Christian Wulff, a párt embere
Míg itthon nem volt nagy verseny azért, ki üljön be Sólyom László helyére, Németországban már egy hónapja arról győzködik egymást a pártok, kié a legjobb jelölt. Ma dönt a német szövetségi gyűlés a váratlanul lemondott Horst Köhler államfő utódáról – és a meccs egyáltalán nem tekinthető lefutottnak. Vajon megveri-e a nagy népszerűségnek örvendő szocdem-zöld jelölt Joachim Gauck az Angela Merkel által erőltetett Christian Wulffot?
Szerdán választ magának köztársasági elnököt Németország. Az államfő személyéről a Bundesversammlung, a szövetségi gyűlés dönt. A testület 1244 fős: ebből 622-en a parlament alsóházának képviselői, 622-en pedig a szövetségi tartományok küldöttei, akik lehetnek politikusok, vállalkozók, színészek, vagy egyszerű polgárok is akár. A CDU/CSU-nak és az FDP-nek többsége van a testületben: 644 voksot tudhatnak magukéknak.
Ha az itteni erőviszonyokat néznénk, nem kétséges, hogy a kormánykoalíció jelöltje, Christian Wulff alsó-szászországi miniszterelnök költözik be a Bellevue-palotába – ezt valószínűsíti amúgy az is, hogy a 124 szavazattal rendelkező populista Linkspartei elutasította Gauck támogatását; majd miután nevetségesnek nevezték, hogy Németország évi harmincmillió eurót költ egy jóságos nagybácsi-szerepre, amit legszívesebben megszüntetnének, előjöttek egy saját jelölttel. Ha tehát meglenne az összellenzéki összefogás, simán Gauck lehetne a következő államfő – a keletnémet kereszténydemokraták és liberálisok szívük ugyanis az ő neve mellé tennék az ikszet a szavazáson. Hogy miért?
Joachim Gauck, az emberek embere
Joachim Gauck, az ellenzéki jelölt két diktatúrát is megélt evangélikus lelkész, NDK-s emberi jogi aktivista, aki rostocki istentiszteleteivel már belülről is bomlasztotta a rendszert – és mint egykori megfigyelt, a rendszerváltást követően tíz éven át a Stasi-iratokkal foglalkozó bizottság első elnöke volt. Az 1940-es születésű Gauck tehát egy olyan köztiszteletben álló konzervatív-liberális személy, aki nemcsak a szocdemek és a zöldek szavazóinak körében, hanem az NDK-nosztalgiára élénken építő Linksparteien kívül minden párt szemében elfogadható.
Az egykori lelkész hatalmas meglepetésre lett államfőjelölt: Horst Köhler rejtélyes lemondása után a konzervatív Die Welt publicistája vetette fel a nevét, majd rá egy nappal már jött is Sigmar Gabriel szocdem pártelnök sajtótájékoztatója, amin bejelentette a szenzációt: felhívta Gauckot, aki rövid gondolkodási idő után vállalta a megmérettetést. Ez egyébként azért is érdekes, mert mióta Joachim bácsi tavaly megírta emlékiratait, nem számolt már semmilyen politikai karrierrel, hiszen soha nem is volt köze hozzá. Arról nem is beszélve, hogy mind ideológiailag, mind személyiségében sokkal közelebb áll Angela Merkelhez, mint a szociáldemokratákhoz, vagy a ’68-as ideológiát továbbvivő zöldekhez. A mostani szerep viszont nagyon jól áll neki – pláne hogy gyakorlatilag a komplett német sajtó támogatását élvezi a konzervatív Springer-lapoktól kezdve egészen az alterbalos tazig. Gauck egyszerre az emberek embere, és megbecsült, tekintélyes teológus.
