Kommentszűrés
’10 jún
11
08:01

Gázár és emelés

Írta: politicus

  Orbán Viktor 29 pontja között akadnak olyanok, amik első hallásra meglehetősen populistának hatnak. Ott van például a magyar politikai viták egyik sarokköve, a gázár szabályozásának kérdése: a NEGR 28. pontja értelmében moratóriumot rendelnek el a közüzemi díjak emelésében (ami persze nem csak a gáz árára vonatkozik). Hogy jogos-e ez az intézkedés? A kérdés megválaszolásában az Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai lehetnek segítségünkre.

Háztartások

  A magyar háztartási gáz ára 2009 második felében 13,23 euró volt gigajoule-onként (GJ). Ezzel 25 európai ország közül a 13. helyet foglaljuk el, és nem érjük el az EU27 átlagát (14,67 euró). A lakossági gázért GJ–onként a legtöbbet Svédországban (26,85 euró), a legkevesebbet Romániában (7,45 euró) kellett fizetni.

Ipari fogyasztók

  A helyzet az ipari fogyasztók esetében sem tér el nagyon az előzőekben bemutatottaktól, hacsak annyiban nem, hogy az ipari felhasználók természetszerűleg jóval alacsonyabb áron jutnak hozzá a földgázhoz, mint a háztartások. Magyarországon 7,79 eurót kellett fizetni egy GJ gázért, amivel a 25 országból szintén a 13. helyet foglaljuk el. Ebben a felsorolásban Dánia áll az élen (13,55 euró), a legolcsóbban pedig a brit nagyfogyasztók jutottak hozzá a földgázhoz (5,82 euró).

  A fentiekből az derülhetett ki, hogy tulajdonképpen nem is állunk olyan rosszul gázár tekintetében, a középmezőnyben vagyunk mindkét kategóriát figyelembe véve. Azonban a fenti adatokat két körülmény árnyalja erősen: az egyik a háztartási és az ipari gáz árának változása 2008 és 2009 második féléve között, a másik pedig a gáz árának vásárlóerő-paritáson történő összehasonlítása.

Növekedés és csökkenés

  A háztartási gáz ára 2008 és 2009 második féléve között 2,4%-kal nőtt hazánkban (itt egyébként az Eurostat hibázik és 11,1%-os növekedést ír jóvá Magyarországnak) úgy, hogy eközben Belgiumban majd' 30, Olaszországban és Törökországban pedig több mint 25%-kal csökkent a fogyasztói gáz ára. A vizsgált országok közül egyébként összesen hétben nőtt, 19 országban pedig csökkent a lakossági gázár.

  Fordított a helyzet az ipari gáz tekintetében: Magyarországon 2008 és 2009 második féléve között az ipari gáz ára drasztikus mértékben, 33,46%-kal csökkent (itt is hibázik az Eurostat), amivel Luxemburg (37,8%) és Írország (33,48) után a harmadik legnagyobb árzuhanást sikerült elérnünk és mindezt a világgazdasági válság kellős közepén. Tehát míg a fogyasztói gázárak 2,4%-kal növekedtek, addig az ipari gáz ára lényegében a kétharmadára esett vissza. Ennek hatását azonban a magyar lakossági gázfelhasználásban egyáltalán nem lehet érzékelni.

  Végezetül, ha azt is megnézzük, hogy az egyes országok fogyasztói gázára vásárlóerő-paritáson mérve mit mutat, akkor azzal a megdöbbentő adattal kell szembesülnünk, hogy Magyarországnál csak a svédek, a lengyelek és a bolgárok állnak rosszabbul, 21 európai országban azonban esetenként jelentősen olcsóbb a földgáz ára.

Címkék: gazdaság gázár moratórium 29pont negr

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr742072503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.06.11. 09:00:41

Ami még a képet árnyalja, hogy a gázárnak nincs világpiaca vagy Magyarország esetében a gáznak diverzifikált szállítója.

Ha jól tudom akkor titkos, országonkénti/cégenkénti megállapodások vannak a Gazprommal, ami alapján feltételezem hogy más és más a "gázár" ami alapján szolgáltatni kell a különböző országokban.

