A Nemzeti Együttműködés Rendszeréről szóló Nyilatkozat, melyet kormányrendelet alapján, megfelelő formátumban ki kell függeszteni az állami intézményekben, blogunkon nagy vihart kavart. Nem kívánom a már elhangzott pro és kontra érveket elismételni, inkább megpróbálom mélyebben feltárni azokat a gondolatokat, érzéseket és indulatokat, melyek az ügy nyomán felszínre kerültek.
Úgy gondolom, hogy ez a vita az értelmiség mély válságába adott bepillantást. A magyarországi értelmiség válságba jutott ugyanúgy, mint maga a rendszerváltozás utáni politikai intézményrendszer. A politikai rendszer válsága leginkább abban nyilvánul meg, hogy gondosan kimért jogkörök alapján működő, formálisan autonóm intézményei képtelenek voltak a hibás működéseket megakadályozni. Az értelmiség formális gondolati autonómiája pedig láthatóan nem képes új értelmezéseket adni, irányt mutató gondolatokkal és magatartásformákkal segíteni a rosszul működő rendszer meghaladását.
(Értelmiség alatt jelen pillanatban a szellemi foglalkozásúak közéleti, társadalmi kérdésekben aktív részét értem, nagyjából talán így is kell definiáljuk a fogalmat. Személyes tapasztalatokon támaszkodó intuíciók adják írásom lényegi részét. Ezt alátámasztja az internetes világban való megnyilvánulások végiggondolása, mely vélhetően elég jól reprezentálja az értelmiség gondolkodását.)
Először is baj van az értelmiség önértékelésével. Saját gondolatait, problémáit a társadalom centrumába gondolja, és úgy véli: érzékenysége mindenképpen olyan pontokat jelöl meg, melyek az egész társadalom számára döntő fontosságúak. Óriási tévedés. Hetek óta folytatunk vitákat a kormányzati hatalom számára húzandó határokról és a független intézményekről, valamint arról az állítólagos agresszióról, amely a Nyilatkozat által érte az intézményi autonómiát. Nos, az ember, ha feláll a számítógépe mellől, egy másik világban találja magát, ahol ilyen kérdésekről nincs szó, ahol az emberek nem is értik a Hírcsárda kontra Minisztérium ügyet és nem is hallottak róla. Egy olyan világban találja magát az ember, ahol fontosabb hír a gázártámogatás meghosszabbítása, valamint hogy a PSZÁF el akarja rendelni a devizahitelek törlesztőrészleteinek középárfolyamon elszámolását, mint az: milyen tisztségei voltak Schmitt Pálnak a rendszerváltás előtt. Az értelmiség problémái előtt a társadalom nagyrészt értetlenül áll, és ezt csak ideig-óráig lehet azzal magyarázni, hogy az intellektuális clairvoyance nem mindenkié.
Másodszor nagyon komoly problémák látszanak az értelmiség hatalomról vallott nézeteiben. És ez egy döntő probléma, amely a most következő eseményekben meghatározó jelentőségű lesz. Az értelmiség az elnyomó hatalom - ellenálló civilszféra kétpólusú erőterében helyezi el az összes kapcsolódó eseményt, ennek erővonalai szerint irányítja állásfoglalását. A hatalommal szembeni bizalmatlan, gyanakvó ellenállás és a bűnös kollaboráció ellentétpárján kívül nem értelmez más magatartásformát, nem ismeri a társadalommal együttműködő hatalom fogalmát, a hatalommal párbeszédet folytató és közösen tevékeny társadalmi szereplőkhöz kizárólag az előnyökért való elvtelen megalkuvás címkéjét csatolja. Ha a nemzet át akarja alakítani életét, rendbe akarja hozni mindazt, ami elromlott, és ennek érdekében a kormány hatalmi működését támogatja, ez a gondolatmenet egyszerűen használhatatlan. Vannak dolgok, és nemcsak a nagy átalakulások, hanem az azt követő konszolidáció idején is, amit egész egyszerűen csak hatalommal lehet véghezvinni. Ha az az alapállás, hogy a hatalom speciális cselekedetei szükségszerűen önérdekűek és szemben állnak a társadalom érdekeivel, megbénít bennünket a cselekvéstől való félelem.
Harmadszorra pedig : az értelmiségiek gondolati sematizmusa és egymáshoz igazodása beteg dolog. Az értelmiségi öndefiníciója szerint függetlenül gondolkodik. A Nyilatkozat mögé fideszes önkényt, vagy az arra való szándékot vizionáló értelmiségi képzelet, vagy az a gyanakvás, amely kritikát nem tűrő gondolkodásról árulkodó jelként értelmezi azt, nem volna lehetséges egy közös Fidesz- és Orbán-kép nélkül.
Ha valakiről elterjed, hogy pisztolyt hord és adott esetben használja is, furcsa érzést kelt, ha a belső zsebébe nyúl, még akkor is, ha csak a pénztárcáját veszi elő. A Nyilatkozat hisztérikus értelmezése nem lenne lehetséges a mögé vetített, démonizált Fidesz- és Orbán-kép nélkül, melynek diapozitívja régen ott van minden baloldali demonstrátor dobozában. A jobboldali értelmiség már évek óta nem cáfolja ennek a képnek valódiságát, és inkább a kritikához próbál hozzájárulni, igyekezvén elkerülni a kollaboráció bélyegét, amely értelmiségi körben gyalázatos bélyegnek számít. Pedig ezen az Orbán- és Fidesz-képen bizony bőven volna mit árnyalni. A jobboldali értelmiség gondolkodása nem kell koherens legyen a baloldaliéval. Egyáltalán: az értelmiségről vallott liberális felfogás, amely autonóm, független gondolkodást irányoz elő és követel meg, nem fér össze azzal az egyszerűen leírható sematizmussal, ami az értelmiség sajátja. Súlyos meghasonlottságra utaló jelek ezek.
Úgy látom: a jobboldalon az értelmiségi szerep gyökeres újragondolására van szükség. Az értelmiség útja nem az osztályhatalomig, hanem a nemzet építésének közös ügyéig kell vezessen. Újra kell gondolni, hogy a nemzetért felelősen cselekvő ember számára a liberális felfogás szerinti értelmiségi szerep elfogadható alapállás-e egyáltalán. Ha ez azzal jár, hogy a liberális értelmiség nem fogadja majd be a szellemi vagy irányító munkát végző jobboldaliakat, hát akkor tudomásul vesszük, hogy ez így alakult. Végső soron: ez is egy eshetőség.