Igen sokan felháborodtak az Index turistaátkúrós videóján, joggal persze, pedig nem ez volt az első ilyen. Szinte minden közszolgálati és kereskedelmi tévé csinált ilyet, hol rejtett kamerával, hol provokatív kérdésekkel, sőt Zimmer Feri személyében játékfilmünk is van a témában. Tiszteletben tartva a befektetett munkát, elismerve a minőséget és a jobbító szándékot, úgy vélem, hogy ezekben a riportokban csak „fecseg a felszín, hallgat a mély”.
Itt és most persze nem merülünk alá a hazai vendéglátás pörköltszaftos mélyébe, csak egy kicsit eltávolodunk a hiénatarifás taxistól és a szervízdíjjal kufárkodó éttermektől. Utóbbi tarifa egyébként ideális kiindulópont: emlékszem az első étteremkritikára, amiben a szervízdíjat mutatta be a szerző. A bujtatott és a számlán trükkösen feltüntetett borravaló tulajdonképpen forradalmi kiáltvánnyá alakította a kritikát, épp csak az hiányzott belőle, hogy melyik utcáról érdemes közelíteni a Molotov-koktéllal.
Ehhez képest a szervizdíjat ma már egyre több étterem alkalmazza. Mert leszartuk, vagy visszamentünk, mert a cigánypecsenyén alkarnyi szalonna kunkorodott, vagy a pincérnőnek volt dinnyényi melle. Vagy leszartuk, mert nem volt más. Ezt pedig tudták az élelmesek, és erre építették fel az ipart, nem a vendégre. Rövid távon ez persze jó, egy 3 ezer forintos tarifa egy Keleti-Nyugati távért a hülyének is megéri, nemhogy a taxisnak, csakhogy ha hazamegy a turista és ezt elmeséli, akkor kedves barátai nem itt akarják elverni a pénzüket.
Vagy mégis? A Heti Válasz nemrég címlapon hozta, hogy a Magyarországra látogató turisták már nem olyanok, és nem azért jönnek mint régen. Vagyis nem meglett német turisták jönnek hekket enni a Balatonra, vagy végignézni a Nemzeti Galéria gyűjteményét, hanem elsősorban fiatal olaszok, franciák is britek jönnek behányni a Szimplába és a Szigetre.
Ami valahol jó, hányjanak együtt ugyebár, és hagyják itt a pénzüket persze, de valahol azért szomorú, hogy mi lettünk Európa 93 ezer négyzetkilométeres romkocsmája, ahol endúróterepen és akadálypályán jut el a kedves vendég az egyik fröccstől a másik Unicumig. Éppen ezért baromi képmutató „kimondottan romboló hatásúnak” nevezni egy pesti szálloda vírusvideóját, ami nem tesz mást, mint bemutatja a valódi állapotokat. Be kell ismerni: jelenlegi viszonyaink ismeretében egy „hagyományos”, Tony Curtisszel készült imázsfilm valóban giccses.
Hol lehet a baj? Valahol ott, hogy a minőségről áttettük a hangsúlyt a mennyiségre. Idei kimutatások szerint a felvételizők közül magasan a legtöbben a vendéglátóiparban vagy a turizmusban képzelik el a jövőjüket. Ismerve a hazai oktatás színvonalát és fejkvótavadász filozófiáját, itt nem egészséges verseny alakul ki, hanem brutális kontraszelekció. Így olyanok kezdenek felszolgálni, főzni, sütni, szállodát vezetni, akiknek ezen a területen jó esetben csak takarítaniuk lenne szabad.
Fatornyos szülőfalum közelében pár éve elindult egy vendéglátóipari szakközép, oda ment boldog-boldogtalan. Lecsúszott, alkoholista tanáraik átrugdalták őket kettessel, az itt végzett pincérek, szakácsok, és pincérek meg ellepték a fővárost, mivel környékünk finoman szólva nem egy turistaparadicsom. Úgyhogy földijeim most jó eséllyel „tradísönell lecsauó szauszzal” mérgezik az idetévedteket.
Nem a szakértelmet hiányolom én, az amúgy is csak bolsevik mítosz, mint tudjuk. Sőt: Jávor Béla már 15 éve azon siránkozott, hogy a vendéglős nem tanul „empátiát, barátságosságot, emberekkel való foglalkozást” mert nincs rá ideje a Venn-diagrammok mellett, vagy inverz függvényeket tanulmányoz és nem Petroniustól a Trimalchió lakomáját. Van benne valami és ez azóta így van, ezért lehet, hogy ma is magyar vendéglátósok ezreit motiválja a Zimmer Feri leggyakoribb mondata: haszon kell őszire. Viszont, mivel a matematika emelt szintű ismerete továbbra is alapkövetelmény, ezt nagyon ügyesen ki tudják számolni.
Sőt: túl ügyesen.