Akkor lenne tárgyalási pozíciónk, ha megépülne a Nabucco.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.06.11. 09:10:27

Igaz, nem lesz gázáremelés, de a legszegényebbeknek megszűnik júliustól a gázártámogatás.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.06.11. 09:23:40

@nyomasek_bobo:
Tudom, szívtelenül hangzik, de a gázár-támogatásnak már nagyon régen meg kellett volna szűnnie, az gyakorlatilag a Gazpromnak nyújtott szubvenció. Vagy mi indokolja, hogy a gázt az állam előnyösebb helyzetbe hozza a versenyben pl. a fával-szénnel vagy az elektromos árammal szemben?

tommybravo 2010.06.11. 09:25:27

@nyomasek_bobo: Januártól pedig az adójóváírás. A konzervatív politikát nem a legszegényebbeknek találták ki.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.06.11. 09:30:07

@TuRuL_2k2: Ha az utóbbi évtizedben a gázártámogatást energiahatékonyságra (k+f, szigetelés, felújítás, stb) fordítottuk volna, ma nem itt tartanánk.

is 2010.06.11. 09:32:14

na ez az a statisztika, amit te hamisitottal. a lakossagi gazar Magyarorsdzagon agyon tamogatott (volt, hala istennek Gzurcsany elkezdte a kivezeteset, Bajnai meg folytatta), mikozben nincs sajat termelesunk. a romanok konnyen ugralnak, van sajt termelesuk.

a vasarloero paritas fontos szocialis szempont, menj mar oda az oroszokhoz vagy arabokhoz, hogy ugyan adjak mar olcsobban az olajat, meg a gazt, mert mi szegenyek vagyunk. ha jol ertem a KGST-t kivanod vissza. es meg csak nem is szeggyelled magad.

@br: ez hivatalosan igaz, de informalisan mindenki tudja, hogy a gazar listaara az olajarhoz kotott, es kb. mindenki ugyanazt az arat fizeti. engedmenyt lehet politikai alapon kapni, de ugye nem akarunk feheroroszok lenni. akkor viszont ugyanazt fizetjuk.

Merillincs 2010.06.11. 09:34:16

Energia-takarékossági programra van szükség a gázár-támogatás helyett. Egyébként úgy tudom, hogy az új kormány is ebben az irányban keresi a megoldásokat.

Sok mindent elmond az adatok megbízhatóságáról, hogy az Eurostat a mi esetünkben kettőből kétszer fals számokat mutat ki. Miből gondolja bárki, hogy ez más országok esetén nincs így. Szükség lenne egy valós adatokon alapuló összehasonlításra, de ez így használhatatlan, sajnos.

elkoltozott. 2010.06.11. 09:36:11

Az ipari gaz arat kellene emelni es abbol kompenzalni a lakossagit. Plane hogy ilyen mertekben csokkent az utobbi evekben.

Amugy erdemes lenne konkretan a gaz aran felul az egyeb koltsegeket is osszehasonlitani amelyek a szamlan megjelennek.

Es lehetne a vizrol is beszelni. Ha jol tudom Magyarorszagon adjak a legdragabban.. Sot nem reg hallottam hogy Afrikaban is olcsobb a vizszolg mint nalunk. Mar ahol van teremszetesen.
stb stb..

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.06.11. 09:41:05

@is:

mit hamisítottam? Ezek az EU hivatalos adatai, hisz még a diagramokat sem én csináltam.

Neked teljesen elment az eszed?

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.06.11. 09:42:27

@Merillincs:

Valamiért furcsamód, ha megnézed a pdf-et, csak Mo. esetében szerepelnek rossz számok, a többi helyen konzisztencia van.

Merillincs 2010.06.11. 09:46:26

@zsolt28: Ez a keresztfinanszírozás működött évtizedekig, sajnos a lakosságnál pazarláshoz, az iparnál versenyképtelenséghez vezet.

Az egyéb költségekkel kapcsolatban igazad van, van ugye az alapdíj, aztán a különböző fejlesztési költségek nagy részét is az önkormányzatok, fogyasztók fizették, ezt mind figyelembe kell venni az árképzésnél.

Vízzel kapcsolatban szintén igazad van, de azt is csak egy NatGeos cikkben olvastam, el is képedtem rendesen. De mivel ahány ország annyiféle árképzési mechanizmus, nehéz az összehasonlítás (körte-alma esete).

