„Az Antikrisztus nagyon jól el tudna rejtőzni egy pacifista vagy környezetvédő álarca mögé.” (Vlagyimir Szergejevics Szolovjov)
„-Társadalmi párbeszédet kellene indítani, hogy a paksi atomerőműt mennyire fogadják el az emberek.
- Azt mondanám magának, hogy az atomerőmű olyan szakmai kérdés, amibe jobb, ha nem megyünk bele, és amiről felesleges társadalmi párbeszédet folytatni.
- De környezetszennyező!
- Na idefigyeljen! Én utálom az összes környezetvédőt, mert az összesről kiderül, hogy valami vörös fedőszervezet ügynöke!”
A környezetvédelem gyakorlati kérdés, ne csináljunk belőle ideológiai ügyet - hallani oly gyakran. Ez eddig rendben is volna, a konzervatívok amúgy is szeretik a gyakorlat elsőbbségét hangsúlyozni a teóriával szemben. Van-e akkor probléma a környezetvédelemmel konzervativizmus-ügyileg? Az éghajlaváltozás létével és az arra adott válasszal szemben gyanakodókra ugyanis szokás úgy tekinteni, mint olajgyáros lobbik kitartottjai (ez esetben azonban nagyon is gyakorlati haszon vezérelné őket), vagy modern kori eretnekek, akik fölérendelik ideológiai meggyőződésüket egy életet fenyegető kérdés megoldásának. Persze, valahol minden elméleti kérdés, így a gyakorlat elsőbbségének elmélete is. Na de hagyjuk a szómágiát.
„A” konzervativizmus valószínűleg megosztott környezetvédelmi kérdésekben: az intrazingensen éghajlatváltozás-szkeptikus vonalat jellemzően az amerikai republikánusok viszik, köztük a nem konzi libertáriusokkal. No meg Vaclav Klaus. Ettől még nem biztos, hogy nincs igazuk.
Természetesen valószínűleg a környezet- és természetvédelemmel alapvetően senkinek nincs baja. Ki mondja azt, hogy „utálom a természetet, és utálom a környezetemet, a várost, ahol élek” (természet- és környezetvédelem nem ugyanaz: a városképvédelmi bizottságok például környezetet védenek). A kérdés a hogyan. Nem hiszem, hogy sokan abból a megfontolásból utálják a természetet, hogy utálják Rousseau-t és a „vissza a természethez” elméletét, így azt is utálják, amit Rousseau szeretett.
A probléma inkább a fent idézett párbeszédben rejlik. Nem a konzervatívok ideologizálták át a természetvédelem kérdését, hanem a zöldek. Az együgyű (one-issue) pártok azonban gyakran így járnak, ugyanis fontosabbnak kell feltüntetni az általuk képviselt ügyet, mint amilyen fontos az valójában. Persze a természetvédelem fontos ügy, azonban a nyugati zöld pártok gyorsan méregzöldek lettek, és igencsak áthatotta őket a '68-as káoszelmélet. Mondhatnánk, a méregzöldek éretlen vörösök.
A természetvédelemből a zöldek csináltak ideológiát, amikor megfogadták Rousseau tanácsát, lett tehát rögtön minél nagyobb demokrácia-mánia, meg tulajdonellenesség, stb. A zöldek sokszor hajlamosak eljutni a panteizmusig, vagy addig, hogy az embert a Föld ellenségének tekintik, és azt hangoztatják, jobb lenne, ha nem lennénk - nekik egy Cannibal Corpse-borítót küldök ajándékba. Mi szavazzunk inkább az ember és természet közti potenciális együttműködés lehetőségére, nem kizárva az elemekkel való megküzdés heroizmusát sem. Ugyancsak ideologizálás, ha valaki „szegény állatok!” felkiáltással lesz vegetáriánus (s mi lesz a szegény növényekkel?), mintha az állatok egyenrangúak volnának az emberrel. Ha a vegetarianizmus oka az, hogy az „egészségesebb”, ez már elfogadhatóbb, elméletileg praktikus szempont a számomra. Persze nem vagyok híve az egészség-vallásnak, azért az embert mégiscsak mindenevőnek teremtette az Isten. Mindemellett, aki azért lesz vegetáriánus, mert nem szereti a húst, annak minden elismerésem, én ezt sosem tudnám megtenni (aki meg a házastársa miatt, arról nem tudom, hogy mit gondoljak). Szóval éljen az oldalas!
Emellett nyilván csukják le azt, aki kéjjel kínoz egy kutyát, vagy hobbiból felgyújt egy erdőt. És kirándulni jó dolog.
