Nem tudom, vajon a Kárpát-medencében vagy egyáltalán Közép-Európában van-e még hely, ahol ennyire érthető/megérthető/tettenérhető az országhatár fogalma, mint a Királyhágó környékén. Ha az ember Pestről megy Erdélybe, többnyire nem úszhatja meg a Várad-Királyhágó-szakaszt, aminél rondábbat nem nagyon teremtett a Teremtő. Ha Shrek közép-európai lenne, biztos, hogy valahol Élesd mellett lenne a mocsár, ahova hazavágyik.
Élesd után olyan 20 kilométerrel viszont valami történik. Az ember egyre inkább a nem is magas, de szép, és rohamosan közeledő hegyek bűvkörébe kerül. Az út egy ponton hirtelen emelkedni kezd, és pattognak a fülek. A Királyhágó tetején kiépült etetőparknál jórészt pesti turistabuszok állnak meg, az utána következő ereszkedés pedig meghatározó élménye mindenkinek, aki először van ott: öt kilométeren belül megváltozik minden. A táj, a növényzet, az időjárás, a házak, az emberek, minden. Erdélybe érkezünk. Na, pont itt kapja telibe az embert Feketetó. A feketetói vásár múltjáról rengeteget lehet olvasni a neten, egész a középkortól kezdve tartanak itt vásárokat a Királyhágó túlsó tövében.
A jelenidő szerintem izgalmasabb, mint a múlt idézése. Ez ugyanis nagyon is élő hagyomány. Amit ugyanis nem lehet itt megvenni lejért, forintért, euróért, az lényegében nem létezik. Feketetó amúgy is fontos pontja Erdélynek. Sok száz éve él ez a település, a szerkezete a hegyi román falvakéra jellemző: utca lent az út mentén a Körössel párhuzamosan, és a kétoldali hegyekre vezető utak - a hegyekben pedig szétszórt házak, belegondolni se merek, milyen panorámával.
Feketetó a miccsezős sorról is híres, könnyen lehet, hogy amióta népek élnek itt, fogadók sora várja a Magyarország és Erdély határát átlépő utazókat. Tizenöt éve még sáros, furnérfalú bodegák álltak itt - most szépen (hm... szépen?) kiépített étteremsor áll ugyanazon a helyen, a gyúpont a miccs, és kapaszkodjunk meg: wifivel ellátott egység is van. Valóságos rituálé itt megállni, és azt mondani, hogy csincsmiccsvörogkupüjnesimustár.
A gáborok... A gáborcigányok nagyon érdekes közössége az erdélyi cigány társadalomnak. A feketetói vásár árusai közt lépten-nyomon beleakadunk a nagybajuszos-kalapos gáborokba. A vérükben van a kereskedés. Aki kíváncsi még rájuk, lényegében mindent megtud róluk Lakatos Róbert Bahrtalo! című filmjéből, amit pár éve vetítettek a magyar mozikban, és az Indavideón meg is lehet nézni.
A vásár elvileg hétvégén kezdődik, gyakorlatilag viszont már napokkal előtte kipakolnak. Csütörtökön jártam ott, a Sziget-hangulat még nem volt az igazi, még az árak is magasabbról indultak. A hétvégi napokon a Körös-hídon csak tyúklépésben lehet haladni, a falusiak 5-10 lejekért (350-700 Ft) kínálják az udvarukat parkolásra. Egy barátom, aki jól ismeri a gáborokat, azt mondja, a legelején és a legvégén érdemes kimenni: az első napon még nem fölözték le a termést a pesti műgyűjtők, az utolsó napon meg már bagóért hozzádobnak mindent a vásárlókhoz.
Mindent lehet kapni, mindent el lehet adni. Ugyanez a barátom azt mesélte, hogy amikor ő árult évekkel ezelőtt, és este, a vásárlóár levonulta után söröztek az árusok a sátraik mellett, bekerült egy sörösüveg a tábortűz parazsába, és szétolvadt. Másnap valamelyikük viccből kirakta a pultra, és az lett az első áru, amit eladott. A következő éjjel már egész sörösüveg-olvasztó parázsmező üzemelt az erdő alatt...
Az alku olyan szinten kötelező, az árak olyan szinten flexibilisek, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Egy adott termék negyven lej, majd az árus mással beszél, és amikor másodszorra rákérdezünk, már ötvenről indul, mert elfelejtette, mit mondott. Erre mégis odaadja huszonötért. Pesti vonattal érkezett pitiáner műgyűjtőt szúrtam ki szatyorral a kezében. Katonai jelvényekre utazott, állandóan azt ismételgette, hogy a gyereknek viszi - itt mindenkinek megvan a blöff-szövege.
Egy gáborcigány asszony mechanizmusa az, hogy a tátogató vásárlót leszólítja: emlékszem magára tavalyról, jöjjön ide. Mondom, hogy nem voltam tavaly. Akkor tavalyelőtt. De nem voltam tavalyelőtt se. Válasza: jaj, hát vitatkozni jött, fiatalember? Egy százéves ferencjóskás tányért kínál 100 euróért. A valós ár persze 40 körül van, de úgy, hogy azt mondja: vigye el a másik tányért is a Ferenc Jóska katonáival, ezek úgyis onnan jöttek, ahonnan maga. Az alku megkötése után az eladó szinte mindig az ember szemébe néz, és azt mondja: jó vásár. Van, hogy a vevő mondja, ez egyfajta szokás. Bárki bármennyit alkudott, bármennyire érzi, hogy kiszedték belőle a gatyáját. Jó vásár az, ami megtörtént.
Cipőrészleg, technikai részleg, műkincsrészleg, kajás sátrak - nehéz összefoglalni. Mindent lehet kapni a hetvenes évekbeli ÁFÉSZ-italbolt-cégértől a hetvenes évek egyik magyar bajnok Fradijának relikviájáig. A „Feketetón megállt az idő” - mint cím vagy mint erős mondat nagyon RTL Klub-szerű. Mégis lehet, hogy pont ez takarja a valóságot. Nem egy piacon vagyunk, nem egy vásárban. Hanem Feketetón, ahol a többiek, felmenők, hozzáértők, laikusok, bámészkodók, szerencsevadászok és nincstelenek 10, 100 vagy talán 500 évvel ezelőtt, ugyanazzal a céllal.
