Jobbikos lett a Kultiplex vezetője
2010. augusztus 17. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Jobbikos lett a Kultiplex vezetője


Ez csak megtévesztés: a Kulti graffitijei valójában Badiny-Jós kódolt üzeneteit hordozzák

  Az egykori Kultiplex nevű, a Tilos rádió stúdiójának is otthont adó szórakozóhely volt vezetője a Jobbik színeiben indul az őszi önkormányzati választáson. Bodor András a XII. kerületben méreti meg magát. Az egykori underground intézmény volt vezetője most törzsökös székely őseit hangsúlyozza.

  Úg tűnik, a választási kampány kezdetekor a radikálisok újra kezdik feladni a magas labdát - elsősorban saját maguknak, másodsorban az úri közönségnek, aki viháncol. Nézzük, hogyan mutatkozik be Bodor András:

  „1970-ben születtem Budapesten, azóta a kerületben lakom, előbb az Árnyas, majd a Szilassy úton. Úgymond “tőrzsökös” székely nemesi családból származom, mely 1187 óta él Háromszék Vármegyében. Dédszüleim a I. világháborút követő román pogrom elöl menekültek el. Közgazdasági végzettséget az Egyesült Államokban, a Kaliforniai Egyetemen szereztem, ahol több évet töltöttem. Többnyire kereskedelemmel foglalkoztam, de vezetője voltam a ferencvárosi SZDSZ-es Gegesy Ferenc által önkényesen felszámolt KULTIPLEX nevű, közkedvelt zenés szórakozóhelynek, mozinak. Jelenleg egy számítástechnikai alkatrészeket forgalmazó céget vezetek. A politika mindig is érdekelt, de egy pártnak sem voltam soha a tagja. Ugyanakkor úgy érzem, hogy a jelenlegi érzelmileg sivár, társadalmilag szétesőben lévő Magyarságnak szüksége van egy olyan kohéziós erőre, amely az egyénekre szabdalt közösségeket összeboronálja és a neoliberális morális nihilt nemzettudattá kovácsolja. Ezt az erőt egyértelműen a Jobbik-ban láttam meg. Választókerületemben legnagyobb problémának a „turista-bűnözést”, az utak drámaian súlyos állapotát, a zöldterületek elhanyagoltságát és fogyatkozását, valamint a balkáni állapotokat idéző, lerobbant állapotú, kihasználatlan önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok/műemlékek sorsát tartom.”

  A bemutatkozás a maga döcögő helyesírásával és nemzeti mázával abszolút kompatibilis a Jobbik második vonalával, különösen a nihilből való nemzettudat-kovácsolás nyerte el tetszésünket. A bibi azonban nem itt van, főleg nem az egyszeri radikális szavazó szemszögéből. Bodor a Kultiplex vezetője volt, azé a Kultiplexé, ami nem egyszer került a radikálisok össztüze alá.

  Hosszú évekkel ezelőtt, a Tilos elleni tüntetésen itt égettek izraeli zászlót, majd innen borult virágba a zászlóégetős M. Giorgio Richard drogcukorkás sztorija (ki ne emlékezne ezekre a vidám percekre?!).

  A Kurucinfó legszebb napjaiban így ostorozta a helyszínt:

