Előrebocsátom: nem a svájci frankhoz képesti árfolyammozgásokkal foglalkozom, mivel a CHF a világ majd minden valutájához képest brutálisan erősödött az elmúlt időszakban. Az euróval szembeni árfolyam kérdéséhez fűzök hozzá ezt-azt, lévén az eurozóna a magyar gazdaság legfontosabb külkapcsolata.
Mivel a baloldali mérvadó-véleményformáló körök nem fukarkodtak a vészpróféciákkal a forint Bajnai-kormány idejéhez képesti leértékelődése miatt, s kedvelt fordulatukként újra és újra felvetik az aktuális jobboldali kormányzat inkompetenciájának kérdését, valamint a baloldali kormányzatok gazdasági eredményeit ideológiai okokból lenullázó otromba magatartással vádolják az Orbán-adminisztrációt, szükségesnek tartok felidézni néhány szikár tényt, majd a végén néhány igen óvatos következtetést is levonni.
1990-től kezdve a magyar forint számos leértékelésen ment keresztül, melyet a gazdaság versenyképességének megtartása indokolt. 1995 márciusáig számos eseti leértékelés történt, 22 alkalommal, összesen 87%-os mértékben. 1995 márciusától a balliberális oldal kedvenc gazdaságpolitikusa, Bokros Lajos által bevezetett csúszó leértékelés határozta meg az árfolyampolitikát, havi rendszerességgel végrehajtott árfolyamcsökkentések voltak hivatottak a versenyképességet őrizni. A kezdeti 1,9%-os havi leéértékelési ütem rövidesen 1,3%-ra, 1998-ra 0,7%-ra csökkent, míg végül 0,2 %-os havi ütemnél szűnt meg 2001 szeptember 30-án.
Ekkor ugyanis az addigi szűk, 4,5%-os sávot 30%-ra bővítették, így a piaci folyamatok szabadabban tudták befolyásolni az árfolyamot. Az MNB csak a sávhatárnál avatkozott volna be, ami az árfolyamnak nagy ingadozási lehetőséget ad.
2002 végén a Bankszövetség és a gazdasági élet különböző szereplői az akkoriban 240 HUF/€ árfolyamban túlontúl erősnek, a versenyképességet tragikusan lerontónak találták a forintot, ezzel kapcsolatosan Járai Zsigmond bankkormányzó lemondását követelve. A sávközepet 2003 június 4-én 282,36 Ft-ban határozták meg. 2008 február 26-a óta a forint rugalmas árfolyamrendszerben, szabadon mozog.
2010-ben a pénzügyi világválság okozta ingadozások után a kormányváltás előtti 265 HUF/€ körüli értékről 290 HUF/€ maximummal szeptember elején 285 körül tartózkodik az árfolyam. Ez a magyar gazdasági testületek által 8 éve nagyon erősnek ítélt forinthoz képest 18,75 %-os gyengülés, 8 év elteltével. Nagyjából megegyezik a 2003-ban megállapított sávközéppel.
Amennyiben a hazai infláció nagyobb, mint az eurózóna inflációja, és az árfolyam nem kompenzálja ezt, a versenyképesség romolhat. A hazai infláció a 2003-2009 időszakban 43,7 % volt. Az eurózóna inflációja ez idő alatt 14,7 %. A forint vásárlóértéke tehát 25,3 %-ot romlott az euróhoz képest.
Ha a hazai munkaerő költsége erőteljesebben nő, mint a pénz leértékelődésének üteme, a munkaerő a nemzetközi piacon megdrágul, ezáltal csökken a versenyképesség. A minimálbér 2002-ben 50 e Ft, 2010-ben 73,5 eFt. Az átlagkereset 2002-ben 122 eFt, 2010-ben 206,9 eFt. A növekmény 47 % illetve 69 %, amely még a nagyjából 5%-nyi járulékcsökkenés bekalkulálásával is jócskán meghaladja az árfolyammozgást. Ha a termelékenység, hatékonyság nem nőtt ilyen mértékben, azonos árfolyam mellett csökken a versenyképesség.