Az biztos, hogy nálunk indokolatlanul magasak a közüzemi díjak (víz, szemétszállítás, gáz), de van olyan hely, ahol pl. az ingatlanadóban fizetik meg a vízdíjat.

Mindenesetre így elsőre a moratórium jó kezdet (nyilván van olyan eset amikor emelni kell majd - de a költségeket keményen ellenőrizni kell, pl. az igazgató prémiuma nem lehet az árképzésben költségtényező, az a nyereségből fizetendő...)

blacklord 2010.06.11. 09:47:26

Ez az egész gázkérdés annyira... gáz. Rég rá kellett volna már erőteljesen gyúrni a kiváltására, te legalábbis a komoly diverzifikációra (atom, szél, nap). Ebből így mindig csak szopás lesz... Szerintem amúgy jobb, ha az ipar olcsón kap gázt (termelés, adóbevételek), a lakosság meg drágán (ez ui. max. a külkereskedelmi mérleget rontja), ui. így rá van szorítva a takarékosságra, hosszútávon az energiahatékonyságra, stb (ez utóbbit valahogy államilag kéne amúgy támogatni, hisz megérné megfinanszírozni ezt, ui. utána az ember fizetné a megtérülésig az eredeti gázárat, majd utána hirtelen sokkal kevesebbet.

yafet 2010.06.11. 09:47:33

Ha a világpiaci áron nem is, de a szolgáltatók árrésén lehet faragni. Szerintem nem is kicsit.

A nagyfogyasztókat pedig annyira nem basszná oda, ha az egymilliós számla helyett 1 millió ötvenezret kellene fizetni.

blacklord 2010.06.11. 09:51:50

@zsolt28: na ez a legnagyobb populista baromság, ami szokás szerint gerjeszti a negatív gazdasági folyamatokat. Ahogy már leírtam, azt szeretnéd, hogy az ipar több gázt használjon (mert elengedhetetlen a termeléshez), a lakosság meg minél kevesebbet (mert ki vagyunk szolgáltatva a beszállító monopóliumának, és mert ez tisztán import, ami nem jó a gazdaságnak - sokkal jobban járnánk akár atomból termelt áramból hő fejlesztésével, akár valami más megoldással - és első körben óriási szigeteléskampányt kéne indítani - már ezzel jelentős javulást lehetne elérni az ország makroadataiban. Tényleg, valaki tudja, hogy a GDP mekkora hányada a lakossági gázfogyasztás?

Sparhelt 2010.06.11. 09:53:56

Szerintem egy kormánynak nem kellene kompenzálni a gáz árát. Részben nem mindenki fűt azzal, így ez meglehetősen igazságtalan, részben egy kormánynak nincs saját pénze, tehát a kompenzációra szánt összeget adókból és járulékokból kellene beszednie csak azért, hogy szándékosan torz helyzetet teremthessen a piacon. Ráadásul a kormány rossz gazda, mert több adót kell beszednie, mint amennyit támogatásként visszaad a gázárban. Miért jó az bárkinek, hogy a kormány támogatja a krumplit, hogy 100ft helyett megkapjad 50-ért, ehhez viszont beszed tőled 100ft-ot egyéb adó címén. Amúgy fizetnél a gázért 100-at, így meg támogatottan fizetsz 150-et. Mikor jártál jól?

gramercy 2010.06.11. 09:55:07

evente kb. 20.000 csaladi haz epul
ha mindegyiket 5 millioval tamogatna az allam, hogy passziv haz legyen, akkor meg mindig a gazartamogatason belul lennenk...

viktor, ezt jol be lehetne adni a Zembereknek is!

bz249 2010.06.11. 09:55:57

Ha lehet hinni a BP-nek, akkor azert eleg durvan visszaesett a magyar gazfogyasztas

www.bp.com/productlanding.do?categoryId=6929&contentId=7044622

A 2009-es felhasznalas az 1994-esnek felel meg. Szoval valaki valahol kevesebbet tuzelt el.