„Nagy Feró a zsidó drogtanyáért ajvékolt

A Beatrice jobb napokat látott, az utóbbi években a cionista gennykanálisok kedvencévé vált frontembere a keresztények kiirtását propagáló Tilos Rádiónak is otthont adó zsidó drogtanya mellett tüntetett. Alkoholista Nagy Feró olyan hulladékokkal demonstrált és szólalt fel közösen, mint Bakács Settenkedő, tilosrádiós DJ-k, a droglegalizáló Németh Jutka (J+), vagy a szélsőséges, tehetségtelen Novák Péter (J+), aki egyebek mellett a Telaviv 2-n vezet cigányfajvédő, magyarrágalmazó műsort. A pár tucat drogos, deviáns, buzeráns stb. szélsőséges a Kultiplex nevű hírhedt intézmény előtt tüntetett, ahol a zsidórasszista, állami pénzekből is finanszírozott Tilos Rádió állandó tevékenysége mellett két ízben is megrendezésre került a "Baszd meg a Karácsonyt" fesztivál. Az antimagyar csürhe ugyanitt áhítatos zsidó rendezvényeket tartott, például valami Tubisvát nevű héberfesztivált, ahol a folyamatos kereszténymocskolással ellentétben a talmudista gyűlöletvallást népszerűsítették. Rendszeresek voltak a drogfogyasztást nyíltan hirdető és gyakorló összejövetelek is. A környéket összehányó raszta bibsigyerekek és a hasonszőrűek évek óta lehetetlenné teszik a lakók éjszakai nyugalmát. A korrupt ÁVH természetesen soha nem razziázott a Kultiplexben. ...Nagy "zsidócsicska" Feró után a buzoid és Jordán-pozitív Novák Péter, a kormány másik agitátora sipákolt az "alternatív kultúra" "nehéz" helyzetéről. Valóban "elnyomják" a deviánsokat, a Tilos Rádió "lázadói" például különféle szocionista tévékben, rádiókban, minisztériumokban, a T-comnál is tevékenykednek, gyakran közpénzből. Ha pedig a Kultiplexet be is csukják, lesz elég más helye a drogosoknak. Nem indult ellenük ügyészségi eljárás a keresztények kiirtásának hirdetése miatt sem, állami apanázst is húznak és az adó betiltásától sem kell tartaniuk a gyűlölködő zsidóknak.

Az ÁVH a szélőséges demonstráció részvevőit nem igazoltatta, nem állította elő és nem vetette alá őket drogtesztnek, noha az eredmény borítékolható lett volna.

  Mivel a mi zsidóreceptoraink nem ilyen kifinomultak, nem egyszer szórakoztunk ezen a drogtanyán. Amikor jó három éve egy másik párt ifjú padavanja, egy wannabe nyugdíjas fidelitasos kóstolgatta a Kultiplexet, azért ahhoz is volt pár kritikus szavunk.

  Az viszont akkor is igazán csavaros, hogy a vadjobbikos szubkultúra egyik állandó célpontja, a Tilos rádió házigazdája felfedezte magában a törzsökösséget. Érdekes lenne megfigyelni, hogyan oldódik, oldódik-e ezután a Jobbik-fanokban a kognitív disszonancia? Talán úgy, mint M. Giorgio szájában a drogos cukorka.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr362227488

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Belharcok és botrányok sora a Jobbikban 2010.08.18. 08:43:01

A Jobbik belharcairól és belső botrányairól készített összeállítást a Hírszerző: felbukkan benne a lapunk által megtalált Kultiplex-vezető jobbikos, az antiszemita könyveiről elhíresült Gede Testvérek és a gárda demoralizálása is.

Trackback: ELHUNYT VONA GÁBOR - OLVASÓI; 18+ 2010.08.17. 14:29:00

OLVASÓI ROVATEgy neve elhallgatását kérő népszerű politikai blog (és lehet, hogy furcsa (vagy talán nem is az) nem baloldali) szerzője küldte az alábbi, ebből a cikkből kollázs technikával készített, (forrás) kiváló posztot. Köszönjük. A többi vendégko...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pelikán* 2010.08.17. 11:11:37

Mik vannak.

Azért a kltplx emblematikus helyszíne volt az úgymond "társadalmilag szétesőben lévő Magyarságnak", if you know, what I mean.

Ja, ha már magyarság nagy M-mel, akkor ajánlom kolléga cikkét:

fontolvahalado.igen.hu/1421-radikalis-helyesiras--jobbik-szorolapra-bukkant-horvath-a-tanar-ur.html

pelikán* 2010.08.17. 11:12:18

vagy mondjuk csak:
"szétesőben lévő Magyarságnak", haha.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.08.17. 11:18:30

Na kezdődik a kampány, esik a színvonal. Semmi gond, októberig röhögök rajtatok, aztán újra korrekt blog/hírportál lesz itt. Remélem. :)

Mellesleg ez a poszt egyértelműen Bodos-ellenes, pedig neki nem tudom mit tudtok a szemére vetni, ha voltatok a Kultiban. (Egyébként én is, ezért van az, hogy nem is basztatok senkit emiatt.)