Christian Wulff végigjárta a teljes politikai ranglétrát. Alsó-Szászország 1959-ben született miniszterelnöke már tizenhat évesen belépett a CDU-ba, 1979 és 1983 között a kereszténydemokraták ifjúsági szervezetének volt elnökségi tagja. A CDU-nak 1998 óta elnökhelyettese, előtte sok éven át a párt regionális szervezetének volt elnökségi tagja. Miután 1994-ben és 1998-ban is kikapott Gerhard Schrödertől az alsó-szászországi választásokon, 2003-ra sikerült a bravúr: a szavazatok 48,3%-val Wulff tartományi miniszterelnök lett, legyőzve ezzel a szociáldemokrata Sigmar Gabrielt.
Mára a jó megjelenésű, állandóan fogvillantó-mosolygó politikus Angela Merkel egyetlen komolyan vehető pártbéli riválisává nőtte ki magát – a német lapok szerint ezért akar tőle a kancellár megszabadulni azzal, hogy beülteti a teljesen súlytalan, politikai hatalommal nem bíró államfői székbe. Ingo Arend politológus a tazban azt írta róla: „Ha Wulff államfő lesz, azzal Németország végre ismét tükörbe nézne, ahonnan egy ugyanolyan szolidan középszerű figura nézne vissza, mint amilyen az átlagos német ember – mint amilyen te vagy én vagyunk.” Joachim Gauck mögött egy komplett életút van, míg Christian Wulff mögött a politikai ranglétra – így foglalta össze nagyon találóan Erich Loest német író, hogy mit érdemes tudni a két legesélyesebb elnökaspiránsról.
És bár az erőviszonyokból fakadóan borítékolható, hogy Gauck visszamehet kibővíteni memoárjait az egyhónapos kampány tanulságaival, érdemes vetni egy pillantást arra, miért olyan népszerű ez a figura most annyira a németeknél. Soha nem volt ugyanis még arra példa Németországban, hogy egy gyakorlati jelentőséggel nem bíró poszt körüli versengés ennyire megmozgatta az embereket. A Facebookon Gauck támogatói harmincezer körül járnak, a Twitteren 1200 követője van a lelkésznek – a közvélemény-kutatásokban pedig átlagosan 8-10 százalékokat ver ellenfelére. A magyarázat egyszerű: a németeknek elegük van a pártpolitikából. Gauck pedig – a pártpolitikus Wulffal ellentétben – tökéletesen megfelel a minden német jóságos nagypapája pozícióra.
De miért jelölnek a szocdemek és zöldek egy világnézetében velük nem éppen egyező embert? Azért, amiért Orbán Viktor 2005-ben nem a borítékolhatóan elbukó Schmitt Pált vagy Áder Jánost, hanem a párttal nem mindenben egyetértő Sólyom Lászlót: mert ilyen a politika. Németországban az államfőválasztás nemcsak Gauck megnyerő személyiségéről, hanem átlátszó taktikai húzásokról is szól – mi másért állt volna be Jürgen Trittin, a ’68-as diáklázadások egykori híres alakja, a zöldek mai elnöke, hogy egy ’68-ról teljesen más elképzeléseket valló ember mögé? És a szociáldemokraták, akiknek amikor megvolt rá az esélyük, hogy egy pártonkívüli embert tegyenek meg államfőnek, sosem lépték ezt meg?
A zöldeknek és az SPD-nek Gauck jelölése teljesen kockázatmentes, ráadásul nagyon jó pont a választók szemében – és ha Merkel jelöltje végül veszít, teljes a győzelem. Csakhogy az erőviszonyok miatt a kancellár nagy valószínűséggel ismét megnyer egy csatát. És ezzel Németországban semmi baj nincs: soha nem volt még olyan államfő, aki ne lett volna tagja valamelyik pártnak.
Frissítés: nem kapott abszolút többséget Christian Wulff a választás első fordulójában. A szükséges 623-ból csak 600 szavazatot szerzett, pedig a jelölő kereszténydemokrata-szabaddemokrata koalíciónak 644 képviselője van.
