Románia: áfa-emeléssel a bóvlisodás ellen
2010. június 28. írta: tempetőfi

Románia: áfa-emeléssel a bóvlisodás ellen

  Romániában az Alkotmánybíróság még az erősebb kutyánál is erősebb – foglalhatjuk össze a hétvége eseményeit, aminek következtében a nagy hitelminősítők a keleti szomszédot a befektetési szint alá, spekulatív, bóvli kategóriába sorolhatják át.

  Az előző részek tartalmából: Romániában az utóbbi évek permanens kampánya, a posztkommunista gondoskodó állam fenntartása, a túlméretezett állami apparátus, a világválság és a politikai töketlenség következtében a hiánycél, bizony, elszaladni látszik, és mivel a Nemezetközi Valutaalap (IMF) lélegeztetőgépén álmodtak - kampányban - nagyot a kormányzó demokrata-liberálisok, most tartaniuk kell az emberileg tarthatatlant.

  Meg kell szorítani a nadrágszíjat, így a direktíva, és ha most demagóg lennék, úgy fejezném be a mondatot, hogy: a zemberek nyakán. Tény, a kormány – az RMDSZ cselekvő hozzájárulásával – a hiánypótlás leginkább fájó vállfajával próbálkozott: kormányzati felelősségvállalással (értsd: erőből) olyan megszorító csomagot nyomott át a törvényhozáson, amely a nyugdíjak és a közalkalmazottak bérének 15, illetve 25 százalékos csökkentésével tömte volna bé a költségvetési lyukat.

  Az alaplogika érthető: az IMF nem viccel, pénzt akar látni. Nos, beszélhetünk a szürkezóna kifehérítéséről, reformokról, vállalkozásösztönzésről, de olyan országban, ahol az adózási morált kormányzati segítséggel küldjük a bányabéka segge alá, nemigen van értelme. Tehát a legbiztosabb onnan elvenni a pénzt, ahol még van: ilyen a nyugdíj- és a közszféra béralapja.

  Számokban: Romániának 2,4 milliárd eurós megtakarításra van szüksége ahhoz, hogy a költségvetés hiánya idén ne lépje túl a GDP 6,8 százalékát, amiben a román kabinet megállapodott a Nemzetközi Valutaalappal (Románia tavaly márciusban mintegy 20 milliárd eurós hitelcsomagról bótolt az IMF-fel). Hogy érzékeltessük a jelenlegi romániai állapotokat nyugdíjfronton: amennyiben 15 százalékkal visszavágták volna a nyugdíjakat, akkor kb. 400.000 fővel nőtt volna a minimálnyugdíjasok száma, ennek következtében 1.082.000 nyugdíjas kapott volna majdnem semmit (kb. 23.000 Ft-ot), és ők a romániai nyugdíjasok egyötödét teszik ki.

  Ezt az intézkedést nyilvánította alkotmányellenesnek az Alkotmánybíróság múlt pénteken, június 25-én, illetve azt a részt, ami a bírák és ügyészek nyugdíjainak újraszámolásáról rendelkezik (el a mocskos mancsaitokkal a zsebeinktől!). A közszférára vonatkozó fűnyíró-elv a talárosok szerint értelmezhető.

  Nos, az IMF összevonta szemöldökét, a közép-kelet-európai pénznemek gyengültek (a forint is), a kormány röpgyűlést tartott, és életbe léptette a B-tervet: szombaton 24 százalékra emelték az áfát, és azt is eldöntötték, hogy a személyi jövedelemadó és a társasági adó nem változik.

  Az IMF ettől még nem hatódott meg, elhalasztotta a Romániának szánt hitelrészlet átutalását. Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője közleményezte: az IMF igazgatótanácsa hétfőn nem fogja megtárgyalni a román kormány által korábban elküldött szándéknyilatkozatot, mivel a Románia által vállalt gazdasági célkitűzések a részben alkotmányellenesnek nyilvánított takarékossági csomagra épültek, ezért az alternatív intézkedések meghozataláig az IMF igazgatótanácsa elhalasztja a Romániával kötött hitelegyezmény soron következő felülvizsgálatát.

  És hogy még véletlenül se szusszanjunk két VB-meccs között, az önkormányzatokat is szopóágra vetették (nem mintha eddig a decentralizáció lózungja mögé bújva agyonajnározták volna azokat): a településeknek 22 százalékkal kevesebb pénzt utalnak át a központi költségvetésből, és a polgármesterek nem nyújthatnak majd végkielégítést sem az elbocsátott alkalmazottaknak - apropó, minisztériumi dokumentum szerint az önkormányzati alkalmazottak 40 százalékát ki kell rúgni.

  Ezzel tulajdonképpen az a legnagyobb baj, hogy a központi költésgvetésből eddig sem szerették túl a magyarlakta vidékeket (az RMDSZ ezzel magyarázza kormányban maradását, hogyasszongya, ott kell lenni, ha csurran, tartsuk a lyukas kalpagot), és mivel a személyi jövedelemadó helyben maradó részét matatják, ezek után még kiszolgáltatottabbak leszünk Bukarestnek.

  No de kénytelen vagyok befejezni itt a posztot, nagyon sietek, hogy még aktuális maradjak, félő, hogy mire a redakcióban kiélesítik a cuccot, további megszorításokat jelentenek be kényszerkispályás elöljáróink.

  Vigyázó szemeiteket az IMF-re vessétek.

  Ui.: Máris frissíteni kell: Románia megkapja a hitelrészletet a Nemzetközi Valutaalaptól július elsején vagy másodikán – jelentette be Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter. „Le van már szögezve. A FMI ma megkapja a dokumentumokat. A részletet július elsején vagy másodikán kapjuk meg. Az igazgatótanács elé ez június 30-án, legkésőbb elsején kerül” – nyilatkozta Vlădescu a Realitatea televíziónak. Ezekkel a nyilatkozatokkal érdemes csínján bánni, az IMF sokszor mást mond, mint amit a román kormányzat tagjai hallani vélnek, de a tisztesség kedvéért beidéztem.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr302113347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eN 2010.06.28. 11:33:37

Azért tegyük hozzá, hogy tényleg túlduzzasztották az állami szférát az elmúlt pár évben és az állami hivatalok nagy részében a magánszféránál magasabb fizetések vannak. Lenne honnan vágni, csak ezt nem fogják beismerni.
Romániának annyival rosszabb hogy nem is nagyon van gazdasága, a "román csoda" egy lufi volt, előnye a Konstancai kikötő és NATO bázis, ezért nem fogják ebek harmincadjára hagyni.

felhaborodas 2010.06.28. 11:43:53

a románok eddig is elég sok bovlit gyártottak...kell vmi szabályozás!

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.06.28. 13:10:38

@eN:

Vagy fogják. Az USA , a NATO vezető hatalma területén egyre több városban vezetnek be 4 napos tanjtási hetet (a szünidő előtt így volt) és szünetel a szemétszálljtás. Egyre több állama van csődhelyzetben...
Ez a NATO nem ment meg senkit a gazdasági bajától.

borszódával 2010.06.28. 20:29:28

Helló Tisztelt Postíró!
Van arra valami infó hogy az elmúlt években milyen mértékű volt a román kivándorlás? Illetve ennek milyenek a társadalmi hatásai? Valamint hogy a mostani intézkedések ezt milyen mértékben/irányban fogják befolyásolni?
Amiről én tudok, ott vagy "túlértékelik" vagy a pc jegyében kerülik a témát.
Szívesen vennék erről egy postot is, ha van hozzá időd/kedved.

borszódával 2010.06.28. 20:42:51

Bemásolom ide a Heti Válasz: Kemény megszorítás Romániában c. cikkének egy hozzászólását.
Írójától ismeretlenül is elnézést kérek!
Mondandója elgondolkodtató.

#32
kutyafejűtatár
2010.06.28. - 08:35

Ami a mobiltáskát illeti, nem 3millió oláh testvér hagyta el a hazáját, hanem már több mint 6millió fölötti az eltávozottak száma, és ez a szám a az újonnan megejtett ÁFA és egyéb törvényi változtatások hatására az elkövetkezőkben tovább fog növekedni. Az itteni gyökértelenek már szabályosan versenyeznek, hogy ki hagyja el mihamarabb átmeneti pátriáját, igazi koszovós állapotok dúlnak, és a végén az lesz a nyerő, aki utolsónak marad, ezen a lelakott, jórészt minden téren földig rombolt balkáni világban. És akik elhúznak, meg sem gondolják, hogy Magyarországra távozzanak... nyugaton a szociális segély 500eurónál kezdődik. Szóval, Orbánéknak elő kell rukkolnia egy megoldással, amely arról szól, hogy a mi fiataljaink miért ne menjenek el innen Erdélyországból, erről szól az egész közeljövőnk története. Ami pedig az egykulcsos adórendszert illeti, az elmúlt két évben Basescu, akárcsak gyurcsány, választási okokból eltitkolta a gazdaság valós helyzetét, és az államfői szék megtartásának érdekében tovább szórta a pénzt, nem volt hajlandó megtenni a szükséges megszorító gazdasági lépéseket, ezen belül is fontos lett volna lecsökkenteni az óriási nagyságúra földuzzasztott hivatali bürokráciát. Jelenleg 1.400.000 körüli az irodai alkalmazottak száma, ami 500.000 fővel több mint volt 1989-ben. Ugyanakkor 200.000-en szolgálnak a különböző titkosszolgálatoknál, miközben 1989-ben össze-vissza 8000-en szolgáltak a szekuritáté kötelékében. Egyébként itt nálunk a független választások általában mind ezekről, a titkosszolgálati beavatkozásokról szólnak. Az lesz a probléma megoldása, hogy ki kell csapni a hivatalokból legalább 300.000 hivatalnoknak nevezett ingyenélőt, aki jórészt megvásárolt egyetemi diplomával jutottak jelenlegi munkahelyükhöz, élősködnek a nyakunkon. Ez a buli minket kevésbé érint, hiszen a hivatalokban mind a mai napig az analfabéta oláh testvérék hemzsegnek( például a fele-fel arányban lakott Marosvásárhelyen több mint 94%-ban), a részünkről csak elvétve találni egyet-kettőt ezekben az állami irodákban, azok is többségükben felemás házasságokból kerültek ki, vagy pedig a főnökök kurvái az illető hivatali alattvalók. Minket olyannyira nem érint ez a téma, hogy még a különböző külföldi illetőségű bankokban is mind oláh funkcionáriusok dolgoznak, a gáz, villany és egyéb félig-meddig államinak megmaradt vállalatokról nem is beszélve. Tehát nincsen különösebb baj az egykulcsos adóval, sőt oláhék be vannak rezelve és most két kézzel mutogatnak Magyarország felé, hogy az anyaország most szépen le fogja körözni őket. Egy biztos, a bevezetett új lakásadótörvény a nyugati határ mentén sokakat fog arra az elhatározásra bírni, hogy túladjanak, oláhiai lakásaikon és helyükbe Magyarországon vegyenek maguknak másokat. De remélhetőleg ezt csak müdjával cselekszik, így lesz elég idő arra, hogy minden vadoláhból jó magyart neveljünk, olyanokat, mint már vannak sokan a magyar-honban"

fran7 2010.06.28. 21:48:17

@borszódával: Néhány példa van olyan tipp, hogy 2 millió román él dolgozik Spanyolországban. 2 éve volt Real-Steua BL-meccs Madridban 15 ezer román volt kint a meccsen, csak annyi jegyet kaphattak. Másrészt beszéltem román pünkösdi baptista lelkipásztorokkal akik azt mondták gyülekezeteik férfitagjainak 40%-a Spanyolországban dolgozik. Bécsben a román baptistáknak 800 fős gyülekezete van. Ilyen a kivándorlás Romániában és én csak egy nagyon kis szeletét látom a román társadalomnak.

2010.06.28. 23:30:59

Az önkormányzattal kapcsolatban, hallottam ismerősöktől, hogy sok az ingyenélő, és korrupciós ügy is akad. Pl olyat is hallottam, hogy a 25% fizetéscsökkentést úgy ellensúlyozták, hogy nagy hirtelen mindenkinek megemelték a fizetését az intézkedés bevezetése előtt.
Közben pedig pl. tanároknak elveszik a fizetésük negyedét, akik pedig igazán nincsenek túlfizetve (rosszabb, mint itt), már aki nem egyetemi prof mert azok megélnek...

2010.06.28. 23:36:59

@borszódával: Az a heti válasz hozzászólás hangneme kritikán aluli, sokat nem adnék a tartalmára. Valami nagyon primitív ember írhatta. A számokról annyit - az ilyen statisztikák 75%-a légből kapott számokat tartalmaz... :)
Sajnos amíg magyar vidékeken az emberek nagyrésze nem beszéli tűrhetően az állam nyelvét addig egyértelmű, hogy közigazgatásban nem dolgozhatnak. Biztosan van román nacionalizmus is a dologban, de azért ennyire nem kell ferdíteni.

Athlay 2010.06.28. 23:43:32

Azért irigylem én ezeket a románokat. Ott, akinek nincs munkája, egyből megy külföldre. Itt tartja a markát segélyért, rokkantnyugdíjért.

Ott hha megszorítás kell, az kiadáscsökkentés, nyugdíjcsökkentés. Itt adóemelés.

15-20 év múlva nekik is csak a hátukat nézzük majd.

v2peti 2010.08.10. 17:28:21

borszódával: "Ez a buli minket kevésbé érint, hiszen a hivatalokban mind a mai napig az analfabéta oláh testvérék hemzsegnek( például a fele-fel arányban lakott Marosvásárhelyen több mint 94%-ban), a részünkről csak elvétve találni egyet-kettőt ezekben az állami irodákban, azok is többségükben felemás házasságokból kerültek ki, vagy pedig a főnökök kurvái az illető hivatali alattvalók..."

Akkor ezért fosnak a székelyföldi autonómiától, mert a végén Székelyföld sokkal jobban élne, mint Románia.
süti beállítások módosítása