Megnyugszik. Mélyeket lélegez. Nem cigányozik, nem zsidózik, nem buzizik, nem Robertázik. Kikapcsolja a RomErt, meghallgatja a Pilisben rögzített szívcsakra-dobogást, szór egy kis madáreledelt a Nimród nevű papagájnak, maga mellé ülteti Csanád nevű gárdababáját, visszafelé is felmondja Vona Gábor Barikádba írt vezércikkét, kicsit lehúzza a kapucnis Londsdale cipzárját, lehiggad, majd szépen elolvassa a következőket.
„9 helyszínen 78 lövés
7 helyszínen 11 Molotov-koktél
6 roma halott, köztük 1 gyerek
5 súlyos roma sérült, köztük 1 gyerek
4 gyanúsítottA 2008-2009-ben lezajlott, egyedülálló bűncselekmény-sorozat nem csak Magyarországot, hanem egész Európát megrázta. A romagyilkosságok kapcsán dokumentumdráma-pályázatot hirdet a Nemzeti Színház.”
Az alapötlet ugyanis jó. Valóban nagyon kevés ugyanis a (film)színházakban az aktuális kérdésekkel foglalkozó mű és igaz, hogy volna még ugyan a közelmúltból feldolgozatlanul maradt drámánk elég, de a cigánygyilkosságokkal is kell foglalkoznia a művészvilágnak. Nem azért, hogy a Szíven szúrt ország után egy-egy legyen a meccs. És igen: legyen film Olaszliszkáról is.
És nem is azért, hogy „társadalmi párbeszédet kezdeményezzen”. Egy mű olyat ne akarjon, az vagy jön magától kapásból a premier után (vagy előtt: lásd a Biszku-filmet) vagy mehet az egész a levesbe. Ráadásul a kifejezés maga is devalválódott, hiszen mára eljutott oda, hogy a következőket jelenti: én, sőt, Én a művész, elmondom, hogy mit gondolok erről az egészről, belevágom a pofádba, te, néző, olvasó, látogató, pedig lábszagú fasiszta leszel, ha nem érted meg. És sajnos a Nemzet(i) Lucifere, a marcipánlőccsel plakátozó, a perverzióval időnként nem is olyan alaptalanul vádolt Alföldi Róbert neve szinte garancia arra, hogy valami hergelően hatásvadász darab nyerjen majd.
Viszont megvan az esélye annak, hogy ha nem is kerül ki a pályaművek közül győztesen, de egyáltalán születik egy olyan színdarab, amely emberáldozatok nélkül szembesít minket a cigánygyilkosságok erkölcsi dilemmáival. Hogy mi ördögibb: a megszállottságból és meggyőződésből, vagy az egyszerű megbízásból elkövetett kivégzés? Hogy ki a gonoszabb: aki öl, vagy aki mindent tud róla és nem tesz ellene semmit, sőt. Hogy melyik visszataszítóbb: azonnal vérbosszút esküdni vagy megfontoltan hasznot húzni a halálból? És hogy mivel állunk szemben: egy népcsoporttal akartak végezni, vagy egy egész országot akartak gyilkossá tenni? Egy végtelen embervadászat eleje volt ez, vagy egy polgárháború előkészítése?
Szülessen dráma, ami alapján meg tudjuk válaszolni ezeket a kérdéseket, vagy legalább egyet, legalább magunknak. Ha ez megvalósul, akkor magasról tehetünk a „társadalmi párbeszédre”.
Az utolsó 100 komment: