Egy ismerősöm mesélte, hogy amikor három évig Madridban élt, főnöke - amikor a férfiak és nők közti különbségek kerültek szóba - közölte: ő nem hisz abban, hogy a nők másképp működnek. Nyilván nem az élettanra gondolt, hiszen azt nehéz volna tagadni. A nő ott domborodik, ahol a férfi lapos, és fordítva. Ez így izgalmas. Ő az agyra gondolt: férfi és nő ugyanúgy működik, ezért nincsenek férfi és női szerepek.
A férfi és női szerepek léte magától értetődő volt egészen pár évtizeddel ezelőttig (a józan többség számára még mindig magától értetődő), de onnan kezdve divat az a nézet, hogy a civilizáció a nőt elnyomó férfi története, a férfi- és női szerepek pedig csupán társadalmilag meghatározottak, csúnya férfiak művei, ezért a nőt fel kell szabadítani. Ez volna a feminizmus dióhéjban, aminek aztán rengeteg ága van, amelyekről én csak annyit tudok, amennyit a Wikipédia feminizmus-portálja ír róluk. Ameddig a „felszabadítás” célja az volt, hogy a nők nők lehessenek, ne pedig „asszonyállatok”, természetesen áldásos volt. De amióta a nőkből férfiakat akarnak csinálni és a férfiakat nőiesíteni szeretnék - szóval egy unisexet akarnak létrehozni, tagadván a nők és férfiak közti alapvető különbségeket -, olyasmivel szembesülünk, aminek üldözéséért akár az inkvizíciót is érdemes volna feltámasztani.
*
Minden az intelligenciatesztekkel kezdődött. Dr. D. Weschel amerikai tudós intelligencia-teszteket kezdett kitöltetni nőkkel és férfiakkal. Kétségbeesve tapasztalta, hogy bizonyos feladatokat rendre a nők, másokat pedig rendre a férfiak oldanak meg jobban. Majd jött az ötlet, hogy a gyermek pszichoszexuális értelemben semlegesnek születik, és amiért más lesz a két nem, azért a társadalmat kell okolni (ennek egyik fő ideológusa volt John Money).
A férfidominancia úgy alakult volna ki, hogy az agresszív férfiak lenyomták a nőket - körülbelül így szól a teória. Azonban a szülők inkább visszafogni igyekeznek fiaik agresszivitását, azok mégis agresszívak maradnak. „Az agresszivitás férfivonás, és imigyen nem magyarázható a társadalom kondicionáló hatásával” - írják az Agyszex című kötet szerzői, Anna Moir és David Jessel. Válasz ez minden olyan gondolatnak, ami minden rosszat a társadalomból kíván levezetni, az embert pedig romlatlannak tartja. Tegyük hozzá: a romlatlan ember nehezen csinálhatott romlott társadalmat.
*
A férfi és női szerepek már az anyaméhben eldőlnek. A gének gondoskodnak róla, hogy férfiak vagy nők legyünk szexuálisan, a fogantatás után hat-hét héttel pedig az agy is követi ezt (rendellenes esetben nem követi). A gének és a hormonok elvégzik az agy férfi- vagy női „huzalozását”.
A csecsemő agya már a méhben nemileg elkötelezett. A lányok már néhány órás korukban érzékenyebbek az érintésre, és születésüktől fogva szívesebben teremtenek kapcsolatot az emberekkel. A fiúk tevékenyebbek és többet vannak ébren. A lányok többsége négy hónapos korában felismeri a fényképen látott arcot, a fiúk nem. Már újszülöttként jobb a fiúk térérzékelése, a lányoknak pedig a beszédkészsége. Ilyenkor jön az az ellenvetés, hogy ettől még át lehetne nevelni a gyermeket, csak az anya direkt a nemi sztereotípiák szerint cselekszik. Csakhogy ez nem így van, nem az anya manipulálja a gyereket, hanem az anya válaszol a csecsemő igényeire. „A legtöbb gyermek szellemileg alkalmazkodik a nemi sztereotípiákhoz, de nem azokhoz, amelyet a liberális társadalom szab meg. Saját belső világára, sugallataira hallgat” – írja Moir és Jessel.