Sparhelt 2010.06.11. 09:56:48

@yafet: Szerinted a nagyfogyasztó a rezsiköltségét simán lenyelné, és nem építené bele az árába, amit végül is te fizetsz megint meg..
Vagy szerinted a nagyfogyasztó nem azért nagyfogyaszt, hogy valamit előállítson csak pusztán a maga kedvéért, szórakozásból?
Amúgy meg,ha drága neki az itteni működés, fogja magát és elmegy Vietnamba vagy Koreába.

közlekedési bűnöző (törölt) 2010.06.11. 10:08:34

" A fentiekből az derülhetett ki, hogy tulajdonképpen nem is állunk olyan rosszul gázár tekintetében, a középmezőnyben vagyunk mindkét kategóriát figyelembe véve. "

A tököm tele van ezzel az úniós összehasonlítgatással... majd akkor hasonlítgassák össze, amikor a kibaszott bérek is az únió középmezőnyében lesznek. Addig kurvára nem vagyok kíváncsi rá...

közlekedési bűnöző (törölt) 2010.06.11. 10:09:12

" A fentiekből az derülhetett ki, hogy tulajdonképpen nem is állunk olyan rosszul gázár tekintetében, a középmezőnyben vagyunk mindkét kategóriát figyelembe véve. "

A tököm tele van ezzel az úniós összehasonlítgatással... majd akkor hasonlítgassák össze, amikor a kib***ott bérek is az únió középmezőnyében lesznek. Addig k*rvára nem vagyok kíváncsi rá...

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.06.11. 10:10:44

@közlekedési bűnöző:

ezt az "igazságtalanságot" hivatott szolgálnia a vásárlóerő-paritás felemlegetése a cikk végén.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2010.06.11. 10:12:02

mi most épitkeztünk. Totál hülyének néztek, amikor falfűtést, padló- és mennyezetfűtést csináltam a házba, mindenhol izmos szigeteléssel. Ja, és elő van készitve a geotermikus csatlakozás is.

Amig az "5 cm szigetelés elég bőven" nem változik, csak fűtünk ki az ablakon...

elkoltozott. 2010.06.11. 10:13:45

Lehet populista gondolkodas mod. De akkor adjuk ingyen a gazt az iparnak hagy lenduljon be... egyszoval nem lehet igazsagot tenni. Mint ahogy a gazzal es egyeb modon futokkel szemben sem.
Epitsunk atomeromuvet.. ez lenne a legjobb..csak ez sem olyan egyszeru ugye..
Vagy telepitsen mindenki hoszivattyut. Habar a mostani bekerulesi koltseg miatt ennek az ara konkretan soha nem terul meg.

Merillincs 2010.06.11. 10:15:43

@politicus: Most lehet, hogy benéztem valamit (ez esetben előre is elnézést kérek), de szerintem jó a linkelt pdf-ben az árdinamika számítása HU esetében is. (4-5. oldalakon néztem az adatokat, az szerintem rendben van)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.11. 10:17:37

két filozódia van. Az egyik szerint fizesse meg a terméket az, aki használja, a másik szerint legyen olcsó, és a különbözetet meg fizesse meg az adóján keresztül az is, aki nem használja. Az első verzió jobboldali, a második baloldali. Magyarszágon persze a kormányok pont az ellenkező előjelű megoldáshoz ragaszkodnak :-)

Zoltanius 2010.06.11. 10:18:10

Megmondták: kolbászból lesz a kerítés, és úgy is lesz, punktum.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.06.11. 10:19:25

@Merillincs:

Sajnos nem egyezik a pdf adatsora az eurostat online elérhető adataival(appsso.eurostat.ec.europa.eu/nui/show.do?dataset=nrg_pc_202&lang=en), sőt a pdf egyéb gázárra vonatkozó adataival sem.

Tibike15 2010.06.11. 10:21:38

Imádom az olyan chartokat, ahol sorba veszik a leggazdagabb országokat és lám lám nem mi vagyunk az elsők, tehát milyen jó nekünk, mert fizethetnénk annyit is mint a skandinávok.
Persze, de ha megnézzük az utolsó chartot, ami vásárló erőhöz képest nézi a gázárat máris más a kép ugye.
Persze, ott sem az elsők vagyunk, tehát milyen jó nekünk, csak mondjuk, amig a lengyeleknél drága a gáz relatívan nézve, addig ott sokkal kevesebben fűtenek gázzal, mint nálunk.

