A Nyilatkozat kritikájának bírálata
2010. július 08. írta: Elpet

A Nyilatkozat kritikájának bírálata

  A Nemzeti Együttműködés Rendszeréről szóló Nyilatkozat, melyet kormányrendelet alapján, megfelelő formátumban ki kell függeszteni az állami intézményekben, blogunkon  nagy vihart kavart. Nem kívánom a már elhangzott pro és kontra érveket elismételni, inkább megpróbálom mélyebben feltárni azokat a gondolatokat, érzéseket és indulatokat, melyek az ügy nyomán felszínre kerültek.

  Úgy gondolom, hogy ez a vita az értelmiség mély válságába adott bepillantást. A magyarországi értelmiség válságba jutott ugyanúgy, mint maga a rendszerváltozás utáni politikai intézményrendszer. A politikai rendszer válsága leginkább abban nyilvánul meg, hogy gondosan kimért jogkörök alapján működő, formálisan autonóm intézményei képtelenek voltak a hibás működéseket megakadályozni. Az értelmiség formális gondolati autonómiája pedig láthatóan nem képes új értelmezéseket adni, irányt mutató gondolatokkal és magatartásformákkal segíteni a rosszul működő rendszer meghaladását.

  (Értelmiség alatt jelen pillanatban a szellemi foglalkozásúak közéleti, társadalmi kérdésekben aktív részét értem, nagyjából talán így is kell definiáljuk a fogalmat. Személyes tapasztalatokon támaszkodó intuíciók adják írásom lényegi részét. Ezt alátámasztja az internetes világban való megnyilvánulások végiggondolása, mely vélhetően elég jól reprezentálja az értelmiség gondolkodását.)

  Először is baj van az értelmiség önértékelésével. Saját gondolatait, problémáit a társadalom centrumába gondolja, és úgy véli: érzékenysége mindenképpen olyan pontokat jelöl meg, melyek az egész társadalom számára döntő fontosságúak. Óriási tévedés. Hetek óta folytatunk vitákat a kormányzati hatalom számára húzandó határokról és a független intézményekről, valamint arról az állítólagos agresszióról, amely a Nyilatkozat által érte az intézményi autonómiát. Nos, az ember, ha feláll a számítógépe mellől, egy másik világban találja magát, ahol ilyen kérdésekről nincs szó, ahol az emberek nem is értik a Hírcsárda kontra Minisztérium ügyet és nem is hallottak róla. Egy olyan világban találja magát az ember, ahol fontosabb hír a gázártámogatás meghosszabbítása, valamint hogy a PSZÁF el akarja rendelni a devizahitelek törlesztőrészleteinek középárfolyamon elszámolását, mint az: milyen tisztségei voltak Schmitt Pálnak a rendszerváltás előtt. Az értelmiség problémái előtt a társadalom nagyrészt értetlenül áll, és ezt csak ideig-óráig lehet azzal magyarázni, hogy az intellektuális clairvoyance nem mindenkié.

  Másodszor nagyon komoly problémák látszanak az értelmiség hatalomról vallott nézeteiben. És ez egy döntő probléma, amely a most következő eseményekben meghatározó jelentőségű lesz.  Az értelmiség az elnyomó hatalom - ellenálló civilszféra kétpólusú erőterében helyezi el az összes kapcsolódó eseményt, ennek erővonalai szerint irányítja állásfoglalását. A hatalommal szembeni bizalmatlan, gyanakvó ellenállás és a bűnös kollaboráció ellentétpárján kívül nem értelmez más magatartásformát, nem ismeri a társadalommal együttműködő hatalom fogalmát, a hatalommal párbeszédet folytató és közösen tevékeny társadalmi szereplőkhöz kizárólag az előnyökért való elvtelen megalkuvás címkéjét csatolja. Ha a nemzet át akarja alakítani életét, rendbe akarja hozni mindazt, ami elromlott, és ennek érdekében a kormány hatalmi működését támogatja, ez a gondolatmenet egyszerűen használhatatlan. Vannak dolgok, és nemcsak a nagy átalakulások, hanem az azt követő konszolidáció idején is, amit egész egyszerűen csak hatalommal lehet véghezvinni. Ha az az alapállás, hogy a hatalom speciális cselekedetei szükségszerűen  önérdekűek és szemben állnak a társadalom érdekeivel, megbénít bennünket a cselekvéstől való félelem.

  Harmadszorra pedig : az értelmiségiek gondolati sematizmusa és egymáshoz igazodása beteg dolog. Az értelmiségi öndefiníciója szerint függetlenül gondolkodik. A Nyilatkozat mögé fideszes önkényt, vagy az arra való szándékot vizionáló értelmiségi képzelet, vagy az a gyanakvás, amely kritikát nem tűrő gondolkodásról árulkodó  jelként értelmezi azt, nem volna lehetséges egy közös Fidesz- és Orbán-kép nélkül.

  Ha valakiről elterjed, hogy pisztolyt hord és adott esetben használja is, furcsa érzést kelt, ha a belső zsebébe nyúl, még akkor is, ha csak a pénztárcáját veszi elő. A Nyilatkozat hisztérikus értelmezése nem lenne lehetséges a mögé vetített, démonizált Fidesz- és Orbán-kép nélkül, melynek diapozitívja régen ott van minden baloldali demonstrátor dobozában. A jobboldali értelmiség már évek óta nem cáfolja ennek a képnek valódiságát, és inkább a kritikához próbál hozzájárulni, igyekezvén elkerülni a kollaboráció bélyegét, amely értelmiségi körben gyalázatos bélyegnek számít. Pedig ezen az Orbán- és Fidesz-képen bizony bőven volna mit árnyalni. A jobboldali értelmiség gondolkodása nem kell koherens legyen a baloldaliéval. Egyáltalán: az értelmiségről vallott liberális felfogás, amely autonóm, független gondolkodást irányoz elő és követel meg, nem fér össze azzal az egyszerűen leírható sematizmussal, ami az értelmiség sajátja. Súlyos meghasonlottságra utaló jelek ezek.

  Úgy látom: a jobboldalon az értelmiségi szerep gyökeres újragondolására van szükség. Az értelmiség útja nem az osztályhatalomig, hanem a nemzet építésének közös ügyéig kell vezessen. Újra kell gondolni, hogy a nemzetért felelősen cselekvő  ember számára a liberális felfogás szerinti értelmiségi szerep elfogadható alapállás-e egyáltalán. Ha ez azzal jár, hogy a liberális értelmiség nem fogadja majd be a szellemi vagy irányító munkát végző jobboldaliakat, hát akkor tudomásul vesszük, hogy ez így alakult. Végső soron: ez is egy eshetőség.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr82136841

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Blogkonzultáció a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről 2010.07.09. 12:01:05

  Bár a NER fogalma már egy ideje megszületett a Fidesz háza táján, az új rendszer, annak elnevezése és a kísérőjelenségek körüli vita az elmúlt egy hétben került igazán a figyelem középpontjába, elsősorban a nyilatkozat kötelező kifüggesztésről s...

Trackback: Alapfogalmak 9: az értelmiség 2010.07.08. 14:40:25

Mindenekelőtt szeretném kinyilvánítani, hogy mindennemű közösséget visszautasítok az értelmiség nevű mitikus tárggyal, s tenném ezt akkor is, ha fent nevezett tárgy valóban létezne, holott maximum Coca-cola mámorban lehet valami hozzá távolról, homályo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bryan 2010.07.09. 10:42:21

@betyár:
Tudom, nehéz elhinni, de hittem volna ennek a kormánynak, ha nem így kezd neki. De amit csinál, az nem együttműködés, hanem mindennek az erőből átnyomása, közben ájtatos képpel ennek ellenkezőjének hangoztatása. Így pedig nem lehet. Legalábbis velem nem.
Erről az jut eszembe, mikor Gaskót a VDSZSZ vezetőjét egyszer még a választások után szinte közvetlenül lestoppoltam Miskolc felé menet és beszélgettünk egy jót. Megkérdeztem, milyen különbséget látott a szoclib és a Fidesz-Kisgazda kormányok között amikor a képviselőikkel tárgyalt. Azt mondta nagyon keveset a tényleges eredmények terén, de míg a szoclib kormányok képviselői tárgyaltak, addig a fideszesekkel nem lehetett tárgyalni, elmondták amit akartak, aztán annyi, történjen, aminek történnie kell. Szerintem ez egy jellemző történet és nagyon nem tetszik, amit a Fideszről elmond.

tanarseged ur 2010.07.09. 10:59:40

@bryan: "amit csinál, az nem együttműködés, hanem mindennek az erőből átnyomása"

Erre való a kétharmad. Nem az a kérdés, hogy átnyomják-e (megkapták rá a felhatalmazást), hanem hogy _mit_ nyomnak át (ettől és az eredményeitől függ, hogy mit kapnak 2014-ben). A NER és a kifüggesztésére vonatkozó rendelet pedig nem több, mint kommunikációs baklövés.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.07.09. 11:01:07

@bryan: szóval magának az kell, hogy meghallgassák. Miért nem vesz egy kutyát vagy telefonál be drága jó Bolgár úrnak?

