Miután az új törvények értelmében fogdába zártak két bizsutolvaj kamaszlányt, és egy hasonló korú (visszaeső!) prostituáltat, a balliberálisoknak is lett saját 2006. október 23-uk. Jöhetnek hát az ártatlan arcok mellé az alulról fényképezett marcona kormánypárti politikusok, akik végrehajtják a tekintélyelvű neokonzervatív fordulatot.
Sőt: most, hogy a Fidesz kezdeni szándékozik valamit a hajléktalanokkal, itt az újabb támadási felület. Baj már az is, hogy a témához Tarlós István és Pintér Sándor nyúlt, hiszen ebből azt deríti ki Misetics Bálint, az LMP szakszóvivője, hogy a hajléktalan-kérdés szociális aspektusai háttérbe szorulnak majd, és a csövesekre pusztán mint városképi és/vagy bűnügyi problémára tekint az embertelen és gyáva hatalom.
A hatalom ötletével – „közterületeket megtisztítjuk a koldusoktól” – nem ez a baj, hanem az, hogy ez egy délibáb. Hajléktalan mindig lesz, aki pedig azzal jön, hogy bezzeg a Kádár-korszakban nem laktak emberek az utcán, az fogja fel végre, hogy most viszont többek között éppen ezért igen. És sokszor bizony önhibájukból. Meggyőződésem, hogy sok hajléktalan nem azért issza a lehetetlen színű pillepalackos borokat, hogy elviselje az otthontalanság fájdalmát, hanem pont fordítva: a közös költség és a rezsi ára először bikavérré vált, majd jött a visszacsavarható tetejű furmint, végül a Cimbalmos a Teleki-téren.
Éppen ezért szemforgató dolog az Alkotmányra hivatkozni, hogy a tiltás „sérti a törvény előtti egyenlőség eszméjét, az emberi méltósághoz való jogot, valamint a szabad mozgás jogát”. Hangya és tücsök, ugyebár. Az ELTE szociológusai is lecsaptak témára, ők arról polemizálnak, hogy „sok hajléktalan dolgozik, mégsincs lehetőségük kitörni a hajléktalan életből”. Ez valóban szomorú, de nyilván nem az ő húgytócsájukat szoktam kerülgetni a Blahán – az „offenzíva” pedig ellenük lett meghirdetve.
Ezt felismerni, és tudatosítani a csövesben nem szociális érzéketlenség, sokkal inkább baj az, ha valahol a furmint és a Cimbalmos között nem lépünk közbe kellő határozottsággal, hiszen a szolidaritás és a felebaráti szeretet nemcsak a végső stádiumban jár. Felmerül az újrakezdés lehetőségének kérdése is: persze, ez a kiút, csak hát ez sem azzal kezdődik, hogy öklöt rázva lejmolom a cigit.
Aztán:
„Igazi elszántság, bátorság nem a legkiszolgáltatottabbak hatósági zaklatásához és értelmetlen elzárásához kell, hanem a súlyos bűncselekmények, illetve a köztársaságot százmilliárdokkal megkárosító korrupció (például a pártfinanszírozás körüli szervezett bűnözés) elleni hathatós, politikai szempontokra, pártállásra nem tekintő hathatós fellépéshez kellene.”
Hogy hogy a jó életbe jön ide a pártfinanszírozás kérdése, azt nem tudom, mindenesetre ebből a mondatból fájdalmasan felsejlik a megboldogulófélben lévő Szadesz álliberális újbaloldalisága. A társadalmi együttélés alapjait semmibevevők kapásból elesettek és üldözöttek lesznek, ám az az igazság, hogy ezek a kiszolgáltatottak részei egy rendszernek, ami pontosan a fenti mentalitásra épül. A bérkoldulás és ennek vidéki változata, a csicskáztatás, de még a lakásmaffia is annak köszönheti virágzását, hogy „fejét” elképesztő hálózat és ebből fakadóan a többségi társadalom közönye veszi körül.
Magyarán: próbálhatjuk lecsapni közvetlenül a polip fejét, marha nehéz lesz, mert ott vannak a csápjai. Amiket, ha szépen egyenként lenyesegetek, máris nyert ügyünk van. Ez egy hosszabb folyamat persze, de én eleve ellenzek minden olyan intézkedést, aminek úgymond azonnali hatása van. Ugyanis azoknak azonnali mellékhatásuk is szokott lenni. És kegyetlenül hangzik, de sajnos az omertával, és a rendszerben való részvétellel a „legkiszolgáltatottabbak” bizony hizlalják a polip fejét és növesztik a csápjait. A nyesegetés pedig már igenis kőkemény rendészeti kérdés.
Mind Misetics Bálint, mind a szociológusok azt tartják üdvösnek, hogy a hajléktalanok jussanak munkához és otthonhoz. Jó. Szép. De annak a lakásnak is lesz közös költsége és rezsije és gyanítom, hogy a boltban lesz csavaros kupakos furmint is. Éppen ezért számlát nyitni a hajléktalanoknak is felesleges.
Persze ahol John Rawls szivárványszínű kommunizmusára hivatkoznak, ott ne csodálkozzunk semmin.