Az árfolyamot szabad mozgás esetén természetesen sokféle piaci hatás befolyásolja. Amennyiben valami okból sok forintot vásárolnak a piacon, az erősítheti az árfolyamot, hiszen a forintra így keresleti piac alakulhat ki. Ez történik például akkor, ha a bankok nagy mennyiségű devizahitelt bocsátanak ki, hiszen ekkor külföldi pénzért forintot kell, hogy vásároljanak. A forint 2006 végétől 2008 első félévéig tartó erős árfolyama idején nagy mértékű lakossági devizahitel-felvételek töréntek, ahogy azt az MNB 2008-as stabilitási jelentésének 60. oldalán található 32. ábrán is láthatjuk. 
Csak összehasonlításképpen érdemes megjegyezni, hogy a lakossági devizahitel-felvétel 2007-ben megvalósult, 1450 mrd Ft körüli értéke a 2007 évi központi költségvetés 7100 mrd Ft-os bevételi főösszegének 20,4 %-a, az évi költségvetési adósságszolgálat, kamattérítés közel másfélszerese. Látható, hogy itt a pénzpiacokon sem elhanyagolható összegról beszélünk, és akkor még szó sem esett az önkormányzatok és vállalatok devizahitel-felvételeiről, kötvénykibocsátásairól. Ez a forintkeresletet növelő piaci hatás a hitelfelvételek csökkenésével, a hitelfelvevő képesség kimerülésével megszűnik, sőt, amint a törlesztések során a bankoknak forintért kell frankot, eurót venniük, forintkínálatot növelő, árfolyamot rontó hatásúvá válik.
És most egy óvatos következtetés. A 2002-ben nagyon erősnek mondott 240 körüli árfolyamhoz képesti 18-20 %-os gyengülés nem tűnik irreálisnak, nagyon furcsa, hogy ezt valamiféle meredek lejtőnek állítják be némelyek. Azok a jelenségek, amelyek a 2001-ig tartó, központi leértékeléseket szükségessé tették ( államháztartási problémák, termelékenységi hátrányok az EU-hoz képest ), a mai napig sem szűntek meg, a leértékelődés természetes jelenség. A magyar gazdaság láthatóan nem olyan erős még, hogy az euróhoz képest hosszú távon stabil, erős árfolyamot tudjon tartani. Létezhetnek olyan pénzpiaci hatások, amelyek segítségével ideig-óráig az erősebb forint tartható. Világos, hogy az IMF-fel feltétlen jó viszonyt tápláló és irányában készséges Bajnai-kormány ebben például eredményeket tudott elérni. Úgy tűnik azonban, hogy ez mesterségesen szinten tartott árfolyam volt, aminek az árát valamilyen módon meg kell fizetni. A szocialista kormányzás erős forintja valószínűleg a pannon puma és a dübörgő gazdaság mellett foglal valahol helyet.
Érdekes, hogy az erős forintot számon kérő baloldali mérvadó körök gyorsan megfeledkeztek arról, miként ostorozták hosszú éveken keresztül a magyar elmaradottságot és ezzel összefüggésben a gazdaság és államháztartás helyzetét, mely nem képes lépést tartani a világ fejlett részeinek állapotával. Most egy csapásra úgy látják, hogy a felzárkózás már megtörtént. Egyszeriben úgy gondolják, eltűntek azok a hatások, amelyek miatt annak idején a leértékeléseket végrehajtottuk, s amelyeket a piac saját értékelése alapján ma is érvényesít a forintárfolyamban. Hát nem, ne gondoljuk azt, hogy kifogástalan állapotban levő gazdaságot és államháztartást adtak át, melynek alapján joggal követelik az erős forintárfolyamot, amit egyébként nagy hévvel elleneztek még néhány év előtt.
Még egy érdekes tény: 2006-ban a forint hasonló árfolyammozgásokat járt meg, mint most, amint az a PSZÁF honlapján található diagramrajzoló alkalmazással is megtekinthetjük. A választások előtt 250-265 között mozgó árfolyam az év közepe tájt szintén bőven megjárta a 280 HUF/€ fölötti szinteket, és nem alakult ki világvége-hangulat, nem mondta senki, hogy a 2. Gyurcsány-kabinet bedönti a forintot, sem azt, hogy a pénzpiacok felmosták a kormánnyal a padlót. Elmondhatjuk, hogy a baloldali megmondászat közvéleményt hiszterizáló képessége figyelemre méltó.
