LMP animgif Last Minute
2010. augusztus 27. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

LMP animgif Last Minute

  Tegnap kénytelenek voltunk kettéoszolni: míg egyikünk a Fővárosi Közgyűlés titánjai között garázdálkodott, másikunk a Lehet Más a Politika last minute akciójára látogatott ki, amelyet egy kietlen belvárosi helyszínen tartottak. Még mindig nem sikerült rájönnünk ugyanis, hogy az LMP-t eszik-e vagy isszák, ezért minden alkalmat megragadunk, hogy megismerjük őket.

  Annyi kiderült, hogy az LMP-sek se dolgozni, se - céltalan biciklizgetésen kívül - közlekedni nem szoktak, mert az alapvetgően kétségbeesett hangulatú rendezvényt - lécci-lécci adjátok nekünk a kácéteket! - munkaidőben egy kurva kietlen helyen, a Kammermayer téren rendezték meg. Úgy tűnik, a Gödör környéke már nekik is túl undorító. Nem is voltak túl sokan:

 

  És a feszültség sem volt nagy:

  Ugyanakkor lehetett venni használhatatlan biszbaszokat, tehát az LMP a hölgyek szavazataira is hajt, pedig teljesen nyilvánvaló, hogy a nőktől hamarosan el fogják venni a választójogot.

   S hogy mi történt a rendezvényen? Hát ez:

 

  Délután, amikor először voltunk a helyszínen, egy LMP-közeli blogger kollegánk jelezte: per pillanat minden káderük és aktivistájuk ajánlószelvényeket gyűjt, de este, ha végeztek, mind idejönnek a térre, és akkor hatalmas buli lesz. Nos, nem jöttek, és nem lett: 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr532251059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.27. 10:37:55

Ez az animgif nagyon veszélyes választási fegyver.:D

tempefoi · http://tempefoi.blog.hu/ 2010.08.27. 10:42:16

Csoóri írta valahogy így:

(a kizökkentett vadak)

a kutyáitok, majd azok
autós pincsik agarak
a kizökkentett vadak

-- szóval, hogy azok fogják szétcincálni az Ürességet, amit egy leselejtezett diktatúra hagy (hagyott) itt maga után.

az üresség üres (arcú) csipkedésén (meg egy halom pénzen, jó kapcsolatrendszeren) kívül nem sok maradt ezeknek a szerencsétleneknek az ÁVH-s nagypapa, párttitkár vagy BM-es nagymami után.

Mondani pedig nemhogy a pest-budai polgártársaknak, de egymásnak sem tudnak már semmit.

Izsi · http://bolhatojas.blog.hu 2010.08.27. 10:55:07

Az utcaseprő tata nagyon ott van:D

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.08.27. 11:02:29

ejj de kis aljas ez a Tóni :)
azért a hölgyek mellé meghallgattam volna a zenét is

stratez 2010.08.27. 11:41:58

Egyrészt felesleges kárörvendeni akár az LMP, akár a Jobbik sikertelen cédulagyűjtésén, mert ez azt jelenti, hogy az alvó szociszavazók ébredeznek, és újból Szanyiéknak adják a cetlijeiket. Megjegyzem, itt a Terézvárosban még a Fidesz-aktivisták is csak a minap panaszkodtak, hogy a 600 cédulának még a fele sem jött össze. Nagyon úgy fest, hogy az IMF-, a forint, a Nenyi és az egyéb Orbán-faszkodás lassan, de biztosan meghozza a gyümölcsét...

Viktus 2010.08.27. 12:01:47

Hu gondoltam, hogy ezek elmegyengék, de ennyire ...

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.08.27. 13:28:22

parádé! :D (mármint szánalom a köbön ez az LMP) :D

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2010.08.27. 14:26:04

@stratez:
szanyieknak? meg konszenzusos fpm jeloltjuk sincs bazmeg. meg egymassal faszkodnak, lasd kobanya, ujpalota. szal nyugi.