(Valaki felsorolná a helyesírási hibákat?)

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2010.08.17. 11:36:07

@TaTa86.:
"tőrzsökös", "elöl", "Magyarság", "Jobbik-ban", ilyesmik.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.17. 11:38:04

Azért az vicces, hogy a kurucnál beszopták Novák médiahack-jét a homokosságáról :-) De eleve ez az egész kuruc cikk, néha tényleg nehéz elhinni, hogy ezeket valaki komolyan gondolja, és nem paródia az egész...

Sólyom Bátor 2010.08.17. 11:55:26

Sokat gondolkoztam azon, hogy ha kultúra ügyben döntő ember lennék, milyen tévé (rádió) adókat szüntetnék meg másnap. A TV 2 és az RTL Klub ilyen lenne, de a Hír TV-t, az Echo-t és a Kuruczinfot bizonyosan meghagynám, mert minden szakmai inkompetenciájuk és erkölcsi értelemben vett gyalultságuk ellenére tökéletes (vagyis egyértelműen nevetséges képet) mutatnak olyan jelenségekről, amelyek mellett voksaikat letették.
Jó, hogy van Kurucinfo, mert láthatják (hallhatják) az emberek (a magyar emberek), hogy nagyjából miről (nem) beszél a Jobbik. :-) És utána dönthetnek, hogy ők maguk akarnak-e ebbe a hangosan, agresszíven gajdoló kórusban énekelni, fröcsögni egy ütemre, vagy inkább ellene kurjangatnak egyet-egyet.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.08.17. 11:57:05

@Oli bácsi: Ok, ezt adom.

Mondjuk "Magyarság" mondjuk szimpla marketingfogás nem pongyolaság, céges prospektusokban is nagy betűvel szokták írni, az "Ön", "Önök" szavakat.

(Az "elöl"-t meg nem értem miért nem jelzi hibának az FF helyesírás-ellenőrzője...)

scr 2010.08.17. 12:03:15

Tulajdonképpen az egész Jobbik egy médiahekk, nem hiszem el, hogy 100-as IQ felett bárki is hosszabb ideig komolyan tudná venni, amit mondanak. Pedig mondanak ők értelmes dolgokat is, de elveszik a sok szemét között.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2010.08.17. 12:13:07

@TaTa86.:
my dear, akkor tanulmányozza a határozószó és a névutó közti különbséget és ne bízzon másban.

Többet nem segítek.

Sólyom Bátor 2010.08.17. 12:16:55

@TaTa86.: Az "elöl"-t azért nem jelzi hibának a program, mert ha az ölni igéből képzett szóra gondolunk, vagyis mondjuk egy ideget elölni operációval, akkor az "elöl" rövid ö-vel helyes, ha viszont az irányra gondolunk, akkor egyértelműen az "elől" a nyelvtanilag helyes. És, noha a helyesírás ellenőrző program nem tudja eldönteni, hogy melyik értelemben szerepel a szövegben a kifejezés, a szerzőnek ettől függetlenül illik. (Ezért beugratós néha ez a bizonyos program, azt hisszük, minden rendben, közben tele van hibákkal az írásunk :-))

irrelevant 2010.08.17. 12:22:56

turistabűnözés!
portásbűnözés!
kismamabűnözés!
hidegburkolóbűnözés!!!

Mindenki a létünkre tör!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.08.17. 12:30:51

@Sólyom Bátor: Kösz. :) A nyelvtan nem az erősségem.

