Kapitalizmus Mogyoródon
2010. augusztus 13. írta: Zsigmond és Péterfy

Kapitalizmus Mogyoródon

„I love theme parks, but the lines...
Everywhere you go, people, crowds.
The rides are great, but all the lines, lines, lines!
If there's one thing i hate, all the lines, lines, lines, lines!

Eric Cartman

  Mialatt mindenki a Szigeten nyomul, mi kihasználtuk a jó időt, és elhúztunk Mogyoródra csúszni egyet. Maga az aquapark király, nem is lehetne jobban eltölteni egy kánikulai napot, mint ott.

  Egy dolog viszont nagyon nem működik ebben az egészben: a Cartman által is szóvátett sorbanállás. Hiába próbáltunk ugyanis direkt hétköznap menni (ráadásul Sziget alatt), a tömeg délelőtt 11 óra után szinte elviselhetetlen volt. Minden csúszda előtt hosszú sorok, több alkalommal is elment a kedvünk sorbanállás közben a csúszástól, és inkább megittunk még egy sört a Lassú Folyó vízébe lógatva a lábunkat. Majd kerestünk valami kevésbé hosszú, kevésbé izgalmas pályát, és lecsúsztunk rajta ötször egymás után. Azután jöhetett a következő sör.

  Az egyik legnagyobb sor a csúszógumira várakozó helyen alakult ki. Itt mindenkinek át kell adnia a gumiját, amivel csúszott, és ha van kedve, ismét beállhat a sor végére. Kétszer mi is végigálltuk, többször nem vitt rá a lélek, annak ellenére, hogy a gumis pályák baromi jók. Itt pedig akad még egy említésre méltó probléma.

  A vízividámpark árul megvásárolható csúszógumit is. Darabja 2500 forint, és zöld színe van - ezzel különböztethető meg a gyári kéktől ill. sárgától. Akinek ilyen van, annak persze nem kell átadnia a csúszás után, hanem egyből mehet vele újra csúszni, noha egy kisebb sort még ott is kénytelen kivárni.

  Ez a rendszer véleményünk szerint rossz. Persze nagyszerű kapitalista megoldás, hiszen ha kifizeti a vendég a felárat, akkor extra szolgáltatást kap. Ugyanakkor azonban diszkrimináció is. Ahelyett, hogy a park beszerzett volna mondjuk háromszor annyi csúszógumit (hiszen abból folyamatosan kevés van, ezt nem nehéz felismerni, az elmúlt évekbeli látogatásaink alkalmával nekünk mindig feltűnt), inkább árulni kezd azoknak a vendégeknek, akik ki tudják fizetni a tizenikszezres családi beugró után, vagy nem sajnálják rá a kétezerötszázat.

  És kicsiben újrakreálják a társadalmi megosztottságot, jó kis vitákat („vegyél te is magadnak”) gerjesztve ezzel az élménypark vendégei között.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr142217814

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 3500 perc 2010.08.13. 21:14:33

  3500 perc van hátra az ajánlószelvény-gyűjtésig. 3500 perc múlva elindul a nagy hajrá, az őrület, a szaladás, a harc az utolsó leheletig. Ez egy háború lesz, ahol nem csak az idővel és a pénzzel küzdünk, hanem a kormány által bevezete...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.13. 16:11:58

micsoda egy proli időtöltés ez? és milyen proli poszt ez?
kikérem magamnak!
:)

Zetek 2010.08.13. 16:22:10

Beledöglenétek, ha magyarul írnátok ki a mottót? Vagy ennyire nem ismertek már magyar szövegeket?

tewton 2010.08.13. 16:27:18

@Grift: lol.
különben tényleg buziság ilyen színes műanyag hülyeségeket meg betonvályukat építeni egy olyan domboldalra, amire szőlőt is lehetett volna telepíteni.

vizicsúszda ... micsoda alemberi móka? bár a pesti fürdők infantilizmusa után bármi jöhet.

el tudják önök képzelni Francót vagy Horthy Miklóst egy akvaparkban csúszkálva?

naugye!

és mit mondana erre nietzcshe vagy heidegger?

bz249 2010.08.13. 16:33:47

@tewton: "el tudják önök képzelni Francót vagy Horthy Miklóst egy akvaparkban csúszkálva? "

Najovan, de az ecceri halandonak hol van penze arra, hogy kombinalt legi-felszini-tengeralattjaro hadmuveletet vezessen az Adrian?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.08.13. 16:58:16

@tewton: Horthy ifjonti tengerészkorszakának mókáiról legendák keringenek, lehet, hogy alemberibbek voltak, mint egy akvaparki látogatás. :D

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.08.13. 17:02:38

Tiszta hülyék. Ahelyett, hogy megemelnék a belépő árát 2500Ft-tal és vennének egy rakás pár forintos gumit, itt szopatják a népet.