@Doomhammer: EO mindig délutános?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.09. 11:02:28

@bryan:
nekem meg tetszik. egy tisztességes országban a szakszervezet megkérdezi miben segítheti a kormányt, és megegyeznek. vagy mennek a börtönbe.

bz249 2010.07.09. 11:07:35

@Doomhammer: az MLM halozatok respiacokat fednek le, vagyis szereny velemenyem szerint nem szamitanak kiemelkedoen sikeresnek. De lehet, hogy tevedek es vannak olyan korok, amelyet az MLM ural.

Hasonloan a politikai kommunikacioban, nem hiszem, hogy az utobbi egy evben a sajat velemenyem komolyabb valtozason ment volna at. Finomhangolodni persze finomhangolodott, de korulbelul ez az amit ezek a halozatok el tudnak erni.

Nem feltetlen keves ez, hiszen a bizonytalanokat megerositheti vagy meg bizonytalanabba teheti, de az ilyen kapcsolati haloktol ennyit lehet varni. Megerosit par gondolatot, ami amugyis a celszemely fejeben motoszkal illetve elnyomhat mas gondolatokat, amelyek egyebkent a felszinre jonnenek. Kommunikalni is csak a valosagot lehet, egy jo megvalasztott kommunikacios modszer mondjuk arra lehet kepes, hogy 140-es fenyerossegu szurkebol 130-ast vagy 150-est csinaljon.

bryan 2010.07.09. 11:18:21

@tanarseged ur:
A kétharmad nem erre való, hanem erre is lehet használni. Fontos különbség.
A NER olyan kommunikációs baklövés, ami elég komoly disszonanciát teremt az egész rendszer működésében.
@tölgy:
Minek telefonáljak pénzért egy hülyének, amikor itt az internet, ahol ingyen panaszkodhatok? :)
Kutyát meg nem szívesen tartanék belvárosi lakásban.
Egyébként meg nem engem kell meghallgatni, de ha már konzultációról, meg hasonlókról beszélnek, akkor ideje lenne legalább a látszatát megteremteni ennek. Ha a kommunikáció ellentmondásban van a valósággal (semmilyen átfedés nincs a kettő között), az komoly zavart okoz. Ezt megtanulhatták volna akár a saját kárukon, akár Gyurcsányén. Úgy tűnik nem tették, ennek is meglesz az ára.

bryan 2010.07.09. 11:21:48

@Grift:
Gondolom csorgó nyállal irigyled Észak-Koreát is, mert ott mekkora rend van, meg senki nem pattog.
Milyen látványos a fejlődés. Vannak akik egy egész tál rizst megesznek egy nap, sőt néha fűszer is jut rá. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.09. 11:25:47

@bryan:
nem, téved! a kommunista diktatúra rossz, mert a gonosztól való. a jobboldali diktatúra jó /majdnem, meg korlátosan, meg nem teljesen, meg mit én tudom, de mégis/ mert a felső hatalomtól /keresztényeknek isten/ való.

tanarseged ur 2010.07.09. 11:31:58

@bryan: Ha nem erre való a kétharmad, akkor mire? És hogy teremt a NER disszonanciát az egész rendszerben?

bryan 2010.07.09. 11:36:28

@Grift:
Ezt gondolom Isten mondta neked. :)
Szerintem a diktatúra ugyanúgy működik, akármilyen oldali, az ideológia csak a máz rajta. Legfeljebb a zászló színe és a mozgalmi dalok szövege más, a többi felcserélhető.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.07.09. 11:40:42

@bz249:
"az MLM halozatok respiacokat fednek le, vagyis szereny velemenyem szerint nem szamitanak kiemelkedoen sikeresnek."

Az "ertelmisegi velemenyformalas" pont ilyen respiac. Raadasul olyan respiac, ahol a szereplok be vannak idomitva a reputacio tiszteletere (nem mindegy, ki mondja).

Velemeny tekinteteben: honnan gyujtotte azt a velemenyt, hogy Kosa Gorogorszagos nyilatkozata nem szamit?

Szerintem siman a maga szajaba adtak.

Ne feledje: a reklamosoknak nincs nagyobb dicseret, mint egy olyan ember, aki azt mondja, hogy nem nez reklamokat es ezert nem is befolyasolhatjak. Az ilyen ugyanis nincs is tudataban annak, hogy befolyasoljak, ugyanis a reklamok nezeset nem tudja elkerulni (kinezek az ablakon es harom reklamot latok. tovabba a mellettem levo asztalon rogton meg kettot).

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.09. 11:41:47

@bryan:

az nem vitatható hogy hasonlóan működik. csak nem mindegy mi a cél. tudja szokják mondani, hogy a sebész is vág, meg a kolompár is. a különbséget nem kell ragozzam, ugye? :)

bryan 2010.07.09. 12:02:31

@tanarseged ur:
Például győztes pozícióból lehetett volna engedni is. Be lehetett volna temetni az árkok egy részét. Többet egyeztetni, nem leszavazni azokat a módosítókat, amik helyesírási hibák kijavításáról szólnak, nem átverni a parlamenten rohamtempóban mindent, hanem vitatkozni róla kicsit, így talán a minőségük is javult volna a törvényeknek. Konszenzusos, vagy legalább nem ennyire megosztó jelöltet lehetett volna találni az államfői posztra, nem pedig egy volt felsőbb szintű kádert kinevezni btw először a rendszerváltás óta.
Mindeközben nem tovább bőszíteni a liberálisokat, balosokat és a nem hardcore Fideszeseket, egy ilyen gyenge minőségű irománnyal, ami tele van csúsztatással, pontatlansággal. Aztán meg nem kellett volna ráerőltetni a közigazgatásra. Így. Nehezebb lett volna, de azért nem lehetetlen, hosszútávon pedig sokat lehetett volna nyerni vele. Voltak országok, ahol sikerült kiegyezni, erre nálunk is lenne esély, de úgy tűnik a szándék hiányzik.

betyár (törölt) 2010.07.09. 12:03:23

@bryan:
Igen, nehéz elhinni:))
Antall-lal az volt a baj, hogy 15 millió magyar miniszterelnöke volt, Orbánnal meg az, hogy 10 millióé akar lenni? De ha nem érdekegyesítésről beszélne, akkor meg az lenne a baj, hogy kirekeszti azokat, akik...stb.

Gaskó jó arc:)) igazi megélhetési érdekvédő. Amióta hivatásosan műveli, a kétszeresére is dagadt. Szép is ez a korporáció. Naná, hogy azt szereti.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.09. 12:04:33

@Elpet:

kibaszott jó ez a tudósítás, főleg ez a rész:

„A polgári körök a kongresszus mellett párhuzamosan tartják tanácskozásukat, a tanácskozáson felszólalt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is. "Sohasem lehetett volna a nemzet egyesítésére alkalmas, polgári értékrendet valló köztársasági elnöke Magyarországnak, ha a polgári körök a szimpátiaszavazáshoz szükséges munkát nem végzik el, és Sólyom Lászlót nem emelik fel az emberek jelöltjévé" - jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton Budapesten, a polgári körök országos munkaértekezletén. "Csak az emberek jelöltje győzhette le a többségben lévő párt jelöltjét a magyar parlamentben" - hangsúlyozta Orbán Viktor. ”

az „emberek jelöltje” azóta már nem az „emberek jelöltje”, ezt is megértük

bz249 2010.07.09. 12:07:03

@Doomhammer: "Velemeny tekinteteben: honnan gyujtotte azt a velemenyt, hogy Kosa Gorogorszagos nyilatkozata nem szamit?

Szerintem siman a maga szajaba adtak."