@otvospeter: Talált süllyedt! XD

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2010.08.17. 13:52:36

@Sólyom Bátor: Tévedni tetszik. Határozószóként is elöl a helyes (a ló feje elöl, a farka hátul van). De: elfutok a megvadult ló elől.

appa68 2010.08.17. 13:54:11

Hogy klasszikust idézzek:
"Na és?" (Horn Gyula-1994)
Tehát:
pufajkásból miniszterelnök-OK
D209-ből miniszterelnök-OK
MOB-elnökből közt. elnök-OK

Ezek után...

johevi 2010.08.17. 13:55:38

"1970-ben születtem Bp-en, azóta itt lakom...." "Sok évet töltöttem el az USA-ban...."
Akkor mégsem laktál itt....

Delinquent 2010.08.17. 13:59:02

Vajon mi jatszodhatott le Bodor fejeben mikor atallt a sotet oldalra?

pakesz (törölt) 2010.08.17. 14:00:44

T mandiner!!!

segitsegeteket kerem!!!
az a szlovak zaszloegetos tanuvallomas kellene, az annyira de annyira hatalmas nagy rohej!!!

EMU 2010.08.17. 14:02:55

Agyatlan csürhe a jobbik, simán meghackelik őket csípőből már nem először, annyira sötét barmok. Hangos röhögés lesz a vége, ezek meg majd zsidózhatnak kedvükre, mást sem tudnak a szerencsétlen ostoba állatjaik.

bryan 2010.08.17. 14:03:36

@otvospeter:
Kommentelőbűnözés!!
Bloggerbűnözés!

Várúr 2010.08.17. 14:07:36

Hm. 1187., Háromszék vármegye, székely nemesek, stb. Amikor nemhogy anyakönyvezés nem volt, de írásbeliség is alig, főképp nem Csíkban, Háromszékben. Asszem, ez a lófő koma három szék között esik a pad alá. Pláne a jobbközép egyik fellegvárában, a XII. kerületben.

Hozzá Szóló 2010.08.17. 14:14:16

@Sólyom Bátor:

Figyi... szaladok az oroszlán ELŐL.
És haladok az vándorcsapat élén, ELÖL.

Case · http://streetartbp.hu/ 2010.08.17. 14:19:34

Mondom én, egyre inkább olyan a Jobbik, meg az egész szélsöjobb, mint valami nagyszerü kabarémüsor. :D

2010.08.17. 14:28:17

Mér ne lehetnének rabbiképzősök a jobbikban? :):):) Évekkel ezelőtt a szigetről is volt valami szösszenet, "hogyaszongya" idézem: a hely, ahol a skinhead beszélget a rabbival, érted. Multikulti

Silent Bob 2010.08.17. 14:31:33

Ez a Kuruc cikk priceless. :D

Sólyom Bátor 2010.08.17. 14:33:18

@Sólyom Bátor: Így korrekt, ahogy Te mondod. :-)

Dr.Lindenthal 2010.08.17. 14:37:02

az egy dolog, hogy most a jobbikosokat zavarja, hogy a jelöltjüké volt a kultiplex, de a kultiplexben erjedő nyálcsorgató félgazdag retardáltakat nem zavarja, hogy egy jobbikosba nyomatták a pénzt? A jobbikot meg nem értem, miért nem képes átvilágítani az emberei múltját és nem 50 évre visszamenőleg, ez tényleg érthetetlen, mintha a jobbikban lenne egy belső réteg, melynek tudatos szándéka lejáratni a pártot. Csinál 1-2 hülyeséget mostanában a jobbik és mindezt egy választás előtt, nekem ez gyanús, tényleg mintha direkt lenne.

Ratsui (törölt) 2010.08.17. 14:40:43

@johevi: Nagyon nagy telitalálat a kérdés, azért nem vagy semmi hogy ki tudod szúrni az ilyen megaLOL-t :)

Ez vazze egy nagy vicc, csak már inkábbb elszomoírtó néhol ez a bántóan arcba hazudózás és ők sem jobbak a szociknál.
Ez a Jobbik, úgy van összedobva mint a becsinált leves.

nestrot10 2010.08.17. 15:01:48

MÉLYMAGYAR BETEGSÉG?