Az áremelés már önmagában az óriási sorok miatt is indokolt lenne amúgy. Ez jelzi, hogy a szolgáltatás ezen az áron túlhasznált.

Nem lehetséges amúgy, hogy önkormányzati tulajdonban van? Egy magáncég ritkán ennyire hülye, hogy elveszteget egy ilyen profitszerzési lehetőséget, mint ami itt kínálkozik az áremelésből, persze nem kizárt.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.08.13. 17:09:27

Ez a poszt kábé olyan, mint egy riport az Ablak c. tévéműsorban, '87-ből . )

tewton 2010.08.13. 17:36:31

@gloire:
lol. tényleg :)
vagy bármelyik vidéki körzeti stúdió tudósítása :)

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.08.13. 18:00:20

@jvizkeleti:

A másik lehetséges eset, hogy a klasszikus "magyar maszek" mentalitás burjánzott el. :-) Nem lehet szimplán és jól láthatóan árat emelni, hanem valami kis trükköt kell belevinni. Például ezt a pár forintos gumiért sorban állós szervezést. Állj sorba nyaralás közben! Ez igen.

Ja meg azt "magyar maszek" már nem bírná kis lelkében feldolgozni, hogy mondjuk a haverjainak ne tehetne olyan kis szivességet, hogy: gyere Béla itt egy ingyen gumi neked nem kell itt sorban állni, mint a pórnépnek. Mennyivel "maszekabb" ez, mint azt mondani, hogy Béla, kapsz tőlem egy ajándék jegyet. Fent lehet tartani a benfentesség látszatát. :-)

Kenguru 2010.08.13. 18:15:38

@tewton:
"el tudják önök képzelni Francót vagy Horthy Miklóst egy akvaparkban csúszkálva? "

Jah, ez kb olyan mintha Horthynak tetovalasa lett volna.
Pfuj. ;o)
(tenyleg, megvan valakinek az a foto?)

Nomeg ugye nem mindenkinek van sajat medveparkja vadaszat celjara.

Bell & Sebastian 2010.08.13. 18:32:33

Minden tengerésznek van tetkója, a cápa egy válogatós népség.

Érdekes, töltöttem már el egy teljes napot vizibuzi parkban úgy, hogy csak öten voltunk.
Tíz fokban, esőben, szombati turnus váltáskor. Akkor a pénzünkért csak nekünk húzták a digó köcsögök!

:)

tewton 2010.08.13. 18:37:59

@Bell & Sebastian:
no ez mán urasabb, mint mindenféle visongó gyereknépséget kerülgetni, sorba állni, hallgatni az átlag akvapark-közönség ostoba viháncolását.

szerintem a főméltóságú úr is így ment volna akvaparkba, megőrözve a méltóságát, sajtó és tömeg kizárva.

Bell & Sebastian 2010.08.13. 18:45:44

@tewton:
Látta volna a büfés képét, amikor kéjesen belevágtam az MN-étkészletem tokját a májkrémbe és a három kölök hatfelé szaladt rémületében!

Nem is tudom, tonhalra vágyhattak tán?

Bell & Sebastian 2010.08.13. 18:50:35

Ezt a blogot Tel-Avivban hamarabb olvassák mint Budakeszin? Merthogy én még nem látom, de már itt is a válasz: -Nem, még Washingtonban is.

egri Fehér 2010.08.13. 18:57:10

Úristen, átvették nálatok a hatalmat a komcsik??? Ez a bejegyzés akár az egyenlítőn vagy a piroslapokon is megjelenhetett volna... :-oooo :((((

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.08.13. 19:17:34

@egri Fehér: ha valaki szóvá tesz valami rosszat, az komcsi módi?

EgoRemZona 2010.08.13. 19:41:31

Sajnos a vízben itt -és innen nem messze a Ramadában is- rengeteg a baktérium, ami költséges kezeléssel kiirtható, ellenkező esetben a fertőzéseket nemi úton terjesztővé vállunk.
Utoljára a fekáliában megtalálható baktériumot szedtem össze. Többet nem megyek ilyen helyekre, inkább a tenger, mint ezek a baktériumtelepek.

