Kutyapárti szoboravató - Mandiner TV
2010. augusztus 25. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Kutyapárti szoboravató - Mandiner TV

  Bár, úgy tűnik, még Török Gábor is beszopta a sajtóközleményt, miszerint a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak sikerült összegyűjtenie 53.409 vagy 153.000, esetleg 250.000 ajánlószelvényt, a hír nem igaz, a hajsza a cetlikért tovább folyik, s az MKKP is tovább akciózik. Ma délelőtt a Szabadság téren avatták fel az Ismeretlen Nokiás Doboz szobrát. Az eseményen Victora Zsolt főpolgármester-jelölt ismertette a párt budapesti programját, majd Fuchs Péter hivatásos szoboravató beszélt a korrupció művészettörténeti vonatkozásairól. A már fél éve is unalmas Nokiásdoboz-tematika felmelegítésével az MKKP elkövette a kampányban az első komoly hibáját, ennek ellenére Horváth Csaba helyében mi fosnánk, mint fogyigyerek a rota-vírustól. 

  Az MKKP vasárnap 16:00-kor nagygyűlést tart a Kossuth téren, a jövő héten pedig Mogács Dániel-Hunvald György találkozóra kerül sor. Az ajánlószelvényeket továbbra is várják, nekünk darabjáért egy ezrest ígértek, amit Kovács Gergely alapító közlése szerint a pártalapítványuk állami támogatásából fognak majd kipengetni.

  Holnap exkluzív Kovács Gergely-interjú itt, a Mandineren!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr112246960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

X Y kronosz óra 2010.08.25. 15:41:27

Ez így egy kicsit karcsú.
Kellene a MKKP-nek egy profi szóvivő. Mondjuk Pandacsöki Boborján.

KCB 2010.08.25. 16:58:15

Korábban vicces volt, most már uncsi...

Anti Anyag (törölt) 2010.08.25. 17:04:13

"Bár, úgy tűnik, még Török Gábor is beszopta a sajtóközleményt, miszerint a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak sikerült összegyűjtenie 53.409 vagy 153.000, esetleg 250.000 ajánlószelvényt..."

Még képviselőjük sincs, de már hazudnak. Vajon kik tehették tétjüket erre a pártra?

És vajon miért nem csodálkozom, hogy ez a blog is index címlapos?

papas 2010.08.25. 17:19:20

"A már fél éve is unalmas Nokiásdoboz-tematika ..."

Tényleg ennyire hülyének nézik jobbraát a zembereket? Ez nagyon durva. Szinte pontosan fél éve csinált a mandiner egy valóban szánalmas videót a nokiás dobozzal kapcsolatban. Most akkor ez hogy is van polgártársak?
Mondom én, hogy az egyenes gerinc igazi hiánycikk lett kis hazánkban. Csak a forradalom, ej!

íme: mandiner.hu/cikk/budai_bernadett_nokia-dobozt_dedikal

Johnny336 2010.08.25. 17:21:28

" Az ajánlószelvényeket továbbra is várják, nekünk darabjáért egy ezrest ígértek" - ezt így hogy?
Tudom, mindegyik párt osztogat ezt-azt a szavazatért, de legalább ne reklámozzák.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.08.25. 17:22:01

szerintem ez egy elég nagy köcsögség, hogy ezzel a gyönyörű sittes szlenggel éljek

vitéz Thapóccay néma bárány 2010.08.25. 17:24:30

Ez a szoborállítás vérszegény lett, mint egy anémiás szúnyog. Ahogy nézem itt is több volt a médiamunkás, mint az érdeklődő.

Online még csak viccesek, de élőben semmit nem tudnak hozni az erőltetett poénokon kívül.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2010.08.25. 17:29:34

Ennyire be van tojva viktorka, hogy a szemét libsi fővárosiak előbb választanak egy viccpárt képviselőjét mint tarlósra?! Mondjuk csak a fidesz olyan ostoba, hogy komolyan vegyen egy viccpártot...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.25. 17:30:04

Na, ezek is szívnak valamit. Csak az előttem szólókat tudom ismételni: élőben elég vérszegények.
Felbérelhetnék az egész showder-klub bagázst sajtósnak. Ők már tudnak élőben hülyeségeket mondani.

pakesz (törölt) 2010.08.25. 17:35:13

@Johnny336: pont ez a poen benne, hogy nyiltan megigertek hogy adnak az ajanloszelvenyert egy ezrest

halál megdöglessz kinyírunk ® · http://href.hu/x/73ug 2010.08.25. 17:35:45

ennyire be van fosva a fidesz, hogy már a mkkp-ot is komolyan veszi?
kiadták ukázba Tóni, hogy innentől őket is ekézni kell?
siralmasak vagytok...