Ez a finomhangolas nevu resz, azert lehetett mukodokepes, mert egyebkent is Fidesz-szavazo vagyok, sot debreceni lakoskent hajlamos vagyok az indokoltnal is jobban vedeni Kosat.

A reklam nagyjabol erre kepes, hogy amit egyebkent is szeretnek, azt akarni fogom. Az ellenreklam is nagyjabol ezt tudja. Ugyanakkor persze ezek a kis valtozasok is eredmenyt hozhatnak, ezertis csinaljak a reklamokat.

De atallitani, alapveto valtozast eloidezni nem tudnak.

bryan 2010.07.09. 12:14:00

@betyár:
Mint utaltam rá, 29 éves vagyok, mi közöm nekem ahhoz, hogy '93-ban mit mondtak Antallról?
"De ha nem érdekegyesítésről beszélne, akkor meg az lenne a baj, hogy kirekeszti azokat, akik...stb."
Lehet, de sokkal nehezebben lehetne fogást találni rajta, és sokkal kevesebben próbálkoznának vele.

tanarseged ur 2010.07.09. 12:16:42

@bryan: "Például győztes pozícióból lehetett volna engedni is."

Lehetett volna - vagyis lehetőség, és nem kötelesség. Ez nem válasz arra, hogy "mire való" a kétharmad - vagy ha válasz, akkor eléggé komikus ("a kétharmad arra való, hogy engedjünk belőle").

"Konszenzusos, vagy legalább nem ennyire megosztó jelöltet lehetett volna találni az államfői posztra, nem pedig egy volt felsőbb szintű kádert kinevezni btw először a rendszerváltás óta."

Mikor volt utoljára konszenzusos jelölt?
Schmitt Pál kiket oszt meg? A bloggereket és a kommentelőket, azokat. Egyébként népszerű kirakatember. Én is jobban örültem volna Sólyomnak, de tekintve a KE pozíciójának gyengeségét Mo-n, Schmitt elnöksége legyen a legnagyobb gond.

"Mindeközben nem tovább bőszíteni a liberálisokat, balosokat és a nem hardcore Fideszeseket"

Az előbbi kettő bőszül magától is. Az utóbbiak nem bőszülnek, legfeljebb gúnyolódnak egy kicsit vagy a fejüket csóválják. (Tudom, Grift szerint a farkukat kellene csóválniuk.)

"egy ilyen gyenge minőségű irománnyal, ami tele van csúsztatással, pontatlansággal. Aztán meg nem kellett volna ráerőltetni a közigazgatásra. Így."

És ettől a piti ügytől már disszonancia lesz az egész rendszerben? Akkor már inkább az ÁSZ-elnökségre vagy a friss biztosító-ügyre kellene rászállni, abban érdemibb lehetőség van a kormánybírálatra.

"Voltak országok, ahol sikerült kiegyezni, erre nálunk is lenne esély, de úgy tűnik a szándék hiányzik."

Kiegyezni? Kivel? Ne hülyéskedjünk. Nem kell kiegyezni, jól kell kormányozni.

betyár (törölt) 2010.07.09. 12:39:22

@bryan:
"Például győztes pozícióból lehetett volna engedni is. Be lehetett volna temetni az árkok egy részét."

Ezeknek engedni? Megbuggyant maga? A győztes pozíciót pedig azért nyerték el, hogy ne engedjenek. Ha népek engedni akartak volna azonak, akkor azokra szavaztak volna.

betyár (törölt) 2010.07.09. 12:41:26

@bryan:
akkor remélem a holokauszttal kapcsolatban, szálasival kapcsolatban és rákosi pajtással kapcsolatban is hasonló az álláspontja: nem éltem, mi közöm hozzá?

bryan 2010.07.09. 12:58:17

@tanarseged ur:
Egyrészt dehogynem kéne kiegyezni, így csak a következő kormányváltásnál elölről kezdődik minden, ti meg nézhettek nagyokat, hogy a nép miért nem elégedett a nemzeti együttműködéssel amit oly nagylelkűen felajánlottak neki.
A KE választásnál fel lehetett volna ajánlani Sólyomnak az új alkotmány összehozásáról folyó tanácskozásban egy helyet például, máris máshogy nézett volna ki a helyzet. Schmitt még az elején van, szerintem szétkapják hamar.
A biztosító ügynek lesz folytatása, bár Rogán már visszavonta a javaslatot, de az tuti, hogy nincs vége az ügynek, az ÁSZ elnök mellé oda van rakva a többi káder is, őt is menet közben fogják nagyon szétkapni, mert egyszerűbb úgy, ha oda tudják tenni mellé vitatott döntéseit is. Lesznek olyanok, nem véletlenül került oda. Kimaradt a nyilvánosság szerepének csökkentése.
index.hu/belfold/2010/07/08/bizonytalanna_valhat_az_allami_cegek_atlathatosaga/
Engem ez is baromira zavar.

"Ez nem válasz arra, hogy "mire való" a kétharmad"

A kétharmad csak egy lehetőség. Tehát nem "való" semmire, abban az értelemben ahogy te használod ezt a kifejezést.

@betyár: Egy országban élünk, a nulla végösszegű játék baromira nem szerencsés.

bryan 2010.07.09. 13:00:51

@betyár:
Se náci, se komcsi nem vagyok, szóval, nem értem a kérdést.

tanarseged ur 2010.07.09. 13:08:41

@bryan: "Egyrészt dehogynem kéne kiegyezni"

Ismét kérdezem: kivel? Minek?

"így csak a következő kormányváltásnál elölről kezdődik minden"

Ha ez a kormány is elkúrja, akkor igen. De akkor is az elkúrás lesz a baj, és nem a kiegyezés hiánya.

"A KE választásnál fel lehetett volna ajánlani Sólyomnak az új alkotmány összehozásáról folyó tanácskozásban egy helyet például"

Jó ötlet. Nem lépték meg. De majd meglátjuk, milyen lesz az új alkotmány, azután beszélhetünk róla.

Biztosítók, ÁSZ, átláthatóság:
Igen, ilyen dolgokon elúszhat a kormányzás és a 2014-es újrázás. De nem a kiegyezés hiányán.

"A kétharmad csak egy lehetőség."

Oké: akkor egy lehetőség, a Fidesz pedig él vele. Tartom, amit korábban írtam: éljen vele nyugodtan. Nem az a fő kérdés, hogy használja-e (bár szerintem hülye lenne, ha nem használná), hanem hogy mire használja és milyen eredményt ér el vele.

Google 2010.07.09. 13:22:17

Ki szúnyog ellen oly fegyvert ragad, Mit medve ellen vinni hősiség, Bolond. Legalábbis Madách szerint.

Azok, akik itt most kikelnek Orbán diktatúrája ellen (mert a másik oldal mindig diktatúrát csinál -és ebben egyet is érteni látszanak az ellenérdekelt felek: MSZP, Jobbik, LMP) szólhattak volna előbb is. Például akkor, amikor kiplakátolták az országot a "Megcsináltukokkal", vagy akkor, amikor rárontottak azokra, akiknek az őszödi beszéd sértette az önérzetét. Akkor is szólni lehetett volna, amikor a kórházak, az egészségügy bújtatott privatizációját akarták lenyomni a torkunkon, vagy amikor az ötéves adócsökkentési törvényüket vonták azonmód vissza.
Körbe azokat kell nevetni, akik egy ilyen múlt után számonkérik rajtunk az együttműködésre való hajlandóságot, úgy, hogy egy pillanatig nem keresték azt velünk az elmúlt nyolc évben, valamint...
Valamint ebben a pillanatban értenek egyet a lehető legtöbben ebben az országban valamiben. Ezt kellene szétverni?
Az elmúlt rezsim képviselőiről már nem mondhatják azt, hogy Szakemberek, mert az eredményeket látva az már durva lenne, hát átlényegítik őket : Függetlenekké. Nesze semmi, fogd meg jól!
Akik pedig azért aggódnak, hogy így a Fidesz bukni fog, azok magukban sem, de legfőképpen a Fideszben nem bíznak. Tizenkét évvel ezelőtt legalább az ellenoldalnak volt még valamennyi türelme - Gyurcsány sem ért rá - a tőkét, vagy Tőkét, mindegy, halmozta fel éppen eredetien. 2001 körül érte el az MSZP azt, hogy megingatta először a Fidesz szavazóit, aztán pedig magát a Fideszt is, és belülről próbálta szétzilálni azt.
Adva lévén a feladat nagysága, most jó időben, a kezdet-kezdetétől támadják a kormányt. Teszik a dolgukat, belehúztak.