WoodooKilla 2010.08.13. 19:46:36

Mert ha több az a gumibizbasz, akkor a váróból eltűnő sor vajh' hová teszi át önönmagát? Netalántán nem-e a csúszdák elé? Az mivel jobb?
Különben az akkora sor, amit fényképeztél, 5 perc alatt lemegy, bőven vállalható. (Mellékesen egy 2500 Ft-os matracot gondolom simán elsöröztél...)

egri Fehér 2010.08.13. 19:47:23

@agyvihar: ez nem rossz, hanem teljesen logikus: x pénzért adom az alapszolgáltatást, x+y pénzért pedig az emelt szintűt. Ha az utóbbi túl drága, akkor nem hümmögni kell, hanem elmenni máshova

szőketisza 2010.08.13. 19:56:16

De jó, hogy egyeseknek milyen problémái vannak egy "romokban heverő országban".

Jólfelhúztammagam 2010.08.13. 20:03:12

Cegléd nincs sokkal messzebb. Ott is van aquapark, rogyásig tele van gumival, nincs tömeg és harmadába kerül a belépő mint Mogyoródon. Ráadásul van termálfürdő, normál úszómedence és hatalmas területen fekszik. Szerintem sokkal jobban megéri.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.08.13. 20:15:02

@EgoRemZona: Mondjuk koszos cigányokat nem kéne beengedni. Akiknek a szülei még az erdőben szaladtak a kényszermosdatás elől.

szőketisza 2010.08.13. 20:18:49

@egri Fehér: Mert csak Mogyoródon van "kapitalizmu (lsd. a blog infantilis címét)

szőketisza 2010.08.13. 20:23:08

@Cuppanj a végére!: Ez azért durva! Ráadásul a "kapitalizmusban", merthogy állítólag az van Mogyoródon, ilyet még a fajgyűlölők sem tehetik meg, ha az érintettek leperkálják a manit.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.08.13. 20:26:50

Nagyon kis édi poszt, de mit keres a mandineren?

Dubito 2010.08.13. 20:40:15

Egy csúszdának is véges a kapacitása, vagyis adott idő alatt egy meghatározott létszámnál többen nem tudnak biztonságosan lecsúszni, hiába van akár tízszer annyi gumifánk.

A fizetős gumival nem a kapacitás nő, hanem a többiek rovására jutnak előnyhöz azok, akik fizetnek.

No de ezen miért csodálkozunk? Ez nem Teréz anya ingyenkonyhája, ez egy kőkemény kapitalista vállalkozás. Aki ezen 2010-ben, 21 évvel a kapitalizmus kitörése után még csodálkozik, az inkább múzeumba járjon ingyenjeggyel.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.08.13. 20:42:08

@szőketisza: Saját strandomra azt engedek be akit akarok.
Ha fizet,ha nem.Ez olyan,mint a blogról tiltás.

szőketisza 2010.08.13. 20:48:51

@Cuppanj a végére!: Nagyon tévedsz! Ha nyilvános a strand, nem diszkriminálhatsz, legfeljebb a renitenkedőket tilthatod ki, etnikumuktól függetlenül. Egyébkén ez nyílt rasszizmus lenne, ami alkotmány- és törvényellenes.

Dubito 2010.08.13. 20:50:28

@Cuppanj a végére!: Ha nyilvános szolgáltatást nyújtasz, nem teheted meg. Tiltja a törvény.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.08.13. 21:00:18

Miért? "Zártkörű rendezvény van!" Kész.
Próbálj meg bejutni az operabálra slamposan,de sok nyilvános rendezvényt és klubot felsorolhatnék.
Már Franciaországból is hazatoloncolják amelyiket tudják.A nagy liberális jogvédők,hahahaa.

dr. médiafigyelőbété 2010.08.13. 21:01:49

Micsoda probléma! Mintha legalábbis kenyérjegyért kellene sorban állni...
Azoknak az unatkozó fiataloknak - a képeken - az építőtáborban lenne a helyük: kukorica címerezés, barack szedés, vasúti talpfák közti gyomlálás, ilyesmi...
:)

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.08.13. 21:14:20

emelni kell a jegyárakat, egyértelmű.