Gest anyó férje 2010.08.25. 17:36:41

Amikor a libsik szénája rosszul áll, megpróbálják leszoktatni az embereket a politizálásról.

"Mindegyik párt egyformán korrupt" ez a szlogen korábban már bevált, de az elmúlt 8 évben sikerült bebizonyítaniuk az ellenkezőjét. Most is ugyanezzel jönnek, csak viccesre tupírozott formában, hátha bejön. A viccen röhögünk, meg rajtuk is hogy ilyen trükközésre kényszerülnek

nem1rem1 2010.08.25. 17:48:12

@Anti Anyag: Szerintem Freudtól kéne megkérdezned...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.25. 17:54:31

A Nokiás doboz mindigis szánalmas volt.
Viszont van annál viccesebb.

A sablonember :

" Nekem ........ gyermekkorom legszebb élményeit jelenti. Egy otthont, ahová régóta tartozom, s ahová mindenhonnan hazavágyom… […] a politikusok ott rontják, el, hogy azt hiszik, egyedül is tudják, mi a jó az embereknek "

........<- ottan van a helység neve.

nem1rem1 2010.08.25. 17:55:20

@Gest anyó férje: Igazad van, tényleg nem egyformán korrupt minden oárt. egyik korruptabb, mint a másik. Tolakodás volt a húsosfazék körül, most a jóllakottak mennek hűsölni az árnyékba, a többiek meg a saját éhséglázadásukat állították be forradalomként.

Egyébként meg: Könyörgöm, árulja már el valaki, hogy mégis ki áll a Kétfarkú Kutya Párt mögött? Azt már sejtették egyesek, hogy a Fidesz. Mások határozottan MSZP-s hátszélről tudnak. Most meg a libsik...

Ha lehetne kérni, egyezzetek meg, és közöljétek a végeredményt, lehetőleg a szavazatok százalékos arányait feltüntetve!

legeslegujabbkor 2010.08.25. 17:59:49

Ezen az önkormányzati választáson csak viccpártok indulnak.

is 2010.08.25. 18:01:21

aki viszont nem szopte be, az rogton be tudta azonositani, hogy kit is figuraz ki a bejelentes. azt, aki tavasszal ketmilliot gyujtott, csak nem mutatta meg. ezen a blogon nyilvan mindenki tudja, melyik partrol beszelunk.

a Nokias doboz mindig is szanalmas volt, de hat pont ilyen a magyar: bizony meg most is erre ugrik. nem veletlen, hogy itt is ocsarolni kell ketfarkuekat. nem azert, mert konzervativ, Corvin lancos FIDESZes szavazot veszitene a PART, hanem mert a ketfarku noveli a reszveteli hajlandosagot, es igy csokkenti a szavazataranyt. gyozelem lesz, de milyen lesz mar, hogy Tarlos még 40%-ot sem fog kapni.

MakoG 2010.08.25. 18:04:14

Ki a sárga pólós lány a mikrofonnal?

hollario 2010.08.25. 18:10:24

@nem1rem1: Természetesen maga az Intermouse.

loláb 2010.08.25. 18:22:08

@nem1rem1: az mszp zárta be az opni-t, úgyhogy végeredményben ők.