Spórolok a gázzal, amennyire csak lehet de még így is 1,5-2 havi béremet elviszi a fűtés. Ez biztos, hogy nem normális helyzet.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.06.11. 10:21:41

@Fedor:

Én egyiket sem állítottam. Pusztán annyit, hogy míg számos országban csökkent a gáz ára a vizsgált időszakban, addig Mo.-on nőtt. Ráadásul, bár ezt a cikkben nem írtam, a felszámított adók különbsége sem indokolja az országok közti különbséget.

Merillincs 2010.06.11. 10:21:51

@zsolt28: Mire alapozod ezt a kijelentést a hőszivattyúkkal kapcsolatban (a Pannergy hatalmas pénzeket tol ebbe az üzletágba, nem hiszem, hogy el akarják bukni a lóvéjukat). Nyilván nem arról van szó, hogy minden egyes ház alatt legyen hőszivattyú (méretgazdaságossági szempontok szerint ez baromság lenne).

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.06.11. 10:26:30

@TuRuL_2k2: nem a védelmében mondtam, csak most minden attól hangos, hogy nem lesz emelés.

Merillincs 2010.06.11. 10:30:27

@politicus: Aha megnéztem, az on-line adatbázisban euro-ra átszámítva vannak az adatok. Nyilván az árfolyamváltozásokból adódik a különbség. A pdf szerintem jobb ilyen szempontból (nem játszik az EUR/HUF kereszt)

demagofób 2010.06.11. 10:33:04

A gázártámogatást ki se kellett volna találni.

Ma 1,6M minimálbéres van Magyarországon. Effektíve az összes kisvállalkozó kapott gázártámogatást.

Ismerek olyan vállalkozót, aki vett kp-re egy 38MFt-ért házat. Ugyanabban az évben 9MFt-ért autót KP-re, majd még abban az évben megkapta a legmagasabb gázártámogatást. Na ezt kellene sürgősen megszüntetni!!!

elkoltozott. 2010.06.11. 10:36:29

Amugy ha hatosagi aras lesz a gaz ar, tehat fix aras akkor a gas.hu nak (EMFESZ) lottek? Lehet inkabb vedoar kellene.
Merillincs> Azert mert egyszeruen nem jon vissza az ara belathato idon belul (kb 20 ev) ha beleszamitjuk a karbantartasi koltsegeket is. Es sokan nem szannak ra annyi penzt amennyibe kerul mert sajnaljak. Kb 2 milliotol kezdodik hatar a csillagos eg.. es ez csak a kezdet. Ugyanugy be kell csovezn ia lakast stb stb..
De elhiheted hogy en is azt tennek a hazamba szivem szerint.. meg napkollektort.
Egyebek mellett el fog jonni az ido amikor a hoszivattyus hazakra is kitalalnak vmi dijat..Mert az allam nem hulye ugye..:(((

Kenguru 2010.06.11. 10:38:14

Szep dolog a vasarloeron paritason valo osszehasonlitas, de akitol a gazt vesszuk azt nem erdekli.

Ugyanakkor teny hogy ezen a teren monopliumok vannak, amiket mindekep szabalyozni kell.

is:"hogy a gazar listaara az olajarhoz kotott, es kb. mindenki ugyanazt az arat fizeti."
Vagy nem. Lehet a gazt piaci aron venni, mint pl a nemetek, meg lehet a helyettesito teremekek arahoz kototten mint mi.
Az elobbi volatilisebb, az utobbi hajlmos kulonbozni(dragabbnak lenni) a valos piaci gazartol.

Amugy gazartamogasra amugy nem lesz penz, EUs penzekt viszont fognak adni boven hazszigelesre, futeskorszeruitesre.