szőketisza 2010.08.13. 21:14:24

@Cuppanj a végére!: "Próbálj meg bejutni az operabálra slamposan,de sok nyilvános rendezvényt és klubot felsorolhatnék."
Az operabálba nyilván nem illik strandcuccban ("slamposan)"menni, de ha valaki belépőt vesz és az etikettnek megfelelően van felöltözve, természetesen beengedik, függetlenül a bőrszínétől. A klubrendezvények pedig nem nyilvánosak, ez is rossz példa. De különben veled nem érdemes vitatkozni.

fülzsír 2010.08.13. 21:24:04

Mogyoródon 86 óta kapitalizmus van. (első Forma1)

minekez 2010.08.13. 21:38:36

@Jólfelhúztammagam: ne reklámozd Ceglédet, még átszokik oda nép és ott is tömeg lesz :)
Egyébként tényleg király, bár nincs annyi "élményelem", mint Mogyoródon.

minekez 2010.08.13. 21:42:23

@Cuppanj a végére!: a drága belépő miatt Mogyoródon nem jellemző az általad említett közönség. EgoRemZona-t meg irigylem, ezek szerint ő az egész nyarat a tenger mellett tölti. Az átlagmagyar sajna max 1-2 hetet jó esetben, így a nyár maradék részével is kell kezdenie valamit.

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.08.13. 21:44:29

Kapitalizmus a mandineren: bújtatott reklám Mogyoródnak.

(Egyébként x korsó sör után , enyhén (?) ittas állapotban megengedett ott csúszdázni a kislurkók között?)

insert random 2010.08.13. 22:04:55

@minekez: Ezt nem hiszem el, ti egyszerűen nem tudjátok mit jelent az a szó, hogy troll? Ne válaszoljatok ennek az idiótának, csak azt akarja, hogy végre foglalkozzon vele valaki!

Almaspite 2010.08.13. 22:32:10

Nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban láttam olyat, hogy neked még az úszógumit SE kell felcipelned, mert van egy futószalag, amire két-három rabszolga folyamatosan felpakolja a gumifánkokat, a futószalag meg felviszi a csúszda tetejére, az indulórészhez...

(A harmadik képen a fekete fürdőruhás tehenet sunáznám!)

Egon Bondy 2010.08.13. 23:44:31

hiába, közéleti vonalon már minden megoldódott, vagy meg fog oldódni. pártunk győzni fog. a mandiner is befejezte.

"Itt mindig kék az ég, kék az ég.
Itt mindig zöld a fű, zöld a fű.
Itt nincsenek problémák,problémák.
Itt mindenki tetű az MNK-ban."
cpg

2010.08.14. 00:23:39

Most akkor egy kicsit sajnállak.

Jókor és jó időben kell menni és nincs ilyen problémája az embernek.

A károgóknak jelzem, hogy üdülési csekkel is lehet menni. Szóval valakinek már ez egy nyaralási élmény.

Szerencsére egyelőre én nem ebbe a sorba tartozom. Bár évente egy alkalommal én is ellátogatok oda az élmény kedvéért. Mikor? Amikor nem kánikula van de nincs is rossz idő. Eddig csak pozitív élményeim voltak., bár az tény, hogy az árak húzósak ott bent.

Kánikulában értelmes ember nem a napon van, de nem is vízparton és nem aquaparkban.

kridli 2010.08.14. 00:40:16

Igazából ez még lófasz. A tengeren túlon a nagy paradicsomban bizonyos vidámparkokban árulnak "front of the line pass"-t. Aki megveszi (több mint dupla áron), az külön sorba állhat be, akiket a sima prolik sora előtt engednek be. Pedig ahol én voltam a sima jegy is volt vagy 65 dollár/fő... Anno én mondjuk leszartam ezt a szitut, de elképzeltem, hogy ha lenne gyerekem, hogy magyaráznám meg neki, hogy a többi gyerek azért mehet előre a sorban, mert több pénzük van, és ki tudták fizetni a drágább jegyet? Hát igen, a kapitalizmusnak vannak árnyoldalai is...

Juliette28 2010.08.14. 01:34:19

Soha többé nem megyek erre a szar helyre.
Tavaly voltam - ahogy a cikkben is írják, óriási sorbanállás full igénytelen környezet, full igénytelen játékok (csúszdák) és full bunkó "tanyasi" közönség!

A csúszdák 5-6 csúszás után már véresre verték bokámat és a lapockámat. Az illesztések borzalmasak.
A személyzetet szerintem direkte parasztság alapján válogatják.
Mindenért sorba kell állni, még a wc-ért és a palacsintáért is, méghozz kilométereset.
Ja, mi is HÉTKÖZNAP voltunk... Képzelem mi lehet ezután hétvégén!
Magára minimálisan is adó ember nem megy erre a szartarisznya helyre.