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2010.08.27. 17:05:22

Ez azért elég kemény. Amúgy LMP-s nyári táborokból(!) nézegettem képeket, és ott is elég sok volt a körben dobolós kép. :)

schdl (törölt) 2010.08.27. 18:13:44

Ez egy kicsit kontraproduktív kampányrendezvény lett :D

Tehetetlen Dodó 2010.08.27. 18:24:10

@schdl: Kontraproduktív?
Elvették tőlük a már összeszedett cédulákat is?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.27. 19:13:06

ezek jó nagy szarban lehetnek, személyesen az elempé elnöke csöngetett be hozzám, kopogtató cédula reményében.

zapatizáns 2010.08.27. 19:31:53

@Grift: az LMP-nek nincs is elnöke, úgyhogy nyilván hazudsz

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.27. 19:37:52

@zapatizáns:

schiffer. nem elnök? na mindegy. kopogtatott, kért. elküldve.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.08.27. 19:46:54

@zapatizáns: Haha, nem elnök, csak frakcióvezető és listavezető, mi? Még egy elnökség sem jött össze? Pedig családi hagyomány az elnökség: "Dédapja Szakasits Árpád újságíró, politikus, köztársasági elnök, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának első elnöke."

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.27. 20:41:48

@Leskelődő:

képzelheti! leteszem az egyébként ma furcsamód bőgős jányomat, aki, jelenleg, speciális étkezési módjára való tekintettel, szopcsi lakatos béla névre hallgat, kinyitom az ajtót, és ottan áll ez a sivatagi terrier arcú, egyébként végtelenül szimpatikus jóember.

a szoci kopogtatósoknak azt szoktam mondani, mintegy hátra kiáltva, jános, engedje el a kutyákat!
:)

Leskelődő 2010.08.27. 21:13:40

@Grift: Bizony, jobb vigyázni. Képzelje, egyszer egy liftben utaztam Hunvalddal. Meg is jegyeztem magamban, milyen elegáns a sötétkék gyapjú felöltője.
Aztán meg lett az a kabátügye szegénynek, ugye. Szomorú dolgok ezek.

Béluskának nyugodalmas jó éjszakát kívánok :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.27. 21:16:20

@Leskelődő:

én meg egyszer a klauzál téri csarnokban vásároltam, mikor éppen ottan kampányolt a hunvald, csókolgattatta magát a vénaszonyokkal rendesen, és azt mondtam neki, hogy majd a börtönben kedveltesse magát. s úgy is lett. :)

Bell & Sebastian 2010.08.28. 00:31:05

@tempefoi:
Na! Üdvizellek a klubban.

@Grift:
mér nem monta korán gyütté ecsém a hagyatéké

Testleépítő Antifocista Műfutballhuligán 2010.08.28. 00:40:40

Nem t'om, hogy ez a rendezvény-e a gázabb, vagy a lájkold-az-MSZP-t-buli.

Nzoltan 2010.08.28. 21:17:12

Ez akkora gáz, hogy letöri a gázárakat! :-D

A mi kopogtatónkat a 20 hónapos gyerek kapta meg.

hcrules 2010.08.31. 01:39:13

@Őrnagy Őrnagy: Tényleg! Ezek szerint az LMP ellen csak annyi a teendő h be kell rakni a Slayert :D

vomit 2010.09.01. 09:06:00

az elso kepen latszik, milyen remek otlet mezitlab ugralni, a talpadat is tiszticcsa.

Zoli 29 2010.09.01. 09:28:15

@stratez:

Hát, nagyon nem úgy fest....

Zoli 29 2010.09.01. 09:43:10

@stratez:

Hozzáteszem, nem tudom, neked kik panaszkodtak, vagy panaszkodott-e valaki egyáltalán, ugyanis Terézvárosban a Fidesz összes jelöltje már nyilvántartásba van véve.

zomg · http://lixnix.tumblr.com 2010.09.04. 12:31:16

pinat es djt a nepnek!

ez a modern kori cirkuszt es kenyeret?!?!
süti beállítások módosítása