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.08.25. 18:32:43

Elavult poénok, kezd unalmas lenni?
A többi pártnál ezt miért nem veszik észre a Polgártársak?!?!?!
Nem lesz gáz ár emelés, csökkentjük az adókat, 200%-os béremelés, 100 havi nyugdíj, ingyenes oktatás, utazás, repülés, gyógyítás, sör, bor, mirha, tömjén!
HE?????
Hol régi komcsik, hol parasztgyerekek, hol mindkettő együtt lopja az országot! Viadukt a 20 centis patak fölé, alagút a kert alatt, hidak felújítása annyiból, hogy a németek hosszabbat építettek, újat! Kevesebből.
Ezekből már 1000 új buszt lehetett volna venni. Most viszont már bejelentkezett Széles Gábor a BKV-nál és 100 járatott ki privatizál. Csak, hogy tudjátok kb 80% állami támogatás jár az alvállalkozó által üzemeltetett buszok mellé.
Az egész ország minimálbéren lesz már.
De éljen!!! Harsogjon a Viktor, vagy lengjenek a vörös szegfűk .....

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.08.25. 19:00:18

Ez az MKKP az igazi panelproli,mónikasó idiotizmus.
Ne vallj színt,ne száll síkra,csak röhögj magadon,hogy mekkora marha vagy.
Addig is remekül halászhatnak a zavarosban kedvenc politikusaink,felelősségre vonás nélkül.
Gratula!

loldongs (törölt) 2010.08.25. 19:05:49

ki ez az öltönyös? nagyon nem fér bele...

gorcsev54 2010.08.25. 19:06:44

Akinek ez tetszik ,az lépjen be közéjük.Nem bohóckodni kellene ,hanem végre tenni valamit!!!!!!!!!!!!!!!!!!

szerjóska 2010.08.25. 19:09:52

igaz, ez a nokiásdoboz már az elején is szar volt, persze a jobberek azér' akkor még elpörögtek rajta, mint a farokrotor nélküli helikopter a lég fuvallatain.

mindenesetre Csaba elvtárs nem királyfi, ez elismerendő. fosson is, ahhoz nem kell i kvóciens.

ha pesten laknék tartósan, savval kísérleteznék tarlósan. izé, son. nehogymár ide csak a maszop legfajsúlytalabb, orvosi csodaként működőképes mongolidiótája, a fidesz legfajsúlytalanabb, bratyizós főbalfasza, valami jobbikos hökös g..i (sújtsa gömbvillám) meg valami favédő zöld, hortenziafejű biomókus indul, azt' erre a viccpárt előrukkol valami fajsúlytalan (jó kis szó ez mi?) galériavezetővel, akiket édes utál az egész világ. ennyire b...nak rá a fővárosra kollektíve? ne bombáztassuk le az amcsikkal?

Gest anyó férje 2010.08.25. 19:28:18

@nem1rem1: "Könyörgöm, árulja már el valaki, hogy mégis ki áll a Kétfarkú Kutya Párt mögött?"

Szerinted ki tudja elérni hogy főoldalon háromszoros hír legyen belőlük itt meg a többi médiafelületen? Ha sikerül eltalálni megcirógathatod a kutya mindkét farkát

bryan 2010.08.25. 19:50:48

Szerintem Kálmánék inkább szimpatizálnak az MKKP-vel, nem lehúzni akarják, ha az lenne a cél, nem interjút közölnének velük, hanem megmutatnák Kovács "MKKP" Gerőt, amint éppen áhitatos arccal komolyan veszi magát. Az ezres a kopogtatócetliért meg nyilván vicc. Ki adná el Pesten 2000 alatt? :)

Joaquin 2010.08.25. 20:02:05

@Gest anyó férje: én elég régóta ismerem az MKKP munkásságát, mivel szegedi vagyok. Eleinte abszolút nem szerepelt az újságokban, volt talán 2-3 év alatt 2-3 cikk és kész, itt már bukott az összeesküvés-elméleted.
Most az izlandi példán felbuzdulva (gondolom baráti körével) kitalálták, hogy jelöltet indítanak Pesten és Szegeden, de őszintén szólva nekem nem nagyon jött át az egész humora, de persze lehet velem van baj.
Azt meg végképp nem értem, hogy mi köze a liberálisoknak ahhoz, hogy mindenki lop? Ezt állította egy SZDSZ-es (Úristen, remélem nem, mert akkor az állítás hamis. Ez axióma!). Én pl nem vagyok politikaellenes, pedig liberális vagyok.