Egy hang a szívben ítél csak közöttük S ez a rejtélyes bíró a rokonszenv, Mely istenít, vagy gúnyával megől - hogy a végére is jusson egy idézet a Tragédiából.
(Ja, és akik repülőre szálltak, és Orbánt pilótának képzelik, azok szerint a zutasokat, másodpilótát meg kell-e hallgatni, vagy sem? Kié a felelősség?)

Google 2010.07.09. 13:34:26

Egyszerűen nem értem. Ma fordított nap van? Fordított hét talán?
Tanársegéd úr elfogadó az új kormánnyal szemben, DH, hogy csak egy példát mondjak, nagyon kritikus.
Az üléspont az álláspontot, vagy az álláspont az üléspontot (a repülőn) határozza meg?

A 2/3 birtokában azt tesznek, amit jónak látnak. Erre kaptak felhatalmazást. De a teljes felelősség is az övéké. Ők nem mondhatják azt, hogy az ellenzék miatt nem tudnak ezt meg amazt megtenni. Ők megtudják, hát tegyék! 2014-ben választás lesz, ez igaz, de nehogy csak ez legyen a szempont, hogy azt majd meg kell nyerni! Azt a helyzetet már ismerjük, nem kérünk belőle!
Az lesz 2014-ben, ami éppen lesz!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.09. 15:36:21

@Grift:

"legalábbis remélem. :)"

:-)

ü
bbjnick

civilkontrol 2010.07.09. 18:12:54

@br:
Pontosan! Nem a szocikhoz kell viszonyulni.
A nyilatkozattal sem azért van baj, mert redeletbe foglalták a kifüggesztését, vagy mert minimum furcsa a szövege.
A nyilatkozat teljesen jól hangzott ott a parlamentben az alakulón. Pont. Ott volt neki a helye.

Avagy egy nyilatkozat, ami megfogalmazza, hogy a kutyafáját, a közszolgálat mától betölti nevét és a KÖZT szándékszik szolgálni, na az tökéletes lenne.

De EZ a nyilatkozat értelmezhetetlen a hivatalokban, legalábbis számomra.

És egyetértek Elpet leködevőzésével is. Van a jobbos értelmiségnek válsága (a balt tán meg se emlitsem). Tény, hogy inkább igyekszik megfelelni a ballib mainstream elfogadhatóbb mondásainak, (múlt heti Seszták) mint hogy magára találva saját utat törjön(bár szerintem ez utóbbi alakul). De ennek semmi köze ehhez a nyilatkozat kontra rendelet mizériához.

Itt egy rossz döntésről van szó, melynek nincs semmi előnye, vagy eredménye, leszámitva a jobboldal megosztását, meg a jobbos értelmiség ez alkalomból történő útkeresgélését.
A túlpartról mindenki köpködi, ami önmagában nem gond, hiszen nem oda kell megfelelni, de innen is többen csóválják a fejüket, mint ahányan bólogatnak. És akik bólogatnak, zömmel azért teszik, mert vagy nem akarják neheziteni a fiúk dolgát a nyálveréssel, vagy a tőletek minden jöhet állapotában vannak.

Mondja meg nekem valaki, mi értelme, mi haszna van/volt annak, hogy AZT a nyilatkozatot egy rendelettel kirakatták mindenhova!
Mondjatok egy kézzel fogható, vagy várható eredményt, amit ez a kombó hozni fog!

civilkontrol 2010.07.09. 18:28:59

Ebben az egész kommunikációs csapdában (mert szerintem csupán csak ennyi és egy betűvel sem több) az bosszant a legjobban, hogy eltereli a figyelmet a lényegről. Az eddigi intézkedések nagyon erélyesek és nagyon rendben vannak. Ha a fidesz nem azt a látszatot próbálná (álszent módon) kelteni, hogy ők most aztán mindenkivel, mindent, mindenkor, hanem kemény, határozott és kérlelhetetlen kormánynek mutatkoznának (hiszen azok) akkor semmi gond nem lenne. Andressew ugyanúgy visitana a népszavában, mint most engem meg nem rángatna a skizofrén görcs.

Most viszont azt érzem, hogy át vagyok b..va. Mert nincs itt együttműködés. A Fidesz keményen megy előre a rég eltervezett úton, ami rendben is van. Eddig érdemben nem engedett a 21-ből, de nem is kellett, mert erre kapta a 2/3-ot.
Nagy vehemenciával, kizárólag a közérdeket szem előtt tartva, alkudozás nélkül. Ennyi.

De ez az álszent kint is vagyok, bent is vagyok imidzs, együttműködünk, egyeztetünk aztán megcsináljuk, amit 2 éve terveztünk, teljesen hiteltelenné teszi az egész mutatványt. S hogy hab is legyen a tortán, szegény Szijjártó, most talicska helyett nemzeti együttműködik minden második mondatában.

Megagáz...

Hungaro Sapiens 2010.07.09. 19:32:41

Ilyen szolgalelkű írás még a Népszavában is megállná a helyét. Attól még, hogy szépen, cizelláltan fogalmaztad meg a gondolataidat, az írás akkor is a másként gondolkodók otromba lehülyézése marad.

Az "értelmiségnek" az élet valódi szintjén (kenyér és cirkusz) kellene megmaradnia? Húzódjon vissza és hagyja, hogy a nagy nemzeti egyetértés kormánya elhozza a Kánaánt? Akkor javaslom, hogy kapcsold ki a számítógépet és ne blogírással pazarold az idődet, hanem termeld ki a gyárban a lakástörlesztődet.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.09. 21:25:53

@Hungaro Sapiens:

Nem hiszem, hogy a Népszava közölte volna ezt az írást.

Az értelmiség feladata, hogy szakkérdésekben útbaigazítást adjon. Tehát például, ha a kormány mondjuk ÁFA-t akar csökkenteni, akkor prognózist kell adjon, ennek milyen lehetséges hatásai vannak az államháztartási bevételekre, külkereskedelmi mérlegre, életszínvonalra. Ezt el kell mondja a hatalmat gyakorlóknak, de nem dönthet helyettük, mert az általa ismert tényekből szakmai következtetést ugyan levonhat, de tudása alapján nem tehet olyan megállapítást, hogy mi lenne a helyes. Ez nem szaktudás kérdése.
A hatalom gyakorlása ugyanis a nemzet dolga, választások közti időszakban az Országgyűlésé és a Kormányé. Az értelmiség nem rendelkezik semmiféle olyan felsőbbrendű tudással, amely alapján külön jogosítványa lenne arra, hogy a kormányt utasítgassa vagy befolyásolni próbálja. Az értelmiség szereptévesztése abban áll, hogy azt gondolja: tudása, műveltsége és tájékozottsága alapján jogában áll olyan megállapításokat tenni és elvárásokat megfogalmazni, amelyekhez a kormányzatnak igazodnia kell. Az értelmiségnek ehhez nincs joga, semmiféle különleges státusszal nem rendelkezik a nemzet egészéhez képest.

Hungaro Sapiens 2010.07.09. 22:03:48

Soha nem voltam oda az értelmiség szóért, túlságosan elitista. Javaslom, hogy használjuk inkább a bővebb értelmű gondolkodó polgár kifejezést.

Súlyosan korlátozod a gondolkodó polgár képességeit és társadalmi szerepét. A gondolataidat továbbfűzve az Őszödi beszédet követő megmozdulásokat el kellene ítélni, mivel a hazugság megállapításán túl merészkedve Gyurcsány erkölcsi jogát kérdőjelezte meg a kormányzásra.

A demokráciában elemi jognak számít a véleménynyilvánítás szabadsága. Abban egyetértek, hogy a hatalomnak nem feltétlenül kell meghallania a gondolkodó polgár véleményét, de korlátoznia bűn.

"Az értelmiségnek ehhez nincs joga, semmiféle különleges státusszal nem rendelkezik a nemzet egészéhez képest."

Itt súlyos NER túladagolással állunk szemben. A belpolitikában nem beszélhetünk a nemzet egészéről úgy mint aminek egységes akarata van. A demokratikus társadalmakban az ellentétes társadalmi csoportok véleményei/érdekei szabadon megjelenhetnek a közbeszédben, és a négy éven át tartó vita eredménye csapódik le négyévente a választások során.

