Hungary, 1938
Piros-fehér-zöld szív; bikinis nők csoportfotója; a Lánchíd este; Trianon előtti Nagy-Magyarország; szilikonos óriásdekoltázs fém dollárjellel a mélyedésben. Nem egy szabadverset idéztem: ezt az öt képet dobja ki elsőre a „Hungary” keresőszóra rákeresve legjobb barátunk, a Google. Találó magyar országimázs 2010-ben?
Mi, reakciós mandineresek, már jó ideje foglalkozunk - sokszor aggódva - Magyarország külföldi megítélésével, a magyar országimázzsal. Vajon milyen kép áll össze a külföldiek fejében hazánkról és fővárosunkról?
Ha ezt egy kicsit is megkapirgáljuk, hihetetlen szélsőértékek kerülnek napvilágra. Magyarország külföldi sajtómegítélése - és itt a komoly gazdasági-politikai lapokra gondolok - pocsék. Nem kell itt felsorolnom, hogy az osztrák Standardtól a német Süddeutsche Zeitungon át az amerikai Washington Postig mennyi lapban mutatták be valami elképesztően torz módon Magyarországot, annak politikai és gazdasági helyzetét a múltban és a legutóbbi időszakban. Az aggasztó imázst jól mutatja, hogy az egyébként a torz Magyarország-képet helyretenni igyekvő, jó szándékú Economist-véleménycikkben maga sorolja fel a szerző, hogy milyen kérdésekkel szembesül Magyarország kapcsán az amerikai politikai elitben:
„Bárhová megyek, a Pentagontól a Nemzetbiztonsági Tanácsig, a think tankoktól a Külügyminisztériumig, az emberek nagyon kíváncsiak arra, mit gondolok Magyarországról. Fasizmus felé tart az ország? Vagy háborúba a szomszédaival? Vagy gazdasági visszaesés felé? Vagy mindhárom? Vajon valaki bejelentett egy »üsd Magyarországot« napot anélkül, hogy tudtam volna róla?”
A nyugati sajtóban megjelenő Magyarország-képpel számos alkalommal foglalkoztunk - és ezt valószínűleg a jövőben sem fogjuk tudni elkerülni. Kérdés azonban, hogy ez a negatív kép eljut-e a Magyarországra látogató átlagturistákhoz?
Sokunk tapasztalatai szerint nem: a fiatal, hátizsákos vándorok, a fesztiváljáró tömegek, a Hévizre fürdőzni, Mosonmagyaróvárra fogat csináltatni járó idősebb külföldiek láthatóan nem érzik azt, hogy Európa fasizálódó, acsarkodó beteg embere lenne hazánk.
Hungary, 2010
Budapestet a külföldi sajtóban megjelenő képpel szemben szeretik a külföldiek. Mi több, imádják. Utazói klubtag külföldi barátaim mind sokkal jobbnak találják a fővárost, mint amilyennek elképzelték - és amilyennek mi, magyarok tartjuk. Egy fiatal francia párral együtt jártuk be az esti pesti korzót: leesett állal élvezték a budai látkép, a Vigadó, a Gresham-palota, a Lánchíd látványát. Egyikük sem gondolta volna, hogy akkora bérházak, olyan reprezentatív középületek sorakoznak Budapesten, amelyek Párizzsal vetekednének. Egy ismerősünk norvég barátai elcsodálkoztak, hogy milyen tiszta a város, tisztább, mint Oslo - bevalllom: ezen a megállapításon még mi is meglepődtünk.
Nem lehet tagadni ugyanakkor, hogy van egy olyan réteg - nevezzük mondjuk liverpooli dokkmunkásoknak -, akik az olcsó pia, olcsó kaja, olcsó nők kombó miatt járnak Budapestre, és ezt a hírét keltik a városnak hazai barátaik között. Ez ellen nehéz hadakozni - kérdés, hogy egyáltalán kell-e. Ilyen lett Budapest, ilyenné tettük a rendszerváltozás óta.
Útifilm egy nem balkáni Budapestről, 1938-ból
A jó hír, a rossz hír, vagy éppen a nem kívánt hír így is, úgy is szájról szájra terjed. Mennyiben van vajon hatása a CNN-en vetített, fotosoppolt, jól megkomponált reklámvideóknak egy ország külföldi megítélésére? Javul-e Albánia hírneve, ha mélykék tengerpartot és kolostor előtt táncoló, népi ruhás helyieket mutatnak be dizájnos videókban, vagy pedig továbbra is a tengerparti betonbunkerek és lopott Merdzsók hazájának tartjuk a balkáni országot?
Magyarország és Budapest a külföldi tömegek szemében a Balkán kapujává vált (West Balkán, ha már), és ezt az érzést a főváros bizonyos kerületeinek kinézete, valamint számos, erre a hangulatra rájátszó program is megerősíti. Mindenki tehet egy próbát: a Ferihegy 1-re vagy a Keleti pályaudvarra érkezve érdemes külföldi szemmel ránézni jól ismert fővárosunkra. Különösebben az utóbbi és környéke idézi fel bennünk Bejrút-külsőt, de az is lehet, hogy Libanonban jobb a helyzet, mint Budapest főpályaudvarán.
A hangulat nagyon jól lejön az indexesek pár napja elkészült videójából, amiben magukat tapasztalatlan külföldi fiataloknak kiadva váltanak pénzt, szereznek fűt, taxiznak egy jót, ebédelnek egyet a Keletitől a Váci utcáig tartó útjukon, miközben ott vágják át őket, ahol akarják. Egzotikus hely Budapest, na.
Ha a „Hungary” keresőszót kipróbáljuk a YouTube-on, szintén tanulságos eredményeket találunk: a Budapest Business Region hivatalos imázsfilmje és pár vakációs házivideó mellett Steve Ballmer Microsoft-guru megdobálása tojással; a Budapest rosszabbik oldalán élcelődő hostel-gerillavideó; a Magyarországot nem ismerő amerikai hölgy tévéshow-s jelenete és egy Radical Hungary nevű skinheadbanda Fehár Magyar című, romaputrikat mutogató klipje jön velünk szembe az első oldalon.
Ha a balkáni imázsunk ellen tenni akarunk, akkor kevésbé a csillogó-villogó központi reklámanyagokra, inkább saját magunkra kellene számítani. Amellett, hogy egy leendő új városvezetésnek (minden értelemben) rendet kell majd tennie a fővárosban, az országimázst elsősorban mi magunk tudjuk a legjobban javítani: kedvesen útba igazíthatunk, értelmesen szólhatunk egy-egy tanácstalan, térkép fölé hajoló, vagy BKV-táblázatot silabizáló külföldihez.
Mind Magyarország arcai vagyunk.
*
A témáról beszélgetünk ma délután fél négytől a Kossuth Rádión Vízy Dorkával és Bátorfy Attilával, a Kreatív magazin munkatársával.