val 2010.08.17. 15:10:26

@Dr.Lindenthal: Bénák az tény, valamit kezdeniük kell ezzel. Nem lennék mondjuk meglepődve, ha ilyen arcok szándékosan (az ellenőrzés hiánya miatt) tömegesen lépnének be. Az is lehet persze, hogy ezt is teszik és csak ez az 1-2 ember csúszik át a rostán.
A jobbik helyében meg alkalmaznám az egyik Pőszéről szóló szavazás végeredményét(?) : "A betyársereg bánjon el vele" :)

nestrot10 2010.08.17. 15:15:51

a Fidesz már lopja a kopogtató cédulákat!
A csepel.info [1] blog értesülései szerint az Ady Endre út több panelházában feltörték a postaládákat, de az Árpád út egyik házából is elloptak több tucatnyi önkormányzati választásokra szóló értesítőt és ajánlószelvényt. Ez minden választás előtt megismétlődik, ráadásul ugyanazon a környéken.

T1GRIS 2010.08.17. 15:15:56

Ez a Kuruc-cikk tényleg kurvajó! :DD Emlékszem, régebben nagy truváj volt pl. a pornolize.com, ahol ugye már eleve kész szövegekből (weboldalakból) lehetett egy kattintással valami hasonló színvonalú csodát generálni. Azt ne is mondja nekem senki, hogy a Kurucnál nem egy ilyen szoftver készítette a "cikkeket", hanem humánerőforrás írta. :))
Pl. az ilyen mondatokat: "Nagy 'zsidócsicska' Feró után a buzoid és Jordán-pozitív Novák Péter"... ááá, felbecsülhetetlen kulturális kincs ez! :DD

val 2010.08.17. 15:22:06

@T1GRIS: "Azt ne is mondja nekem senki, hogy a Kurucnál nem egy ilyen szoftver készítette a "cikkeket", hanem humánerőforrás írta."

Pedig igen, ugyanis ezeknek a jelzőknek illeniük kell az alanyokra. Márpedig illenek. :)

Kukettó (törölt) 2010.08.17. 15:24:04

@appa68:

A MOB elnökség miként kapcsolódik a többihez?
(Pufajka, ügynök, MOB elnök.)

ivrilider 2010.08.17. 15:24:35

@Sólyom Bátor: + ha elöl ülök, az is rövid ö, viszont csak pogrom ELŐL lehet menekülni.

ivrilider 2010.08.17. 15:25:19

@Szárnyati Gézа: Ja. Ha mindig tovább olvasnék, s nem reagálnék rögtön... mert vannak jobbak.

Savazz 2010.08.17. 15:26:17

Tatabányán is áll a Jobikosokkal a bál!

Polgármester: Vágó Sebestyén

Megélhetési politikus. Házasság esküjét megszegő elvált, most házasságon kívüli gyerek apukája.
Képviselő 1,1 millióért havonta.
A tatabányai alapszervezet feloszlatója, majd a többség kizárója
Igazi kecskepásztor.
Volt pártfogó!!! - ez ügynöknek számít?

Boda András
és
Boda Bánk László

Igazi családi vállalkozásban nyomják a politikát. Apuci és fiacskája.
Szép jelöltek, csak a városvezetés nem családi vállalkozás!!!

Ábrahám Barnabás (Jobbik Ifjúsági Tagozat)

19éves rendkívül tapasztalatlan.
Kedvenc zenéje a publikus adatlapja szerint: Romantikus Erőszak
- igazi feketeruhás suhanc hülyegyerek.
Mit is várhatna ilyentől a város?
A tojáshéj még a fenekén lóg.

Dorogi Éva (Magyarok Szövetsége)

Ö összekeverte Trianont Tatabányával, szólni kéne neki!

Bencsó Miklós

24éves az általános iskolát elvégezte.
Iwiwes publikus adatlapja szerint "kapcsolatban" él - képeinél a "mi" címszónál ő és vele azonosnemű látható.
Ez a kapcsolat?
A keresztény értékrend?

Lázár Éva

Szatyor pisti levele róla sokat mesélt...

Horváth József

TATA!!!! Mi köze tatabányához? Eltévesztette a házszámot?
Dolgozott a polgármesteri hivatalban, amikor MSZP irányítás volt. Némi ellentmondás van a mostani karrierje és múltja között.

Sztahon István

A gyárimunkás vezír
Aki a diplomásokat lenézi és utálja - természetesen erre bizonyíték is van!
Ő volt az aki azonosította a gyújtogatót e-mailjében!

Vezetésre született emberek! Vezethetik a jobbikot, azt a 17 embert mind, akik maradtak maguknak!

A többi jobbikos - a többség - teljesen elhatárolódik ezen jelöltektől, és ettől a társaságtól!

Esztergomban ez a Vágó vezette társaság összeálkt az MSZP-vel és LMP-vel!!!

Vigyázzunk, mert ha ezek közül egy is bejut itt is ezt tehetik!
Ők az igazi árulók!

Tele van velük a 24óra fóruma.

www.24ora.hu/index.php?apps=forum

ivrilider 2010.08.17. 15:29:13

@Kukettó: Hogy a Kádár alatt csinálta a karrierjét, úgy.

Art Mooney 2010.08.17. 15:32:06

bodor mint jobbik-jelolt? ez valami vicc?

T1GRIS 2010.08.17. 15:33:18

@Savazz: "Házasság esküjét megszegő elvált, most házasságon kívüli gyerek apukája."

Oké, a lényeget érteni vélem, de azért a lófasznak is van ám vége. ;) Minden hülyeséget ne dobjunk már be érvként.

T1GRIS 2010.08.17. 15:34:50

@val: ezt a pornolize-nál is simán megoldották. ;)

Savazz 2010.08.17. 15:34:56

@T1GRIS: Olvasd el a fórumot, meg a cikkeket és írásokat, hogyan oszlatta fel ez a kecskepásztor a szervezetet!

Kukettó (törölt) 2010.08.17. 15:37:40

@Savazz:

Bencsó Miklós

"24éves az általános iskolát elvégezte.
Iwiwes publikus adatlapja szerint "kapcsolatban" él - képeinél a "mi" címszónál ő és vele azonosnemű látható.
Ez a kapcsolat?
A keresztény értékrend?"

Hát ezek bizony tényleg burnyákoknak tűnnek.

iwiw.hu/pages/image/imagedata.jsp?imageID=10513245&userID=9397980

Kukettó (törölt) 2010.08.17. 15:38:28

@ivrilider:

Ja, ok.
De azért a pufajka és az ügynök után erősnek érzem.

dynand 2010.08.17. 15:39:10

Beépült a kém! A zsidóbűnözés már belülről rohasztja a Jobbikot! :)

Melchi Zadok 2010.08.17. 15:45:05

@Dr.Lindenthal: ok, most őszintén: biztos, hogy ezeket a gondolatokat érdemes volt képernyőre vetned?

Sólyom Bátor 2010.08.17. 15:59:53

@T1GRIS: Fontos különbséget tenni szellemeskedő és szellemes között. A kurucinfo létrehozott (de legalábbis használ) egy sajátos módon sugalmazó, cinkelő, beszólogatós stílust, ami tagadhatatlanul jó tollú szerzőket jelent, ha a stílus egyre inkább modorrá kérgesedik is az állandó használatban. És abban is biztos vagyok, hogy ezt tényleg ők írják, innen nem érdemes őket kritizálni. Azonban egy jó toll önmagában nem több, mint egy hegyes, kemény, hengeres test, amivel lehet értékteremtő, értékőrző módon írni is, de kiválóan alkalmas ara is, hogy a szerző ánuszába, hüvelyébe lehessen dugni. A kurucinfó jó tollai inkább erre alkalmasak. :-)

Silent Bob 2010.08.17. 16:04:50

@Sólyom Bátor: Ahhoz aztán tényleg remek tollú szerzőnek kell lenni, hogy minden két szó közé be tudják szúrni a buzi, zsidó, komcsi, tetszőleges "becézett" alakját.

anarchia-bt 2010.08.17. 16:15:04

Nagyon jól ismerem Andrist a szomszédban laktak.
Az anyukája fideszes zsidó az apukája cigány és párttitkár volt.
Izraeli ösztöndíjjal tanult az USA-ban, utána egy globalista cégnél dolgozott.
Mindig elmaradásuk volt a közös költséggel, huncut egy család volt mindig is.
Vagy ez nem az az Andris?-faszom tudja már!

T1GRIS 2010.08.17. 16:29:08

@Savazz, próbáljunk megmaradni az "elolvas-értelmez-válaszol" korábban már bevált módszerénél.
Segítségül még be is idéztem, hogy a hozzászólásod mely részére reagálok.

Delinquent 2010.08.17. 16:52:52

Vicces hogy mennyire hangosak azok akik a sajat elcseszett nyomorult eletuk miatt mas nepeket hibaztatnak, pedig a tarsadalom alig par szazalekat teszik ki.
Vagy ez fiatalkori lazadas, nem tudom, mindenesetre ez az elethez edeskeves lesz nacikaim! Tessek inkabb tanulni, utazni a vilagban, aztan meglatjuk hogy az esz volt mindig is keves vagy csak a tarsasag rossz.

JohnHenry 2010.08.17. 17:02:30

tképpen a jobbik/gárda fanok még saját maguk által is jobban agymosottabbak, mint a fidesz/mszp fanok a pártvezetéseik által, szóval ennek se lesz különösebb hatása rájuk.

gonosz1hal 2010.08.17. 17:11:47

Beavis aszondaná: "Höhöhöhö, höhöhö, what an idiot, höhöhö..."

Delinquent 2010.08.17. 17:20:26

@Schindler Pistája: Ertem en az ironiat, de van mas is a tarsolyban azon kivul hogy nagyjabol idezed a kommentemet es a vegen hozzateszed: a zsidok? Vagy csak ezt az egy vitastilust tanitjak a haverok?

sprenczl 2010.08.17. 18:06:18

Jó hogy bezárták azt a trutyit. Zaj volt, kosz, és szemét, minden reggelre hányadék lett a környék.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.08.17. 18:18:15

de gyűlölöm, amikor valaki csak nagy "m"-mel tudja leírni azt a szót, hogy "magyar".

kuki123 2010.08.17. 19:11:29

Az LMP Kaltenbach Jenőt indítja második helyen a budapesti listán. Azt a Kaltenbachot, aki "kisebbsígi ombucmanusként" állandóan rászístázta a magyarokat, a legvéresebb szájú SZDSZ-esként bármiről bebizonyította, hogy ott bizony hátrányos megkülönböztetésről van szó, ezért pedig cigányainknak kártérítés jár...
Aki az LMP-re szavaz, az az SZDSZ-re, a cigányok féktelen segélyezésére és a bűnözés erősödésére, egy élhetetlen Magyarországra szavaz! Az SZDSZ nem vész el, csak átalakul.

Ez miért nem hír szarházi stop.hu, index.hu(+képviselő funky) piroslap.blog, mandiner?

Kukettó (törölt) 2010.08.17. 19:21:40

@immortalis:

Ja, én meg a Zsidót szoktam így írni.
Haha, nem is.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.08.17. 20:00:18

Kultiplexes Dzsobbik Khenditéjt?

Kühle Sache!

Itt az új párthímnusz:

index.indavideo.hu/video/Satani_szex_alienekkel/

Csirke rulez! (magyar ofkorz)

hetzer87 2010.08.17. 20:14:02

na..látom lassan kezdődik a kampány,megint előkerültek a Jobbik lejárató témák :) unalmaaaas

tudjátok...rengeteg olyan ""baloldali"" ember van akit tisztelek becsülök,mert jó szándékú..hát ezen cikk szerzőjét (sem) tartom annak

(félreértés ne essék ""jobboldalon"" is rengeteg a szarrágó)

további jó férgeskedést

Kassian 2010.08.17. 20:32:47

@hetzer87: Kösz, a jobbikot nem kell lejáratni...járatja az magát lefelé rendesen.:) Szerencsére.

krferi 2010.08.17. 20:34:49

@hetzer87: Miért, neked erről az esetről például mi a véleményed?

