„Off ist in” – ez most a nyár egyik slágertémája Németországban: két újságíró egymástól függetlenül öt héten, illetve fél éven keresztül vállalta, hogy sem internetközelbe, sem a mobiltelefon közelébe nem mennek. Az elején kicsit szenvedtek, aztán megtapasztalták: a telefonkönyv, a vezetékes telefon és a reggeli napilap nagyon jó dolgok. Persze annyira azért nem, mint az internet.

  „Az elején egy kicsit kétségbe voltam esve, mert minden sokkal körülményesebb lett. Ráadásul hirtelen magányosnak is éreztem magam, mintha eltávolodtam volna mind a tőlem messze élő, mind a két utcasaroknyira lakó barátaimtól. Hiszen egy születésnapi bulira ma már Facebookon vagy körlevélben hívják meg az embert. Én meg ott ültem az offline magányban, és rá kellett jönnöm, hogy elő kell túrnom a vezetékes telefonomat ahhoz, hogy elhívjak valakit ebédelni vagy hogy elmesélje, mi történt vele az elmúlt napokban – hiszen a twitterjét sem tudom már követni egy ideje” – mesélt a taznak adott interjújában offline létének első napjairól az egyik kísérletező újságíró, a szabadúszó Christoph Koch. A helyzet az első héten volt a legdurvább, Koch azt az időszakot a nikotinfüggőséghez hasonlítja: „Olyan voltam, mint egy exdohányos, aki nemcsak a cigiről szokik le, de minden olyan tevékenységről is, melyek a dohányzáshoz kapcsolódnak.”

  A másik újságíró, Alex Rühle, a Süddeutsche Zeitung szerzője 2009. november 30-án kezdte meg féléves internetmegvonását, ami fél évig, május 31-ig tartott. A féléves szünet előtt még írt egy gyors mailt a barátainak: „Eltűnök az internetről. Már most örülök a leveleknek a postaládámban és a látogatásaitoknak a lakásomban. Ne felejtsetek el!” Rühle blackberryjét is leadta – techrovatos kollégája egyszerűen nem hitte el, hogy nem viccel. De honnan jött az ötlet? „Egyszer Münchenből Hamburgba utaztam vonattal egy interjúra – tizenegy órán keresztül ültem az IC-n Blackberry nélkül. Miután hazaérkeztem, jutott csak eszembe, milyen zavartalanul és mennyire koncentráltan tudtam dolgozni az interjú szövegén – köszönhetően annak, hogy nem kellett törődnöm sem e-mailekkel, sem beérkező hívásokkal. Ráadásul egy könyvből még elolvastam hetven oldalt és egy óra alvásra is jutott időm. Ekkor jutott eszembe, mi lenne, ha ezt hosszabb időre is kipróbálnám? Akkor nem tudtam elképzelni az életemet internet nélkül, azt azonban tudni akartam, milyen következményei vannak az offline létnek” – mesélte Alex Rühle a Berliner Kuriernek.

  Christoph Koch már a második héten tanult valamit: „Korábban már a fürdő felé haladva bekapcsoltam a számítógépemet, hogy az betöltsön, amíg megmosom a fogam és felrakom a reggeli kávét. Megnyitottam a böngészőt, az e-maileket és a szövegszerkesztőt. Míg a gép behozta őket, felvettem a nadrágomat. Tehát a reggeli rutin része volt az internet. Most ez kiesett.” Az újságíró sokkal magabiztosabbnak érezte magát internet nélkül: „Ha valamit az offline kísérletből tanultam, az az, hogy reggel nem hírekkel és levelekkel kezdek, hanem olyan munkával, amit fontosnak tartok – így nem merülök el az apró dolgokban.” Így nincsenek hülye sajtóközlemények, viccesnek gondolt prezentációk a barátoktól és az olyan híreket is később tudja meg az ember, ki mikor és miért mondott le vagy lett kirúgva.

