Itt van a kampány, itt van újra. És mivel az idei kortesnek amolyan blitzkrieg jelleget kölcsönzött a NÜK, ezért gyorsan és töményen kapjuk a szórakoztató hülyeséget. Annyira sebesen egyébként, hogy mire azt mondhattam volna, hogy én már csak egy láda sört kérek, addigra már az elempések kezdték elinni azt Szanyi Tibor elől, Szanyi Tibor őszinte sajnálatára.
Igaz, ahogy Demszky Gábor búg Tarlós István fülébe, ahhoz jobban illene némi sajtszószos nachos, mivel Hugh Grant erősen plázakompatibilis romkomjait juttatja eszembe. A kőbányai MSZP-MDF összeborulás, illetve Pettkó András szórólapozása az angyalföldi Tóth Józsefnek pedig annyira várható és kiszámítható volt, hogy annyit se mondok rá, hogy bimbam.
Nagykőrös és Esztergom: na az már igen. Persze ilyen jól sikerült összeborulások minden önkormányzati választásokon vannak. Hiába: egy várost mégiscsak máshogy kell irányítani, mint egy országot, úgyhogy az ideológiát előszeretettel teszik félre, és nem is kell mindig nokiás dobozzal megoldani a problémákat, adott esetben elég egy frissen lőtt őz gerince, vagy egy demizson rizling.
A budapesti blogparnasszusban és a különböző pártközpontokban persze ez időnként okozhat akut kacajrohamokat és némi kommunikációs zavart, ez 2010-ben sem maradt el. A szocialista Kovács László és Molnár Csaba például a vitathatatlanul szimpatikus Meggyes Tamás kapcsán mondtak ellent egymásnak. A Gyurcsány-dublőr szerint a minden kétséget kizáróan üvegzsebű esztergomi Fidesz annyira sátáni, hogy még arra is hajlandók hogy a Jobbikkal együttműködve támogassanak egy civil jelöltet, Kovács viszont nem osztja a nézetet, miszerint a hitetlennél még az eretnek is rosszabb. A tagadhatatlanul tisztakezű Meggyeshez hasonló összefogás jött létre Nagykőrösön is a fideszes polgármester ellen – legalábbis a helyi Jobbik-elnök, Dénes Dénes szerint. Aztán a párt motorja aztán az éterbe brummogta: nem, nem jött létre ilyesmi, vagy ha igen, abban a Jobbik nincs benne.
Hosszú távon az ilyen vicces szituációkból csak egy párt jöhet ki vesztesen, ha nem vigyáz: a Fidesz. Hangsúlyozom: hosszú távon. Mert az ilyen olajfák törzsenként sosem lesznek hosszú életűek, de mindig ott van az esély, hogy valahol, ahol nagyon el lettek a dolgok kúrva, ott ismét gyökeret eresztenek. Nem is volt olyan régen, a messzi-messzi borsodi galaxisban, hogy létrejött egy ilyen szövetség. Nem választási ugyan, de benne volt minden politikai erő: Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány menesztése kapcsán nagy egyetértésben utcára vonultak a pártok és követelték Draskovics távozását és a főrendőr visszahelyezését. Igaz, ami igaz: kellett ehhez az összeboruláshoz az érett gyurcsányizmus teljes életképtelensége is.
A Fidesz most ott tart, hogy a NER felépítéséhez végsőkig lojális emberekkel áll neki, alapszervezeti portástól köztársasági elnökig ez a mérce. Az csupán a baj, hogy az ilyen vezetői szemlélet futószalagon termeli a sértődötteket és a furkálókat. Különösen úgy, hogy hamarosan csökkentik a(z önkormányzati) képviselők számát. Belőlük lesz a legkérlelhetetlenebb ellenfél, az ilyen janicsárok pedig bármit megtesznek, például ugyanúgy összeállnak majd ez eddig köpködött jobbikosokkal és szocialistákkal, mint most a jobbikosok a szocialistákkal. Nekik aztán tényleg nem lesznek ideológiai útmutatásaik, de elveik se. Büszkén hirdetik majd, hogy ők civilek és az embereket képviselik és hogy megoldják a helyi problémákat. Őzgerinccel és rizlinggel nyilván.
Úgyhogy a lojalitást illene nagyvonalúsággal kezelni az Ideológiai Főhadiszálláson, mert úgy talán még az is kiderül róla, hogy nem lojalitás az, hanem közönséges s*ggnyalás.