Ez a magyar gazdasagot is porgetni fogja.

lekvároscsirke 2010.06.11. 10:41:30

Megújuló energia! Ez a jövő! Ennek támogatását kell megsokszorozni! Pl. Német o.-ban 3 millió m2 napelem természetesen ezek a számok a privát szféra adatai, Ausztriába 1,2 millió m2, Magyarország 50 ezer m2. És ez csak a napenergia! Nem beszélve a szélről (csak Bécs a kelet oldalon kb. 1.500 db. hatalmas szélkerék egy csokorban) iszonyatos ütemben nő a hőszivattyúk elterjedése és még sorolhatnám! 4 millió forint és leszarnám a gázműveket, a villamosenergiát áruló multikat, önfenntartó lennék! Nos ennek akadálya, hogy nincs 4 misim, de az ember námi támogatás mellett jobban költene ilyesmikre. Azonban ezt az állam nem engedheti, mivel a fogyasztás csökkenésével csökkenne a kivetett adók, így kevesebb pénz folyna be, ezért adóemelés (más téren) és tovább, tovább! A lényeg, hogy teljesen mindegy, van- ártámogatás, vagy nincs, lesz-e áremelés vagy nem! CSAK FIZESSSSSSS!!!!!!! Minegy, hogy miért csak FIZESSSS!!!

elkoltozott. 2010.06.11. 10:51:29

@lekvároscsirke: Igaz:) Tamogatni kellene a nap energiat es a hoszivattyut ezerszer jobban..
Nalunk a kreativabbak a szeleromu ultraeros magneset hasznaljak csak erre arra:))))

tallian.miklos 2010.06.11. 11:18:41

Ugye van egy szerződés, ami definiálja a gázárat, ebben az olaj előző féléves átlagára vagy mi van benne, mint viszonyítási alap. Ennyiért kapja a nagykereskedő a gázt, ki milyen szerződést tud kialkudni, ebbe nem szól bele az, hogy ez most vásárlóerő-paritáson szar-e vagy jó, az eladónak nem tisztje ezt figyelembe venni.

A nagykereskedő ezek után devizában fizet.

Namostan. Mire ez eljut a horngyulai értelemben vett lakosságig, addigra egyrészt forintosodik az ár, ezen a magyar fogyasztó szophatna is, ha például beszakad a forint, és a kiskereskedő ezt mondjuk érvényesíteni. Másodszor az állam vagy támogat bele, vagy nem. Namostan a bonyolult, "fogyasztási egységes" támogatási rendszer bevezetése előtt annyi volt ez a hozzátett összeg, hogy akkor viszont vélhetően lassabban emelkedtünk, mint amennyire a beszerzési ár emelkedett, ezért nem csökkent durván a gázár az olajár-összezuhanás ellenére sem. Utóbbiról (a 2008 előtti, devizában meg vásárlóerő-paritáson mért drágulások világviszonylati összehasonlításáról nincs adat?).

yafet 2010.06.11. 11:46:53

@Sparhelt: Jelenleg a nagyfogyasztó alacsonyabb rezsiköltségét a lakosság támogatja a jóval magasabb gázárral.

Azt megválogathatom, hogy kitől milyen terméket veszek /építsen be az árába bármit is/, de azt nem hogy kifizetem e a gáz számlát vagy sem.

nagypeti 2010.06.11. 12:01:15

Ez mind nagyon szép és jó, hogy a középmezőnyben vagyunk, ami a gázárat illeti. Na de hol vagyunk fizetésben? Ahhoz viszonyítsunk már!
Azzal én sokat kezdek, hogy máshol drágább a gáz, de a minimálbér is mennyivel magasabb...
Kicsit érdekes hozzáállás ez...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.06.11. 12:28:16

Nem látom az adatok közt a 2002-es januári gázárat.
Mivel nyolc évig a baloldal a gázáremeléssel tört nemzetére, ezért gondolom, az az ár a nemzeti érdek.
Miért nem írtátok bele a posztba a nemzeti gázárat?

soniq 2010.06.11. 12:38:14

@is: nincs azzal baj, hogy nincs támogatva X közüzemi szolgáltatás, ha cserébe átlátható az árképzés. Ne legyen támogatva, viszont szabályozzák, hogy a nagyobbrészt természetes monopóliumnak számító szolgáltatók milyen indokokkal, számszerűleg hogyan emelhetnek árat (különben semmi sem szorítja rá őket a takarékosságra és a hatékonyságra). Remélem ezt akarja a Fidesz, nem pedig a támogatásokat erőlteti.

soniq 2010.06.11. 12:39:26

@simonmondja.: hőbörgés helyett akár meg is kereshetted volna, nem?

SiKom 2010.06.11. 12:46:16

@nyomasek_bobo:
Nem gázártámogatás kell, hanem hőszigetelés-támogatás!