Kuruttya 2010.08.14. 02:00:32

Nézzük a jó oldalát, cartman másik nagy problémája nálunk még nem jelentkezik: nincs tele kissebségiekkel az összes aquapark :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.14. 02:11:24

@kridli: szinte mindenhol
mar van 80 is inkabb
igen aki kevesebbet akar sorba allni az tobbet fizet
a gyerek meg qqrwara tudja, hogy az egy dragabb jegy
sot azt is tudja ki hol lakik , milyen kocsit vezet
es ez a szocializmusban is igy volt
kisebb kulonsegekkel de igy volt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.14. 02:17:06

ja es $ 80 egesz napra / napi atlagkereset korul a foldi halandoknak/ nem i s sok, mert ezzel mindent igenybe vehetsz es hat van par "jatek" mondjuk az Universal studioban
ilyen vizesizekbe en se jarok, maximum Maryvel furdok egy "kadban" nem hottidegenekkel

?aztaaa? 2010.08.14. 02:36:32

nehany hete voltam Hollywood-ban az Univrsal Studio parkjaban.
Namost a beugro valami 70dollar korul volt. A penztaros gyerek rabeszelt egy ugynevezett FRONT OF THE LINE belepore ami 130 dollar volt ha jol emlekszem.
Mendegy, megvettuk. Es azt kell mondjam hogy az utolso fillerig megerte. Nincs sora allas, mindenhol te vagy az elso, stb....

Izazsagtalan a volag. Ha van penzed akkor egy csomo idot megtakaritasz, ha nincs.... akkor pedig igy jartal.

elwood 2010.08.14. 08:43:15

egy hibát azért találtam a gondolatmenetekben:

a tulaj leszarja, hogy ki mennyit áll sorba, azt nézi mennyien vesznek jegyet. ha 20%-ot emel, lehet, hogy 20%-nál többen elriadnak a drágaságtól, és ezzel az összbevétel csökken. (és még mindig sor lesz.)

ha annyira fel akarná emelni, hogy ne legyen sor, vegyünk mondjuk 30%-os emelést, akkor bent szórakozók jól érzik magukat, de a bevétel a mostaninál kisebb, mert a tömeg mondjuk a felére csökken.

Pávor Jál 2010.08.14. 08:45:05

@Almaspite: Aquaworld az a nálunk szerencsésebb ország? Mert ott van ilyen lift. :D

lehet más a handa-banda 2010.08.14. 09:40:13

Jó azért látni hogy szórakozik a nép. Ugyanezek (közülük sokan) leszavazták a 300 forintos vizitdíjat az eü ellátásért hogy most kifizessék a sokszorosát egy kis csúszkálásért a aquában
Hogy helyreálljon a világ rendje, be kéne vezetni a teljes árú térítést az eü-ben, egy vizsgálat kb. 10-30 ezer forint előjegyzéssel, aki viszont nem akarja kivárni a sorát az beállhat a VIP sorba a duplájáért
Kifogás?

Zz_ 2010.08.14. 09:54:25

Javaslom az áruházakban is bevezetni a +10%-os kasszát ahol hamarabb lehet fizetni de drágábban.

igazságos 2010.08.14. 10:36:43

Aki nem bírja a tömeget a strandokon, az ne menjen aquaparkba. Más is akar fürdeni, nemcsak ő. Más is akkor igyekszik elmenni, amikor nincsenek sokan.

Akkor meg nem értem, mi a probléma. Aki nem engedheti meg magának, hogy vegyen egy csúszógumit, az ne menjen a csúszógumizni. :D

Ne panaszkodjon, hogy nem bírja megfizetni, menjen egy kisebb strandra, ahol nincsen ekkora tömeg délelőtt se.

Egyszer voltam aquaworldben, de inkább a kisebb strandokat választom, ahol legfeljebb egy-két csúszda, vagy egy van. És persze, fizetni sem kell annyit. Nekem nem hiányzik ez, ha fürdeni akarok.
Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér. A végén már strandolni is hitelből fognak menni. :D

@?aztaaa?: Én is voltam, májusban az Universal Stúdió túráján, Hollywoodban, a szállodájukban szálltunk meg. És én VIP túrán voltam, kaja járt, meg extra szolgáltatások, 4D-s mozi, beszélgetés a színészekkel, bemehettünk a Szellemekkel suttogó díszletéhez, meg mentünk a Lila Akác közbe is. Pedig ott is volt sorban állás, de persze a pancsereknek, akik sima belépőt vettek, nem VIP-eset. Kék busszal mentünk, egyedül, míg ők fehérrel és több kocsival, meg kellett várni, míg megtelik. Beültem a múmiára, meg a simpsonsra is.