A kormány szereptévesztése abban áll, hogy azt gondolja: szaktudása, felhatalmazása és ideológiája alapján jogában áll olyan megállapításokat tenni és eszméket megfogalmazni, amelyekhez az egyénnek igazodnia kell. A kormánynak ehhez nincs joga, semmiféle különleges státusszal nem rendelkezik a polgár gondolatai felett.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.10. 07:24:07

@Hungaro Sapiens:

Attól, hogy az "értelmiségi" szót másik kifejezésre cseréljük, a tartalom nem változik.

A 2006 utáni események nem a gyurcsányi kormányzás befolyásolásának, hanem eltávolításának szándékával működtek. A kormány lemondatása illetve a következő választások előkészítése volt a politikai cél. Ahogy most is. Ebben működik közre a jobboldali értelmiség egy része, talán naivitásból, vagy Isten tudja, milyen okból.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.10. 07:39:45

@civilkontrol:

"Az eddigi intézkedések nagyon erélyesek és nagyon rendben vannak."
na, ilyen szempontból ez itten valóban a Tökély Kormánya, néz bele a jövőbe kemény, mégis jóságos arcéllel. rogán elvtárs beadja, de aztán kiegészíti, hogy járai elvtárs jól járhasson, és hát mi más lehetne rendben, mint ez? aztán visszavonja, aztán a Nemzeti Egység Kormánya mégis benyújtja. hát mi a határozottság, ha nem ez?

határozott, és nagyon rendben van

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.10. 07:49:04

@Elpet:

elpet elvtárs, ismét ki kell fejeznem nagyrabecsülésemet, amiért ennyire aggódsz a Nemzeti Együttműködés Kormányáért. heroikus és megható. filmet kéne már belőle forgatni, volna is tippem, ki lenne a megfelelő rendező, a főszereplő is adott.

Azok, A Szemetek, A Nemzetellenesek, A Hígmagyarok, A Baller Oligarchák Hálózata, A Törpe Minoritás és a Miki Egerek meg akarják buktatni a Minden Elképzelést Felülmúlóan Legitim, Magyarország Valamennyi Állampolgára Által Támogatott Nemzeti Együttműködés Tökéletes Kormányát.

fertő! impertinencia! vaitatum vanitas!

nektek viszont istenadta jogotok volt és van (in aeternum, amen) kúrmányt dönteni akkor, ott és amikor nektek jólesik

továbbá mindenki hülye, csak ti vagytok helikopterek.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.10. 10:04:51

@mavo:
pontosan összefoglalta! cuccot cserélt?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.10. 10:19:30

@mavo:

Tudod mavo, az úgy van, hogy van elképzelésem arról, miként kellene az ország működjön. Aztán, ami ennek az irányába mutat, az jó törekvés, ami meg nem, az meg nem.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.10. 10:26:34

@Elpet:

Mielőtt bárki gátlástalan macchiavellizmussal vádolna, természetesen nem bármely eszköz felhasználásával.
Ám az érdekes éppen az, hogy az általam üdvözölt jobboldali politika aggályosan betartotta az alkotmányosság feltételeit. Most azonban újabb feltételek születnek: a független értelmiséggel is ellenjegyeztetni kell minden lépést. Na ez a követelmény viszont leszaratik, úgy látom.

Hungaro Sapiens 2010.07.10. 10:40:23

@Elpet: Köszönjük, hogy a kizárólagos igazság birtokában vagy, és ezt meg is osztod közöttünk.

Le kellene számolni végre a jobb- vagy baloldal tévedhetetlenségének ideájával. Ez a hozzállás okvetlenül a másik oldal legitimációjának megkérdőjelezéséhez vezet. Történhet ez egy párt betiltásával a médiából történő kiszorításával vagy először csak úgy hogy, helyreigazítás közlésére kötelezik.

A politikusok még a demokratikusnak mondott országokban is hatalomfüggők, a nyilvánosság számára nem látható érdekcsoportokhoz kötődnek, hazudnak és hajlamosak a korrupcióra. Törekedni kell tehát a hatalomgyakorlás átláthatóságára és számonkérhetőségére. Ennek egyik eszköze a gondolkodó ember, aki nem a hatalom kiszolgálója, hanem rámutat a vélt vagy valós hibákra.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.10. 10:56:23

@Hungaro Sapiens:

Ugyan, ugyan. Azt azért megengedi, hogy ha valami egyezik a meggyőződésemmel és elképzeléseimmel, akkor azt támogassam és helyesnek tartsam? És ugye lehet meggyőződésem*, amiben nem kételkedem?

*Ugyanis amiben kételkedem, az nem lehet a meggyőződésem, ahogyan arra Chesterton is rámutatott.

Google 2010.07.10. 11:41:43

Miért van az értelmiségnek több joga beleszólni a politikába, mint a jónépnek?
Az értelmiséget nem választotta meg senki, miért akarna ilyen "kint is vagyok, bent is vagyok" (függetlennek hazudott) hozzáállással nyomást gyakorolni a politikára?

Az értelmi ember hat, alkot és gyarapít, felvilágosít, fényt csal a sötétbe, horizontokat nyit, de nem politikus. Ahogyan az üzletember sem az.
Maradjon mindenki a kaptafánál, jobban járunk!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.10. 11:48:19

@Google:

"Miért van az értelmiségnek több joga beleszólni a politikába, mint a jónépnek?"

Egész pontosan itt a lényeg.

tanarseged ur 2010.07.10. 11:48:59

@Google: "Miért van az értelmiségnek több joga beleszólni a politikába"

Miért, van több joga?

Google 2010.07.10. 12:03:22

@tanarseged ur:

Az elmúlt nyolc évben mindenképpen: volt.
Talán most is azt látjuk, hogyan szeretné megtartani ezt a helyet, jogot magának.
De mondom, ez nem fair, mert nem ők a hivatottak erre. Arról nem is beszélve, hogy ezzel elhanyagolnák valódi hivatásukat, kinek-kinek egy kis értelmet hozzáadni ahhoz, amivel éppen foglakozik.
Nem azt mondtam, hogy nem lehet véleménye. De ne akarjon mindent jobban tudni, meghatározni abból a másik pozícióból.
A munkás-paraszt hatalom után jöjjön, teljesedjen ki az értelmiség hatalma? Abban sem lenne köszönet.

tanarseged ur 2010.07.10. 12:07:01

@Google: Az elmúlt 8 évben is beleszólhatott bárki a politikába, függetlenül attól, hogy értelmiségi volt-e, illetve hogy annak tartotta-e magát.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.10. 12:20:07

@tanarseged ur: ezt sem érti, nincs ma jó napja. az elmúlt nyolc évben nem az volt a kérdés, hogy bele lehet e szólni a politikába, hanem a, hogy az értelmiség hatalmat gyakorolt. és szeretne most is. a pofázásra való jogukat senki nem vitatja. na jó, én azt is.

Google 2010.07.10. 12:20:42

@tanarseged ur:

De kit hallgattak meg?
Gyurcsány ezt durvábban fogalmazta meg: azt, akinek érdekérvényesítő képessége volt. Ezt ő nagyrészt pénzben mérte, de nézze meg, kik álltak, állnak ki mellette ma is.

tanarseged ur 2010.07.10. 12:23:22

@Grift: Google a beleszólásról kérdezett, arra válaszoltam. Tényleg nincs jó napom, eddig csak liberálisnak, ateistának és impliciten gyengeelméjűnek titulált - az alemberséget ezek szerint még nem érdemeltem ki? :-D

Hungaro Sapiens 2010.07.10. 12:40:33

Az eszem megáll. Most már tényleg azon megy itt a diskurzus, hogyan tartsuk távol az okoskodó gyurcsányista "értelmiséget" a hatalomtól?