A gázártámogatás évente elveszített pénz, a hőszigetelést egyszer kell megcsinálni 20 évre!

SiKom 2010.06.11. 12:48:03

Ez a gázártámogatás olyan, mintha a régi, elavult autósok tulajdonosai kapnának benzintámogatást.

Azért, mert régi az autójuk, és sokat fogyaszt, és szegények.

porfelhő 2010.06.11. 13:21:24

Én a számitásba nem bonyolódom bele, mert annyira nem értek hozzá, nagy hülyeségeket pedig nem akarok irni. Ugy gondolom nem kellene állandóan a más európai országokhoz hasonlitani az életszínvonalunkat. Nem kellene mindig átlagban gondolkodni. Akik az ország elmaradottabb részein élnek családi házban,olyan településeken ahol már szinte nincs is munkalehetőség, de ha van vegyünk 100.000.bruttó bért. Akkor tessék már nekem megmondani hogyan lehet kifizetni több tizezer forintot csak gázszámlára. Főleg ha még emelkedik az ára. A megfagyás ellen nagy hidegben ugy lehet küzdeni, hogy a nyaralást csak hirből ismeri az ember, vesz egy kis fát, és télen azzal füt, igy átvészeli a telet. Eddig is igy volt, csak azt szerettem volna érzékeltetni hogy még magasabb árat lassan már képtelenség lesz kifizetni, mert már eddig is nehéz volt támogatással is. Azt eddig is tudtam, hogy nagy mozgástér nincs, csak legalább már az ára ne emelkedjen a csillagos égig.

porfelhő 2010.06.11. 13:44:18

@Zoltanius: Az nem lesz. Már aki elkezdte /legalább képzeletben/ építeni az is visszabonthatja, és főzhet pálinkát otthol, csak azzal meg nehogy a háza robbanjon fel.punktum.

vizipipa 2010.06.11. 13:52:58

@TuRuL_2k2:
Hosszútávon semmi, rövidtávon a józan ész, ami ezek szerint nem mindenkinél van meg.
Nyugodtan nézd meg a gázárat 20 éves visszatekintéssel. Az nem a lakosság privát hülyesége, hogy MA ilyen magas a gázfűtés aránya.
Aztán számold ki mennyibe kerül 2 millió háztartás átállítása másra. Egyrészt, mint beruházási költség, másrészt mint elvégzendő munka.
Azután biztosítsd a mást, ami gáz helyett lesz. Elárulom, elég sok kell majd belőle.

És nem először van ez a helyzet. Aki tapasztaltabb - vagy többet olvas - tudja jól, hogy eljátszottuk már ezt az olajkályha/olajfűtés viszonylatában a 80-as évektől kezdve. Akkor sem azért választották szét a diesel olajat fűtőolajra és üzemanyagra, mert államilag előre tervezték az olajszőkítési üzletágat.

Bummer 2010.06.11. 14:08:15

@tallian.miklos:
Az eladónak nem tisztje a vásárlóerőt figyelembe venni? Szép kis piacgazdaság :)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.06.11. 14:09:07

@soniq:
A 99-2001 gázár a legolcsóbb volt Európában - 33 Ft/köbméter.
www.eh.gov.hu/gcpdocs/200308/morcza.pdf
Októbertől 131 Ft/köbméter.
www.kisalfold.hu/hirek/oktobertol_131_forintba_kerul_egy_kobmeter_gaz/2071342/
Szóval a komcsik a ludasak.
Viktor 33-ból megszámíthatná megint.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.06.11. 15:09:50

@nagypeti:

@Bummer:

A Suzuki árát sem csökkentik le Bangladesben 2000 Ft-ra csak azért, mert ott kicsi a vásárlóerő és Amerikában sem fognak érte 10 milliót Ft-ot fizetni, mert ott meg nagy. Nyilván függ a vásárlóerőtől valamennyire a tényleges ár, de nem ahhoz igazodik elsősorban, hanem az előállítás költségeihez leginkább.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.11. 17:50:56

@politicus: Ezt nem te állítottad, ezt én állítom :-) Vagy talán nem tény, hogy a jobboldali FIDESZ ragaszkodik a hatóságilag alacsonan tartott gázárhoz, és a baloldali kormányok vesszőparipája volt a szabadáras gáz?