ugyanugyan 2010.08.14. 11:29:36

Mogyoród maga különben is eladó: goo.gl/3rGe

szőketisza 2010.08.14. 11:58:09

Romokban az ország, nyomorban a zemberek!

dzsokijujing 2010.08.14. 15:27:27

Dolgoztam egy ilyen waterparkban Amerikában és ott még nagyobbak voltak a sorok. Annyi a különbség a két ország között, hogy ott még azt is nézni kellett, hogy fürdőnadrág van-e a medencébe bemenni szándékozni kívánó vendégen (mert senki ne higgye, hogy ott egyértelmű, hogy fürdőruhában kell bemenni a medencébe), így nem egyszer volt olyan helyzet, hogy valaki tényleg 45 percet állt a sorban a 36 fokban, hogy a gyereke beülhessen az úszógumiba aztán, mikor odaért a vízhez, akkor el kellett küldeni, mert nem volt rajta fürdőnadrág, csak kosárlabdanadrág. Eredmény: állandó perrel, kirugatással, feljelentéssel fenyegetés.
Tehát a rendszer ott sem működik rendesen.
De a saját gumi használata ott nem volt megengedett, mert az egy csomó konfliktushoz vezetett volna

blueeyesss 2010.08.15. 22:13:20

@jvizkeleti: Ha mondjuk az emberek nem lennének vadállatok és jól neveltek módjára arra használnák az eszközöket amire kéne.... akkor nem lenne probléma ebből sem!!!

blueeyesss 2010.08.15. 22:19:21

@Juliette28: Jól tudsz hazudozni ember :D Grat! Szép életet!

Hila 2010.08.15. 22:42:41

Pár megjegyzést azért hozzáfűznék a cikkhez:

A gumik az aquában nem "pár forintosak". Egészen konkrétan, az egyes gumik 10.000Ft-ba fájnak/db, a nagyok pedig 17.000Ft-ba, no persze ezek 2 éves árak...

Az, hogy miért nincs belőlük több?

Mert hova lehetne esténként elpakolni 600 db felfújt gumit? Ezeket estére az összes ott dolgozó összeszedegeti, és a lassú folyó mellé feltornyozzák, amit, persze egy erősebb szellő azonnal befúj a lassú folyóba, jobb esetben a környező kempingekbe, és a csúszdákba, egy vihar utáni gumiszedegetés, néha órákig is eltart. Kb. 100-120 db egyes gumi van, és 80-100 dupla gumi, valamint a fotelek.

Ezen kívül, ha lenne 600 db gumi, mégis mit gondoltok hova érkezne be az a sok gumi? Egy sűrűbb napon a lassú folyó így is dugig van velük, hát még ha 4-5-ször ennyi lenne belőlük.

A boltban árultak egyébként valóban gagyibb minőségűek, de a rutinosak, már eleve saját gumival érkeznek. Akinek nem tetszik a 2500Ft, az nyugodtan beszerezheti előre a Tescoban vagy bármelyik hasonló áruházban. Szerintem.
Egyébként az árus, nem az aquához tartozik, egyéni cég, ahogy minden bolt is.

Szóval ezért nincs annyi gumi, amennyi vendég. Ráadásul este 30 embernek kéne összeszedegetni az egész park területéről, és higgyétek el 420Ft-os órabérért az annyira nem nagy buli.

Amúgy még egy kis megjegyzés, a parknak nem éri meg 160 felnőtt fizető vendég alatt kinyitni /értsd úgy: veszteséges/, de mégis kinyit általában, még ha 8° is van szakadó esőben, hogy az az 5 surmó csúszdázhasson kedvére, szóval nem nagyon érheti szó a ház elejét, igen ritka az, hogy az időjárás miatt nap közben bezárna a park.

Combi a ballibes Ferkófan 2010.08.16. 09:41:18

@Zetek: Derogál megtanulni angolul? Elég szomorú.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.08.16. 21:22:02

@Cuppanj a végére!:

"Próbálj meg bejutni az operabálra slamposan,de sok nyilvános rendezvényt és klubot felsorolhatnék."

az operabál nem teljesen nyilvános rendezvény.
süti beállítások módosítása