Joaquin 2010.08.25. 20:04:46

Utolsó előtti mondatom végén kérdőjel akar lenni.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.08.25. 20:13:40

@Joaquin: Nekem felrémlik (szó szerint) a büdös kuncze és brigádja a "lop stop" táblákkal a parlamentben 9-10 évvel ezelöttről.
Jól megmutatták,barátom! :))

Gest anyó férje 2010.08.25. 20:27:29

@Joaquin: "nem értem, hogy mi köze a liberálisoknak ahhoz, hogy mindenki lop"

Én kicsit másként látom. Például hogy az emberek több mint 90%-a nem szokott lopni. Egyrészt nincs honnan, másrészt nem olyan a beállítottsága. Ahhoz liberális igazságérzettel kell rendelkezni hogy valaki mindent ellopjon ami egyszer is a szeme elé került (ebben a néhai SzdSz eredményei világviszonylatban is figyelemre méltók) majd azzal jöjjön: én is csak azt csináltam amit mindenki más

Valaki1 (törölt) 2010.08.25. 20:31:37

erre a büdöskurva országra atomot kellene dobni.

Valaki1 (törölt) 2010.08.25. 20:33:54

erre a büdöskurva országra atomot kellene dobni...

Gest anyó férje 2010.08.25. 20:34:59

@Joaquin: "Eleinte abszolút nem szerepelt az újságokban, volt talán 2-3 év alatt 2-3 cikk és kész, itt már bukott az összeesküvés-elméleted."

Nem mondanám összeesküvésnek, inkább egy következetes preferenciának bizonyos értékek (méginkább értéktagadások), csoportok iránt. Az Indexen például vitathatatlanul az LMP a nyerő, most bejött ez a kutyás párt is, de ha nem bukik az SzdSz akkor ők is bőven beférnének a favoritok közé. És ha már mögéjük állt a médiacsapat a hír viszi előre őket, mint eldobott nejlonzacskót az utcán a szél

biopszia 2010.08.25. 20:52:56

jól tolják a kultuárlt politikai semmitevést

Atisz 2010.08.25. 20:59:13

Viccnek indult, de közben kiderült, hogy komolyan gondolják. Ultragáz.

Joaquin 2010.08.25. 22:49:50

@Gest anyó férje: értem mire gondolsz de ez elég normális: újságok általában liberálisak, mint ahogy az értelmiség is az, akik általában többet olvasnak, másrészt nagyobb vásárlóerővel rendelkeznek. Ha ezt meg akarod változtatni változtasd meg az értelmiség hozzáállását :) Engem mondjuk nem zavar vhogy.

Joaquin 2010.08.25. 22:57:04

@Gest anyó férje: tényleg? Sosem blicceltél, sosem csaltál adót? Ha a pénztáros téved a javadra visszaadnád? Számlát ügye mindig kaptál és adtál? Tudom, nem ugyanaz a szint, de az, hogy minden politikus lop következik abból, hogy minden ember lop. Legalábbis 90%-ban biztos, csak mások a lehetőségei. Másrészt az, hogy minden politikus lop sajnos tapasztalat. mszp, szdsz, fidesz... aki hatalmon volt annak volt nem gyengén lopásgyanús botránya.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.08.26. 08:17:07

Kíváncsi lennék, hogy ha nem szerepelt volna a vallomásban a Nokiás-doboz kifejezés, akkor mennyire csámcsogna a dolgon a közvélemény...

Gest anyó férje 2010.08.26. 09:55:00

@Joaquin: Haha ezeket viccnek szántad? Hogy az értelmiségi = liberális? Meg hogy ha bliccelek a villamoson az olyan mint amiket a Hunvaldék csináltak? Vagy tényleg hülyének nézel?

Vaskutya 2010.08.26. 17:02:04

@nem1rem1: Hát haja Hetek ilyen elnézően ir róluk, akkor már tudom, hova tenni rézfaszú kutyapártot.
Plusz kép is van.
www.hetek.hu/belfold/201008/bemutatkozott_a_ketfarku_kutya_part

Vaskutya 2010.08.26. 17:03:06

@Joaquin: A bliccelés a kommunizmus óta állampolgári kötelesség. Majd most abbahagyjuk.

ivrilider 2010.08.26. 19:10:54

@Kerek Perec: Akkor uncsi, ha ismétlik magukat, és főleg ha szóban. Olvasni mindig jó.
süti beállítások módosítása