Várom a NER-es ötleteket a probléma megoldására!

tanarseged ur 2010.07.10. 12:46:05

@Grift: A fenébe is... annyit még magától sem ér az elismerés, hogy komcsi legyek. Hát beérem a többivel. :-)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.10. 12:46:06

@Hungaro Sapiens:
nagyon egyszerű. a ner pont erről fog szólni. mi sem egyszerűbb. nincs velük nemzeti együttműködési kényszer, hiszen többnyire nem a nemzet tagjai.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.10. 12:47:08

@tanarseged ur:
látja, ezt szeretem magában, a szerénységet. :)

Google 2010.07.10. 12:53:59

@Hungaro Sapiens:

Együttműködni nem, csak dirigálni akarnak.
Jobb dolguk nincs?
Hát legyen!

tanarseged ur 2010.07.10. 12:57:27

@Grift: Szerénységben magáról veszek példát. :-)

Hungaro Sapiens 2010.07.10. 13:14:18

@Grift: Jó, de akkor legyünk már precízebbek a fogalmak használatánál.
- Ki számít értelmiségi fecsegőnek? Mi a konstruktív magatartás és mikortól beszélünk ellenségről?
- Milyen magatartással érdemelheti ki valaki a jó együttműködő címet? Elég befogni a szájat vagy gyűlésekre is el kell járni?
- A nemzethez tartozáshoz szükséges-e a megfelelő származási bizonyítványi?
- Ha meghatároztuk pontosan az ellenség fogalmát, milyen következményekre számíthat az ellen? Közhivataltól való eltiltás? APEH vizsgálat? Választójog vagy állampolgárság megvonása? Börtön?
- Mi lesz akkor ha az istenadta népet megvezeti a gyurcsányista értelmiség, és kiszavazza a Fideszt a hatalomból? Legitimnek tekinthető-e egy ilyen döntés?
- Ki van felhatalmazva, hogy a fenti kérdésekre megkérdőjelezhetetlen válaszokat adjon?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.10. 14:35:08

@Hungaro Sapiens:

menjünk sorban:

Jó, de akkor legyünk már precízebbek a fogalmak használatánál.
Ki számít értelmiségi fecsegőnek? Mi a konstruktív magatartás és mikortól beszélünk ellenségről?

-aki a jobboldal ellen beszél. ellenség onnantól, ha ezt nagyon és rendszeresen teszi

Milyen magatartással érdemelheti ki valaki a jó együttműködő címet? Elég befogni a szájat vagy gyűlésekre is el kell járni?

-elég befogni

A nemzethez tartozáshoz szükséges-e a megfelelő származási bizonyítvány?

-nem feltétlenül, mert a magatartás önmagában elárulja a bűnöst. nehezen eldönthető esetekben bevezethető

Ha meghatároztuk pontosan az ellenség fogalmát, milyen következményekre számíthat az ellen? Közhivataltól való eltiltás? APEH vizsgálat? Választójog vagy állampolgárság megvonása? Börtön?

-a cselekmény súlyától függően ezek külön-külön, vagy együttesen

Mi lesz akkor ha az istenadta népet megvezeti a gyurcsányista értelmiség, és kiszavazza a Fideszt a hatalomból? Legitimnek tekinthető-e egy ilyen döntés?

-természetesen nem. a népet nem hagyhatjuk, hogy önmaga ellen cselekedjen. a nép gyermek, óvni kell. olykor önmagától is

Ki van felhatalmazva, hogy a fenti kérdésekre megkérdőjelezhetetlen válaszokat adjon?

a felhatalmazás orbán viktortól ered, de hivatalok is gyakorolhatják

remélem kielégítettem a kíváncsiságát! ha további kérdései vannak a hogyan képzeli grift a nemzeti együttműködés programját, hát állok szíves rendelkezésére. persze a maga helyében nem biztos, hogy sokat tökölnék a képernyő előtt, mert mi van, ha már elindultak magáért?!
:)

civilkontrol 2010.07.10. 15:26:43

@mavo:
Én is olvastam vb-t.
Tegyük föl, hogy az egész Rogán féle kiegészités (amit egyébként ki akart venni, miután kiderült, hogy mennyire necces Járaiék miatt) kizárólag arra ment ki, hogy Járaiékon könnyitsenek félmilliárdot.
Könyörgöm, itten most arról beszélgetünk, hogy valaki végre vette a bátorságot és megcsavarta az oroszlán bajuszát, csak (valóban k..vára nem elegáns módon) a saját cicusát nem tekergette meg.
De nyilván olvastad azt is, hogy Járaiék mellett észérvek is szóltak a kiegészités mellett.

Nem maradnak az urak patyolat tiszták, az biztos. De a prioritás végre már nem a sunnyogás, hanem a közérdek! És ha sikerül elkaparni a romokat minden területről, boldog ugyan nem leszek tőle, de nagyjából sz@rok Járai, meg Martonyi biztositójára!

bryan 2010.07.10. 15:57:34

@civilkontrol:
"De nyilván olvastad azt is, hogy Járaiék mellett észérvek is szóltak a kiegészités mellett. "
Csomó bank, meg biztosító terheinek csökkentése mellett szóltak észérvek, de nagyon keveset alapított Járai, így nagyon kevés kivétel lett. Ez sajnos tényleg ilyen egyszerű. Amúgy az a baj, hogyha elkezdjük húzogatni az oroszlán bajszát, rá fogunk jönni, hogy az nekünk fáj. Nem a válasz, maga a húzás. Az a bajusz ugyanis nem egy képzeletbeli oroszláné, hanem a miénk.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.10. 16:48:29

@bryan:

Szerintem pedig ez egy lófasz, nem pedig ügy. Ha valaki mostanában alapított biztosítót, ugyanúgy az intézkedés kedvezményezettje lett. Mint például a Wabard Biztosító Zrt, amelyről az Indexnek gyorsan ki kellett derítenie, hogy fideszközeli cég. Az indoklás így szól:

"Jól járna a módosítással a Wáberer György nevéhez köthető Wabard Biztosító Zrt., márpedig Wáberer szintén nem áll messze a Fidesztől. A fuvarozással is foglalkozó nagyvállalkozó néhány napja – a nemzeti együttműködés jegyében – társulást alapított néhány másik jelentős fuvarozó céggel: a társulás együttműködési megállapodást írt alá Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel, egyebek mellett arról, hogy ezentúl a hazai kutakon tankolnak majd, a magas üzemeanyagárak ellenére extra adóbevételt biztosítva a költségvetésnek."

index.hu/gazdasag/magyar/2010/07/09/rogan_meghatralt_de_a_kormany_kitart_jaraiek_mellett/

Észre kéne venni, milyen keserves és kínban fogant, kétségbeesett indokkeresés ez. És igenis össze kell hasonlítani ezeket az " ügyeket" a szocialista-eszdéeszes kormány ügyeivel, mert olyan kormányzat, amelyik soha nem hoz olyan döntést, amelyikről kideríthető, hogy valahogyan, valamiképp hozzá közel állóknak is kedvez, olyan soha nem lesz. Igenis számít a mérték.

bryan 2010.07.10. 17:08:01

@Elpet:
Wáberernek felületesen utánanézve én sem látok különösebb fideszközeliséget, Járaiék esetében viszont igen.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.10. 18:01:49

@bryan:

Tisztázni kéne azt, hogy mik a fideszközeliség kritériumai.

Hogyha azt a játékot kezdjük el, hogy innentől az országban csak olyan cég kaphat mondjuk állami megrendelést, amelynek sem tulajdonosa, sem fontos vezetője nem lehet a Fidesszel semmilyen kapcsolatban, illetve ilyen cég nem kerülhet előnyös helyzetbe semmilyen kormányzati vagy parlamenti döntés kapcsán, akkor az egy baromság.

Hungaro Sapiens 2010.07.10. 18:06:29

@Elpet: Régi szép idők! A választásokig az egyik kedvenc műsorom volt a Célpont. Ott még bátran használták a szocialista közeli jelzőt.

Google 2010.07.10. 18:10:10

@Elpet:

És méghozzá, mekkora baromság. Mert akkor ott vagyunk, ahol a part szakad. Tényleg bokrétának van ott a Fidesz, övé a politikai hatalom, a gazdasági pedig a szociké, és a barátaiké.
Pontosan úgy, ahogyan eddig '90-től konvertálták a politikai hatalmukat gazdaságira, aztán megint politikaira, gazdaságira, politikaira...És itt talán a lánc megszakad. Mindannyiunk érdekében.

Google 2010.07.10. 18:12:00

@Hungaro Sapiens:

Mert nagyrészt csak szoci közeli cégek voltak. Legalábbis a nagyok. Azért.

bryan 2010.07.10. 18:37:14

@Elpet:
Nem akarok most erről definíciós vitákba bocsátkozni, de ha valami, akkor ez Fidesz közeli.

www.cig.eu/befektetoknek/vallalati-informaciok/alapitoinkrol.html

Két volt (egyik jelenlegi is) miniszter, Járai is tűzközelben van eléggé. A CIG fidszeközeliségét vitatni tényleg nevetséges. Gondolom, mikor a szocik csináltak saját lobbistáik, vagy kormánytagjaik megrendelésére kiskapukat törvényekben az is rendben volt.