  Alex Rühlét főleg a munkájában akadályozta, hogy nincs internet: „Ha valami után kutattam, azt a napilap archívuma megküldte nekem mailben – ez most kiesett, nekem kellett egyenként kinyomtatnom a szövegeket. Normál esetben körlevélben kapom meg, mikor és hol milyen sajtótájékoztatók lesznek, most a kollégáimtól kérdezgettem az időpontokat. Ha valakinek a telefonszámát kerestem, azt eddig egy online adatbázisból bányásztam elő – most a titkárnőmnek ki kellett nyomtatnia a 190 oldalas listát, nekem meg onnan kikeresnem az illetőt. Eddig ha külföldi cikkeket akartam olvasni, felmentem az internetre – most a pályaudvaron vettem meg a nemzetközi lapokat. Ha tudósítottam valahonnan, azt mobiltelefonon keresztül csináltam – az elmúlt félévben pedigs telefonfülkékre vadásztam.” Az újságíró szabadideje viszont sokkal felszabadultabb lett internet nélkül: korábban egész nap, még este is a számítógép előtt ült, míg a megvonás alatt felfedezte, hogy sokkal több könyvet olvas el, mint régebben és még a családjára is több ideje van. Igaz az is, hogy már hajnali ötkor fel kellett kelnie, hogy mindenre legyen ideje: a munkába járás mellett offline élményeiből könyvet is írt – de nem, nem papírra, hanem a MacBookján.

  Pár élményrészlet a héten megjelent könyvből:

  December 3-án – pár nappal a digitális böjt megkezdése után – Rühle üresnek és idegesnek érzi magát. Február 16-án kísértést és ellenállhatatlan késztetést érez aziránt, hogy kicsit internetezzen és megpillantsa a bejövő e-mailjeit. Március 10-én megdicsérik a barátai, hogy milyen nyugodt és kiegyensúlyozott. Április 21-én Rühle ezt írja a naplójába: „Kitűnően érzem magam offline. Az életem színesebb és intenzívebb, mint ezelőtt bármikor!” Május 31-én, a féléves kísérlet utolsó napján arról ír, mennyire kellemes volt ez a fél év, és milyen kár, hogy vége. Bár azért az is megjegyzi, hogy örül, hogy végre újra normálisan dolgozhat. Június 1-jén 5644 olvasatlan levelet talál internetes postafiókjában.

  Amikor első online munkanapján Christoph Koch megnyitotta a levelezőprogramot, azzal szembesült, hogy több felkéréstől is elesett. „A negyven nap alatt rengeteg mailt kaptam szerkesztőségektől, akik különböző cikkek és interjúk elkészítésével bíztak meg. És bár mindenki, aki e-mailt írt nekem, kapott egy automatikus választ, miszerint vezetékes telefonon vagy rendes, papíralapú levélben keressen, a szerkesztőségek valószínűleg azt mondták: ez a Koch gyerek ez nem normális, keressünk valaki mást. Nem vették a fáradságot.” A szabadúszó szerző szerint hosszú távon egyáltalán nem éri meg anyagilag internet nélkül dolgozni. Az első munkanap sem volt nagy élmény: „Kellemetlen volt. Nem volt meg bennem az az érzés, hogy végre újra tudok netezni. És amikor a vezetékes és a mobiltelefonom egyszerre kezdtek el csörögni, hirtelen extrém stressz lett rajtam úrrá. És azzal, hogy újra internetezhetek, sajnos a rossz szokásaim is visszaszivárogtak egy-két hét alatt.” A fél évet kihagyó Rühle viszont állítja: ma már sokkal megfontoltabban, strukturáltabban és koncentráltabban dolgozik, mint előtte – az e-mailekre pedig csak négy-ötször néz rá naponta az eddigi permanens levelezés helyett.

  Vajon jót tesz-e, ha nem internetezünk annyit? Milyen hatása van egy, illetve két hét internetmegvonásnak? Szenvedünk-e, ha nyaralás közben nem találunk wifit? A tájékozottság magabiztossá tesz – vagy fordítva? Várjuk olvasóink megfejtéseit!