshing to hear that some countries still believe in accountability. Too bad it isn’t ours.”
“Consequences? Not in the US. Here we let the polluter dictate whatever ‘clean up’ measures they like as well as any ‘fines or penalties,’ which are generally shouldered by American consumers.”
“Imagine Obama and his AG doing that here . The radical right wing corporatist minions would be calling him a communist if not worse .”
“I wish politicians in the US had the courage and guts to stand up to the oligarchs in this country. Good for Hungary that they’re actually seeking justice instead of letting the corporate monsters get away with it because they have money.”
“Wow. The world is a wacky place. 20+ years ago, the US was the bastion of freedom and justice and Hungary, a part of the Warsaw Pact, was in the Evil_Empire. Now, good governance and justice is being displayed in Hungary while absurdly open and largely unpunished corruption takes over in the US.”
“Hungarians should be proud that their government is working, even just a little, for the well being of the human population as opposed to the corporate “personhood’”
“Many of these eastern european countries have abandoned dictatorships and are becoming more democratic and civilized while here we are going in the opposite direction.”
“Just more evidence that America is the real third world country… and most of us just haven’t realized it yet.”
“Obviously, the Hungarian government is full of oppressive, authoritarian Marxists seeking to crush democracy and trample freedom. How dare they infringe on this man’s right to destroy what he wants for the sole motivation of profit? The wealthy run this world and therefore should be entitled to do as they please, when they please, to whomever they please. The working class deserve no voice or safety because they are l@zy and g0dless.
Stay strong, Zoltan! The boot of middle class oppression will be thrown off once and for all! We shall overcome!!”
“You mean corporations don’t own Hungary? How is this possible?”
És a bónusz a végére!
“This action by the Hungarian authorities is a threat to unregulated corporate capitalism and is a direct threat to the American way of life. Time to send in the troops and free the CEO”
Az utolsó 100 komment: