Kitörés a MILF státuszból
2010. május 20. írta: nénike

Kitörés a MILF státuszból

  Alapvetően szimpatikus nekünk az az úttörő munka, mellyel a Népszabadság több ízben is kísérletezett már, legutóbb csütörtöki számában az Arcok rovatban. A gyűjtőnéven leginkább pozitív MILF-ezésnek nevezhető kísérletben ezúttal Kovalcsikné Bátori Krisztinának állít szobrot (akit 20 év alatti olvasóink Lilu anyukájaként ismerhetnek, ha egyáltalán…).

  Nagyszerűségét abban látjuk, hogy olyan magánembert (asszonyt) mutat be, aki hobbija révén akár példaként is állítható a mai tizen-, huszonéves lányok elé. Krisztina 40 évesen kezdett hegyet mászni, szánját vontatva eljutott az északi és a déli sarkpontra is, nyolcezres csúcsokat ostromol. Egyébként saját vállalkozását irányítja.

  Mondom, jelentős előrelépés ez abban a sajtókörnyezetben, mely az 40 pluszos nem celeb magyar asszonyokat szinte kizárólag árvíz-, vagy hitelkárosultként hajlandó bemutatni. A Blikk emellett a klasszikus MILF-ezés mentén tegnap is, ma is címlapon hoz egy bögyös asszonyt, aki egyébként „civilben” szintén anyuka. Mondjuk ez nem meglepő, hisz épp a netes kommentekben mutatkozik meg leginkább, hogy szinte kizárólag a sunáznám összefüggésében vagyunk képesek elismerésünknek hangot adni.

  Ezzel a jelenséggel maguk az érintett hölgyek sem tudnak igazán mit kezdeni. 30 fölött az alapértelmezés szerint két respektált létezési forma áll az asszonyok előtt, az anyuka és a sikeres üzletasszony modell. Ha ezen túlmenően mutat valami sajtóérdeklődésre számot tartó dolgot, például humoros, mint (az egyébként családanya) Kormos Anett, vagy Ugyan Anita, aki épp hétfőn, másodszorra is megmászta a Mount Everestet - hogyan is viszonyulhatnánk másképp hozzájuk, természetesen sunáznánk. Névtelenül, macsósan. Pedig ideje lenne levenni Sebestyén Balázs szemüvegét.

Elismerve Kovalcsikné imponáló teljesítményét és a róla portrét festő Várhegyi Júlia újságírói érzékenységét, azért azt csendben jelezzük, hogy az a mondat, mely szerint, idézzük: „Élteti az is, hogy a hét legmagasabb csúcsból már csak az Everest kipipálatlan” nem igaz. Magyar ember ugyanis még sohasem állt az Everestnél technikailag lényegesen nehezebben mászható K2 (8611 m) tetején. Ez eddig összesen kilenc nőnek sikerült csupán.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr342017591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.05.20. 20:03:14

a 'blokkolnám' már kiment a diwatból ? :))

mondjuk, inkább ilyenről olvassunk, mint a drogosch kurva jobbikos csajokról ...

azIstenostora 2010.05.20. 20:48:20

Biztos,hogy ezt a cimet akartátok adni?
Mert akkor nagyon rosszul sült el:

milf.com/

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2010.05.20. 20:48:50

Nem értem, mit nem lehet ezen érteni. Gondoljatok bele, hogy van egy fiatal nő, aki mondjuk nem egy keresztény, gyerekközpontú közösségbe született bele, és nem tudja elképzelni azt életcélként, hogy jó pár éven át pelenkát cseréljen, gyereket neveljen, ha pedig felnőttek a gyerekek, kedves nagymamaként kötögessen az unokáknak kesztyűt meg sálat, és minden hétvégén sütivel várja őket.
Egy ilyen nő számára ez a példa azt jelenti, hogy családosan, 40 felett is van "élet", olyan értelemben, hogy nem kell minden egyéni vágyáról lemondania. Szerintem ez igenis pozitív üzenet.

karaulu 2010.05.20. 22:00:33

@a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka: Valami hasonlót gondolok én is. Az embernek néha ki kell másznia a kis inkubátorból, amiben az életét tengeti, ahol mindig ugyanazok a dolgok veszik körül. Másképp nem látja távlatból saját magát és a környezetét. Ha ezt kicsit túlzásba viszi, még nem kell érte kárhoztatni.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.20. 22:05:30

érdekes ez a sötétség seregeinek karauluja. ezek tényleg komolyan gondolják, hogy egy nő személyes kiteljesedése az, hogy baszik süteményt sütni, viszont baszik a hegyen.

tevevanegypupu 2010.05.20. 22:12:50

Soha eletemben nem tudtam elkepzelni, hogy eletem celja egy nyolcezer meteres hegy megmaszasa, szan vontatasa eszak es del fele legyen. Es azt tudom tanacsolni huszoneves lanyoknak - igaz, konzervativ tanacs - hogy probaljanak a foldon boldogok lenni, ertelmesen elni, szeretni, gyereket nevelni es egy szep, igazi otthont megteremteni. Ne maszkaljanak csucsokra, meg ne kuzdjenek sakalokkal es oroszlanokkal, ne akarjanak kikepzo ormesterek lenni, es ne erolkodjenek, hogy orokke fiatalok maradjanak, erre nem erdemes energiat pazarolni, stb..Legyenek egyszeruen nok es eljenek ugy ahogy a jo Isten megteremtette oket: nokent. Ez sokkal nehezebb, de ertelmesebb feladat, nagyobb es tobb orommel jar mint a Himalajarol korulnezni..(:

tevevanegypupu 2010.05.20. 22:21:28

Kuzdosportok hat valoban nagyon noies mikor egymas foldhozvagdossak vagy jol pofonrugjak ifju holgyek, esetleg talan javasolhatnam meg az iszapbirkozast vagy a kik-boxot, az is olyan cuki.Vadevezes minek??? Nyugodtan vitorlazni a Balatonon az igen, de sebesvizu jeghideg patakban egy bananhejban evezni es annak orulni, hogy nem akadunk fenn a sziklan vagy nem vitt el minket a nyolcvanmeteres vizeses..Jo szorakozas.

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.05.20. 22:31:55

szar a cím

az említett "státuszból" kitörni épphogy

5 gyekkel és főállású anyasággal lehet, nem a megjátszássaé és kétségbeesett fiatalságba kapaszkodásal

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.20. 23:37:54

@Ezt a népet sajnáljam?:

hát ja, a nő csak egy szülő- és gyereknevelőgép, ugye

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.05.21. 04:38:21

Mi ez a kellemetlen, áporodott láb- és szájszag itten, he? Jah, sok, okos, kis fütyi magyarázza, hogy mitől nő a nő. Remek kis 19-ik század!

Komplexusoskáim! A nő persze, hogy lehetőség szerint szüljön. De fölnevelni a purdé(ka)t, otthont teremteni, stb, az éppúgy közös projekt, mint legyártani az utódot. Aztán lehet az a közös projekt vezérfonala, hogy nő otthon süt-főz-takarít, az embör meg hordja haza a dellát, de nehogy már ez legyen a kizárólagos, kötelező szereposztás!

Normális ember nem akarja előírni, mint ti itt, hogy ki hogyan éljen, nem akarja másokra tukmálni a saját boldogság-receptjét.

----------

És ettől még Nénike betűhalmozása szokásosan csapnivaló, mindenféle értelemben.

betyár (törölt) 2010.05.21. 07:52:16

Már megbocsássanak az Urak,

de ne huszonéves fiúcskák mondják meg, hogy mi a középkorú nők dolga és helye. Új témát vetek fel: mit kezdjünk azokkal a férfiakkal, akik gyerekeik felnevelésének anyagi hátterét már megteremtették, így öregecskén/40 fölött már csak nyűgöt jelentenek a feleségük számára? Azért ne búsuljanak, talán akadnak köztük olyanok, akik még sunázhatnának minket.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.21. 08:02:03

@Dr. Zerge:

igaza van, bár a szövegébe minden bizonnyal bezavart a hajnali óra, az újabb kevéssé sikeres nőfelszedési akció valamelyik zs+ romkocsmában, esetleg egy merevedési zavarral páros korai magömlés, de nagyjából igaza van.
a nő biológiailag és szakrálisan elrendelt szerepének valóban reális alternatívája, a hegyen, sarkon át, mindenáron baszni való anyukának maradás. bizony igaz!
magyar anyák! irány a sarok és a hegy!

karaulu 2010.05.21. 09:29:34

@Grift: Félreérti, amit írtam. Nem abban látom a kiteljesedést, hogy valaki nagy hegyeket mászik, de hasznos, ha néha a megszokottól eltérő élethelyzetbe kerülünk, sőt ezt tudatosan keressük. Véleményem szerint egy nőt, aki felnevelt két gyereket, és kalandvágyóbb az átlagnál, nem kell feltétlenül lehülyézni.

bz249 2010.05.21. 09:52:12

@Grift: kinek art ez a neni azzal, hogy szant huz a sarkokra meg hegyre megy fel? Most nem mondom, hogy legyen peldakep, mert ezek draga es veszelyes hobbik, de lathatoan van penze megtenni es fizikailag is alkalmas ra. Felulbiralhatja a Teremtot, hogy marpedig az asszonyszemelyeket nem erre teremtettek es kesz, de akkor viszont meg kell indokolnia, hogy ebben az esetben miert kapott ennyi amugy teljesen celtalan allokepesseget Kovalcsikné Bátori Krisztina. Mert abban talan megallapodhatunk, hogy a himzokori tagsag ennel sokkal gyengebb fizikai kondiciokkal is abszolvalhato.

Alfőmérnök 2010.05.21. 10:37:13

@betyár: Nénike és betyár, szép pár. :D

hiba 2010.05.21. 10:48:32

@nénike: A korrekciós megjegyzésed a poszt végén téves. A hölgy szerintem az ú.n. Seven Summits vagyis minden földrész legmagasabb csúcsának megmászását tervezi, amiből valóban csak az everest van hátra neki, ha jól nézem. A K2 nincs benne ebben a listában.
Amúgy hegymászók tényleg mind betegek és a mászás egyfajta kezelés nekik. Még szerencse, hogy a társadalom többi tagja mind hasznos normális.

nénike · http://mandiner.hu 2010.05.21. 11:45:16

@hiba:
Akkor érdemes lett volna jelezni a földrész összefüggést.

Téglagyári Megálló 2010.05.21. 12:00:08

@betyár:

öregecskedő férjek? Tudja ki a maga tanítómestere?

Téglagyári Megálló 2010.05.21. 12:01:56

@karaulu:

Nos, lehet a Kárpátokban is elég izgalmat találni, nem kell feltétlenül az életünket és gyermekeink árvaságát kockáztatni a Himalájában. Félreértés ne essék, ezt férfiaknak is mondom, de nőknek különösen.

bz249 2010.05.21. 12:07:59

@Téglagyári Megálló: a Karpatokban is ragyogoan el lehet halalozni, ha valaki meg akarja oldani.

www.vysoketatry.com/ciele/scintorin/hu.html

Masreszrol egy csomo ember meg nem halalozott el a Himalajaban.

hiba 2010.05.21. 12:36:29

@nénike: ja, félreérthető a szöveg, de a 7 legmagasabb csúcsot nem szoktak csak ebben az értelemben emlegetni. A 14 nyolcezres mellett a 7 kontinens csúcsának megmászása is egy "klasszikus" expedíciózós médiázós cél.
Megjegyzem a valódi kemény hegymászás, már régen a stílusról szól inkább mint a magasságról. Minél kevesebb felszereléssel, alpin stílusban mászni a lehető legnehezebb falakat. A mindent teleszemetelő, bekötelező kereskedelmi expedíciókra is van még igény, de az lassanként leválik a hegymászásról és inkább a kaland turizmus egyik ága lesz.

Google 2010.05.21. 12:36:33

Azért érdekes hely a világ, mert ilyen asszonyok is laknak benne.
És igen: mindenkinek kellene egy hegy, amivel megbírkózzon. És egy óceán, amit csak nézzen, nézzen...

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.05.21. 12:56:50

@bz249: Éppen Erőss Zsoltot is a Tátrában kapta el a hó, nem a legmagasabb csúcsokon. Megint másokat a Bartók Béla úton csap agyon egy háztetőről leszakadó jégcsap, vagy éppen bontott csirkét keresve beleszédülnek a saját mélyhűtőjükbe. Legyünk óvatosak a hóval és faggyal!

tevevanegypupu 2010.05.21. 13:46:04

@bz249:
Eppen az ilyen megatalkodottak miatt maszik ez a szegeny no a Himalajara mint maga: kepes volt lenenizni!(:
Egyebken ez a XX. szazad noi problemaja is volt, miota a nok egyenjoguak lettek a ferfiakkal, nehezebben viselik a korukat. Ertheto, hiszen egy otvenvalahany eves ferfit meg nemigen bacsiznak le a munkahelyen, viszont egy ugyanannyi idos not szivbaj nelkul neniznek. Magyarorszagon ugy tunik kulonben is elterjedt az a szokas, hogy a nok csak ugy 35 eves korukig tekinthetok noknek, utana oregasszonyok. Mig ven bajgunarak meresztgetik magukat mindenhol, szemermetlenul kikezdve egeszen fiatal lanyokkal, addig az idosebb no-fiatalabb ferfi kapcsolat meg mindig megbotrankoztat. Ebbol a szempontbol meg sokat kell fejlodnunk, hogy utolerjuk Europa nyugatabbik felet: ott ugyanis egy novel meg kilencvenes koraban is nokent bannak, senkinek eszebe nem jutna tante-zni egy csinosan oltozo, apolt oreglanyt sem.
Ettol fuggetlenul hulyeseg ez a tulpezsges a kozepkoru noknel, mert akarmit is csinalnak, akkor is legfeljebb csak azt a jelzot kaphatjak meg, hogy: fiatalos. Na annal sertobbet meg el sem lehet kepzelni.(-:

Alfőmérnök 2010.05.21. 13:53:23

@Téglagyári Megálló: @bz249: A Kárpátokban a medvék is veszélyesek.

bz249 2010.05.21. 13:58:51

@tevevanegypupu: a nenit egy veletlengenerator dobja ki nagyjabol hasonlo elven, mint amikor a diplomamunkast Herr Professornak szolitom.

A ven bajgunar a nagyon fiatal buxaval szerintem nevetseges, de egy kelloen gazdag ven bajgunar ugyis azt tesz ami jol esik neki. Kitudja, ha ven es gazdag leszek, lehet en is ezt fogom tenni. :P

bz249 2010.05.21. 14:01:51

@Alfőmérnök: meg a juhaszkutyak. Bar nem mernek ra megeskudni, hogy nem medvek-e azok is.

kackia 2010.05.21. 14:12:03

@Ezt a népet sajnáljam?:

"nénike libsike?"

Hülye kérdéseid vannak ezt a te korodban illene mán látni. :)
Vesd össze a mosolyát Barbra Streisandéval, és már tudod is.
A mosolyra húzott és felfelé ívelő szájszél biztos jele a szemita származásnak.:) :) A szmájlit, ha elfordítod horizontálisan akkor pontosan azt látod amiről beszéltem.

stalien 2010.05.21. 19:29:04

Lyájjájlyáj !

Bekattant a ziklett :
Hilfe ! Hilfe !
Ki a zanyád s milf-e ?

Manyi Béci 2010.05.21. 20:04:19

@Grift:
Mi egy nő személyes kiteljesedése maga szerint?

Manyi Béci 2010.05.21. 20:09:00

@tevevanegypupu:
"Soha eletemben nem tudtam elkepzelni, hogy eletem celja egy nyolcezer meteres hegy megmaszasa, szan vontatasa eszak es del fele legyen"
Na és?
A maga céljai netán nemesebbek ennél?
Mik azok?
Értelmesen élni...:) Az mit jelent pontosan?
Mitől igazi egy otthon?
Mit jelent nőként élni?:)

tölgy1 2010.05.21. 20:09:57

@Manyi Béci: a szalagos fánk, szerintem.
Esetleg a csöröge?

tölgy1 2010.05.21. 20:12:12

@Manyi Béci: "Mit jelent nőként élni?" - itt akar ismerkedni?

Manyi Béci 2010.05.21. 20:16:16

@kackia:

Magának érdekes arca lehet, ha mosolygás közben lefele fittyed a szája.

Manyi Béci 2010.05.21. 20:16:54

@tölgy1:
Miért akarnék ismerkedni, mikor már ismerem Magát, drága tölgy?:)

tölgy1 2010.05.21. 20:17:53

@Manyi Béci: hát ez az, ezt nem értem.

stalien 2010.05.21. 20:21:21

"A fekete lyuk egy nem létező égitest"?

kackia 2010.05.21. 23:05:38

@Alfőmérnök: Eltűnt,valamit össze kutyultam a gépemen.Telepíteni is kellet a a vírusok miatt. Majd készítek másikat.

kackia 2010.05.21. 23:07:53

@Manyi Béci: A vízszintest nem is tudja elképzelni.

tevevanegypupu 2010.05.22. 01:01:22

@Manyi Béci:
Beci jol erzem magam ugy, ahogy egy XX. szazad eleji giccses, emelyito konyvben szoktak megirni a noi eletet. Kepzelje meg himzek es kotok is, sot kutyat setaltatok.Mindenfajta ambicio hianyzik belolem, karrier utani vagy fujjjj..
Ez persze nem kovetendo pelda, mint ahogy a Himalajara sem kotelezo felmaszni. De az az erzesem, hogy annak ellenere, hogy nem csinalok semmit, kiegyensulyozottabb lehetek mint az a notarsam, aki szankot huz a Deli sarkon vagy az Orszaghazban hallgatja csendben atkozodva Semjen Zsolt felszolalasat.
Felek kulonben, hogy az erosen kihalofelben vagyok, mar a muzulman nok is kezdenek nem ferni a borukbe. Hala Istennek vagy milyen kar, ezt ugyis mas donti el helyettem.

Manyi Béci 2010.05.22. 08:37:49

@tevevanegypupu:
Teve kisasszony,
Ön kétségtelenül belopja majd a szívét ezzel a kötögetéssel és ambícióhiánnyal a törzskommentelő paJtások szívébe. Jól érzi így magát, rendben.
De állításával ellentétben bizony követendő példának gondolja ezt a - valljuk be - kevéssé érdekes életvitelt, íme:"Es azt tudom tanacsolni huszoneves lanyoknak"

Ön nem csinál semmit, és azt mondja, kiegyensúlyozott:)
Nem vagyunk egyformák. Van, aki számára nem ez a fajta kiegyensúlyozottság jelenti az élet értelmét. Talán halkabban kellene vihognia ezen tétlen szemlélődései közepette.

"az a notarsam, aki ...az Orszaghazban hallgatja csendben atkozodva Semjen Zsolt felszolalasat."
Hm, nem tudom, miért gondolja, hogy azért, mert ön álmodozva hallgatja Semjén úr bölcs megnyilatkozásait, máris kiegyensúlyozottabb, mintha átkozódna. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a kormányváltás előtt ön - és az itt kommentelők zöme - egészen frusztrált, instabil lelkiállapotban volt évekig.
Remélem, nem azt akarja ezzel mondani, hogy a politika ennyire fontos szerepet játszik lelki békéjének megtalálásában? Az ijesztő lenne, teve kisasszony:)

Nincs kihalófélben, tevekisasszony. Tudja, a kötögetés és a tvnézés között
nincs lényegi különbség:)

Tündér_Lala 2010.05.22. 09:07:00

Tőlem az mászik a Himalájára fiú, lány aki akar. A történet azonban úgy néz ki azámomra, hogy (felesleges) kockázatot vállalt egy (csak számára fontos) cél érdekében. Ha otthagyja a fogát, akkor azon én nem tudok szörnyülködni. Sajnálom, de benne volt a pakliban, számolhatott vele. Ennyi.

Téglagyári Megálló 2010.05.22. 09:30:03

Oh, mire ébredek! Manyi Béci - Teve pengeváltás!

tevevanegypupu 2010.05.22. 09:30:38

@Manyi Béci:

Egy biztosnak latszik Manyika, a Zsoltokon sikerul megosztoznunk, nem lesz vita targya, bar ketsegtelenul Maganak jut beloluk a tobb.

Nem mondhatnam, hogy frusztralt allapotban lettem volna, hiszen Semjen urat a szocialista remuralmi demokracia alatt is hallgathattam eppen ha akartam, de nem mindig eltem az alkalommal.

Azt nem tagadom, hogy most kisse jobban orulok, hogy gyoztunk, de elhiheti, hogy ez a gyozelem sorsomon semmit nem fog valtoztatni, pusztan erkolcsi elegtetel, gyakorlati hasznom nem lesz belole.

Az elet erdekessegerol vallott felfogasunk nem egyezik, nagyon tettrekesz, hivatasuknak elo baratneim is felteszik nekem idonkent a kerdest "hogyan vagy kepes igy elni?" Mivel van osszehasonlitasi alapom, mert vagy 15 evig rettento aktivan dolgoztam en is, a valaszom renduletlenul es mar jopar eve mindig ugyanaz: "koszonom szepen,
nagyon elegedetten."

Utoiratkent: dehogynincs lenyegi kulonbseg a kotogetes meg a tv nezes kozott.Van maganak ekruszinu patchwork kezzel kotott takaroja, narancssarga, fekete meg negerbarna pulcsija? Na ugye!(-:

Téglagyári Megálló 2010.05.22. 09:31:30

@elGabor:

Mondjuk azt: van aki magának keresi a bajt.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.22. 09:36:53

@tevevanegypupu:
válogassa meg a szavait, maga gyarmatosító rabszolgahajcsár! mi az, hogy négerbarna?
nem hiszem el! az ilyen embereket ki kéne rakni a taxiból harlemben, azt' ott négerbarnázzanak! :)

tevevanegypupu 2010.05.22. 09:41:20

@Téglagyári Megálló:

Remelem nekem drukkol! Kundu utan Manyi Beci..Ket ilyen partnerrel tarsalogni egymas utan, raadasul felkeszulesi ido nelkul, erot es szellemet probalo feladat.(:

tevevanegypupu 2010.05.22. 09:48:09

@Grift:
"válogassa meg a szavait, maga gyarmatosító rabszolgahajcsár! mi az, hogy négerbarna?"

Huh..ugy latszik tudat alatt hajlamos vagyok a rasszista megnyilvanulasokra. Ha holnap nem is - Punkosd leven a plebanos ur nagyon elfoglalt - de jovo vasarnap meggyonom.(-:

Manyi Béci 2010.05.22. 09:48:10

@tevevanegypupu:
„Nem mondhatnam, hogy frusztralt allapotban lettem volna, hiszen Semjen urat a szocialista remuralmi demokracia alatt is hallgathattam eppen ha akartam, de nem mindig eltem az alkalommal. „
Ó, és miért nem tételez fel másokról hasonló higgadtságot?:)

„Az elet erdekessegerol vallott felfogasunk nem egyezik,”
Valóban nem:)

"koszonom szepen,
nagyon elegedetten."
Hát örüljön ennek, de ne ítéljen meg másokat azért, mert nem osztoznak a felfogásában, főleg pedig ne tartsa egyedül üdvözítőnek az életmódját.

„Utoiratkent: dehogynincs lenyegi kulonbseg a kotogetes meg a tv nezes kozott.Van maganak ekruszinu patchwork kezzel kotott takaroja, narancssarga, fekete meg negerbarna pulcsija? Na ugye!”
Hogyne lenne saját kötésű pulóverem, teve kisasszony, ha nem is narancssárga színben.
Pontosan ezért tudom, hogy nincs lényegi különbség.:)

tevevanegypupu 2010.05.22. 10:10:32

@Manyi Béci:

"Hát örüljön ennek, de ne ítéljen meg másokat azért, mert nem osztoznak a felfogásában, főleg pedig ne tartsa egyedül üdvözítőnek az életmódját."

Na az, hogy ki fog udvozulni: a Himalajat is megprobalo Lilu-anyuka vagy en, a lusta haziasszony, az meg nem eldontott kerdes.

De valtozatlanul csak azt tudom mondani, ha valakiban tombol a tettvagy es bizonyitani szeretne (nyilvan elsosorban sajat maganak) akkor olyasmit valasszon, amivel esetleg segithet is masoknak, tehat igazi ertelme van annak, hogy annyi energiat aldoz fel.

Ha lehordana mondjuk szaz mazsa szenet egy gyermekotthonnak, vagy villanyoszlopokat allitana eddig elektromos aram nelkul elo telepuleseken, esetleg beallna a Magyar Gardaba es ott kuzdene a gaton a fiukkal,mennyivel ferfiasabb cselekedet lenne! Mert gondolom valami ilyesmire torekedett, ez a vagy hajtotta Kovalcsikne Batori Krisztinat.

Es igazan nagyon orulok Manyika, hogy van sajat kotesu pulovere, ezzel valoban bizonyitja, hogy nincs is lenyegi kulonbseg.(:

tölgy1 2010.05.22. 10:18:56

A különbség a Teve - Manyika életvitelben az, hogy Tevééknél nehéz alkoholhoz jutni. Itthon viszont, hogy állva maradhasson folyamatosan izegnie-mozognia, jobbra-balra dülöngélnie kell Manyikának, mint a biciklistáknak.

Pizsamás Forradalmár 2010.05.22. 10:28:39

@tevevanegypupu:

Drukkolni? Egyértelmű, hogy maga a győztes. Manyika nyomja a libsi dumát a "főleg pedig ne tartsa egyedül üdvözítőnek az életmódját". Ez olyan, mint a vörös farok volt a nyolcvanas években.

A maga életformájában nem a kötögetés a sine qua non, hanem az alázat. A posztban ábrázolt nőből mintha ez hiányozna. És ez az ami üdvözít.

tölgy1 2010.05.22. 10:33:25

@Pizsamás Forradalmár: alázat? No-no, nem árt, ha egy nő kezdeményező. Ezt még Grift is elfogadja.

Manyi Béci 2010.05.22. 10:39:54

@tevevanegypupu:
Ön szénhordással töltötte az említett aktív 15 évét?
Micsoda nemes lélek!
Meghajtom a fejem ön előtt.
Tudja, ebben a megvilágításban már sokkal érthetőbb, hogy megfáradtan kicsinyt semmittevéssel tölti mostanság a mindennapjait.

Örülök, hogy belátta a tvnézés és a kötögetés közötti lényegi hasonlóságot:)

tölgy1 2010.05.22. 10:39:55

@Pizsamás Forradalmár: ne menjen mán mindig vissza Évához, ő elcseszte tényleg.

Manyi Béci 2010.05.22. 10:42:04

@tölgy1:
:)
Hazudik, tölgy, én úgy vagyok a borral, mint Szemérmetes Erzsók.

Ilyen a rágalom aztán..:(

tar_kebab 2010.05.22. 10:45:54

Na itten aztán kérem az lészen a konklúzió, hogy az igazi nőnek legyen min. 3 saját kőtésű pulóvere (nem árt, ha egy narancs színű), tudjon szalagos fánkot sütni, de úgy az igazi, ha megmászik olykor-olykor pár villanykarót is, pihenésképp, mikor a cekkerekkel ballag haza a Tescobol.

Nem utolsósorban pedig, legyen azé´ felvértezve némi kezdeményezőkészséggel is, ha már igazán nőiesen határozottak azok az életcélok!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.22. 10:48:24

@tölgy1:
az alázat mikor zárja ki a kezdeményezést? az alázat része a kezdeményezés kötelességének diszkrét viselése is.

@Pizsamás Forradalmár:
nem, grift nem keresztény

Manyi Béci 2010.05.22. 11:02:45

@Pizsamás Forradalmár:
Elég hülyén néz ki ebben a szerelésben,kedves forradalmár.

Az ítélkezés kizárja az alázatot.

Alfőmérnök 2010.05.22. 11:27:21

@Manyi Béci: "a kötögetés és a tvnézés között
nincs lényegi különbség"

Azért a kötögetés talán egy fokkal jobb, viszont a keresztrejtvényfejtés az tényleg egy szinten van a TVzéssel. Minden emberi tevékenység leghaszontalanabbika.

tar_kebab 2010.05.22. 11:35:56

@Alfőmérnök: Nem is olyan biztos ám ez!
Gondoljon csak bele. Kötögetés és tvzés
közben mennyire kell az embernek megmozgatnia agytekervényeit? Jó, talán kötés közben nem szabad elfelejteni a sorrendet: sima-fordított, sima-fordított... .
Ellenben a keresztrejtvénynél mennyit kell gondolkodni ahhoz, hogy megfejtsék egyesek mi is ,,Kína közepe"?

Na?

bz249 2010.05.22. 11:42:32

@Alfőmérnök: itt tombol a gazdasági világválság, maga meg padlóra küldené a keresztrejtvényipart? Azonnal javasoljon helyette valamit, ami legalább ugyanolyan fogyasztást generál! :)

Alfőmérnök 2010.05.22. 11:56:47

@tar_kebab: Kötözgetés közben lehet meditálni az élet értelmén meg ilyeneken, vagy plédául Schönberget hallgatni.

tevevanegypupu 2010.05.22. 12:36:36

@Manyi Béci:

Nem hordtam szenet, szegyenkezve vallom be, csak meg regen magancelokra, sajat kazanhoz. Mindig a konnyebb megoldast valasztom: inkabb adakozok szereny osszegeket ha muszaj..