A probléma nem a konzik készülékében van. Illetve dehogyisnem, az övékében is. Mit tettek ugyanis a konzik? Egyesek kiöntötték a gyereket is a környezetével, a kád vízzel együtt, és azon a címen, hogy a zöldek nyakon öntötték a környezetvédelem kérdését egy nagy adag baller szósszal, minden ilyen ügyet kiszórtak a szemétbe. Ki lehet-e vonni az ügyet a szósz alól? Hogy ne kísértsen Daniel Cohn-Bendit szelleme? Ki lehet, hogyne. Kérdés, lehet-e kezelni a zöld ügyeket zöld módszerekkel? Vagy azokat is áthatotta lényegileg a baller szódabikarbóna?
Ugyanis lehet, hogy a konzik másik hibája, hogy zöld kérdésekben kritikátlanul hallgatnak a zöldekre. Ha kormányon vannak, az ő módszereiket alkalmazzák. Hogy ez jó-e vagy rossz, azt nem az én tisztem megítélni, mindenesetre Bartus Gábor szerint lehetséges lenne más módszerekkel dolgozó, a konzervatívok gondolatainak jobban megfelelő zöldpolitika is. A balosok módszerei ugyanis átitatódtak az egyenlőség és egyenlősítés mindenek felé helyezett gondolatával, és ezért vitatható mind a fenntartható fejlődés eszméje, mind az ökológiai lábnyom elgondolása, mivel utóbbi az országok , előbbi a nemzedékek kívánatos gazdasági egyenlőségét tartja szem előtt impicite.
Ettől még azonban nem lesz minden biciklis LMP-s meg Critical Mass-os méregzöld: van egy érzésem, hogy a boltba kerekező falusi nénik nem néznék jó szemmel, ha egy ilyen társaság felvonulást tartana a falujukban. Biciklizni márpedig jó dolog, ami nem jelenti azt, hogy vezetni nem jó, sőt. Azzal az erővel, hogy utáljuk a bicikliseket, akár a gyalogosokat is utálhatnánk, amint valami idióta a világ megmentésének a módját a gyaloglásban véli felfedezni. Ettől még jó szelektíve gyűjteni a hulladékot; megpróbálni csökkenteni a szén-dioxid kibocsátást (nem feltétlenül a kiotói módon); a stand-by helyett kikapcsolni a tévét meg a számítógépet; lekapcsolni a villanyt, ha kimegyünk a szobából; és szatyrot vinni magunkkal a boltba - ugyanis ezzel spórolunk, magunknak. Továbbá bunkó, aki erdőben szemetel, és hős az a hegymászó, aki összeszedi a K2-ről meg a Csomolungmáról a mások által kényszerűen otthagyott hegymászó-szemetet (sátrak, stb), és menjen a francba a vállalat, amelyik összemérgezte a Tiszát a ciánjával.
Viszont épp ideje kilépnünk a Nemzetközi Bálnavadászati Tanácsból. Én szeretem a bálnákat, bár még sosem ettem bálnahúst. Azonban mégiscsak abszurd, hogy tagja vagyunk egy ilyen szervezetnek.
Ha igaz az, hogy a legtöbbet mi tehetjük a magunk kis környezetében, akkor ez egybecseng a konzervatív gondolattal, és független attól, hogy van-e éghajlatváltozás vagy nincs. Az éghajlatváltozás kérdése ugyan fontos, de korántsem egyetlen eleme a környezet- és természetvédelemnek. Egyébként van olyan zöld, aki elveti a éghajlatváltozás elleni küzdelmet, a természet nevében. Sebeők János, aki a nagy koppenhágai légkondicionálásról írt cikket a Magyar Nemzetbe.
Tény és való, hogy könnyen a kommunizmushoz hasonló szekuláris vallást lehet csinálni az éghajlatváltozásból, mivel óriási mozgósító erejének mindent alá lehet rendelni, és megvan a távoli, közös cél is. Ennyiben környezetvédő lehet az Antikrisztus is, de csak lehet, és nem feltétlenül az. Egyébként a legnagyobb környezetpusztítást a komcsi államok követték el a közelmúltban.
Az egész teremtésvédelemmel kapcsolatban azt hiszem, vállalhatóan józan, megalapozott és praktikus álláspontot képvisel a püspöki kar teremtésvédelmi körlevele. (Azt nem mondom, hogy egyes pontjaival ne lehetne vitatkozni.)
Én ezt a kérdéskört mégis meghagyom a tudósoknak, maradok atompárti, támogatom a megújulú energiaforrásokat, ugyanakkor nem átkozom ki az olajat, amíg gazdaságos kitermelni, nem lesz bajom a bringásokkal, alapvetően szimpatikus marad számomra a falusi élet, és az ózonlyuk miatt nem megyek délben bele a Balatonba. Viszont bekenem magam 30 faktoros naptejjel. Tisztelettel, maradok halványzöld.