A Lehman Brothers meg külön vicces ott.

bryan 2010.07.10. 18:40:27

@bryan:
"A CIG fidszeközeliségét vitatni tényleg nevetséges."
Helyesbítés:
A CIG fidszeközeliségét vitatni tényleg nevetséges lenne.
Mert ugye te sem vitatod, hogy fideszközeli, ugye nem?
Ha igen, akkor sajnos nincs értelme vitatkozni, mert ennyi erővel a fallal is beszélhetnék.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.10. 18:44:43

@bryan:

És a többiek is mind fideszesek?

És innentől kezdve csak olyan döntések születhetnek, amelyek kapcsán nem kerülhetnek kedvező helyzetbe olyan cégek, akik a Fidesszel valamilyen kapcsolatban hozhatóak?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.10. 18:50:24

@bryan:

Magyarázd már meg, mi a fideszközeli. Pukkantós szatyorban hordják a pénzt Kövér Lászlónak, mi? Tehát , ha egy cégben részt vesz valaki, aki már dolgozott valmelyik Orbán-kormánynak, az akkor fideszes cég? Nem kaphat állami megrendelést, támogatást, ugye? Érdekes felfogás ez.

bryan 2010.07.10. 18:53:32

@Elpet:
Agyam eldobom. Nem hiszlek el. Tényleg nem tudod képzeletben behelyettesíteni Járai nevét Veressel, Martonyiét meg mondjuk Drazsééval? Vagy meg tudod csinálni, de őket is így védenéd?

Hungaro Sapiens 2010.07.10. 18:54:41

@bryan: Két láb jó, négy láb rossz.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.10. 18:56:58

Az előző nyolc évben nem az volt a legnagyobb baj, hogy voltak MSZP-s cégek, hanem az, hogy az egészet elkúrták. A játék a nokiásdobozokkal, az csak a non minus ultra volt.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.10. 19:01:36

@bryan:

Mi a rossz abban, hogy Járai és Martonyi részt vesz egy cég alapításával sokadmagával?

Vagy a kormánydöntéseket kell majd úgy hozni, hogy:

-Miniszterelnök úr! Tudomásunkra jutott, hogy ennek a dntésnek alapján kedvező helyzetbe kerül egy cég, amelyikben az egyik államtitkár 1/30-ad részt tulajdonol!
-Akkor szó sem lehet róla!

Így kéne?

Nem érzed, hogy mekkora faszságokat írogatsz abbéli igyekezetedben, hogy az Orbán-kormányt az elődeivel összemosd?

Tündér_Lala 2010.07.10. 19:08:02

@bryan: Ha a fidesz kormány "fidesz közeli" cégnek ad megbízást, azt tudomásul lehet venni. Akkor szóljanak, ha a szocik által szokásos extra magas vállalási díjról tudnak és arról, hogy ebből visszakérnek a megrendelők. Akkor fel kell jelenteni, vizsgálatot kell kérni és igenis a fideszes fejeket is követelni kell.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.07.10. 19:14:25

@bryan: maga most a szocik régi "azok sem jobbak nálunk" programját nyomja, ami tényleg hozott az LMP-nek "mindegyik egyformán pocsék" formában 7%-t.

Magyar cégeket előnyben részesíteni külföldi hátterű cégekkel szemben pedig üdvös.

Hungaro Sapiens 2010.07.10. 19:15:42

@Elpet: El sem tudod képzelni, hogy kis hazánkban esetleg nem csak pályázatot írnak ki úgy, hogy annak egy szűken behatárolt kör legyen a kedvezményezettje, hanem törvényt is?

Teljesen elképzelhetetlen, hogy egy egészen picike korrupció esetleg valamikor a Fidesz háza táján is előfordulhat?

Sajnálom, hogy pont nekem kell ráébreszteni téged arra a szomorú tényre, hogy az országot a kölcsönös szívességek hálója fonja át. Most Járai kap egy kis szívességet, legközelebb ő fog adni. Elvégre nem tiltja semmi, hogy a jövőben egy fideszes vezető "rendkívül tehetséges" gyereke 2x évesen csúcsvezetői pozíciót kapjon a CIG Biztosítóban. A példa persze a kispálya kategóriába tartozik, biztosan lesznek nagyobb szívességek is.

bryan 2010.07.10. 19:23:35

@Elpet:
"Mi a rossz abban, hogy Járai és Martonyi részt vesz egy cég alapításával sokadmagával?"
Semmi. Amíg nem kapnak testreszabott pályázatot, vagy törvényt.
@Tündér_Lala:
Megúsztak pár százmilliós (vagy milliárdos nagyságrendű?) adót, amit a többiekre terhelnek. Ezzel versenyelőnyre tesz szert a többiekkel szemben. Ez nem feljelentős kategória, vagy működik a nyilvánosság, vagy nem, ha nem, keresztülnyomják a törvényt és legfeljebb az EU vétózhatja meg.
@tölgy:
Csalódtam. Te sem tudod behelyettesíteni a neveket, ahogy Elpetnek mondtam? Te is ugyanezt mondanád, ha Veres, vagy Drazsé lenne az alapítók között?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.10. 19:29:15

@Hungaro Sapiens:

Egészen pontosan leírtad a szocialista network működését. Velük sem elsősorban az volt a baj, hogy networköt működtettek, hanem az, hogy szarul csinálták és másra sem voltak képesek. De hát ez abból következett, hogy a struktúrájuk az életképtelen kádári világban született meg és képtelen volt a piaci viszonyok közt életképes működéseket létrehozni.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.10. 19:38:18

@bryan:

És mire alapozod azt, hogy testreszabták? Elég logikus indoklást mondtak az induló biztosítók egyéb versenyhátrányaival kapcsolatosan.

Nem tudnának Martonyinak meg Járainak egyszerűbben testreszabni valamit, mint hogy egy olyan cégnek adott kedvezményen keresztül tesztreszabják, ahol sokadmagukkal alapítók? Ha mindenáron testre akarnának szabni valamit, nem adnának inkább durr, direktbe egy olyan cégnek, ahol az ő egyetlen strómanjuk üldögél, és amiről soha a büdös életbe nem tudnál meg semmit sem te, sem az indexgeci újságírók? Miért gondolod pitiánernek Martonyit meg Járait? Aki biztosítót alapít, az évtizedekben gondolkodik, nem két évnyi adóelőnyben.

bryan 2010.07.10. 19:56:46

@Elpet:
"Elég logikus indoklást mondtak az induló biztosítók egyéb versenyhátrányaival kapcsolatosan. "
Elhiszed, hogy a többi biztosítónak, meg banknak is vannak logikus érveik? Mégis, csak az övéket fogadták el. Szerinted ez véletlen? Vagy csak az érveik erőssége volt a meghatározó és nem is lobbiztak?
"nem tudnál meg semmit sem te, sem az indexgeci újságírók"
Mellékszál, de elsőnek Vincenték szúrták ki, aztán jöttek a többiek.

bryan 2010.07.10. 19:59:09

@Elpet:
"Ha mindenáron testre akarnának szabni valamit, nem adnának inkább durr, direktbe egy olyan cégnek, ahol az ő egyetlen strómanjuk üldögél"
Ha a közbeszerzési eljárásokat tovább puhítják, lesz ilyen is. Másrészt a nyílt lopást nem olyan egyszerű megcsinálni, mint ezt. Bár szerintem ezzel is komoly gondok lesznek.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.10. 20:02:50

@bryan:

Ó, a vincenték, látom, bensőséges a viszony.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.10. 20:06:04

@bryan:

Ó, az ezután majd bekövetkező események, mint érvek, kristálytiszta gondolatmenet.

bryan 2010.07.10. 20:11:01

@Elpet:
Ja, szeretem azt a blogot, ahogy a Mandinert is, a Vincenten leírtakkal olyan kétharmad részben értek egyet, a Mandineren (blog) leírtaknak úgy a felével.
A később bekövetkező dolgokat nem érvként írtam, nem tudom, mire tűnhetett érvnek, nem annak szántam, csak megjegyeztem. Elteszem a könyvjelzők közé, aztán majd meglátjuk mondjuk két év múlva, bevált-e.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.10. 21:21:16

@bryan:

Amúgy meg miért baj, ha egy nagyrészt hazai tulajdonú biztosító lobbizik, és relatív előnyre tesz szert a külföldiekkel szemben? Mi van, ha lobbizott?