@Pizsamás Forradalmár:

Koszi a tamogatast, foleg hogy latom az agybol ugrott ki, ez szep magatol.

Itt ebben az arab orszagban egyebkent minden alkoholt lehet kapni, hozza lehet jutni barmihez es ugy tunik egyre jobb borokat termelnek ok maguk is. Estenkent egy-ket deci vorosbor elfogyasztasa elegge meggyozi az embert arrol is, hogy ki az alkoholt szereti, rossz ember nem lehet. Itt rengeteg jo ember van.

Keresztrejtveny es sudoku nem, akkor mar inkabb a szinonimaszotar. Es kotogetes kozben barmit lehet hallgatni es barmin lehet morfondirozni, ugyhogy sokszor par sor sima-forditott utan idegesebb leszek, mintha kettoskonyveltem volna egy multicegnel.(:

tar_kebab 2010.05.22. 12:47:57

@Alfőmérnök: Igaza van ezzel a meditációval. Visszakanyarodtunk a poszt címéhez is akár.:)

Hallgatni bármit lehet, de ezt nézni sem árt:
www.youtube.com/watch?v=ARDVTPVLhcM&feature=related

tölgy1 2010.05.22. 12:56:40

@Alfőmérnök: egy perverz bölcsészina lenne a MILF ideál?

Alfőmérnök 2010.05.22. 13:32:44

@tar_kebab: Ezzel most mit akar mondani? Hogy az ideális MILF egyik kezével zongorázik, a másikkal meg pulóvert köt vagy krumplit pucol?

tar_kebab 2010.05.22. 13:59:15

@Alfőmérnök: ó, dehogy!

A balkezes csak egy kis kultúrbetét.

hiba 2010.05.22. 22:07:54

Annyira szép lett volna, ha egy nő mássza meg első magyarként az everestet szabályosan, de sajnos csak palackkal sikerült:
sportgeza.hu/sport/2010/05/19/eletveszelyes_probalkozas_oxigenpalack_nelkul_a_csucsra/?rnd=285

hiba 2010.05.22. 22:10:51

Mondjuk attól meg hánynom kell, ahogy a sok "igaz magyar anya" rajongó kisköcsög úton útfélen MILF-ezik. Legalább itt ne, ha lehetne.

tevevanegypupu 2010.05.22. 23:39:10

@hiba:

Azt hiszem azon a hegyen bizonyos magassag utan oxigenpalack nelkul nem veletlenul lesznek rosszul az emberek: a termeszet azt akarja nekik mondani, hogy eddig es ne tovabb..Aniko egesz biztos a konditeremben is talalkozhat a ferjevel, nem muszaj olyan magasra hagni ezert.

Egyebkent a Mount Everest nok altal valo megmaszasa mar a hatvanas evekben is foglalkoztatta az embereket, akkor meg inkabb nem ertettek mi a celja ennek. Valoszinuleg kevesen emlekeznek Tabi Laszlora, aki sportujsagirokent kezdte, aztan szindarabok irasaval folytatta. Volt egy rovata is a Nepszabadsagban "Pardon egy percre" cimmel, nagyon jo humorral a mindennapi elet kis problemairol irt. Ezt kesobb kiadtak osszegyujtve konyvben is, abban olvastam egy kis karcolatot a noi hegymaszokrol. Valahogy ugy vegzodott, hogy a feleseg levelet hagy a konyhaasztalon a ferjenek: "Jeno, ne varj haza, Ilussal a Mount Everestre maszunk. Hurka a sutoben."

tölgy1 2010.05.23. 10:52:58

@tevevanegypupu: félreértik itt mind.
A hegymászás egyáltalán nem modernkedés, hanem spirituális aktus

www.amazon.com/Meditations-Peaks-Mountain-Climbing-Spiritual/dp/0892816570

tölgy1 2010.05.23. 11:18:12

@Grift: gondolja el, milyen lehet egy tibeti női sherpa főztje.

hiba 2010.05.23. 11:33:35

@tölgy1: pont ezt a könyvet akartam idézni, hátha néhány kőkonzervatív hirtelen hegymászásrajongóvá válik. :)

tevevanegypupu: persze lehet karcolni a női hegymászókat és nem kell szeretni a hegymászást, csak fogadjuk el, hogy mindenki abba teljesedik ki, ami saját egyénisége számára a legmegfelelőbb. Számomra ugyanakkora teljesítmény az everest megmászása, mint akár 3 gyerek világra hozása és felnevelése. De míg a gyermeknevelés a társadalom által elvárt (és ezért messze nem értékén kezelt) tevékenység, addig a hegymászás nem. A hegymászó nők, mint alternetív női életpálya megjelenése, nem a hagyományos női életpályát minősíti le, hanem pont segíti, hogy helyén kezelje azt a társadalom: legyen értéke annak, ha valaki a lehetséges alternatívákból azt választja.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.23. 11:47:48

