Nemrég részt vettem a rétyi honvédszobor újraavatásán, azóta is rág a történet. A szobor évtizedekig el volt hantolva a föld alá. Túlélte Ceausescut, és most újra áll.

  A tények, ahogyan a Háromszék tudja: a talapzattal együtt hat méter magas honvédemlékművet a Rétyi Nyírben Pál Ferenc szentivánlaborfalvi földbirtokos és malomtulajdonos 1941-ben állíttatta az első világháborúban a brassói 24-es honvéd gyalogezredben szolgált honvédek emlékére, akikkel együtt maga is katonáskodott. A 24-es honvéd gyalogezred legénységének zöme Alsó-Háromszékről került ki.

   A szoborlap.hu szerint a Magyar Honvéd szobrát 1942-ben állították az I. világháborúban harcolt rétyi 24-es honvéd gyalogezred, a brassói 24-es Honvéd Bajtársi Szövetség tagjai. (A pletykák ellenben arról szólnak, hogy Pál Ferenc nem volt megelégedve az első szoborral, ezért kettő lett belőle. Arról is hallani, hogy Szentivánlaborfalváról azért járt át Rétyre szobrozni, mert odavalósi volt a szeretője.)

  1944 őszén viszont a szovjet front háromszéki átvonulása után megjelenő román katonaság katonái a szobrot szabályosan kivégezték. Addig lőtték a terméskőből alkotott szoborfejet, amíg az le nem hullt az egész alakos szobor törzséről.

  A lefejezett szobortestet a rétyiek beszállították a Székely Nemzeti Múzeumba, ahol a sepsiszentgyörgyi honvédemlékmű összetört márványoroszlánjaival együtt várta a csodatételt: a feltámadást. A rétyi emlékmű éveken át mementóként állt az akkor már a nevétől is megfosztott múzeum kerítése mellett egészen 1977-ig, amikor a Kárpátok Géniuszának [Nicolae Ceauşescu öntitulusa - szerk. megj.] egyik sepsiszentgyörgyi látogatása előtt hirtelen elhantolták.

  Fekete Lajosnak hívják a múzeum alkalmazottját, akinek annak idején parancsba adták, hogy törje szét a szobrot. Legalábbis így mesélte a 2010. augusztus 21-i avatáson, néztem, hogy elvinni egyedül nem tudom, széttörni nem akartam, fogtam a piros nyelű lapátot [tűzvédelmi eszköz - szerk. megj.], ástam egy gödröt, és szépen belétaszítottam.

  Az avatás után nevetve mesélték, hogy Fekete Lajos, bár minden évben gyertyát gyújtott a szobor emlékére, nagyon sokáig nem akart emlékezni arra, hova is ásta el az alkotást, a múzeumigazgatónak kellett megfenyegetnie, hogy addig nem engedik el nyugdíjba, amíg ki nem hantolja a törzset, mert ha nem, képes lett volna velünk felásatni az egész kertet, mondta állítólag az igazgató.

  Nos, 2009 novemberében kiásták a szobrot, Nagy Benjámin marosvásárhelyi szobrász és csapata restaurálta, az idei Rétyi Falunapok nyitányaként felavatták. Az ünnepségen nevezte el Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója Székely Dávidnak a honvédot, ott strázsál a Kovásznára vezető út fölött, az alapzat négy oldalán négy márványtábla, kettőt sikerült elolvasnom, ez áll rajtuk: Csak nem fajult el a székely vér / minden csöppje drága gyöngyöt ér, illetve Hiszek egy Istenben / hiszek egy hazában / s hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen.

  Benne van ebben az egész elmúlt évszázadunk. Jónéhány műalkotást még elő kellenne szedni föld alól, elzárt udvarokról, pincékből, raktárakból.

  Ám nem mindegy, mit hantolunk ki: a Ceausescu-házaspár maradványait békén hagyhatták volna, mert amit ők, valamint örököseik hozzátettek Erdélyhez, illetve Romániához, abban nemigen volt köszönet.

  És az sem mindegy, milyen áron állítjuk vissza köztéri szobrainkat: mert lehet Megbékélési-parkokat gründolni európai szellemben, ahogyan Aradon történt, de a Szabadság-szoborral szembeni Diadalív akkor is történelemidegen.

  A rétyi szobor története ezért rág. Valahogy így kéne. Ilyen egyszerűen, nem cifrázva, fogjuk a piros nyelű lapátot, ha az van kéznél.