Az alapítók névsorát végignézve valamit nagyon elnéztetek vincentékkel. Ugyanis az alapítók mind olyan embereknek számítanak Magyarországon, akik, ha kilépnek az irodaházból az ajtón, csak gondolniuk kell és megáll a taxi, mégpedig abban a pillanatban, amikor gondolták. Itt nemcsak Járairól és Martonyiról van szó, de nem ám. Olyan emberek az alapítók, akik kérhetnek dolgokat, még a miniszterelnöktől is kérhetnek és meg fogják kapni. Ha a névsorban nem lenne ott Járai és Martonyi, a dolog akkor is működött volna. Azt mondani, hogy ez a cég fideszes érdekeltség, hát elég nevetséges, nagyobb hatalmú emberek vannak ott, mint akik a Fidesznek tartoznak beszámolni. Ezek az emberek nem kisvárosi csatornaásó vállalkozók, akikről ki lehet nyomozni, hogy esténként együtt isznak a Vakegérben a fideszes önkormányzati képviselővel, jaj de balfaszság ez az egész oknyomozásotok, ha nem veszitek észre, még szánalmas is.
Persze ballibeknek, Feri és madöfárváknak, elempé-áttörést váróknak az a tény, hogy a Fidesz politikusai bejáratosak ilyen körökbe, bizonyára újabb frusztráció forrása az eddigiek mellé, és a dolog nyilván a vincentblogon is az újabb csalódott átkozódások özönét indította meg, de hát ilyesmire végül is lehetett számítani.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.07.10. 23:02:55

@bryan: behelyettesítettem, de teljesen értelmetlen eredmény jött. Ezek a fazonok ugyanis képtelenek egy vállalkozásba pénzt tenni, hogy az majd az eszük és munkájuk eredményeképpen hasznot hozzon. Ha erre képesek lettek volna, akkor nem csatlakoznak a hálózathoz.

Hungaro Sapiens 2010.07.11. 00:48:42

@tölgy: Ez soha nem fogod megtudni addig, amíg nem a rátermettség dönti el egy (magyar) személy vagy (magyar) vállalkozás sorsát, hanem a húsosfazékhoz történő hozzáférés.

Hiba bármelyik oldal kedvéért engedni lejjebb vinni a az erkölcsi mércét, mert mindig lesznek újabb indokok arra, miért van a szívhez közelebb álló gazdasági erőnek több joga lopni.

Hungaro Sapiens 2010.07.11. 00:50:03

@Hungaro Sapiens: a vége hiányos lett: több joga MÉG TÖBBET lopni.

bryan 2010.07.11. 01:44:01

@Elpet:
1. Semmi közöm Vincentékhez (egyszerű olvasó, alkalmi kommentelő vagyok), vincentéknek tudtommal semmi köze az LMP-hez, valószínüleg lenézik az LMP-t, mert nem tartják a képviselőit elég racionálisnak.
2. "Olyan emberek az alapítók, akik kérhetnek dolgokat, még a miniszterelnöktől is kérhetnek és meg fogják kapni."
Csányi és a többi bankvezér (fiókvezető) nem ilyen ember, mert csak.
@tölgy:
Ha nem, hát nem. :(

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.11. 08:17:43

@bryan:

Nyilván kellett hozzá az is, hogy a kérésüknek értelme és méltányossága van.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.07.11. 09:01:56

@Hungaro Sapiens: baloldal szerint az erkölcs csak felépítmény, az anyagi érdekek tükröződése. Az erkölcsi elvárás csak képmutatás.
A libik szerint meg toleránsnak kell lenni, és a konzervek legfőbb hibája, hogy erkölcscsőszködnek.
Akkor az erkölcsi elvárásaikkal maradtak a konzervek, mit izgatja az ilyesmi magát?

@bryan: akkor lesz szar, ha annyira egyetért a mandinerrel, mint a vinszenttel. Ezentúl magát tekintem a merülési határnak.

bryan 2010.07.11. 13:22:10

@tölgy:
"az erkölcsi elvárásaikkal maradtak a konzervek,"
Őket meg elviszi a dogmatika, aztán nem marad senki.
@Elpet:
Ezt valahogy így képzelem:
"Ne szúrj már ki velünk Viktor, itt szívtunk veled nyolc évig és ez a hála?"
Bizonyos szempontból ez tényleg releváns érv, csak semmi köze az országhoz.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.11. 14:23:36

@bryan:

A névsort végigolvasva nem gondolnám, hogy a rajta szereplő emberek 8 éven keresztül hátrányt szenvedtek volna. A névsor szereplői eddig sem szenvedtek hátrányokat és ezután sem fognak. Tudomásul kell venni, hogy nemcsak a választók, hanem az ország befolyásos személyei is elbocsátották a ballib politikusi gárdát.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.11. 14:43:50

A Rogán által benyújtott, majd visszavont, és a kormány által lényegileg újra benyújtott javaslat itt olvasható:

www.parlament.hu/irom39/00581/00581-0182.pdf

A különadó hatálya alól egyébként nem 2, hanem 6 biztosító mentesül. Az indoklás úgy szól, hogy a biztosítók indulás utáni 5-8 évben veszteségesek a különböző költségek és szükséges tőkebevonások miatt, ezért nem kívánják az újonnan indult intézeteket a különadóval terhelni, amelynek alapja egyébként nem a nyereség, hanem a korrigált díj, tehát a még nem nyereséges, újonnan alapított intézeteket bőven hátrányosan sújtaná. Minden biztosító mentesül, amelyik 2007 után kezdett működni, összesen 6 biztosítóról van szó.

www.biztositas.mobi/biztositasihirek/11-biztositasi-hirek/252-akik-mentesuelnek-a-kueloenado-alol

Ebből a 6 biztosítóból egyben van Járainak és Martonyinak sokadmagával érdekeltsége. Ekkora fideszes ügy ez.

A kormány által benyújtott javaslat egyébként kedvezményt ad a kistelepüléseken működő pénzintézeteknek is. Érdemes lesz azt is felkutatni, hány takarékszövetkezeti fiókvezetőnek van fideszes ismerőse,hogy a ballib purifikátorok lecsaphassanak a közpénzeket fenyegető fideszes ármányra.

civilkontrol 2010.07.12. 18:31:20

@Elpet:
Mi több. Pár éve karamboloztam a wabererers vezérével (Horváth József, ha most el nem irtam a nevét véletlenül a Hajdú-Bét környékén is vezér volt, mikor meleg volt a pite) meg, ha jól emlékszem a műszaki igazgatóval. gtk-ra törtek egy csinos 5-ös bmw-vel, de úriemberek voltak. Nem én kezdtem és valahogy a politikára terelődött a szó.
Vicces volt, mikor a akkor cirka 15 millás zsir új full extrás műszaki igazgató arról kezdett picsogni, hogy micsoda egy söpredék az Orbán, teljesen kicsinálta őt és a nyugdiját de szerencsére a waberers gazdája megmentette őt és állást adott neki.

Igazi szoci káderek voltak mindetten, nyomták a vegytiszta suttogót a visszafogott, igy manipulálható baleknak látszó szegény fiatalembernek.
Hagyjuk már ezt a waberers-fideszezést...

civilkontrol 2010.07.12. 18:36:14

@Google:
Optimistább perceimben én is ezt remélem valódi célnak.
Ha tényleg igy van, egy szavam nincs a buli ellen. Ideje, hogy megszülessen a konzervativ ... mondjuk úgy arisztokrata réteg, amely nem csak akkor van ott, ha csurran a kancsó, hanem akkor is, ha bajban a hazája!

civilkontrol 2010.07.12. 18:42:55

@Elpet:
Azért ez igy nincs rendben és most nem konkrétan erre az esetre gondolok, hanem a rendszerre.
Mégis hogyan fordulhat elő, hogy az egyik legmagasabb közhatalmat gyakorló embernek gazdasági érdekeltségei lehetnek?

Én, kismiska, a választó honnan tudjam, hogy a szolgáim, akiket én fizetek, most épp miattam alkotnak-e törvényt, vagy azért, hogy a gazdasági érdekeltségeiknek kedvezzenek adott esetben az én számlámra?

A közszolgálatot a gazdaságtól hermetikusan el kellene zárni. Nem is értem, hogy miért nem durrantak még el emiatt forradalmak pl. ny.európában. Bűzlik az egész.
süti beállítások módosítása