fehéregér 2010.08.17. 20:46:21

@volánrulz: a segge lyukáig nem érsz a Kaltenbach Jenőnek, te szánalmas, névtelen senki. És, ha azt hiszed, hogy ez vicces, hogy "ombucmanus" meg ilyen primitív baromságokat írsz a normális szavak helyett, akkor finoman szólva is tévedsz. Amit pedig az LMP-ről írsz, te rasszista egysejtű, az már annyira egetverő baromság, hogy szót sem érdemes rá vesztegetni.

lüke 2010.08.17. 21:02:16

ez is a multikulti része lesz...............
vagy megszoktok vagy megszöktök

Ray87ű 2010.08.18. 10:27:31

LMP-t nevezzük inkább SZMP-nek ezután. Kaltenbach akkora öngól, nagyobb, mint Bodor jelölése.
Ugyanis ez a Kaltenbach Jenő, ha nem tudnátok, annak a vérlibsi vonulatnak a tagja, aki mindenben rasszizmust látott, aki mindenért a magyarokat okolta, cigányvédő volt, ami nem gond, de ekkora mértékben , na azzal már problémák voltak.
Az SZMP amely elhárítja magától azt hogy lennének az új SZDSZ, az ilyen lépésekkel maguknak okoznak gondot, mert aki kicsit is jártas a politikai életben az észreveheti az összefonódásokat.
lehet és kell is kritizálni a Jobbikot, én is teszem, pedig az vagyok, de az hogy a magánéletben mit csinál egy ember, vagy mi volt a múltjában vagy ilyesmi és ezt felhozni na az jellemzi a színvonalt. A parlamenti munka alapján ítélkezzetek ne pedig egyes szereplők botlásairól. Mintha ti olyan nagy szentek, okosok és tévedhetetlenek lennétek.
A Jobbik megfelelt az elvárásoknak, igen vannak belső feszültségek, de hol nem. Az hogy erről adnak hírt? Jellemző.
Arról persze, hogy miket szeretnének , arról semmit. Kritizáljátok Zagyva gyulát, aki egymaga többet tett a nemzeti ébredésért a Magyar Sziget megrendezésével mint ti ezzel a Mandinerrel, vagy bárki más beírogatóval. Lehet hogy ez demagóg duma, de mégis így van.
Látom hírt adtatok arról is, hogy Esztergomban az MSZP és a JObbik is egy jelöltet támogat. Esztergomban Meggyes elvtárs oligarcha, ez tény. Kérdezzetek meg egomiakat. A város hatalmas adósságokban úszik, és nem lehet azt mondani, hogy ez a szocik hibája, vagy a Jobbiké. Ez a drágalátos Meggyes úr és bandájának műve. Le kell váltani, ennek érdekében egy független jelöltet támogat a Jobbik. Az hogy erre rádöbbent vagy még öt szervezet, arról nem a jelölt, nem is a Jobbik tehet.

T1GRIS 2010.08.18. 11:28:36

Ez a nemzeti ébredés valami olyan rendezvény, mint a critical mass?

Ray87ű 2010.08.18. 12:08:04

Nem, ahol fellépnek olyan zenekarok, amelyek a magyarságot akarják felrázni. Ahol fellépnek mondjuk Beatrice, Zorall, Dalriada, Ossian, régen még az Edda is, meg Moby Dick, meg sorolhatnám. nemcsak "skinhead" bandák.
Hagyományőrző bemutatók, történelmi előadások, gazdasági kérdések is helyet kapnak.

Case · http://streetartbp.hu/ 2010.08.18. 17:21:31

A magyarságot miért csak szégyenszar rocklegallja hulladékok akarják felrázni? :D (jah, meg színvonalban hasonló fankadeli)

teemur · http://teemur.blog.hu 2010.08.19. 11:12:09

@TaTa86.: Mert van elöl és elől szó is.

Valami elől menekül, (honnan?)
DE
Hol áll az autó? — Elöl. (hol?)

A helyesírásellenőrző csak a szóalakot nézi, a nyelvtani összefüggést nem.
süti beállítások módosítása