Pár éves korban tovább erősödnek ezek a készségek: a lányok beszélni szeretnek, világosabban fejezik ki magukat, és szeretnek hallgatni másokat, személyekhez vonzódnak, a fiúk pedig a „dolgokhoz”, felfedezik a világot. A lányok kapcsolatteremtési érzéküket csiszolják, a fiúk térérzékelésüket. Az iskolában a lányok hamarabb tanulnak meg olvasni, mert az a hallási készségekhez kapcsolódik, és ők jobban a hallásban. A fiúknak viszont a vizuális készségeik jobbak (olvasni viszont nem így tanul az ember, minden hiedelem ellenére). Dianne McGuiness szerint az iskola első évei szinte szervezet összeesküvés a fiúk hajlamai és képességei ellen (aztán egyes előnyöket a fiúk behoznak, másokat nem, és egy időben a lányoknak lesz kedvezőtlen az oktatási stílus). Amikor a tudósok táborozó gyerekeket vizsgáltak, rájöttek: a fiúk sokat foglalatoskodnak azzal, hogy rangsort állítsanak fel. Amíg ez nincs meg, sok a veszekedés. A lányoknál nem volt ilyesmi, ott nem kellett vezér. Az egyik lányhoz ilyen, a másikhoz olyan problémával lehet fordulni. A lányok csoportja egyéni kapcsolatokon alapuló koalíció.
*
A karrier érdekében a férfi könnyebben feláldozza magát, idejét és kapcsolatait, mint a nő. A nők ilyen értelemben kevésbé vágynak a sikerre. A gyerekszülés már önmagában a védekezés, a gondoskodás vonásait igényli. A társadalom valóban hatással van ránk, de csupán felerősíti a biológiai-agyi különbségeket. A nők szülőnek születnek, a férfiaknak viszont tanulniuk kell, milyen szülőnek lenni.
Akármennyi feladatot fog végezni a férfi a gyermek és a háztartás körül (vállaljon minél többet, nagyon helyes), akkor is a csecsemő és az anya lesz egymáshoz közelebb. A női nemi hormonok szorosan összefüggnek a nők utódgondozási igényével. Az anya jóval ügyesebben és rátermettebben látja el szülői feladatait, és jobban érzékeli, mire van szüksége a gyermeknek. Az apa akkor tud a gyerekkel szorosabb kapcsolatot kialakítani, amikor kezd felnőni, és már lehet vele együtt csinálni dolgokat. „Az apa azért veszi föl a gyereket, hogy játsszon vele, az anya azért, hogy megnyugtassa.” Szülőnek lenni nem gyerekjáték, de az anyának megvannak ehhez az érzékei, az apának meg nem igazán. És minél többet segít a férfi a házimunkában, ami nagyon helyes, a háztartás menedzserének szerepköre a nőre hárul.
Akárhogy is lázadozik a férfi, hogy kizáratott a szülői szerep legintimebb, legbensőségesebb valójából, sajnos bele kell nyugodnia, hogy felesége sokkal inkább rá tud hangolódni a gyermekre, mivel női agya alkalmasabb erre. Az igazán meghitt szülő-gyermek viszony az anyák osztályrésze.
Ki lehet-e küszöbölni a nők „elnyomását” azzal, hogy biológiai egyenlősítő programot indítunk? Lombikbébik, mesterséges megtermékenyítés, és máris felesleges a terhesség, a házasság, esetleg még a nemi élet is. Azonban nem csak a terhesség „képessége” a különbség a két nem között.
Mindez azt jelenti, hogy alacsonyabb rendű a nő? Szó sincs róla. Persze ha azzal a férfimániával méri magát, hogy mi a társadalomban elfoglalt helye, tehát saját értékei helyére a férfi férfiakra vonatkozó prioritásait állítja, akkor gondolhatja így. „A nő, aki a férfiakhoz akar hasonlítani, csaknem bizonyosan boldogtalan nővé fokozza le magát.”
Egy vizsgálatban, ahol rangsorolni kellett különböző tevékenységeket, a lányok a társadalmi, vallási, esztétikai szempontból fontos tevékenységeket, a fiúk pedig gazdasági, politikai, elméleti téren fontos foglalatosságokat soroltak első helyre. A férfiak szeretik a kütyüket, a versenyt, a presztízst, a hatalmat, a dominanciát és az önállóságot, miközben a nők többre becsülik az emberi kapcsolatokat és a biztonságot. A nő leglényegéhez tartozik, hogy érzékei finomabbak, mint a férfiéi. Érzékenyebb a szagokra, hangokra, érintésre. Többet érzékel a látványból, és jobban emlékszik rá, és jobb a testbeszédben is. Gyakrabban mosolyog, és ahhoz is kedvesebb tud lenni, akit nem kedvel, mint a férfiak. És jobban megérti, mit sugall a másik viselkedése.
*
Az izraeli kibucokban egy időben megpróbálták teljesen egyenlően nevelni a lányokat és fiúkat, egyfajta unisex módon, így a lányokat is megpróbálták fiús tevékenységekre fogni, születésüktől fogva így nevelve őket. A gyereket a kommuna neveli, közösen végzik a háztartási teendőket, felcserélhető szerepekre nevelnek. Azt remélték, pár nemzedék, és eltűnnek a különbségek. Azonban három-négy nemzedék után is az így neveltek ragaszkodnak nemi szerepeikhez, a nők szülni akarnak és anyák lenni, és nem érdeklik őket a kibuc gazdasági ügyei, a nők 90 százaléka visszatér a „női munkákhoz”. „A nők tehát veleszületett, biológiai jegyeikkel utasítják el azt az Utópiát, amit - mint a többit is - férfiak találtak ki.”
Azt jelenti-e ez, hogy a férfi törtessen, építsen karriert, a nőknek pedig húzás vissza a konyhába? Természetesen nem. Amúgy is, vannak férfiasabb agyú nők, és nőiesebb agyú férfiak. Akárhogy is, a lehetőséget meg kell adni mindenkinek, hogy eldöntse, mit akar. Egy nő esetében például, hogy anya akar lenni vagy parlamenti képviselő, vagy mindkettő. És az is támogatandó, ha a férfi segíti feleségét ambíciói elérésében, esetleg a szerepek összeegyeztetésében, és kiveszi részét az otthoni teendőkből. A lehetőséget meg kell adni, de sem a nőket, sem a férfiakat nem lehet kényszeríteni. Ezért tartom marhaságnak a parlamenti nőkvótákat. Ha nem akarnak a nők képviselők lenni, miért kell őket kényszeríteni? Ha nő lennék, ráadásul sértőnek tartanám, mert aszimmetrikus dolog, hogy férfi kvóta nincs, női viszont van. Mintha a nők alacsonyabb rendűek lennének, akiket kvótával kell kisegíteni.
„Azon nem tudunk változtatni, hogy a fiúk alapvetően fiús természetűek, a lányok pedig lányosak. Mindkét nemnek megvannak a jellemző szellemi hajlamai. A világ, amelybe születtek, nem valami bonyolult társadalmi-politikai elmélet szerint alakult olyanná, amilyen, hanem az elmúlt nemzedékek története és tapasztalata révén, márpedig az elmúlt nemzedékek is férfiakból és nőkből álltak. Amennyire világunkra rányomja bélyegét a két nem léte, annak megvan a maga oka, nevezetesen hogy az előttünk élt férfiak és nők nemük jellegzetességeinek megfelelően viselkedtek és tevékenykedtek. Jókora erőfeszítésbe kerülne, és teljesen természetellenes volna, ha nemek nélküli világot akarnánk építeni magunknak. Társadalmi-politikai alapon belevághatnánk, de az agyat nem a társadalmi és politikai alapelvek, hanem egyedül a hormonok szervezik egységbe” - figyelmeztet a két szerző.
Ha a különbségeket meg akarjuk kísérelni felszámolni, akkor a náci módszerekhez kísértetiesen hasonló módszereket kell alkalmaznunk. Az egyenlőség nem egyenlő az egyformasággal. Talán jobb, ha elfogadjuk: vannak a nőkhöz jobban illő és a férfiakhoz jobban illő szerepek. „Ki tudja, mennyi idő még, míg ismét önmagunkká válunk, mennyi idő múlva írnak majd az új Romantikus Korról, amelyben majd újra divat lesz a nőiesség, és visszatérnek a szuperférfiak.”
***
A témában született első vitacikkünk:
Hova tűntek a nők macsóország közéletéből (Kendernay-Nagyidai Gertrúd)