@hiba:
továbbá érdemes sokaknak a sátánnal szövetkezni, mert akkor az istenesek választását igazán tudjuk értékelni.

hiba 2010.05.23. 14:02:35

@Grift: A te világodban nyilván így van. De én a te világodat bottal sem piszkálnám.

tevevanegypupu 2010.05.23. 14:37:57

@hiba:
Ne hasonlitsa mar ossze a hegymaszast es a gyerekszulest, semmi kozuk egymashoz higygye el. Szep es jo dolog a hegyekre kirandulni, felmaszni ide-oda - nekem a legmagasabb kb. 3000 m volt, busszal vagy autoval mentem(: - de nem szeretem, ha egy no vagy egy ferfi ki tudja milyen megfelelesi vagybol kockara teszi az eletet. Felelotlenseg es elsosorban a kornyezetevel szemben az. Erdos Attila peldaul most mennyivel erezheti jobban magat, hogy a fel labat elvesztette?
Vagy annak masik hegymaszonak a felesege es gyerekei, szulei jol erezhetik magukat, hogy tudjak, a jeg maga ala temette a fiukat-ferjuket-apjukat?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.23. 14:58:43

@hiba:
...még ha felérném sem.
elnézést, hogy befejeztem a mondatát.

stalien 2010.05.24. 07:25:12

Ide kívánkozik, mert mindig is nagy érdeklődéssel hallgatom a milfügyi specialisták iránymutatását :
www.youtube.com/watch?v=QwN_JZHXtEw
és szolid, szerény titoktartásukat :
www.youtube.com/watch?v=L0Hpkjl9w8U&feature=player_embedded
pedig csak az ötcombú Reisz Gizit ruházzák fel mindenféle nevekkel.
Na ja, szegény ember kézzel nőz !-))

hiba 2010.05.24. 10:50:18

@tevevanegypupu: A hegymászás valóban abszolút öncélú tevékenység, a gyermeknevelés pedig a fajfenntartásunk eszköze. Ha létezésünk értelmének a fajfenntartást tekintjük, akkor valóban nem hasonlíthatók össze. Az egyén és a társadalom szintjén viszont szerintem igen, hiszen mindegyik az egyéni boldogság és a társadalmi beilleszkedés (vagy be nem illeszkedés) egyik formája. Ha azt vesszük, hogy a hegymászás minden önpusztító és veszélyes jellege mellett kiegyensúlyozott és erős lelkű embereket ad a társadalomnak, akkor hatásmechanizmusa összevethető bármelyik élsportéval.

tevevanegypupu 2010.05.24. 16:37:59

@hiba:
Hogy a hegymaszas kiegyensulyozott es eros lelku emberek sportja, abban nem lennek biztos. Nem tudom mennyiben vezeti oket a kivancsisag, a bizonyitas vagya, az eletukkel valo elegedetlenseg?
Valoszinuleg nem atlagos emberek es nyilvan batrak vagy inkabb vakmeroek.
Egy biztos: a termeszetet nem gyozhetik le soha, csak egy bizonyos mertekig szorakozhatnak vele, ha eppen jo kedve van megengedi.(:

bz249 2010.05.24. 16:43:03

@tevevanegypupu: nagyon kivagyiskodni nem lehet a hegyen, mert annak altalaban halal a vege, szoval nehany alkalom utan az ember megtanulja tisztelni a termeszet eroit.

tevevanegypupu 2010.05.24. 18:26:16

@bz249:
A termeszet eroit itt a foldon is nagyon kell tisztelni, ahogy elneztem a magyarorszagi meg a lengyelorszagi arvizet. Kulonben nem is kell ram figyelni, mindenfele tulzott erokifejtest ami mostanaban a sportban van egeszsegtelennek es barbarsagnak tartok - nemcsak a tobbezer meteres hegyek megmaszasat - es ugyan megertem az oromet annak, akinek ilyen emberfeletti dolog sikerul, de akkor is felelotlensegnek tartom. Nnnna!(:

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.24. 18:50:47

a hegymászás prosztó materialista dolog.

hiba 2010.05.24. 19:07:20

@tevevanegypupu: "Hogy a hegymaszas kiegyensulyozott es eros lelku emberek sportja, abban nem lennek biztos."
Félreérthetően fogalmaztam. A hegymászók is sérült emberek (a hétvégi hegyjárók is) abban az értelemben, hogy hiányzik valami az életükből, ami nélkül nincsenek jól. Ha viszont hegyet másznak jól lesznek. Ha nem tudnának mászni,máshol keresnék a hiányzót. Lehet, hogy blogot írnának.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.24. 19:54:57

@hiba:
sajnos nincs igaza. a hétvégi hegyi túrázás kontemplatív dolog, így az élet helyes része. a hegymászás extatikus, nem helyénvaló dolog.

tevevanegypupu 2010.05.24. 23:30:15

@hiba:
Ezutan is dobbenettel fogom figyelni azokat akik ilyesmire vallalkoznak, de inkabb blogokra valaszolgatok. Az is van olyan veszelyes.(:
süti beállítások módosítása